Pesti Hírnök, 1865. március (6. évfolyam, 49-74. szám)

1865-03-01 / 49. szám

Hatodik évfolyam 49. szám. PESTI ---------------------- ....... & Előfizetési feltételek : helyben házhozhordás­­sal vagy postán mindennapi megküldéssel: I egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre I 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 8 hó- 1 napos előfizetést. I I 11 -— — -4F -l®-------------------------------------------------­POLITIKAI Szerda, mártius 1-én, 1865. HÍRNÖK. NAPILAP. g*r-----------­1 Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir­detésnél 6kr. .bélyegdíj 30krjával számíttatnak. Szerkesztőség és kiadó-hivatal : a hímző- és kalap-utca sarkán l-ső sz. alatt, a 2-dik emeleten. Éf­ .................­­"$■ Előfizetési hirdetés Pesti Hírnök című politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre.........................................5 frt Félévre...............................................1®» Egész évre.........................................20 „ auszt.­ért. Előfizetés minden hó 1-től elfogadtatik IC­E 1­6 fizethetni: Vi­d­é­k­e­n minden kir. postahivatalnál 5 h­e­l­y­­b­e­n 1 esten, csupán a „Festi N­imek“ kia­dó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szeg­letén e­l-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI EIRNÖK« kiadó­hivatala. Hazai közügyek. LAPSZEMLE. Pest, mart. 1. A „Politik“ tegnap, febr. 28. napján egy programmot közöl Horvátország és Slavoniának Magyarországhoz leendő visszacsatoltatása iránt, melyet szerinte Mazuranic J. jelenleg horvát­országi főkancellár,K­ukulj­evic Sakcinski I­v­á­n, (a hivatalos journalistikában J. K. S. és X. hetük alatt ismeretes) Ljudevit Far­­k­a­s-Y­ukatinovich, és Prica Max. Deák Ferenccel állapítottak meg. A programm, mint tartalmából látszik, ré­gibb keletű. Hogy mennyire hiteles, e percben ter­mészetesen nem tudhatjuk, de midőn mint történeti érdekű okmányt mi is közöljük, megemlítendőnek tartjuk, hogy mint különben magától értetődik, sok pontját nem osztjuk, s e tekintetben a Horvát­országról lapunkban ép most folyó cikksorozatban kifejtett elvekhez szigorún ragaszkodunk. A programm így hangzik : „Az 1860. October 20-diki császári diploma a magyar korona királyságait és országait tekint­ve, nagy s mélyenható jogi kiengesztelést vitt vég­hez ; ezen országok szabad alkotmányos életének 1849-ben megszakított folyamán nyugvó erőszak átkát megoldá, és ez által ezen életfolyam számára az ősi csatornákat s zsilipeket újból megnyitottta. Ezen tény a tettleges és jogtalan hatalom határo­zott hátrálása , visszavonulása,­a jog benső hatal­ma, s igy a történelmi valamint a tettleges viszo­nyoknak megfelelő igazságosság előtt. Ezen tény, az ausztriai összbirodalom orszá­gainak s népeinek a már eltávolított hatalom által jogellenesen össze-vissza hányt és helyéből sok­oldalúig kimozdított államjogi viszonyait ismét szabad medrébe terelte vissza, hogy rendezkedhes­senek, elhelyezkedhessenek és egymást szabadon természet-, s jogszerűleg összekössék,­­ de más­részt Horvátország és Slavoniára nézve is komo­lyan nyomult előtérbe e nagy pillanat óta oly kér­dés, a­mely itt már azelőtt erősen kezdett a kebel bensejében erjedzeni. Értjük Horvátország és Sla­voniának a magyar királysággal leendő ismét­­egyesítésének kérdését. Ezen nagyfontosságú kérdés megoldása ugyan a két, t. i. a horvát-slavon s a magyar országgyűlés­hez van utalva, és mint a két nemzet összehajtásá­nak jogszerű közegeit csakis azokat illeti meg, azon­ban a megoldás tetemesen mozdíttatik elő, ha a kér­dés még a két országgyűlés megnyitása előtt hoza­­tik az ország közvéleménye elé, és vitattatik meg, s a megoldás módja a lehető legnagyobb praecisió­­val formuláztatik, hogy így az országnak alkalom adassék, mikép e kérdés feletti nézetét ha nem is egyakaratú , de mindenesetre többségi szavazatba öntse. Azt hisszük, hogy constatkrozhatjuk , misze­rint a Magyar- és Horvátország közötti kötelék megújítása, az átalán mindkét érdeknek főleg pe­dig a horváth-slavon nép jogosult nemzeti érdekei­nek és a történelmileg igazolt életrevalóságának megfelelő alapon, Horvátországban és Slavóniában élénken érzett szükség. Az államjogi kötelék, a­mely csaknem nyolc század óta szakadatlanul fennállt Magyarország és a három egységes királyság közt, valamint a két országnak ezen köteléken nyugvó és általa föltéte­lezett éppen oly régi közös történelme, a n­­etek, szokások, életmód stb. közösségét idézte elő közöt­tük, a­melynek a közös érdek és végzet solidari­­tása is alapul szolgált; azonban ezen, a közönséges életérdekek közösségén nyugvó solidaritás alapját magasabb, túlnyomó eszme képezi, a­mely Magyar­­ország és Slor­vát-Slavonország történelmi kötelé­két, valamint a magyar népszövetséget szentesíti; — a kettős missio eszméje, még pedig a külsőé, tisztán defensivé, és a belsőé, a mely külirányban defensiv s egyszersmind a propagativ formával is bír. Az első missiót a múlt,a másodikat a jelen s jö­vő missiójának nevezhetnők annyiban,a­mennyiben a magyar népszövetségnek azt a múltban kellett tel­­jesítnie,ezt pedig a jelenben és jövőben. E két missio ámbár teljesítések idejét és formáját tekintve külön­bözők, annyiban mégis megegyeznek egymással, hogy közös céljuk van. Mi ezen célt így fogjuk fel­­­védeni a keresz­tény európai szabad életelemet, a szabadság s sza­bad kifejlődés elvét Európa keleti felében, s azt magában kiképezni s kifejteni, valamint egyúttal mindenfelé hatályos érvényre juttatni. Míg Ázsia vajúdott, s időről időre sötét ölé­ből vad néptörzsököket vetett Európába, a magyar népszövetség célja e tekintetben túlnyomólag kül­­sőleges volt annyiban, hogy e népszövetségnek, mely az európai keresztény népkör legvégső délke­leti kiágazását képezte , kellett ama népözönt visz­­szavernie, mely Európát elboritással, s annak ke­resztényi életelvét elnyomással fenyegette Valamint e közösen vitt, nagy és hosszadalmas harc az európai keresztény életelvért a magyar népszövetség missióját a múltban lényegesen kime­rítette, épp úgy képezte ez, valamint a közös élet­elvet fenyegető veszély, szóval a veszély s harc közössége, e szövetség leghathatósabb egyesítő esz­közét. Zrínyi Miklós és Jurisi­c­unk, kik magyar várakat védve hős halállal múltak ki, leghívebb jelvényei ama missio közös voltának, melyet a magyar-horvát népszövetségnek egykor teljesítenie kellett. Azon külveszélyek legyőzése után, melyek Európa keresztény életelvét közvetlenül fenyeget­ték, most e magyar-horvát népszövetségnek bel­­missioja lép előtérbe, — a missio, e szabadsági el­vet kiképezni és kifejteni, és azt beható győzelemre segíteni. — E nagy elv képezte mindig a magyar­­horvát népegyesület benső életelvét ; ez alapja azon politikai alkotmány­rendszernek, mely e nép­egyesület sajátja, és századok hosszú sorát túlélte. A szabadság és szabad humánus kifejlődés elve az alkotmányban inkább mint bár­mely más­ban volt megtestesítve; szóval: ez alkotmány a valódi szabadság elveinek létesítésére alkalmas tételek s termékeny elemek oly halmazát tartal­mazza, mint egyetlen más sem. E szabad alkotmá­nyunk a múltból a jelenbe gránit kúpja gyanánt emelkedik ki oly alkotmánynak, mely csak hü tü­köre ama férfias szabad szellemnek, mely az emlí­tett népegyesületben lakik és hat; s mely szakadat­lan folytonosságban nemzedékről nemzedékre száll. A közös szabad alkotmányélet szorosan véve azon pont, melyben Magyar- és Horvátország né­pei szabad családdá magasabb értelemben egyesül­nek, s melyben a kölcsönös szabad élet ütér-lökései mintegy egyetlen ütér-lökésben összeolvadnak. A kölcsönös bel missio is tehát egy s ugyanaz, m oly közösség, mely megfelel a külső hivatás ugyanazonosságának, melyet a múltban kellett tel­jesíteni. A legutóbbi megelőző korszak eseményei ki­tüntették, hogy közös szabadságunkat honnan fe­nyegeti veszély. Minden oldal felől tehát biztosítni­­ kell magunkat, s ennyiben a belhivatás, hogy a sza­badság eszméjét a szabad alkotmány kiépítése által magában kifejlesszük s annak Európa délkeletén egyszersmind biztos helyet készítsünk — védőleges külsővé lesz. Magyarország kívülről átalában nagy veszé­lyeknek s viharoknak van kitéve s ezeket csak akkor győzheti le, ha sikerül neki a hivatásában való résztvételre a szláv-román dunai népeket reá bírni. E szabad népszövetség kettős tekintetben lenne nagy fontosságú a közös hivatásra nézve : először azért, mert előreláthatólag oly 'erős lenne, hogy anyagilag minden oldal felé megvédhetné­­ magát, s másodszor, mert feltéve, hogy a szabad eszmének valósítása minden részében sikerülni, fog, azon helyzetbe jöhetne, hogy kelet felé előre­­haladólag hathatna a kelettel törzsrokon népei tömege által s igy a kelet ridegségébe mélyeszthet­­né a szabadság és fejlődés élő elvét s éltető ele­meit. Ez eredmény által Magyarország épp úgy, mint az itt értett népszövetség valamint állását á­ltalában megerősítené, úgy nevének hírét is világra szólóvá emelné s kiterjesztené. Felfogásunk szerint ebben rejlik éppen Ma­­­­gyarország igazi nemzeti eszméje, mert abban tar­­talmaztatik Magyarország tulajdonképpeni missió­ja is. Magyarország e nemzeti eszméjével Horvát- Tótországé, valamint a magyar koronához tartozó többi délszláv népeké átalában nincs ellenkezés­ben, mert azok egyrészről, mint említtetett, oszt­ják a szabad életelvre vonatkozó missiót, más részről pedig e missiónak előhaladóvá alakulásakor első­sorban annyiban vannak érdekelve, hogy ez­által azon kilátást nyerik, mikép a közös szövetség­érdekben a törzsrokon elemeket magukhoz s igy a szövetséghez is vonhatják, s ezáltal a kifejlettebb, behatóbb nemzeti önéletre jutnak. Hogy tétessék tehát lehetővé Magyar- s Hor­vátországnak együtt való haladása ? E kérdés azon távolabbira oszlik fel, hogy a kölcsönös államjogi kötelék, mikép­p mily alakban állíttassák ismét helyre ? Mig a kölcsönös nemzeti elemek egymás mel­lett hatástalanul szunyadoztak s a volt latin nyelv­nek semleges közlekedési közege a nemzeti ellen­tételeket nem hagyta kivívni, a két ország együtt­­haladása jó­formán semmi akadálylyal sem járt. De mióta Magyarországon a magyar nyelv háttérbe szórttá a latint s ez lett hivatalos közlekedési esz­közzé, a dolog másként lett. Ez fölkelté a nemzeti ellentéteket, s ezek kitörése köztudom­ásulag catas­­trophára vezetett, melyet mindkét fél érdekében mélyen kell sajnálnunk és pedig annál inkább, minthogy általa egyenlőképen bujtattunk. Nézetünk szerint téves eljárás volt, hogy itt a magyar nem­zeti eszme egy nemzeti elem uralmának átalánosí­­tásában kerestetett. A mint valamely nép nemze­tisége t. i. a nép eredeti természeti formáinak ösz­­szessége, a nép nemzeti eszméjének csak alapja s igy valami materiális s a mint e népszerű termé­szeti formák érvényesítésére s kifejlődésére vonat­kozó törekvés annyiban jogosult, a mennyiben e formák az önálló létezés feltételét képezik s azok nélkül határozott nép nem is képzelhető; épp úgy hibás lépés, ha valamely nép minden erejét s eről­ködését csak népszerű természeti formáinak kifej­lesztésére s azok átalánosítására meríti ki a nélkül, hogy tekintetét valami magasabbra irányozza. E magasabb azonban a tulaj­donképeni nemzeti eszme s ez a nemzet történeti hivatásában s annak törté­neti működésében rejlik. Magyarország történeti hivatása éppen a fön­tebb jelölt missióban van, és mivel e missió eszméje és szelleme Magyar- és a szövetséges országok minden népeit egyaránt áthatja és eltölti, — a ma­gasabb történelmi szempontból vett szellemi egység már meg­van, és ezen a történet szelleme által elő­készített és teremtett egységet, kell már anyagi, formaszerű egységgé átváltoztatni, mert különben valóságos veszély volna egy még nem létező anyagi egység eszméjéért, ezen meglevő magasabb szellemi egységet feláldozni. Ha az utóbbi sajnos megha­­sonlás, mely 12 év előtt, nyílt véres csatára tüzelte egymás ellen Magyar- és Horvátország népeit, volt az, mely ezen nagy igazságot köztudomásra hozta, úgy mégis volt annak egy jó oldala, s valóban az isteni gondviselésnek kell tulajdonítani, hogy a horvát-magyar népesség a végpusztulástól megsza­badult. Az előbocsátottakban az alapvonások és for­ma is implicite ben foglaltatnak már, melyek sze­rint Horvát- és Magyarország közt az államjogi kötelék ismét helyreállítható lenne. Horvát- és Magyarország történelmi hivatá­­j­sa, történelmi bel- és kül missiója ugyan­az ; a mis- , sió e közössége azonban egyátalában nem szünteti­­ meg sem egyik sem másik országnak , mint egy magasabb egység orgánumának, külön tagjának, önállóságát. Hogy Horvátország és Slavonia, Magyaror­­szággal a szövetségében egy bizonyos fokig önálló autonóm állással bírjon, ez mindkét félnek érdeké­ben áll, részint, hogy a két országtest minden lehe­tő meghasonlásának a jövőre eleje vétessék, részint hogy Horvát- és Tótországnak módjában legyen a közös népszövetség propagatív missióját, a horvát­­slavon néphez rokon Szomszédországok irányában betölteni. Azért szerintünk Horvát- és Tótország szö­vetsége Magyarországgal oly reáluniót képez, melyben az előbbi mint egyenjogú tag áll. Ezen reálunió magában foglalja a­ törvényes fejedelem személyét, az alkotmányos szerkezetet, és mind­azon magasabb államfeladatokat, melyek a közös történelmi hivatásnál fogva oda tartoznak, — de aztán itt végződik határa is. Minden egyébben , a­mi ezen spherába nem tartozik , Horvátország és Slavonia nemzeti és országos önállósága fenntar­­tatik. A Területi viszonyok. A háromegy királyság területe, oda értve a hoz­zá tartozó horvát-szlavon határőrvidéket, Fiume(?) város és kerület területét, jelen határai közt ma­rad. Muraközét illetőleg, bizalommal elváratik (!?) Magyarország vezérfiaitól, hogy e kérdés megol­dásánál, tekintetbe veszik azon körülményt, mi­szerint ez országrészt tisztán horvátok lakják, á­ltalában azon állambölcsességtől fogják magukat vezettetni hagyni, mely ez ügyet a háromegy ki­rályság részére fogja eldönteni. Minthogy Dalmátia jogilag a magyar koro­nához tartozik, s kiegészítő része a háromegy ki­rályságnak , annálfogva államjogi szempontból Dalmátia is idetartozik, tehát a három királyságba bekebelezendő. B. Hév, c­í­m, címer és o­r­s­z­á­g-s­z­i­n­e­k. Magyarországkázi viszonyában a háromegy királyság minden nyilvános okiratokon, diplomá­kon, decretumokon és törvényeken, kizárólag társ­ország (regnum socium) nevet használ, annálfogva a kapcsolt részek (partes adnexae) cím örökre meg­szűnik. A háromegy királyság eddigi címerét és szí­neit (a fehér, vörös és égszínkéket) megtartja. Úgy a háromegy királyság területein, mint mindenütt hol ez képviseltetni fog, kizárólag e címer és színek használtatnak. C. A fejedelem és annak koro­názása. Magyarország koronájának felséges viselő­je Dalmát-, Horvát- és Tótországnak is királya, ki a pragmatica sanctio alapján, mint Magyar- Dalmát- Horvát- és Tótország királya alkotmány­­szerűen megkoronáztatik, leteszi az alkotmány­­szerű koronázási esküt, különösen az alkotmányos szabadságra, a háromegy királyság államjogi or­­szág-autonómiájára és területi épségére,és aláírja az alkotmányszerű koronázási oklevelet, különösen a háromegy királyság számára is, ennek nyelvén is, az 1622. 49 értelmében. Címe : Magyarország, Dalmátia, Horvát- és Tótország királya. Minden koronázáskor, a háromegy királyság egy különösen ez esetre országgyűléséből kineve­zett küldöttsége által fogja magát képviseltetni, ez fogja az ország nevében a hüségi hódolatot benyúj­tani, s a háromegy királyság részére szóló koroná­zási oklevelet átvenni. D. Törvényhozás. I. Bizonyos ügyekben, melyek közé tartoznak a legmagasb államfeladatok, a háromegy királyság a magyar királysággal közös törvényhozássá egyesül, egy közös országgyűlést alkot. Ezen közös országgyűlés elé a háromegy királyságot illetőleg e következő ügyek fognak tartozni : a) minden alkotmánykérdés, azaz, az állam be­rendezésére, az állampolgárainak a fejedelem­hez­ viszonyára vonatkozó s átalában minden stá­tusjogi kérdés, a mennyiben a háromegy királyság­nak Magyarországhoz itt megállapított államjogi viszonyát nem érintik b. Minden a fejedelem közösségéből eredő vi­szonyok, jelesen ennek illetékei. c. A külügyek, melyek t. i. a magyar korona országainak az összes monarchiához vagy a külföld­­kezi viszonyára vonatkoznak. d. A hadi és katonai ügyek, melyek vagy a magyar korona országainak önálló hadügyeit, vagy az egész birodalom számára való újonc­ megajánlás

Next