Pesti Műsor, 1993. április (42. évfolyam, 13-17. szám)
1993-04-30 / 17. szám
Akinek sikere van Tordy Géza Mostanában láttam vele a Lear királyt az Arany János Színházban. És amennyire vissza tudok emlékezni más Lear-előadásokra, mindig könynyekig meghatottak a Learek, mindig szántam, sajnáltam őket. Ez a Lear viszont egyszerűen ellenáll, nem kér az én sajnálatomból. Valahogy a legelgyengültebb érzelmi- és életviszonyai között is erősebb, mint bármelyikünk színpadon innen és túl. Erre a Learre persze hogy kíváncsi vagyok. A Pesti Színház-i öltözőjébe toppanva (nem váratlanul!) azonnal a tárgyra térek. - Hogy nem sajnáltál? Ennek nagyon örülök. Mi ugyanis fikciónak fogtuk fel ezt a művet. Lear egy mese. Ha úgy tetszik, ő az elviselhetetlen apa, aki egy dühös pillanatában kirekeszti szívéből az egyik lányát, aki királyságát felosztva végigrajcsározza, végigkellemetlenkedi megmaradt életét. Aki olyant tud mondani egy adott pillanatban magzatának, hogy ,természet, tedd magtalanná!" - ennél szörnyűbb átkot elképzelni sem tudok! Shakespeare hatalmas költő, Lear tehát az ő hatalmas méretű csapongásait játssza el, figyelmen kívül hagyva minden realizmust. - Én is csaponganék egyet. Mitől érzel nagyobb izgalmat: egy jó film, egy jó darab vagy egy jó nő láttán? - Haha... Helyzete válogatja. - Pont azt akartam leszűrni a válaszból, hogy milyen a helyzet... -De ne egy 55 éves embertől kérdezz ilyeneket. Mind a három fiatal koromban hatott rám. Ma is hat, persze hogy hat, csak közel nem akkora izgalommal. Tudod mihez van kedvem? A filozofálgatáshoz. Most kezdett el foglalkoztatni a lét és nemlét kérdése, az ember helye a világban. Milliárd kérdőjel! És a politikai Annyira vádam az átalakulást, a rendszerváltást. A türelemnek kellene győznie a türelmetlenség felett, hiszen 30-40 évnek feltétlenül el kell telnie, amíg a dolgok megmozdulnak. És tudva tudni, hogy a zűrzavar, amely most körülvesz bennünket, nem honi specialitás. - Szabad közbe nem politizálni? Jól érzem, hogy hedonista típus vagy? - Igen. Mindig mindentől bízom. Mér nem cigizem, nem sportolok, alig maradt valami a szenvedélyeimből. Talán a rendezést ide lehetne sorolni... Mostanában Győrben voltam ez ügyben érdekelt, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t rendeztem. Nagyon jó gárdát toboroztam, Nemcsák Károlyt, Simonyi Krisztinát sikerült odavinnem. -Tavasz van. Gyönyörű? Várod? - Nagyon! Kétségtelenül fáradt vagyok. Tihanyba vágyom egy kis bogarászásra. A 600 négyszögölön van mit... - Vannak barátaid? Olyan barátbarátok. - Sokan. Nagyon szeretek emberek között lenni. - És akkor a középpont vagy? - Nem... Én nem vagyok jópofa! Éncsak jókat tudok röhögni. - Manapság az nagy érték! Más: egyre több színészről olvasni, hallani, látni, hogy rendez. Te akkor kezdtél el rendezni, amikor még nem volt divat. - Harmincévesen akartam először és 46 éves koromra valósult meg. Azóta legalább 25 darabot rendeztem. - Mi volt a legnagyobb dicséret? - Nem mondok neveket, nehogy kifelejtsek valakit! Az a legnagyobb dicséret, hogy a kollégák elfogadnak. - Mesélj még a meséről valamit. Lear királyságodra gondolok. - Béke van a lelkemben. Ez a szerep kellett az önbizalmamnak Amit tudok Learről, azt eljátszom. Okosakat, bölcseket mondani róla nagyon nehéz. Hogy is kérdezted az elején? Szóval Learrel megkaptam a világ legjobb filmjét, nőjét, szerepét... Bozsán Eta a színpad mindkét oldalán Tordy Géza Fotó: Farkas Tamás