Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)
1850-05-22 / 60. szám
Még egy szót. A tisztelt szerző röpiratában alaptalanul mondja, hogy: a Pesti Piapló megmutatta, mikép kell a magyar ellen magyarul írni. Eddigelé csak a tisztelt szerző egymaga állithatá ezt, de szálfa nem erdő! Mi is a nevezett lapnak hasábjain munkálván közre. .. nem mentségül, mert hiszen nincs szükség rá, de ha rágalommá fajult ráfogásnak visszautasításául, kijelentjük, miszerint a tisztelt szerző, midőn az érintett valótlan szavakat röpiratába beigtatta, komolyan nem gondolkodott "); s meg vagyunk győződve, miszerint többet mondott, semhogy alaptalan szavait, felelősségre vonatván, kellőleg igazolni képes volna. De se baj! ez máskor is megtörtént már a tisztelt szerzővel. Végül őszintén megvalljuk, hogy en bloc a kérdéses röpirat — nem rész. Ér-mellékről (Biharban) május 15. Tisztelt Szerkesztő úr! Vidékünkről eddig önnek lapjában semmi tudósítást sem olvastunk, miből csak azt kell gyanítanunk , hogy nincs önnek vidékünkben rendes levelezője. Ha tehát kész szolgálatomat szívesen veendi , én ígérem, hogy egyszer másszor, a midőn t. i. nemcsak reánk, de a nagyközönségre nézve is valami érdekes fogja magát előadni, önt levelemmel megtisztelendem. Mindenekelőtt megjegyzendőnek véltem, miszerint vidékünk lakossága nagyrészt magyar, és pedig törzsökös magyar ; vannak nagy számmal románok is, és ha a munkát is ide értjük, igen kevés számmal tótok is. — Azon egyetértés, és testvériség, mi nálunk a külön nemzetbeliek között nemcsak eddig létezett, de máig is fennáll, talán Magyarország egyik vidékében sem találtathatik fel. — Azért nálunk nem gyéren merül fel azon eset, miszerint a magyarok a románokkal, és viszont öszveházasodnak. — A románok , kevés kivétellel , majd mindnyájan beszélik a magyar nyelvet, — gyermekeiket magyar iskolákba küldik, de sőt a román helységek iskoláiban — kivétel nélkül — a magyar nyelv is taníttatik, és sokszor örömömre szolgált a román iskolákban román gyermekeket és ifjakat magyar nyelven szónokiam hallani. A tótoknak azon nehéz szerep jutott, miszerint ők nemcsak a magyar, de a román nyelvet is kénytelenek megtanulni ; mert a román atyafiakban megvan azon akaratosság, miszerint ők a tótokkal a világért sem beszélnek magyarul, a tót nyelvet pedig megtanulni éppen nem akarják , következőleg a nagy kisebbségben levő tótok kénytelenek a román nyelvet is megtanulni, mellyel aztán — ámbár e két nyelv közötti különbség ég és föld — sokkal jobban beszélik, mint a magyart. — Megvan e mellett tót atyánkfiaiban azon sajátszerü tulajdon , miszerint — ha a magyar nyelvet csak középszerükig beszélik is — ők többé nem tótoknak , hanem magyaroknak vallják magokat lenni, melly tulajdont a románokban feltalálni épen nem lehet, — és azért mégis e három nemzetbeliek egymás között a legnagyobb barátságban, és testvériességben élnek. Vidékünk népei között fennálló íme szoros egyetértésnek okát sokan abban akarják feltalálni, miszerint nálunk mind a magyar, mind pedig a román lakosságnak nagy része nemes lévén, az eddig divatozott megyei tisztválasztások alkalmával mindig közös erővel, és öszvetett vállakkaligyekeztek pártjuk jelöltje mellett ülni. Én azonban — ki a nép fiai közöl való vagyok, s ki a népet közelebbről ismerem — egészen másban tudom feltalálni az okot, és pedig nem alap nélkül. Én ezt egyenesen és egyedül a római és görög két szertartásu katholikus papság érdeméül rovom fel, miután ezek egymás irányában különös rokonszenvet táplálva, egymás között nemcsak gyakoribb barátságos érintkezésben éltek, de még némelly egyházi functiokban , minek : a keresztelés, temetés, egyházi processiók vitele sat. — egymást szükség eseteiben fel is váltották, — mit látva a nép — melly igen hajlandó kedvelt lelkipásztorának példás nyomdokit követni — részéről szinteigyekezett a külön felekezetű néppel, s illetőleg lakostársaival, szoros öszveköttetésben lenni. E részben a görög szertartási katholikus hierarchia különös elismerést érdemel, melly az aktába gyűjtött egyes nyájakat mindenkor olly pásztorokkaligyekezett sigyekszik ellátni s megajándékozni, kik nemcsak a hittanokbani jártasságuknak , de egyszersmind a szépművészetek s állodalmi jogtanokban szerzett ismereteiknek jeleit adák egyrészt, másrészt pedig híveiknek teljes bizodalmát bírták. Az illy lelkipásztorok aztán, kik egyrészt elegendő képzettséggel bírnak, másrészt pedig a népnek bizalmát bírják, képesek híveiknek kedélyeikre hatni! — képesek a nép hangulatának irányt adni!-------s innen magyarázható azon körülmény is, miszerint vidékünk népének legnagyobb része sehogy sem tudott a forradalmi időszakkal megbarátkozni, de óhajtva óhajtotta a forradalomnak mielőbbi elnyomatását, — mert papjainak tanításából merítette azon meggyőződést, miszerint a forradalom országokat s nemzeteket tönkre juttatni igen, de azoknak felvirágzását eszközölni sohasem képes ; azért is vidékünk sehogy sem igyekezett a forradalom előmenetelét elősegíteni. Van itt azonban egy másik bike is, melly miatt a mostani állapottal legkevésbbé vagyunk megelégedve, s mellyet nem annyira a népnek, mint ama nálunk olly nagy quantitásban termett szájhősöknek kell tulajdonítani , kik az 1848—ik év előtti liberalistáknak elveit nem azért kapták fel s pártolák hatalmasan , mintha azok saját meggyőződésük szerintiek lettek volna, hanem egyedül mivel a liberális pártnak — mellynek színleg ők is hívei szerettek lenni — elvei valának. Ezek azok, kik a közteher-viselési eszmének elfogadása mellett annyit szájaskodtak; — s most, midőn ez általok anynyira pártolt eszmét a kormány nemcsak felkarolta, hanem azt tettleg is életbeléptette, — szidják, és átkozzák a forradalmat , — átkozzák azon pártot is, mellynek ők hívei valának, s melly szerintük egyedül idézte elő a forradalmat. Nem akarnak ezek többé semmi áron liberalisták lenni, mert szörnyen fáj nekik azon közös teherviselés, melly őket az eddig úgy gúnyolt paraszt emberrel egyenlőkké teszi! — hét pedig az az egyenlőség!?-------Feltették tehát magukban , hogy ők ezentúl az ó-conservativ párthoz fognak csatlakozni , nem csak , de gyűlölni mindazokat, kik aa. c-ernservativeket csak szóval is bántani merészelnék. Azért tisztelt szerkesztő úr! ne vegye rész néven , ha önnek ezennel nyíltan tudtára adom , hogy mi önt felette gyűlöljük , és pedig úgy gyűlöljük, miként gyűlölte a forradalmi kormány az egyenlőség eszméjének megtestesitését. — Gyűlöljük pedig nemcsak önt, de önnek lapját is; és pedig nem ok nélkül, mert ön azon 24. 6-conservativ mágnást és nemmágnást, — kik a nemzet sorsának enyhítéséért Ő felségéhez emlékiratot nyujtanak be, s kiket mi hazánk s nemzetünk mind meg annyi megváltójaként tekintvén, szemeinket egyedül reájok meresztjük , — lapjaiban nemcsak nem gyámolitja ; de azoknak szándékát úgy tünteti fel, mintha ezek az aristokratia és olygarchia országainak megállapítására törekednének ; — pedig ön e részben nagyon csalatkozik! — mert Lassa szerkesztő úr! its úgy vélekedünk, miszerint ezek az ó-conservativek a percara gens hungara nevezet alatt igen bölcsen egyedül a magyar főaristokratiát, és nemességet értik, és egyedül e két osztálynak jólététől föltételezik egyszersmind a hazának s nemzetnek jólétét is. — Ez okból szükségesnek látták ők mindenekelőtt hathatós lépéseket tenni az iránt, hogy e két osztály régi kiváltságait, és jogait ismét visszanyerhesse ; mi ha megtörténendik, eddigi adómentes szűz vállainkról azonnal lepattanand ama mind nevére, mind pedig jelentőségére olly gyűlöletes „adó“, a mellett pedig megmenekszünk ama tisztviselőktől is, kik nem is nemes szülőktől származván , legutóbbi időkben elég vakmerők voltak az egyedül bennünket mint törzsökös nemeseket illető hivatalokat elvállalni. És ha mindezek megtörténnek, akkor ismét virágzásnak indul majd hazánk s nemzetünk, s nem leszünk mi többé elégületlenek, hanem hálát fogunk adni Isten után ama 24. magas állású férfiúnak, kik közbenjárásuk által bennünket ismét a boldogság legmagasb polczára helyheztettek vissza. Azért kérjük önt szerkesztő úr! legyen szíves nem bántani azokat a jó ó-conservativeket, hiszen ezek a mi javunkon dolgoznak, miből önnek, mint, véleményem szerint, szinte nemes embernek, csak haszna leend , ellenben a nem-nemes osztály önnek sohasem hálála adja meg érdekéérti felszólalását. Úgy hiszem, elég világosan adom elő az ó-conservativek s azok emlékirata iránti rokonszenvünket, s ez alkalommal legyen elég ebből ennyi, máskor talán többet s érdekelhet. Isten Önnel! VASADY JÓZSEF. ') Sőt, mi igen szép tőle, a PESTI NAPLÓS még nem is olvasta, nemhogy komoly gondolkozásra méltatta volna. Szerk gálnak, bár épen nem kimerítőkkel arra, hogy régi mondakörünknek csak távolról is elégethető ismeretéhez juthatnánk. Az utolsó fejezetet a keresztény-magyar lovagkor szintolly tanulságos kifürkészése teszi. — Álmos a magyar krónikák szerint Jászay Páltól az ismeretes nagy tudományos készítűségü szerzőnek nagy alaposságával, s egyszersmind virágos kedves előadásával állítja össze a honalapító Álmos képét azon adatok nyomán, mik bel- és külföldi történetíróink munkáiból kiszemelhetők. — Ős történetünk néhány fontos kérdéséről Dr Schedel Ferencihez dr Rischel Ágoston, az Album történettudományi tartalmának utolsó czikke, szinte a magyar régi kor némelly fontos kérdéseire hoz összehasonlítások nyomán fölvilágosító adatokat. Az album szépirodalmi része áll a következő munkákból: A különcz, víg beszély, b. Jósika Miklóstól; Troubadour, szomorújáték 4 flv. Szigligeti Edvárdtól; Szilaj Pista, költői beszély, Petőfi Sándortól; Régiségbuvár, vígjáték 1 flv. Vahot Imrétől; A munkácsi rab, novella Jókai Móricztól; Reguly-dal 1845. Lugossy Józseftől, mellyeknek mulattató tartalmáról a költők nevei kezeskednek. A könyvet Reguly Antalnak Barabás által rajzolt, és Tyroler által metszett jól talált csinos arczképe előzi meg. Miután e becses tartalom mellett a kiadás tiszta jövedelme R. A. sok évig tartott utazásai költségeinek némi utó-kárpótlására van szánva, szinte felesleges emlékeztetnünk, hogy ki ez Albumot elolvassa, önmagának, ki megvásárolja, közügynek tesz hasznos szolgálatot. HETI SZEMLE A NEMZETI SZÍNHÁZRÓL. Május 14. Telepi György jutalomjátékául először LECOUVREUR ADRIENNE, drama 5 flv., írták Seribe és Legouvé, ford. Csepreghi és Egressi B. (Folytatásul a múlt számhoz.) Csak röviden érintjük, mikép iparkodnak a jelen színmű irói a már mondottak ezért elérni. Adrienne elejétől végig nemes jó lélekkint állíttatik elénk. Bouillon hgnét aljas, önző, vérengzésre is kész asszonyul ismerjük, kit házas viszonyában erkölcsi feslettség indokít, ki magas állásánál fogva az emberi erkölcs és kötelességek szabályai alól magát kivettnek hiszi; amaz tisztán szeret, mint szabad nő, ez vétkesen, mint másnak lekötelezett házastársa; amaz szerelmével minden jóra, nagyra s szépre buzdítni iparkodik Maurice grófot s öt nagy tettekre lelkesíti; imez elvonni iparkodik őt magasabb hazafiai s lovagi kötelességek teljesítésétől, hogy azon önzéssel, melly osztályának tulajdona, egyedül önmagának birtokául kösse le; a hűné, midőn vétkes szerelmében gyanúhoz jut, aljas után iparkodik boszutállani, egyszersmind magát a szeretett gróf eltávoztatása ellen biztosítni, bezáratván őt az adósok börtönébe. Adrienne utolsó fillérét viszi áldozatul, hogy szerelme tárgyát kiszabadíthassa; Adrienne,midőn azon hit kezd ébredni keblében, hogy Maurice a hgnét szereti, bármilly fájdalmas küzdés közt is, hajlandó lemondani szerelméről, csakhogy a grófot boldognak tudhassa, a hgné, midőn látja, hogy nem szerettetik, állati beszédühre vetemedik, és gyilkolja az ártatlanságot. S az ártatlan e nyomorult lélek gonoszsága által csakugyan elvesz, míg maga a gonosz hgné megmarad előbbi állapotában, magas rangjában, élvei közt, s még csak arra sem nyujtatik kilátás, hogy majd lelkismereti furdalásokban veszi bűndíját gonoszságának; nem, hanem igenis ellenkezőleg arra, hogy tovább is úszni fog az állása által nyújtott gyönyörérvekben, s tán még néha előkelő főúri életeket is mondogatni a legyilkolt szegény nő felett, kit eltiport büntetlenül, mert az emberi érzelmek és indulatok terén akadályozólag találkozott vele, a társas helyzete által hatalmasabbal. Nincs itt költői igazság, az igaz; de mennyi a valóság, mennyi az élet-igazság! Nem látjuk-e a dolgokat illyeténkép történni mindennapi tapasztalás nyomán? Nem látjuk-e, mint nyomatik el jog, erény, érdem, ártatlanság, úton útfélen, büntetlenül ? Nem látjuk-e magasban fényleni a szemtelen bűnt ? nem halljuk-e megirtózva a gúnykaczajt, mellyet az a letiprott erény felett ? Nem találkozunk-e mindenfelé úri romlottsággal, melly iszonyitó megelégedéssel mosolyog és hahotázik önelmésségei felett, értvén ,elmésségi nevezet alatt az erény kijátszását, eltiprását? . S aztán csodálkozzunk, ha a költészet nemes musája méltó haragra gyúrva fordítja el tőlünk arczát, és azt mondja, hogy ő megunta már üvegen át nyalatni mézet velünk emberekkel, megunta, évezredeken át csak a csalódás színpadán nyújtani nekünk költői igazságot, ha mi nem bírjuk oda emelni lelkünket, hogy azt min magunk megkeressük, és megadjuk magunknak a valóságban ? Ha ezeket meggondoljuk, el kell némulniok a művészet követeléseinek ... Századokon át kölcsönzött a művészet az életnek a csalódás színpadán csalékony harmóniát, és csak kevésben bírta előmozdítni az emberiséget czélja felé; mai nap tehát maga a művészet, a költészet disharmóniát hoz, és az élet hű festése által iparkodik ébreszteni a szunyadókat. Mindezekben eléggé ki van tüntetve azon czél, mellyre a szóban forgó szín költői törekesznek , s egyszersmind méltányolva azon módok, mellyek e czél elérésére vezérelnek. Nem teszszük ez által magunkat ellenkezésbe azokkal, kik azt tanítják, hogy a művészet önmagának czélja; csak azt jegyezzük meg, miszerint az emberiségnek még nagyobb és magasabb czélja van, s ez a folytonos fejlődés és haladás a tökély és boldogság felé, s ha e magasabb czélra magát az önczélú művészetet is eszközül látjuk használtatni, ezért duzzoghatnánk tán mint tiszta műitészek, de legkevesbbé sem mint bölcsészek és az emberiség barátai. Mert nem egy viszony fordul elő a világ folyamában, ahol, apróbb követeléseken felülemelkedve, el kell mondanunk: Frangatur potius legum veneranda potestas. Mi az előadást illeti, intézetünk jeles tagjainak működéséről csak dicséretest említhetünk, Adriennét Jókainé, Maurice szász grófot Lendvai, Bouillonget Szigeti, nejét Szathmári-Laczkócziné , Chaseuil abbét László , Michonnetet Szentpéteri ismert jelességgel személyesiték. Május, 15. AZ EZRED LEÁNYA, víg opera 2 flv., írták Saint Georges és Bayard, ford. Egressi B., zenéje Donizettitől. — A czímszerepben Kaiser Ernstné lépett föl, s mind élénk játékával mind kedves olasz modorú énekével kielégítette a közönséget, különösen a második felvonásban. Május, 16. SZELEBURDI vígjáték 3 felv., írták Bayard és Lara, ford. Egressi B. Május 17. LECOUVREUR ADRIENNE, dráma 5 flv., írták Seribe és Legouvé, ford. Csepreghi és Egressi B. Május 18. MÁRTHA vagy a RICHMONDI VÁSÁR, víg opera 4 flv., írta Fridrich, ford. Szerdahelyi, zenéjét Flotow. Május 19. A pünkösdi ünnep miatt a színház zárva volt. IDŐSZAKI LEVELEK L* barátomhoz. ') IV. Somogy, máj. 8. *► — Örökké gyászolnunk ! ? ez mit sem ér. Kitűzni a haladás lobogóját legmagasb pontjára e hazának, hogy mindenkinek szeme beleakadjon: ez már jobb jövővel fogja kecsegtetni a kétségbeesett lelkeket... Állítsunk fel egy nagy vedret, mellybe minden igaz fia e hazának dobja bele esküszavát — e szent szót,teszek! — — meglásd, ha mindenki csak ez egy vederbe szórja szent szavát; ha a szétágazó vélemények fenéi nem szaggatják ismét szét a nép közös akaratának súlyát, — — győzni fogunk a homályon , s észre sem veszszük, midőn kihajnallott beborult egünk... Készítsünk erős lánczot, mellynek neve legyen népkapocs, hogy minden kebelt egyformán s egyvéleménynyel kössön öszsze, még azokat is, kik eddig e hazához mostohák valának, s mindig elhagyók bajaiban (kedves mágnásaink) ; s e láncz olly erős legyen, hogy sem veszély, sem félelem, sem irigység-, sem megvesztegetés tüze soha el ne olvaszthassa.... Illy közös erő egy mérlegben megfelel még a poklok rémeinek is. Rakjunk egy nagy máglyát. Tegyük rá a félreértés, bizalmatlanság s eskütörés képeit. Gyújtsuk fel ezt a közös szeretet szent lángjával, hogy hamuvá legyenek ... Milly nagyot nyerünk, ha e háromfejű brillant a kigyó megtörve leend... Ha sötét van , mirevaló az ész fáklyája ? Gyújtsunk világot, s tapogassuk ki a fátyol alá rejtett pokoli képeket, kike hazát nem szánják ennyi megrongáló vihar után, s még uj sebekbe akarják dönteni, hogy az ezredéves földből ezredéves temető ") Lásd PESTI SAPLÓ 43. 53. 59-d. számát.