Pesti Hírnök, 1865. november (6. évfolyam, 251-275. szám)

1865-11-20 / 266. szám

országgyűlési előterjesztések hangja, valamint a kor­mány jó akaratától függ, ez vagy ama párt maradjon-e túlnyomóságban. Mindaddig azonban, míg az 1848-as titkos politika határozottan nem demontiroztatik, s míg a két pártnak oly színezete van, mintha nézetei­ben a kormány titkon vagy nyilvánosan osztoznék, mindaddig, mondjuk, hiú törekvés volna , vagy ama pártot előre is győztesnek hirdetni. Egyben mégis mindkettő találkozik, abban t­ i, hogy a februári alkot­mány változatlan alakbani elfogadását mindketten egy iránt perkorrestálják. De egy lépéssel odább már oly széles az örvény köztük, hogy csak a politi­kai bölcsesség és az utóbbi két évtized keserű ta­pasztalásai nyújthatják az anyagot annak áthidalásá­ra. Fájdalom, úgy látszik, hogy a képviselők egy ré­sze e körülményt nem eléggé veszi számításba. Itt a guelfek, ott ghibellinek állnak, s míg a nemzeti jólét és népsolidaritás geniusa eltűnik, a viszály győzelmei, biztosít egy harmadiknak, mely csak a kölcsönös visszavonás következtében emelkedhetik hatalomra. A nemzeti párttal, mely az államjogi kérdések meg­oldása felett Magyarországgal közösen akar tanács­kozni, az úgynevezett autonomista párt áll szemközt mely bár szintén az államjogi kérdések megoldását óhajtja s az autonómia nevében a központi kormány­nak vagy inkább a bécsi birodalmi parlamentnek a birodalmi ügyek közös kezelésére nézve nagy enged­ményeket ad, ámde mindezekben nem Magyarország­gal közösen kíván eljárni, sőt ez utóbbiról egyáltalá­ban tudni sem akar. Megjegyzendő, hogy a cs. k. ha­tárőrvidék képviselői, a cs. k. főispánok s a cs. k. nyugalmazott udv. cancellár főtámaszait képezik e pártnak, így Kukuljevics főispán e párt nov. 14-ki gyűlésében egy történeti előadást tartott, melyben utalva a magyarok ázsiai eredetére, ellenökben külö­nösen szivökre köté a jelenlevőknek a horvátországi autonómia védelmét. Megjegyzendő továbbá az is, hogy a félhivatalos lapok a kir. leirat után éppen úgy mint azelőtt, Kussevics alatt éppen úgy mint Mazu­­ranics idejében folyvást a legélesebb hangon beszél­nek Magyarország ellen ! Municipalis mozgalmaid, ő excja gr. Apponyi G György beszéde a somorjai kerület választóihoz : „Alkotmányos életben a polgártársak bizalma képezi az egyénnek legdrágább elégtételét, és e bi­zalom legfőbb tanúsításának tekintem a képviselői megbízást, mely a hazafiús kötelességet és a felelős­ség terhét a legmagasabb fokra emeli. Kettősen érzi ezt mindenki ma, midőn egy új korszakot alakító törvényhozásnak állunk küszöbén, melynek feladata roppant, s a szó teljes értelmében magasztos lennd , melynek várva várt eredménye, szeretett honunk sorsára és az osztrák birodalom jövőjére nézve is döntő lesz, minélfogva, minden túlzás nélkül, európai horderejűnek tekintethetik. Mélyen érzem tehát én is nagy becsét azon megtiszteltetésnek, mely szerint­e fontos és válságos időben méltattam számos választóknak, igen tisztelt hazámfiainak drága bizalmára, s ezennel ünnepélye­sen kijelentem, hogy a nekem annyi szívességgel felajánít kijelölést a legnagyobb hálával elfogadom, kötelességemnek ismervén, ha a tisztelt választók­nak többsége engem a képviselői állásra emelni fog, e tisztemben lelkem vallásos ösztöne szerint eljárni. Tudom, hogy azon férfiak, kik a közéletbeni nyilvános tevékenységem tekintetéből fordították reám becses figyelmüket, nem követe­­k tőlem azt, misze­rint politikai hitemet fejtegessem. — Mindazáltal késztetve érzem magam, állapotunk és feladatunk iránti eszméimnek fővonásait közölni , nem lévén képes azok előtt, kik engem becses bizalmuknak ily fényes jelével szerencséltetnek, elhallgatni azt, a­mi szívemen fekszik. A számos évi szomorú tapasztalás bebizonyí­totta azt, hogy azon bonyodalmakat, melyek a jog­szerű viszonyoknak megrendítése által beállottak, sem az erőszak, sem az ellenséges súrlódás vagy a puszta passivitás le nem győzhetik, hanem hogy azokat csak a kölcsönös bizalom szülte méltányosság s a törvény alapjára való visszatérés szüntetheti meg. Hódoló hálával üdvözölte tehát mindenki fejedelmünk­nek legújabb nyilatkozatait, melyek az ország iránti magas bizalomnak jeleit viselik, és az alkotmányos törvényhozást, mint azon egyedüli hatalmat isme­rik el, mely által törvényes állapotunknak helyreál­lítása, s a megváltozott állami viszonyokból eredt kérdéseknek megoldása eszközöltethetik. E téren, melyen a jogmegtagadás tana helyett a jogelisme­réssel találkozunk, hálás bizalommal és kötelesség­érzettel ajánljuk fel közremunkálásunkat a Felség és haza iránti tántoríthatlan hűségben , szem előtt tart­ván a legmagasb tran szentelt jogait, hazánk alkot­mányos szabadságát, és annak a birodalom irányában kötelezettségét. Mint minden hazafi­ kebelben, úgy bennem is első helyet foglal azon törekvés, hogy honunknak tör­vényes állapota helyreállíttassék, mert alkotmányos létünk és államjogi önállásunk csak a jogfolytonos­ságnak valósításában és sérthetetlenségében lelhetnek biztosítékot. E jogfolytonosság fénypontját és legün­nepélyesebb megszentesítését felséges királyunknak törvényes megkoronáztatásával el fogja érni, mely által megrendithetlen alapja meg fog vettetni a feje­delem és nemzet közti azon viszonynak, mely nemcsak a belső jólétnek biztosítékát, hanem a birodalom nagy­hatalmi állásának legerősebb támaszát képezendi. A­ki tehát hazáját szereti, mit sem óhajthat forróbban, mintsem azt, hogy ezen nagy ünnepélyt, mely a helyreállított törvényes állapotnak zárköve és leg­főbb diadala lesz, mielőbb megülhessük. Törvényes állapotunknak elutasíthatlan felté­telét képezi az országnak integritása, melynek fen­­tartására számtalan élő törvényeink és királyi eskük kötelezik fejedelmeinket, és melyre nézve a prag­­matica sanctió sem enged kétséget, a­mennyiben az első cikk negyedik szakaszában a magyar szent koronához tartozó országoknak eloszthatatlan­­sága az „aeque indivisibiliter intelligendarum“ sza­vak által ki van kötve szintúgy, mint az összes Magyarországnak a birodalomtól­ elválasztha­tatlansága. Világos ebből, hogy a szent István koronájához tartozó országok egy államjogi egy­séget képeznek, melyet t törvényességnek meg­rendítése nélkül felosztani nem lehet; következik továbbá, hogy miután a fentnevezett alapszerződés Magyarországgal mint államjogi egységgel köttetett, ennélfogva, ha ezen szerződési viszonyban a biroda­lomnak elismert szükséges és lényegesen megválto­zott körülményeihez képest, némi módosítások tör­vé­n­y­e­s után akarnak eszközöltetni, ez nem az egyes részekkeli külön egyezkedés, hanem egyedül az egye­sített államjogi egységgel kötendő újabb szerződés által jöhet létre. Magyarország e törvényes állása azt hozza magával, hogy bármely államjogi alkotásban csak mint kiegészített és elválaszthatlan egység vehet részt, és ennélfogva a szent koronához tartozó orszá­goknak egyesítését nemcsak az fogja óhajtani, ki hazánk iránt szeretettel és a történeti jog iránt ke­gyelettel viseltetik, hanem kénytelen lesz azt óhaj­tani mindenki, ki a birodalom érdekében eszközlendő államjogi átalakulásnak múlhatlan szükségéről meg van győződve.­­ A méltányosság ne­m engedi tagad­nunk azt, hogy az ország ntegritásának rovására különféle tényezők által előidézett bonyodalmak nem csekély nehézségeket gördítettek fel, melyek­nek figyelembe vételét magától el nem utasíthatja az, ki a kibékülés és tartós helyreállítás szándékával karolja fel hazánk e szent ügyét; mert ha szinte meg nem engedhetjük a puszta tényeknek az alapjog feletti uralmát, mégis hibáznánk, ha azok iránt nem volnánk annyi figyelemmel, a­mennyi szükséges arra, miszerint a törvényes jogállapotot ismét megked­­veltet­ik azokkal, kik érdeküket más irányban vélték feltalálhatni. Szóval, a­nélkül, hogy ezen nehézségek a fennálló jogon csorbát ejthetnének, azoknak legyő­zéséhez részünkről is hozzájárulnunk kell az­által, hogy a társországokban kifejtett életképes viszonyok és érdekek iránt elégséges méltányossággal viselte­tünk, miszerint azok, kik a magyar honunkkal törvé­nyes öss­zekötte­tést éppen azon érdekeiknek féltéséből ellenzik, csakhamar meggyőződ­­nek arról, hogy ve­lünk ismét kezet fogva, mit sem veszélyeztetnek, az alkotmányos jogok biztonságára nézve pedig sokat nyernek. Ily közremunkálá­s által leghathatósabban fog előmozdíttatni az ország integritásának elutasít­hatlan helyreállítása, és talán nem csalódom, ha azt azon feladatnak tekintem, mely legelőbb fogja a törvényhozásnak tevékenységét igénybe venni. Az ország integritásán kívül még temérdek teendője lesz a törvényhozásnak a végett, hogy a tör­vényes állapot helyreállíttassék, mert úgy­szólván minden irányban csak tényleges intézményekkel találkozunk, melyekre nézve részint még törvény hiányában vagyunk , részint pedig a létező törvé­nyek nem alkalmaztatnak, hanem azoknak életbelép­tetése újabb revisiótól feltételeztetik. Tekintve már­­­zt, hogy az 1848 ki törvények, melyekre vonatko­zik a felfüggesztés, nevezetes részben életbe léptek, mint ezt a képviseleti választás is tanusítja, nyilvá­nos, hogy nem a törvény eredete, hanem annak néma tartalma okozta a fennakadást. De nem kétlem, hogy azon jogelismerésnél és kiegyenlítési magas szándéknál fogva, melyet fejedelmünknek legújabb kegyes nyilatkoz­atai és mostani kormányának eljá­rása tanúsítanak, a jogfolytonosságon ejtett­e csorba, kölcsönös bizalommal és méltányossággal meg fog szüntetni; mert fel kell tennem, hogy a törvények azon tartalmára nézve, mely aggodalmat szült, a tör­vényhozó­ testtel tudatni fog az aggodalomnak oka, s ki fog mondatni, hogy mik azok, melyekre nézve újabb vizsgálat tartatik szükségesnek, miszerint a tör­vényhozó testnek alkalma és módja lehessen az ag­godalmaknak kellő méltánylása és megszüntetése után, a törvényeknek életbeléptetését kieszközölni. Annyival inkább óhajtom pedig a fontos kérdés­nek ily módoni elintézését, mert a törvényes álla­potnak megszilárdítására szükségesnek tartom, hogy a jogfolytonosságban a törvényhozó hatalomnak mind­két tényezője találja megnyugvását. A törvényhozásnak legfőbb teendőihez tarto­zik a törvényhatóságoknak szervezése, mely ősi in­tézmény az alkotmányos önkormányzásnak min­denkor le­­hathatósb tényezője és alkotmányos lé­tünknek erőteljes biztosítéka volt. Nem lehet tagadni azt, hogy a felelős ministérium és a népképviselet által a viszonyok oly lényegesen m­egváltoztak, misze­rint a törvényhatóságoknak új szervezése nélkülöz­­hetlenné lett, mit önmagukra bízni, a rendnek meg­zavarása nélkül alig lehetne. Ez tehát a törvényho­zás köréhez tartozik, mely legszerencsésben inté­­zendi el a fontos kérdést, ha a törvényhatóságoknak minél terjedtebb önkormányzási jogát és szabadságát lehetőleg biztosítandja, de egyszersmind azon tör­vényes határokat fogja megszabni, melyek szüksé­gesek, hogy a felelős kormány léte és magas hi­vatásának betöltése lehetetlenné ne tétessék. Oly nagy fontosságot helyezek pedig az alkotmányos ön­­kormányzásnak minél előbbi viszszahelyezésére, hogy célszerűnek tartanám, miszerint a törvényhozás azt, figyelemmel a törvényes szabályt nélkülöző viszo­nyokra, ideiglenes intézkedés által tegye lehetővé. Hogy a tisztelt választókat ne fáraszszam mind­azoknak elősorolásával, mik teendőinkhez tartoz­nak, csak azt említem még meg, mennyire tartom sürgősnek, hogy anyagi szomorú állapotunkat külö­nös figyelmére méltassa a törvényhozás, és hogy a le­hető legrövidebb idő alatt igyekezzek minden kitel­hető segédeszközöket előteremteni, részint az iparnak és a szabad kereskedésnek előmozdítása, és hitelünk­nek emelése, részint pedig a már elviselhetetlen ter­­heknek leszállítása által. Mindezek, mikhez még a törvénykezésünkben, népoktatásban és a közlekedési eszközökben szük­ségelt javítások és bővítések járulandnak, sikerülni fognak, mihelyt a törvényhozás alkotmányos létünk­nek biztosítása, nemkülönben a birodalom irányában létező viszonyoknak méltányos kiegyenlítése által azon szerencsés helyzetbe fog hozattatni, hogy a politikai elvek feletti hálátlan küzdelmeket, a gya­korlati téren kívánt üdvös tevékenységgel felcse­rélheti. Áttérek már most a birodalom irányában lé­tező viszonyainkra. Tudva van mindenki előtt, hogy a birodalom politikai állása lényegesen megváltozott, különösen tudjuk azt, hogy Felséges urunk, felhagyva a korlát­lan hatalom gyakorlatával , alkotmányos jogokkal szerencséltette Lajthán túli népeit is. Láttuk és ta­pasztaltuk, hogy tőszomszédságunkban az alkotmá­nyos életnek fejlesztésére és szilárdítására, tekintet­­reméltó képességgel, sok nemes igyekezet és buzgó­­ság fordíttatott, és tudjuk végre azt is, hogy ezen al­kotmányos élet a Magyarország és a birodalom többi részei között fennállott viszonyokra nem maradhat hatás nélkül, minélfogva kétségtelen az is, hogy ezen viszonyoknak törvényes szabályozása és a birodalom elutasíthatlan szükségeivel leendő kiegyenlítése a tör­vényhozásnak egyik legfontosabb feladatát fogja ké­pezni. Nem akarott megelőzni azon király­i előadást, mely e tekintetben, külön­ben pedig a birodalom kö­zös ügyeinek alkotmányos elintézésére nézve, a­ tör­vényhozás eleibe fog terjesztetni ; de a köztudomású tények után indulva, ezen ügyet, mely a Fejede­lemnek folytonos gondjait, a Lajthán túli népeknek legélénkebb tevékenységét, és Európának éber figyel­mét vonta magára, lehetetlen felette fontosnak nem tekinteni. Hogy Magy­rországnak és a birodalom többi részeinek közös ügyei léteznek, azt a sanc­tió pragmaticából folyó kötelezettségeinknél, és a gyakorlati életben kifejlett szoros viszonyoknál fog­va kétségbe vonni nem lehet, mint ennek elismeré­sét az 1848 -i törvényben is feltaláljuk. Éppen oly igaz az is, hogy ezen közös ügyeknek mikénti tár­gyalása a monarchiára , és különösen annak alkot­­mány­os létére nézve életkérdéssé vált, miből törvényhozásunknak azon múlhatatlan kötelessége következik, hogy ezen nagy horderejű tárgyra is fordítsa legnagyobb figyelmét, és hogy állam­­jogi önállásunknak feltételeit mindenkor szem előtt tartva, a bi­rodalom elismert szükségeinek azon mértékben fe­leljen meg, melyet törvényes összeköttetésünk és ab­ból folyó kötelezettségünk, nemkülönben azon meg­győződés szab előnkbe, hogy a birodalomnak jólléte és biztonsága a mi jólétünket és biztonságunkat is magával hozza; a birodalom alkotmányos népeivel megalapított jó egyetértés, hazánknak és saját al­kotmányos létünknek csak javára és üdvére szolgálhat. Nem hallgathatom k­i ez alkalommal azt, meny­nyire s­ivemen fekszik, hogy bonunk törvényhozó­teste a körülmények által a legmagasb fokra emelt gyönyörű hivatását kellően fogja fel, s méltányolva azt, miszerint neki jutott most a birodalom jövője felett határozó államjogi átalakulásban a kezdemé­nyezési szerep, s hogy ő lett hivatva a nagy hord­erejű műnek alapját megvetni, hogy tőle váratik a jelszó, mely a birodalom minden népein­k boldog­létét eszközölheti, s az alkotmányos elvnek diadalát mindnyájuk érdekében kivívhatja, mindezeknek figye­lembe vételénél fogva feladatát ezen magaztos szem­pontból szemlélje, s bölcs és méltányos eljárása által szeretett honunknak legnagyobb hasznával nemcsak a birodalom milliomainak hálás elismerését, hanem az európai művelt világnak dicső méltánylását vonja magára. Mint államjogi önállásunknak és a jogfolyto­nosságnak bir bajnoka, bátran kimondom, hogy a társországokkal fennálló törvényes összeköttetésünknél és a birodalom többi országaival létező viszonyunknál, de különösen azon solidaritásnál fogva, mely egy nagy államhoz tartozó alkotmányos népeket egymás­hoz fűz, saját alkotmányos létünket csak az által biztosíthatjuk, ha amazokét nem kockáztatjuk, és saját jogaink foly­tonosságát csak az­által valósíthat­juk, ha azt a nemzetiségi érdekekkel, társországaink­nak jogérzetével, nemkülönben a birodalom alkotmá­nyos többi népeinek méltányos igényeivel és a bi­rodalom nagy hivatásával nem hozzuk összeütkö­zésbe. Úgyszintén, mint a történeti jognak rendít­­hetl­en védője, el kell ismernem azt, hogy a történeti jogot nem lehet abstract fogalomnak tekinteni, sőt hogy éppen azért, mert e jog a történetnek okszerű kifolyását képezi, s mert e jog a döntő események al­aján fejlődött, ugyanaz ennélfogva csak az által tarthatja fenn magát és történeti jellemét, ha annak védői azt a döntő események és tények hatalmával jókor és szükséges mértékig tudják kiegyenlíteni. Eldödeink ezen bölcseségének köszönjük alkotmá­nyos létünknek századokon általi fentartását, éa csak nagy példájukat fogjuk követni, ha történeti jogaink biztosítása végett azokat a kor elutasíthat­lan igényeivel hozzuk összhangzásba. Azon védfalak, melyekkel hajdan környezni kellett államjogi helyzetünket , nem a felséges uralkodók és nem is a birodalom népei ellen, hanem csak a korlát­lan hatalom ellen voltak felállítva, mely a biroda­lomnak többi részeiben uralkodott, ugyannyira, hogy politikai elzárakozásunk akkor egyértelmű volt az alkotmányos lét­ek fentartásával. Miután azonban a birodalom többi országaiban a korlátlan hatalomnak helyét az alkotmányos jog gyakorlata foglalta el, helyzetünk és a szükség igényei lényegesen megvál­toztak, és biztosságunkat már most nem túlságos elszigetelésünkben, mely belső viszonyainkra is ká­rosan hat, és nem a szomszéd tartomány­okkali feszült állapotban lelhetjük, mely miatt saját ügyeinket sem vagyunk képesek rendezni, hanem a­nélkül, hogy ezért történelmi önállásunkat megtagadnunk szük­séges volna,­­ az alkotmányos népekkel a lehető jó egyetértésben és az ebből következő jogs­z­olidari­­tásban fogjuk feltalálhatni. Nem lehet én nem szabad elfelednünk azt, hogy midőn Felséges Urunk September 20-án kelt magasztos elhatározása által szeretett bűnunk irá­nyában a jogmegtagadás tanát kiküszöbölte, és ha­zai ügyünknek alkotmányos utón leendő tárgyalásá­ra az alapot megvetette, ugyanakkor a birodalmi ta­nácsot, melyben az örökös tartományoknak nagy része alkotmányos létük fötényezőjét szemléli, fel­függesztette, mi a magyar törvényhozásnak az álla­mi átalakulást illető tárgyalása tekintetéből történt. Nem kerülheti tehát el figyelmünket, hogy ezen csá­szári elhatározás , mely bennünk új reményeket ébresztett, a Lajthán túl sokakban nagy aggodalmat szült, mit legjobban megérthetünk mi, kik törvény­­hozásunkat sokáig nélkülöztük, és a nélkülözésnek súlyát sajnosan tapasztaltuk ; miért is, ámbár nem va­gyunk okozói annak, mi a Lajthán túl számos alkot­mányos körben fájlaltatik,­­ mindazáltal, miután Fel­séges Urunknak ezen elhatározása alkotmányos jo­gunknak szempontjából történt, és a birodalom nagy ügye mintegy a magyar törvényhozásnak tétetett ke­zébe, ezáltal kettősen köteleztetik törvényhozásunk annak bebizonyítására, hogy a Fejedelemnek irántunk tanúsított kegyes bizalma az örökös tartományoknak nem kárára, hanem csak hasznára fog válni, és hogy alkotmányos létük miattunk soha csorbát nem fog szenvedni. Ismétlem, hogy a valódi ház­asságnak bebizo­nyítására soha sem nyílt szebb tér, mint jelenleg, midőn a legmagasb érdekek kérdés alatt vannak, és függőben van mindaz, mi hazánk sorsát elhatá­­rozandja, és a birodalomnak élet­erejét feltételezi. Mindennek a magyar törvényhozás vetheti meg ad­gába, nov. 15. Az első népképviselő tehát meg lön választva a közbirodalom által, s ez első képviselő l. Podma­­niczky Frigyes, Szarvas mezővárosából: — senki nálam jobban nem tiszteli a magas aristocratiát, job­ban nem méltányolja s többre nem becsüli azon köz­jogi állás jelentőségét, melyek nálunk az aristocra­­tia, alkotmányszerű­leg az államban elfoglal ; ez ok­ból voltam bátor azon óhajtásomat, a választási moz­galmak kezdetével kijelenteni, vajha nagy uraink megtartva híven társadalmi helyzetükhöz képest poli­tikai állásukat, ne hagyták volna üresen helyeiket a felsőházban, hova őket alkotmán­yszerű, magasabb kötelességek állítják. Senki nem mondhatja, hogy nálunk a közép­rend, mely vagyoni állásánál, s értelmiségénél fogva van természetszerűleg arra hivatva, hogy a népet a törvényhozásban képviselje, bárminő körülmények között is, hijjával lett volna a jeles hazafiaknak; bár szerintem magában véve még a hazafiság — mely nimbust egynémely hazánkfia, vajmi könnyen s ol­csón szerzi meg magának —■ még nem elegendő qualificatió, hogy a magasabb kötelességek teljesíté­sére képesítsen valaki­, mert utoljára is jó hazafinak lenni kötelesség, s nem érdem ; ne gondolja tehát a magas aristocratia, hogy a nép által azért választatik el, mert szű­kében vagyunk akár a jó hazafiaknak vagy tehetségeknek ; elválasztatásukban a nép részé­ről okvetlen nagy szerepet játszik a kegyelet, mely­­lyel népünk a fényes multú nevek iránt viseltetik. Sőt az aristocratia azon tagjai részéről, kiket hazafiságuknál fogva, a nép képviselőiül elválasztand, egy okkal több harcol­­’hajtásunk mellett, vajha meg­maradtak volna saját helyeiken, hogy igy a felsőház­ban is, a nép bizalmától övedzett férfiak, támogatták volna összeköttetéseik s magasabb befolyásuknál fogva ügyeinket. Azonban oly időket élünk, midőn a hazafiság áldozatokat kiván ; a nép bizonyára meghozta áldo­zatát, midőn mellőzve sorait, azokat, kik vele együtt élnek s osztoznak, engedve a magas aristocratia fel­lépésének, bizalmával azoknak tagjait küldi, érdekei­nek képviselőiül; ezen önzetlenség méltán tarthatna számot az aristocratia részéről viszonti áldozatra. A magas aristocratiának , kiváló társadalmi helyzeténél s vagyonilag is független állásánál fogva adta meg az alkotmány azon felséges jogot, hogy a törvényhozásba, tehát az állam legfőbb hatalmába, egyénileg születési előjognál fogva,közvetlenül befoly­hasson , mely jog élvezet egyszersmind alkotmány­­szerű kötelességgé válik az illetőkre nézve. Megvárnék tehát a magas aristocratiának azon tagjaitól, kik a nép által képviselőknek választatnak, hogy viszonzásául a nép ezen önzetlenségének hoz­zanak szintén, habár aránytalanul csekély áldozatot s mondjanak le, valamely hazai cél javára, képviselői diurnu­­maikról, hiszen nem is szorulhatnak azok a nép filléreire, kiknek magas állásuknál fogva kü­lönben is, alkotmányszerü kötelességük s hivatásuk leendett az országgyűlésen megjelenni, s jogaikat személyesen gyakorolni. Ezen aránytalanul csekély áldozat, vagy in­kább lemondás által megmutatnák azt, hogy fellépé­süknél, fontosabb politikai okok és tekintetek vezé­relték, s újólag is bebizonyítanák, hogy ott, hol ál­dozni kell, a magyar aristocratia a nemzetnek egy osztálya által sem engedi magát túlszárnyaltatni. ORCZY GYULA é ves alapját, mi csak a politikai érettségnek és ma­gasb erényeknek lehet mű­ve. A ki tehát ilyen körülmények között élvezi pályatársainak bec­es bizalmát, azt csak minden lelki erejét a haza ügyének szentelve, hálálhatja meg.“ Jászberény, nov. 15. A „Pesti Hirnök“ 261-dik számában, Pethes József, mint jászberényi követ jelölt mellett megjelent cikkre vonatkozólag, a való felderítése, s az elvezet­ni szándékolt közvélemény helyreigazítása érdeké­ből tartozunk következő felvilágosítással : Közlőnek azon állítása : mintha P. J. volna Jászberényben mint követjelölt felléptetve, valótlan, mivel ő jelenleg, Motzár János vetélytársa ellené­ben a jászárokszállási kerületben, mely kerületet az 1848. és 1861-diki országgyűléseken is képviselt kö­vetjelöltül maga lépett fel, s a csata, hogy kié lesz a diadal, még hátra van, — és miután az ekként áll, könnyen érthető, hogy Pethes Józsefnek Jászberény­ben nem is történt fellépése következtében, szívünk örömében meg sem repedhetett. Mi közlőnek P. J. múltjára vonatkozólag tett előadását illeti: Minthogy már az előadottakból eléggé kitűnik, hogy közlő járatlan Israelben a nélkül, hogy múltjára legkisebb megjegyzést tennénk, kinyilat­koztatjuk, miként arra nézve, vájjon satyrát akar- e írni ? vagy valót ecsetelni ? csak akkor jöhetnénk tisztába, ha nyílt sisakkal lépett volna fel. Az egész közleményt tekintve egyedül ama szavak ellen kell tiltakoznunk, mintha Jászberény­ben a magasabb értelmiség P. J. zászlója alá sora­kozhatott volna — titkoznunk kell, — mert ha van

Next