Pesti Hírlap, 1943. március (65. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-02 / 49. szám

Pesti Hírlap 1943 márc. 2. Kedd Lóránt humora Reszketve veszem a tollat a kezem­be, amikor bibliai jóságú testvérem­ről szeretnék egy pár sort írni. Resz­ketek, mert mélységesen friss a se­bem, és még nem vagyok ott, hogy teljesen tudatában legyek annak a nagy veszteségnek, hogy ő nincs már. Hisz ő nemcsak bátyám, de apám-fér­­jem - barátom - megértőm - támaszom­­védőm-kényeztetőm volt egyszemély­­ben. Oly sok szép beszéd hangzott el róla és sok ,méltó cikk jelent meg az ő nagy­, egészen kivételes-színes egyé­niségéről, hogy úgy érzem, nálam hiv­atottabbak sem tudnának hiányt találni, de a mély­ gyász legnehezebb napjainak letelte után, mégis mind­annyian a múltba nézve keressük ott az ő hasonlíthatatlan humorának csil­logását. Ez a humor segítette őt át nehéz és komor életének küzdelmein és ebből a forrásból bőven juttatott mindenkinek. Mert a humor sokat tud: a beteg­séget megkönnyíti, az öreget megfia­talítja, a kicsiben meglátja a nagyot, a nagyban észreveszi a socsit, a ke­ménységet lággyá teszi, a durvát fino­mítja, minden kellemetlent elhárít, minden félreértést áthidal, — sőt to­vább megyek, oly nagy ereje van, hogy felszívja a legnagyobb tragé­diákat. Humoros mozaikokat közlök itt Ló­ránt bátyám mondásaiból, remélve, hogy a sok gondterhes olvasónak szerzek vele egy pár derűs percet, Lóránt nevében. Ha ez sikerült, elértem célomat, Lórántot gyermekkorában megkér­dezték, mi szeretne lenni? — Nappal cukrász, éjjel csillagász — felelte. Talán igaza volt! A Hegedűs- és Siklóssy-kert egy­más mellett volt a Svábhegyen. Ott egy leány és három fiú, nálunk két fiú és egy leány volt. A két nagyobb Siklóssy-fiú és a két Hegedüs-fiú együtt játszottak az alsó Hegedüs­­körtben, jó messzire a két villától. Egyszerre csak rettenetes nagy „Se­­gítség!“-kiáltás hallatszik és oly erő­sen, hogy a két távollevő villa lakója mind ijedten rohant oda, hogy várjon mi baj van. Hát a hétéves Lorántka ordított torkaszakadtából. ..Segítség, segítség, megnémultam, segítség!“ Alig bírták a kis­fiút megnyugtatni, hogy ne kiabáljon, hiszen nem né­­mult meg. Végül kisült, Lorántka azt hallotta, hogy ha valaki magasról a hátára esik, az megnémul. Ő pedig a magas szilvafáról pottyant a hátá­ra, onnan volt a nagy ijedelme. Eötvös Károly régi iratokból kibön­gészte, hogy a Jókai-család egyik őse még 1514-ben pervesztes lett a Maho­­lányiakkal szemben és az 1515. évii országgyűlés 67. t.-cikk peres eljárást rendelt el az örökösöknek és utódok­nak a szebeperényi báró Maholányi­­utódok elleni ügyben. Megállapította Eötvös azt is, hogy az örökséghez tar­tozott Eberhard is Pozsony megyében, amely a Maholányiak jogutódának, gróf Apponnyi Albertnek volt a tulaj­dona. A vajda, ha gróf Apponyit bosszan­tani akarta, arra biztatta a Ház fo­lyosóján Lórántot, hogy indítson pert Apponyi ellen, biztosítván arról, hogy a pert meg fogja nyerni. Egy alka­lommal — mikor Apponyi egy beszé­dében támadta Lórántot — Lóránt műharaggal átkiáltott: „Négyszáz évig hallgattam, de most már nem hall­gatok tovább“. A közbeszólást erős derültség követte, mert mindenki tud­ta, mire céloz Lóránt. Mosolygott Apponyi is, de a folyosón mégis meg­kérdezte Lórántot- „Remény­em, nem engeded magadat Eötvössel perbe ugratni?“* Heinrich Ferenccel ment el Lóránt korteskedni a Józsefvárosba. Beszé­dében mondja: „Itt születtem ebben a városnegyeden, a Baross-utca és Koszoru­ utca sarkán, a hosszú, sárga Jókai-házban. Ennek a háznak a he­lyén most egy új nagy ház van és áron egy tábla. Ennél a táblánál so­kan megállnak és sokszor soká időz­nek. (Mindenki azt hitte, hogy Lóránt születésének megjelölése ez a tábla és elbizakodottnak vélték őt.) De Ló­ránt folytatta: „és erre a táblára fel van írva: „feltételes megállóhely“, így vagyunk mi most, a politikában is feltételes megállóhely van.“ (A Tisza­fáré választások idejében volt ez.) Bécsben egy fodrászhoz megy be Lóránt borotválkozni, amikor a fod­rász­segéd behabozza a Lóránt arcát, azt mondja: „Az úr úgy hasonlít He­gedűs Loránthoz, kár érte, olyan csú­nyán végezték­ ki a kommunisták.“ Lórántot érdekelte a saját kivégzése és kérte a segédet, mondja el neki, hogyan is volt az. Erre a borbély­­segéd egy szörnyű rémes történetet mondott el Lórántnak, hogy végezték ki őt és a végén nagy sóhajjal hozzá­tette: „Es ist Schade um den armen Hegedüs, er war so ein guter Mensch“. Lóránt nevetve beszélte ezt el ne­kem: „Igen érdekes volt a saját ki­végzésemet hallani“. ..A Kossuthistákkal Lóránt Amerikába utazott a Kossuth-szobor leleplezésé­re. Lórántot mindenütt nagy lelkese­déssel fogadták, lakomákat rendeztek tiszteletbre,­­ hogy beszédeket mon­dott, még templomban is prédikált. Az egyik háromezer személyes ban­ketten Lóránt tartja a beszédet, ami­kor feláll egy nő és türelmetlenül beleidézt: „Stop, enough!“ (elég). Egy percig kínos csend, várták, mit fog szólni a szónok, erre Lóránt rákiált: „Hogy mer maga velem így beszélni? Tudja, hogy én ki vagyok? Én Euró­pában házasember vagyok. Tudja, mi az Európában férjnek lenni? Az ott­hon nem mer beszélni, az csak a má­sik kontinensen meri kinyitni a szá­ját, azért jöttem Amerikába, hogy beszélhessek, így most nem hallgatok el, hanem folytatom.“­örült tapsvihar tört ki erre a válaszra, mert erre nem voltak elkészülve. Az illető nő meg felment a pódiumra. Aláírást kért Lóránttól. Lóránt ezt írta az emlék­könyvébe: „Csak Hegedűs Lóránt ír n­álamnál rosszabb darabokat. .Wil­liam Shakespeare“.•ír 1994. Lóránt a közgazdasági egyete­men a tőzsde fogalmát magyarázza. Abból a hasonlatból­ indul ki, hogy a londoni földalattinak egy plakátja csészét ábrázol, amelyből egy ökör feje néz ki. (Valami húskivonat rek­lámja ez és azt akarja kifejezni, hogy egy ilyen kis csészében egy egész ökör kivonata, ereje benne van.) „Látják,­ hallgatóim, mondja Lóránt, ilyen a tőzsde is, benne van a közgazdaság, földművelés, ipar, kereskedelem, szó­val az egész ország erejének kivonata. Megértették?“ és avval int egy hall­gatónak, hogy álljon fel és mondja el, hogyan értette meg ezt a hason­latot. A hallgató feleli: „A tőzsde egy findzsa,amelyben benne van az ökör“. Erre Lóránt: „Köszönöm, findzsa úr“ feleli. A tomboló fiatalság előtt nem bírta aznap folytatni az előadását. Egy plébános irt Lorántnak. Leve­lében lecsepüli Lorántnak Jézusról írt cik­két. A levél egyszerű megszólítása: „Marhal“ Erre Lóránt válaszol neki, megköszönte, hogy olyan behatóan foglalkozott cikkével és főleg azt kö­szöni, hogy egy új, levélformára taní­totta meg őt, amelyben az aláírást írta legfelülre. Erre a válaszra nem volt a plébános elkészülve, s úgy ha­tat rá, hogy egy hosszú, négyoldalas bocsánatot kérő levelet írt Lórántnak. Ifj. Wekerle Sándor pénzügyminisz­tersége előtt Bethlen István ismét fel­szólította Lórántot, a pénzügyminisz­­ség újabb elfogadására, de Lóránt ezt felelte: „Édes István, én már meg­tanultam, hogy fülemijét nem lehet konflisba fogni.“ 1933. A rettenetes gazdasági vál­ságban egy aggódó bankár azt kér­dezte Lóránttól, ugy­e, elértük már a mélypontot?" Lóránt azt felelte, „hogy lehet azt kérdezni, mikor ki­esett a világ feneke.“ vf 1937. Lóránthoz egy Nagy (Gross) L­ajos nevű úr állított be egy kérés­sel. Mikor bemutatkozik: „Nagy I­a­­jos“, meghajolván, Lóránt hirtelen rá­kiált: „Róbert Károly fia?“ Erre az illető nem volt felkészülve, úgy meg­zavarodott, hogy nem tudta kérését előadni. Tudnék még sokat, igen sokat idéz­ni Lóránt színes-vibráló gondolatai­ból, de nem leszek szerénytelen, elég lesz ez mára. Navratilné Hegedűs Rózsi */V­I ­ Átlőttfejű férfi csontjait találták egy rákoskeresztúri akácosban Rákoskeresztúron, a Magyar Tudo­mányos Akadémia tulajdonában lévő birtokon — amelyet néhai gróf Vi­gyázó Ferenc hagyott végrendeleté­ben a tudományos testületre — a na­pokban emberi csontokat találtak egy akácerdőben. A bozótos földön emberi koponya hevert felső fogsorra. Odább megtalálták az alsó álkapocs­csontot is, majd egy combcsontra, két karcsont­ra és két lapockacsontra bukkantak. A csontok közelében T. K. betűjelzé­­sű­, jó minőségű ingdarabot, két K. V. jelű tarka zsebkendőt, egy gombol­ható, 26-os nagyságú fehér alsónadrá­got, egy szürke, zippzáras gyapjú­­puilovert és egy sötét nadrág foszlá­nyait lelték. Az orvosok véleménye szerint való­színűleg két-három hónappal ezelőtt halt meg az a férfi, akinek csontjait az akácosban megtalálták. A kopo­nyán lövés nyomait fedezték fel és tüzetesebb vizsgálat után megállapí­tották, hogy a golyó a koponya felső részén hatolt be és alsó részén távo­zott. A csendőrség megindította a nyo­mozást és kutatott a hiányzó csontok után is, de eddig azok nem kerültek elő. Feltételezhető, hogy az oszlásnak indult holttestet kóbor kutyák és ra­gadozók marcangolták szét. A csontok közelében lőfegyvert nem találtak. Feltételezhető tehát, hogy az ismeret­len halott esetleg bűnténynek esett áldozatul. A csendőrség érdeklődött a budapesti főkapitányság eltűnési osz­tályán az utóbbi időben eltűnt férfiak után és így az eltűntek után kutató detektívcsoport is bekapcsolódott a nyomozásba. Akik a talált ruhadarabok nyomán esetleg felvilágosítást tudnak adni a titokzatos ügyben, jelentkezzenek a főkapitányságon, a Marosi-detektív­­csoportnál. Tét Tábornok megy — Sár Tábornok jön! Hogyan befolyásolja az olvadás a keleti front eseményeit? Amikor Itthon és a keleti hadszín­téren egyaránt a zord hideg téli idő­járást egyre több napsütéses délelőtt tarkítja, a hőmérő higanyszála a nap legnagyobb részében a 0 fok körül kószál, — önkéntelenül is érzi az ember, hogy nemcsak az időjárásban, hanem a front eseményeiben is je­lentős változásoknak kell bekövet­kezni. A napsütés és az elmúlt enyhe napok következtében a keleti had­színtér sok helyütt méteres mély hó­takarója olvadásnak indult, a hóréteg átnedvesedett, megroskadt, kásássá lett. Az utakon, ahol a harcikocsilán­­cok, terepjárók hernyótalpai és az orosz szánok, a „panje“-k három hó­napon át jól lejárták a havat — első­nek buggyan ki a piszkos hóréteg alól a fekete sár. A természetet nem lehet befolyásolni, az időjárás füg­getleníti magát mindennemű hadvi­seléstől, hadvezéri elgondolástól —az olvadó hó­napról napra jobban elta­karodik, hogy helyet adjon a tavasz­nak. Tavasszal új ruhát ölt a harc­tér, de új képet nyújtanak a harcok is, új lehetőségek mutatkoznak a hadviselésben. A­ téli háború a keleti fronton egy­részt egészen különleges hadviselési módokat követelt meg a küzdő felek­től, másrészt egész sereg új harci eszköznek, hadianyagnak megszületé­sét váltotta ki. Hogy csak a nagyob­bakat említsük meg: a mozgó véde­lem, a sündisznóállásokban folytatott harcok talán sohasem láttak volna napvilágot a maguk különleges mi­voltukban, ha nem következik be az orosz téli háború. De a keleti front téli küzdelmei számtalan, új harci eszközt, hadianyagot is megteremtet­tek, mint például nehezen fagyó ke­nőanyagok, olajok, zsírok, melegít­hető sátrak, különleges főzőeszkö­zök, fehér hóköpenyek, 40 fokos hi­degben is működő fegyverek, téli mozdonyok és vontatók. Ezeknek a harci módoknak és harci eszközöknek az ideje lassan kint lejár és új harc­elvek szerint új harci eszközökkel kezdődik meg nemsokára a keleti front új harci időszaka, a tavaszi hadjárat. Az 1942—43-as tél a keleti fronton — összehasonlítva az előző téli idő­járással — nemcsak szélfelett enyhé­nek látszott, hanem a Tél Tábornok uralma is szokatlanul rövid ideig tar­tott Február hó közepén már olyan hírek érkeztek a keleti arcvonalról, amelyek a fagypont körüli hőmérsék­letről és olvadásokról számoltak be — csupán éjszaka állott be erősebb le­hűlés. Úgy látszik, hogy az időjárás valóban megtréfálta a keleti front harcosait, mert tavaly hosszú és em­beremlékezet óta át nem élt kemény telet zúdított a küzdőkre, az idén pedig szokatlanul hamar bekövetke­zett a télvéget jelző szelíd időjárás. Az enyhe idő első következménye lesz természetesen az olvadás és a nyo­mában keletkezett feneketlen sár, amely bőségesen van átitatva vízzel és hólével. Tél Tábornok uralma megtört és helyét lassan kint átveszi a Sár Tábornok, amely sok segítsé­get, de sok nehézséget is hozott ma­gával ... A sár rosszabb mint a hó Mérhetetlen mennyiségű hó esett le a tél folyamán a keleti front terü­letén, hiszen gyakran hallottuk, hogy néhol méteres magasságokat is elér­tek a hófúvások. Ez a hómennyiség most olvadásnak indul, a töméntelen hóból és jégből víz lesz. A vízmeny­­nyiséget a föld csak részben szívja be, egyik része jó darabig a föld fe­lett marad, amíg a napsütés hatására el nem párolog. A beszívott vízmeny­­nyiség azután méteres mélységben feláztatja a földet és így keletkezik a feneketlen sár, amely mindenütt be­borítja tavasszal az olvadás idején a végtelen orosz síkságot A hó igen nagy akadálya a közle­kedésnek. A mély hóban mozogni hosszabb ideig gyalogszerrel olyan fá­rasztónak bizonyult, hogy huzamo­sabb ideig a hófedte terepen járkálni a katona nem tudott. Csupán a síléc oldotta meg a gyalogjáró ember ne­hézségeit, mert a széles talpú síléccel akármilyen mély hó tetején is köny­­nyedén siklottunk tova. A járművek helyzete sem volt valami könnyű a hófúvásokban,­­ hiszen a gépkocsik 10—15 centiméter mély, a terepjáró gépkocsik 30—40 centiméter mély, a harci kocsik pedig legfeljebb 60 centi­méter mélységig gázoltak át a havon. De az sem vott nagy baj, ha véletle­nül mélyebb havon kellett átgázolni, mert egyszerűen előkerült a hóeke és a hóhenger, amelyek órák alatt utat vágtak a közlekedés számára. A leg­újabb centrifugális rendszerű hóekék és a motorvontatású hóhengerek megoldották végeredményben a köz­lekedés minden nehézségét. Ha pedig nem esett a hó, akkor a fagy olyan keményre szilárdította meg a hó te­tejét, mintha csak betonnal lett volna a föld beborítva. A sárral azonban másképpen ál­lunk! A hó súlya és tapadása — ha száraz és nem nedves a hóréteg — lényegesen kisebb, mint a sáré! A fa­gyott földfelületről a hóekék a köny­­nyű porhavat nehézség nélkül elta­karíthatták, azonban ugyanezt nem lehet a méteres mély sárral megcsi­nálni. A sár súlyos és ragadós, elta­karítása éppen ezért nehezebb. Amel­lett a sár folyékony, nem úgy, mint a hó, amelyet például kupacokba le­het rakni. A sár az eltakarítása után egyszerűen könnyen visszafolyhat az eredeti helyére és az elkotort utat újra elzárhatja. A sár ragadós, tehát a sárekék vontatása igen nagy erőt igényel és mégis csak aránylag kis és keskeny darabot­­ lehet így sár­­mentesíteni. A sár különösen azon a vidéken veszélyes, ahol a talaj agya­gos, mert az agyag a vízzel keveredve különösen ragadós tömeget alkot. Ezekből látható, hogy a sár sokkal nagyobb közlekedési akadály, mint a hó. Hiszen a télen a legnagyobb ne­hézséget is nem maga a hó okozta, hanem a rettenetes hideg és a fagyos szél. A járóművek küzdelme a sárral bonyolult, előállításuk igen nehéz és hosszadalmas, ezért nem lehet az utánszállító gépkocsioszlopokat csu­pa terepjárókkal ellátni. Tehát vég­eredményben oda jutunk, hogy a sár megbénítja a hadműveleteket, leg­alább is nehezen képzelhető el, hogy hadászati szempontból jelentősebb esemény következhessen be a keleti, fronton a sáros időszakban. A sár per­sze nem zárja ki,­­ hogy kisebb-na­­gyobb csatározások ne legyenek és egyes felszáradt helyeken közben ne induljanak helyi hadműveletek. A ke­leti térségben azonban — ugyanúgy, mint az elmúlt tavasszal is — csak akkor valószínű a nagyobb hadműve­letek megindulása, ha a sár felszik­kadt és a talaj megkeményedett. Meg­lepetések azonban mindig l­ehetnek A keleti fronton az ilyesmi nem tar­tozik a ritkaságok közé! Horváth: A sár Oroszországban, ahol igen gyéren lehet találni kőalapú, épített utakat, néha hetekig minden moz­gást megbéníthat. A mély, félméteres sár ellen alig van védekezés. A gya­logjáró ember magasszárú gumicsiz­májában tud közlekedni ilyenkor, de tekintettel a sárban való nehéz já­rásra, csupán rövidebb távolságra. Az oroszok olyan lovaskocsikat használ­tak a sárban, amelyeknek igen nagy átmérőjű és vékony küllőjű kerekei vannak, így sikerült elérni azt, hogy a magas építésű kocsi egyrészt nem „feküdt“ rá aljával a sár tetejére, másrészt pedig a vékony küllőjű ke­rék mélyen a sárba merülve sem akadt el. Ezt a szekérfajtát a régi idők hosz­­szú gyakorlati tapasztalatai termelték ki orosz földön, éppen úgy, mint a jellegzetes téli közlekedő eszközt, a szánt, a panjet. A kistermetű orosz lovak pedig éppen úgy átgázolnak a sáron, mint a mély havon, nekik nem akadály a sár. Amint tehát a szán bizonyult a legmegbízhatóbb közlekedő eszköz­nek, most az elkövetkező olvadások alatt a magaskerekű, könnyű szekér a legbiztosabb járómű a sáros vidé­keken. A technika és az emberi ügyesség azonban nagyon sok esetben mégis csak megoldotta a sár okozta nehéz­ségeket. A sáron át dorongutakat épí­tenek az utászcsapatok és építőalaku­latok a sáros vidékeken, letisztított fatörzseket helyeznek egymás mellé. A dorongokat a végeiken vaskapcsok­kal, szegecsekkel és szegélylécekel összeerősítik. Különösen az erdős vi­dékeken gyakoriak ezek a sáron át épített dorongutak, minthogy az erdő kimeríthetetlen anyagot szolgáltat ezek építéséhez. Az elektromos fűré­szek segítségével igen gyorsan megy a fadorongút építése. A járóművek sokat szenvednek a sáros utakon. A sár ragadós és síkos, a járóművek kerekei nemcsak el­akadnak a sárban a nagy súrlódás és ellenállás miatt, hanem a kerekek gyakran „üresen“ pörögnek a sárban, mert nincsen a kerékfelületeknek megfelelő tapadóképességük. A közúti forgalomra épített utakra szerkesztett járóművek bizony sokszor meg sem tudnak moccanni az orosz sártenger­ben. A beton és köves utakra épült gépjáróművek legalsó részeinek távol­sága a földtől 10—20 centiméter, ezt a magasságot szaknyelven „talajvilág­nak“ nevezik. Az így épült járóművek persze azonnal „elülnek“ a gyakori félméteres sárban és az aljukkal fenn­akadnak a sár tetején, továbbmenni képtelenek. Az orosz sárban ilyen kö­rülmények között — amint az elmúlt gyakorlati tapasztalatok is bizonyít­ják — csupán határozottan magas építésű terepjáró járóművekkel le­het közlekedni. A terepjáró gépkocsik 30—40 centiméteres sárban, a her­nyótalpas harci kocsik pedig 50—60 centiméter mély sárban is tudnak jár­ni. A motoroknak azonban sokszoro­san nehéz a munkájuk, mert a kere­kek és a hernyótalpak igen nehezen forognak a sárban. Általában a moto­rok 2—3-szor annyi üzemanyagot fo­gyasztanak a sárban és a járóművek sebessége a negyedére csökken, mint rendes körülmények között. A mostani harcok legjellegzetesebb tulajdonsága a mozgás, érthető tehát, hogy a sár, amely éppen a mozgásnak a legnagyobb ellenfele, igen döntően befolyásolja a harcokat. Amíg a szél és a napsugarak a földet újra fel nem szárítják , a nagyobb arányú mozgó harcoknak szünetelni kell. Ennek az oka talán elsősorban nem is az, hogy a csapatok vagy a harci kocsik és vontatók ne tudnának előrejutni, ha­­ nehezen is, hanem a végső ok inkább az utánpótlásban kereshető. Ugyanis a terepjáró járóművek és rajtuk a gyalogos katonák még el tudnák vala­hogyan érni támadási céljaikat, de az utánpótlást szállító járóművek akad­nak el. Már­pedig utánpótlás a harcok tápláló ereje, a nélkül küzdelem még csak pillanatokig sem képzelhető el. Még száz tonnákban kifejezve is óriási számot kapnánk, ha kiszámíta­nánk, hogy egy páncélos hadosztály mennyi lőszert és üzemanyagot fo­gyaszt el egy közepes csatanapon. Az utánpótlást szállító járóművek pedig legnagyobb részben közúti tehergép­kocsik és csak egy részük a terepjáró, különleges magas építésű gépjárómű. A terepjáró gépkocsik szerkezete elég A sár hatása a harcokra Hogyan él a belga király és családja? Brüsszeltől nem messze, sűrű fák­tól és magas vasrácsos kerítéstől el­zárva áll az ősi laekeni kastély. Lipót belga király, a német-francia fegyver­­szünet megkötése után költözött ide a családjával és néhány bizalmi em­berével. Azóta itt él és a legteljesebb visszavonultságban tölti a napjait — írja a milánói Gazetta brüsszeli tudó­sítója. A kastély még a múlt század építészeti stílusa szerint készült, gát­­íves ablakai, kisebb-nagyobb tor­nyai, bizonyos várszerűséget kölcsö­nöznek neki. De termei és szobái már a mai kor ízlése szerint vannak be­rendezve. Királyi pompának nyoma sincs — a brüsszeli palotából alig hoztak át valamit —, modern, sima bútorok állnak még a fogadószobában is. A több holdnyi kertben, fürdőme­dence, golf- és tenniszpálya árulja el, hogy lakói sportkedvelő emberek. Nemcsak a király és ifjú felesége, Mary Lilian hercegnő hódolnak a kü­lönböző sportágaknak, hanem a ki­rály édesanyja, a hatvanéves Erzsé­bet is fiatalos frisseséggel ütögeti a tennisz- és golflabdákat. A három gyermek számára külön lovaglóuta­­kat nyestek az évszázados fák között, itt lovagolnak reggelenként, mert ugyanúgy, mint édesapjuk, ők is csak nagy ritkán hagyják el a laekeni kas­télyt. Főként csak akkor, ha nagynén­­jükhöz, Maria-José olasz trónörökösné­hez utaznak, ahol keresztanyja a fiuk­nak. A király legidősebb gyermeke, Josephine­ Charlotta már nagy lány, a hatodik gimnáziumot végzi és csak ő emlékszik édesanyjára, a tragikus­­végű Asztrid királynéra. A fiúk még egészen kicsik voltak, mikor édes­anyjukat elvesztették. Josephine- Charlotta hasonlít csak Aszaidhoz, éppen olyan nyúlánk, sötéthajú és szürkeszemü, mint édesanyja volt A fiuk, a tizenkétéves trónörökös és a kilencéves Albert, édesapjukhoz ha­sonlítanak. Mindkettő helyes, élénk­­eszü gyerek, szigorú, katonás nevelést kapnak, a tanuláson kívül rengeteget sportolnak s kedvelt szórakozásuk a rádiózás. A kis trónörökös saját maga szerkesztett rádióját hallgatja, és most öccsét vezeti be a műkedvelő rádió­zás titkaiba. Tehetségüket nagybáty­juktól, Károly főhercegtől örökölték, aki nagyszerűen ért a gépekhez. Egész kis műhelyt rendezett be magának, a­mióta önkéntes száműzetésben él ki­rályi bátyja oldalán, idejének nagy részét a műhelyében tölti. A király maga is dolgozik, a virág­­­ház és a kertészet az ő felügyelete alatt áll. Ezenkívül sokat olvas, spor­tol és maga ellenőrzi fiai nevelését. Sokáig hatása alatt állt a szörnyű dunkerquei „esetnek“, hónapokig sza­vát sem hallották, de most már vidá­mabb. Felesége, a szép és bájos Mary Lilian hercegnő, mindent elkövet, hogy királyi férjének kedvében jár­jon. Kártyázik, golfozik, tenniszezik a férjével, zongorázik és meghívja a király régi bizalmi embereit. Ezenkí­vül­ személyesen foglalkozik az étrend összeállításával, mindig a király ked­velt ételeit főzeti. Mondják is, hogy házassága óta sokkal derűsebb a ki­rály. A gyermekek is szeretik mos­tohaanyjukat, aki órákat tölt velük minden nap a gyermekszobában, me­sél nekik és játszik velük. A király — a németeknek adott be­csületszavához híven — semmiféle politikai ténykedést nem folytat, a politikai tanácsosok jelentését is he­tenként csak egyszer hallgatja meg a külpolitikai helyzetről. Úgy él, mint egy polgári alattvaló, minden szabad­idejét a családjával tölti, s mióta a laekeni kastélyba költözött, csak há­romszor hagyta el új otthonát. Egy­szer a bombázott Ostendébe látoga­tott el, kétszer Hitler kancellár berch­­tesgadeni meghívását fogadta el. Egyébként a körülményekhez képest elég függetlenül él, azt fogadhatja, akit akar, akkor mehet el hazulról amikor akar, nem kell külön jelen­tést tennie életéről és útjairól. Egyet­len német vezérkari tiszt lakik a kas­télyban, ez is csak formaságból. Gyer­mekei jó pajtásai a király gyermekei­nek, s ő is gyakran részt vesz az ud­vari ebéden. A régi udvartartásból csak hárman­ maradtak a király mellett De Capelle gróf, az uralkodó személyi titkára, Van Zuylen kamarás és D’Avinon vicomte, a király fiainak nevelője, így él Lipót belga király, egysze­rűen és visszavonultan a csöndes és festői szépségű laekeni kastélyban Békében és nyugalomban tölte­nar­­att. „

Next