Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)
1850-10-02 / 170. szám
1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 . , , Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve: Egy hónapra 1 fz. 50 kr. , Évnegyedre 4 , 40 , , Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 , 20 „ Egyes szám— „ 4 „ „ 170 Szerkesztési iroda : Dzintcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Szerda, October 2-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4. pengő krajczárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Erich Gusztáv ur könyvkereskedésében. Magánviták háromhasábos sora 6. pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Festi Napló szerkesztőhivatalában. Budapest, octob. 2-kán. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Turin, sept. 26. A cuneoi tanács is a papi javak elvétele mellett nyilatkozott. Florenz, sept. 26. A Nazionale a minisztérium által 15 napra betiltatott. Roma, sept. 25. A piemonti lapokban megjelent pápai levél a párisi Univers szerkesztőihez, hamisnak nyilvánítatott. Frankfurt, sept. 27. A frankfurti Journal szerint a szövetségi ülés 24-ki ülésében a sleziig-holsteini ügyekkel foglalkozott, határozatta len: a porosz-dán béketervnek az egyes követek általi helybenhagyatása. Paderborn, sept. 27. A városban és környékén a poroszok által a kurhesszeni ügyek miatt vizsgáló csapat állítatott. Brüsszel, sept. 27. A király és királyné ismét Ostende-be utaznak. Frankfurt, sept. 28. A porosz herczeg berlinbel útjában naponkint váratik. Kasszel, sept. 28. Hassenpflug az állodalmi főpénztárnak meghagyta, hogy a hadügyminisztérium részére 44.000 tallért fizessen ki. A főpolgármester meghívására bizottmány ülend össze, hogy az állodalmi hivatalnokoknak fizetéseit átruházás mellett előlegezze. Berlin, sept. 29. Az ötödik és hatodik gyalog dandár parancsot kapott ma délelőtt, hogy magát az elmenetre készen tartsa. Budapest, octob. 2. * A néhai Magyar partvidék és vele Fiume sorsa minket Magyarokat, közvetlenül, ma már nem érdekel. De érdekel annyiban , hogy a hajdani viszonyok, s a sok szép remények és álmok, mellyeket egykor birtokához kötött a melegkeblü Magyar , mindeddig nem mosódhattak ki teljesen lelkünkből, s ezeknél fogva közel esik hozzánk s részvétünkhez, mellyel a birodalom népei iránt vagyunk, mint bármelly egyéb helye a monarchiának. A rokon , elszakadás után is rokonunk marad, s a visszaemlékezés valamelly kegyelt rokonra, mindig édes a nemes kebelnek! Fiume, mint tudjuk, Horvátország alkotórészévé tétetett. Nevéről külön megye neveztetett, melly a bán hatósága alá adatván, egy főnök által fog ezentúl intéztetni. Váltó-kereskedelmi törvényszéke meghagyatott, meg szinte szabad kikötői előjoga is , mellynek eltörléséről eddig nem olvasónk. Fiume nem ven részt az 1848. mozgalmakban. Távol esvén az akkori anyaországtól, csöndesen néző a viharokat, mellyek erre közeledtenek. Képviselője Pestet rögtön idehagyá, a mint értésére esett, hogy a várost, mellyet képviselnie kellene, a horvátok elfoglalók. Azóta Fiuméval semmi összeköttetése a Magyarnak! Sorsuk csak annyiban közös, mennyiben azon egy birodalomnak polgárai. A különbség azonban a horvátkoronaországi Fiume s a hajdani magyar között megvan. Azon gyakor felszólalások, melylyeket a bécsi Corriere Italiano hasábain olvasunk, mutatják, hogy Fiume nincs megelégedve az új házassággal, s óhajtaná azt menti el előbb megszakasztatni, s visszamenni 1822 előtti összeköttetésére Trieszttel — azon Trieszttel, mellytöl egykor olly örömest vált meg, s jön tagja a Magyar koronának ! Új meghóditói a nyugalmas városnak, fenyegetik nyelvét, nemzetiségét, a melly, az említett lapban megjelenő tudósítások szerint, olasz, s mellyet, úgy emlékszünk, a Magyarok nem bolygattak soha, de meghagytak közigazgatási, törvénykezési és oktatási nyelvül mindig s mindenütt. Minket, ismételjük, a vita nem érdekel közelről; azonban lehetlen nem sajnálnunk a várost, melly egykor miénk volt, s nem óhajtanunk őszinte szívvel, hogy vágyai teljesüljenek. Az ok, mellynél fogva fölemlítettük Fiumét, csak az, hogy értesítsük olvasóinkat azon eljárásról, mellyet irányában új birtokosai követnek. Akarják, t. i., hogy a közigazgatási, törvénykezési s oktatási nyelv ott is tisztán szláv legyen!... Egy tengeri — olasz — kereskedelmi városban ! Ezt azok teszik, kik ellenünk a magyarosítás miatt nemrég kigyót-békát kiáltottak! — Változtak a körülmények, s ezekkel — a szerepek! Boldog, ki okult a viszontagságokon, s igyekszik nem esni botlásokba, mellyek díja el nem marad. A Corr. Ital. 204. számában ezeket olvassuk : „Fiume, sept. 24. Azon szomorú állapot, mellyben vagyunk, mindegyre láthatóbb befolyást gyakorol városunk társadalmi viszonyaira; de ha egyrészről népünk ildomos szenvedőlegesség korláti közt marad láttára mindannak , mi nálunk történik , nem nézheti másrészről közönyösen azon fokonkénti hanyatlását kereskedésünknek , melly abból származik , s eltüntetését szabadságainknak , mellyeket a múltban élvezünk, s mellyek egy részére igényünk van jövőre is.“s a t. A levélből még értesülünk arról, miszerint jelenen a város tekintélyes férfiai aziránt folyamodtak a belügyi minisztériumhoz , hogy a községi törvény rendszeresénél, Kína meg olly egyéniséget is, melly bírná a városiak teljes bizalmát, s képes is volna felvilágításokat nyújtani Fiume külön viszonyairól. Méltányos kívánságuk kétségkívül teljesítetni fog; mi legalább óhajtjuk és reméljük. Koránkint meg fogunk emlékezni Fiuméról. Paris, sept. 25. Tegnap a Charivari szerkesztő hivatalában nagyszerű ünnep tartatott; a satyrikai lap új társat nyert a Constitutionnel tulajdonosában. Ez jogszerű; Véron, Lireux Ágostont a Constitutionnelhez csábította, és most ő maga ment a caricatura prófétái közé. Ex ungue leonem! — és már az első kísérletből látjuk, mit várhatunk ez új téren a Constitutionnel halhatatlan tulajdonosától. Tegnap életleírásával debütirozott, Véron úr nem akarta, úgy mint többi társai, egyszerűen a nevét aláírni ; ő vallomásokat irt, s meg kell vallanunk. Rousseau confessiont eredetibben nem olvastuk. Tanuljuk az őszinte szerkesztőtől, hogy Véron egész életében őszinte ficzkó volt, minden sükerült, amit megkísértett, valóságos Mydasként mindent aranynyá változtatott, amihez csak nyúlt, — udvariasságból nem akarjuk tovább vinni összehasonlításunkat. Véron úr a legnagyobb nyíltszivűséggel megmondja, hogy ő politikai iskoláját az opera színfalai és egy patika tűzhelyén kezdte meg; ez fejti meg, hogy miért nem felejtette el soha az utile miscere dulci-t. Csak szerénység, ha ezúttal a híres vörös könyvet elhallgatja, mellyel Heine Henrik ismerkedett meg, és melly legjobb próbája annak, hogy Veron már régóta ellensége a vörös köztársaságnak! De mit használ a szerénység illy érdemdús férfiúnál, mint Véron ur; minden sorból az érdemnek egy Uj neme látszik ki. Úgy a Constitutionnel vagy is Véron ur az, ki a pate Regnaultal együtt Bonaparte Lajos candidaturáját feltalálta. Igaz ulyan, hogy ez érdemet csak Girardin Emil tulajdoníthatná maarának iparszerüleg, sőt ha jól emlékszem, — és miért ne emlékezném jól? — Véron ur alkudozásban volt Cavaignac tábornokkal, és csak mert feltételei el nem fogadtattak, esküdött Napóleon zászlaja alá. Elég az hozzá, hogy most olly vastag barátságban él Bonapartéval, hogy szinte identifikálja magát az elnök személyével, és innét van az, hogy Véron úr élete leírásában többet szól Bonaparte Lajosról, mint önmagáról. Véron Lajos doctor úr tudtára adja a világnak, hogy miért támogatta Bonaparte Lajost, és ez mindig esetre tanulságos valami. A Constitutionnel az anonymisItás arany időszakában, mindennapi polémiája daczára, nem bírta bebizonyítni Bonaparte Lajos nélkülözhetlenségét. Véron urnak azonnal sükerült! — Veni, vidi,vici! és gaz ira tout seul nem hiányozhatnak többé Véron ur császári czimerében. Halljuk tehát Bonaparte Lajos érdemeit: 1) Kiváncsi volt megismerkedni a hires és szerencsés Véron úrral, mint ezt Napóleon Lajos saját leveléből láthatjuk. E kíváncsiságot joggal Bonaparte Lajos mellett magyarázta Véron ur, mert ha valaki Angolországból jővén, olly kevés életuntsággal bír, hogy még Véron úr számára is kíváncsisággal szolgálhat, az primitív, és kimeríthetlen természet; az illy egyéniség, kell, hogy időszakot csináljon. 2) Bonaparte Lajos a pate Regnaulttal élt, mert mint Véron úrtól tanuljuk, olly csendet (calme) tapasztalt az elnöknél, midőn legelőször meglátogatta volt — és az elnök azóta egy cseppet sem változott, mit csak a pate Regnault használatából nyerhet az ember! Hogy ez leginkább volt oka annak, A PESTI ХАРЫ) ITAHA. LILIPUTI TÓBIÁS DE EADEM. REGÉNY. III dik Fejezet. Liliputi szerelme. Folytatás. ') Történik pedig, hogy ezalatt megreggeledék és meg is akart esteledni. Tóbiás, kinek egészségére különös befolyása volt ez idegrázó eseménynek, mennyiben láza egészen elmúlt , kedvet kapott az esteli levegőt használandó, a Maroshoz kilovagolni. Valóban visszanyerte egészségét, a szokatlan , és erőszakos gyógymód által, vagy a Mártha lábvize, vagy épen a szerelem adták neki az erőt; elég az hozzá, hogy a maga emberségéből felkelt, a maga emberségéből nyergeltetett, s a maga és a Zakariás emberségéből fel is ült a Ráróra , s a Zakariás kíséretében elindult, ki a Derest lovagolta. Liliputfalvától lehetett a Maros jó háromnegyed-órajárás. Tóbiás komoly gondolatokba merülve haladt a szántóföldek között. Csak ollykor vetette fel szemeit az égre, akkor is azért, hogy a kebeléből felszakadt sóhajtást követhesse, nem állitja-e meg útjában valamelly felleg, azután tudakolódzó, visz-e magával útlevelet ? Vigy el engem édes lovam odáig Hogy ne várjon rám a rózsám sokáig, Vitte is a Ráró szép csöndesen. Ilona pedig ott várta már a Maros parton.— Kiliezky Zakariás, sehogy sem tudott a Tóbiás dolgán eligazodni. A lánykérő abba maradt, most meg illyen hűvös időben — foglyos volt az idő — roncsolt egészséggel. 0 Lásd PESTI NAPLÓ 158. 160. 163. 164. 165. és 168. számát. ollyan messzire lovagol, csillagot, illonát, tücsköt, bogarat öszszehord. Ő csak egy módon vélt ezen a zavaros állapoton segíthetni, ha t. i. a vármegye bábájához folyamodnék. Az az aszszony a talpán, hét országra szól a hite. Öt egyszer három esztendős hideglelésből gyógyította ki. Felirt egy „miatyánk“ot a kéménybe, beadott neki egy verdung borsos és tojáshéjas pálinkát, s a hideg úgy eltűnt, mint a parancsolat. Mordom a lelkite ment aztán egy tempóra. Tóbiás nem hallgatott az egészre egy cseppet sem, hanem kihúzta fehér kendőjét zsebéből s magasan lobogtatta a Maros felé. — Ő ott áll, ő vár, ott vár csigakészületü tündér szekerében az angyal, a tündér. Ilona! Ilonkám. S mint a nyíl leugrott lováról. Zakariás csak kiabálta, hogy az ott vízimalom a mit tündérszekérnek néz, s a fehér, lisztporos teremtés, a molnárlegény. Tóbiás nem látott, nem hallott, hanem szaladt a keskeny dobogón, — melly egypár összeillesztett deszkából, a partról a malomba bejárásul szolgált — Ilonája ölelésére. Zakariás magokra hagyta a lovakat, mint a mellyek különben is, igen jámbor állatok voltak, s utána eredt urának, ki a szélmalommal harczoló Don Quixote-nál annyiban volt szerencsésebb, hogy nem a malom szárnyától, hanem a molnárlegénytől, kinek hevesen ugrott nyakába, csak egy pofont kapott, a másikat már nem kaphatta meg, mivel azt Zakariás, egy harmadikkal együtt a molnárlegénynek adta. Tóbiás elszédült és lerogyott az irgalmatlan ütés alatt. A molnárlegény is hasonlóan cselekedett, csupa rokonzásból. — De már ez több kettőnél — kiáltott Zakariás — s karjaira vette az eszméletét vesztett Tóbiást. E szerelmi kaland után, ahogy hazaértek, hősünk nem győzött eléggé emlékezni azon boldogságra, mellyel Ilonája vállain függött; ama forró ölelésre, mellyel a tündér öt kebelére vonta , magához szorította, hogy szivük egymáson dobogott, ollyan erős dobogással, mint a gőzgépek mozgó két karjának ütése; emlékezett, mint tartotta kezében könnyű kis kezeit, midőn vére mind egy pontba tolult, mintha ereiből kiakart volna futni,azután pedig folyása egyszerre elállott, lélekzete fenakadt — egy villámütés, a ragyogó szemből, egy csattanás az édes ajakról — , s mintha csak a világ nehezedett volna reá, a történet fiatalabbik Adására, a kéjnek ezen mámorában, lerogyott az ittas örömtől az a csók, az a rettenetes tüzes csók ! így fejtette meg magának Tóbiás a vízimalom — és a molnárlegénynyelv kalandját. Az eszelőssége vagy a szerelem , de a kettő közöl mindenesetre valamellyik, kivert fejéből mindent, még az utazási szándékot is. A törvénytudományt — gondolá — , majd elvégezheti otthon vagy ha el nem végezné is .... a nagy lelkek apróságokra nem sokat adnak, kik a ragyogó eszméket és gondolatokat csakúgy hevenyészik, mint a tavasz a virágot, vagy mint a halászok, a halászlevet szokták hevenyészni. Elég az hozzá, Tóbiást, a kivitel emberét, ki két nagy dolgot már bölcs készületlenséggel megkezdett, s ostoba dicsőséggel be is végzett — a marosparti séta után, íróasztalnál találjuk, melly egy lapos nyújtó-deszkából s lefürészelt tőke-darabból állott, a mint azt hamarjában össze lehete ütni, s olvasta „Verböczi“t, azaz, hogy olvasná, ha az, a leégett könyvalmáriom hamujából, mint a phoenix, kikelne, vagy ha hősünket a szerelem olvasni engedte volna. Most az egyszer könyv helyett toll volt kezében, s nem is annyira a kezében , mint a szájában, asztalán a papír szépen kiterítve s még eddig fehéren, mint az alba, mellyre csak a név van írva — „Ilona“ neve. Az a költemény soha sem jelent meg nyomtatásban, mellyet akkor Tóbiás irt, magunk is csak annyira emlékszünk belőle, hogy, a gyémánt-rózsa-, tengercsillag- , gyöngy- és harmaton kívül a szőlőtőke is benne volt, és hogy inkább hasonlított a verébcsirpoláshoz, mint a fülelme zengéséhez. Illyen volt Tóbiás első költeménye, amennyiben az első verset az ember az első szerelemről szokta írni. Már készülőben volt, hogy azt, egy kis levélben a tündérnek elküldje Zakariástól; szándékától azonban elállott, mivel illyen közönséges embereknek hívására, nem jelennek meg a tündérek. Maga akarta elvinni. El is vitte volna mindjárt másnap , ha különösebb dolog nem adja magát elő.