Pesti Hírlap, 1943. február (65. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-21 / 42. szám
2 frigy Hírlap 1943 febr. 21. vas. Kubán folyó torkolatvidékéről. Múlt évben csak március 26-án jelentette először a német hadvezetőség, hogy a szovjet arcvonalon beállt a tavaszi olvadás időszaka és attól kezdve egészen június végéig az aránylag rövid lélekzetű carkovi csata és a szűk területre korlátozódott krími csata leszámításával az egész arcvonal mentén nyugalmi helyzet volt. A jelek szerint a tavaszi olvadás az idén sokkal korábban köszönt be és ha nem is szünteti meg teljesen a harci tevékenységet, de a maihoz hasonló óriási kiterjedésű hadműveletek kifejlődését a tavaszi hónapok idejére lehetetlenné teszi. 16 tengely tuniszi győzelme A Gafsa környékén lezajlott és német-olasz győzelemmel végződő harc további hadászati következménye most mutatkozik meg. Eisenhower tábornok főhadiszállása legújabb jelentésében arról számol be, hogy az amerikai csapatok Garsától nyugatra folytatják a vis-szavonulást. E visszavonulási mozdulatokkal akarják azarcvonalat megrövidíteni. A német-olasz csapatok támadó élei Tebessától délkeletre több helyen elérték az Atlasz-hegység szélét, az amerikai utóvédeket pedigrészben szétverték, részben a hegyekbe vetették vissza. Az amerikai főparancsnokság a legutóbbi napok kudarcai után nagy területekről kényszerült lemondani, úgyhogy a nagy Sóstó — Chatel Djerid — nyugati szélétől kiindulva egészen azt Atlasz-hegység délkeleti pereméig a németolasz csapatok tartják a terepet. Az amerikaiak Tozeur oázisára vonultak vissza, de egyik fontos szoros ezen a vidéken is a német-olasz csapatok kezén van. Berlini jelentés szerint még nem látható, hogy egész hegyláncok és sivatagi területek elhódítása milyen hatással lesz a hadműveletek alakulására. A legújabb algíri jelentés arról számol be, hogy a tengelycsapatok már a Kairouantól délnyugatra lévő Pichon városát is elfoglalták. A Times katonai munkatársa a szövetségesek tuniszi helyzetének rosszabbodásáról beszámolva, azt tartja különösképpen sajnálatosnak, hogy az amerikaiaknak az előretolt repülőterekről le kellett mondaniuk. A New York Herald című lap szerintRommel ismét a régi taktikát alkalmazta: szétforgácsolta az ellenséget és egyes részeit külön verte meg. A Gafsa környéki harcok egyelőre elcsendesedtek, viszont most a tunisz—tripoliszi határon álló 8. brit hadsereg indított nagyobb arányú támadást, nyilván azért is, hogyEisenhower szorongatott amerikai csapatait tehermentesítse. A britek Rommel jobbszárnyának előretolt biztosító csapatait nagy gyalogsági erőjekes és közép-, valamint nehéztüzérséggel támadják. A hegyes terepen igen súlyos harcokra került sor, amelyek során — amint Berlinből jelentik — a német-olasz elővédek újabb állásba vonultak viszsza. A tengelycsapatok déli szárnya ellen irányuló angol nyomás tovább tart, de a brit sivatagi hadosztályok Rommel hadseregének zömével mindeddig nem kerültek harci érintkezésbe. A harc jelenleg még mindig a jól f kiépített és mélyen tagozott tengely-állásrendszer előterepén folyik. Finnország és a háború Ryti, az újra megválasztott finn elnök, folytatja tárgyalásait a különböző pártok parlamenti csoportjaival a kormány újjászervezéséről. Mindenekelőtt arról kell dönteni, vájjon az új kormányt is koalíciós alapon lehet-e megalakítani. Helsinkiből érkező jelentések szerint a finn közvélemény határozottan kívánja a pártközi megegyezést és nagyon valószínű, hogy ismét koalíciós kormány alakul. Esután kerül majd napirendre a másik kérdés, váljon ki volna alkalmas az ilyen kormány megalakítására. Az új kormánynak azután tisztáznia kell, hogy milyen irányt szabjon bel- és külpolitikai kérdésekben. A lemondott kormány az országgyűlés elé terjesztette az 1942. évi működéséről szóló jelentését. Ennek külpolitikai része megállapítja, hogy a fő feladat továbbra is az ország nemzetközi kapcsolatainak megszilárdítása volt. Finnország és Németország kapcsolatai változatlanok maradtak, a két ország kölcsönös viszonyát a közös ellenség elleni harc jellemzi. A háború és a velejáró közlekedési akadályok megnehezítették Finnország tengerentúli kapcsolatait. Finnországnak az északi államokkal való kapcsolataiban továbbra is Svédország állott az előtérben. Stockholmi jelentés szerint Svédország is behatóan érdeklődik a finn probléma iránt. A svéd sajtó hangsúlyozza, hogy az északi államoknak a háború utáni időben szorosabb együttműködésre kell törekedniük, de az északi államok e tömbjében a szabad és független Finnországnak is helyet kell foglalnia. A Dagens Nyheter erősebb külpolitikai irányváltozásról ír. Egyes svéd értesüléesk szerint az angolszász hatalmak ismét merevebb álláspontot foglalnak el el Helsinkivel szemben. Az Allehanda szerint Ryti újramegválasztása Londonban és Washingtonban elkedvetlenedést idézett elő. Az Egyesült Államokban visszaszorult a finn különbéke gondolata, a washingtoni politikai megfigyelők a finn külpolitikai helyzet gyors rosszabbodásának lehetőségét emlegetik. A Stockholms Tidningen nevű yorki tudósítója is hasonló értelemben ír és hangsúlyozza, hogy a finn határok garantálása az angolszász szövetségesek részéről elképzelhetetlen. Roosevelt Csangkaiseknél, mint Kína rendkívüli követét mutatta be a sajtóértekezleten zs tuniszi hadszinl£r. Japán imádkozni fog a német fegyverek győzelméért, — írja a Tokio Simbun' Grand bizottságot küldött az Egyesült Államokba az ott élő franciák besorozására, jelenti a Stefani A brit hírszolgálat .Jelentése szerint " Gandhi állapota nem javult Stihvell altábornagy, az USA távolkeleti csapatainak parancsnoka, Csungkingba érkezett Az amerikai képviselőház hozzájárult ahhoz, hogy 1,25 milliárd dollárt fordítsanak a haditengerészet fejlesztésére Castillo argentínai elnök kijelentette, hogy megvédik az országot a bomlasztó kommunista hatásoktól A bolíviai rendőrfőnök jelentése szerint a legutóbbi bányászzavargásokért a kommunista párt felelős Sydneyben légiriadó volt. A légelhárító ütegek tüzeltek egy ellenséges repülőgépre A japán véderő szóvivője nagyszabású hadműveleteket jelentett be a Csendesóceán délnyugati részén A Pesti Hírlap beszélő térképe. A nagyvilág eseményei február 20-án, Magyarországon kizárólagos joggal. Kevesebb páncélossal és nagyobbszámú lovassággal támadnak a bolsevisták A MTI jelenti: ♦ A honvéd vezérkar főnöke 44. számú hadijelentéséhez katonai körökben még a következő tájékoztatást fűzték: A szovjet hadszíntér középső szakaszán folyó küzdelemben egyes nagyerejű helyi támadásoktól eltekintve, általában bizonyos ellanyhulás következett be. Mindamellett számolni kell azzal, hogy a szovjet hadvezetőség még az olvadás beállta előtt igyekszik eddigi sikereit továbbmenően kiaknázni s e végből minden még rendelkezésére álló erőt bevet. Mindenesetre sokat jelentő tünet, hogy a legutóbbi héten végrehajtott támadásaiban már lényegesen kevesebb páncélost alkalmazott s támadásainak jellegzetessége a nagy tömegben harcba dobott lovasság feltűnése volt Ez a körülmény arra mutat, hogy a bevetett páncélosok tekintélyes része felmorzsolódhatott a mozgó hadműveletek során, de az ellenség jelentősen meghosszabbodott ellátó vonalai is megnehezítik gépi harci eszközeinek alkalmazását. Mindezekhez járul az a tény is, hogy a bolsevistákkal szemben álló csapatok utóvédjei olyan hatalmas rombolásokat végeztek a kiürített területek közlekedő hálózatában, hogy azok áthidalása is igen súlyos feladatok elé állítja az ellenséget. Katonai körökben nyomatékosan utalnak egyébiránt arra a körülményre, hogy a Szovjet eddigi térnyerését nem annyira támadásai sikerességének köszönheti, mint inkább annak a tervszerű területkiürítésnek, amelyet az arcvonal megrövidítése és tömörebbé tétele végett határozott el a német hadvezetőség. A honvéd hadsereg arcvonalának megrövidítésével járó mozdulatok biztosításában páncélos és gyorsan mozgó alakulataink igen fontos szerephez jutottak. Ezekre hárult az a kétségtelenül kemény feladat, hogy a magyar és Szövetséges gyalogseregtestek részére időt és tért biztosítsanak az új csoportosuláshoz. Páncélos és gyorsan mozgó alakulataink ezt a feladatukat — mint a mai hivatalos jelentés is kiemeli — példaszerűen oldották meg s minden alkalommal kitűntek hősies és önfeláldozó magatartásukkal. Utal a hadi jelentés arra is, hogy a magyar csapatok működésének területén az elmúlt héten már nem történt említésre méltó esemény. A keleti arcvonal középső szakaszán uralkodó fagypont körüli hőmérsékletből szakkörökben arra következtetnek, hogy a tavasz az idén ezen a vidéken is korábban köszönt be s igy hamarosan bekövetkezhet az a jellegzetes oroszországi sáros időszak, amely a koratavaszi hetekben szinte járhatatlanná — ennélfogva támadó hadműveletekre alkalmatlanná — teszi a terepet. / A finn szociáldemokrata párt növelni akarja a párt képviseletét a kormányban Helsinki, febr. 20. (MTI) A finn kormány koalíciós jellegénél fogva a szociáldemokrata párt nyilatkozatában azt kívánta, hogy a párt képviseletét, a kormányban növelni kell. Jelenleg négy szociáldemokrata minisztere van a finn kormánynak. E kívánsággal szemben a polgári pártok azt hangoztatják, hogy annak teljesítése esetén egyes más csoportok befolyása jelentéktelenné vagy teljesen semmivé válna. Emlékeztetnek arra is, hogy az elmúlt hónapokban a képviselőházban ellenzéki hangú nyilatkozat főleg a polgári pártok részéről hangzott el, ami eléggé bizonyítja, hogy a belpolitikai válság erőteljesen érvényesült a kormányban. A finn lapok ugyancsak előkészítő tárgyalásokról írnak, de mégis valószínűnek tartják, hogy a kormány átalakulása egészen rövid időn belül várható. Argentína elnöke a bolsevista veszélyről és a háború utáni bevándorlásról beszélt Buenos Aires, febr. 20. (Német TI) Castillo argentínai államelnök nyilatkozatot tett a „Razon“ című lapnak. Ebben a nyilatkozatában Castillo államelnök a következőket mondotta: — A belpolitikai és gazdasági kérdésekkel kapcsolatban feltétlenül, szükséges, hogy az országot megvédjük a bomlasztó kommunista behatástól. Mindenekelőtt meg kell akadályozni, hogy ez az ideológia a régi pártokba beszivárogjon. Nem lehet komoly aggodalom nélkül nézni, hogy a szélsőbaloldali csoportok egy úgynevezett „népfront“ felállítását tervezik. Ez a terv nem fog ugyan megvalósulni, azonban a gondolat maga mindenképpen bizonyos mértékig ugródeszkát jelent a kommunizmus számára. A háború utáni kérdésekről, szólva az elnök kijelentette, hogy Argentína a háború után hatalmas gazdasági erők ütközőpontjába fog kerülni. A kormány kötelessége tehát már most minden intézkedést megtenni a zűr- zavar kiküszöbölésére. A bevándorlási kérdést már most meg kell vizsgálni. Bizonyosan sokan fognak igyekezni Argentínába, hogy otthonukat itt ismét felépítsék. Ezeket a bevándorlókat azonban gondosan meg kell válogatni és mindenekelőtt a mezőgazdaságban elhelyezni. Az ország érdekében meg kell akadályozni, hogy ezek a bevándorlók a városokban telepedjenek le. Az angol munkáspárt elutasította a kommunistákkal való együttműködést Zürich, febr. 20. (Bud. Tud.) Az angol munkáspárt nemzeti végrehajtóbizottsága elutasította a brit kommunista párttal való legszorosabb együttműködésére irányuló javaslatot. A határozatot az angliai kommunista párt fejlődésével okolták meg. Ebből kitűnik, hogy a kommunista párttitkárnak azok a biztosítékai, amely szerint a kommunisták hajlandók a csatlakozásból származó kötelezettségeiket lojálisan teljesíteni, ellentmondanak a kommunista párt, mint a Komintern tagozata lényegének. A munkáspárt határozatához levelet mellékeltek, amelyben megállapítják, hogy mindig barátságos kapcsolatokra törekszenek a Szovjettunióval. Azonban a fasizmus és a nemzeti szocializmus iránti hajthatatlan harcra irányuló politikájukkal többet használtak a Szovjetnek, mint az angol kommunista párt használt 1939—1941-ig tanúsított defetista magatartásával. Francia cáfolat: Toulonban nincs ostromállapot Vichy, febr. 20. (Német TI) A Tassaoda jelentést közölt touloni összeütközésekről és az ostromállapot kihirdetéséről. Vichyi hivatalos helyen ezt a jelentést határozottan megcáfolják. Toutonban a legteljesebb nyugalom van A Tass-iroda jelentése minden alapot nélkülöző kitalálás. Franciaországban csak flaírt és egészséges egyéneket köteleznek munkaszolgálatra Vichy, febr. 20. (NST) Azokat a franciákat, akik a munkaszolgálati kötelezettség alá esnek, három csoportba sorolták. Az első csoportba tartoznak azok a parasztifjak, akik közérdekből régebbi munkahelyükön maradnak. A második csoporthoz tartozókat, francia területen foglalkoztatják, míg a harmadik csoport tagjait Németországba küldik az ott dolgozó francia munkások felváltására. Vichyi illetékes hely pénteken este kiadott közleménye szerint munkaszolgálatra általában csak fiatal egyéneket köteleznek és ezek közül is csak azokat, akik egészségesek. Az egyetemi hallgatókat tanulmányaik folytatása céljából mentesíthetik, a szolgálati kötelezettség alól. Huszonnégy kiló helyett négy kiló a német repülők új téli öltözete Berlin, febr. 20. (NST) A német légierő tagjainak sikerült kevés költséggel és anyaggal olyan téli öltözetet előállítani, amely nagyszerűen véd a hideg ellen és mégis csupán négy kilogramm súlyú. Mint jólértesült berlini helyen közük, ehhez az új repülőöltözethez az északnorvégiai lappok viselete adta az ötletet. Az eddigi téli repülőruha 24 kilogramm súlyú volt és villamossággal kellett fűteni. Az új téli öltözet tehát nem csupán pénz, anyag és idő megtakarítást jelenti, hanem a repülőszemélyzet munkáját is megkönnyíti. A japán szóvivő nagy csendesóceáni akciót jelentett be Sanghaj, febr. 20. (NST) A japán véderő szóvivője bejelentette, hogy a Csendes-óceán délnyugati részén nagyszabású hadműveleteket készítenek elő. A Szóvivő közölte, hogy ezt a bejelentést az amerikai propagandára válaszképpen teszi, mert amerikai részről azt állították, hogy ők kényszerítették a guadalcanali japán csapatokat visszavonulásra. A szóvivő kijelentette, hogy a japán csapatok tervszerűen vonultak vissza Guadalcanal szigetéről más szigetekre, ahol nagyszabású előkészületeket tesznek az amerikai csapatok ellen indítandó offenzívára. Guadalcanal szigetén az amerikai csapatokat minden utánpótlástól elvágták és azok biztos pusztulásnak néznek elébe. Gandhi szabadonbocsátását követelték a brit alsóházban és a bengáliai kongresszusban New York, febr. 20. (NST) A „News Statesman and Nation“ felszólítást intéz az angol kormányhoz, hogy bocsássa szabadon Gandhit, mert ez az" utolsó alkalom a hindu tömegek kibékítésére. Azok a hírek, amelyek Gandhi egészségi állapotának válságosra fordulásáról számolnak be, Indiában tömegmegmozdulásokat váltottak ki. Hatalmas csoportosulások támadtak, amelyekben ezúttal elsőízben mohamedánok , is, résztvettek. A tömeg imádkozott a Mahatma életéért. A brit alsóházban hindu küldöttségek jelentek meg és Gandhi azonnali szabadonbocsátását követelték. A bengáliai kongresszusi tagok Mahatma Gandhi feltétel nélküli azonnali szabadonbocsátását követelik. Ezt a követelést a bengáliai törvényhozógyűlés magáévá tette Roosevelt személyes képviselője indiai vezetőkkel tárgyalt Bangkok, febr. 20. (Német TI) Phillips, Roosevelt személyes képviselője,, tárgyalt Rajagopalacari val, Madrasz volt miniszterelnökével és Tej Bahadur Sapru liberális indiai vezérrel. Bangkoki indiai körök a Phillips és a hindu politikusok között lefolyt megbeszélésekkel kapcsolatban megjegyzik: Phillips nyilván ismeri Roosevelt szándékait és most befolyásolni igyekszik az indiai vezetőket. Ami a Phillipssel tárgyaló indiaiakat illeti, hangsúlyozzák: csak olyan inndiai vezérekről van szó, akik nem osztják a kongresszus felfogását. Előkelő nagyvállalat keres üzeme részére fiatal, esetleg kezdő technikust, lazárátvezet gépkezelői és fűtői vizsgával, efekimisszereki üzemi elektromos berendezések karbantartásához Fényképes ajánlatokat fizetési igény megjelöléssel „Megbízható" jeligére Rudolf Messert-hez, VII., Erzsébet körút 25. 1071