Pesti Hírlap, 1943. március (65. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-02 / 49. szám
Pesti Hírlap 1943 márc. 2. Kedd Lóránt humora Reszketve veszem a tollat a kezembe, amikor bibliai jóságú testvéremről szeretnék egy pár sort írni. Reszketek, mert mélységesen friss a sebem, és még nem vagyok ott, hogy teljesen tudatában legyek annak a nagy veszteségnek, hogy ő nincs már. Hisz ő nemcsak bátyám, de apám-férjem - barátom - megértőm - támaszomvédőm-kényeztetőm volt egyszemélyben. Oly sok szép beszéd hangzott el róla és sok ,méltó cikk jelent meg az ő nagy, egészen kivételes-színes egyéniségéről, hogy úgy érzem, nálam hivatottabbak sem tudnának hiányt találni, de a mély gyász legnehezebb napjainak letelte után, mégis mindannyian a múltba nézve keressük ott az ő hasonlíthatatlan humorának csillogását. Ez a humor segítette őt át nehéz és komor életének küzdelmein és ebből a forrásból bőven juttatott mindenkinek. Mert a humor sokat tud: a betegséget megkönnyíti, az öreget megfiatalítja, a kicsiben meglátja a nagyot, a nagyban észreveszi a socsit, a keménységet lággyá teszi, a durvát finomítja, minden kellemetlent elhárít, minden félreértést áthidal, — sőt tovább megyek, oly nagy ereje van, hogy felszívja a legnagyobb tragédiákat. Humoros mozaikokat közlök itt Lóránt bátyám mondásaiból, remélve, hogy a sok gondterhes olvasónak szerzek vele egy pár derűs percet, Lóránt nevében. Ha ez sikerült, elértem célomat, Lórántot gyermekkorában megkérdezték, mi szeretne lenni? — Nappal cukrász, éjjel csillagász — felelte. Talán igaza volt! A Hegedűs- és Siklóssy-kert egymás mellett volt a Svábhegyen. Ott egy leány és három fiú, nálunk két fiú és egy leány volt. A két nagyobb Siklóssy-fiú és a két Hegedüs-fiú együtt játszottak az alsó Hegedüskörtben, jó messzire a két villától. Egyszerre csak rettenetes nagy „Segítség!“-kiáltás hallatszik és oly erősen, hogy a két távollevő villa lakója mind ijedten rohant oda, hogy várjon mi baj van. Hát a hétéves Lorántka ordított torkaszakadtából. ..Segítség, segítség, megnémultam, segítség!“ Alig bírták a kisfiút megnyugtatni, hogy ne kiabáljon, hiszen nem némult meg. Végül kisült, Lorántka azt hallotta, hogy ha valaki magasról a hátára esik, az megnémul. Ő pedig a magas szilvafáról pottyant a hátára, onnan volt a nagy ijedelme. Eötvös Károly régi iratokból kiböngészte, hogy a Jókai-család egyik őse még 1514-ben pervesztes lett a Maholányiakkal szemben és az 1515. évii országgyűlés 67. t.-cikk peres eljárást rendelt el az örökösöknek és utódoknak a szebeperényi báró Maholányiutódok elleni ügyben. Megállapította Eötvös azt is, hogy az örökséghez tartozott Eberhard is Pozsony megyében, amely a Maholányiak jogutódának, gróf Apponnyi Albertnek volt a tulajdona. A vajda, ha gróf Apponyit bosszantani akarta, arra biztatta a Ház folyosóján Lórántot, hogy indítson pert Apponyi ellen, biztosítván arról, hogy a pert meg fogja nyerni. Egy alkalommal — mikor Apponyi egy beszédében támadta Lórántot — Lóránt műharaggal átkiáltott: „Négyszáz évig hallgattam, de most már nem hallgatok tovább“. A közbeszólást erős derültség követte, mert mindenki tudta, mire céloz Lóránt. Mosolygott Apponyi is, de a folyosón mégis megkérdezte Lórántot- „Reményem, nem engeded magadat Eötvössel perbe ugratni?“* Heinrich Ferenccel ment el Lóránt korteskedni a Józsefvárosba. Beszédében mondja: „Itt születtem ebben a városnegyeden, a Baross-utca és Koszoru utca sarkán, a hosszú, sárga Jókai-házban. Ennek a háznak a helyén most egy új nagy ház van és áron egy tábla. Ennél a táblánál sokan megállnak és sokszor soká időznek. (Mindenki azt hitte, hogy Lóránt születésének megjelölése ez a tábla és elbizakodottnak vélték őt.) De Lóránt folytatta: „és erre a táblára fel van írva: „feltételes megállóhely“, így vagyunk mi most, a politikában is feltételes megállóhely van.“ (A Tiszafáré választások idejében volt ez.) Bécsben egy fodrászhoz megy be Lóránt borotválkozni, amikor a fodrászsegéd behabozza a Lóránt arcát, azt mondja: „Az úr úgy hasonlít Hegedűs Loránthoz, kár érte, olyan csúnyán végezték ki a kommunisták.“ Lórántot érdekelte a saját kivégzése és kérte a segédet, mondja el neki, hogyan is volt az. Erre a borbélysegéd egy szörnyű rémes történetet mondott el Lórántnak, hogy végezték ki őt és a végén nagy sóhajjal hozzátette: „Es ist Schade um den armen Hegedüs, er war so ein guter Mensch“. Lóránt nevetve beszélte ezt el nekem: „Igen érdekes volt a saját kivégzésemet hallani“. ..A Kossuthistákkal Lóránt Amerikába utazott a Kossuth-szobor leleplezésére. Lórántot mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták, lakomákat rendeztek tiszteletbre, hogy beszédeket mondott, még templomban is prédikált. Az egyik háromezer személyes banketten Lóránt tartja a beszédet, amikor feláll egy nő és türelmetlenül beleidézt: „Stop, enough!“ (elég). Egy percig kínos csend, várták, mit fog szólni a szónok, erre Lóránt rákiált: „Hogy mer maga velem így beszélni? Tudja, hogy én ki vagyok? Én Európában házasember vagyok. Tudja, mi az Európában férjnek lenni? Az otthon nem mer beszélni, az csak a másik kontinensen meri kinyitni a száját, azért jöttem Amerikába, hogy beszélhessek, így most nem hallgatok el, hanem folytatom.“örült tapsvihar tört ki erre a válaszra, mert erre nem voltak elkészülve. Az illető nő meg felment a pódiumra. Aláírást kért Lóránttól. Lóránt ezt írta az emlékkönyvébe: „Csak Hegedűs Lóránt ír nálamnál rosszabb darabokat. .William Shakespeare“.•ír 1994. Lóránt a közgazdasági egyetemen a tőzsde fogalmát magyarázza. Abból a hasonlatból indul ki, hogy a londoni földalattinak egy plakátja csészét ábrázol, amelyből egy ökör feje néz ki. (Valami húskivonat reklámja ez és azt akarja kifejezni, hogy egy ilyen kis csészében egy egész ökör kivonata, ereje benne van.) „Látják, hallgatóim, mondja Lóránt, ilyen a tőzsde is, benne van a közgazdaság, földművelés, ipar, kereskedelem, szóval az egész ország erejének kivonata. Megértették?“ és avval int egy hallgatónak, hogy álljon fel és mondja el, hogyan értette meg ezt a hasonlatot. A hallgató feleli: „A tőzsde egy findzsa,amelyben benne van az ökör“. Erre Lóránt: „Köszönöm, findzsa úr“ feleli. A tomboló fiatalság előtt nem bírta aznap folytatni az előadását. Egy plébános irt Lorántnak. Levelében lecsepüli Lorántnak Jézusról írt cikkét. A levél egyszerű megszólítása: „Marhal“ Erre Lóránt válaszol neki, megköszönte, hogy olyan behatóan foglalkozott cikkével és főleg azt köszöni, hogy egy új, levélformára tanította meg őt, amelyben az aláírást írta legfelülre. Erre a válaszra nem volt a plébános elkészülve, s úgy hatat rá, hogy egy hosszú, négyoldalas bocsánatot kérő levelet írt Lórántnak. Ifj. Wekerle Sándor pénzügyminisztersége előtt Bethlen István ismét felszólította Lórántot, a pénzügyminiszség újabb elfogadására, de Lóránt ezt felelte: „Édes István, én már megtanultam, hogy fülemijét nem lehet konflisba fogni.“ 1933. A rettenetes gazdasági válságban egy aggódó bankár azt kérdezte Lóránttól, ugye, elértük már a mélypontot?" Lóránt azt felelte, „hogy lehet azt kérdezni, mikor kiesett a világ feneke.“ vf 1937. Lóránthoz egy Nagy (Gross) Lajos nevű úr állított be egy kéréssel. Mikor bemutatkozik: „Nagy Iajos“, meghajolván, Lóránt hirtelen rákiált: „Róbert Károly fia?“ Erre az illető nem volt felkészülve, úgy megzavarodott, hogy nem tudta kérését előadni. Tudnék még sokat, igen sokat idézni Lóránt színes-vibráló gondolataiból, de nem leszek szerénytelen, elég lesz ez mára. Navratilné Hegedűs Rózsi */VI Átlőttfejű férfi csontjait találták egy rákoskeresztúri akácosban Rákoskeresztúron, a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában lévő birtokon — amelyet néhai gróf Vigyázó Ferenc hagyott végrendeletében a tudományos testületre — a napokban emberi csontokat találtak egy akácerdőben. A bozótos földön emberi koponya hevert felső fogsorra. Odább megtalálták az alsó álkapocscsontot is, majd egy combcsontra, két karcsontra és két lapockacsontra bukkantak. A csontok közelében T. K. betűjelzésű, jó minőségű ingdarabot, két K. V. jelű tarka zsebkendőt, egy gombolható, 26-os nagyságú fehér alsónadrágot, egy szürke, zippzáras gyapjúpuilovert és egy sötét nadrág foszlányait lelték. Az orvosok véleménye szerint valószínűleg két-három hónappal ezelőtt halt meg az a férfi, akinek csontjait az akácosban megtalálták. A koponyán lövés nyomait fedezték fel és tüzetesebb vizsgálat után megállapították, hogy a golyó a koponya felső részén hatolt be és alsó részén távozott. A csendőrség megindította a nyomozást és kutatott a hiányzó csontok után is, de eddig azok nem kerültek elő. Feltételezhető, hogy az oszlásnak indult holttestet kóbor kutyák és ragadozók marcangolták szét. A csontok közelében lőfegyvert nem találtak. Feltételezhető tehát, hogy az ismeretlen halott esetleg bűnténynek esett áldozatul. A csendőrség érdeklődött a budapesti főkapitányság eltűnési osztályán az utóbbi időben eltűnt férfiak után és így az eltűntek után kutató detektívcsoport is bekapcsolódott a nyomozásba. Akik a talált ruhadarabok nyomán esetleg felvilágosítást tudnak adni a titokzatos ügyben, jelentkezzenek a főkapitányságon, a Marosi-detektívcsoportnál. Tét Tábornok megy — Sár Tábornok jön! Hogyan befolyásolja az olvadás a keleti front eseményeit? Amikor Itthon és a keleti hadszíntéren egyaránt a zord hideg téli időjárást egyre több napsütéses délelőtt tarkítja, a hőmérő higanyszála a nap legnagyobb részében a 0 fok körül kószál, — önkéntelenül is érzi az ember, hogy nemcsak az időjárásban, hanem a front eseményeiben is jelentős változásoknak kell bekövetkezni. A napsütés és az elmúlt enyhe napok következtében a keleti hadszíntér sok helyütt méteres mély hótakarója olvadásnak indult, a hóréteg átnedvesedett, megroskadt, kásássá lett. Az utakon, ahol a harcikocsiláncok, terepjárók hernyótalpai és az orosz szánok, a „panje“-k három hónapon át jól lejárták a havat — elsőnek buggyan ki a piszkos hóréteg alól a fekete sár. A természetet nem lehet befolyásolni, az időjárás függetleníti magát mindennemű hadviseléstől, hadvezéri elgondolástól —az olvadó hónapról napra jobban eltakarodik, hogy helyet adjon a tavasznak. Tavasszal új ruhát ölt a harctér, de új képet nyújtanak a harcok is, új lehetőségek mutatkoznak a hadviselésben. A téli háború a keleti fronton egyrészt egészen különleges hadviselési módokat követelt meg a küzdő felektől, másrészt egész sereg új harci eszköznek, hadianyagnak megszületését váltotta ki. Hogy csak a nagyobbakat említsük meg: a mozgó védelem, a sündisznóállásokban folytatott harcok talán sohasem láttak volna napvilágot a maguk különleges mivoltukban, ha nem következik be az orosz téli háború. De a keleti front téli küzdelmei számtalan, új harci eszközt, hadianyagot is megteremtettek, mint például nehezen fagyó kenőanyagok, olajok, zsírok, melegíthető sátrak, különleges főzőeszközök, fehér hóköpenyek, 40 fokos hidegben is működő fegyverek, téli mozdonyok és vontatók. Ezeknek a harci módoknak és harci eszközöknek az ideje lassan kint lejár és új harcelvek szerint új harci eszközökkel kezdődik meg nemsokára a keleti front új harci időszaka, a tavaszi hadjárat. Az 1942—43-as tél a keleti fronton — összehasonlítva az előző téli időjárással — nemcsak szélfelett enyhének látszott, hanem a Tél Tábornok uralma is szokatlanul rövid ideig tartott Február hó közepén már olyan hírek érkeztek a keleti arcvonalról, amelyek a fagypont körüli hőmérsékletről és olvadásokról számoltak be — csupán éjszaka állott be erősebb lehűlés. Úgy látszik, hogy az időjárás valóban megtréfálta a keleti front harcosait, mert tavaly hosszú és emberemlékezet óta át nem élt kemény telet zúdított a küzdőkre, az idén pedig szokatlanul hamar bekövetkezett a télvéget jelző szelíd időjárás. Az enyhe idő első következménye lesz természetesen az olvadás és a nyomában keletkezett feneketlen sár, amely bőségesen van átitatva vízzel és hólével. Tél Tábornok uralma megtört és helyét lassan kint átveszi a Sár Tábornok, amely sok segítséget, de sok nehézséget is hozott magával ... A sár rosszabb mint a hó Mérhetetlen mennyiségű hó esett le a tél folyamán a keleti front területén, hiszen gyakran hallottuk, hogy néhol méteres magasságokat is elértek a hófúvások. Ez a hómennyiség most olvadásnak indul, a töméntelen hóból és jégből víz lesz. A vízmenynyiséget a föld csak részben szívja be, egyik része jó darabig a föld felett marad, amíg a napsütés hatására el nem párolog. A beszívott vízmenynyiség azután méteres mélységben feláztatja a földet és így keletkezik a feneketlen sár, amely mindenütt beborítja tavasszal az olvadás idején a végtelen orosz síkságot A hó igen nagy akadálya a közlekedésnek. A mély hóban mozogni hosszabb ideig gyalogszerrel olyan fárasztónak bizonyult, hogy huzamosabb ideig a hófedte terepen járkálni a katona nem tudott. Csupán a síléc oldotta meg a gyalogjáró ember nehézségeit, mert a széles talpú síléccel akármilyen mély hó tetején is könynyedén siklottunk tova. A járművek helyzete sem volt valami könnyű a hófúvásokban, hiszen a gépkocsik 10—15 centiméter mély, a terepjáró gépkocsik 30—40 centiméter mély, a harci kocsik pedig legfeljebb 60 centiméter mélységig gázoltak át a havon. De az sem vott nagy baj, ha véletlenül mélyebb havon kellett átgázolni, mert egyszerűen előkerült a hóeke és a hóhenger, amelyek órák alatt utat vágtak a közlekedés számára. A legújabb centrifugális rendszerű hóekék és a motorvontatású hóhengerek megoldották végeredményben a közlekedés minden nehézségét. Ha pedig nem esett a hó, akkor a fagy olyan keményre szilárdította meg a hó tetejét, mintha csak betonnal lett volna a föld beborítva. A sárral azonban másképpen állunk! A hó súlya és tapadása — ha száraz és nem nedves a hóréteg — lényegesen kisebb, mint a sáré! A fagyott földfelületről a hóekék a könynyű porhavat nehézség nélkül eltakaríthatták, azonban ugyanezt nem lehet a méteres mély sárral megcsinálni. A sár súlyos és ragadós, eltakarítása éppen ezért nehezebb. Amellett a sár folyékony, nem úgy, mint a hó, amelyet például kupacokba lehet rakni. A sár az eltakarítása után egyszerűen könnyen visszafolyhat az eredeti helyére és az elkotort utat újra elzárhatja. A sár ragadós, tehát a sárekék vontatása igen nagy erőt igényel és mégis csak aránylag kis és keskeny darabot lehet így sármentesíteni. A sár különösen azon a vidéken veszélyes, ahol a talaj agyagos, mert az agyag a vízzel keveredve különösen ragadós tömeget alkot. Ezekből látható, hogy a sár sokkal nagyobb közlekedési akadály, mint a hó. Hiszen a télen a legnagyobb nehézséget is nem maga a hó okozta, hanem a rettenetes hideg és a fagyos szél. A járóművek küzdelme a sárral bonyolult, előállításuk igen nehéz és hosszadalmas, ezért nem lehet az utánszállító gépkocsioszlopokat csupa terepjárókkal ellátni. Tehát végeredményben oda jutunk, hogy a sár megbénítja a hadműveleteket, legalább is nehezen képzelhető el, hogy hadászati szempontból jelentősebb esemény következhessen be a keleti, fronton a sáros időszakban. A sár persze nem zárja ki, hogy kisebb-nagyobb csatározások ne legyenek és egyes felszáradt helyeken közben ne induljanak helyi hadműveletek. A keleti térségben azonban — ugyanúgy, mint az elmúlt tavasszal is — csak akkor valószínű a nagyobb hadműveletek megindulása, ha a sár felszikkadt és a talaj megkeményedett. Meglepetések azonban mindig lehetnek A keleti fronton az ilyesmi nem tartozik a ritkaságok közé! Horváth: A sár Oroszországban, ahol igen gyéren lehet találni kőalapú, épített utakat, néha hetekig minden mozgást megbéníthat. A mély, félméteres sár ellen alig van védekezés. A gyalogjáró ember magasszárú gumicsizmájában tud közlekedni ilyenkor, de tekintettel a sárban való nehéz járásra, csupán rövidebb távolságra. Az oroszok olyan lovaskocsikat használtak a sárban, amelyeknek igen nagy átmérőjű és vékony küllőjű kerekei vannak, így sikerült elérni azt, hogy a magas építésű kocsi egyrészt nem „feküdt“ rá aljával a sár tetejére, másrészt pedig a vékony küllőjű kerék mélyen a sárba merülve sem akadt el. Ezt a szekérfajtát a régi idők hoszszú gyakorlati tapasztalatai termelték ki orosz földön, éppen úgy, mint a jellegzetes téli közlekedő eszközt, a szánt, a panjet. A kistermetű orosz lovak pedig éppen úgy átgázolnak a sáron, mint a mély havon, nekik nem akadály a sár. Amint tehát a szán bizonyult a legmegbízhatóbb közlekedő eszköznek, most az elkövetkező olvadások alatt a magaskerekű, könnyű szekér a legbiztosabb járómű a sáros vidékeken. A technika és az emberi ügyesség azonban nagyon sok esetben mégis csak megoldotta a sár okozta nehézségeket. A sáron át dorongutakat építenek az utászcsapatok és építőalakulatok a sáros vidékeken, letisztított fatörzseket helyeznek egymás mellé. A dorongokat a végeiken vaskapcsokkal, szegecsekkel és szegélylécekel összeerősítik. Különösen az erdős vidékeken gyakoriak ezek a sáron át épített dorongutak, minthogy az erdő kimeríthetetlen anyagot szolgáltat ezek építéséhez. Az elektromos fűrészek segítségével igen gyorsan megy a fadorongút építése. A járóművek sokat szenvednek a sáros utakon. A sár ragadós és síkos, a járóművek kerekei nemcsak elakadnak a sárban a nagy súrlódás és ellenállás miatt, hanem a kerekek gyakran „üresen“ pörögnek a sárban, mert nincsen a kerékfelületeknek megfelelő tapadóképességük. A közúti forgalomra épített utakra szerkesztett járóművek bizony sokszor meg sem tudnak moccanni az orosz sártengerben. A beton és köves utakra épült gépjáróművek legalsó részeinek távolsága a földtől 10—20 centiméter, ezt a magasságot szaknyelven „talajvilágnak“ nevezik. Az így épült járóművek persze azonnal „elülnek“ a gyakori félméteres sárban és az aljukkal fennakadnak a sár tetején, továbbmenni képtelenek. Az orosz sárban ilyen körülmények között — amint az elmúlt gyakorlati tapasztalatok is bizonyítják — csupán határozottan magas építésű terepjáró járóművekkel lehet közlekedni. A terepjáró gépkocsik 30—40 centiméteres sárban, a hernyótalpas harci kocsik pedig 50—60 centiméter mély sárban is tudnak járni. A motoroknak azonban sokszorosan nehéz a munkájuk, mert a kerekek és a hernyótalpak igen nehezen forognak a sárban. Általában a motorok 2—3-szor annyi üzemanyagot fogyasztanak a sárban és a járóművek sebessége a negyedére csökken, mint rendes körülmények között. A mostani harcok legjellegzetesebb tulajdonsága a mozgás, érthető tehát, hogy a sár, amely éppen a mozgásnak a legnagyobb ellenfele, igen döntően befolyásolja a harcokat. Amíg a szél és a napsugarak a földet újra fel nem szárítják , a nagyobb arányú mozgó harcoknak szünetelni kell. Ennek az oka talán elsősorban nem is az, hogy a csapatok vagy a harci kocsik és vontatók ne tudnának előrejutni, ha nehezen is, hanem a végső ok inkább az utánpótlásban kereshető. Ugyanis a terepjáró járóművek és rajtuk a gyalogos katonák még el tudnák valahogyan érni támadási céljaikat, de az utánpótlást szállító járóművek akadnak el. Márpedig utánpótlás a harcok tápláló ereje, a nélkül küzdelem még csak pillanatokig sem képzelhető el. Még száz tonnákban kifejezve is óriási számot kapnánk, ha kiszámítanánk, hogy egy páncélos hadosztály mennyi lőszert és üzemanyagot fogyaszt el egy közepes csatanapon. Az utánpótlást szállító járóművek pedig legnagyobb részben közúti tehergépkocsik és csak egy részük a terepjáró, különleges magas építésű gépjárómű. A terepjáró gépkocsik szerkezete elég A sár hatása a harcokra Hogyan él a belga király és családja? Brüsszeltől nem messze, sűrű fáktól és magas vasrácsos kerítéstől elzárva áll az ősi laekeni kastély. Lipót belga király, a német-francia fegyverszünet megkötése után költözött ide a családjával és néhány bizalmi emberével. Azóta itt él és a legteljesebb visszavonultságban tölti a napjait — írja a milánói Gazetta brüsszeli tudósítója. A kastély még a múlt század építészeti stílusa szerint készült, gátíves ablakai, kisebb-nagyobb tornyai, bizonyos várszerűséget kölcsönöznek neki. De termei és szobái már a mai kor ízlése szerint vannak berendezve. Királyi pompának nyoma sincs — a brüsszeli palotából alig hoztak át valamit —, modern, sima bútorok állnak még a fogadószobában is. A több holdnyi kertben, fürdőmedence, golf- és tenniszpálya árulja el, hogy lakói sportkedvelő emberek. Nemcsak a király és ifjú felesége, Mary Lilian hercegnő hódolnak a különböző sportágaknak, hanem a király édesanyja, a hatvanéves Erzsébet is fiatalos frisseséggel ütögeti a tennisz- és golflabdákat. A három gyermek számára külön lovaglóutakat nyestek az évszázados fák között, itt lovagolnak reggelenként, mert ugyanúgy, mint édesapjuk, ők is csak nagy ritkán hagyják el a laekeni kastélyt. Főként csak akkor, ha nagynénjükhöz, Maria-José olasz trónörökösnéhez utaznak, ahol keresztanyja a fiuknak. A király legidősebb gyermeke, Josephine Charlotta már nagy lány, a hatodik gimnáziumot végzi és csak ő emlékszik édesanyjára, a tragikusvégű Asztrid királynéra. A fiúk még egészen kicsik voltak, mikor édesanyjukat elvesztették. Josephine- Charlotta hasonlít csak Aszaidhoz, éppen olyan nyúlánk, sötéthajú és szürkeszemü, mint édesanyja volt A fiuk, a tizenkétéves trónörökös és a kilencéves Albert, édesapjukhoz hasonlítanak. Mindkettő helyes, élénkeszü gyerek, szigorú, katonás nevelést kapnak, a tanuláson kívül rengeteget sportolnak s kedvelt szórakozásuk a rádiózás. A kis trónörökös saját maga szerkesztett rádióját hallgatja, és most öccsét vezeti be a műkedvelő rádiózás titkaiba. Tehetségüket nagybátyjuktól, Károly főhercegtől örökölték, aki nagyszerűen ért a gépekhez. Egész kis műhelyt rendezett be magának, amióta önkéntes száműzetésben él királyi bátyja oldalán, idejének nagy részét a műhelyében tölti. A király maga is dolgozik, a virágház és a kertészet az ő felügyelete alatt áll. Ezenkívül sokat olvas, sportol és maga ellenőrzi fiai nevelését. Sokáig hatása alatt állt a szörnyű dunkerquei „esetnek“, hónapokig szavát sem hallották, de most már vidámabb. Felesége, a szép és bájos Mary Lilian hercegnő, mindent elkövet, hogy királyi férjének kedvében járjon. Kártyázik, golfozik, tenniszezik a férjével, zongorázik és meghívja a király régi bizalmi embereit. Ezenkívül személyesen foglalkozik az étrend összeállításával, mindig a király kedvelt ételeit főzeti. Mondják is, hogy házassága óta sokkal derűsebb a király. A gyermekek is szeretik mostohaanyjukat, aki órákat tölt velük minden nap a gyermekszobában, mesél nekik és játszik velük. A király — a németeknek adott becsületszavához híven — semmiféle politikai ténykedést nem folytat, a politikai tanácsosok jelentését is hetenként csak egyszer hallgatja meg a külpolitikai helyzetről. Úgy él, mint egy polgári alattvaló, minden szabadidejét a családjával tölti, s mióta a laekeni kastélyba költözött, csak háromszor hagyta el új otthonát. Egyszer a bombázott Ostendébe látogatott el, kétszer Hitler kancellár berchtesgadeni meghívását fogadta el. Egyébként a körülményekhez képest elég függetlenül él, azt fogadhatja, akit akar, akkor mehet el hazulról amikor akar, nem kell külön jelentést tennie életéről és útjairól. Egyetlen német vezérkari tiszt lakik a kastélyban, ez is csak formaságból. Gyermekei jó pajtásai a király gyermekeinek, s ő is gyakran részt vesz az udvari ebéden. A régi udvartartásból csak hárman maradtak a király mellett De Capelle gróf, az uralkodó személyi titkára, Van Zuylen kamarás és D’Avinon vicomte, a király fiainak nevelője, így él Lipót belga király, egyszerűen és visszavonultan a csöndes és festői szépségű laekeni kastélyban Békében és nyugalomban töltenaratt. „