Pesti Napló, 1852. március (3. évfolyam, 593–618. szám)
1852-03-22 / 611. szám
611 1852- harmadik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten: Egy hónapra 1 ft 30 k. p. Évnegyedre 4 „ — „ Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4 ,, ,,PESTI NAPLÓ. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Labért ház 8. Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap elsejétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. Hétfő, márt. 22-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. kr.jával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíjt előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalában Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Előfizetés a ITEül I liMITLUJ második 14-évi ápril—júniusi folyamára. Megjelenik a Pesti napló 16 vasárnapot és ünnepnapot kivéve mindennap, délutáni órákban. A szerkesztőség ezután is mindent elkövetend e lap érdekességének növelésére, hogy az mind politikai részét, mind a lap műtárát illetőleg az előfizetők várakozásának megfeleljen. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK az április, május, júniusi folyamra . Vidékre postán küldve . . . . 5 ft p. p. Budapesten házhozhordással . . . 4 ft p. p. Előfizethetni Pesten, a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, úri-utczai Laffert házban 8. sz. a. és EMICH GUSZTÁV könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. Vidéken, minden cs. k. postahivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pénzeket bérmentesítetni kérjük. EMICH GUSZTÁV kiadó. TARTALOM: Telegráfi tudósítások. Ifj.u Anglia. Lapszemle. Hivatalos. (Katonai rögtönitélet.) Fővárosi élet. Vidéki élet. (Vegyesek.) Ausztria. (Vegyes tudósítások.) Külföld. (Francziaország. Nagybritannia. Németország. Helvétia. Olaszország. Törökország. Belgium Egyiptom) Legújabb posta. (Becs. Páris. London. ) Vegyesek. (Nemzeti színház. — Dunavízállás.) Budapest, márt. 22-én TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Zala, mart. 16. —Mintegy 100 boszniai keresztény keresett menedéket a dalmát határon ; csapatok indultak a határőrség erősítésére. Florencz, mart. 15. — Időszaki nyomtatványok kibocsátására engedelmet ezentúl a praefectek, de csupán a főhelyeken s erkölcsileg jóhitelü egyéneknek adandnak. Kétszeri felfüggesztés után a lap betiltása következik. A praefectek ítélete ellen a minisztériumhoz folyamodhatni. Turin, mart. 16. — Ferracina képviselő kamarában interpellatiót jelent a Szardínia-szigeten történt eseményekre nézve. Valerio e tárgyban kimerítő hivatalos közleményeket kíván. Galvagno miniszter aggodalmát fejezi ki, hogy t. i. az által csak a kedélyek fognak majd elkeserítetni. A perosai lelkész egy ő felségét a királyt és alkotmányt sértő , s a nemzetőrség fellázítására állítólag számított beszéde miatt, elfogatott. Páris, mart. 18. — A „Moniteur“ az 1852-dik évi budgetet közli. A rendkívüli kiadások 1002 millióra , a rendes kiadások és költségek 428 millióra, a rendkívüli munkák 73 mill., s így az öszves költségvetés 1503 millióra van előlegesen számítva. A bevételek 1450 millióra tévék. Megtakarítások és bevétel-növelések fedezendnék a hiányt. Az elnök jövedelme ide nincs beszámítva s az még csak a tanács által fog megállapítani. A louvre bevégzése el van rendelve s az arrai költség 26 millióra téve. Trieszt, mart. 20. — (Hetivásári tudósítás.) Kávé: élénk ügylet. Nyers czukor ára folytonosan szilárd. Gyapot ára kissé ingatag. Búza, kukoricza és rozs ára szilárd. Répamag lejebbszállt, mondoláé följebb. Olaszországból semmi jelentékenyebb tudósítások. Pest, mart. 22. A Journal des Débats következőleg jellemzi az ifjú Angliát az angol pártok közepett elfoglalt állásos viszonyaiban . Az ifjú Angliának, melyről tegnap szólünk, legjelesebb képviselője Disracli volt, a mostani miniszter, de soha sem képződhetett párttá. És soha sem voltak oly eszméi, melyekből bizonyosan keletkezhetett volna,nem lévén befolyással csak a képzelő-tehetségre, s nem az ügyekre. Mi róla mint múlt dologról szólunk, miután jelenben úgy sem egyéb emléknél, de alapjában maradandó és jóltevő nyomokat hagyott maga után. Azon ifjak, kikből állott, és kik születésök, gazdagságuk, vagy nevelésüknél fogva mind a társadalom magasabb osztályához tartoztak , most nagy részben politikai pályán vannak, és jelenleg részesei a két háznak és kormánynak; és ők azok, kik az újabb nemzedék és inteligentia képezésében *) Lásd Pesti Napló, 609-dik számát, legtöbb részt vettek , valamint a mostani mindenek felett uralkodó nagy társadalmi kérdéseket ők idézték elő. Ha az ifjú Angliának más érdeme nem volna is, ez is elég lenne arra, hogy eltörleszsze mindazon szemrehányásokat, melyeket következetlensége , és gyermekessége miatt rá szórtak. Vallására nézve az ifjú Anglia az új oxfordi oskolához tartozott. Szólettünk már néhányszor ezen nevezetes hittani mozgalomról, mely a legutóbbi 50 év alatt oly gyökeresen módosította az angol egyház szellemét. És az a protestáns egyetem kebeléből indult ki ezen Protestantismus elleni reactio. Megrettenve a rationalismus és dissolutio hatalmas előhaladásától, az oxfordi tanárok össze akaták kapcsolni az apostoli hagyományok széttört lánczszemeit, és eltépték az angol egyházat, ők voltak, kik kívánták, hogy az angol egyház legyen a hagyományok törvényes őre, melyből az igaz vagyis közönséges katholika egyház,mint római egyház, visszaélés által kizáratott. Az angol katholikus oskola, miként nevezni szokta magát, kizárt magából minden solidaritást közte, és a Protestantismus eszméje és neve között, megátkozván a reformatiot, mely szemei előtt nem volt egyéb, rationalismusnál. De ez oly egyensúly volt, melyben magokat ingatlanul fentartani a legnagyobb észbeli tehetségek sem voltak képesek, és a reactionak a szabad oktatás-, és véleményelleni ezen izgalma szükségképen a hatalom és hagyomány látható központja felé terelte az elméket. Oxford szerencsétlenségből Róma felé fordítá szemeit, és mindig azon felére bukik az ember, merre hajol; az angol katholikus oskola több legkitűnőbb tanítványa a római egyházba ment által. És mert az angol katholikusok utálták a reformatiot, utálták a forradalmat is. I só Károly kivégeztetése előttük nemzeti bűn volt, melynek terhét örökre Britanniának kell viselnie, és a Stuartok végképi száműzetése volt a második bűn, mely hasonló volt az elsőhöz. A Stuartok bukása után két századdal ezen történeti sentimentalismusnak semmi következése nem volt, lehetett valaki jakobinus vagy legitimista, anélkül hogy lázongó lett volna, és Walter Scott nem vethetett árnyékot a mostan uralkodó dynastiára. Ezen vallási és royalistikai restauratio felé történt kétszeres irány lett egyike az ifjú Anglia fő jellemvonásának, és ez tűnik ki minden munkáiból, mit ezen oskola létrehozott. Már tíz éve , hogy D i s raei kiadta Coningsby jeles regényét, azóta a regényíró egy nagy politikai párt vezére lett, és ifjúkori véleményeit módosíthatja; de könyve becses emlékéül maradt fen azon újjászületésnek , mely az elmékre annál nagyobb befolyást gyakorlott, mentői bizonytalanabb és határozatlanabb alakja volt akkor. És, miként mondottuk, az ifjú Angliának sem formulázott rendszere, sem elfogadott tana nem volt, egyedül sejtelmei és érzelmei voltak. Nem akart ölelkezni egyik nagy politikai párttal sem, mely a hatalom felett vetélkedett, és Disraeli könyvének hőse, Coningsby azt mondja barátihoz: „Tartsátok magatokat kívül a pártokon, kik a dolgok hatalma által megszűntek határozott elvekkel bírni, s következéskép nem egyebek factióknál. Várjatok , és meglátjátok hogy türelemmel, becsülettel, erélyességgel, keresztényi hittel, és azon akarattal, mely a közjót a személyes érdektől meg tudja különtetni, fel fogtok találni néhány nagy vezéreszmét, melyet hiven követhetünk , és mely akkor, ha bilánci igazsággal, mindenki által követtetni fog.“ Coningsby valósággal egy párthoz sem tartozott, mert előtte egyiknek sem voltak valódi elvei. Az ifjúságnak boldog tapasztalatlansága és együgyűségében kalandozza be a határtalanság chimeráit. Előtte a conservativek egyedül a külső formákat conserválják: „Jól látom, mondja ő, egy párt, mely rendszabályul tüzé , mikép ne egyezzék bele semmi változásba, mig azt a közvélemény nem kivánja , hogy az rögtön enged; de ez akkor az engedmény elve, nem pedig a conservatio elve. Ezen párt, intézményeinket úgy kezeli, mint mi fáczánjainkat , csak azért conserváljuk, hogy megölhessük. De van-e kebelében csak egy államférfi is, ki nekünk egy tant állítana fel vezetőnkül, vagy egy nagy igazságot, melyért küzdhetnénk ? Üres dolog ezen conservatividus, szerencsétlen szülemény, olyan mint a nő öszvér, mely nem ellik semmit.“ A conservativ párt ezen keserű satyraját Disraeli több ízben elmondá, és pedig legközelebb akkor, midőn Peel Róbertet a parliamentben megtámadá, és nem minden ok nélkül veti szemére, hogy egy általános eszmében szűkölködik. Van Coningsbyben egy furcsa párbeszéd, melyet közlendőnk alantabb, mert igen jól jellemzi a két generatiot, a régit és az újat. Monmouth lord, egy régi oskolabeli aristokrata, azt akarja, hogy kisebbik fia Coningsby lépjen fel egy romladozó várhely képviselőjéül, és az ifjú azt feleli neki: „Nem hiszem, hogy képes legyek oly felelősséget vállalni magamra, mely egy alsóházi képviselőjére hárul. „Felelősség! mondja Monmouth lord nevetve. Miről beszélsz te most? Az egyedüli személy, ki előtt felelősséggel tartozol, az, ki téged kinevezett. És hiszem, hogy köztünk ez iránt semmi egyenetlenség fel nem merülhet ... Ez nem nehéz; mindaz, mit tenned kell, az, hogy pártoddal szavazz. „Minden bizonnyal, szól Coningsby, a conservativ pártot érted . . . Fájdalom, hogy ki kell mondanom, azzal nem szavazhatok. „Nem értem önt uram, szól Monmouth lord hevesen. — Szabad legyen mondanom, szól Coningsby, hogy én régen oly pártnak tartom a conservativ pártot, mely megtagadta elveit . ... Igazad lehet, mondja Monmouth lord. De miért menjünk a múltra vissza ? Peel nélkülözhetlen ember, ő olyan ember, milyet az idő kíván, legalább ezt kell hinnünk. Ah ez a mi hibánk, hogy kiengedtük rendünk kezéből a hatalmat venni. Ezt soha sem hitték volna, uram! nagyatyáik idejében. Mert ha véletlen megtörtént is, hogy alsóházi ember lett miniszterelnök, névszerint, hogy a munkálatot vigye, mindig volt mellette egy titkos tanács az 1688-diki nagy nemesség közöl, mely neki utasításokat adott.“ A társalgás e hangon folytattatott; Coningsby a politikai hit, a vallás, hatalom, a munka és tulajdon közös kölcsönös kezességéről való eszméit elmondó, az öreg lord szemeit dörzsölte, és semmit sem értett az ifjú Anglia beszédéből, és végre is kitagadta kisebbik fiát az örökségből sentimentalitása miatt, hogy ebből megjobbuljon. A whig párt természetesen még gyűlöltebb Coningsby előtt, mint a conservativ párt. Az ő nézete szerint a whig aristokratia egy neme a pretoriánusok ligájának, mely a koronát gyámsága alatt tartja és a monarchiából velenczei köztársaságot csinál. .,A whig vezérek fő szándéka, mondja ő, Hampdor-tól kezdve az 1688-ik évi forradalomig az volt, hogy Britanniában egy nagy republikánus aristocratiát képezzenek a velenczeinek formájára, mely eddig minden politikai philosophus által csodáltatott. Olvassuk Harringtons és Algernon Sydneyt, és meglátjuk, hogy a tizenhetedik század minden politikai vezérének szelleme saturálva volt a velenczei typussal, és győztek. III-ik Vilmos hamar megértette, s azt mondotta a whigeknek : „Nem akarok dogé lenni.“ Anna kormánya harcz volt a velenczei és angol rendszer közt. Két nagy nemes whig Argyle és Somerset, kik méltók voltak a tizek tanácsában ülni, fejedelmüket halálos ágyán kényszerítők, hogy változtassa meg minisztereit. Elérték czéljukat. Egy új dynasztiát vezettek trónra, melynek feltételeket diktáltak. I-só György dogé volt, II-dik György dogé volt, lettek azokká, mivé III-ik Vilmos lenni nem akart. III-ik György elbukott, mert nem akart dogé lenni, de nem tudta széttörni lánczait. A whig patríciusoktól meg tudott menekülni, de a velenczei alkotmánytól nem. És velenczei alkotmány volt, mely 1832-ig Britanniában uralkodott.“ Az ifjú Angliának szép mezeje van a kritikában ; neki igen könnyű kimutatni, hogy sem a conservativek, sem a whigek nem bírtak igaz tannal, sem igaz eszmékkel; de ha az ember tőlök kérdi, milyenek hát igazi tanaik és igazi elveik, nem tudnak felelni rá. Valósággal csak szándékuk van; ők aristocratikus socialismust és communismust űznek sárgakertyűben és fénymázos csizmákban. Bizonytalan eszméjük van a társadalmi jogról; a parasztrend helyreállítását kívánják, mely előttük épen oly törvényes, mint a nemesi rend; és az egyházi alkotmány előttök sokkal jobb az államalkotmánynál. Ez az ifjú Anglia gyermekes oldala, melyet mi goth oldalnak nevezhetünk. Belebukik , mint Francziaországban megtörtént, a goth ívek mamájába, és holdvilágfényű politikát űz. Úgy látszik, azt hiszi, hogy a társadalmat regenerálni lehet, ha az orgona szerint tánczoltatják, és el lehet érni a nép boldogságát a pastoralékkal. Ez épen úgy van, mint midőn a marquisok és marquisnők egyszer felöltöztek pásztorok és pásztornőknek, hajporosan és rózsaszín ruhákba. Ezen játéka a nagy gyermekeknek nincs többé divatban. A társadalom most már nagyobbá nőtt, hogysem tejjel tápláltathatnék; többé nem térhetünk vissza a szoptató korsócskákhoz. De ezen kisszerűség és gyermekjátéka mellett, az ifjú Anglia nagyszerű eszméket költött. A század szellemének utilisatioját előmozdítá, a politikai gazdászatot felsegíté. Egy országban, hol az ipar óriási előhaladása jobban mint másutt bárhol a társadalmat a materializmusba taszitá, ők voltak, kik a szellem szent tüzét élesztették. Coningsbyt ma sem lehet bizonyos mély melancholia nélkül olvasni. Minden személyet, melyek többé kevésbé korbeliek, arczképei tele vannak élettel, tűzzel, lelkesedéssel, illusióval. A könyv végén mindnyájan a politikai életbe lépnek által, s a szerző ily formán búcsúzik el tőlök: „Jelenleg a nyilvános élet pályáján vannak. Mi