Pesti Napló, 1851. június (2. évfolyam, 370-392. szám)
1851-06-10 / 376. szám
ront valaminek, és önmagát sújtja agyon, midőn szenvedélyesen megtámad valakit, és észre sem veszi, hogy a legjobb védeszközöket ő szolgáltatja a megtámadottnak javára. így szokott történni, midőn a támadás indoka : ellenmondási viszketeg. De a cáfolást is ügyesen tudja kezelni a M. N. — Már ezt meg kell vallani. Azt mondja, hogy mi a sajtónak jelen körülmények közötti föladatát nem értjük, tehát csak bízzuk reá. Hozzáfog, hogy megcáfolja a sajtó föladatáróli fogalmunkat. Mi f. hó 5-én a sajtó jelen idő szerinti föladatául jelöltük egyebek között: — ,,Körvonalazni a viszonyokat, hogy mindenki ismerni, s méltányolni tanulja, mit rögtön változtatni nem lehet. — őrködni, hogy a közvélemény helytelen irányba ne vezettessék és talpalatnyi tért se nyerhessen oly eszme, mely bármi módon nemzeti létünket kívánhatná áldozatul és sírba dönthetné a hazát.“ Ő pedig 8-án igy szól: „Körülvonalazni a viszonyokat, hogy mindenki ismerni, s méltányolni tanulja, mit rögtön változtatni nem lehet. — Őrködni, hogy a közvélemény helytelen irányba ne vezettessék, s talpalatnyi tért se nyerhessen oly eszme, mely bármi módon nemzeti létünket az alkotmányosság minden biztosítékaitól megfosztva, kínos ingásnak tehetné ki, és sírba dönthetné azt." Nemde tökéletesen megcáfoltatánk ? A M. H. még azért is megró bennünket, hogy különösen a nemzetiség mellett buzgóak, a — mint mondja — alkotmányt és nemzetiséget együtt egy vonalon akarja megóvni. Ez igen szép. Hanem értjük egymást. Itt nem annyira nyelvünkről, mint nemzetiségünkről van szó, hiszen nemrég mondottuk el röviden okainkat arra nézve, hogy ennek enyészetétől nem rettegünk ; szó van : nemzeti létünkről, Magyarország lételéről. Az alkotmányosság hosszú századok alatt oly mély gyökeret vert a nemzet életében, hogy ha bizonyos időre elvonatik is, de meg nem semmisülhet; erre nézve eloszlik minden kétség, mihelyt Magyarországnak a birodalom többi részeihezi viszonya történeti közjogaink alapján szabályoztatik. És ezért támogathatja a nemzet őszinte bizalmával a conservativeket. Ha a conservativek absolutisticus utógondolattal törekesznek—mit alig hiszünk — nemzeti létünk megmentésére , ezt kivívhatják, de az utógondolatot bizonyosan nem. Kár volna legkevesebbé is aggódni ez iránt. Az absolutismusnak Magyarországban nincs jövője; nálunk az képtelenség, nem mondjuk rövid időre, s aránytalanul nagy áldozatokkal fentartva, de bizonyosan képtelenség normális állapot gyanánt. A magyar conservativek tudomásunk szerint sokkal nagyobb kegyelettel és ragaszkodással viseltetnek a hagyományszerű helyhatósági élet iránt, hogy sem hatalomrajutás esetében egy bizonytalan ideig tartó kormány-evolusra az absolutismus mindent centrálisaid vasveszszejét vennék igénybe , s ha vennék , ily kísérlet következtéit előre kiolvashatnák a múltak évkönyveiből. Kifelé egyébiránt bármi okoknál fogva, bármi körülmények között egy nemzet bizalma fordul, annak mindenkor roppant felelőség nyomja vállait. London , máj. 31. 111. ci A szép Regents-parkban ülők, mulatva a gyepen legelő juhok rémülésén, melyet a közeltévé zoological-garden oroszlánainak koronkinti orditása idézett elő. :— Európára gondolok, midőn közel hozzám egy éltes férfiú harmadmagával megtelepedett. — Soká közönyösen ültem mellettök nem figyelve élénk vitáikra , de Európát oly sokszor említek, hogy lehetlen volt közelebb nem simulnom: lelkem fényes baja! gondolom magamban, s ügyeltem. Nem, mondá egy élénk fiatal ember, igy nem lehet; Európa constitutionális elnyomottsága meg nem állhat; a kétes bizonytalanságnak elvégre oszlani kell: Európa vagy haladni, vagy vissza fog hanyatlani, a népeknek tisztába kell jőni, mert a népek gondolnak; — a népeknek tudni kell mit mondhatnak annyi küzdés és remény után sajátoknak, mert a népek akarnak. —• És Anglia , mit tesz ő ? Hiven félszázados politikájához mielőtt ugrásra készülne, hogy martalékát birtokába kerítse, meglapul mint a fundor macskafaj, s várja a kedvező pillanatot. — És jegyző meg szomzédja, míg vár , addig a konczot más ragadja el. Az angol kormánynak határozatlansága, veszedelme Angliának! — És, mondá a fiatal szóvivő , átka Európának. Ila Anglia megmarad határozatlan politikája mellett, ha közönyösen nézi az éjszaki életfogyasztó áradatot , mely mindent magával sodor, s melynek hullámai rövid időn öszszecsapnak Európa népei fölött, ha Anglia mindezt figyelemre sem méltatja , pusztán kereskedői számításból, csak azért, hogy a zavarban rég kitűzött martalékát megragadhassa,— akkor fájdalommal kell mondanom, Anglia közelebb áll sírjához, mint a dicsőségnek azon pontjához, mely oly kábító fényben ragyog önszemeink előtt. — A jelenkor politikájának nagy mestere, ezerkarú polgpként körülhálózta a continenst, szava, az európai udvaroknál, migast, jamesit sem kivéve, túlsúlylyal bír, hatalmas ubiquitása a szibérai ukázokon kezdve, a Times-vezérczikkei tartalmáig, mindenütt föllelhető, és azt hiszik önök, ez csak esetlegesen történt igy? számítás.• Lord Aberdeen, Stanley — s mindazon férfiak kik kormányon ülnek vagy arra vágynak, 1815 óta az európai udvarok példájára, egy lépést sem tettek, egy igazságot sem tanultak. 1815 ama nagy politikai korszak, mely előtt leborulnak a bécsi congressus, non plus ultrája politikai bölcseségeknek ! — Az 1815. szent szövetség ismét megalakult, ismét Francziaország ellen van irányozva , s kormányunk elég gyenge, hogy egyebet ne mondjak, odanyújtani kezét, s elég hiú, fényes csalatásaiban új Watterloről és új Wellingtonról álmodozni: az új Watterlo sírja leend Angliának, az új Wellingtonnak nem Londonban, hanem St. Petersburgban fognak szobrot emelni! — Az öreg úr gondolkodó jön, s fontos arczczal igy szólott: önök okoskodása nem igen alaptalan : nekünk nem szabad feledni, hogy Anglia kiegészítő része Európának, hogy Európa sorsa, egyszersmind Anglia sorsa, s hogy a continens hanyatlása után, Anglia gyors léptekkel első Károly korába fog sietni —, és szól közben a fiatalok egyike,hogy ismét egy Cromwellre leend szükségünk! Mentsen Isten, mondá az öreg, ennyire tán csak nem jutunk; de az kétségtelen, hogy kormányunk gyenge, s nem mer sem hátrálni, sem haladni: kormányunk megbocsáthatlan határozatlansággal fogja eljátszani Anglia szerencséjét. Csak azt óhajtnám ismerni, azon embert, jegyző meg elhízott felsőbbséggel , ki a bajon képes volna segíteni ? — A parliamentben—szólt hevesen szomszéda — nincs képviselve a nép, tagjai vagy czímer- vagy pélszariszocraták : a népképviselők, kevés kivétellel pénzen vásárolják helyeiket a parliamentházban. — Általános szavazat, s a nép képviselve leend , s a nép őrködni fog jogai fölött, a nép megmentendi Anglia becsületét! — Önök , mondá elsápadva az öreg úr, veszedelmessebbek a szent szövetségnél, önök chartisták ! — E pillanatban a Jáva-tigris nagyot ordított, a juhok rémülten simultak egymáshoz, szomszédaim némán távoztak. Én Európára, lelkem fényes bájára gondolok, s a királyi palota elé siettem, hol a sűrű néptömeg közt elláthatlan volt a díszhintók, a fényes urak és szolgák sora; azt mondják, hogy a bársony kárpitok között, legelőször is prince. Albert mondá el csinos versezetben gratulatióját, fenséges neje születése napján; utána Anglia fényes jövője, a fejedelmi kis sarjadék, a családtagokat, Coburg-Gotha herczeg és herczegasszony, a würtembergi királyi fenség, s Leiningen herczeg követte, végre a diplomatia és aristocratia fényes kara hajlongott — — . Estve London kivilágíttatott, a nép oly sűrűn hullámzott, miként tin még soha; a léputczákban néha óranegyedig fenakadt a tömeg, legalább is annyi volt e napon a nép utczáinkon, mint Erdély összes lakói. — Mindenütt óriási két betű V és R ragyogott, itt ott: „God save the Queen !“ csak egy igénytelen kis házikón olvasóm: „God save the People !“ (Tartsd meg Isten a népet) , mi meglehetősen ingerlő a népet, mert itt a nép annyira boldog, hogy Isten áldására nincs többé szüksége, csak a királyné veszi még koronkint igénybe! Czuczor Gergely szabadonbocsáttatását nagy örömmel olvastuk a Naplóban. Erőt, egésséget ezen férfiúnak, ki egész életét a magyar irodalomnak szentelő, hosszú életet, hogy azon nagy munkát, melyet oly szép sükerrel kezdett, a magyar szótárt nemzetének általnyujthassa , maradandó emlékül — hazafiasságának ! Paris, június 2. P. A mai rgilt nagy eseményét a köztársaság elnökének tegnap a lyoni vasút megnyitása alkalmával Dijonban tartott beszéde képezi. Bonaparte Lajtis úrnak régi szokása, hogy nem sokat beszél és legbensőbbnek hitt barátjai is csak ritkán tudják valódi érzelmeit, nem csodálhatni tehát, ha mindenki feszülten várta e beszédet, miután a jelen körülmények közt, az ország lázas állapota mellett a fontos politikai kérdéseket érintetlenül hagynia alig lehetett. Tegnap a félhivatalos lapok megírták, hogy a ma reggeli Moniteur az elnök beszédét hozni fogja. Azonban a Moniteur hallgatott, ami ma egész napon át a legkülönvenktűbb magyarázatokra adott alkalmat. Sokan, kik az ünnepélyen jelen voltak , képviselők , hírlaptudósítók stb. napközben megérkezvén, általuk csakhamar elterjedt a hit, miszerint az elnök beszéde nyílt hadüzenet volt a monarchius pártoknak és a nemzetgyűlésnek. Az utóbbi ülésében senki nem ügyelt a szőnyegen forgott tárgyra, mindnyájan csak az elnök tegnapi magaviseletéről beszélgettek. A legitimisták magukon kívül voltak dühökben , az orleanisták, különösen Thiers és barátai a legkeményebb kifakadásokban törtek ki. Végre megjelentek az esti lapok, és meghozták a beszéd szövegét úgy,amint az velük hivatalosan közöltetett, s amint azt holnap reggel a Moniteur hozaadja, de elbeszélik egyszersmind, jelen voltak hű előadása után, az eseményeket, úgy a mint történtek. Ezek szerint a hírlapokban közlött beszéd nem szóról szóra az, mit az elnök tegnap fölolvasott, hanem amint az később módosítva jön. A hivatalos versiót önöknek, úgy hiszem e levelemmel egyszerre megvendik a holnapi reggeli lapok, még abban úgy, amint van , elég provocatio , elég hadüzenet foglaltatik. A monarchicus pártok „Ancien regime" közös elnevezés alatt támadtatnak meg, és pártosoknak neveztetnek. Az országban megindult kérvényezés üdvözöltetik és fölbátoríttatik, egyáltalában nincs szó semmi egyébről, mint az elnök saját magas személyéről. Bonaparte Lajos e beszédet senkivel előlegesen nem közölte, maga a belügyminszter azt meg akarván tekinteni, az elnök által visszautasíttatott. A meglepetés , melyet szavai és még inkább azok fenyegető hangulata a jelenvoltakra előidézett, ezek tanúbizonysága szerint, képzelhetlen. A miniszterek, a nemzetgyűlés elnöke és alelnökei, kik a szónok közelében voltak, némán bámultak egymásra. A hírlaptudósítók , azon meggyőződésben , hogy a beszéd mindjárt ebéd utáni a blök közöltetni fog, csak néhány rövid jegyzetet tettek, és ennélfogva a beszédet, úgy amint elmondatott, hacsak az elnök maga közzé nem teszi — amiben a történtek után kételkedünk — alig fogjuk megtudni. Az Evenement szerint körülbelül ezt mondta volna az elnök a nemzetgyűlésre vonatkozólag, hogy ezáltal a demagógia elnyomásában támogatatott ugyan, de nem úgy a közügyet érdeklő javítások és üdvös intézkedések kivitelében. Ebéd után Faucher Leon belügyminiszter, és Dupla elnök, valamint a nemzetgyűlés több tekintélyes tagjai körülvették az elnököt, hogy rábeszéljék a szövegmódosítására. Faucher kijelenté, hogyha a beszéd úgy jelenendik meg a Moniteurben, amint fölolvastatott, úgy ő rögtön leköszön. Hosszas és erélyes remonstrátioiknak végre siikerült rávenni az elnököt némi módosításokra. Ennek folytán Faucher rögtön, éjfélkor útnak indult és a túlfeszített gőzerő segélyével ma hajnalban 4 órakor Párisba megérkezvén itt mindenekelőtt a Moniteur nyomdájába sietett személyesen, és csak az ott tett intézkedések végeztével tért lakásába. Innen magyarázható csak, hogy miért nem jelent meg ma reggel a hivatalos lapban, az oda már beküldve volt, de sőt némelyek szerint ki is nyomtatott beszéd, úgy t. i. amint azt az elnök fölolvasta.. Mindazonáltal, amint már fönebb említem, a dolgok valódi folyama mindenki által tudva leven, az ingerültség e pillanatban nagy, és az esti lapok egyhangúlag állítják, hogy holnap e tárgy körül interpellációk fognak intéztetni a minisztériumhoz. A most este megjelent Messager de l’ Assemblée a legszenvedélyesebben fakad ki az elnök ellen. Háladatlanság, vakság, vakmerőség — ezek még a legszelidebb kitételek, mikkel az elnök eljárását czímezi. Mit mondanának a holnapi reggeli lapok ? azt még csak sejteni lehet, azonban az egyben bizonyos vagyok , hogy Véron és Lamartine urak lapjaik mindannyi fölött meglesznek elégedve. Mielőtt e levélírásához fogtam — mintegy 9 óra tájban — a Boulevardokon roppant néptömeg hullámzott, mint rendesen ilyen kedvező időben szokott, — midőn egyszerre több helyt fölállított lovas csendőrök az elnök érkeztet jelenték. Én is megálltam egy pillanatra, miután nagy ujjongatást hallottam távolról, ezúttal azonban nem hiszem, hogy holmi szolgai közlönyök lelkesült fogadtatásról fogjanak beszélni, mert a roppant néptömeg, egy szívvel, egy lélekkel kiáltó : „éljen a köztársasági“ U. I. Faucher úr jónak látta a félhivatalos Bulletin de Parisban kijelenteni, hogy a hír, mintha az elnök beszéde nem küzöltetett volna hiven, szóról szóra a lapokban — alaptalan; azok, kik az ünnepélyen jelen voltak , nem szűnnek az ellenkezőt bizonyítani. Vajból , junt. Politikai meddőségre süllyesztett jelen helyzetben, hisszük, nem szükség a gyér levelezés miatt keresett okokkal mentegetni magunkat. — Tájunk hasonlít az idő romboló viszonyai alatt gályáitól megfosztott ezeréves tölgyhöz, mely virulása delén a legkisebb szellőcskét sűrű leveleinek zajával hirté, s most csak azt, hogy érzékenysége megfogyott, de egészen meg nem semmisült. Az előbbi korban hirlapolvasási viszketegről nem nagyobb számú skótoktól szorított Cromwell szűk helyre pontosító össze seregét, a tenger és dombok közt, melyek az ellenség által környeztettek. Viszszavonulási hely csak egy keskeny út volt , mely szinte számos ellenségtől őriztetett. A vezér összehivatá haditanácsát, félelem hatott át minden keblet, és kevés tiszt nyilatkozott a csata mellett. „Urak, mondásánk, a skótok mellett a szám van és a dombok , nekünk egyebünk nincs , mint a fegyelem és a kétségbeesés, ezekkel jól szokott a katona verekedni. Nézetem az , hogy rögtön támadjunk , ha önök beleegyeznek, akkor én ajánlkozom az előcsapat vezényletére.“ Ezen szavakra elenyészett minden ellenzés, és Monk fegyverrel kezében, katonái élen keresztül tört az úton, melyet az erélyes rohanástól meglepett skótok nemsokáig védelmeztek. Ezen eredmény dönti el a csatát. Midőn Cromwell kényszerült Angliába visszatérni és 2-ik Károlyival Worcester mellett csatázni 1651. September 3-án, akkor Mónika biza Skótzta végképen. meghódítását; részére 6000 embert hagyott hátra, azonkívül pedig az Mamiban tanúsított eljárásának példáját, és hihetőleg instructióját is. Monk meg volt győződve arról, mikép az emberek képezik a hely erőségét: „a legjobb sánczok, úgy mondá Monk, az emberi test.“ Ő el volt határozva ellenségeit végképen elcsüggeszteni. Hirtelen megtámadások , véres megrohanások, visszaijesztették az ellentállani akarókat. — Gyengeség nem kiméltetett, bátorság nem tiszteltetett. — Monk ostromló Dundeét, hová , — mint biztos helyre letetettek déli Skótzia minden drágaságai. — Lunsden ezen hely parancsnoka, ki nevezetes volt bátorságáról, megadásra szólittatott fel; de feleletül azt viszonzá az ostromlóknak, „ha magokat minden társzekereikkel együtt megadják, akkor útilevelet ad nékik a visszamenetelre.“ A jól körül sánozott város, roszul őriztetve a mindig részeg katonáktól, kis ellentállás után rohammal vezetett be, hol Monk hideg vérrel 800 embert hányatott kard élére, valamint magát Lunsdent is. Ezen kegyetlenség általános rászalást szült. (Whamnchiir lord, ki Gnizotnak e művét angolra fordító s jegyzetekkel kiséré , kétségbe vonja Monknak e kegyetlen tettét); maguk Monknak dicsérői azt látszottak hinni, miszerint azon veszedelmes betegség, melybe Monk nemsokára cselt, büntetésül tekintendő vala borzasztó szolgálataiért, melyeket e háborúban tanúsított. Mondják , miszerint 60 hajó terhelve Dundee városából elvitt zsákmánynyal, elsülyedt nem messze a parttól anélkül, hogy legkisebb vihar támadott volna , mintha a gondviselés meg akarta volna mutatni haragját ezen utálatos győzedelem felett. Azon közönyös politika, mely eféle kegyetlenségeket előidézett, síikert szült mind Skótziában, mind Izlandban, mind megadta magát. Az Edinbourg felé vezető út tele volt rablókkal, kik ismeretesek Mosstroopers név alatt. Monk üldözőbe vette őket, s megtámadta Darlton környékén. A nagy rendetlenség után végre a béke látszott helyre állítva lenni. Angliábani rövid tartózkodása után, ahova egéssége helyreállítása végett ment, megint visszatért Skótziába, Saint John, Vane, Lambert, és más biztosok kíséretében, hogy élők együtt kieszközölje a két nemzet egyesülését. Monk , ki valószínűleg titkos utasításokkal el volt látva Cromwelltől, vigyázékony, és szigorúnak mutatta magát Skótiában a presbyteriek irányában, gyengédnek pedig a royalisták , mint Montrose pártja töredéke iránt. Monk bár nemrég elkövetett kegyetlenségei még fris emlékezetében állottak, ekkor tévé le monarchicus népszerűsége alapját, mely daczára ellenkező irányú kül jelenségeknek, hozzá vezető a Stuartokat, és pártjukat. MONK legyőzi a hollandiakat a tengeren, házassága és népszerűsége a tengeri hadnál 1653. Anglia és Hollandia közt kitört a háború. E két köztársaság csak két évet tudott élni békében egymással. 1653-ban Monk elküldetett, Blake és Dean admiralokhoz, mint parancsnoka a hadihajóknak. Június 2-kán összeütközés történt." Az angol flotta állott 95 hajóból, a hollandiai pedig' 98-ból; a csata a flandriai partoknál vívatott. Blake el volt vágva 18 hajójával a főseregtől. Tromp vezénylette a hollandiai kottát. Dean elesett az I-se tüzelés alkalmával Monk oldala mellett, Monk betakarván az admiral testét köpönyegével, megtilta a zászló levételét, hanem megtámadván a hollandiaiakat, visszavonulásra kényszerítő, kiket azután egész éjen át üldözött. Másnap reggel megerősödve Blakenek hozzácsatlakozása által, megint megtámadó az ellenséget, elvévén tőlök 11 hajlít, hatot elsülyesztett, a többit pedig futásra kényszerítő. Európában az a hír terjedt, miszerint Monk elesett. Július 31-kén megint összecsapott a két flotta. A hollandiaiak a kikötőkben magukat újonnan rendbe szedték, s számra nézve többen voltak. Monk nem akarván hajóit az elfoglaltak őrizetére fordítani, elsülyeszteni rendeli az elfoglalt hajókat. 30 hollandiai hajó megsemmisíttetett mindenestül, maga Tromp is elesett azon perezben, midőn a hajó fedelére fölmenvén, katonáit harczra bátoríta fel. A hollandiaiak futásnak eredtek, és békét kértek. Az angol admirálok visszatértek Londonba diadalmuk gyümölcseit élvezendők. A parliament megszavazó nekik kitüntetés jelent az arany lánczokat és érdemjeleket , és azon nap, midőn a városban lakoma adatott ezen győzelem ünnepélyére, akkor Cromwell maga teve Monk nyakára a lánczot, kérvén, hogy azt viselje az egész ünnepély alatt. Ezen líj admiral (azaz : Monk) visszaérkezése oly családi esemény által volt megbélyegezve, amely nem volt hatás nélkül magaviseletére és hírére. Épen nem magas hajlamok, valamint azon családi élet utáni vágy, mely gyakran hosszú munkálkodás után bekövetkezni szokott, lánczolák Monkot egy olyan érzelmű nőhöz, ki meg volt fosztva minden elragadható kellemektől, és kinek magaviselete nem hazudtoló meg azon hirt, mely szerint ő közönséges boltból (boutique) vagy tán még kevésbbé tiszteséges helyből származott volna. Ő már régen élt Monkkal, és magában egyesítvén az akarat és a szó bizonyos hevességét, néha fölverd és elragadó hideg szemlélő szeretőjét. Némelyek állítják, hogy ez asszonynak siikerült még 1649-ben Monkot reá venni, hogy vele összekeljen, de bizonyosabb adatok szerint ezen házasság csak 1653-ban történt. Mert egy akkori londoni levél, következő formán közli ezt a hírt: „Monk admirálunk épen most ismere el feleségének egy éktelen nyilvános leányt, és törvényesnek nyilatkoztat ki 3 vagy 4 fattyait, kik akkor születtek, midőn Monk nevekedett kegyességben és szentségben.“ Ezen hírhozó , mint látszik, nagyobbította a botrányt, mert senki sem ismerte Monknak idősb fiát, mint Kristófot, aztán Albemarle herczeget, ki ugyanazon évben született, azaz : 1653-ban. Gyaníthatni tehát, miszerint ő fia leendő születése oka volt házasságának. Folytatjuk.