Pesti Műsor, 2011. november (66. évfolyam, 10. szám)

2011-11-01 / 10. szám

Közérzet A régi szép kérdőjelek A kérdőjel, persze, arra való, hogy bizonytalanságban tartson, de nagyon jól emlékszem, amikor éppen fordítva volt: a kérdőjel volt számomra a tisztesség legszebb bizonyítéka. Az ember elment egy múzeumba, és látta, hogy a képek melletti-alatti feliratokon gyakori a kacskaringós vonal. Nem tudjuk. Semmibe nem kerülne úgy ten­nünk, mintha tudnánk, és akkor emberek ezrei nyugodnának meg, ez tényleg egy Leonardo, öt centire voltam az emberiség történetének legnagyobb zsenijétől. Vagy legalábbis annak ecsetvonásától. De a kérdőjelek nem maradtak el, még akkor sem, ha tudták a felelősök, hogy ettől kevesebben mennek el megnézni a képet, kisebb a bevétel, nincs vastagbetű az útikönyvben. Nem számított. Azért voltak tudósok a tudósok, hogy jobban szeressék az igazságot az érdekeknél, mi pedig azért is csodáltuk őket, hogy ilyen szépen ki tudták vonni magukat a nyüzsgő és becstelen világból, volt egy sziget, ahol máshogy számoltak, mások voltak a szabályok, mint körülötte az iszapban. Biztosan most is vannak szigetek, szigetecskék, de az iszapállás kissé magasabbra emelkedett. Nyilván a kér­dőjelek eltűnésében segített az információáramlás meg­növelt sebessége, minden képet meg lehet találni, el lehet küldeni, össze lehet hasonlítani, könnyebb a szerzőket tisztázni. De hiába lehetne könnyebb a munka, ha van ellentétes érdek is, nem minden­ki szeretné, ha tisztázódnának a hamisítások. Néha azért kisüt a nap, és volt már kiállítás, ahol le kel­lett venni képet a falról. A vendég meg csak néz: ilyen is előfordulhat? Persze, bonyolult a világ, és mi magunk is bonyo­lultak vagyunk. Ugyanazt a képet nézzük, de ha eredeti, akkor zseniális munka, ha csak valami tit­kos műhelyben pingálták, akkor értéktelen vacak. Egy igen vagy egy nem milliókat ér, és milliókért embert szokás ölni. Mi több, már csodálkozni sem szokás, hogy embert ölnek érte. Akinek hamis képe van, nem tehet mást, mint kiállítja vagy kiállíttatja, és akkor van mire hivatkoznia, kérem, ezt a képet már szakértők is elfogadták. Nem feltételezve most senkiről a korrupciót, a szakértőnek is lehet rossz napja, és lehet vajszíve, nem akarja kihúzni a milliókat a másik ember zsebéből. Nagyon meg is értem. Csak a végén az ember ott áll a Markó-kiállításon a Galériában, összehúzott szemmel méregeti a képeket, morfondírozik, hogy Markó vagy nem Markó, Károly vagy nem Károly. Honnét tudhatná, amikor szakértők sem tudják? Próbál a szemének hinni, maga dönteni el, hogy mi tetszik neki. Közben meg olyan világról álmodik, ahol legalább kis szigeteken nyugodtan lehet mocorogni, mert ott a zöld zöld és a kék kék. ■ FÁY MIKLÓS Egy igen vagy egy nem milliókat ér, és milliókért embert szokás ölni. Mi több, már csodálkozni sem szokás, hogy embert ölnek érte. Címlapfotó: Blazánth Ivola 2011 FT 2­7 KÖZÉRZET Pesti Műsor 1

Next