Pesti Napló, 1852. június (3. évfolyam, 668–691. szám)

1852-06-24 / 687. szám

»er«-sel együtt, a régi classicusokat az iskolákból száműzni akarják. Hála istennek! az ily vakbuz­gók száma nagyon kevés, azonban mégis vannak, s ezek megérdemlik az említést. Gousset után jó Pá­risis püspök és hit szerint Ronald bíbornok, s re­mélik, hogy nemsokára az Univers hasábjain sorom­póba fog lépni. A Páris-straszburgi vasút, némely helyek kivé­telével, hol az ideiglenes sínek helyébe az állan­dókat kell tenni, nagy részint készen van. A megyei törvényszékek elnökei azon utasítást kaptak , hogy az ügyvédekkel szakállaikat vá­gassák le. A rendőrminiszternél sokat beszéltek a törvény­hozótest , és a kormány közti viszonyok szabályozása felől. Ezen kérdést már az Elyséeben több oldalról vitatták. Azt hiszik, hogy ezután a miniszterek jelen leendenek a kamarai ülésekben, s nevezetesen a budget ügyében a budget bizottmánynyal közvetlen összeköttetésben fognak állani. Azt is mondják, hogy a követek, az ülésszak alatt, hónaponkint 1000 ftc. kárpótlást kapnának. Az ülések ezután is három hónapig tartanának; öt hónapig meghosszabbítni lehetne , de tovább nem. Azt mondják, hogy midőn az államjószágok ügy­nökei a neuillyi uradalombani földeket részletenként árvereztették, egy 400 frc. volt becsülve, nem ígértek többet 150 frc. többet, sőt némelyek 60 frc. sem akartak adni. Az eladás tehát nem mehetett véghez , mint mondják a kormány is megszüntette, s most megelégszik a lezárulással. Montalembert gróf salonjai tegnap igen élénkek volának; számos látogató volt, s a nevelés- és ok­tatásügygyel sokat foglalkoztak. Hat politikai fogolynak, kik a bicettei erősségben ültek , deportationális büntetését fellebbezésre vál­toztatták. A Constitutionnel jelenti, miszerint Ausztriával a veszteglési egyezmény még nem köttetett ugyan meg, de az alkudozások kedvezőleg folynak. Havreből érkezett telegrafi tudósítás szerint, Humboldt gőzös, New­ Yorkból ma négy órakor reg­gel megérkezett. Orani tudósítások szerint az oda vitt politikai fog­lyok száma 1500. Páris, jun. 18. — Midőn az orleans-javak ügye a közfigyelmet oly éberen tartja, megjelenik a Mo­­niteur-ben a hadügyminiszter St. Arnaud-nak egy kérelmező jelentése a köztársaság elnökéhez , mely­ben előterjeszti, hogy az Orleans-javakból alapított katonai érdempénz hordozása, mi eddig csak a köz­társaság elnökének, mint a hadsereg fejének , s ki­vételesen a tábornagyoknak engedtetett meg, ter­jesztessék ki az osztályos tábornokokra is. Ezen elő­terjesztés politikai jelentőséggel bírván , im itt kö­zöljük : „Kegyelmes uram, van szerencsém önnek ajánlani, hogy a dicső előjog azon tábornokokra is terjesztessék ki, kik ön kormánya alatt minisztersé­get, vagy főparancsnokságot vittek. A tábornokok büszkék lesznek a nemes jel hordozására, mi a hadi­­pályám­ előlépéseiket emlékezetekbe hozandja, és a katona , ki mellén hordozza , fölfogja , mily becscsel bir előtte ezen megjutak­oazás.“ Ezen jelentés következtében következő osztályos tábornokok jogosittatnak föl a katonai érdempénz hordozására : De Castellane, Gemeau, Magnon, Randon , Leroy de St. Art­aud, Schramm, Ducas, De la Hitte, D'Hautpoul, Paraguay , Hilliers, Rey­­naud de Saint Jean d'Angely. St. Arnaud tábornoknak ezen jelentése eléggé ta­núsítja , miszerint vagy álhír volt az , hogy ő a jan. 22-diki rendeletet ellenezte, vagy hogy véleményét megváltoztatta.­­ A Moniteur továbbá hosszú lajstromát közli azok­nak , kik a hadseregből egyéb érdemrendekkel dí­­szesíttettek föl. Tudhatni, mily hasznos szolgálatokat tett a had­seregnek , az úgyn­evezett fegyverbizottmány. Ennek ülése 1848-ban csak 3 hónapra szoríttatott; most újabban visszaállíttatik az 1848. előtti állapot, s az ülés 6 hónapig fog tartani. Az elnök pár nappal ezelőtt jelen volt az 51-dik sorezred gyakorlatán. Ezen gyakorlatoknak különös czéljuk van. Arról van a kérdés, hogy a gyalogság gyakorlatában nevezetes módosításokat hozzanak be. Ezen módosítások indítványozója az 51-dik ezred élén áll. A kutya­adó alkalmat szolgáltatott a kutyák fölszá­­mítására. Francziaországban összesen 3 millió kutya van. Ezen számból rész fényűzési, Yn rész csavargó kutya. A kormány nagyon akarja, hogy a fényűzési adók még ez év folytán megszavaztassanak. A pénzügy­minisztérium ügynökei már az adó­köteles kocsikat jegyezni kezdik. A Montalembert-nél tartott estélyről ezen részle­teket beszélik. A követek, senatorok és püspökök közöl sokan voltak jelen, és az oktatásügygyel fog­lalkoztak. A jelenlévők az 1851 márt. 15-ki törvény megtartása mellett nyilatkoztak. Renouard-nál közelebbről egy új munkája jelent meg Martin-nek, czíme Németország és Franczia­­ország. Martin már írt egy könyvet Németország költőiről. Jelenleg a kormány által támogatott tudo­mányos utazása következtében, honfiait a német epi­­cusokkal ismerteti meg. A Presse jelenti, hogy az afrikai franczia birto­kokban jelentékeny forradalom ütött volna ki. A bonapartisták igen kedvetlenül nyilatkoznak az államtanácsnak az Orleans-javak tárgyábani szava­zatairól. Mikép tudjuk , 8 államtanácsos a törvény­szék illetősége mellett nyilatkozott, s 8 ellene és egyedül Baroche-nak lehet köszönni, hogy a kor­mány sorban nem maradt. Azt beszélik, hogy a szavazat előtt társait figyelmeztette, mily rész­benyo­mást okozna az, ha az alelnöktől alapított testület őt ezen kérdésben nem pártolná , melynek oly nagy fontosságot tulajdonít. A budget fölötti tanácskozás kedden, jún. 22-kén fog elkezdődni. Nagybritannia, London, jan. 17. Az alsóház teg­napi ülésében Keogh­er interpellálta a belügyminisz­tert a „London Gazette“-ben megjelent kir. procla­­matio iránt, mely ő felsége katholikus alattvalóinak nyilvános körmenetek stb. tartását, melyeken a ka­tholikus papság templomi ruhákban lép fel, tiltja. A törvény ezen s más hasonló záradékai, melyekre a proclamatio alapítva van, azon bili óta, mely által a katholikusok emancipáltattak, sohasem voltak érvé­nyességben. Sem a Wellington, sem a Melbourne, sem a Peel- minisztériumnak soha eszébe nem jutott azon törvényhatározatok végrehajtását, erőszakolni, az ő (Keogh) nézete szerint ez az első eset, melyben a kormány ama törvényeket a katholikusok ellen foganatba akarja venni. Egy lap — a „Morning Hé­rald“— mely közönségesen a kormány hirlaporgá­­numául tartatik, szokott iránya daczára meg nem tar­tóztathatta magát , hogy az említett proclamatióra következő megjegyzést ne tegyen. Ez oly cselekvény, mely által a kormány a közelgő választásokkal szem­ben bátorkodik megsérteni egy számos vallásfeleke­zeti népességet Szinte felesleges azon megjegyzést tenni, hogy Sir Robert Peel egész életében soha sem vitt véghez ily férfias cselekvényt. Ő tehát (Keogh) kérdi a kormányt, szándéka-e ezen proclamatiót a „Dublin gazette-bei“ beigtatás által Izlandban is úgy közzétenni, mint Angliában, és várjon másodszor a kormány, melynek férfiasságát most a „Morning Herald“ úgy feldicséri, szándékozik-e meghagyni az izlandi államügyésznek, hogy az ottani katholikus papságot törvényszéki felelősségre vonja oly cselek­­vényekért, melyeket neki 1829 óta minden kormány megengedett a nélkül, hogy valami megjegyzés tétetett, vagy azokra valami büntetés rovatott volna ? A belügyminiszter mr. Walpole megjegyzi viszon­­zatában először is, hogy az illető IV. Györgytől származó törvény , mely az enditett proclamatiónak alapul szolgál, szól oly katholikus papokról, kik rendi ruháikban jelennek meg nyilvános helyeken, továbbá oly katholikus papokról, kik vallási szertartásaikat nemcsak a szokott isteni tiszteleti épíné»’••kh­’n vagy magán házakban végzik el. Azon kezdt s* illetőleg: vájjon a kormány ezen proclamatiót a „S­tblin Ga­zetteban“ is szándékozik-e közzétenni, megjegyzendő, hogy a minisztériumnak tudomására jött, miszerint ezelőtt mintegy két hónappal egy püspök templomi ruhában részt vett egy nyilvánosan tartott körmenet­ben; a kormány e főpapot barátságosan figyelmez­tette IV. György statútumára, és kifejezte azon reményét, hogy a püspök nem emlékezett a statú­tumra s így a törvényt szándéktalanul sértette meg. Ha azonban ez jövendőben újra megtörténnék, akkor a minisztérium kénytelen lenne a törvényt alkalmaz­ni. Mivel azonban a kormány azon időtől fogva nem hallott újabb ebbeli törvénysértésekről, nem is látja szükségesnek a közzétételt a „Dublin Gazetteban“. Mi a második kérdést illeti, szándékszik-e a kormány az 1829. óta foganat nélkül hagyott törvényt érvé­­nyesítni, először ellene mond azon állításnak, mintha ezen törvény ereje elaludt volna (the law has rain dormant). Most azonban a kormánynak egy egészen különös tény jött értésére, hogy t. i. a katholikusok a nyilvános országutakoni (public highways) körme­netek felújítását czélozzák; hogy faluról falura szán­dékoznak zászlókkal és jelképekkel vonulni a szűz Mária tiszteletére. Épen egy olyan körmenet, mint a proclamatióban enditetik , vonult mintegy 4 angol mérföldnyire az országúton. 150 személy vett benne részt, némelyek zászlókat a katholika vallás jelké­peivel, mások feszületeket, meg mások szűz Mária és gyermek Jézus képeket vittek. Ilyen már 300 év óta nem történt, s ő (Walpole) kénytelen kijelen­teni , hogy e körmenet ő­felsége sok protestáns alattvalóinak botrányt (annoyance) okozott; minél fogva a kormány jogosnak tartja, az ily közillenetek általi törvényáthágásokat jövendőre megelőzni; az említett esetben a köz­csend veszélyezve volt, miok­ból reményű, hogy a ház, és az ország egyetértene a kormánnyal, midőn a proclamatióban mondja, hogy „a katholikus alattvalók törvényes jogaik és vallási szabadságaik zavartalan élvezetében megvédessenek, de ily törvénysértések viszont meggátoltassanak.“ Azonfelül világos, ilyen körmenetek folytatása csak a vallási egyenetlenségeket nevelendi s a közcsend megháboritását idézendi elő. — Jun. 17. — Malmesbury lordnak nemsokára be­következő kilépéséről a hírek ismét sűrűbben merülnek föl, jóllehet a sajtó, a Globe kivételével, egészen ignorálni látszik, úgy látszik még jelenen nem is egyéb puszta hitnél, jóllehet mint határozottan állít­ják, D. Israeli erősen unszolja a miniszterelnököt, tenné a külügyi tárczát még a parliament feloszlatása előtt más kezekbe, hogy ez által a szabadelvű párt­nak némi concessiókat adjon, mely, mint egykor Je­remiás látnok Jeruzsálem romjain, a külügyi hivatal legközelebbi jegyzék hratára Anglia politikai önálló­sága fölötti jajveszékel. Hogy ezen concessió csak névszerinti lesz, alig szükség megemlítnünk. Malmes­bury lord utódja nem leend a Palmerston-féle isko­lából kikerült férfi­, s Derby lord fiatal collegájának elbocsátása miatt nehezen szenvedne valamely oldal­ról keserű szemrehányásokat, mint Russel lord, midőn Palmerston lord elbocsáttatott.­­ A miniszteriális Hérald azon hirt, melyet a Globe, szavakba öltözte­tett, tudomásul nem veszi, hanem beéri azon nyilat­kozattal , miszerint az annyiszor megtámadott — most már félretett — kiadási szerződés eszméje nem Malmesbury lord agyában szü­lemlett , hanem alap­vonalait már Palmerston lord vetette vol­na meg. — Többé kétséget nem szenved, hogy Macaulay a híres történetíró a jövő parliamentben egyik leend az edinburgi két képviselő közöl. A választók egyik gyülekezetében a skót főváros előbbi Lord-Provostja (mayorja) s könyvárus Mr. Black, biztosító a válasz­tókat , miszerint Mr. Macaulay a választást elfoga­­dandja. Erre egyhangúlag s példátlan lelkesedéssel elfogadtatott, hogy az ünnepelt férfiú megválasztas­­sék. Előbbi ellenei (1847-ből) megbánták ellenséges­kedésüket az előbbi választásnál, s részére tértek át. — Jun. 17. Bunsen lovag tegnap a „szerencsétlen külföldiek barátainak“ évünnepélyén elnökölt, és sajnálatát fejezte ki, hogy a társulat a múltévi kiál­lításból nem vett légyen be annyi hasznot, mint re­­ménytette. Az utolsó 12 hónapban 702 font sterling alkalmi fölsegéllésre, 179 font pedig úti költségre adatott ki (öszvesen 118 személynek.) Továbbá 82 nyugpénzes hetenkint 5 schillinget,67 személy 2 schil­­linget, és 31 egyén 5­7 sillinget kapott havonkint. A kiadás összege 1441 font st. A tegnapi ünnep­nél 2600 font­ot. íratott alá, kétszer annyi, mint ha­sonló alkalommal bejött 40 év óta. Goldsmith úr és neje Lind Jenny, valószínűleg a season végéig Londonba maradandnak. A híres éne­kesnő tegnapelőtt a német színház egyik páholyában volt a közfigyelem tárgya. Egyébiránt hiszik, miszerint a seasonnak nem so­kára vége leend, mivel a nemességnek legnagyobb része kirándult. Németország- A „Deusche Alig. Zeitung“ közli az ausztriai külügyminiszter gr. Bud­-Schauenstein ö­nmaga által berlini osztrák követhez máj. 23-ra el­bocsátott utasítását, mely következőig hangzik : ebben az mondatik, hogy gróf Arnim egy máj. 19-ről kelt kisérő levél következtében közölte kormányának egy hozzá intézett bocsátmányát, mely válaszul szolgál az ausztriai követ részéről a porosz királyi kabinetnek tett nyilvánításokra. „Mi sajnosan vettük a porosz kormány ezen viszonzatát, melynek elbo­csátásakor Manteuffel miniszterelnök úrnak már bírnia kell­ az á­talam nagyméltóságodhoz május 14-ről bocsátott utasításomat; őszinte sajnálattal vettük pedig azon választ azért, mivel látjuk abból, hogy a két kabinet között eddig folyt levelezés, daczára annak, hogy mindkét részről elismertetek ez egyez­kedés sürgető szüksége, nem vezetett közelebb a czél­­hoz. Jó szándékú fáradozásaink sikertelen voltának okát abban szemléljük, hogy a porosz kormány benső szükségességnek tartja változatlanul ragasz­kodni ahoz, mit ő a maga álláspontjának nevez. Saját nyilatkozatai szerint pedig ezen álláspont meg­tartása egyértelmű azon elhatározás kijelentésével, hogy Ausztriával csak akkor akar alkudozásba bo­­­csátkozni, ha a vámegyesület újjáalakítása és ki­­terjesztése iránti tárgyalások be lesznek fejezve. Miután tehát a kir. porosz kormány, s az ausztriai császári kormány egyetért azon elvben , hogy szük­séges és korszerű Németország és Ausztria anyagi érdekeinek egybeolvasztása, a nézetek különbsége azon kérdés körül létezik, mikorra határoztassák azon időpont, melylyel a minden oldalról szükséges­nek elismert egyesülés iránti alkudozások megkez­dessenek. Azt hisszük, eléggé kimutattuk, hogy a két nagy hatalmasságot illető, ezen egyesülés létreho­zását tárgyazó feladat megoldhatlanná válik , ha a vám­egyesület újjáalakítása fölött tárgyalni és vé­gezni akar, a­nélkül, hogy Ausztria javaslatait te­kintetbe vennék, s Ausztriának csak alkalmat is nyújtanának, azon javaslatokat a tartandó tanács­kozásnál képviselni. Nem sikerült, azonban e meg­győződésünket, melyben a szövetség több tagjai osztoztak, a porosz kir. kabinet által elfogadtatni, s miután Poroszország az általunk oly fontos okok­ból ajánlott utat még csak meg sem akarja kísér­teni, mi pedig azon okok további támogatására semmi újat föl nem bírnánk hozni, annálfogva az ezen tárgy iránti további levelezés hiában­való lenne, s hagyjuk a tapasztalatra annak kimutatását, melyik az Ausztria által ajánlott, vagy a Poroszország által elfogadott út — melyen minden előterjesztések daczára okvetlen meg akar maradni — a természet­szerű , a dolog természetével megegyező, benső szükségességen nyugvó és czélrevezető. Nagyméltó­ságod közölje ezen utasítást a miniszterelnök úrral másolatban. Maradok stb. Bud­, Berlin, jun. 16. — Armin gróf, itteni követ a bécsi udvarnál, talán csak nyolcz hét múlva fog visszatérhetni Bécsbe állomására ; ezen státusférfiú egészsége helyreállítására huzamos­ idő szükséges. Bismark úr Armin gróf visszatértéig Bécsben mara­­dand, tehát a szövetségi szünnapok előtt nem térend vissza Frankfurtba. Ez utolsó sort nyilván akkor irta oda, midőn amaz éjszakán Salamonra várakozók, fél fülével az utczára figyelve, ha nem hall-e lépéseket. Már éjfél után járt, a midőn az utcz­­ végén csak­ugyan léptek kezdettek hallatni, de mintha többen jönnének egyszerre. Izsák aggódva hallgatott, a léptek mind közelebb jöttek, s háza elé érve ott megállónak, s nem sokára hallatszék a kopogás az ajtón. Izsák fölkelte Aisaht, hogy tekintsen le az eresz nyílásán, kivan ott, mire a nő sápadtan jött vissza, jelentve, hogy egy csoport férfi áll a ház előt­t fák­lyákkal kezükben. — Ne nyissátok ki, szólt Izsák, előbb tudjuk meg, mi szándékuk, s azzal véve a mécset s leballagva a tornáczra, reszkető hangon kiálta : — Ki van ott ? mit akartok ? — Nyiss ajtót a király nevében­­ harsogó egy re­kedt hang, öklével megdöngetve a kaput. Én vagyok itt — Pók Márton. Az öreg kezéből kiesett ijedtében a mécses, a sö­tétben alig találta meg az ajtót,­­ a­hogy kinyitá azt, betódult rajta a sokaság, csupa fegyveres dara­­bantok, kik mindjárt megfogák Izsákot két kezénél fogva, s a fáklyákkal szemei közé világitanak neki. — No vagy Izsák, a tőzsér? kérdé tőle egy had­nagy eléj­e lépve. — Én vagyok, mit akarsz velem ? A hadnagy erre eze nélkül előven kebléből egy összegöngyöltetett pergament s azt kitekergetve, megfogó két szélénél fogva s elkezde olvasni belőle. ,,E mai napon és esztendőben, úgymint urunk szü­letése után való egy ezer­ötszáz huszonkettedik év­ben, Laetare vasárnap után következett pénteki na­pon, délesti tizenegy és félórakor a legmagasabb ná­dori és az ország veszélyes állapotja alatt perma­nens törvényszék által ítéltetett . Miszerint Izsák nevezetű tőzsér, úgymint a kit hitsorsosai vén Melchizedechnek is neveznek, közönsé­ges nevén pedig a köznép által arany mankós kol­­dusnak hivatik, a mai napon és órában saját fia Sa­lamon által bevádoltatván, hogy az ország által reá bízott élelmi­szereket a végváraktól csalárdul meg­vonó, e bűnös nyereséget Móré Jánossal megosztani segített, s annak számadásait meghalározásával el­sikkasztotta.— ámbátor a törvények előtt a fiú tanú­­bizonysága az apa ellen meg nem állhat, de mind­azonáltal a felségsértés és hazaárulás vétkeire nézve hazánk törvényei e részben kivételt tesznek s ily ne­­fandus bűnökre nézve a vérségi rokonok bizonyítvá­nyait nemcsak elfogadják, sőt meg is jutalmazzák; ennélfogva a kézhez adott irományokból napnál vi­lágosabban kiderülvén a fent nevezett vádlott ke­mény bűnei, a büntető igazság teljes szigoránál fogva, hogy az ország vészes napjaiban minden go­noszaknak rettentő példa szolgáltassák, a vádlott minden további perorvoslat, mentség, exceptio és apellata mellőzésével, a kegyelem útjának elzáratá­­­­sával vagyonának és polgári becsületének elveszté­sére ítéltetik; bárhol találtató jószágai elkoboztat­­ván, háza földig lerontatván, s maga és harmad­­izigleni utódai homlokaikon megbélyegeztetvén.... A bírák csak Istennek számolnak ítéletük felől. Költ Budán, a királyi várban, mint feljebb. Bá­­tori István, Magyarország nádor-ispánja. Izsák ez ítéletet nem hallotta végig. A mint a hadnagy odáig olvasá, hogy Salamon volt árulója, összeesett, mint a gutaütött, s a mint a poroszlók elereszték karjait, leesett a földre, kopasz fejét a márványhoz ütve. A hadnagy erre félre állt s előlépett Pók Márton, vörös köpönyegében úgy állva a lobogó fáklyák kö­zött, mint — Isten bocsá — Belzebub, Némán inte háta mögé. Két hóhérlegény izzó serpenyőt és bélyegvasat hozott elé. Pók Márton neki gyürközék s a mint Aisah gyermekeit ölelve keblére zokogott, megérinti annak vállát. Az asszony feltekinti, s csak ekkor járt végig agyan az eszme, hogy az ítélet őt és ártatlan családját is bünteti ! Iszonyúan felsíkolta s gyermekeit keblére kulcsoló, mintha ön testével hinné őket megment­hetni. S a­mint a bakó odalépett, akkor annak ke­zét ragadta meg, azt százszor össze vissza csókolá­­ és rimánkodott keservesen: — Óh ne bántsatok minket. Mi soha sem vétünk­­ senkinek, hagyjatok bennünket elbújdosni, mi elme­ í­gyünk oly messze, hogy embernek szeme soha ránk­­ nem talál. Pók Márton kiránta kezét, ekkor a nő térdeit­­ ölelte át, és a kicsi gyermekek odatérdeltek eléje, összetéve kezecskéiket. "— Te nem bánthatsz bennünket ily iszonyúan, óh hiszen te jó ember vagy, szemeidben irgalmat látok, óh ne fojtsd el azt szivedben. Tán neked vannak honi gyermekeid, gondolj reájuk és könyörülj az enyimeken, hogy tudnád ez ártatlan tiszta homloko­kat eléktelenitni ? Meggyalázni soha le nem mosható bélyeggel, óh­­égy könyörülő ember! és mi egész életünkben érted fogunk imádni istent, és tégedet fo­gunk nevezni egyetlen jóltevőnknek a világon. .... Pók Márton két felé torné vézna bajszát s az egyik tüzes bélyeg után nyúlva, hideg vérrel monda : — Hóhérnak panaszkodol. Többet aztán Péter nem látott és hallott, mert megborzadva a jeleneten, de még attól is tartva, hogy még őt is valami atyafiságba találják keverni s hevényében még el is bánnak vele, felmászék a padlásra s ott kibújva az ablakon átkúszott a szom­széd háztetőre, a honnét lejutva aztán nyargalt ha­záig , s ez napságtól fogva elkezde őszülni, a mint­hogy fél esztendő alatt fél feje szürke volt. Folytatjuk.

Next