Pesti Hírlap, 1944. május (66. évfolyam, 98-121. szám)

1944-05-02 / 98. szám

Nyár! lakás (tavaszi délelőtt. Vad hideg van. Megérkezik a pesti társasgépkocsi a Bér­ek gyöngy­e-Li­get Fürdő­hely és Kertváros kellemetes címét viselő sivár település úgyneve­zett főterére. Az utasok kiküzdik magukat az ajtón és, mintha időzí­tett bomba ketyegne a kocsiban, úgy rohannak szét vad, lihegő versenyfu­tásban, egymás nyakába fröcskölve a híg sarat, a házak felé. Ó, milyen gyönyörű is ez a küzdelem a létért! A nyári ittlétért. A Keleven-család jó futó. A papát egyszer megkergette egy bika, a mama lánykorában torna­versenyen díjat nyert, a két kisfiút meg rendszeresen kergetik odahaza az asztal körül, ha nem akarnak a csodás Berekg­yöngye-Ligeten nyaral­ni, — a Keleven-család tehát nagy időbeli előnnyel ront be az egyik ház kerítésének ajtaján.) K­el­e­v­e­n­­halkan megkopogtatja a ház ajtaját és olvadékony kedves­­ségű hangon fuvolázza): Jó napot kí­vánok! Vagy kezét csókolom! Egy kis , szobácskát szeretnénk nyárára ezen a gyönyörű vidéken! Nem lesz ám ve­lünk sok baj! A háziasszony (szigorú tekin­tetű, tartózkodó viselkedésű, idősebb hölgy, megjelenik az ajtóban): Mi bajt Kel­even (erőltetetten nevet): Azt mondom, kezét csókolom, nem lesz ám velünk sok baj. Már tudniillik, ha kaphatnánk itt egy szobácskát nyárára ... Szabad kérdeznem, dohá­nyos a kedves férje? A feleségem egyik barátnője nagnénjének a ba­rátnője trafikos, úgyhogy nincs hiá­nyom szívnivalóban, s a kedves fér­jét is... A háziasszony (utálkozó fin­­i­torral): ön tehát dohányos. (És már csukja is befelé az ajtót.) Ke l­ev­ert (gyorsan az ajtó meg a küszöb közé lép): Csak voltam, ké­rem, csak voltam! Éppen ma határoz­tam el, hogy véget vetem ennek az utálatos szenvedélyemnek. Dehogyis gyújtanék én rá mégegyszer, pfuj! (Keserveset sóhajt, majd vidámmá erőltetett arccal folytatja.) Ekkora házban bizonyára akad egy kiadó szobácska. A háziasszony: Akad, akad, de 02 mind kell a rokonoknak. Kijön a két menyem, a három vejem, a négy unokaöcsém, az öt unokahúgom, a hat sógorom, a hét apám, a nyolc na­pom, a kilenc... K­el ev e­n (fojtott dühvel a szi­­varkás tárcája után nyúl). Kelev enné (súgva): Várj még... Nézd csak, van ott egy sufni is. (Fenn­hangon.) Az a szép kis pavilion nem kiadó? A háziasszony: Az nem em­bernek való lakás, kérem. Kel ev en (megremegő hangon): Da... kiadót A háziasszony (vállat von): Hát..., ha akad olyan bolond, aki... K­elevenék (diadalordításban törnek ki és boldogságtól tántorogva rohannak a sufni felé): A háziasszony (miután utánuk ballagott): De hiszen el se fér benne négy ágy. Kelevenék (lelkesülten és ösz­­szevissza): Az a legkevesebb! Majd a földön is alszunk! Az nagyon egész­séges! Idillikus! Romantikus! A nagyobbik kisfiú: Mint a spártaiak! A háziasszony­­ök is itt nya­raltak Berekgyöngye-Ligeten. K­el­ev­e­n: Minden bizonnyal. És aztán attól puhultak el. A háziasszony: Arra azonban nem visz rá a lelkem, hogy így, ahogy van, kiadjam önöknek ezt a helyisé­get. Előbb még ajtót, ablakot kell rá csináltatni, ki kell meszeltetni és be kell vezettetni a villanyt. Kelevenék (könnyekkel küzd­ve): Ó, nagyon kedves... A háziasszony: Igen, igen, na­gyon kedves lesz itt, ha mindezt meg­csináltatják. Máskép nem is adom ki. Vállalják. Kelevenék (könnyeik visszavo­nulnak): Boldogan vállaljuk, kérem. Kel­even (megint a szivarkás tárcája felé tapogat): Ne húzassak ta­lán rá egy-két emeletet is? A háziasszony: Látja, ez jó ötlet. Majd gondolkozom rajta. Kelev­en: Szíveskedjék. A háziasszony (0. homlokára csap): Jaj, mégse adhatom ki! Hol fog akkor aludni a kecske? K­el­ev­en (összecsapja a bokáját): Velünk, nagyságos asszonyom. Tessék nyugodt lenni: a legteljesebb mérték­ben ki fogjuk érdemelni a kecske megelégedését. A háziasszony: Jó, jó..., de itt sok egér is van ám, s önök majd utólag szemrehányást tesznek nekem. Kelev­en: De, nagyságos asszo­nyom, nagyon szeretjük az állatokat. A háziasszony: De vannak itt olyan ... pincebogarak is. Kelev­enné: (citrom-jellegű mo­sollyal): A gyerekek nagyon érdek­lődnek a bogarak iránt. A háziasszony: Mégis van va­lami akadály. Vertfalból van az épü­let és nagyon porlik. Mi lesz, ha egy reggel a szabad ég alatt találják ma­gukat?' / Kelemen: Nevetünk egy nagyot! Bohém család vagyunk mi, kérem. A háziasszony (szigorúan): Úgy értem, hogy az épülettel mi lesz. Kelepen (méltatlankodva): De, nagyságos asszonyom, ez csak nem kérdés?­­ Felépíttettük! Hiszen mi porlasztottuk szét. A háziasszony: De téglából kell felépíteni. És alápincézve. Kelem­en: Kacsalábon forgó kas­tély lesz belőle! Apropó kacsaláb ..., hol lehet itt étkezni? A háziasszony: Sehol. Ez a környék a levegőjéről híres. De ha önök enni is akarnak, talán hagyjuk az egészet. Kelevenék (rémülten): Jaj, de­hogyis akarunk enni! Csak ez a há­rom a fontos: napfény, víz, levegő. A háziasszony: Meg a házbér. Kelevenék: Nagyon jó! (És ka­cagnak, mint négy bajazzo.) A kisebbik fiú (a háziasszony­hoz): Néni, kérem, igaz, hogy ezen a fürdőhelyen nincs is fürdő, hanem csak egy pocsolyát Kelev­en. Kelev­enné és a nagyobbik k­is f­i­u (a háziasszony lábához veti magát): Bocsásson meg neki! Nem tudja, mit beszél! (Térdre rángatják a kisebbik fiút is.) A háziasszony (kegyesen int nekik, hogy álljanak fel, megbocsát). Kelevenék­­felállnak, tizenöt évre előre kifizetik a bért, s a kiseb­bik fiút korholva, távoznak. Beülnek a kocsmába és győzelmi áldomást isznak forralt borral. Boldogok: van már nyári lakásuk! Csak Keleven szomorú: nem mer rágyújtani. Leszkay András. szeretett volna, akinek végre ő is őszintén vallott volna: szeretem, — akarta mondani neki tegnap este. — A lélek így edződik, — szólt a két botra támaszkodva — csak semmi keserűség. Sándor most felért a dombtetőre s most úgy tetszett, mintha egé­szen közel lennének egymáshoz, halk kiáltásnyira. Megállt, leszúrta a botot s intett a zsebkendőjével. Elza nem mozdult. — Még ne menjen, — kiáltotta a férfi s a szó visszhangzott a domboldalon, — most mondom meg, így. Hallja, amit mondok? — Hallom, — kiáltotta Elza. — Nagyszerű, így mondom meg hát, meg kell hallania: szeretem. Érti? Nagyon szeretem. A karikavégű bot eldőlt a havon. Elza nem nyúlt utána, egy pilla­natra a fenyőághoz kellett kapnia, hogy el ne csússzék. Úgy érezte, hogy hallóidegei megpattannak, ha nem isznak fel minden hangot ódá­éb­ól eléggé. — Nem felel? — kérdezte Sán­dor, — nem baj, tovább mondom mégis: szeretem s tegnap is ezt akartam magának mondani, érti? Elza megtalálta a hangját. — És az a valaki, aki odalenn várja? — Az is maga!­­— Akkor miért kell ezt onnan kiáltani? Azt hitte, bereked, úgy kiabált már. Torkát kellett köszörülnie s egy picit szédült is. A férfihang erőteljesebben zúgott: — Szét akartam kiáltani a vi­lágba, hadd hallják a fák, a dom­bok, hallj« az ég és noha a* felejts« *! Innen Máténál raegtunk m *fia világnak és magának, Elza, szere­tem. Értette? — Igen. Én is. Most a férfi hangja halkult el. Úgy álltak egymással szemben, a két domb tetején, mint két távíró­oszlop, amelyet láthatatlan huzal árama kapcsol egybe. Mind akettő az eget látta, a hódonnás fákat, a csúcs sziklás oldalát, s azt a hosszú, keskeny barázdát, amely a két pár siléc között futott dombtetőtől­­dombtetőig. Mintha ezen loholt volna az áram. — Holnap, — kiáltotta a férfi — holnap, az állomáson, várni fogom otthon. Ugy­e, nem marad itt to­vább? — Nem... Sándor még intett, felemelte a hátizsákját s azt kanyarította meg a levegőben, füttyentett is kettőt, mint azt iskolában szokta régen, ha jól felelt. Egy pillanatig látszott a dombtetőn s aztán eltűnt a sap­kája is, csak egy vékony, hosszú, egyenes barázda maradt utána, éles széleit máris faragcsálta a szél. Elza lehajolt a botért, csuklójára fonta a szíját, s a hosszú barázdát nézte. Egy pillanatig még belé­­szállt a dac­s látta magát, amint sarkon fordul, otthagyja e két ba­­rázd­a, újat vág a hóban és soha­­többé nem kíváncsi Sándorra, el sem utazik holnap, azért sem be­szél vele. Aztán mégsem lépett ki a nyomból, visszamosolygott a kék égre, lehajtotta a fejét engedelme­sen, a nők örök és önkéntes enge­delmességével, botja végével meg­karcolta a barázdát, mintha simo­gatni akarná s most már tudta, hogy ez a barázda soha meg nem fog szakadni többé, együtt fut vei* (Ali Ice), * végtelenig. Az 1844-es ir szabadságmozgatom, ahogy ezt Kossuth Pesti Hírlapja látta Irt a Siklóssy László Kossuth Lajos 1841-ben indította meg Pesti Hírlapját és 1844 junius végén vált meg tőle. A politikai la­pok az időben hetenként kétszer lát­tak napvilágot, majd félévenként kö­tetekben is megjelentek. Hét ilyen féléves kötet viseli Kossuth szignatú­­ráját, mindegyik fele mai napig ér­dekes olvasmánnyal. A hetedik köte­tet különösen érdekessé teszi annak a pernek részletes ismertetése, ame­lyet az angol kormány O’Connel Daniel ír hazafi ellen indított azok­nak a vádaknak alapján, amelyek szerint ő Angliának Írországgal fenn­álló uniója felbontására törekedett. Ez az úgynevezett repeal-mozgalom akkor élesedett ki, amikor a kor­mány törvénytelennek nyilvánította a repeal híveinek tervezett nagygyű­lését, majd vezérüket, O’Connell ma­gát is letartóztatta s a dublini tör­vényszékhez utalta. Minderről a Pesti Hírlap 1844 januárjában informálta közönségét, majd később jóformán minden számában a tárgyalásról rész­letes tudósításokat közölt, amelyek valóban szivéhez szóltak azoknak az olvasóknak, akik Írországban Ma­gyarországot, Angliában Ausztriát, O’Connelben pedig magát Kossuthot látták, a hároméves börtönbüntetést szenvedett magyar hazafit. Kossuth maga óvakodott kettőjük ügyének hasonlóságára célzást tenni: a Pesti Hírlapnak az O’Connel-ügyről szóló tudósításai mindenkor a legszi­gorúbb tárgyilagosság között mozog­tak. Pontos képet kapunk a tárgyalás külsőségeiről: mint vonult O’Connel a polgármester kocsiján a dublini tör­vényszékhez, ahol összesküvéssel vá­dolt hat társával találkozott s a nagy izgalomban hogyan hiúsult meg az esküdtszék megalakítása.­­ Másnap már az ügyész megkezd­hette beszédét. A vád a súlyt arra vetette, hogy az ir.. hazafiak egyesü­lete főként pénzgyűjtésre törekedett; a módosabbak egy fontot fizettek s ezért tagsági jegyet kaptak, amelyen négy helynév és négy évszám volt olvasható azoknak a csatáknak emlé­kéül, amelyeken az írek az „angol­szász jövevényeket“ megverték. A to­vábbiakban tizenkét óra hosszat tartó előadásban szárazon és hosszasan so­rolta fel bizonyítékait, amelyek szá­mára a Pesti Hírlap már nem tudott helyet szorítani. Shiel Lator védő­beszéde már inkább talált méltány­lásra Kossuth szerkesztőségében, íme egy részlet belőle. — A főügyész azt mondta nektek — szólt Shiel —, hogy az országot gyújtogatók járják be, kik a nép szenvedélyeit lángra lobbantják. Sze­rinte a polgári társadalom egész épü­lete lángokban áll, ám, ha így van, miért nézte ő összetett kezekkel a lángokat? Hol voltak a dublini vár vizipuskái? Nem az a gyanú ébred-e az emberben, hogy ezek az urak ra­vasz tervet koholtak, amellyel a vád­lottakat tőrbe csalják... A továbbiakban Shiel keserű sza­vakkal emlékezett meg arról, hogy az íreknek a parlamentben jóformán nincs szavuk, holott az íreket ügyeik intézésére külön parlament illeti meg. — Sajnos — folytatta — a vallási megkülönböztetések nem engedik, hogy közös hazánk becsületének és l­ényeges érdekeinek előmozdítására közrehassunk. Ezek bennünket, íreket gyarmati függésre aljasítanak, Anglia csúfjává s a világ szánakozásainak tárgyává tesznek. Írország virágzó ország volt a XVIII. század végén, az Angliával való unió azonban árvu­­lást és süllyedést hozott rá. Ez ellen az unió ellen agitált O’Connel. — Nincsen Európában nagyváros — fejezte be beszédét Shiel —, melyben a várva-várt nagy hír napján az em­berek az utcákon megállva, ne kér­deznék egymástól, hogy akadt-e ti­zenkét férfiú, kik hitökre bebörtön­zésre ítélheték ama férfiút, ki szabad­ságot adott Írországnak s hogy meg­történhetett-e az, hogy Írország fel­szabadítóját börtön falai közé küld­ték legjobb gyermekével. Nem, ez nem fog megtörténhetni t­ök­bérces hazájokban fogják ismét hallgathatni az óceán zúgását és szabadon bolyon­­ganak majd a hegyek magányain, ahol a szabadság fenséges képei kör­nyékezik őket... ítélethozatalra egyelőre még nem került sor. Február 5-én maga O’Con­nel is felszólalt. „Írország s az ír nép az én védencem. Én úgy állok itt, mint népem jogainak s alkotmányos kiváltságainak védője. Egyetlen óhaj­tásom az, hogy a nép szent ügye meg ne fertőztessék vagy gátoltassék olyasmi által, amiben én közremun­kálkodtam. Én tudom szándékaim igaz voltát, tudom indítóokaim tiszta­ságát, tudom ama cél megbecsülhe­tetlen nagyságát, amelyre törekszem: ez az unió felbontása!“ Négy napot vett igénybe a vád és védelem viaskodása. Végül február 12-én „az ármányosan összeállított esküdtszék“ meghozta ítéletét, amely O’Connelt és vádlott társait vétke­seknek mondotta ki. Ez az ítélet tet­szett a­ hivatalos köröknek, de nem a népnek. „Mikor az izgató Londonba indult — írta a Pesti Hírlap —, rop­pant sokaság szövétnekkel és zenével kisérte őt a hajóig.“ Harmadnapra, február 14-ére, O’Connal már Londonba érkezett a­­ másnap megjelent a képviselőház­ban, ahol Ross, az északirországi Bel­fast képviselője, O’Connel ártatlansá­gáért viaskodott s „az izgatót Izland csendje legnagyobb barátjául kiáltó kir". Maga O’Connel tíz nap múlva szó­lalt fel a­ parlamentben. „Emlékezze­tek — mondotta —, hogy mi,­itek, amikor Londonba jövünk, koldusok­ként térdeinken esdeklénk előttetek, hogy vegyétek Írország állapotját figyelembe. Akkor tőletek függött nekünk utalmat nyújtani. De ma ha­talmatokban van-e még ez? Mert ti bennünket visszautasítottatok s ne­künk nem volt más választásunk, mint visszatérni i­ hazánkba és ezt kiáltani: Örökös rabszolgák, nem tud­játok-e, hogy aki szabad akar lenni, annak magának kell az első csapást megtennie!“ Micsoda erő sugárzik e felkiáltás­ból és hogy áthevíthette ez a Kossuth lapját olvasó hazafiakat, elsősorban magát a magyar népvezért, aki — amikor elérkezettnek vélte az időt — nem riadt vissza az első csapás meg­tételétől. Kossuth lapjában olvassuk még, hogy március 12-én O’Connel „oly diadalt aratott Londonban, amilyen­ben még a „zöld Erinben“ (Írország­ban) sem volt része“. Londonban ,a Coventgarden színházban , ugyanis nagy tömeg s az angol államférfiak színe-java gyűlt össze O’Connel ün­neplésére, aki hatvankilencedik élet­évében vívta meg ezt a fárasztó har­cot s ezidőben is még városról-városra ment, hogy aztán diadallal térjen vissza ir hazájába. O’Connel győzött, hiszen az ír kato­likusok kívánságait Anglia és Skócia egész katolikus lakossága magáévá tette, tehát külön repeál-mozgalom­­nak immár nem volt gyakorlati ér­telme. O’Connel azonban nem hagyta abba az agitációt. 1843-ban letartóz­tatták s egyévi börtönbüntetésre és kétezer font pénzbüntetésre ítélték. Maga a repeal-párt forradalmi jelle­get kezdett ölteni, amitől maga O’Connel kezdettől fogva irtózott. O’Connel 1847 május 15-én halt meg Genovában, ahol Rómába utaz­­tában megpihent. Az ir nép a Libe­rator — felszabadító — névvel tisz­telte meg s mind a négy fiát bevá­lasztotta az ir parlamentbe. Nálunk magyaroknál pedig — amint láttuk — Kossuth Lajos gondoskodott emléke megörökítéséről. BINET és BARNA divatáruházában Budapest, V., Deák Ferenc­ u. 18., kirendelt vállalatvezető vezetése mellett az árusítás további folyik Vállalatvezető: nemes Gaál Árpád István. „Terményszakmában jártas 2650“ jeligére földadóba jelentkezzen őskeresztény, diszpozicióképes könyvelő (na) és fiatal gprs-gépü­m A Hungária Vendéglátó Üzemek KFT., Nagyvárad, Rimanóczy­ u. 1. szám értesíti az érdekelteket, hogy Petrásovits Árpádtól a Hungária Vendéglátó üzemeket 1944 feb­ruár 1-én, megvette és felkéri a hitelezőket, hogy a felhívás megjelenésétől számított 8 napon belül követelésüket a fenti igazga­tóság irodájában bejelenteni szíveskedje­nek, mert azután érkező követeléseket nem vesszük figyelembe. Hungária Vendéglátó Üzemek KFT. Dobolczy Lajos ügyvezető igazgató. FIGYELEM 2 140 sz. maradékszövetek kiárusítása 46.­— P-től 74-ig. Cím: Nemes MOLNÁR SÁNDOR, Király­ utca 38. 2664 szefb­iuiSEEuil német­, francia, angol, olasz nyelvtudással, állást változtatna őskeresztény. Keresek önálló munkakört végleges elhelyezkedést. Megkeresést „Sa­ját erőmből" jeligére Hirdetőirodába, Vil­mos császár-ut 33. 2663 Hirdetmény. A Tiszapolgári Hite­lsm­­ H.-T., Polgár, Szabolcs megye, mérlegképes főkönyv­­vezetői állásra pályázatot hirdet. Többévi pénzintézeti gyakorlattal s árukönyvelés­ben is kellő jártassággal bíró őskeresztény származásu egyének pályázataikat fizetési igényük megjelölésével, fenti pénzintézet igazgatóságához címezve nyújtsák be. Az állás lehetőleg azonnal elfoglalandó. 2600 Előkelő gyárvállalat keres mihama­rabbi belépésre ŐSKERESZTÉNY, NYELVTUDÁSSAL RENDELKEZŐ KOMOLY NŐI MUNKAERŐKET és kereskedelmi osztályai számára ugyancsak NYELVTUDÁSSAL REN­DELKEZŐ, KOMOLY MUNKÁT TUDÓ FÉRFI FŐTISZTVISELŐKET. Ajánlatokat „KOMOLY MUNKAERŐ 8593" jeligére a főkiadóba kér. Ne írjunk Mindent Nagy Betűvel ! Az Akadémia nyelvművelő folyó­irata, a Magyarosan, örvendetesen sok példányban forog közkézen, mégis, úgy érzem, kívánatos volna, hogy egyik-másik figyelemreméltó cikkét még szélesebb körökben olvassák és­­ megszívleljék. Ennek egyik módja az lenne, ha a napilapok olykor át­vennék belőle az arra érdemes, tanul­ságos közleményeket. Az Akadémia bizonyára nem vetne gátat ez elé, hiszen éppen a végből indította meg népszerű folyóiratát 12 évvel ezelőtt, hogy a helyes magyarság (és a ma­gyar helyesírás) tudnivalóit minél hathatósabban terjessze. Ezt a célt szolgálja a rádió is nyelvi előadásai­val — immár 15 éve, több-kevesebb rendszerességgel.­­ Bármennyire bővében vagyunk is a magunk­ gyűjtötte kifogyhatatlan nyelvhelyességi leleteknek, nagy a csábítás, hogy mások példáiból is idéz­zünk, ha ezek olyan leleményesen vannak egybeválogatva, mint az Akadémia folyóiratának egyik-másik ötletes cikkében. Ezek közé tartozik Bíró Izabellá­nak a, Magyarosan februári számá­ban megjelent cikke a nagy kezdő­betűk járványos elharapódzásáról. Íme néhány kiragadott példája, mi mindent írnak ma nagybetűvel. Ma, Holnap, Holnapután, Élet, Feltáma­dás, Apám, Anyám (nem levélben,­­ regényben, véges-végig), Hitvese, Pápa, Poglavnik, Doglavnik, Caudillo, Falange, Tenno, Duce, a Világ Ura, Nagybhán, Kegyelmes Uram, a Nagyúr, a Korzikai, Főcserkész, Nagyasszony, a Megboldogult, Parla­ment, Népszövetség, Egyház, Nemzet­­védelmi Kereszt (a múlt háborúban a nagyezüstöst is kisbetűvel írták). Valamikor az úgynevezett nyugato­­sokat vádolták és gúnyolták a nagy­­­betűk szertelen kedvelésével, de hol vagyunk ma már ettől. Ez a mostani nagybetűs divat újabb keletű — avagy inkább föltámasztása egy sok­kal régibbnek. „A barokk időkben, kedvelték a nagy betűket — olvassuk a Magyarosan említett cikkében — s ez a divat a múlt század elején is széltében járja. Ma ismét tanúi lehe­tünk a nagy kezdőbetűk terjedésé­nek.“ A manapság elburjánzó nagy kez­dőbetűknek sem­tmi közük a költői nyelvhez. Semmi sem igazolja a nagy kezdőbetűk ilyesféle szeszélyes hal­mozását, mint: a Tizennégy Pont, Négy Főtétele, Latin Blokk, Dunai Konföderáció, Kalapos Király stb. Van azután túlzott alázatból eredő nagybetű is, így például a megszólí­tásnak levelekben megengedett nagy­betűit sokan átviszik mindenüvé. En­nek köszönhetjük az ilyen szavakat: Miniszter Úr, Elnök, Igazgató, Főnök, Nagyasszony, Helytartó Tanács, Bi­zottság, Választmány. Pedig nincs olyan nagy rang, amelyet pusztán ezért magyar szövegben nagybetűvel kellene írni. Bizonyság erre a király, pápa, császár, cár, fejedelem, vezér, államfő, miniszterelnök, vezérkari főnök, hercegprímás, érsek és akár­hány más szavunk. Ezeknek nagy­­kezdőbetűje csak kirí a magyar szö­vegből. Sőt menjünk tovább. A fölkelő na­pot, amelynek az életet köszönhetjük itt e földön, a fény és a meleg forrá­sát, — ezt is csak kis ti-nel írjuk- Ugyancsak a holdat, de még a földet is, mindnyájunk örök lakóhelyét. A Nap, a Hold és a Föld nagybetűjét át­engedjük a csillagvizsgálónak és a ter­mészettudósnak. Ő az egyöntetűség és könnyebb érthetőség kedvéért nagy kezdőbetűvel írja ezeket, csakúgy, mint a Mars, Saturnus és Jupiter ne­vét. A nagy kezdőbetű elharapódzása már-már odáig fajul, hogy idestova minden főnevet nagybetűvel fogunk írni — csupa alázatos tiszteletből. Ak­kor aztán egészen átdolgozhatjuk a Magyar Helyesírás Szabályainak Ti­zedik Paragrafusát a Nagy és Kis Kezdőbetűről. Az Akadémiának ez a füzete (a 8. kiadás 3. lenyomata) nagyjában tájé­koztat, mikor kell, mikor szabad és mikor nem szabad nagy kezdőbetűt írni. 21 pontban tárgyalja ezt a he­lyesírási kérdést, 4 sűrű lapon. De természetesen csak az elveket ismer­teti, magyarázó példákkal, nem pedig szótárszerűig minden egyes szót. Hi­szen ennek a teljes szótározása szinte lehetetlen is. Bizonyos azonban, hogy a Nagy J. Béla szerkesztésében most készülő helyesírási szótár minden bi­zonytalanságot eloszlat majd a he­lyesírásnak ebben a nem főbenjáró, de kényes kérdésében is. Az Akadémia Nyelvművelő bizott­ságában legutóbb merült föl az a terv, hogy a helyesírási szabályokhoz hasonló rövid összefoglalást kellene íratni a helyes magyarság legfonto­sabb tudnivalóiról. Amiként amaz a magyar helyesírást, ez az új kötetke a helyes magyar írást tárgyalná. Azt a gondolatot is fölvetették, hogy eb­­ben a munkában a helyes magyar kiejtésnek is kellene szentelni egy fe­jezetet. A most készülő magyar he­lyesírási szótár szerkesztője, úgy tu­dom, maga is gondol erre és művében rámutat az írott alak és az élő ma­gyar beszéd közötti fontosabb eltéré­sekre. Mert tudjuk jól, hogy helyes­írásunk nem mindenben igazodik a kiejtéshez. Néha útbaigazít, máskor megtéveszt és félrevezet HbMbk­­ty ids. * *

Next