Pesti Hírlap, 1944. május (66. évfolyam, 98-121. szám)
1944-05-02 / 98. szám
Nyár! lakás (tavaszi délelőtt. Vad hideg van. Megérkezik a pesti társasgépkocsi a Bérek gyöngye-Liget Fürdőhely és Kertváros kellemetes címét viselő sivár település úgynevezett főterére. Az utasok kiküzdik magukat az ajtón és, mintha időzített bomba ketyegne a kocsiban, úgy rohannak szét vad, lihegő versenyfutásban, egymás nyakába fröcskölve a híg sarat, a házak felé. Ó, milyen gyönyörű is ez a küzdelem a létért! A nyári ittlétért. A Keleven-család jó futó. A papát egyszer megkergette egy bika, a mama lánykorában tornaversenyen díjat nyert, a két kisfiút meg rendszeresen kergetik odahaza az asztal körül, ha nem akarnak a csodás Berekgyöngye-Ligeten nyaralni, — a Keleven-család tehát nagy időbeli előnnyel ront be az egyik ház kerítésének ajtaján.) Kelevenhalkan megkopogtatja a ház ajtaját és olvadékony kedvességű hangon fuvolázza): Jó napot kívánok! Vagy kezét csókolom! Egy kis , szobácskát szeretnénk nyárára ezen a gyönyörű vidéken! Nem lesz ám velünk sok baj! A háziasszony (szigorú tekintetű, tartózkodó viselkedésű, idősebb hölgy, megjelenik az ajtóban): Mi bajt Keleven (erőltetetten nevet): Azt mondom, kezét csókolom, nem lesz ám velünk sok baj. Már tudniillik, ha kaphatnánk itt egy szobácskát nyárára ... Szabad kérdeznem, dohányos a kedves férje? A feleségem egyik barátnője nagnénjének a barátnője trafikos, úgyhogy nincs hiányom szívnivalóban, s a kedves férjét is... A háziasszony (utálkozó finitorral): ön tehát dohányos. (És már csukja is befelé az ajtót.) Ke levert (gyorsan az ajtó meg a küszöb közé lép): Csak voltam, kérem, csak voltam! Éppen ma határoztam el, hogy véget vetem ennek az utálatos szenvedélyemnek. Dehogyis gyújtanék én rá mégegyszer, pfuj! (Keserveset sóhajt, majd vidámmá erőltetett arccal folytatja.) Ekkora házban bizonyára akad egy kiadó szobácska. A háziasszony: Akad, akad, de 02 mind kell a rokonoknak. Kijön a két menyem, a három vejem, a négy unokaöcsém, az öt unokahúgom, a hat sógorom, a hét apám, a nyolc napom, a kilenc... Kel ev en (fojtott dühvel a szivarkás tárcája után nyúl). Kelev enné (súgva): Várj még... Nézd csak, van ott egy sufni is. (Fennhangon.) Az a szép kis pavilion nem kiadó? A háziasszony: Az nem embernek való lakás, kérem. Kel ev en (megremegő hangon): Da... kiadót A háziasszony (vállat von): Hát..., ha akad olyan bolond, aki... Kelevenék (diadalordításban törnek ki és boldogságtól tántorogva rohannak a sufni felé): A háziasszony (miután utánuk ballagott): De hiszen el se fér benne négy ágy. Kelevenék (lelkesülten és öszszevissza): Az a legkevesebb! Majd a földön is alszunk! Az nagyon egészséges! Idillikus! Romantikus! A nagyobbik kisfiú: Mint a spártaiak! A háziasszonyök is itt nyaraltak Berekgyöngye-Ligeten. Keleven: Minden bizonnyal. És aztán attól puhultak el. A háziasszony: Arra azonban nem visz rá a lelkem, hogy így, ahogy van, kiadjam önöknek ezt a helyiséget. Előbb még ajtót, ablakot kell rá csináltatni, ki kell meszeltetni és be kell vezettetni a villanyt. Kelevenék (könnyekkel küzdve): Ó, nagyon kedves... A háziasszony: Igen, igen, nagyon kedves lesz itt, ha mindezt megcsináltatják. Máskép nem is adom ki. Vállalják. Kelevenék (könnyeik visszavonulnak): Boldogan vállaljuk, kérem. Keleven (megint a szivarkás tárcája felé tapogat): Ne húzassak talán rá egy-két emeletet is? A háziasszony: Látja, ez jó ötlet. Majd gondolkozom rajta. Keleven: Szíveskedjék. A háziasszony (0. homlokára csap): Jaj, mégse adhatom ki! Hol fog akkor aludni a kecske? Keleven (összecsapja a bokáját): Velünk, nagyságos asszonyom. Tessék nyugodt lenni: a legteljesebb mértékben ki fogjuk érdemelni a kecske megelégedését. A háziasszony: Jó, jó..., de itt sok egér is van ám, s önök majd utólag szemrehányást tesznek nekem. Keleven: De, nagyságos asszonyom, nagyon szeretjük az állatokat. A háziasszony: De vannak itt olyan ... pincebogarak is. Kelevenné: (citrom-jellegű mosollyal): A gyerekek nagyon érdeklődnek a bogarak iránt. A háziasszony: Mégis van valami akadály. Vertfalból van az épület és nagyon porlik. Mi lesz, ha egy reggel a szabad ég alatt találják magukat?' / Kelemen: Nevetünk egy nagyot! Bohém család vagyunk mi, kérem. A háziasszony (szigorúan): Úgy értem, hogy az épülettel mi lesz. Kelepen (méltatlankodva): De, nagyságos asszonyom, ez csak nem kérdés? Felépíttettük! Hiszen mi porlasztottuk szét. A háziasszony: De téglából kell felépíteni. És alápincézve. Kelemen: Kacsalábon forgó kastély lesz belőle! Apropó kacsaláb ..., hol lehet itt étkezni? A háziasszony: Sehol. Ez a környék a levegőjéről híres. De ha önök enni is akarnak, talán hagyjuk az egészet. Kelevenék (rémülten): Jaj, dehogyis akarunk enni! Csak ez a három a fontos: napfény, víz, levegő. A háziasszony: Meg a házbér. Kelevenék: Nagyon jó! (És kacagnak, mint négy bajazzo.) A kisebbik fiú (a háziasszonyhoz): Néni, kérem, igaz, hogy ezen a fürdőhelyen nincs is fürdő, hanem csak egy pocsolyát Keleven. Kelevenné és a nagyobbik kis fiu (a háziasszony lábához veti magát): Bocsásson meg neki! Nem tudja, mit beszél! (Térdre rángatják a kisebbik fiút is.) A háziasszony (kegyesen int nekik, hogy álljanak fel, megbocsát). Kelevenékfelállnak, tizenöt évre előre kifizetik a bért, s a kisebbik fiút korholva, távoznak. Beülnek a kocsmába és győzelmi áldomást isznak forralt borral. Boldogok: van már nyári lakásuk! Csak Keleven szomorú: nem mer rágyújtani. Leszkay András. szeretett volna, akinek végre ő is őszintén vallott volna: szeretem, — akarta mondani neki tegnap este. — A lélek így edződik, — szólt a két botra támaszkodva — csak semmi keserűség. Sándor most felért a dombtetőre s most úgy tetszett, mintha egészen közel lennének egymáshoz, halk kiáltásnyira. Megállt, leszúrta a botot s intett a zsebkendőjével. Elza nem mozdult. — Még ne menjen, — kiáltotta a férfi s a szó visszhangzott a domboldalon, — most mondom meg, így. Hallja, amit mondok? — Hallom, — kiáltotta Elza. — Nagyszerű, így mondom meg hát, meg kell hallania: szeretem. Érti? Nagyon szeretem. A karikavégű bot eldőlt a havon. Elza nem nyúlt utána, egy pillanatra a fenyőághoz kellett kapnia, hogy el ne csússzék. Úgy érezte, hogy hallóidegei megpattannak, ha nem isznak fel minden hangot ódáéból eléggé. — Nem felel? — kérdezte Sándor, — nem baj, tovább mondom mégis: szeretem s tegnap is ezt akartam magának mondani, érti? Elza megtalálta a hangját. — És az a valaki, aki odalenn várja? — Az is maga!— Akkor miért kell ezt onnan kiáltani? Azt hitte, bereked, úgy kiabált már. Torkát kellett köszörülnie s egy picit szédült is. A férfihang erőteljesebben zúgott: — Szét akartam kiáltani a világba, hadd hallják a fák, a dombok, hallj« az ég és noha a* felejts« *! Innen Máténál raegtunk m *fia világnak és magának, Elza, szeretem. Értette? — Igen. Én is. Most a férfi hangja halkult el. Úgy álltak egymással szemben, a két domb tetején, mint két távíróoszlop, amelyet láthatatlan huzal árama kapcsol egybe. Mind akettő az eget látta, a hódonnás fákat, a csúcs sziklás oldalát, s azt a hosszú, keskeny barázdát, amely a két pár siléc között futott dombtetőtőldombtetőig. Mintha ezen loholt volna az áram. — Holnap, — kiáltotta a férfi — holnap, az állomáson, várni fogom otthon. Ugye, nem marad itt tovább? — Nem... Sándor még intett, felemelte a hátizsákját s azt kanyarította meg a levegőben, füttyentett is kettőt, mint azt iskolában szokta régen, ha jól felelt. Egy pillanatig látszott a dombtetőn s aztán eltűnt a sapkája is, csak egy vékony, hosszú, egyenes barázda maradt utána, éles széleit máris faragcsálta a szél. Elza lehajolt a botért, csuklójára fonta a szíját, s a hosszú barázdát nézte. Egy pillanatig még belészállt a dacs látta magát, amint sarkon fordul, otthagyja e két barázda, újat vág a hóban és sohatöbbé nem kíváncsi Sándorra, el sem utazik holnap, azért sem beszél vele. Aztán mégsem lépett ki a nyomból, visszamosolygott a kék égre, lehajtotta a fejét engedelmesen, a nők örök és önkéntes engedelmességével, botja végével megkarcolta a barázdát, mintha simogatni akarná s most már tudta, hogy ez a barázda soha meg nem fog szakadni többé, együtt fut vei* (Ali Ice), * végtelenig. Az 1844-es ir szabadságmozgatom, ahogy ezt Kossuth Pesti Hírlapja látta Irt a Siklóssy László Kossuth Lajos 1841-ben indította meg Pesti Hírlapját és 1844 junius végén vált meg tőle. A politikai lapok az időben hetenként kétszer láttak napvilágot, majd félévenként kötetekben is megjelentek. Hét ilyen féléves kötet viseli Kossuth szignatúráját, mindegyik fele mai napig érdekes olvasmánnyal. A hetedik kötetet különösen érdekessé teszi annak a pernek részletes ismertetése, amelyet az angol kormány O’Connel Daniel ír hazafi ellen indított azoknak a vádaknak alapján, amelyek szerint ő Angliának Írországgal fennálló uniója felbontására törekedett. Ez az úgynevezett repeal-mozgalom akkor élesedett ki, amikor a kormány törvénytelennek nyilvánította a repeal híveinek tervezett nagygyűlését, majd vezérüket, O’Connell magát is letartóztatta s a dublini törvényszékhez utalta. Minderről a Pesti Hírlap 1844 januárjában informálta közönségét, majd később jóformán minden számában a tárgyalásról részletes tudósításokat közölt, amelyek valóban szivéhez szóltak azoknak az olvasóknak, akik Írországban Magyarországot, Angliában Ausztriát, O’Connelben pedig magát Kossuthot látták, a hároméves börtönbüntetést szenvedett magyar hazafit. Kossuth maga óvakodott kettőjük ügyének hasonlóságára célzást tenni: a Pesti Hírlapnak az O’Connel-ügyről szóló tudósításai mindenkor a legszigorúbb tárgyilagosság között mozogtak. Pontos képet kapunk a tárgyalás külsőségeiről: mint vonult O’Connel a polgármester kocsiján a dublini törvényszékhez, ahol összesküvéssel vádolt hat társával találkozott s a nagy izgalomban hogyan hiúsult meg az esküdtszék megalakítása. Másnap már az ügyész megkezdhette beszédét. A vád a súlyt arra vetette, hogy az ir.. hazafiak egyesülete főként pénzgyűjtésre törekedett; a módosabbak egy fontot fizettek s ezért tagsági jegyet kaptak, amelyen négy helynév és négy évszám volt olvasható azoknak a csatáknak emlékéül, amelyeken az írek az „angolszász jövevényeket“ megverték. A továbbiakban tizenkét óra hosszat tartó előadásban szárazon és hosszasan sorolta fel bizonyítékait, amelyek számára a Pesti Hírlap már nem tudott helyet szorítani. Shiel Lator védőbeszéde már inkább talált méltánylásra Kossuth szerkesztőségében, íme egy részlet belőle. — A főügyész azt mondta nektek — szólt Shiel —, hogy az országot gyújtogatók járják be, kik a nép szenvedélyeit lángra lobbantják. Szerinte a polgári társadalom egész épülete lángokban áll, ám, ha így van, miért nézte ő összetett kezekkel a lángokat? Hol voltak a dublini vár vizipuskái? Nem az a gyanú ébred-e az emberben, hogy ezek az urak ravasz tervet koholtak, amellyel a vádlottakat tőrbe csalják... A továbbiakban Shiel keserű szavakkal emlékezett meg arról, hogy az íreknek a parlamentben jóformán nincs szavuk, holott az íreket ügyeik intézésére külön parlament illeti meg. — Sajnos — folytatta — a vallási megkülönböztetések nem engedik, hogy közös hazánk becsületének és lényeges érdekeinek előmozdítására közrehassunk. Ezek bennünket, íreket gyarmati függésre aljasítanak, Anglia csúfjává s a világ szánakozásainak tárgyává tesznek. Írország virágzó ország volt a XVIII. század végén, az Angliával való unió azonban árvulást és süllyedést hozott rá. Ez ellen az unió ellen agitált O’Connel. — Nincsen Európában nagyváros — fejezte be beszédét Shiel —, melyben a várva-várt nagy hír napján az emberek az utcákon megállva, ne kérdeznék egymástól, hogy akadt-e tizenkét férfiú, kik hitökre bebörtönzésre ítélheték ama férfiút, ki szabadságot adott Írországnak s hogy megtörténhetett-e az, hogy Írország felszabadítóját börtön falai közé küldték legjobb gyermekével. Nem, ez nem fog megtörténhetni tökbérces hazájokban fogják ismét hallgathatni az óceán zúgását és szabadon bolyonganak majd a hegyek magányain, ahol a szabadság fenséges képei környékezik őket... ítélethozatalra egyelőre még nem került sor. Február 5-én maga O’Connel is felszólalt. „Írország s az ír nép az én védencem. Én úgy állok itt, mint népem jogainak s alkotmányos kiváltságainak védője. Egyetlen óhajtásom az, hogy a nép szent ügye meg ne fertőztessék vagy gátoltassék olyasmi által, amiben én közremunkálkodtam. Én tudom szándékaim igaz voltát, tudom indítóokaim tisztaságát, tudom ama cél megbecsülhetetlen nagyságát, amelyre törekszem: ez az unió felbontása!“ Négy napot vett igénybe a vád és védelem viaskodása. Végül február 12-én „az ármányosan összeállított esküdtszék“ meghozta ítéletét, amely O’Connelt és vádlott társait vétkeseknek mondotta ki. Ez az ítélet tetszett a hivatalos köröknek, de nem a népnek. „Mikor az izgató Londonba indult — írta a Pesti Hírlap —, roppant sokaság szövétnekkel és zenével kisérte őt a hajóig.“ Harmadnapra, február 14-ére, O’Connal már Londonba érkezett a másnap megjelent a képviselőházban, ahol Ross, az északirországi Belfast képviselője, O’Connel ártatlanságáért viaskodott s „az izgatót Izland csendje legnagyobb barátjául kiáltó kir". Maga O’Connel tíz nap múlva szólalt fel a parlamentben. „Emlékezzetek — mondotta —, hogy mi,itek, amikor Londonba jövünk, koldusokként térdeinken esdeklénk előttetek, hogy vegyétek Írország állapotját figyelembe. Akkor tőletek függött nekünk utalmat nyújtani. De ma hatalmatokban van-e még ez? Mert ti bennünket visszautasítottatok s nekünk nem volt más választásunk, mint visszatérni i hazánkba és ezt kiáltani: Örökös rabszolgák, nem tudjátok-e, hogy aki szabad akar lenni, annak magának kell az első csapást megtennie!“ Micsoda erő sugárzik e felkiáltásból és hogy áthevíthette ez a Kossuth lapját olvasó hazafiakat, elsősorban magát a magyar népvezért, aki — amikor elérkezettnek vélte az időt — nem riadt vissza az első csapás megtételétől. Kossuth lapjában olvassuk még, hogy március 12-én O’Connel „oly diadalt aratott Londonban, amilyenben még a „zöld Erinben“ (Írországban) sem volt része“. Londonban ,a Coventgarden színházban , ugyanis nagy tömeg s az angol államférfiak színe-java gyűlt össze O’Connel ünneplésére, aki hatvankilencedik életévében vívta meg ezt a fárasztó harcot s ezidőben is még városról-városra ment, hogy aztán diadallal térjen vissza ir hazájába. O’Connel győzött, hiszen az ír katolikusok kívánságait Anglia és Skócia egész katolikus lakossága magáévá tette, tehát külön repeál-mozgalomnak immár nem volt gyakorlati értelme. O’Connel azonban nem hagyta abba az agitációt. 1843-ban letartóztatták s egyévi börtönbüntetésre és kétezer font pénzbüntetésre ítélték. Maga a repeal-párt forradalmi jelleget kezdett ölteni, amitől maga O’Connel kezdettől fogva irtózott. O’Connel 1847 május 15-én halt meg Genovában, ahol Rómába utaztában megpihent. Az ir nép a Liberator — felszabadító — névvel tisztelte meg s mind a négy fiát beválasztotta az ir parlamentbe. Nálunk magyaroknál pedig — amint láttuk — Kossuth Lajos gondoskodott emléke megörökítéséről. BINET és BARNA divatáruházában Budapest, V., Deák Ferenc u. 18., kirendelt vállalatvezető vezetése mellett az árusítás további folyik Vállalatvezető: nemes Gaál Árpád István. „Terményszakmában jártas 2650“ jeligére földadóba jelentkezzen őskeresztény, diszpozicióképes könyvelő (na) és fiatal gprs-gépüm A Hungária Vendéglátó Üzemek KFT., Nagyvárad, Rimanóczy u. 1. szám értesíti az érdekelteket, hogy Petrásovits Árpádtól a Hungária Vendéglátó üzemeket 1944 február 1-én, megvette és felkéri a hitelezőket, hogy a felhívás megjelenésétől számított 8 napon belül követelésüket a fenti igazgatóság irodájában bejelenteni szíveskedjenek, mert azután érkező követeléseket nem vesszük figyelembe. Hungária Vendéglátó Üzemek KFT. Dobolczy Lajos ügyvezető igazgató. FIGYELEM 2 140 sz. maradékszövetek kiárusítása 46.— P-től 74-ig. Cím: Nemes MOLNÁR SÁNDOR, Király utca 38. 2664 szefbiuiSEEuil német, francia, angol, olasz nyelvtudással, állást változtatna őskeresztény. Keresek önálló munkakört végleges elhelyezkedést. Megkeresést „Saját erőmből" jeligére Hirdetőirodába, Vilmos császár-ut 33. 2663 Hirdetmény. A Tiszapolgári Hitelsm H.-T., Polgár, Szabolcs megye, mérlegképes főkönyvvezetői állásra pályázatot hirdet. Többévi pénzintézeti gyakorlattal s árukönyvelésben is kellő jártassággal bíró őskeresztény származásu egyének pályázataikat fizetési igényük megjelölésével, fenti pénzintézet igazgatóságához címezve nyújtsák be. Az állás lehetőleg azonnal elfoglalandó. 2600 Előkelő gyárvállalat keres mihamarabbi belépésre ŐSKERESZTÉNY, NYELVTUDÁSSAL RENDELKEZŐ KOMOLY NŐI MUNKAERŐKET és kereskedelmi osztályai számára ugyancsak NYELVTUDÁSSAL RENDELKEZŐ, KOMOLY MUNKÁT TUDÓ FÉRFI FŐTISZTVISELŐKET. Ajánlatokat „KOMOLY MUNKAERŐ 8593" jeligére a főkiadóba kér. Ne írjunk Mindent Nagy Betűvel ! Az Akadémia nyelvművelő folyóirata, a Magyarosan, örvendetesen sok példányban forog közkézen, mégis, úgy érzem, kívánatos volna, hogy egyik-másik figyelemreméltó cikkét még szélesebb körökben olvassák és megszívleljék. Ennek egyik módja az lenne, ha a napilapok olykor átvennék belőle az arra érdemes, tanulságos közleményeket. Az Akadémia bizonyára nem vetne gátat ez elé, hiszen éppen a végből indította meg népszerű folyóiratát 12 évvel ezelőtt, hogy a helyes magyarság (és a magyar helyesírás) tudnivalóit minél hathatósabban terjessze. Ezt a célt szolgálja a rádió is nyelvi előadásaival — immár 15 éve, több-kevesebb rendszerességgel. Bármennyire bővében vagyunk is a magunk gyűjtötte kifogyhatatlan nyelvhelyességi leleteknek, nagy a csábítás, hogy mások példáiból is idézzünk, ha ezek olyan leleményesen vannak egybeválogatva, mint az Akadémia folyóiratának egyik-másik ötletes cikkében. Ezek közé tartozik Bíró Izabellának a, Magyarosan februári számában megjelent cikke a nagy kezdőbetűk járványos elharapódzásáról. Íme néhány kiragadott példája, mi mindent írnak ma nagybetűvel. Ma, Holnap, Holnapután, Élet, Feltámadás, Apám, Anyám (nem levélben, regényben, véges-végig), Hitvese, Pápa, Poglavnik, Doglavnik, Caudillo, Falange, Tenno, Duce, a Világ Ura, Nagybhán, Kegyelmes Uram, a Nagyúr, a Korzikai, Főcserkész, Nagyasszony, a Megboldogult, Parlament, Népszövetség, Egyház, Nemzetvédelmi Kereszt (a múlt háborúban a nagyezüstöst is kisbetűvel írták). Valamikor az úgynevezett nyugatosokat vádolták és gúnyolták a nagybetűk szertelen kedvelésével, de hol vagyunk ma már ettől. Ez a mostani nagybetűs divat újabb keletű — avagy inkább föltámasztása egy sokkal régibbnek. „A barokk időkben, kedvelték a nagy betűket — olvassuk a Magyarosan említett cikkében — s ez a divat a múlt század elején is széltében járja. Ma ismét tanúi lehetünk a nagy kezdőbetűk terjedésének.“ A manapság elburjánzó nagy kezdőbetűknek semtmi közük a költői nyelvhez. Semmi sem igazolja a nagy kezdőbetűk ilyesféle szeszélyes halmozását, mint: a Tizennégy Pont, Négy Főtétele, Latin Blokk, Dunai Konföderáció, Kalapos Király stb. Van azután túlzott alázatból eredő nagybetű is, így például a megszólításnak levelekben megengedett nagybetűit sokan átviszik mindenüvé. Ennek köszönhetjük az ilyen szavakat: Miniszter Úr, Elnök, Igazgató, Főnök, Nagyasszony, Helytartó Tanács, Bizottság, Választmány. Pedig nincs olyan nagy rang, amelyet pusztán ezért magyar szövegben nagybetűvel kellene írni. Bizonyság erre a király, pápa, császár, cár, fejedelem, vezér, államfő, miniszterelnök, vezérkari főnök, hercegprímás, érsek és akárhány más szavunk. Ezeknek nagykezdőbetűje csak kirí a magyar szövegből. Sőt menjünk tovább. A fölkelő napot, amelynek az életet köszönhetjük itt e földön, a fény és a meleg forrását, — ezt is csak kis ti-nel írjuk- Ugyancsak a holdat, de még a földet is, mindnyájunk örök lakóhelyét. A Nap, a Hold és a Föld nagybetűjét átengedjük a csillagvizsgálónak és a természettudósnak. Ő az egyöntetűség és könnyebb érthetőség kedvéért nagy kezdőbetűvel írja ezeket, csakúgy, mint a Mars, Saturnus és Jupiter nevét. A nagy kezdőbetű elharapódzása már-már odáig fajul, hogy idestova minden főnevet nagybetűvel fogunk írni — csupa alázatos tiszteletből. Akkor aztán egészen átdolgozhatjuk a Magyar Helyesírás Szabályainak Tizedik Paragrafusát a Nagy és Kis Kezdőbetűről. Az Akadémiának ez a füzete (a 8. kiadás 3. lenyomata) nagyjában tájékoztat, mikor kell, mikor szabad és mikor nem szabad nagy kezdőbetűt írni. 21 pontban tárgyalja ezt a helyesírási kérdést, 4 sűrű lapon. De természetesen csak az elveket ismerteti, magyarázó példákkal, nem pedig szótárszerűig minden egyes szót. Hiszen ennek a teljes szótározása szinte lehetetlen is. Bizonyos azonban, hogy a Nagy J. Béla szerkesztésében most készülő helyesírási szótár minden bizonytalanságot eloszlat majd a helyesírásnak ebben a nem főbenjáró, de kényes kérdésében is. Az Akadémia Nyelvművelő bizottságában legutóbb merült föl az a terv, hogy a helyesírási szabályokhoz hasonló rövid összefoglalást kellene íratni a helyes magyarság legfontosabb tudnivalóiról. Amiként amaz a magyar helyesírást, ez az új kötetke a helyes magyar írást tárgyalná. Azt a gondolatot is fölvetették, hogy ebben a munkában a helyes magyar kiejtésnek is kellene szentelni egy fejezetet. A most készülő magyar helyesírási szótár szerkesztője, úgy tudom, maga is gondol erre és művében rámutat az írott alak és az élő magyar beszéd közötti fontosabb eltérésekre. Mert tudjuk jól, hogy helyesírásunk nem mindenben igazodik a kiejtéshez. Néha útbaigazít, máskor megtéveszt és félrevezet HbMbkty ids. * *