Pesti Műsor, 2005. március (54. évfolyam, 9-13. szám)

2005-03-03 / 9. szám

Március 5. Peter Shaffer színművét a Színjáték Drámastúdió vizsgaelőadása­ként mutatják be Földessy Margit rende­zésében. A 16 éven felülieknek szóló da­rab egy pszichiátriai intézetben játszódik, és egy 17 éves fiú, Alan Strang esetét dol­gozza fel, miközben tükröt tart a társada­lomban ma is jelen lévő szélsőségeknek. Martin Dysart pszichiátert a fiúval folyta­tott beszélgetések késztetik arra, hogy analizálja önmagát és a világ ellentmon­dásait. Színház: Equus — IBS Színpad Március 4. DVD-bemutató koncertet tart az idén fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Budapest Klezmer Band a Zeneakadémián. A zenekar-alapító Jávori Ferenc vezetésével működő, külföldön is rendre nagy sikert ara­tó együttes — amelynek eddig hét CD-je je­lent meg — a tervek szerint a jubileumot ősszel nagyszabású gálával ünnepli a Nemze­ti Hangversenyteremben, s ugyancsak ősszel mutatják be a Budapesti Operettszínházban a Menyasszonytánc című Mezmer-musicalt. Zene: A Budapest Klezmer Band a Zeneakadémián Március 6-áig látható az Ernst Múzeum­ban a Derkovits Gyula-ösztöndíjasok kiállí­tása. A Derkovits-ösztöndíjat a fiatal képző­művészek pályakezdésének támogatására hozták létre évtizedekkel ezelőtt. A ösztön­díj egyszerre anyagi segítség a fiataloknak és belépő a művészi „nagyvilágba". A néző nem próbálkozó kezdőket ismerhet meg, hanem a legfrissebb trendeket, azokat a tö­rekvéseket, amelyek ma igazán korszerű­nek számítanak. Tárlat: Derkovits-ösztöndíjasok — Ernst Múzeum Március 7. Gerendás Péter nemcsak zeneka­rával, hanem egymaga, egy szál gitárral is képes ragyogó hangulatot teremteni. Hétfő esténként, kilenc órától a Janis’ Pub közönsé­gét szokta elvarázsolni. Műsorában legjobb saját dalai közül válogat, valamint a hatva­nas és hetvenes évek külföldi slágereit adja elő, persze csupa olyan darabot, ami közel ál hozzá. A Beatles, a Rolling Stones, az Eagles és mások számait „tábortűzi” hangulatban, ugyanakkor művészi módon szólaltatja meg. Koncert: Gerendás Péter a Janis’ Pubban Március 3. A Penge harmadik részének for­gatásán David S. Goyer rendező arra kérte a számszeríjjal hadakozó Jessica Bielt (képün­kön) — Wesley Snipes vámpírvadász társát alakítja —, hogy célozzon a kamera felé. Biel habozás nélkül megfeszítette ultramo­dern számszeríját, csakhogy véletlenül kilőt­te a nyílvesszőt is. Az eredmény: egy segéd­operatőr könnyebb sérülésekkel, plusz egy totálkáros digitális kamera. Amely egyéb­ként pontosan rögzítette a felé repülő nyilat, és hallatszik a segédoperatőr, Mark Chow segélykiáltása is. Chow azóta jól van... Film: Penge: Szentháromság PM PROGRAM MAGAZIN/LX. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM APM CÍME: 1135 Bp., Jász u. 36-38. Műsorszerkesztés: Tel.: 239-0909, fax: 239-6395 Hirdetés: TeL/fax: 237-0442, 237-0443 1005. március 3-9. Jön, jön, jön_________________________4 ft színházak műsora____________________6 Színházi játék_______________________28 git' / Rendezvények­­ _____30 Koncertek_________________________38 Múzeumok_________________________42 Kiállítótermek_______________________44 Vidéki kiállítótermek___________________45 Aukciók_____________________ 45 II I II I I I — Éttermek, cukrászdák__________________46 ..n..*l,T*' li'il i——­ Művelődési házak____________________52 Tv-mű­sor ajánló______________________53 Video, DVD_________________________5? Filmek____________________________56 Mozik____________________________69

Next