Pesti Hírnök, 1865. március (6. évfolyam, 49-74. szám)

1865-03-01 / 49. szám

Ve Tala. Mostani birtokosa ezen nemesi levélnek kész azt családbeli igénylőnek a rajta fekvő cse­kély teh­er beváltása mellett átengedni, mi végett értekezni lehet bérmentes levelek által, Pesten Lipótváros,Hajnal utca 3. sz. alatti házban, 1 emel. 7. sz. P. Sándor urnái. — Szabolcsmegye főispánja Uray Jenő tisz­teletbeli esküdtet rendszerinti megyei esküdtté, számfeletti minőségben, nevezte ki. — Békésmegye főispánja Dembszky Ferenc megyei írnokot közigazgatási igtatóvá, Braun Ig­­nácz dirnokot megyei rendes írnokká, Rácz Mátyás tiszteletbeli írnokot megyei irodai dijnokká, vég­re Puskás Józsefet megyei tiszteletbeli Írnokká ne­vezte ki. (Rózsavölgyi és társai műkereskedésében megjelent: 1) Palotás. Zongorára szerzé Bertha Sándor. Károlyi György gr. ő exójának ajánlva. Ára 1 ft. 2) C’ est une fi­le charmante que j’aime. Romance pour le piano, par Brinley Ri­chards. Ára 60 kr. 3) Ballade populaire de Topéra les lis de Killarney. Ára 60 kr. 4) Chanson et choeur de Topéra les lis de Killarney. Ára 50 kr. 5) L’image. Romances sans paroles, pour le piano par Guillaume Poor. Ára 40 kr. — A fővárosi farsang a tegnapi redoute­­bállal igen csinosan fejeztetett be. A női maszkok száma temérdek sok volt, a valóban érdekteljes bál közmegelégedés között folyt le. A maszkok szaba­dalmaiba s érdekeibe közönségünk mindinkább bele­éli magát s a vig tréfák egymást érték. Egy fekete női domino, kék nődominók társaságában szikrázó ötleteivel magára vonta a közfigyelmet. „Ez oly szellemdús, mint — Bulyovszkyné“ — fecsegte egy harlequin s a fekete s kék dominók — nevettek. *** Egy magyar szobaleány febr. 26-án, az alkotmány­ ünnepén Bécsben épp a Reichsrath­­épület előtt lebetegedett s egészséges magyar fiút szült, ki irtóztatón sirt, midőn a Reichsrath-épüle­­tét megpillantá. *** Szerencsétlen honfitársunk, H­u­g­o Ká­ról­y­r­ó­l több pesti lap is közlé, hogy Párisban tolvajlásért elfogatott. Mi nem akartuk ez esetet fölemlíteni, s most annál nagyobb örömünkre válik jelentkezni, hogy Hugo a törvényszék által föl­mentetett. Elfogatásán egy pincér szolgálta­tott okot, ki azt álltta, hogy pénzt hagyott hátra a szobában, melybe később Hugo költözött, s e pénz nem találtatott meg. A törvényszék előtt azonban kisült, hogy a korcsmáros csaló­s Hugo telj­e­­sen ártatlan. Az ítélet is így hangzott.­­* (A kolozsvári rovaresőről) következő fel­világosítás jelent meg: a rovar a bogarak rendjé­be tartozik, és voltaképpen a Cantharis fusca Lin­né, (Telephorus, Latreille) fajnak lárvája. Leunis a Cantharis családot következőképpen jelzi : „ra­gadozó bogarak, melyek rovarpusztítás által hasz­nosak, füveken és fákon tanyáznak ; hat lábú lár­váik hosszuk, laposak és bársonyforma nemezzel vannak borítva, úgy hogy fejeknek csak az első fele bontatlan. A lárvák a földben és a kövek alatt tartózkodva rovarokkal táplálkoznak ; gyakran már télben a tavasz kezdete előtt nagy sokaságban jelennek meg a „havon“, innen a német elnevezés : Schneewurm hóféreg). Jelen esetben tehát a lár­vával van dolgunk, s ez már febr. 17-én, tehát két nappal előbb mint a t. vadászok a „rovar-esőt“ lát­ták és érezték (?) találtatott és gyüj­tetett a mú­zeum kertben. E lárvák azonban nem azonosak az úgynevezett „fekete hó“-val, mely különben szin­tén rovaroknak köszöni eredetét, még pedig­ a hó­bolháknak (Podura). A Cantharis vagy Telepho­rus lárva csak úgy jön érintkezésbe a fekete hóval, hogy gyakran vele együtt jelenvén meg, a parányi és temérdek hóbolhák között nagy pusztítást visz véghez, a­mint ezt Trauenfeld lovag a jeles zooló­gus múlt télen bőven observálta. A múzeum rovar­­gyűjteményében úgy a lárvát, mint a kifejlett bo­garat is láthatni. Az utóbbi a múlt nyáron roppant sokaságban mutatkozott. Kolozsvárit, feb. 23-kán 1865. Herman Ottó, a muzeum conservátora. **# (Nem rész.) Egy vidéki kereskedő levelet intézett egyik bécsi céghez, melyben különféle tár­gyakat rendelt meg. Levelét igy végezte : „Miután nem épp most érkezett meg Pestről, hol az itt fel­­hozattakat már megrendelte, tehát megrendelése­met kérem megsemmisíteni. Tiszt. N. N. kereske­dő.“ . . S e levelet aztán szépen postára adta. *** (A párisi nők deshabille-ja.) A párisi fel­sőbb rangú nők sajátságos toiletteje felett a legkü­lönbözőbb oldalakról emelkednek óvó s figyelmez­tető hangok. A „habillé“ „deshabillé“-vá lett de­gradálva s azon hölgy öltözik a legdíszesebben, a kin­t a legkevesebb öltöny van. A „Siécle“ a többi között igy szól : A mi a női derékből még megma­radt, alig méltó az említésre. Hölgyeink most, mint a vad nők a délamerikai erdőkben , nyakláncok­kal fedik magukat. A „Monde“ pedig így szól : Ha divathölgyeink valamelyike báli öltönyében az utcán megjelenne, az első sergeantnak, ki meglátja, azonnal el kellene fognia s a rendőri törvényszék közbotrány okozásért bizonyára elitélne.­­ A V e i u v e hó 19-dike S 20-dika kö­zötti éjjel pompás látványt nyújtott. Tölcséréből óriási lángoszlopok emelkedtek s az egész vidéket magicus világítással áraszták el. Különben Pal­­mieri tanár, a hegyen levő meteorológiai észlelde igazgatója arról biztosít, hogy a kitörés ezúttal nem fog nagyobb kárt okozni. „** (A braunschweigi székes palota elégése.) A braunschweigi székes palota, mely harminc évnél hosszabb idő óta Braunschweig díszét képezé, a lángok áldozata lett. F. hó 23-dikán este 8 óra táj­ban volt, midőn az udv. bál, ez évenkint megtar­tani szokott egyetlen udv. ünnepély kezdetét vette. Körülbelül kilencedfélkor a herceg laktermeiből a bálterembe ment s rövid idővel ezután a herceg dolgozó szobájában kiütött a tűz. Eleinte nem tar­tották azt oly veszélyesnek s maga a herceg sem akarta, hogy a bál ezért megszakasztassék. A tűz azonban mindegyre terjedt, s a füst a bálteremig elhatott, mig a lángok egyszerre a herceg által lakott jobb szárny több ablakából előtörtek. Most felismerték a helyzet komolyságát. — A bálvendégek elhagyták a termet, a hölgyek báli toiletteben gyalog siettek el. A tűzoltó legénység megjelent , de a viz hiánya nagyon érezhető volt. Az Oker jobb ága, mely a palota megött foly el, be volt fagyva s magában az épületben nem volt vízvezeték. A tűz gyorsan terjedt, s a jobb Szárnyat , a közepet, a bálteremmel, karzattal stb. teljesen elhamvasztó. A balszárny azonban épen maradt. A herceg éjfélig a szomorú eset színhelyén volt, és nézte palotájának elhamvadását. A város küldöttség által fejezte ki a hercegnek részvétét a catastropha felett. **# Philadelphiában e hó 7-dik é­s 8-dika közötti éjjel borzasztó tűzvész volt. A Washington­ Street mellett, nyílt téren 2 —3000 bordó petroleum volt összehalmozva, eddig isme­retlen okból az egyik bordó meggyulladt, a tűz a többi bordókra is elterjedt,a petroleum puskaporsze­­rűleg explodiált s égő borzasztó folyamban lepte el a Washington-Ells­worth-Federal s Nintl-utcákat, mindent, mi útjában akadt, megsemmisítve. 47 ház szétromboltatott, hogy hány ember ember veszett el, eddig nincs tudva. (Mozart Párisban.) A Theatre lyrique­­ben múlt hó 23-dikán adták elő először Mozart „Varázssip“-ját, roppant hatás között. Franciaor­szág csak most élvezi teljes szépségében s tisztasá­gában e halhatatlan zenét. Mit sok évvel ezelőtt adtak elő, mint a „Varázssip“ átdolgozását „Les mystéres d’Isis“ cím alatt , Mozart dallamai­nak a „Varázssíp“, „Figaro lakodalma“ és „Don Juan“-ból való igen ügyetlen összeillesztése volt, egybekeverve Haydn symphoniáinak töredékeivel. *** (Egy tréfa hatása.) Mendelssohn házassá­gát Auerbach következőleg írja le. Mint tudva van, a púpos rut Mendelssohn egy hamburgi bankár bájos és igen gazdag leányát vette nőül. Hogy tör­ténhetett ez ? Hát egy szellemdús tréfa által! Mi­dőn Mendelssohn egy ízben barátját Lessinget meglátogatta, útközben egy hamburgi bankárral ismerkedett meg, kinek igen szép eladó leánya volt. Visszautaztában betért a bankárhoz, ki igen szívesen fogadá őt s a többek közt igy szólt hozzá: Nagyon szeretném, ha önnel családi szorosabb kap­csolatba is léphetnék, de fájdalom, leányom ez összeköttetéstől idegen s ön, mint bölcs férfiú, bi­zonyára vigasztalni fogja tudni magát leányom ellenszenve miatt! „Engedje meg, viszonzá a bölcs, hogy még egyszer szólhassak leányával.“ A bankár ebbe beleegyezvén, Mendelsson a leány szobájába ment. „Mondja csak, hiszi-e ön, hogy a házasságok égbe köttetnek ? “ kérdé a leány a belépőtől. Igen — felesé — mikor egy fiú születik, az égben jövendőbeliét bemutatják neki. Midőn én szület­tem, nekem is bemutatták jövendőbelimet, ki nem volt más, mint kegyed, egy rut púppal a hátán ! Mindenható Isten! kiáltok fel, t­e szép angyal, púpos háttal. E rut terhet hogy fogná viselni! Vedd azt le róla én istenem s engedd át nekem, hadd viseljem helyette ! Az Isten, mint kegyed lát­hatja, meg is hallgatá kérésemet. A szép leány ez elmés nyilatkozaton annyira megindult, hogy a bölcsre borulva, megcsókolá­s még az napon vég­bement eljegyzési ünnepélyük. Nemzeti színház. Ma mart. 1-jén adatik : A magyar gazdasszonyok egylete által rendezett akadémia, azzal a nyilvánosság útján visszaélni &mki ne me­részeljed Mindezek dacára jónak látta valaki a „Magyar Sajtód Elhasználni, hogy a közvé­leményt a kórodai orvostan-^Ugatók nevében hi­­zelgő dicséretek köpenye alatt személyes ^*ocsko­­lódásokkal isgassa fel P p­o­r tr. úr ellen, kit mi, mint tanárunkat, szintén tisztelni tartozunk, s kit valóban tisztelünk is. Ennélfogva ünnepélyesen tiltakozunk min­den olyatén hírlapi cikk, vagy a kórodai hallga­tóságra vonatkozó bárminemű nyilatkozvány ellen, melyre mi az álarcos cikkírót fel nem hatalmaz­tuk, s mely mégis úgy tűnhetnék fel az ügyek ál­lását nem ismerő közönség előtt, mintha az az összes kórodai hallgatóság nevében történnék. A kinek kedve van magának ily után, önzési célokból a világba szórt és bizonyára az illetőknek sem öröm­teljes hízelgésekkel, vagy nálánál magasabban álló férfiak piszkolásával érdemet gyűjteni, az tegye ezt saját nevében, de a kórodai hallgatóságot kímélje meg célzásaival, különben kénytelenek lennénk az álarcot lerántani és a jól ismert bujtogatókat az il­letékes hatóságok előtt felelősségre vonni. Kelt Pesten 1865. febr. 27-én. Számos kórodai pályatársam nevében : Dr. Felletár Emil orvostan-hallgató. Nyilatkozat A „M­agyar Sajtó“ f. b. 24-k­i számá­nak „Egy pár szó Poor urnák“ cí­mű közleményére. Mély megilletődéssel és megdöbbenéssel ol­vastuk a „M. S.“ felnevezett cikkét, mely oly színezetű, oly értelemben van szerkesztve, mintha az tőlünk — t. i. a m. k. tud. egyetem kórodai tan­szakain lévő összes orvostanhallgatóktól — szár­maznék. Miután pedig e közlemény pályatársaink túlnyomó többségének tudta és beleegyezése nélkül látott napvilágot: az egyetem tekintélye, taná­raink iránti tiszteletünk és önmagunk iránti köte­lességünk parancsolja, hogy a kérdéses cikket, mely önző behizelkedési célból irt dicséretek mellett piszkolódó szavakat ad ajkunkra, valódi értékére szállítsuk le. Bármennyire sajnáljuk is azon viszályokat, melyek orvosi szaklapjaink között keletkezve, ké­sőbbi folyamatukban érdemdús és kedvelt taná­raink neveit is örvényeikbe sodják, mindazáltal sokkal inkább felfogtuk az egyetem és tanáraink irányában elfoglalt állásunkat, mint­sem hogy e vitákba avatkozni illetékeseknek vagy jogosultak­nak tartottuk volna magunkat. Mi tiszteljük és szeretjük tanárainkat kivétel nélkül egyaránt, de magánügyeikkel nem foglalkozhatunk, azokhoz semmi közünk , s meg vagyunk győződve, misze­rint ők is épp oly rész néven vennék, ha a hírla­pokban neveiket védelmezési célból hízelgő dicsé­retekkel halmoznák, mint ha őket ugyanott bán­talmazni merészkednénk. Mi teljesen távol akar­tuk magunkat tartani minden beavatkozástól, de minthogy a „M. 8.“ említett cikke mint ez ügyben részeseket igyekszik bennünket feltüntetni, kény­szerítve vagyunk a tényállást kideríteni, s erre nézve a t. közönséget következő — ránk nézve rendkívül kellemetlen — eseménynyel megismer­tetni. Egy hét óta bujtogató kezek működnek keblünkben, s szüntelenül izgatnak bennünket nyilvános demonstrációkra. Ezen izgatás azonban ezúttal célját tévesztő, mert közülünk — t. i. a kó­rodai orvostanhallgatók közül — csak néhány (alig nyolc) pályatársunkra gyakorlá a kívánt hatást, míg a nagy számmal túlnyomó többség visszauta­­sítá azt, kijelentvén, miszerint tiltakozik részéről minden nyilvános tüntetés ellen, s ha az nevében történnék, e tiltakozását a nyilvánosság elé viendi. A tüzet jól szíthatták az említett kezek, mert fel­szólalásunk nem hogy a kívánt eredményre veze­tett volna, hanem még inkább fokozá az izgatást, mely most már oly alakot öltött, hogy azt említni sem akarjuk. Tek. Wagner tanár úr e mozgalom hírét hallván, meghagyá, hogy az ő nevét említeni, s igy HIVATALOS, 1865 febr. 25-ki törvény, a vám- s államrendtartás 272. § a rendeletének megszüntetése iránt , érvényes az általános vám-terület ama részeire nézve, melyekben az 1835. jul. 11-ki vám- s állam­­egyedárussági rend érvényben áll. Birodalmi tanácsom mindkét házának bele­egyezésével rendelem, a mint következik : 1. §. Az 1835. évi vám-s állam-egyedárussági rend 262. §-ának, valamint az 1853 jun. 7-ki rende­let 28. §-sának (kir. törvénylap XXXII. darab, 104. sz. 530. lap) határozatai, melyeknél fogva az egy bécsi mázsánál nagyobb súlyú szövött-, s kötött áruk, bel- vagy külföldi eredetük különb­sége nélkül , valamint azon áruk , melyek a vám-mázsától­ ötven forintot elérő , vagy túlha­ladó beviteli vámmal vannak terhelve, ha azok több mint huszonöt bécsi súlyú font mennyiségben for­dulnak elő, egy, adó­vonalokkal elzárt helyről be­vitelnél, a vonal­hivataloknál szóval vagy írásban bejelentendők, s a helyben fennálló vámhivatalhoz átszolgáltatandók, 1865. martius 1-jével hatályon kívül fognak lépni. 2. §. A pénzügyminister bizatik meg a jelen törvény végrehajtásával. Ferenc József s. k. Rainer főherceg s. k. P­­­e n e r s. k. Legfelsőbb rendeletre : báró Ransom­ot. s kr POLITIKAI HELYZET. Pest, mart. 1. A hercegségek ügyében kelt porosz sür­göny, a mely post tant­a fata et discrimina re­­rum végre valahára Bécsbe érkezett , és mindjárt átadatott W­e­r­t­h­e­r porosz követ által Mensdorff gróf kül­­ü­gyministernek, — a mint hallat­szik — két okmányból áll. Ezek egyike diplomatikai irat, másika pedig meglehetősen vaskos füzet, és a szakminiszerek követeléseit foglalja magában. A diplomatikai irat megint visszautasítja azon javaslatot, hogy az augustenbur­­g­i herceg ideiglenesen iktattassék be. A birtok­kérdésre mindaddig nem akar­t Oroszország áttérni, míg a koronajogászok véleményét meg nem hallgatta. Azonban a for­ma, mely szerint az elhatározás történnék — miként mondják — már meg van állapítva, és német választott bíróság számára tartja fenn a vég­eldöntést. A szakminiszerek kö­veteléseit tartalmazó füzet tehát csak azon esetre vonatkozik, ha a hercegségek sem nem annektáltatnak, sem porosz szuzerainitás alá nem helyeztetnek. Most csupán a nyugati tengert az éjsza­­kival összekötő csatornáról, Rendsburgról és Kielről, a hercegségeknek a porosz tengeré­szetet illető szolgálmányairól, s a kereskedel­mi viszonyokról stb. van szó. A sürgöny részletesebb tartalmáról még eddig nem igen szivárgott ki valami a közön­ség közé. Miután a birtok­kérdés ismét elhalasz­­tatott, az ügy menete nem nagyon mozdítta­­tik elő, akár veszi Ausztria a porosz speciális követeléseket csak tudomásul, akár bebocsát­kozik közelebbi fejtegetésekbe. Annyi bizonyos , hogy Poroszország Ausztria , és ez amaz nélkül nem dönthet a dologban. És azon jó viszony, melyben jelenleg a közép államok Ausztriával vannak, azt enge­dik következtetni, mi­kép ez utóbbi szilárdul el van határozva a szövetség-jogot megvédeni. Igen érdekes és jellemző a hercegségek constituálására vonatkozó, az „Europe“ által közlött, állítólag kitűnő s befolyásos ANGOLORSZÁG, London, febr. 24. Wiseman bibornok f. hó 23-án délután temet­­tetett el a kensalgreeni katholikus sírkertben. Oly halotti pompát mint ez alkalommal, Pole bíbor­nok 1558. végbement temetése óta nem látott An­golország. A halotti mise 11 órakor a moorfieldi egyházban tarta­tott ; a templomban egyetlen hely sem maradt üres. Jelen voltak : Chabannes gróf, Mária Amália királyné képviselője ; Francia­­ország, Belgium, Spanyolország, s Európa majd valamennyi katholikus hatalmasságainak képvise­lői ; továbbá Malmesbury, Buchan, Courtenay g­rófok, és Pope Henessey. Az ájtatoskodók legnagyobb részét szemlátomást az ország kitűnő katholikus családainak tagjai képezték. A templom középosztályát az ország minden részeiből egybegyült katholikus clerus fog­lalta el, mintegy 200 lelkész és kanonok. A misét M­o­r­r­i püspök tartotta ; ennek végével dr. Manning halotti beszédet mondott, mely közel másfél órát vett igénybe , mire a gyászszertartás a „requiescnt in pace“ által befejeztetett. Azalatt a város katholikus lelkészei készületeket tettek a halotti menet rendezésére. Ezt ötven fekete posztó­val bevont hintó nyitotta meg, melyekben a püs­pökök és lelkészek foglaltak helyet ; hozzájuk a hat fekete lótól vont gyászkocsi csatlakozott, me­lyet a rokonok, jó barátok, püspökök, követek, sat. hintóinak véletlen sora követett. A templomtól a sírkertig terjedő két órányi utat számtalan néző lepte el ; minden ablak, minden erkély, még a há­zak tetői is telve voltak emberekkel- Mindenütt a legnagyobb rend uralkodott, s a részvét számos jelei voltak láthatók. Az utón fekvő boltoknak legalább három negyedrésze zárva maradt, öt órakor a menet eleje a sírkertbe érkezett.. Dacára az idő zordonságának e terjedelmes hely a legtávo­labb zugokig megtelt. Itt egyébaránt a szertartás nem tartott tovább félóránál, s más katholikus temetkezésektől csak a kifejtett pompa, s a kísérők sokasága, valamint azon körülmény által különbö­zött, hogy a hymnusokat nem olvasták fel, hanem elénekelték. Már beesteledett, midőn a szertartásnak vége lett, férfiak által kigondolt, és több kabinet által elfogadott terv. A porosz szuzeranitás alatti állam, — s melyre Bismark céloz,—e terv szerint minden­­­­esetre uj csavar leendne a német foederalis­­muso k különben is bonyolódott gépezetében, melynek egy 82'^üsítésére éppen most töre­kednek; tehát ad az elvnek, mind a gyakor­latnak inkább meglelne, ha Bániának régi birtokrészei, melyek lakossága egészen dán­nak ismertetik el, visszaadatnának, mig a her­cegségek német nemzetiséghez tartozó részei egyszerűen Poroszországhoz annektáltatnak. Hogy e terv elég ravaszul van kifőzve, azt nem tagadhatjuk, ám azt mindenesetre kétségbevonjuk, mikép az —■ fogamzott meg légyen bár kitűnő és befolyásos férfiak agyá­ban is — több kabinet által már elfogadta­tott volna. Az angol lapok még most is az amerikai béke­alkudozás sikertelenségéről szólnak. A „Times“ azt állítja, mikép az ajánlat,­­ hogy a Dél és Éjszak­a békekötés megün­neplésére valamely harmadik semleges hatal­mat egyesülten rohanjon meg, a separatisták­­­tól eredt, a­kik már mindent elkövettek, hogy Angliát és másokat is háborúba rántsanak. A harc — úgymond — most még kétségbeeset­tebben fog folyni mint azelőtt, de Anglia nem követhet más politikát, mint az állhatatos semlegességet. A „Herald“ azt találja, hogy Lincoln nagyon is hetvenkedve lépett fel a Dél elle­nében, mert béke­feltételei még arrogánsab­­bak voltak, semmint sejteni lehetett, miután nemcsak az Unió visszaállitását követelte, ha­nem a rabszolgaság eltörlését is. Négy millió feket­e munkás szabadon bocsátása az egész continenst demoralizálná s magukat a négere­ket is az éhhalálnak tenné ki. A Dél joggal szegül ellen a kényszerítő rendszabálynak, még nincs leig­ázva, és népeinek szívében ismét feléledt a lelkesedés. E hang­ is igazolja azt, a­mit legköze­lebbi szemlénk egyikében mondottunk, hogy t. i. ámbár a londoni kabinet szigorú semle­gességet követ és akár jövőre is követni, úgy a közönség, valamint a sajtó egy része is hatalmasan izgat a Dél elismerése mellett. OLASZORSZÁG. Táviratilag már jelentet­­tük, hogy Victor Emanuel múlt hó 23- dikán érkezett vissza Turinba. A városban már a kora reggeli órákban nagy volt a mozgalom , dél­felé több bolt bezáratott, a lakosság kétharmada talpon volt, s főleg a királyi palota és az indóház közötti vonalt tömérdek sokaság lepte el. A nem­zetőrség d. u. 1 óra felé foglalta el a számára kije­lölt állást, egy része a vasútnál, a másik a via nuován, míg a harmadik a palota­ téren foglalt he­lyet. Tíz kocsi a községtanácsosokat vitte ki B­o­­r a syndikussal élőkön. A miniszerek, mindkét kamara küldöttségei, a törzstisztek s a magasabb hivatalnokok szintén a vasútnál várták a királyt. Aosta és Carignan hercegek délután 2 órakor külön fogaton mentek az indóházhoz. A vonat 2 óra után érkezett meg, mire a nemzeti zenekar mű­ködni kezdett. A nép meg sem várta, hogy a ki­rályt láthassa, hanem mindjárt elkezdett éljenezni; az „ervivak“ mindig hangosabban törtek ki, és nem szűntek meg, míg a király a palotában el nem tűnt. Victor Emanuel polgári öltözetet viselt,és igen megindultnak látszott, útközben kétszer ül-

Next