Pesti Napló, 1853. március (4. évfolyam, 892-917. szám)
1853-03-24 / 912. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidéken: Pesten. Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 — „ „ A havi előfizetés , minta számonkinti eladás is megszűnt. Egy hónapra 1 f. 30 k. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 8 ., — „ Egyes szám . . 4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,nyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Laffert ház 8. 912 , in -2 . ~ Szerkesztési iroda: úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, mart. 24-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy-1 Magánviták négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési fölhívás .PESTI NAPLÓ második negyedévi (april—jun.) folyamára. Vidékre postán küldve . . 5 frt. Helyben házhoz-hordással . 4 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál, — és Pesten e lapok kiadóhivatalában úri utcza 8 sz. a. I-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. Figyelmeztetjük a t.ez. előfizetőket, miszerint a jövő évnegyed elején a Pesti Napló tározójában Stowe asszonynak Tamás Bátya kunyhója ünnepelt szerzőjének első művét messze felülmúló legújabb irányregényét fogjuk megkezdeni. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. A HIVATAL KÖRE ÉS HATÁRAI. Budapest, mart. 23. II. A dolog természeténél fogva a közhivatal annyiféle, ahány ága van a kormányzásnak. Ezen elágazás szerint különbözők ugyan a hivatalok teendői,de a végrendeltetés mindnyájára nézve ugyanaz. E végczél: nemcsak lehetségessé tenni a kormányzást, hanem azt is eszközölni, hogy a kormányzásnak sikere a polgári társaságra nézve a közjóllétben észrevehető, jótékony, növekedő, és áldott legyen. E végzél következtében a hivatalnok nem a kormány egyoldalú eszközének, hanem munkássága eredményéhez képest a polgári társaság jólléte egyik hálára méltó ügynökének, s a nép jóltevőjének tekinthető. S minthogy magának a kormánynak tekintete, súlya, fugékonysága, és hatalma a társadalom jóllétével és boldogságával arányban áll, magából következik, hogy azon hivatalnok leghívebb s legkitűnőbb szolgája a kormánynak, ki a kezére bízott törvényeket s kormánya utasításait a közjó kifejtésére a legtökéletesben s legnagyobb mértékben képes foganatosítani. De ismét a dolog természetében fekszik, hogy habár minden egyes közhivatal rendeltetése szükséges és hasznos, mégis nem minden hivatal tanúsíthat egyenlő hatást és szembeszökő eredményt a népre működése által. A pénzügügyel, számadásokkal és számvitellel foglalkozó tisztviselő, minta ,nervus rerum gerendarum, kezelője, kétségtelen igen fontos dolgot végez, de munkájának sikerét, hasznát és érdemét a státus inkább, mintsem a nép, tudja méltányolni. Közvetlenebb, érezhetőbb s épen azért határozottabb azon tisztviselők hatása, kikre az igazságszolgáltatás ügye bízva van. — A becsület, vagyon s a magánérdekek roppant tömege van őrködő kezeikbe letéve, s a nép, a napi esetekben szigorú igazságot, lelkiismeretességet s pártatlanságot tapasztalván, nemcsak méltán tiszteli biráit, de nagyobb figyelemmel is kiséri működéseiket, s bizodalom fakad benne azon állapot iránt, mely neki személy- és vagyonbátorságról kezeskedik, s az igazságot nemcsak igazságosan, de gyorsan is szolgáltatja. De még átalános, és részletesb a közigazgatási tisztviselő hatása, kivel a nép majdnem fejenkint közvetlenül érintkezik, ki a közélet minden szálait úgyszólván kezében tartja, s kinek józan eljárásától függ leginkább nemcsak a kormánykerekek rendes és biztos forgása, de az elmék nyugalma, sőt az átalakulás jelen szakában az elmék simulása is. A közigazgatási tisztviselő kezén keresztül megy a fenálló rendszer az életbe. Vájjon e rendszernek csak rámáit lássa-e a nép, vagy az abból fejleszthető jótékonyságot is naponta növekedő arányban élvezhesse, — a legnagyobb részben nem a hivatalbuzgóságtól, hanem attól függ, ha a közigazgatási tisztviselőt azon szellemnek legalább egy parányi részecskéje lelkesíti, mely az első czikkben idézett Schubartot hazája fóltevőjéül emelte fel. S habár e tekintetben múlt éven át a volt ,Magyar Hírlap, hasábain a kettős kereszt alatt némely nézeteket elmondottunk, nem hiszszük fölöslegesnek, azokat még e lapokban is néhány sorral folytatni. Pest, mart. 22. A franczia alkotmány legnevezetesb pontja a budget (költségvetés) megszavazása. Miután eléggé fölfejtetett több ízben , miszerint ezen jog az alkotmányos élet legnagyobb biztosítékául tekinthető, fölöslegesnek tartjuk a franczia költségvetésnek ezen szempontbóli bővebb fejtegetését. Átmegyünk a kérdés gyakorlati oldalára. " Mikép a budget már 1853-ra is tetemesen növekedett és 1386 millió frankra rúgott, úgy az 1854- diki, melyet a törvényhozó testekbe szándékoznak mielőbb terjeszteni, nagyon jelentékeny mennyiséggel szaporodott. Most 1444 millió frankban állíttatott meg a kormány által. Ezen szám azt mutatja, miszerint vagy a deficitnek kell a jelenévi költség megszavazásával is tetemesen növekedni, vagy pedig, hogy a kormány oly forrásokhoz jutott, melyekből mind az eddigi hiányok egy részét, mind pedig a jövendő nagyobb kiadást fedezheti. I. Napóleon császárnak lelkiismeretes szokásai közé tartozott nemcsak, hogy az államtanács üléseit, melyekben az állam ügyeit részletesebben tárgyalták , gyakran meglátogatta, hanem élénk részt vett a kérdések eldöntésében, s némi önérzettel párosult kedvvel szerette államtanácsosainak, kik Francziaország legjelesebb emberei valónak, a vita közben fölmerült ellenvetéseit; szóval, az államtanácsban az eszélyes polémiának, mely nem szavak , hanem dolgok fölött folytattatott, mindig helyet engedett, s az ellenvéleményekért épen nem neheztelt. III. Napóleon császár e tekintetben is folytatni látszik elődének hagyományait. Az államtanács üléseit látogatja, s nevezetesen az 1854-ki költségvetés megvitatásában alapos és széles ismereteinek adta tanúságát. Az 1854-ki budget, miképpenőbb is megjegyeztük, jelentékenyebből növekedett, mint az előbbi években, azonban, ha a födözésére szánt forrásokat tekintjük, némi megszorítások következtében már ott áll a dolog, hogy 25 millió deficit marad , mely az állami erdők eladása által könnyen pótolható lesz. A bevétel- és kiadásbani súlyegyen nem egyebet mutat, mint azt, hogy mind a kormányzat illő menetében van, tudniillik a gazdálkodás eredménynyel alkalmaztatik, mind pedig a közjóllét annyira emelkedett, hogy a szükségeseket fedezni lehet. Ezen szerencsés viszony kétségkívül az államfő rendkívüli erélyességének s azon czél jelenségének tekintendő, miszerint ezáltal is, rendbehozván a belviszonyokat, csak Francziaország tekintélyét, erkölcsi méltóságát és jóllétét igyekeztek fokról fokra emelni. Azonban nem mellőzhetjük itt egy körülmény megemlítését , mit az államfő ellenségei szenvedélylyel akartak fölhasználni, mely azonban kiszámított sükerre nem juthatott. A senatus változtatása következtében, most a költségvetést nem fejezetek- hanem minisztériumokként szavazza meg a törvényhozótest. Ebből azt következtették, hogy a kormány az alkotmány ezen biztosítékát is megrenditni akarja, s nevezetesen Merode gróf, ki közelebbről a törvényhozótestből kilépett, visszalépésének egyik indokául hozza föl, hogy a törvényhozótest a budgetet már nem fejezetek, hanem minisztériumok szerint szavazván, ő ily erkölcsi méltóság nélküli testületnek nem akar tagja lenni. Azonban bármily biztosítékot látott is Merode gróf az előbbi megszavazási rendszerben , a kormány erélyesen szemére lobbantja mindazoknak , kik e tekintetben gyanúsításokkal léptek föl, mikép mind az előbbi kérdéses rendszer üdvtelen, mind a jelen gyanúsítás alaptalan. I. Napóleon alatt a budgetet osztályonkint szavazták. A kamara 1822-ben kívánta, hogy fejezetenkint szavazhassák. 1831-ben a kamara megállította, hogy a fejezetenként megállított hitelt más fejezetekre nem lehet átvinni, hanem úgy kell alkalmazniok, mint a kamara megszavazta. Ennek az lett következménye, hogy a kiadás mindig növekedett, mert volt bármily magasra számítva a fejezeti hitel, ha az illető miniszter kiadta, s ha több szükséges volt, más fejezettől nem vehetett, hanem kénytelenitteték rendkívüli hitelhez folyamodni. Például hozzák föl, mikép 1830- ban, 987 millió fokot szavaztak meg 87 fejezetben és 1847-ben 1459 milliót 436 fejezetben. A császár, mikép e kérdésben a Moniteur is nyilatkozott, nem akarja tovább tűrni a bevétel és kiadás közti rendetlenséget, s nem akarja , hogy a legjobb szándékkal átvitt költségvetés a többség önfejűségének legyen kitéve. És különböző érdeke van-e a kormánynak , mint a nemzet képviselőjének , azaz a törvényhozó testnek ? Nem volt károsabb hatású, mint azon taktika, melynél fogva a kormány és kamara úgy álltak egymással szemközt, mint különböző érdekek képviselői, mintha a nemzetnek és fejének nem egy érdeke volna! Ezen káros szembeállítás egyik támaszát látjuk azáltal kidöntetni, midőn a kormány a budgetet fejezetek helyeit minisztériumokként szavaztatván meg, véget vet a még létezhető párttorzsalkodásoknak. III. Napóleon, úgy látszik, azt akarja, hogy érdeke a népében és a nép érdeke az övében összeforrván, Francziaország egészen egy érdeknek hódoljon. Pest mart. 23. oo A történelem, midőn a múltakba visszavisz, tanúságot tesz arról, hogy a nemzetek élete az egyesekéhez annyiban is hasonló, a mennyiben ott is mint itt a halált fokonkinti gyengülés s a működő létező feloszlása előzi meg. Példa erre a hajdan hatalmas római birodalom, példa az egykor oly fényes byzanti császárság. Ez utóbbi nyolczszáz év előtt tetőpontján állott az európai hatalomnak; de miután néhány hanyag uralkodó balfogásai által az összetartó erő csökkenni, s tartományai közöl egyik a másik után uralmától elesni kezdett, szétmállott egy csapásra az egész, s Byzancz tornyaira a félholdat tűzte ki az ifjabb vetélytárs hódító fegyvere. A vetélytárs kormányzati elvben s fegyverrel erősebb volt mint előde, de a kelet fővárosából szétrezzentett tudományok tova szálltak Európába, fészket vertek, s a polgárisulás fensőbb hatásával súlyegyenezték Szolimánnak nyugatot fenyegető hatalmát. A Porta nem tanúit elődétől, vétkes gondatlansággal nézte és tűrte gyengülését, vagy kénytelen volt tűrni azt, amennyiben a polgárisulás a súlyegyent nyűget részére nyomta le, s míg ez óriási léptekkel haladt, a török birodalom, egy — minden haladást D’ ALFI KORNÉLIA MARQUISNŐ, vagy az Annecy-tó és környéke. (Folytatás. *) XXXVII. Robert azon nap, mikor megegyezik, hogy a marquisnőt a következő éjjel a Tournettere vezesse, alkonyatkor Fanchette házához ment, tudva, hogy nem találja otthon elébb, mint mezei munkájábeli haza érkezte után. Már távolról oly kifejezéssel hallotta énekelni, mely egészen meglepte. A fiatal leány hangja valamivel többet s nemesebbet hirdetett puszta víg kedvnél, abban az ember egy boldogságtól túláradó szív ömlengését érezte, mely boldogságát a felhangzó egyszerű dalban lehelli ki! Fanchette, énekközben a parasztos vizcseberre hajolva, gyökereket tisztogatott a vacsorához; a három gyermek, kiket anya gyanánt szeretett, nem messze onnan a gyepen játszadozott a gidákkal; a leány úgy neki engedé magát énekének, hogy észre nem vette Robert jövetelét, csak mikor egészen melléje érkezett, mondván neki: — Kegyed igen vidám kedvben van ma estve, Fanchette ? — Elhiszem, szivem örömmel van eltelve. — S honnan ennyi öröme ? — Nem tudja ön ? ő megérkezik holnap ! — Jegyese ? — Istenem, igen, ő. . . Egy pesay-i ember által, *) Lásd P. N. 911-dik », ki épen falunkon ment át, tudatta velem e jó hirt... Anyám is olyan boldog, hogy ki nem lehet mondani: „Megérkezik fiam“ mondá örömtől könnyezve. ..az én Fanchette-em elégedett lesz...“ Anyámnak igaza van, szivem úgy meg van elégedve, hogy a miatt egész éjjel nem fogok alhatni! — így tehát a házasság korábban lesz ? — Bizonyosan, jövendőbelim annyit s úgy dolgozott, hogy négy hónap alatt megkereste azt, mit hat alatt kellett volna keresnie; minélfogva két hónappal elébb történhetik meg házasságunk. — Fogja Fanchette, — mondá Robert egy arany gyűrűt nyújtva át, melybe egy metszett karmol volt foglalva, — fogja, legyen ez esketési gyűrűje. A fiatal leány ámulva tekintett a gyűrűre, nem merve azt elfogadni. — Nekem adja ezt a szép gyűrűt? — viszonzá ő, — s miért adja nekem ? — Hogy emlékezzék meg rólam . . . majd ha nem látand többé. — Ah ! Istenem ! — kiálta fel Fanchette fájdalmas meglepetés kifejezésével, mely hirtelen elszomorítá mosolygó s szomorú képét, — el akarja-e ön hagyni a vidékt ? — El. — S mikor? — Még ez éjjel. — Sokára? — Örökre, Fanchette. ... — Örökre! S a fiatal leány nem is gondolva a Robert által ajándékozott gyűrűre, felsóhajtott, szép kék szemeiből egy köny gördült ki s folytatá: — Hogyan ? Ön elutazik! lehetséges-e ? elutazik! — Fájlalja elutazásomat ? — Oh! nagyon ... ön mentett meg bizonyos haláltól . . . aztán ön, bár igen szomorú, de oly jó, ritkán láttam ugyan önt, de tudtam, hogy ott van fenn Rousseau házában, s egész ünnep volt nekem, ha távolléte alatt valamit oda vihettem, mit haza érkezve ott találandott; aztán nem tudom, mi súgja nekem, hogy nagy fájdalmainak kell lenni annak, ki így él egyedül, s az ember mindig ragaszkodik azokhoz, kiknek fájdalmaik vannak, mert sajnálatra méltók. — Kegyed nem csalódik, Fanchette, engem kegyetlen bánat emészt! — S másutt nem fog-e annyira szenvedni a miatt, mint itt ? . . . miért távozik tehát ? — Reményem, hogy ott . . . hová megyek . . . nem lesz több bánatom. . . — Már az más, akkor helyes, hogy elutazik... de mégis kár . . . nem szükség ugyan, hogy itt legyen ön, avégett, hogy megemlékezzem arra, miszerint ön nélkül meghaltam volna, csakhogy megemlékezésemet többé nem fogom kimutathatni, pedig az igen jól esett nekem. Képzelje csak ! ha meghaltam volna! mivé lett volna anyám, ki alig tud kimenni a mezőre ? s a kedves kis árvák ? s ő, ki annyit dolgozott, csakhogy hamarább megtörténhessék házasságunk. Lám, mennyi ember szenvedne, ha ön meg nem akadályozza halálomat a chavoirei hegytorkolatban ! S most elutazik ön! Ah! ez igen sajnos! de nem, nem sajnos, miután ott, hová megy, mint mondá, nem lesz több bánatja, de nekem mindig szorulni fog szívem, mikor a mezőn járva megpillantom Rousseau házát. S Fanchette keze fejével letörölte a kerekded s napfogta arczain legördülő könyeket. — Kevés jobb szív van, mint a kegyedé, gyermekem, — felesé Róbert felindulva. — kegyednek köszönöm az egyetlen vigaszt, mely bánatomat enyhítette ; kérem tehát, tartsa meg e gyűrűt emlékül. — S megfogván Fanchette kezét, ujjára húzta a gyűrűt, melyre a leány szomorúságában reá sem nézett; aztán zsebéből egy gondosan papírba takart s elég nehéz csomagot húzva ki, folytatá:—Kérem, gyermekem, tartsa meg ezt is emlékül tőlem, s várjon holnapután reggelig e papír felnyitásával; abban néhány Sort találand tőlem, miből megtudandja , mit várok kegyedtől. Fanchette csaknem gépileg vette kezébe a kis csomagot , nem törődve azzal, hogy megtudja tartalmát ; aztán sírva mondá Robertnek : — Tehát ma éjjel csakugyan elutazik ? . . . Most utolszor látom önt, utolszor beszélek önnel ? — Ma éjjel hold feljötte előtt elutazom, Isten áldja, Fanchette! Ha fiam volna, kívánnám, hogy olyan hitvestársra találjon az életben, mint kegyed; még egyszer, Isten áldja, édes gyermekem ; engedje, csókoljam meg homlokát, mielőtt örökre elhagynám. A fiatal leány, fejér keblére hajtva, hova könnyei csordultak, tisztalelküleg nyújtá oda homlokát, melyre Robert egy atyai csókot nyomott, mig a leány tikkadó hangon mondá neki: — Isten önnel tehát, ha meg kell lenni. . . . Isten önnel ! Robert mélyen meghatva, hirtelen eltávozott; de néhány lépés után visszafordulván, egy utolsó Istenhozzádot intett Fanchettenek, ki helyét állva, szemeivel követte őt; a három kis gyermek körülötte gyülekezett, s megfogván kezeit, melyeket csókoltak, könnyei okát látszanak kérdeni tőle.