Pesti Napló, 1851. március (2. évfolyam, 294-318. szám)
1851-03-11 / 302. szám
mellette, illendő mélységben Albert herczeg, kinek bal lábán a nagy harisnyakötő ragyog. Az udvar, minden hivatalnokai és hivatalnoknál aranyban, gyémántban, körülállják a trónt. — A terem ajtai megnyílnak, s Van de Weyer belga követ fellép a világdiplomatia egész hadával, melyben leginkább az éjszakamerikai, peruviai, orosz, osztrák, porosz, dán, szárd, spanyol, portugál, nápoly, török követek tűntek fel; a hatalmasságok képviselői rendre meghajoltak a trón előtt, s a királyné rendre lemosolyogta őket. A diplomaták visszavonultak, s Anglia exminiszterei, érsekei, püspökei, a kormány- és törvényszékek minden előkelő hivatalnokaival hajlongtak hódolva, tisztelve. Wellington jő, suttogók az udvari dámák, s a waterléi hős vagy 24 tábornokot, ugyanannyi admirálist, s körülbelől még annyi ezredest, őrnagyot, hozott magával; ők is hódoltak és visszavonultak mind, s következett a herczegek, grófok , bárók és nagyon tisztelendő gentlemenek hosszú, hosszú sora, mind meghajoltak; a királyné visszavonult magánytermeibe. London utczáin , mint csillogó aranyfolyam, a világ legszebb lovai és hintái robogtak keresztül, s az élet hullámai rendes folyamukba visszatértek, mindenki pénze után járt! Hát ez is miniszterkrízis ? Nem , édes hazámfiai! Ez a híres Levee (udvarlás), mely febr. 26-kán tarttatott, s koronkint minden évben, s mindig nagyobb fényben merül fel a közélet érdektelen salakjából. A Levee illetőleg nem egyéb , mint az angol, czimerpénz- és hivatalarisztocratiának bemutatása, vagy kiállítása! Hát népkiállítás van-e Angliában? Nincs! Őfelsége csak színházban látja a népet, hova csak azoknak szabad menni, kiket a sors szeszélye fekete frakkal és fejér mellénynyel látott el. A királyi meghívások, a viszonyos látogatások, a látás futás, gyalog, lovon, kocsin, még mindig tart, ez már miniszterkrízis.„Mylordok! Így szólt a felsőházban Lansdowne, egyhangúlag lemondottunk, a királyné elfogadta lemondásunkat, a kormány csak név szerint létezik, amíg új minisztérium nem alakul. Ő felsége lord Stanleyt e fontos ügygyel megbízta, de ő kinyilatkoztatá, hogy nem készült kormányalakításra. Lord John Russell ugyanezt mondá az alsóházban, mire D’Israelt mint zivatar kerekedett fel, s tagadá, mit a kormányfőnökök Stanleyról mondanak. E kérdés teszi most a lapokban körútját. Mit szólt a buckinghami palotában lord Stanley, csak ő és a királyi pár tudja, meg lehet más szavakkal fejezte ki magát, de annyi bizonyos , hogy a nemes lordnak eddigelé még nem sikerült a kormányalakítás. Délsmeli heves kikeléseit mindenki roszalja. Az alsóház 28-ig elnapoltatott, a felsőházban a házasságbili került szőnyegre; a püspökök rendre mind szóltak, de a nagy vallási agitatiók után, testben lélekben megtörve, oly halkkal szónokoltak, hogy a jegyzők és gyorsírók kénytelenek a fekete toga zsebeihez folyamodni, s ő lordságok írott beszédeit elkérni. Gladstone Párisból megérkezett, de a nagy remények, melyekkel a státusférfiú belátásához csatolt a közvélemény, meghiúsultak. Ő nem tud kormányt alakítani, ő nem akar, mint mondják, Stanley kormányában részt venni. Aberdeen után, maga a királyné is kiveté az udvari hálót, de az ügyes earl mindig kisikamlott, s legfölebb oly minisztérium alakítását látja lehetőnek, melynek feje Russell lenne, s tagjai, a hamvaiban még mindig izzó Peel minisztérium emberei. A miniszteri combinatiókat, a kitűzött egyéneket elhallgatom, mindezt megvendi önöknek elég jókor a telegráf. Én csak annyit mondok : ne örüljenek önök a miniszterkrízisnek. Nem szerettem a volt minisztereket, de látom előre, hogy a következendő kabinetet még kevesbbé fogom szerethetni. Tudják-e önök, hogy a külügyekre D' Israeli tűzetett ki, azon egyetlen, ki nyilvánosan mondá , hogy ő bizony nem szereti édes mindnyájunkat, t. i. a magyarokat. Egyébiránt ez nem nagy baj, meg vagyok győződve, hogy Stanley és D' Israeli protectionális minisztériuma a jelen parliamenttel születését aligha túlélendi. így állnak körülbelől a többi miniszteriális combinatiók is, s végre is, ha ő felsége állandó kormányra akar szert tenni, fel kell oszlatnia a parliamentet, mire a királynénak nincs nagy kedve, már csak azért sem, mert a nagyspectaculumot, az exhibitiót e miatt aligha el nem kellene halasztani. Russellt, Wiseman bibornok buktatta meg! Jövő leveleidben elmondandom okaimat. Paris, mart. 3. Tegnapelőtt fölvétetett a nemzetgyűlésben a híres Créton-féle indítvány, miután előtte való napon 340 szavazat 319 ellen fölvételét elhatározó. Majdnem az összes orleanista párttöredék mellette készült nyilatkozni, mert ők Joinvire herczeg visszajöttét óhajtják, s az utóbbinak köztársasági elnökké választatását szeretnék megkísérteni. Hozzá is fogott a gyűlés a tárgyaláshoz, és Créton elmondá a maga részéről indítványa támogatására mindazon okokat, melyeket egyáltalában az ostracismus ellen felhozni lehet. Bényer, ki szinte ellene van az említett törvényeknek, azokat mégis megszüntetni nem óhajtja, mert hisz ő azt mondja, hogy Chambord gróf nem térhet vissza máskép Francziaországba, csak mint király. Előállott a kormány részéről is Royer úr, az ideiglenes pecsétőr , és szinte elismerő a szóban levő törvények túlszigorát, de valamint a legitimisták, azokat ezúttal megszüntetni nem óhajta. Az orleanisták részéről egy szónok nyilatkozott a javaslat elfogadása mellett, és pártoltatott a baloldal soraiból Barthélémy Saint-Nylaire által. A tanácskozás eddig a legszebb rendben folyt, midőn egy fiatal, hegypárti tag, Marc Dufraisse úr, ki eddig nem igen hallatá szavát, a szószékre lép, hogy a javaslat ellen, a szóban forgó törvények fentartása mellett nyilatkozzék. Kívánja ezeket fentartatni, mert igazságosaknak és hasznosaknak tartja őket. Soha, a jelen törvényhozó testület szószékéről ily bátor, határozott nyilatkozat nem hangzott, mint amelyet e napon a fiatal szónok hallatott. Ha olvassa az ember beszédét szóról szóra a Moniteurben, azt hinné, hogy a convent feltámadott szelleme szól belőle. Bár nyilatkozatával a kérdésnek, melyet a köztársaságiak nagy része is máskép óhajtott eldöntetni, sokat ártott, és a rendpártoknak egy újabb alkalmat nyújtott, a respublica elleni régi vádak fölmelegítésére, mégis másrészről beszédében a logicát, szép szónoki tehetséggel párosulva, félreismerni nem lehet. Ő oly embereket nem óhajt felruházni franczia polgárjoggal, akik ezt önként, megvetéssel visszautasítják. Ő nem akarja büntetni a fiút apja bűnéért , de úgymond , herczegeitek magukat úgyszólván születésük bűntársaivá tevék. Vagy le kell mondani, úgymond, a születési jogokról, vagy tűrni kell a születésre mért büntetést. Ti azt mondjátok — kérdi — hogy a királyság örökös, mi erre a királyság büntetése örökösségével felelünk. Ha a dynastiák ártatlanok, a forradalom bűnös, stb. — Beszéde elejétől fogva hangos kitörések és félbeszakításokkal kisértetett a többség által, de e kitörés valóságos viharrá növekedett, midőn a szónok azt mondá, hogy azok, kik 1793-ban XVI. Lajos halála ellen szavaztak, a királyság visszaállítására gondoltak. „Ön tehát a gyilkosságot védi ?“ Máriának sokan, mig mások a szószék felé tolakodván, ökleikkel fenyegetők a szónokot. — „Herczegtek nagyapja Egalité Fülöp, szinte a királygyilkosok egyike volt!“ kiált egy baloldali tag az orleanistáknak. „Igen, de bűnhődött is értte a vérpadon — mond egy legitimista. Hosszas, szűnni nem akaró vihar után a szónok újra szóhoz jut, s állítását ismétli. Beszéde végeztével Bényei megragadja a kedvező perczet, a szószékre lép és az előtte itt elmondott szavakat gyalázatosaknak czímezvén, a gyűlés nagy többsége háromszoros tapsviharban tört ki. Az elmondott gyalázatos szavak után kéri a gyűlést , halasztanná el a fenforgó kérdés tárgyalását hat hónapra. A gyűlés, mely tegnap szavazat útján az elhalasztás ellen nyilatkozott, ma ezt fölkelés útján, igen kétes többséggel elfogadta, Thiers úr keresztbe tett kezekkel hallgatván Bényer beszédét, egyik szomszédja dühösen rákiált: „hát ön mért nem tapsol ? — A kis ember vállat vonit, „joga volt — úgymond — a szónoknak egy históriai tény fölött véleményt nyilvánítani.“ A vitatkozás egyébiránt elég hangosan megcáfolja a fusio felöl fölfölmerülő hűteket, az orleansi herczegnőnek esze ágába sincs képzelt jogairól Chambord gróf részére lemondani. Az átmeneti minisztérium, Germiny financzminiszter vezérlete alatt a napokban megjelent az elnöknél , felszólítva őt, hogy a jelen nehéz körülmények tekintetbevételével alakítna el végre határozott minisztériumot, s mentené föl őket mielőbb a terhes állástól, melynek megfelelni nem képesek. Az elnök kijelente , hogy még mindig lehetlen minisztériumot alkotni, s fölkérte őket, hogy még rövid időre tartanák meg ideiglenes tárczáikat. Turin , február 27. •1|. Azon nevezetes ülésre, melyet Azeglio miniszterelnökünk nagyhatású remek beszéde ven emlékezetessé a piemonti parlamentáris élet évkönyveiben, csakhamar elkövetkeztek a zivatar napjai. Hiába korunkban a közügyek sokkal inkább érdeklik az embereket, s ezek kedélye sokkal ingerlékenyebb , mintsem hogy a közhivatalnokok szavai, vagy tettei hatás nélkül maradhatnának, s ha megérdemlik, nyilvános rászólás nélkül hagyathatnának. Ha így van ez oly országokban is, melyekben az alkotmányos képviselet nem új nyeremény, mennyivel nagyobb mértékben lelhető fel ott, hol a polgárok csak most kezdik gyakorolni és megszokni a parlamentáris életet; hol a szónokszéki hatalom és szabadság, akaratlanul is, gyakran el-és túlragadja az új képviselőket azon határokon, melyeket az érettebb korú parlamentáris férfin át nem hághatóknak ismer, és azokat tisztel. De egyszerűen és röviden mondom el a dolgot, hiszen oly nagy zaj keletkezett abból, hogy lapjaink után bizonyosan már önöknek is tudomásukra juthatott ezen adalék a parlamentáris élet szónokszéki történetéhez. Farina Paolo képviselő (baloldali tag) január 29- től levelet kap Párisból, melyben az ifj. gróf Pratormo szájába, egy estély alkalmával állítólag mondott oly kifejezések adatnak, melyek — ha valók — a grófot valóságos „codinná“ (ezopfossá, reactionariussá) bélyegzik. A gróf pedig a piemonti követségnek tagja Párisban! Azeglio február 12-dikei nyilatkozata után , kivált a „becsületes bel-és külpolitikáról,“ a levél, melynek Pratorinom vonatkozó részét Farina a febr. 13-ikai ülésben felolvasta, nem hangzott, nem hangozhatott el nyom nélkül, főleg ezidőre, midőn nagyon is elterjedt volt hite az egész országban annak, hogy az itteni visszaható párt követet küldött volna Drezdába a dolgok régi állása visszahozatalának kieszközlése végett, s hogy Ausztria fenyegető hangú jegyzékiratot intézett volna kabinetünkhöz. Farina az elolvasott levelet átadta a kamara elnökének. Azeglio, még azon ülésben, kijelenté, hogy a dologról semmit sem tud, s ha valósulna, egy pillanatig sem fogna habozni, hanem rögtön eltávolítná azon követségi egyéni állásából, minthogy már csekélyebb dolgokért, is mozdított el piemonti külképviselőt e hivatalából. — Farina nem említett ugyan neveket, azonban a dolog titokban még sem maradhatott. Köztudomásra jutott, hogy a levél Párisból van, s a vád Iralorigo grófot, az ottani piemonti ügynököt illeti, ki sietett is aziránt nyilatkozni. Február 18 án a képviselők kamarája titkos ülést tartott, melyben Azeglio már birtokában volt Pralormo válaszának, s azt a ház előtt fel is olvasá. A szerint a piemonti ügynök nem tud a neki tulajdonított szavakról semmit; azon hölgyet, kinek estélyén azokat mondta volna, nem is ismeri, és rágalomnak nyilatkoztatván a Farina levelének tartalmát, menynyiben személyére alkalmaztatnának; késznek vallja magát elhagyni ő felsége a király szolgálatát, ha irányában ily aljas koholmánynak hitet adatnék. — A kamara többsége nagy tetszéssel fogadta e választ, melyet a miniszterelnök néhány magasztaló szóval kis ere, kiemelvén Pratormo gróf észtehetségeit, ügyességét és becsületességét. A dolog talán ennyiben marad, ha a család tagjai Farina lakására nem mennek, s tőle a levélíró fölfedezését, s illetőleg az elkövetett sérelemért tételt nem követelnek. De így a baloldal újra ülést sürgetett 1. hónap 19-én, melyben a képilök személyének sérthetlensége felett szebbnél sz noha természetesen, szenvedélyektől nem ment szédeket tartattak. Farina azonban Genuába dúlt, s onnan cáfolá meg Azeglio azon nyilatkát, mintha az általa a parlamentnek bemutatott vél névtelenül íratott volna, hivatkozván a kar elnökére, kinek ama levelet aláírva átadta. Grammont grófnő és Pratorg, — kikre ! Pratormo kérdéses szavainak fültanuira hivatko a Farina levele — Szinte nyilatkoztak már, pedig a piemonti ügynök részére kedvezőleg, táj van az annak tulajdonított tény valóságát, így áll a dolog ekkorig. Farina még nem vissza. Sokan azt hiszik, hogy le fogna mont képviselői állásáról. Én mindenesetre figyelem fogom kisérni ez ügy további fejlődését — ha les csak azért is, mert mai körülményink közt az csekélynek látszó dolog nagyobb fontossággal mint egyelőre hinni hajlandók volnánk. Azon híreket, melyek Piemont invasioját, az e gransok kiutasítását, a sajtószabadság korlátozói szóval a statuto vagyis alkotmány megszünteti követelő külhatalmassági jegyzékiratot illetőleg ( idő óta keringnek, a Risorgimento (gróf Cavou miniszter orgánja) 23-ikai számában s utána másna Gazzetta ufficiale egészen alaptalanoknak nyilvánált, mi a nyugtalan s aggódó kedélyek megnyugtására igen jó hatással volt. magasztalni az ismeretlent, nem is fogok professori arczczal Berlioz szerzeményeinek részletes taglalásába bocsátkozni. Hogy mi az tulajdonkép, ami Berlioz zenéjénél elragad ? azt magam sem tudnám megmondani , elég az, hogy tetszik, mert szívemhez szól, mert ennek legbensőbb húrjait érinti, mert fölváltva hol megragad, hol elérzékenyít, föllelkesít vagy megszomorít. Mondjon hát bármit az iskola, én Berliozt, benső műbíróm szavára, a legelső zeneköltők sorába helyezem. Hallottuk e hangversenyben Viardot asszonyt, a párisi nagy opera jeles primadonnáját. Ismerik önök Albonn kisasszonyt ? emlékeznek még az általa oly gyönyörűen énekelt Cenerenioa-féle variatiókra? Ha igen, úgy képzeljenek önök egy művésznőt, ki habár azon páratlan hangerőkkel nem rendelkezhetik, melyek Alboni kisasszonynak természetadta kizárólagos kiváltsága, de ki az énekművészet lehető legmagasb tökélyfokát képviseli, képzeljék, mondom, a művészetnek az Albornénál magasabb fokát, és ha erre képesek, akkor lehet némi fogalmuk a nevezett dalnak Viardot asszony általi előadatásáról. Énekelt ezenkívül a művésznő még egy Sicilianát, bizonyos Pergolese hangszerzőtől, melyben sajátszerűleg mellettem ülő honfitársammal együtt Doppler „Benyovszkiá“nak zenéjét véltük fölismerni. Ha még befejezésül a művésznő által énekelt spanyol dalokról akarnék írni , könnyen megeshetnék rajtam, hogy a lelkesedés túlragadna a józanság korlátain , mert ki Viardot asszony „Rigi, rigi, rigi“-jét egyszer hallotta , annak megbocsátható, ha egy hétig nem ábrándul ki műittasságából. Egy fiatal német zongoraművésznő, Klausz kisasszony Prágából, egy kedves 15 éves gyermek, szőke fürtök és mosolygó rózsaarczokkal, e hangversenybeni fölléptével első Szerencsekig érné tájt tévé a művészet világszínpadán. A nagyszámú, pillérlő közönség részvéte tapsviharban tört ki, a művésznő háromszor kihivatott. Mi kell egyéb ? Egy ily tapsvihar , háromszori kihívás — és szerencséd meg van alapítva, be vagy vezetve a művészet fénycsarnokába. Ha valaha önök körébe jőne a szeretetreméltó művésznő, részesítsék őt ama szíves fogadtatásban, melyet önök a valódi művészettől soha sem szoktak megvonni. Eljátszott darabjai egyike: „egy nyáréj Norvégiában“ Willmerstől, pillanatnyira az emlékek tündérországába varázsolt. Italtam én e művet, nem csupán magától Willmerstöl, de hallám azt negyedfél évvel ezelőtt Szatmár-Németiben, egy kis vendégszíves magyar házban, egy lelkes magyar hölgytől, az ezenkívül hiasonlíthatlanul adja vissza zongorán nemzeti népdalainkat. Boldog idők voltak azok ! Petőfi Sándor is ama tájon járt akkoron, ő élt és énekelt! Énekelt és szeretett, és viszonszerettetett... Igen, és ő is hallgató velem a „norvégiai nyárért“ és egy költeményben megéneklé a ház kedves szőke gyermekét. .. íme a sors szétszórt bennünket ! várjon a költő jóslata beteljesült-e a szőke gyermeknél ?. .. De íme, hova is vezet roszkor felköltött fantáziám ? úgy beletévedtem emlékeim tarka tömkelegébe , hogy szinte feledem Párist és zaját, Berliozt és hangversenyét. Pedig arról, a miért tulajdonképp hangversenyről megemlékeztem , még egy szót sem szóltam. Éjfél köréig a „rigi, rigi, rigi“ által előidézett tapsvihar elhangzik, az emberek felöltönyeiket veszik magukra, mennének már, de még hátra van a java, a befejezés. Ez a 10-ik szám: „Marche hongroise.“ A karigazgató jelt ád , a zene megszólal, s ha magyar vagy, a fantáziád nem épen szegény, ime tág mező ábrándok ég emlékek költésére, mert a szívemelő zene nem más, mint a magyar toborzója és riadója, diadalmenete és hattyúdala : a Rákócziinduló. Már itt az olvasó képzelje magának azt, mit csupán érezni, de leírni nem lehet... Haza mentemben azt hivom, hogy Pesten vagyok, mert az utczán, melyben a hangverseny tartatott, majd minden harmadik ember a magyar induló kezdetét dúdolta. Már búcsút vennék ezúttal az olvasótól, de íme iszonyú néptömeg lepi el ablakom előtt az utczát, hogy bámulják a farsangi ökröt (boeuf gras) melyet ma ünnepélyesen vezetnek a város több utczáin végig, nagyszerű álarczos menet kíséretében. Ez eszembe juttatja, hogy farsang van és ennek vigalmairól kivánok még néhány szóval emlékezni, végnapjai bohóságait jövőre halasztván. Nemrég a török porta követe Calimaki egy bált adott, melyből a 30 éven fölüli nők ki valónak zárva.1) Az eszme új volt, és sokak által tetszéssel fogadtatott; azok pedig, kik különben a meghívásra igényt tarthatónak, de az említett körülménynél fogva kifelejtetének, azzal vigasztalák magukat, hogy e példa nem fog utánzókra találni, és hogy végre is egy idegen diplomatától, egy ki PATAKI M. ) Várjon van Párisban nő , ki idősb volna 30 évesnél ! Steril, Baranyából — siklósi járás Nem úgy uram az égre nem stb. Küllő. A Magyar Hírlap 355-dik számában, Baranyai dráva-mellék czim alatt, megjelent közleménye azon lap 370-ik számában, Siklós czim alatt e igazolás bocsáttatott közre. Hogy mind azon lap olvasó közönsége, mind a nak t. ez. szerkesztősége, a valót beláthassa : különösen azon urak, kik azon álhitben élnek, ha a közönség, hallgatás által, helyesli eljárásaim meggyőződjenek, hogy nem mindig igaz, qui tac consentire videtur latin közmondat ; szükségesnek láttam a 370. szám alatti igazolásra, következőket a nyilvánosság ítélőszéke elé terjesztet S. úr félhivatalos modorban azt állítja igazi czikkébe i, — hogy mi baranyaiak, amolyan egyszerű magyar vendégszeretetből tiszteltük meg népösszeíró bizottmányt gazdag lakomával: ezt bizonyitják, — úgymond — a cs. biztos úr parancsát községenkint beadott bizonyítványok is. • Igaz, a bizonyítványok azt tanúsítják. De kérdem miért ? — mert k. szolgabíró úr faluról falura járt a jegyzővel s felszólító a község biráit, adnának neki íszornyitványt arról, hogy ők maguk jószántából, egyszerű vendégszeretetből költöttek annyit a népösszeiró választmányra. Mely szolgabirói fölszólitás , inkább parancs mint kérés hangján terjesztetvén elő , a jegyző által előlegesen fogalmazott bizonyítványok, községpéldát aláírattak. 15. az ezen bizonyítványokra fektetett okaival iparskodik a III. Ifirlap 350-ik számű hasábjait elmondott tényeket megdönteni ? ? Ha nem hivatalos fölhivásra, de egyszerű vendégszeretetből történt, a községeket oly terhesen nyomó lakomázás , melyben maga szolgabiró úr is párszor részt vett: mi szükség volt a hivatalos állással ellenkező bizonyitványkoldulás ? — Ezen bizonyítványok, más községi beadványok mintájára, — egyszerű körrendeletre, — beadathattak volna, ha csak ugyan S. úr szerint, p úszta vendégszeretet volt az indok. Hogy S. úrnak vendégszeretetreli okoskodása alaptalan, mutatja a 350 lélekből álló Cs. községnek a 60 forint élelmezési költség ellen indított panasza. Egyébiránt Szolgabiró arra háramlik a legnagyobb dicséret, a bizonyítványok beszedése körül, mert az okloncz töröktől effélét nem lehet rész néven venni. Azonban holnapután, húshagyó kedden, Saint-Germain egyik legfényesb gyülhelyén , a történeti hirű La Rochefoucauld család salonjaiban egy tánczestély rendeztetik, melyből a fenebbi eszme nyomán indulva kizáratnak nemcsak a harmincz éven túli nők, de sőt a fiatal leányok is, mert ezek mellett anyák vagy egyéb éhesnők jelennének meg; de a férfiaknak sem kegyelmeztetik, és a 40 éven tírfiak kizárvák. Csupán tavasz és nyár lesznek tehát képviselve, az ősz és a tél száműzették. Egy más üdvös újíítás e táncrestélynél a kezdet órája. Ez ugyanis szokás szerint nagyon késő szokott lenni, s ez által az éj tetemes része veszendőbe megy, melyet a korán felöltözött nők rendesen a kandalló előtt, még pedig többnyire fenállva, feszült nyugtalanságban töltenek. A szóban levő estély hat órakor fog kezdődni, minthogy pedig ez Póriban az ebéd órája, tehát a meghívottak e napon nem ebédelnek, hanem már 10 órakor lesz a nagyszerű vacsora, éjfélkor pedig újra megkezdődik a táncz, hogy folyjon szakadatlant!! „kivilágos kiviradtig.“ Ugye bizony, hogy mi tudjuk ám még csak otthon felfogni e szónak valódi értelmét, mi, kik a „huzdrá,“ „hegyis volt?“ — és „három a táncz“ — varázshatalmát ismerjük. Most talán még „kiis az idő“ és „szomorú a magyar nóta“ de lassan lassan a „magyar ember csak összeüti megint bokáját s kárpátoktól adriáig újra megszólal a „Három a táncz!“ ------------------—■—