Pesti Műsor, 1993. április (42. évfolyam, 13-17. szám)

1993-04-30 / 17. szám

Akinek sikere van Tordy Géza Mostanában láttam vele a Lear ki­rályt az Arany János Színházban. És amennyire vissza tudok emlékezni más Lear-előadásokra, mindig köny­­nyekig meghatottak a Learek, mindig szántam, sajnáltam őket. Ez a Lear viszont egyszerűen ellenáll, nem kér az én sajnálatomból. Valahogy a legelgyengültebb érzelmi- és élet­vi­szonyai között is erősebb, mint bár­melyikünk színpadon innen és túl. Er­re a Learre persze hogy kíváncsi va­gyok. A Pesti Színház-i öltözőjébe toppanva (nem váratlanul!) azonnal a tárgyra térek. - Hogy nem sajnáltál? Ennek na­gyon örülök. Mi ugyanis fikciónak fogtuk fel ezt a művet. Lear egy me­se. Ha úgy tetszik, ő az elviselhetet­len apa, aki egy dühös pillanatában kirekeszti szívéből az egyik lányát, aki királyságát felosztva végigrajcsá­­rozza, végigkellemetlenkedi megma­radt életét. Aki olyant tud mondani egy adott pillanatban magzatának, hogy ,természet, tedd magtalanná!" - ennél szörnyűbb átkot elképzelni sem tudok! Shakespeare hatalmas költő, Lear tehát az ő hatalmas mére­tű csapongásait játssza el, figyelmen kívül hagyva minden realizmust. - Én is csaponganék egyet. Mitől érzel nagyobb izgalmat: egy jó film, egy jó darab vagy egy jó nő láttán? - Haha... Helyzete válogatja. - Pont azt akartam leszűrni a vá­laszból, hogy milyen a helyzet... -De ne egy 55 éves embertől kérdezz ilyeneket. Mind a három fia­tal koromban hatott rám. Ma is hat, persze hogy hat, csak közel nem ak­kora izgalommal. Tudod mihez van kedvem? A filozofálgatáshoz. Most kezdett el foglalkoztatni a lét és nem­lét kérdése, az ember helye a világ­ban. Milliárd kérdőjel! És a politikai Annyira vádam az átalakulást, a rendszerváltást. A türelemnek kelle­ne győznie a türelmetlenség felett, hiszen 30-40 évnek feltétlenül el kell telnie, amíg a dolgok megmozdulnak. És tudva tudni, hogy a zűrzavar, amely most körülvesz bennünket, nem honi specialitás. - Szabad közbe nem politizálni? Jól érzem, hogy hedonista típus vagy? - Igen. Mindig mindentől bízom. Mér nem cigizem, nem sportolok, alig maradt valami a szenvedélyeimből. Talán a rendezést ide lehetne sorol­ni... Mostanában Győrben voltam ez ügyben érdekelt, a Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül-t rendeztem. Nagyon jó gárdát toboroztam, Nemcsák Ká­rolyt, Simonyi Krisztinát sikerült oda­vinnem. -Tavasz van. Gyönyörű? Várod? - Nagyon! Kétségtelenül fáradt va­gyok. Tihanyba vágyom egy kis bo­­garászásra. A 600 négyszögölön van mit... - Vannak barátaid? Olyan barát­barátok. - Sokan. Nagyon szeretek embe­rek között lenni. - És akkor a középpont vagy? - Nem... Én nem vagyok jópofa! Én­­csak­ jókat tudok röhögni. - Manapság az nagy érték! Más: egyre több színészről olvasni, hallani, látni, hogy rendez. Te akkor kezdtél el rendezni, amikor még nem volt di­vat. - Harmincévesen akartam elő­ször és 46 éves koromra valósult meg. Azóta legalább 25 darabot ren­deztem. - Mi volt a legnagyobb dicséret? - Nem mondok neveket, nehogy kifelejtsek valakit! Az a legnagyobb dicséret, hogy a kollégák elfogadnak. - Mesélj még a meséről valamit. Lear királyságodra gondolok. - Béke van a lelkemben. Ez a sze­rep kellett az önbizalmamnak Amit tudok Learről, azt eljátszom. Okosa­kat, bölcseket mondani róla nagyon nehéz. Hogy is kérdezted az elején? Szóval Learrel megkaptam a világ legjobb filmjét, nőjét, szerepét... Bozsán Eta a színpad mindkét oldalán Tordy Géza Fotó: Farkas Tamás

Next