Pesti Napló, 1852. november (3. évfolyam, 796–819. szám)

1852-11-03 / 796. szám

1852. harmadik évi folyam. előfizetési föltételek. Vidéken: Pesten : Évnegyedre 5 f. — kp. jEgy hónapra i­rt 30 kr p. Félévre 10 ,, „ ,, \ Évnegyedre 4 „ — „ „ 10­­ havi előfizetés, mint a slámonkinti eladás is megszűnt. Félévre Egyes szára PESTI A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig EMICH G. úrhoz intézendő, uri­ utczi Latlért ház 8. Szerkesztési iroda: Urintexa 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda, nov. 3-án HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy ha­sábos petit-sora 4 p. kr.­­jával számittatik. A be­­igtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták négy­­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számítta­­tik. A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalába Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhívás. IVPESTI NAPLÓ“ november-decemberi két hónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik. Előfizetési föltételek. Vidékre postán küldve 3 ft SO kr. Pesten házhozhordással 3 ft 40 kr pp. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (uri-utcza 8-dik sz., az udvarban első emeleten) és EMICH GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. — Vidéken, minden cs. k. posta­­hivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pén­zeket bérmentesítetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Élet és irodalom. IV. Levelezések.­­Paris: Tájékozás a császársági kér­désben. Kérvények és pártok állása. A londoni párbaj. Baldasseroni. A művészet emelkedése. Új színművek. Az elnök ajándékai. Granier de Cassagnac­us mun­kája. — Kolozsvár : Kovács Miklós r. kath. püspök f., jótéteményei. Eresei Dániel­ gyászos kimúlása. Szi­­nészeti. Sajtó. Mateor. Szüret. — Debreczen : Vasút. Színház. Ref. főiskola.) Hivatalos. (Kinevezés. Lemezkemenczékre adott sza­badalom.) Fővárosi hk­tár. Ausztria. (Bécsi hírek s események.) Francziaország. (Napoleon Lajos életének fővo­nása. Napi események. A Moniteur de l’Armée a há­ború mellett.) Nagybritannia. (London: Disraeli a parliament tory tagjaihoz bocsátott meghívása. — Készületek Wellington hg temetési ünnepélyére.) Németország. (Berlin. Frankfurt, Lipcse.) Belgium. (Brüssel.) Sp­anyolország. (Madrid.) Olaszország. (Turin.) H­e­l­v­é­t­i­a. (Bázel. Bern.) Amerika. (Uj-yorki újabb hírek. Ingerültség a spa­nyol kormány ellen stb.) Legújabb. Te­le­gráf­i t­u­d­ó­s­í­t­á­s­o­k. Vegyesek. Gazd. és kereskedelmi hírek. — Nemzeti színház. — Börze.) M­ű­t­á­r. (A Magyar Hírlap populistájának.) A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A MAGYAR HÍRLAP POLEMISTÁJÁNAK* Mielőtt szépirodalmi szemlénket tovább folytatnék, egy kis útbaigazító kitérést kell tennünk a Magyar Hírlap 909-dik számában megjelent „Egy kis polé­mia“ czímű czikkre, mely e sorok íróját részrehaj­lással, nem becsületes eljárással vádolja. Vádja indokául azt hozza fel, hogy mi a Losonczi Phőnixet a Nagyenyedi Album rovására dicsértük, hogy amazt és szerkesztőjét egekig magasztaltuk, míg az utóbbit a legaljasabb gyanúsító modorban piszkoltuk, s pelengérre akartuk állítani. Ki szépirodalmi szemlénk 2-ik számát figyelem­mel olvasá, tudni fogja, hogy e badar beszédnek semmi valódi alapja nincs. Mert mi a két album tar­talmának belbecsét egyaránt méltányoltuk , sőt még a Losonczi Phönix szerkesztőjét róttuk meg a miatt, hogy a versek megválogatásában nem volt eléggé szigorú. És így épen ellenkezőleg, s megfordítva áll a dolog, mint a­hogy a Hírlap polemistája beszél. Hogy a Losonczi Phönix szerkesztőjét érdeméhez képest illően — de nem túlzó magasztalással_­ méltányoltuk azért, mert vállalata, tervezése s kivitelében ügyes tapintatot tanusita, s mert a könyv jövedelmének nagyobb részét nemcsak, hogy becsü­letesen a kitűzött jótékony czélra forditá, de sőt eszélyes előrelátással örök alapítványokat csinált abból, — hogy hát ezért író­társaival s a pártoló közönséggel együtt kiemeltük őt, — ez nagyon ter­mészetes és szükséges dolog. Annyival is inkább szükséges, mert a többi újabb albumok szerkesztői a bejött szép jövedelmekből még eddig egy fillért sem adtak a nagy szenzorral kitrombitált jótékony czé­­lokra. Avagy talán a Magyar Hírlap palem­istájának értelme és logicája szerint a Losonczi Phönix szer­kesztőjét meg kellett volna piszkolnunk, le kellett volna dorongolnunk azon bűnéért, mert könyvéből egy egész capitálist adott a losoncziaknak, s az Enyedi album és a Komáromi Romemlékek szerkesz­tőit, egekig kellett volna dicsőítenünk azért, mert könyveik jövedelméből még eddig az enyedieknek és komáromiaknak mit sem adtak ?! — Az ördögbe ! — Ez volna még a furcsa kis igazságszolgáltatás! De hát mi lehet azon aljas gyanúsítás, melylyel mi a Nagyenyedi Album érdemes szerkesztőjét pelengérre akartuk volna állítani ? Az, hogy megróttuk a 2-ik kötettel elkövetett eszélytelenségét, mely miatt a könyv birtokába máig sem juthatott a közönség, va­­lamint hogy az I-ső kötet 2-dik kiadását sem kapá még meg. •— vagy hogy reményünket fejeztük ki az iránt, mikép a munka complett bevégzésekor szép jövedelme egy részét az illető helyre el fogja juttat­ni ? — Hisz ez még bizalmat és hitet fejez ki a szer­kesztő jelleme iránt, s inkább mondható nemes, mint a fas gyanúsításnak ! Legyen meggyőződve a polemitás ur, hogy mihelyt az általa oly különös ro­­konszenvvel pártolt szerkesztője az­ Enyedi Album­nak teljesítendi kötelességét, mi eszünk az elsők kik hozsánnát kiáltandunk neki.­­ Igen, de erről a polemiás úr egy szót sem szól mint Bodóné mikor a bor árát kérik tőle, egészen másról beszél, — a Nagyenyedi Albumot társai közt leső helyre állítja, a Phőnixet gyöngébbnek, sőt épen vizenyősnek mondja, — minket aljassággal, részre­hajlással vádol, s még a Losonczi Phönix létrehozá­sának dicsőségét is sükerével együtt egészen a Ma­gyar Hírlapnak tulajdonítja, é­s Vahot Imrét, mint a Losonczi Phönix szerkesztőjét, a legvastagabb ön­zéssel örőködik gyanúsítani. A Magyar Hírlap polemiás ura így szól a többi közt: „Ha az igazság mértékét kezében tartó szép­­irodalmi úr nemcsak az egymást dicsérő s egymás arczképét kiadó bizonyos czéhbeli írók modorát utá­nozná, de tudna részrehajlatlan lenni, úgy nem­ fe­ledte volna annak megemlítését sem, miszerint a „Losonczi Phönix“ és az által eszközölt alapítvá­nyok létrejövéseket egyedül a „Magyar Hírlapnak“ köszönik, mely legelőbb lépett és szólalt fel a had ínsé­geitől sajtolt magyar város ügyében. S csupán hazafi buzgalomból eredő, semmi hasznot nem kereső felszó­lalásának s némi áldozatainak is lett azon eredménye, miszerint igen szép részvét s pártfogás keletkezett Losoncz irányában. — Hogy e hazafi részvétet a nagy Vahot Imre okosan kizsákmányolta, s igy más esz­méjét felhasználva, a jó alkalmat használta, — hogy a losoncziaknak négyet adva , magának hatot meg­tartott,— ezt senki, a ki ötét ismeri, rész néven nem veheti, sem érdemeit, és az általa tett alapítvá­nyok becsét e körülmény nem kisebbíti. — De épen azért kár nagyságának újabb meg újabb hirdetésével nemes szerénységet sérteni.“ Miután a félebbi tételekben már világosan bebizo­nyítottuk, hogy részrehajlók s aljas gyanusítók nem vagyunk, — most a Hirlap polemiás ura , mint a Nagyenyedi album zserkesztője ügyvédének ellené­ben, ■— szabad legyen nekünk , mint kik e polémiát előidéztük, bebizonyítani azt, miként a Losonczi Phö­nix és alapítványai létrehozásának érdeme legkevésbé illeti a Magyar Hírlapot, — és hogy a L. Phönix szer­kesztőjének gyanúsítása, ha nem is aljas — mert hi­szen gyanakodni és gyanúsítani mindenkinek sza­bad — de mindenesetre ép oly alaptalan, mint a mily méltánytalan. Igaz, hogy 1850-ben Losoncz elpusztulása bor­zasztó történetének leírása egy szemtanútól a M. Hir­lap hasábjain jelent meg először; az is igaz, hogy nem annyira népszerűség-vadászattól, mint inkább önzéstelen hazafias áldozatkészségtől ösztönözve, a M. Hirlap érdemdús szerkesztője, adakozásra szólíti fel a közönséget, és az ez utáni adakozást egypár fo­rinttal ő maga nagylelkűen és tettleg megkezdé. — Azt is megengedjük, mikép Vahot Imre agyában — és talán szivében is — ezen hirlapilag közlött czikk ébreszté föl az irodalmi vállalkozás eszméjét; hanem ebből még egyáltalában nem következik az, hogy a Losonczi Phönix és az ezáltal eszközölt ala­pítványok , létrejövésöket egyedül a Magyar Hírlap­nak köszönhetik. E tekintetben nagyobb érdeme van a részvétet ébresztő czikk írójának, mint a közlőnek, de azért még őt sem lehet a L. Phönix teremtője, egyedüli létrehozója gyanánt tekinteni. Ha a M. Hír­lapnak eszébe jutott volna a közlés után Losoncz fölsegélésére egy irodalmi vállalatot nemcsak indít­ványozni , de egyszersmind szellemi s anyagi süker­­rel is létrehozni, v­agy méltán érendő őt a dicsőség, de miután történetesen Vahot agyában villant fel a jó gondolat, s ennek sikeres valósulását leginkább az ő ismert irói neve, jelleme s ernyedetlen munkássága eredményezte, — bizony még valami máguszi vará­­zsolattal is, igen nehéz volna tőle a Lerótt ?i Ph.i­n Budapest, nov. 3-án. ÉLET ÉS IRODALOM. IV. A XVII-dik század irodalmi terményei kö­zöl eddigien legtöbb részvéttel a hon viszontag­ságait ábrázoló művek találkoznak, és Cserey népszerű regényeinkkel is az olvastatási versenyt kiállhatja. Nem érdektelen tehát megvizsgálni: mind ha­tást gyakorolhat mind tudományos mind pedig szépirodalmunkra, a közönség ízlésének ezen örvendetes változása? A külső korlátok, az eszmék és irányok el­leni vámsorompók s veszteglőintézetek, ha bizo­nyos elveknek és bizonyos törekvéseknek a könyvsajtó általi terjesztését gátolhatják is, sem higgadt belátást, sem komolyabb világnéze­tet nem plántálhatnak az irodalomba, mihelyt ez még suhancz­ éveiben van, vagy pedig a po­litikai gyors változások miatt, melyek véletle­nül következtek egymásután, elvesztette biztos szemmértékét a vágyak és a kivihetőség meg­ítélésében. Ily sajátságos, ily átmeneti helyze­tek alatt, a természet­tudományokon kívül, leg­inkább a történészet van hivatva, egészséges vért és nedvet terjeszteni az irodalom rétegébe. Őt illeti: visszahozni a kedélyekbe a nyugalmat apathia nélkül; elvenni az ábrándokat, de meg­óvni a hitet; lejebb szállítani az önbizakodást, de szétoszlatni a csüggedezést ; gondolkodóba ejteni a hiú vakmerőséget , de nem leloh­asztani a józan erélyt; kételyt támasztani a nagy sza­vak és csillogó eszmék iránt, de nem száműzni a reményt az emberiség és közmivelődés érde­keinek terjedése felől. A történészet szerepe : mérséklettséget tanítani fölfedezés helyett, és szétoszlatván a légvárakat, melyeket a beteg képzelődés oly örömest épít, kijelölni a szerény tért, hol a hű munkásságnak eredménye és ju­talma lehet. Én mindig azt tapasztaltam, hogy a­hol az irodalom kezd felhagyni a hazai történészettel, ott már bizonyos nyugtalanság, szakadozottság és rajongás kapott lábra, mely előbb utóbb min­den más irányban és hatáskörben is fog jelent­kezni, a­hol pedig az elmék hosszas hánykodás után megint a hazai történészeihez fordulnak, ott a közvélemény higgadtabb, nemesebb és gya­korlatibb lendületet nyert, mely aztán leginkább nyiti és tisztítja. Ezen észrevételt csak általánosan hoztam föl, anélkül, hogy kifejtését most magamra vál­lalnám. De a XVII-dik század emlékíróira térvén is­mét vissza: úgy hiszem, miként éppen e — kü­lönben fogyatkozásokkal teljes—munkáknak ter­jedése, fogja nálunk lehetségessé tenni a maga­sabb történészetet. Addig, mig világ elibe nem­ jutnak, mig, a közkönyvtárak ritkaságai he­lyett, a mindennapi élet olcsó kellékei közé nem tartoznak: bár mennyire sóvárogjuk is, újabb irodalmunk igen kevés jó történészes műveket hozand elő. Nem azt akarom mondani, hogy a­kik ná­lunk eddig hazánk múltjával foglalkoztak, a többi kútforrások között, magyar nyelven irt krónikáinkat mellőzték volna, s hogy rájuk nézve a most először sajtó alá került emlékirók, nem is sejtett kincsaknák lennének. Ez nincs egészen így. Ezer meg ezer okmányok és számos latin kút­fők mellett, kétségkívül volt valami tekintet az egykorú magyar historicusokra is ; noha alig hi­szem, miként a Jászayhoz hasonló szorgalmú történetbúvárainkon kívül, Magyarországon má­sok ismernék az erdélyi emlékírók sorából akár Mikót, akár Bethlen Miklóst, pedig mindkettő igen érdekes korszak szemtanúja és megírója vala. De a fő ok, miért állhatatosan meggyőződve vagyok, hogy csak magyar kronistáink kiada­tása vezethet maradandó becsű történészek munkákhoz, leginkább olvasó közönségünkre vo­natkozik. Mai időnkben kitűnőbb felvirágzást az iroda­lomnak csupán azon ágai nyernek, melyek a reáfordított fáradtságot megjutalmazni is tudják. Egy szerelmi dalt, s a pártok élénk küzdel­me közt, egy politikai röpiratot, könnyen fog készíteni, kit költői geniusa, vagy a szőnyegre hozott kérdések iránti részvétel izgat; —­ igen könnyen, még akkor is, ha a nyomatott pél­dányokat ingyen kellene kiosztani, s ha a rövid órák terménysért a dicsőségnél, vagy csak is­merősei méltánylásánál is, egyéb díj nem jutal­mazná. Azonban nem ezen eset kerül elő, midőn rendkívüli talentumnak és sok évi munkásság­nak kell egyesülni egy írói mű előállítására. Itt anyagi érdekeknek is szükség a hivatás nem bír egyszersmind kitűnő vagyonnal; mi oly ritka eset, hogy napjainkban sehol a tudomá­nyos irodalom valamelyik szakát, még az elha­­nyagoltatás és pangásból fénypolczra nem emelte. Mindenek közt pedig a történészet az, mely­ben a megírt­­vek száma majdnem legkiáltóbb aránytalanságban áll, a reáfordított munka és kutatások mennyiségével. S kivált, csupán öt millióból álló nemzetnél, rendkívül sok rokonszenvnek kell a hon múltja iránt a kedélyekben lángolni, hogy a történé­szed ,jeles művek illőleg díjaztathassanak. E hő rokonszenv nélkül, azok mindig gyéren fognak tudományosságunk láthatárán jelentkezni. S igy merül föl a XVII-tsik­ század emlék­íróinak fontossága. ' ' Mert, ha van, mi a történ­szetnek a kevéssé olvasni szeretők közt is közönséget teremtsen, emlékíróink bizonyosan olyak. Bennük annyi ősmagyar szellem, annyi gyer­meteg fölfogás, annyi jámbor egyszerűség, annyi kellemes részlet, annyi táblabirói világnézet van, hogy a kisebb műveltségüeket szintén ér­dekelni s magukhoz vonni fogják. Szúljék az a színezet és zamat mellett is, könnyen érthető, könnyen élvezhető. Szellemök az irodalommal folytonos érintke­zésben nem levő közönségnél honosabb, mint első tekintetre gondolnék, mert a nép lassan cseréli föl világnézetét, s az eszmék, melyek a társadalom tetőzetét érintik, ritkán hatnak alap­jáig le. Paris, oct. 26.­­ Ideje, hogy véget vessek hosszas hallgatásom­nak, s a tollat ismét kezembe vegyem. Ne a leve­lező hanyagságának , hanem azon körülménynek tulajdonítsa ön hallgatásomat , hogy a nagy ese­mény előtti napokat (a császárságot értem) való­ságos contempláló szerepre szántam volt magamat. Parányiságom azonban szinte elveszett, szinte to­vasodortatom az óriási mozgalom árjában, melyet az európai fontos kérdés megoldása keltett föl, s melynek lecsendesitése Csak az új császár egy le­gyen szavától függ. És jelenleg is szólhatok-e egyébről , mint a császárságról , ennek kikiál­tása napjáról, az örökösödésről stb ? Mi a tör­­vényhozótest .összehívása napját illeti, ezt nov. 25— 26-kára teszik , míg a beigtatás csak dec. 10-dikén történnék meg. Bárhogyan történjék, e tekintetben semmi megállapodás, legalább a közvélemény veze­tői között. Mi azt hisszük , miszerint ezt is az elnök fogja decretálni, ki a dec. 2-ki coup d'Etat-t, Eu­rópa meglepetésére eszközölte, s valahol, úgy ez időre nézve is ,,az elnök csakugyan oly oszlop, mely

Next