Pesti Hírlap, 1943. május (65. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-18 / 111. szám
A téli csata magyar hősei A nagy téli csata egyik legelkeseredtettebb ütközete 1943 január 16-án zajlott le Márki községnél. Ebben különösen kitüntette magát Forró Ferenc tartalékos hadnagy és Simon Lajos főhadnagy, mindketten ugyanannak a gyalogezrednek a tisztjei. Forró hadnagy zászlóaljának balszárnyán védelmezte szakaszával a községet, amikor az ellenség roppant túlerővel megrohanta honvédeinket. Forró hadnagy nyomban szakasza élére állott és lendületes 1 * 3 * * 6 ellentámadással vetette vissza a bolsevistákat. Harcközben azonban súlyosan megsebesült, önfeláldozó hősiességére jellemző, hogy szakaszát még sebesülten is igen eredményesen irányította további harcaiban. Utóbb az ellenség újabb támadása miatt vissza kellett vonnia honvédeit és ennek végrehajtása közbensúlyos sebesüléseivel saját szakasza, valamint az ellenség közé került. Honvédei közül ketten habozás nélkül visszarohantak parancsnokukért és már vitték is magukkal. Az ellenség, látva a sebesült tiszt megmentésén fáradozó honvédeket, pusztító tüzet zúdított rájuk, amelyben a két önfeláldozó honvéd is megsebesült. A hőslelkű Forró hadnagy ekkor, nehogy megmentői is életükkel fizessenek önfeláldozásukért, rájuk parancsolt, hogy tegyék őt le, hagyják sorsára s térjenek vissza a védőállásba. Amikor honvédeink a súlyos tűzben is vonakodtak ettől, a legerélyesebb hangon kényszeritette őket parancsa teljesítésére s igy maga utóbb a két vonal között lehelte ki magasztosan hősies lelkét. Százada parancsnoka, Simon Lajos főhadnagy ebben a harcban hasonló rendkívüli bátorsággal küzdött. Százada élén több nagyerejü támadást vetett vissza, bár napok óta súlyos beteg volt már. Forró hadnagy vakmerő támadása után a nyomasztó túlerővel jövő ellenségnek sikerült a Simon-század megmaradt részeit átkarolnia, de a század a betegsége miatt alig vánszorgó vezetővel teljesen nyílt terepen, negyvenfokos hidegben, éjjel és nappal körömszakadtáig védte állásait. Simon főhadnagy e vitéz magatartásával lehetővé tette, hogy a zászlóalj a sokszoros túlerővel szemben is mindaddig védelmezze a rábízott területet, amíg a többi erő elvonulásának biztosítása végett erre szükség volt. Csak a visszavonuló parancs megérkezése után ürítette ki állásait Simon főhadnagy és engedte, hogy visszavonuló emberei hátravigyék. Mádi-Kovács Dénes főhadnagy hőstette Ugyanilyen rendületlenül és példás vitézséggel harcolt mádi Kovács Dénes főhadnagy. Miután a gyalogság támogatása közben a legsúlyosabb veszteségeket okozta az ellenségnek, de ez ennek ellenére is már mádi Kovács figyelőjét rohant meg, a hőslelkű fiatal tiszt kézigránátot ragadva vette fel küzdelmet támadóival. Szakadatlan kézigránátharc közepette húzódott vissza tüzelőállásába, ahol ,saját ütegét, végül már súlyos közelharcot vivő két másik üteg megmaradt legénységét is összevonta és személyesen vezette a küzdelmet. Az ellenség ekkor harckocsikkal megerősített újabb támadó hullámokban özönlött előre, mádi Kovács főhadnagy rendületlen szívvel biztatta további kitartásra embereit s azok parancsnokuk példáján felbuzdulva, emberfeletti hősiességgel viaskodtak tovább. Sikerült is három harckocsit kilőniük. Ezzel hosszabb ideig feltartóztatták a bolsevistákat s igy időt biztosítottak a gyalogságnak az elvonulásra. Mádi Kovács főhadnagy azonban súlyosan megsebesült e harcban. Járőrével négy szovjet erődöt robbantott fel és több foglyot ejtett Szalai Sándor szakaszvezető A Kolybelka mellett végrehajtott vállalkozásban tüntette ki magát halált megvető bátorságával és fáradhatatlan tetterejével Szalai Sándor szakaszvezető. 1942 december 13-án egy válogatott katonákból álló honvédkötelék hajtott végre felderítő és romboló vállalkozást az ellenséges kiserődrendszer ellen. Szalai Sándor e vállalkozásban mint roham járőrparancsnok vett részt. Az ellenségvédő övezet megközelítése után halálmegvető bátorsággal vetette rá magát járőre élén az erődvonal földerődeire. Járőrével négy erődöt robbantott fel és több foglyot ejtett. E közben maga is megsebesült, de hallani sem akart arról, hogy kivonják a harcból, hanem bátran és vitézül küzdött tovább egészen a vállalkozás befejeztéig, amivel minden időkre emlékezetes példát adott alárendeltjeinek. Megállapítható, hogy Szalai szakaszvezető hősiessége és nemes példamutatása jelentősen hozzájárult a vállalkozás sikeréhez. A Kormányzó úr jelenlétében folyt le az Akadémia ünnepi záróülése József kir. herceg Zrínyi Miklósról Vasárnap tartották meg a Magyai Tudományos Akadémia nagyhetének ünnepélyes záróülését. Az ülésen részt vett a Kormányzó Úr is, és ott voltak Auguszta királyi hercegasszony leányával, Magdolna királyi hercegnővel, Szinyei Merse Jenő kultuszminiszter, Tasnádi Nagy András, Ambrózy Gyula, a Kormányzó kabinetirodájának főnöke. A Kormányzót, akit az Akadémia bejáratánál József királyi herceg, tábornagy, az Akadémia elnöke fogadott, a teremben lelkes éljenzéssel fogadták. József királyi herceg elnöki megnyitójában Zrinyi Miklós jellemét és céljait méltatta. Az ő hadtudományi elvei — fejtegette a királyi herceg — sokban egyeztek a világháborúban is bevált módszerekkel, így Zrinyi sem volt híve az ellenfél támadását megváró hadviselésnek, inkább a kezdeményezést állította előtérbe. Zrinyi nagy súlyt helyezett a fegyelemre, a bátorságra, a vezetésre, amely erények a túlerővel szemben is győzelemre vezethetnek, amint Savoyai Jenő, Nagy Frigyes és Napóleon példái igazolták. Zrinyi azt is megállapította, hogy nincs a hadakozásnak okvetlenül megtartandó szabálya, hanem a körülményekhez kell alkalmazkodni. Ezt az elvet vallotta Napoleon is és erre adott példát legutóbb Rominel tábornagy. Azt kívánta mindenkor Zrinyi, hogy a csapatok elváltan vonuljanak előre, de együtt vívják a csatát. Ez a régi német elv is: getrennt marschieren, vereint schlagen. A királyi herceg értékes és időszerű tanulmánya igy ment sorra Zrinyi elvein, azokat párhuzamba állította a két világháború eseményeivel s mindebből kiemelkedett az a meggyőződése, hogy a magyar a hadakozásra a legalkalmasabb és ha akarja, a legvitézebb nemzetség. Nagy sikere volt József királyi herceg elnökis megnyitójának. Azután Voinovich Géza főtitkár terjesztette elő jelentését és megállapította, hogy az Akadémia munkássága ezekben a súlyos időkben sem hanyatlott Szily Kálmán államtitkár, levelező tag, gróf Klebelsberg Kunóról tartott emlékbeszédet. József királyi herceg zárószavaival fejeződött be az ünnepélyes ülés. Kalandjaink La Fontaine körül írta Vikár Béla Huszonhárom évvel ezelőtt alakítottuk meg La Fontaine Társaságunkat az Akadémiában. Ott voltak: Rákosi Jenő, Kozhia Andor, Csergery János, Radó Antal és még sokan mások az irodalmi és tudományos élet köréből. Társaságunk céljául a művelt nemzetek közt való szellemi együttműködést jelöltük meg. Újabb alapszabályaink szerint francia nyelven is: Académie Jean de La Fontaine pour la coopération intellectuelle des nations. Nagy volt a lelkesedés a nehéz órákban megvalósult szép terv sikere felett. De csakhamar mutatkoztak a merész kezdemény fattyúhajtásai lépten-nyomon. Péczely József magyar La Fontaineje, Czuczor Gergely finom átültetései rég feledve voltak nálunk. La Fontaine nevét nem ismerte itt már senki, a néhány száz beavatotton kívül. Még hivatalos helyről is kaptunk átiratot, amelyben La Fontaine Társaságnak címezték egyesülésünket, nyilván a gépírónő hibájából... Sőt az iránt is puhatolóztak az ország házába intézett írásbeli megkereséssel, hogy mennyibe kerül egy La Fontaine-részvény. Alapítókat fogtunk ezen a réven. Egyik ülésünkön, az Akadémia heti üléstermében, azt kérdezte tőlem valaki — Hol ül az a Lafontasiné? No, nekem sem kellett több. Szeretem megtréfálni a balekeket. Azt feleltem: — Ott balról az elnöki pódiumtól, az első sorban. — De hiszen az a méltóságos aszszony! — Igen, mondtam, most az, de előbb Lafontaine volt, ezt a nevet viseli most, mert ez sokkal híresebb a Vikár névnél. A kérdező beérte ennyivel A tájékozottak természetesen kinevették. Egy vidéki úr azzal a kérdéssel fordult Bokor Imre igazgatónkhoz: — Él-e még az a La Fontaine és hány éves lehet? Bokornak sem kellett több. — Jóval túl van bizony a századik esztendőn. Tavaly ott jártam Párisban és felkerestem őt Moliére-rel együtt Virágot is vittem neki a Pere la Chaise-be. Nagy kacaj követte a pajkos felvilágosítást. Ily apróságok nem ártottak sem nekünk, sem a szent ügynek. Kitűzött nagy feladatunk, hogy La Fontaine összes meséinek teljes magyar fordítását nyélbe üssük, ha kissé elkésve is, egy évvel patrónusunk születésének 300. évforulója után, testet öltött. Szebben, mint elképzeltük. De sajnos, már Zempléni Árpád nélkül, ő nem érhette meg Társaságunk megalakulását. Beteljesedett rajta La Fontaine egyik remek meséjének jóslata: „Tíz év alatt háromból meghal egy.“ Már csak ketten maradtunk Kozma Andorral. Zempléni hátrahagyott műfordításai — 9 darab — elkésve jutottak hozzánk. De Kozma sem győzte a reá hárított részt. Helyette is nekem kellett sorompóba állnom. Erre vonatkozik az éppen elkészült új kiadásról szóló versikém: Mese, mese, mess kenyeret ■— mond a gyerek, ha mesét szeret. La Fontaine apánk zsebébül annyit szed, hogy beleszédül. Kétszázötvenhárom mese! Nem Kismiska a fele se, s pénzbe kerül, — nem a próba! — de megéri. Itt a próba. A 253 mesének túlnyomó többségét, kétszáz darabot én fordítottam. Éjjelnappal kellett igyekeznem, hogy a nyomda fennakadást ne szenvedjen. És mégis baj történt. De ezt csak most árulom el. Javában folyt a szedés, gőzerővel dolgoztak rajta. Meleg nyár volt, kinyitották az ablakokat. Szélvihar kerekedett, fölkapta a szedő előtt feküdt kéziratokat és két, egymást követő mesét úgy elvitt az ablakon át, hogy többé színe világát sem láttuk. A szedő nem vallotta be — talán észre és vette — a súlyos balesetet. Folytatólag szépen tovább számolta az oldalakat, a másik szedő a jegyzetek körül szorgoskodott, s így a két eltűnt mesére vonatkozó fontos jegyzeteket szintén beiktatta a maguk helyére. A kötet hiányos lett, de a hiány senkinek sem ötlött fel, kivéve a derék Irodalomtörténeti Társaságot, amely kitűnő elismerés során a mondott hiányt is szóvátette a pro futura. Meg kell itt említenem, hogy a „tíz év alatt háromból meghal egy“ jóslat másodszor is betelt rajtunk: a harmadik műfordítót, Kozma Andort is elvesztettük csakhamar. Most ime itt van előttünk az újdonatúj, teljes magyar La Fontaine. S hogy a végzet tréfacsináló kedve itt se szüneteljen, pompás kiadványunk művészi címlapját egy szerénykedő kis sajtóhiba ékesíti: nagynevű tag, társunk, Hankiss János neve egy s-sel tündököl a díszhelyen. Pedig a két is itt nem kétes. Hankiss János a párisi rádiótól debreceni egyetemünkhöz került professzornak és ő intézte onnan La Fontaine meséinek immár kezünk közt levő, bővített és javított, teljes kiadását. Az elsőből oly furcsa módon kirekedt két mesén kívül La Fontainénak egy Theokritos-ból átköltött műve: „A két hordó“ is benne van a kötetben, új előszóval bevezetve. Büszkék vagyunk erre a munkára és szentül hisszük, hogy két év múlva beköszöntő, jubiláns ünnepünk fényét a mesék harmadik, de nem utolsó kiadásával fogjuk emelni. A „Corriere della Sera" olasz napilap Horvátországba küldött szerkesztője, Virgilio Lillio, az alábbi cikkben számol be a partizánokkal történt találkozásáról és arról a harcról, amely a kormányhű csapatok és a felkelők között folyt le. A Horvátországot átszelő vonalon utaztam, nemzetközi gyorsvonaton. A pályatest semmiben sem különbözik a nyugati országok rendes vasútvonalaitól. Utaztunk és unatkoztunk. Rövidesen beesteledett, a fölkelő telihold bevilágította az egész vidéket, amely ebben az időszakban kopárnak és elhagyatottnak látszott A hálókocsi szűk folyosóján beszélgettünk és vártuk a lefekvés idejét. A nemzetközi kocsi külföldi kalauza minden egyes ablakot gondosan lefüggönyözött. Kérésünkre, hogy hadd gyönyörködjünk még a holdfényes vidékben, udvariasan azt a választ adta, hogy ezt nem engedheti meg, mert a kivilágított kocsi ablakai kitűnő célpontul szolgálhatnak a bujkáló partizánoknak. Egyik útitársunk erre megkérdezte, hogy várjon errefelé még mindig vannak-e partizánok, s a kalauz egy sokatmondó kézmozdulatot tett. A kalauz titokzatos viselkedése fölkeltette az utasok érdeklődését. Körülöttünk rövidesen a partizánokra terelődött a szó. A zágrábi spanyol követ leánya, Florinda kisasszony, annak a véleményének adott kifejezést, hogy ezen a gyönyörű éjszakán nem fenyegethet bennünket semmi veszély. Egy olasz csellista, aki Horvátországban vendégszerepelt, kijelentette, hogynem a saját személyét, hanem csak a csellóját félti. Támadás a vonat ellen Elhatároztam, hogy aludni megyek, azonban a hálókocsi ellenőre még arra kért, maradjunk fenn, amíg az úgynevezett veszélyes zónát el nem hagyjuk. A vonat megszokott ütemében robogott tovább és mi, a hálókocsi nemzetközi utasai, gondolatokban elmélyedve vártuk a lefekvés idejét. A folyosón két csoport alakult, olasz, német, spanyol és horvát szavak hallatszottak. A beszélgetők a partizánokról már régen más tárgyra tértek át, amikor a vonat zakatolását egy dörrenés szakította meg. Mint régi katona, azonnal megismertem a gyalogsági fegyver hangját. Ugyanakkor a vonat sebessége is csökkent, mire egyik olasz útitársunk elégedetlenül dörmögte. Mégis csak hallatlan, hogy Horvátországban milyen lassan járnak a gyorsvonatok. Alig hangzott el a kijelentés, amikor közvetlen közelről a falvak sorozata dördült el. A hálókocsi egyik utasa, egy spanyol miniszter, rám néz és kérdőleg mondja: Partizánok? Én némán igent intek, amikor a közelből gépfegyver kattogása hallatszik és nemcsak a golyók lecsapódását, hanem a golyófüttyöt is tisztán halljuk. A vonat már csak lépésben halad és mi tanácstalanul állunk a folyosón. Óvatosan fölemelem az egyik függöny sarkát, azonban a békésen megvilágított kopjik vidéken semmi gyanúsat sem látni. A lövöldözés változatlanul tovább tart, mire a társaság egyik tagja azt tanácsolja, hogy az ablakokat és az ajtókat a csomagokkal torlaszolják el. Az értékes bőrtáskák néhány perc múlva az ablakok és ajtók mögött tornyosulnak. A veszedelmes okiratok közben a vonat megáll, a folyosók kiürülnek, az utasok fülkéikbe húzódnak vissza. Mialatt ülésemen félig fekve, félig ülve gunnyasztok, eszembe jut, hogy ha a partizánok a kocsiba behatolnak, könnyen átkutathatják és kirabolhatják a poggyászokat. Ugyanakkor agyamba,, villan, hogy egyik bőröndömben horvátországi cikkeimnek másolatai vannak. Ezekben a cikkekben nem a legbarátságosabb hangon foglalkoztam a partizánokkal. Egy beszélgetésem leírása Paveliccsal, a horvát államfővel szintén a cikkek között van. Ha ezeket a cikkeket megtalálják nálam, azt hiszem, támadóinknak különös gondjuk lesz rám. Diplomataútlevelem, katonai ajánlósoraim, a horvát szürke könyv a partizánok rémtetteiről, egy sem lesz különösen jó ajánlólevél. Fülketársam, a csellista, mintegy önmaga megnyugtatásául a fogai közt dörmögi: „én muzsikus vagyok, de van itt kereskedő, gyáros és diplomata. Bennünket bizonyára nem fognak bántani. Azonban ön volt Pavelicsnél, usztasák őrizték, ezeknek az embereknek ezer meg ezer kémük és ügynökük van, jó lesz vigyázni.“ A nem éppen megnyugtató kijelentés ideges kacagásra késztet. A lövöldözés még mindig tart, mire én pillanatnyi ötlettől sugallva, az ablak mögött felállított útitáskámból, kissé bizonytalan kézzel, kiszedem az újságírói működésemet bizonyító írásokat és elrejtem az ágy előtti szőnyeg alá. Ebben a pillanatban a vonat megmozdul, sebessége egyre gyorsul, a lövések ritkulnak és egy negyedórás robogás után egy kis állomáson megállunk. A kocsi utasai, ki sápadtan, ki pirosan a folyosóra lép. Felhúzzuk a függönyöket és látjuk, hogy a mellettünk levő vágányon egy vonat, horvát katonákkal abba az irányban, ahonnan. .jöttünk, éppen indulóban van. Gyalogsági és gépfegyverek csillognak a holdfényben. A katonák lassan gyülekeznek, a gépfegyver hevederjeit befűzik, a karabélyokat élesre töltik. A „lázas készülődés“ közel két óra hosszat tart, amíg végre a büntető expedíció elindul útjára. A katonák a nyitott kocsikon homokzsákokmögött kémlelik a terepet. A mi vonatunk rendületlenül áll a kis állomáson. A felrobbantott pályatest Az éjszaka hátralévő óráit alvással igyekszünk eltölteni. Ruhástul dőlünk ,és a kényelmes ágyakra, azonban a távolból újra meg újra fel-felhangzó Partizánmerénylet egy nemzetközi gyorsvonat ellen Pesti Hírlap 1943 május 18. kedd 3 fegyverropogás és gépfegyverkattogás nem hagy aludni. Végre mégis elnyom az álom és amikor azt álmodom, hogy teljes világosságban ébredek fel, hallom a hálókocsikalauz hangját: Már a határon túl vagyunk. Erre a kijelentésre kiröppen az álom szememből, azonban legnagyobb meglepetésemre még mindig a kis állomás épületét látom kocsinkkal szemben. Végül megjelenik az állomásfőnök és jelenti, hogy a partizánok körülvették az állomást és az olaszok és családjaik kiszolgáltatását követelik. Újabb néhány óra telik el a feszült várakozásban. Csak elvétve hallatszik egy-egy puskadörrenés, különben kísérteties a csönd mindenfelé. Végre a déli órákban egy tehervonat indul el előttünk, hogy megállapítsa, nem aknázták-e alá a felkelők a pályatestet. Rövidesen a mi vonatunk is megindul. A lejtős vasútvonal sűrű erdőbe vezet. Az ablakokat és ajtókat ismét eltorlaszoljuk csomagjainkkal és ezek mögött várjuk az újabb fejleményeket A vonat lépésben halad előre és a fordulókban látjuk, amint mozdonyunk vezetője és fűtője előre hajolva figyelik a pályatestet. Egyre lejebb ereszkedünk a hegyekben, mind sűrűbb lesz az erdő. Már három órája haladunk ebben a tapogatózó tempóban, amikor hirtelen ismét megállunk. A pályatest előttünk teljesen szét van rombolva, a biztosításunkra kiküldött tehervonat felrobbantva még ég a töltés mellett. Alig egy kilométer távolságra azonban ott áll már a segélyvonat és az egész környéket a kormányhoz hű csapatok tartják megszállva. Ismét az iratok Csomagjaink súlya alatt görnyedve, a feldúlt vágányok mellett elérjük az elénk küldött segélyvonatot. Alig rendezkedem be új hálókocsim fülkéjében, amikor eszembe jut, hogy a felrobbantott pályatest mögött veszteglő hálókocsiban hagytam legfontosabb irataimat. Ijedten kiáltok fel és meg akarom húzni a vészféket, azonban útitársaim ebben megakadályoznak. A késő délutáni órákban érjük el a határt. Biztonságban vagyunk! Engem azonban kimondhatatlanul bosszant irataim elvesztése és bár az egész éjszakát a határállomáson töltjük, mégsem tudok nyugodtan aludni. Reggel a hálókocsikalauz örömmel jelenti, hogy a felrobbantott pályatestet ideiglenesen kijavították és elhagyott" vonatunk is befutott a határállomásra. A mellettünk levő vágányon áll. Félig felöltözve ugrom le kocsinkról és rohanok a vonathoz. A négyes számú fülkében, ahol az előző napot töltöttem, kopogtatás nélkül rántom fel az ajtót és belépek. Egy utas, aki az előző napi kalandtól bizonyára kifáradva aludt ágyán, megrémülve emelkedik fel párnáiról. Döbbenve néz rám, mire én olaszul rászólok: „Megengedi?“ — és máris letérdelve hajtom fel a szőnyeget és keresem irataimat. Pár pillanatnyi keresés után hiánytalanul megtalálom valamennyit. „Itt vannak!“ kiáltással kirohanok a fülkéből. Útközben még látom az álmából felriasztott öregúr megdöbbent arcát és ijedt tekintetét Bizonyára azt gondolta magában, hogy egy vakmerő partizán hatolt be hálófülkéjébe olyan irományokért, amelyeket akaratlanul ő csempészett át a határon.________ Oroszlány Endre az újvidéki főkapitány A kormányzó Oroszlány Endre rendőrfőkapitányhelyettest a rendőrség vidéki főkapitányává nevezte ki. Oroszlány Endre 1883-ban született Marosvásárhelyen. Jogi tanulmányai végeztével előbb mint rendőrfogalmazó, utóbb mint rendőrkapitány működött Marosvásárhelyen és az összeomlás előtt a város főjegyzője volt. A megszálló románok elbocsátották állásából. A trianoni békekötés után Csonka-Magyarországba jött és itt mint rendőrtanácsos, a szombathelyi kapitányság vezetőhelyettese, majd vezetője lett. 1935-ben — mint főtanácsost — Budapestre, a vidéki főkapitányság központjába helyezték át és itt 1940 óta, mint főkapitányhelyettes, a vidéki főkapitány állandó helyettese volt. Oroszlány Endre jelentős érdemeket szerzett a rendőr szervezet fejlesztése körül. A visszatért területek felszabadulásakor , az új rendőrhatóságok megszervezése körül dolgozott. Az újvidéki főkapitány rendőrségi érdemeiért megkapta a bronz és az ezüst Signum Laudist, majd a Kormányzó Úr a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Kinevezése rendőrségi körökben általános örömet keltett. fizetek":""" 14 kötet Szinnyei: Magyar Írókért 300 P-t 13 „ Nagy I.: M. o. családaiért 200 ,, 50 „ Mikszáthért-------------------200 ” 46 „ Gárdonyiért------------------iso „ 18 „ Brehmért-----------------------reo- „ 3 „ Hunfalvy: M.o. képekben 150 „ 3 „ Szabó: Régi m. könyvtárért ---------------------------120 14 „ M. népkölt. gyűjteményért — — —--------------100 „ 16 „ Szabó Dezsőért----------------80 „ 6 „ Czuczor—Fogarassy-szótár 50 „ 3 „ Karácsony: M. nemzetségek----------------------------------46 „ 1 ■■ Aigner: M. o. lepkéiért 30 „ Rers, lexikont, könyvtárat veszek. i’Kek'it’ kifrgyisziet. Vili..csetászá,--..l 27