Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)
1852-10-28 / 792. szám
792 1852 harmadik évi folyam. . előfizetési föltételek. Vidéken: Pesten : Évnegyedre 5 f.—kp. Egy hónapra 1 ft 30 krp. Félévre 10 ,, ^ ,, A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. Évnegyedre 4 ,, — „ „ Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4n »»PESTI NAPLÓ. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyalé pedig EMICH G. úrhöz intézendő, mintcza Lakért ház 8. Szerkesztési iroda: Drn-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, oct. 28-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. kr. - jával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták néégyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalába Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhívás. -------------------------. / A „PESTI NAPLÓ 44 november-decemberi két hónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik. Előfizetési föltételek. Vidékre postán küldve 3 ft S0 kr. Pesten házhozhordással 2 ft 40 kr pp. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri-utcza 8-dik sz., az udvarban első emeleten) és EMICH GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. — Vidéken, minden cs. k. postahivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pénzeket bérmentesitetni kérjük. BRUCH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Levelezések. (London: A franczia császárság mint Angliát nyugtalanító rémhir. — Debreczen : vasút, útjavítás, városi haszonvételek árverése, napszám, színház , termés, időjárás. — Pápa : Járatak, iskolák,casino , termés, szüret, borzasztó gyilkosság.) Hivatalos. (Legfelsőbb határozat az államvasutnak Steinbrücktől a horvát határszélig fölépítését illetőleg. Kitüntetés.) Fővárosi hktár. Ausztria. (Bécs: vegyes tudósítások). Francziaország. (Elyséei estély. Minisztertanácsok. A senatus és az örökösödés kérdése. Uj nemesség. A ,.Constitutionnel“ a senatust egybehívó rendeletről. Saint-cloudi villanytelegraf. Adakozás) Nagybritannia. (A török kölcsön erisise a börzén. Palmerston és a Derby-cabinet. Hiresztelt kabinetmódosítás). Németország. (Berlin, Frankfurt, München Detmold). Németalföld. (Hága). Spanyolország. (Madrid: a királyné születésnapja.) Olaszország. (Florencz). Belgium. (Brüssel). Helvetia. (Bern). Legújabb. Telegrafi tudósítások. Vegyesek. (Nemzeti színház. Börze. Dunavízállás). Mutár. (A kétszarvú ember. Történeti regény irta JÓKAI MÓR. Budapest, oct. 28-án. London , oct. 22. 2X2 Ha jelenleg két ember jő össze, s történetesen politikáról beszél, fogadásul százat egyre tehetünk , hogy beszédők tárgya. Bonaparte Lajos úr, kinek Proudhon utolsó munkájaként socialisticus, imperialismussal vegyült cselekvényei, Francziaországot, s általa egész Európát lihegésben tartják. Világvárosunkban minden gondolkodó, kérdezi: várjon az új császár, kit franczia polgártársai III-ik Napóleonnak nevezendnek, s Pio IX. fölkenend, fog-e békés vagy háborús politikát követni? Erre , valamint Francziaország legközelebbi jövőjére , a Carltons Pall-malli clubok gentlemen-jei fogadásokat tesznek , s ezeket, különféle, természetesen belátásuk szerinti okokkal igazolják. Hanem mindnyájan, de mondhatni legtöbben közölök személyesen ismerik Bonaparte Lajos urat még azon idő óta , midőn Londonban laktakor a reformer club tagja volt, s így jelleméből jövendő cselekvésére, következtetni el nem mulasztják. S helyesen. Mert véleményem szerint mindig igaz marad, hogy az embernek — mint egyénnek — s cselekvényeinek története, kirekesztőleg csak természeti hajlamainak, többé kevésbbé erős eszének , akaratának, nevelésének, melyet nyert másoktól, s adott önmagának , és külbefolyásoknak productuma. A föld, melyen az ember felnő, vére, mely ércsatornáiban kering, körülmények hatalma, melyek föltételezik az egyén alkalmazhatását, elősegítés meg hátrálások , melyekre élete pályáján talál, mind ezen tényezők azzá teszik az embert, mi valósággal az életben, s döntőleg határozzák el cselekvőségének miképességét. Ugyanezt mondhatni a népekről is, mert hiszen a nép nem egyéb, mint sokszorozott egyén , s igy a fölőbb említettem tényezők eredményezik históriáját, mely annál erősben hat az egészre , minél erősb erkölcsi és anyagilag az illető nép. Ebből logikailag foly, miszerint sem az egyének, sem a népek , adott eredeti tényezőik fönálltával, eredeti sajátságos természetüket egyáltalában nem képesek megváltoztatni. In.e ezen ethnographicus és ethopoeisticus nézetekből ki akarják a clubbeli gentlemenek okoskodni Bonaparte Lajos hajdani clubtársuknak, Francziaországnak , és így Európának jövő állását. Meg kell vallanom, hogy én is ezen inductivus módszernek barátja vagyok, nem mintha csalhatlannak hinném , hanem mert a többinél biztosbnak tartom. S azért épen nem csodálom , ha Times az érintett erkölcsi számítás alapján a ránk következő jövőt nem oly békeszíniben látja virágozni, mint azt Bonaparte Lajos úr bordeauxi beszédében el akarná hitetni a világgal. Times ugyanis kereken kimondja , hogy háborúnak nézünk ebbe, és szerinte Belgium fogna lenni azon tér , melyen a franczia sasok , megunt hazájuk határait túlszárnyalván, először állomásozandnak. Times továbbá így folyhatja inductivus okoskodásait: a szabadelvű minisztérium megbukott Belgiumban, megbukott pedig azon reactionarius pártnak cselszövényei következtében, mely a franczia császársági párttal a legszorosb viszonyban áll, s most ezen clericális párt minden önálló minisztériumnak létesülését majdnem lehetleníti. A nevezett angol hírlap hiszi ugyan, hogy addig, míg Belgiumban szabad sajtó uralkodik, a reactio nem fog győzni; de épen ezen sarkallik a lenni vagy nem lenni kérdése; fog-e még soká fönállhatni a belga szabadságnak ezen minerva-pajzsa? de még azon 90 ezer hadseregben, melyet Belgium fölállítni képes, igyekszik kis megnyugvást keresni a citybeli lap,s azon reménynyel kecsegteti magát, hogy ezen belga katonaság addig legalább, míg Német- s Angolországból a szükséges segély megérkezendik, fogja föntartani röptükben a franczia sasokat. A vasutak ezen katonai működéseknél nagy szolgálatokat fognak tehetni, mert rajtuk nagy katona tömegeket szállíthatni azon régi hirű csataterekre, melyeken Sambre és Meuse folyói kígyóznak — de viszont talán a francziáknak is ugyanazon előnyöket nyujtandják a vasutak ? Hogy Európa most ily háborús béke közti lebegéseiben ringattatik, Times ezt egyenesen azon orruknál tovább nem látó statusférfiaknak tulajdonítja, kik az 1815-ik évben túlságos bölcseségekben — in their exaggerated wisdom — nem engedték Hollandia s Belgiumot oly államhoz csatoltatni s illetőleg bekebleztetni, mely kellő időben önerejével bírta volna a franczia netaláni megrohanásokat visszaverni. Sőt tizenöt évvel később Angolhon kormánya még rövidebblátó jön, mert nemzetünk hagyományos hasznossági elveinek félrevetésével, engedvén magát az álhumanitástól elcsábíttatni, közremunkált Belgiumnak Hollandiátóli függetlenségén, minek következtében Hollandia ereje megingattatok, és nemes ugyan, de gyönge Belgium keletkezett, melynek önállótlansága, hatalmas szomszédjának forradalmi, anarchiái, s kényuralmi mozgalmainál leginkább tűnik ki. Megengedjük, hogy ezen órában még, a fölebb érintett sejtelmek meg szemrehányások csak igék, de oly igék, melyek ma holnap testté válhatnak, mert mi tagadás benne, a múlt évi decemberben nem valánk-e egy ütéssel a tények közepére helyezve ? azért Times már stratégiai nyomozásokat tesz, s lebbenti azon fátyolt, melynek árnya alatt eddigelé a belga honvédelmi bizottmány munkálatai elrejtve valának, elmondván, mikép e honvédelmi bizottmányban arról vitatkoztak, vájjon Belgium önállóságát és semlegességét képesek-e biztosítni a fönálló diplomatai szerződvények ? avagy nem volna-e czélszerűbb, ha Belgium ezen szerződvényeket életbeléptetőleg önerejét is megfeszítené, százezer katonáit szükség esetében fölfegyverezné, s várait megerősítné. A bizottmány ezen utóbbi nézetet egyhangúlag helyeslé; s azon kérdésre , melyek volnának föntartandó, s melyek ismét a tőből elhányatandó várak ? oda nyilatkozott, miszerint Ypres, Menin, Philippeville, Marienbourg, s Bouillon földig lerontandók, minthogy védelmök oly erőt föltételez, mely nem áll Belgiumnak rendelkezésére , ellenben a Selda és Maasz vonalainak védelmére, Dinán, Charleroi, Namur, Huy, és Lüttich erősségei fentartandók. A honvédelmi bizottmány figyelmét különösen igénybe vette Antwerp vára, melybe, azon esetre, ha a francziák megrohannák Belgiumot, az ország kormánya, Brüsszelt mint főn nem tarthatót, ott hagyván, fogna vonulni. Antwerpnek stratégiai helyzete fölötte fontos, minthogy Selda által szabad közteke- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A KÉTSZARVAZ EMBER. Történetig beszély. Irta JÓKAI MÓR. VIII. Meglepetések. (Folytatás. *) János gazda ez idő alatt összevissza járt minden szobát, tornáczot, pitvart, mint az ordító oroszlán, keresve, hogy kit egyen meg ? Csak egy akkora olasz lokajt talált volna, mint a kis ujjam, vagy csak legalább egy czipőt, egy harisnyát belőle ! Sehol semmi nyoma. A cselédségtől nem akart kérdezősködni, nehogy azt gondolják, mintha őt ez az ember érdekelné; azok pedig úgy látszott, azért nem szólnak neki, hogy el ne rontsák a meglepetést. Amint ekként bujdosnék szobából konyhába, konyhából pitvarba, egyszerre felpattan egy ajtó , melylyet ő is épen akkor készült kinyitni, s szinte orron üté a jó János gazdát. — Che bestia! kiálta a szemközt jövő, még neki állván feljebb, hogy az ajtóval megütötte collegáját. János gazda is pedig nem vala rest, hanem mintha tévedésből tenné, olyat hágott a sarkantyús csizmájával az ellenség tyúkszemére, hogy ez majd a padlásig ugrott kínjában , s azzal bevágta rá az ajtót, s csak úgy szidták egymást zárt ajtón keresztül, egyik olaszul, másik magyarul. Ez volt az első összeütközés a két érdemes férfiú között. Innen dulfálva haragjában, lement János a konyhába , ahol a cselédek számára szoktak főzni, elkülönítve az úri konyhától, s szokása szerint odament a tűzhelyhez, melyben lánczra akasztva fortyogott egy nagy réz-üstben valami, azt a bennelévő *) Lásd Pesti Napló 791. számát, kalánnal megkavará, s nem ismerve rá sem színéről , sem szagáról, kérdezősködve fordult az egybegyűlt kukta, béres és szolgáló néphez. — Mi ez ? — Hát hal, meg hús, meg gyömbér, sárgarépa, tatárka, földimogyoró, aprószőlő, kenyérmorzsa, meg paradicsomalma. — Úm. Jó lehet ez. Ettem én ennél furcsábbakat is Törökországban. Hát ki tanított benneteket erre ? — Nem látta még kend ? nem találkozott vele? — Nem én fiaim, senkivel ezen a földön. Felelt János farizeus pofával. A cselédek összenevettek s integettek egymásnak, hogy senki se szóljon. — Ilát aztán ebből esztek ti valamennyien ? — Igen ám ; még akkor is csak az kap belőle, aki a nevét ki tudja mondani. — Hát hogy hijják ? — 011a potrida. — 011a potrida ? Könnyű azt megtanulni, hát mért ne tanulnék meg ? Ezzel a szóval kivéve a főzőkanalat az üstből, műértő képpel néhány cseppet meríte rá a kérdéses főzeményből, s megkóstoló szakértő a rezsintorgatással. — Valamit kifelejtettetek ebből. . . A bizony . . . Nincs megadva sava borsa . . . Tudom már . . . Hozzatok egy kis paprikát. S azzal belerántott két tele kanál jó piros török borsot az olla potridába János, s befedve azt a fedővel, hagyta főni, és leült maga egy szegletbe, mint aki semmit sem vétett. A cselédek lakatot vetettek a szájukra, nem akarván elrontani a mulatságot, melyet János és Gondolfo (igy hitták a legényt) legelső találkozása okozni fog nekik. Azt János arcza el nem árulá, hogy már a találkozás megtörtént. — Nemsokára ebédre csengettek. Begyülekezett az egész cselédség, körülülték a hosszú keresztlábú asztalt, tudtára adván Jánosnak, hogy az első hely, mely máskor őt szokta illetni, most magasabb rangú egyéniség számára van felhagyva. — Elülök én akárhol — szólt jámborul János, s mindenki bámulatára, csendes vérrel húzta meg magát a pad végén, saját maga faragta karosszékét, melynek támasza annyi idő óta az ő dolmányától volt fényes, átengedve másnak. Végre belépett a várt egyéniség, feltett sipkával s felsőbbségét éreztető tekintettel leült az asztalhoz, s mig a többiek ájtatosan felkelve, leszedett süveggel mondák el az asztaláldást János gazda után , az alatt ő egy szép marsot dobolt el a czintányérján egy késsel és egy villával. Ezzel leemelték az üstöt a lánczról s feltették az asztal közepére. Gondolfa leveve róla a fedőt s gyanúsan szaglálta a kiszabadult párát, mely között idegen elemeket kezde sejteni; csak miután a nagy merő kanállal megforgatta annak tartalmát egynéhányszor s meggyőződött róla, hogy minden benne van és semmi azon kívül, kezdett magának kimenni egy jó tele tányérral, gyönyörködve annak czinóberszinű levében s tulajdonítva azt egyedül a paradicsomalmának. De mégis pihenteté addig étvágyát, amig a többiek is szedtek maguknak, mert ilyenkor azon különös gyönyörűsége jutott, hogy elébb jól kimulatta magát a cselédség arezsintorgatásain, kik nyögve nyelték az ő kedvencz eledelét, s szidni szokták őt miatta, de amit ő mind nem értett. Most az egyszer azonban nagy meglepetéssel tapasztalt, hogy a cselédség rendkívül vidáman fogyasztja az ételt, s a mire legjobban számolt, János gazda nem piszkolja az ebédet, sőt inkább igen is mohón fogyasztja azt, dicsérve szemhunyorgatással szomszédjai előtt. Igaz ugyan, hogy csak a húsát válogatta. — Hozzá szoktak a jóhoz, a pimaszok . — gondola magában Gondolfo, kinek asszonya szabadságot adott azt főzetni az egész cselédségnek, a mi neki ízlik, s azzal ő is megmerté kanalát az aranyos lében s beönté szájába. Hah! hogy ugrott fel székéről egyszerre düh és rémület miatt, hogy csapta földhöz a kanalat és ordított, mint a kit égetnek, és beszélt idegen nyelvű szavakat, kezeivel hadonázva s sipkáját összetépve mérgében. János gazda azt gondolá, hogy a sok szóra felelni kell valamit, s látva, hogy az ember mindnyájukhoz beszél, s valamit kérdezni látszik, azt gondolá bölcsen , hogy a lokaj nem kérdezhet egyebet, minthogy ki tette a paprikát és vereshagymát a potpourri közé ? ő tehát nyugodt lélekkel magára mutatott és mondva szép csendesen : „magam la.“ Erre Gondolfo felkapta a tányérját, s levesestül úgy vágta Jánoshoz , hogy a hátán csörgött végig a leve. De Jánosnak sem kellett több nosza felugrott a léczáról, s megragadva a lokaj tarkóját, lenyomta annak fejét az asztalra, bele egyenesen a leveses tálba s beleverte annak orrát száját emberül. — Nesze főzted, —egyed! E csetepeté közepett megnyílik az ajtó, s maga Berta asszony lép be a cselédházba. — Mi történik itt ? kérdé meglátva a tusakodást. János elereszté erre Gondolfót, s letörölgetve magáról a levest, nagy nyugodtan felelt: — Főzni tanítjuk egymást. — Kend vén iszákos semmirevaló, még ma elhagyja a kastélyt ! kiálta rá hevesen az asszony. — Tudom, a gazdámmal megyek. — És többet a kastély köszöbét át nem fogja lépni. — Az is megeshetik nagyasszonyom, felelt János. Berta erre hevesen kezde Gondolfohoz olaszul beszélni, melyből János bárhogy mereszté is rajok szemeit, egy szót sem birt kitalálni, csupán annyit hallott, hogy „principé“-t sokat emlegették s annyit már tudott, hogy prince ps-nek Erdélyben Apafi Mihályt hivják. Már hiszen, gondolta magában, ha a fejedelemnek adnak is fel, én ott sem leszek más, mint aki vagyok. Gondolta, megértve asszonya szavait, rögtön paripát hozatott elé, s felülve rá, elnyargalt, mégpedig nem a főkapun, hanem az angol kerten keresztül. Berta asszony férjéhez sietett vissza. Folytatjuk.