Pesti Hírnök, 1865. március (6. évfolyam, 49-74. szám)

1865-03-18 / 64. szám

Hatodik évfolyam 64. szám. PESTI Előfizetési feltételek : helyben házhozhordás­­sal vagy postán mindennapi megküldéssel egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó­napos előfizetést.­­ POLITIKAI Szombat, mártius 18-án, 1865 HÍRNÖK NAPILAP.­­ Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir­­­­detésnél 6kr. .bélyegdíj Sokrjával számíttatnak. Szerkesztőség és kiadó-hivatal:­­ a hímző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, a 2-dik emeleten. ff . Hazai közügyek. Idrőzült b. WESSELÉNYI MIKLÓS nagynevű hazánkfiának Ítélete a 48-diki törvények által megállapított új kormányrendszerről. Poat, mart. 18. Nem szándékozunk azokhoz csatlakozni, kik még most is a 48-diki lázas mártiusi na­pokban improvisált törvények genesisét ku­tatják, azoknak legális értékét verlicálják , s még formai törvényszerűségüket is ostromolni s kétségbevonni igyekeznek. Mi elegendőnek tartjuk ma röviden csu­pán azon állításunkat ismételni, hogy m­a­­gyar törvényhozás soha töké­letlenebb, a nemzetre nézve veszedelmesebb törvényeket nem hozott, mint a 48-diki, mely minden megfontolás nélkül, kipróbált s a nemzet életéből s geniusából sok évszázad folytán kifejlett ősi institutiókat egy tollvo­nással eltörölt, vagy gyakorolhatlanokká tett, s helyükbe nem is egy új bevégzett alkot­mányt, hanem egy csak híréből ismert alkot­mányformának fölületes körvonalait, mege­­mésztetlen eszméit , s elméletét ültette át ideiglenesen úgy, hogy hazánk, évezeredes szilárd alkotmányos élet után, a 48-diki törvé­nyek, által csak egy kétes eredményű pro­­v­i­s­o­r­i­u­m aerájával jön megajándékozva, a­mely alatt az ország mint látjuk, egyoldalú elfogultságunk miatt mai napig sínlik, s a­me­lyet csupán mielőbbi gyökeres revisia által leszünk képesek elhárítani. Ezen thémáról szándékozunk legköze­lebb polgári kötelességünknél fogva részlete­sen szólni. Ma egyelőre csak annak akartuk bizony­ságát idézni, miszerint a csalódások s illusiók belátására nem mindenkinél voltak hosszú évek s utólagos tapasztalások szükségesek. A ritka s önfeláldozásra kész hazafiasá­­gáról szintúgy, mint magas eszéről történe­tünkben egy iránt emlékezetes báró Wesse­lényi Miklós, ki lelkileg annál vilá­gosban s elfogulatlanabbul látott, minél kevésbé hatott testi vaksága mel­lett lelkére a külső mozgalom varázsa, — a 48 diki politikai változásokról, már 1848-dik évi május 28-kán, tehát az elragadottság és extasis első perceiben, a fővárosi ifjúsághoz, mely őt fáklyás zenével megtisztelő, a hozott üdvözletre következőleg nyilatkozott : *­ * „ * * Ki egykor élt, munkás életet élt, később polgári halottá tétetett, s most úgy szólván mint testileg is elhunyt áll itt, — hogy ennek képe bűntársai által félre nem vettetett, hanem keblük­ben él, — ez vigasztaló, s nem csekély bér, sok küzdés után, egy szenvedésdús életért. Ha él e kép, mint mondjátok, e hon j­o­b­b­­j­a­i keblében, —­udja az ég, hogy annak szemlé­lése ifjainkra nézve buzdító, lelkesítő, s edző erővel birjon, a gyávákat, roszokat pedig mint kisértet, s rémkép ijessze vissza a rosztól, aljasságtól. Mélyen meghatva állok itt; e megtiszteltetés keser­édes emlékeket idéz elő keblemben, s örömet okoz, örömet, a mennyiben a menny ezen Bugára áthathat oda, hol örök és borong. A­hányszor eddig ily megtiszteltetés osztály­részemül jutott, mindig éreztem, s igyekeztem tisz­tán felfogni, miszerint az nem gyarló személyemet illeti, hanem egy annál sokkal magasabban álló szent ügyet! Sikerült-e mindig e megkülönböztetés által a hiúság sugallatát elnémítnom ? nem tudom, mert nincs a hiúságnál bár­kit is rászedni képesebb, alakosabb ármány. — De ha netalán ily megtisz­teltetésnél régebben olykor hiúságom is szerepelt, *) Téteknek tartottuk volna, hogy a dicsőült­nek, Széchenyink egyik legnagyobb tisz­telőjének s igazságszolgáltatójának ezen tanul­ságos szózata, sajtó utján örökítve, s újabban a nemzet emlékezetébe hozva ne legyen. Szerk, s ily fényes órák hizelgő élvezést nyújthattak is, most mindez máskép van. — Azóta közém, s a hiú­ság és szenvedélyek­ szülte élvezések, s e világ szép örömei közé, — a vakság fekete kárpitja gör­dült le. Annyira elszigetelve érzem maga­mat, annyira elszakasztva kívül állok előbbi önma­­gamon, miszerint most már ily fényes jelenet is csak annyiban hathat reám, mint testéből kiköltö­zött lélekre, ha elhagyott sárházára visszatekinte­nie szabad, vagy kell, mint hathat a halotti ünne­pélyen szövetnékektől ragyogó állvány, a gyász­zene, a szónoklat s pompás mausoleum. Ily tisztán állván most lelki szemeim előtt, miszerint e megtisztelés nem engem , hanem egy magasztos ügyet, t. i. a hazánk virágzásának biztosítására való törekvés szent ügyét illeti, — legyen most szabad nekem, hálás köszö­netem­ kifejezése mellett, e szent ügyről szólani. Buzgalom és e szent ügy iránt minden jobbra született lélekben; de hogy a szent cél elérésére minő­t­t vezessen legbiztosabban, ennek megismerése, s tiszta felfogása a nehéz, de szükséges feladat. Az én hitem szerint is azon eszköz, mely nél­kül nem, de a melylyel biztosan elérethetik ama szent cél: „az egység, az összetartó egyesség;“ — de nem azon egység tisztelt gyülekezet, melybe m­a némelyek az embereket, gúny, zsemle s korholások közt, gyanúsítások s rémképekké­­­i ijesztgetések által akarnák bele os­torozni, hogy lenne aztán szerintük „egy akol és egy p­á­s­z­t­o­r,“ t. i. saját külön néze­teik akta , — és saját külön okoskodásuk pász­­torsága. Nem is azon egységet értem, mi­lyenné e hazát némelyek központosítás és centralisatio által össze akarnák p­ö­rölyözni. Ezen külföldi, itt meg nem érett , s magyar éghajlatunk alatt meg sem érlelhető, itt meg nem emésztett s általunk meg sem emészt­hető eszmék apostolai, a csinált megyei botrányokban ijesztő körjeleket keresvén ürü­gyül, tettetett jámbor félelmükben a für­dőt a gyermekkel együtt akarják kiönteni. Ezek lábainkat, nehogy botoljanak avagy tévedjenek, akarják vágni, s elmetszeni a karok inatt, hogy a kezek helytelent vagy illet­lent ne tegyenek. Ők látván azt, hogy a magyar koro­na legdrágább gyöngyeit borí­tl a némi szenny, eme gyöngyöket rágó ecettel akarják tisztítani. Ilyenek a hiszleni csak papirosan szokott miniszeri felelősség, a pártura­lom, s az egyedül jól használva hasz­nos sajtószabadság reánk nézve még csak álmodva remélhető úgynevezett garantiái, melyekért ők készek feláldozni a századokon át magát legnagyobb garan­­t­i­a­k­é­n­t igazolt s bebizonyított törvény­­hatósági rendszert, megyei ön­­kormányzatot, a municipalitást. Feledik, vagy ignorálják, vagy nem akarják látni ezek, hogy e municipális rendszer, ha kinö­véseitől megtisztíttatik s korszerűleg szabályozta­­tik, mind a törvénygátolás ellen a legbiztosb óvó rendszer, mind pedig ily gázolások merényének szomorú esetében a bajt forradalom nél­kül orvosolni teszi a nemzetet képessé, mi ily rendszer nélkül alig tehető, s annálfogva, a forra­dalom vagy elnyomás alternatívája közt éppen a megyerendszer az, mely az alkot­mányosságnak szintúgy mint a trónnak legerősb gyámok. Szintoly kevéssé értem azon gépies egységet, milyenné ismét mások az előbb említettekkel együtt, de nem ugyanazon célból eszközlendők, szeretnék, sőt öntudatlanul is fognák hazánkat olvasztani. Ezek oly közigazgatási rendért, melyet ígérnek, de nem eszközlendenek, tö­rvé­nyható­­sági önállásunkat, önkormány­zatunkat akarják bérül. Ezek sokaknak akarják üstökét össze­fonni, hogy az keveseknek lehessen kezei között. Még kevésbé értem azon egységet, mely által jámbor vagy gonosz ábrándozók, vagy számítók, törvényes és alkotmányos önállásunkat s nemzeti­ségünket , tekintet nélkül a magyar királynak, a magyar szent ko­ronának dicső állására, a közös bi­rodalommal a centralisatio útján összegyúrni, abba belefulasztani nem lennének idegenek. Nem hajlandók, vagy nem képesek ezek látni, hogy e haza, csak mint magyar és alkot­mányos ország lehet a trónnak igazi is­­tápja, lehet csak a világ nemzetei nagy családjá­nak méltó s hasznos tagja ; s hogy alkot­mány és magyar nemzetiség nélkül e föld a magyarnak csak sírja, Európára nézve pedig csak azon hid lenne s lehetne , melyen Észak felől vagy zsarnoki önkény költöztetné át ostorait s bilincseit, vagy a forradalom vinné ke­resztül véres lobogóit. Nem ily ‘egységet’ értek én. Hyestől mentse meg hazánkat a Nemzetök Setona ! Értem én azon ‘egységet és egyességet,­ mi­szerint a Király és Haza iránti hűség és szeretet által a trónnal,­­ a trón által a monar­chiával egyesüljünk ; miszerint a törvény iránti határtalan tisztelet s feltétel nélküli engedelmesség egyenlően legyen mindnyájunk kebelében gyökerezve ; miszerint minden jók egyenlően lássák s érezzék, hogy jó törvényt s annak oltalmát csak az érdemli és élvezheti, ki a törvénynek mindig s mindenben hódol ; érezzék, hogy a törvényes rend, valamint a polgári társaság egyik fő s múlhatatlan célja, úgy az alkotmányos szabadságnak is mellőz­hetetlen feltétele ; s így érezzék tehát azt is, hogy évezeredes ősi törvényeket és institutiókat köny­­nyelműen és megfontolatlanul felforgatni nem szabad. Értem továbbá a nemzetiségi egysé­get és egyességet, miszerint magyar nemzetisé­günk szellemi díszítésében, s édes anyanyelvünk nemesítésében mi magyarokul mindnyájan kezet fogva, s vállat vállhoz vetve, s egyszersmind ha­zánk m­á­s a­j­k­u lakosival s polgártársainkkal az alkotmányos és anyagi jólét előmozdítása pályá­ján ö­r­ö­k­k­é együtt, és soha egymás ellen ne törekedjünk, mi csak is a közös szabadság rovására történhetnék. Értem végre azon egységet és szent egyessé­get, melyet a közterhek közös viselése s az alkot­mányos polgári jogok kiterjesztése által elérni kell és lehet; azon egységet és egyességet, melyet két­ségtelenül el is fogunk érni az érdekegy­ség­b­e­n, mindenki átlátván és érezvén, hogy a ki a közre adózik, törvényhozási befolyása által ma­gának adózik ; átlátván, hogy ezt tehetni jog és kötelesség egyszersmind, — tenni pedig nyere­ség ; — átlátván, hogy a jog olyan, mint Istennek áldott napja, mely azért, hogy kevesek helyett so­kakra süt, melegét nem veszti, s melyben teljes rö­vidség nélkül mindaddig lehet osztozkodni,mig egyik a másikat egymás fölibe való tolakodása által a nap éltető sugaraitól meg nem fosztja; — átlátván végre, hogy nemzeti és alkotmányos létünket csak az által erősíthetjük, ha annak oltal­mára sokak, s mentül többek érdekeit csatoljuk a saját érdekünkhöz. Ily egységek öszvegét s ily egyesülést hiszek én biztos eszközül hazánk felvirágoztatására. Ezen egységet és egyességet esdjük tehát a mennytől áldásul reánk s hazánkra. De bármi buzgó is ez iránti imánk, nem elég ennek megnyerésére puszta fohász. Elszántság kell arra és tett, — mely erős és férfias. Kell tettre­­kész hivség hon- és Királyhoz, — engedelmes­kedni tudás és akarás a törvénynek, — ragaszko­dás a rendhez, — buzgalom saját nemzetiségünk, s­zivesség más ajkúak iránt, — kell végre á­b­­rán­dtól és elfogultságtól egyen­lően ment áldozatkészség és nélkülözés! Áraszd tehát reánk óh ! mennyeknek Ura ezen áldásidat, s adj e nemzetnek anyagi és szelle­mi jóllétet! s hogy ezt elérhesse, — fejtsd ér­telmét, oszlasd ábrándjait, ja­vítsd erkölcsét, — s adj a magyar­nak szándékiban bölcseséget, határozataiban h­i­ggadtságot, eszélyt és ildom­osságot tettei­ben, s lelkesült­ség­et a kitüzésben! * n.'ii i * * Mily magasan emelkedik ki e világ­talan nagy hazafi szelleme, azon i 1l­u­­minátusok csoportjából, kiknek vezér­lete alatt a szegény magyar nemzet 1848 óta csak az Isten keze által oltalmazva tévelyeg az örvény szélén ! ERDÉLYI ÜGYEK. A három országos nyelvnek az erdélyi köz- Avatalt Köztehenésnen Használatáról szóló és szentesített törvénycikk következőké­pen hangzik : Mi Első Ferenc József Isten kegyelméből ausztriai császár ; Magyarország, Csehország, Dalmát-, Horvát-, Tót­ország , Galicia és Lodomeria apostoli királya, Lombardia, Velence és Illyria királya, Jeruzsálem királya stb.; Ausztria főhercege, Toskana és Krak­kó nagyhercege; Lotharingia, Salzburg, Stájer, Karantán, Krajna és Bukovina hercege; Erdély nagyfejedelme stb. ezennel tudtul adjuk mindenkinek. Kedvelt Erdély Nagyfejedelemségünknek 1863. évi Szent-György hava 21-én kelt királyi leiratunkkal ugyanezen év Szent-Jakab hó 1-jére Nagy-Szeben szabad királyi városunkba egybehí­vott és ott országgyűlésileg egybegyült képviselői alkotmányos uton, a három országos nyelvnek a közhivatali közlekedésben használatát illető tör­vénycikket 1864-ik évi Szent-Iván hó 23-ról kelt fölterjesztésükbe letett azon legalázatosabb kéréssel járultak hozzánk, hogy mi ezen törvénycikket legke­gyelmesebben helybenhagyjuk,megerősítsük és szen­tesítsük. Ezen törvénycikk tartalma a következő : Törvénycikk a három országos nyelv használatáról a közhivatali közlekedésben. 1. 2. A három országos nyelv úgymint: a ma­gyar, német és román nyelv, a közhivatali közle­kedésben egyenjogú. 2. §. A felek szabadságában áll minden bár­minemű beadványokban, valamint minden hivata­los tárgyalásban, a három országos nyelv akárme­lyikével élni. 3. §• A felek szóbeli kérelmeik valamint a tanuk és szakértők kihallgatása feletti jegyző­könyvek, a három országos nyelv valamelyikén, és pedig azon a nyelven veendők fel, melyet a kihall­gatandó tanú vagy szakértő kijelöl. 4. §• Peres vagy peres ügyeken kívüli bírói tárgyalásoknál, melyekben több fél vesz részt, sza­badságában áll mindenik félnek, a három országos nyelv valamelyikével élni. 5. S. A felek beadványaira vagy jegyzőköny­vileg felvett kérdéseire, az elintézés ugyanazon nyelven adandó ki, a­melyen a beadvány vagy jegyzőkönyvileg felvett kérés szerkesztetett. 6. S. A bírói határozatok, valamint az in­dokok, oly esetekben, hol több fél vesz részt, azon a nyelven adandók ki, melyen a kérelem vagy ke­resetlevél, illetőleg az első beadvány, vagy az első szóbeli kérelem szerkesztetett. A többi felekkel, ha kívánják, a határozat

Next