Pesti Napló, 1853. április (4. évfolyam, 918-942. szám)
1853-04-01 / 918. szám
1853. negyedik évi folyam. 91. Péntek, ápril. 1-én. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidéken: Pesten. Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 — „ ,, A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. Egy hónapra 1 f. 30 k. p Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 8 „ — „ Egyes szám . . 4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,nyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Laffert ház 8. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. FÜRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beiktatási s 10 p. krnyi külön blyegdí előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajcárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és íinneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhivás .PESTI NAPLÓ második évnegyddi (april—jn.) folyamára. Vidékre postán küldve . . 5 frt. Helyben házhoz-hordással . „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál, — és Pesten e lapok kiadóhivatalában úri utcza 8 sz. a. 1-só emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. NON OMNES OMNIA. Budapest, mart. 31. Az ipar- és kereskedelmi kamarák felállítása az új rendszernek fénypontjai közé tartozik. E nevezetes institute behozatala egyik kétségtelen tanúsága annak, hogy az ausztriai kormány a gyakorlati reform terére lépett. Az ipar és kereskedelem mindazon fontos kérdései, melyek annakelőtte a csalhatatlanság nimbusába borult hivatalszobákban gyakran a valódi érdekekkel ellentétben tárgyaltattak, a most szakértőkből alakult testületek által kezeltetnek. A kamarákat iparosok , kereskedők , gyámokok s pénzügyérek képezik, a közbizalom által legértelmesb s legjobb indulatu polgártársaink közöl kijelölve. Ezen institutiónak jótékony hatását máris érezzük, s a kamarák további buzgó és állhatatos törekvésétől mind az iparüzlet, mind a kereskedelem körében még hathatósb reformok keresztülvitelét várhatjuk. Reményjük különösen , hogy közremunkálásuk s korszerű rendszabályok indítványozása által fokonként mindazon factorok életbe fognak lépni, melyek a virágzó ipar és kereskedés minden eddigi akadályait Magyarországban is elháritni, s az értékteremtő ügyességet arányba hozni fogják a magyar föld gazdagságával, s a magyarországi népfajok sokoldalú képességeivel, hogy a birodalomnak minden tartományai karöltve haladhassanak a jóllét és polgárisodás azon magasb fokára, melyhez a birodalmi népeket eljuttatni a kormányon ülő férfiaknak legdicsőbb czélja és ösztöne. Sokat, igen sokat várunk tehát az iparkamaráktól , de — nem mindent! Non omnes omnia possumus. A munkafelosztás elvét maga a természet állítá fel, azon határok által, melyeket az emberi képességek között vont. Az iparkamarák nem szolgálhatnak oly panacea gyanánt, mely a sociális élet minden szükségeit fedezze. Az iparkamarák méltán és helyesen fogják mindenkor a virágzó ipar feltételéül s alapjául a reál képességet kijelölni és sürgetni. De azért nem az iparkamarák feladása a reáliskolákat létrehozni. A reáliskolák állítása szükségkép egyik tüzetes tárgya a kormány gondoskodásának, amit az iparkamarák meggyőződése és befolyása pótolni s végrehajtani nem képes. Azért vannak az iskolai hatóságok s a közigazgatási végrehajtó tisztviselők, hogy közvetlen érintkezésben a községekkel, s tekintélyük, és tárgyismeretük által e hézagot kitölteni igyekezzenek. S csak ez úton fognak országszerte létesülhetni reáliskolák, így vagyunk a bor dolgával, így a selyemtenyésztéssel is, melyek az iparkamarák különös figyelmébe vannak ajánlva. Kétségtelenül mindkettő oly iparág, mely a kamarák kitűnő részvétét megérdemli. De mindkét iparág gyökere azon osztály hatalmában áll, melyre az iparkamaráknak egyenes és részletes befolyásuk nincsen. Meleg köszönettel veendi a bortermesztő közönség, ha az iparkamarák a borkivitel könynyebbítésére s emelésére szolgáló utakat találnak és készítnek, de a szőlőmivelés és bortermesztés hiányait legbiztosban és legezélszerűbben Gazdasági Egyesületek fogják leküzdeni. Nagy szolgálatot teendenek az iparkamarák, ha módot találnak háladatos selyemgubó bevásárlást eszközleni, selyemmotolyú intézeteket sűrűbben létrehozni, a megbukott selyemtenyésztő intézeteket lábra állítani; — de az eperfa művelése s terjesztése, mely a selyemtenyésztés bölcsője, — vagy a kormány parancsszavát igényli, vagy külön társulati közremunkálásra szorul, mely kétségkívül szinte a Gazdasági Egyesületben lelné fel legbiztosabban sikerdús forrását. Mert: non omnes omnia possumus. Newyork , mart. 3. *) Néma, sőt tétlen valók majdnem két egész hónapig , koránsem tárgyhiány miatt, hanem beteges állapotom egészen megszokta működtetési körömet, s a legkíméletlenebb szenvedések tevének rabjokká. „Bolond ! te nyögsz , panaszkodni, Hogy kínai testednek Nagyok. Tűrj! Ezek elmúlnak. Hiszem : Hogy lelked , szűdnek Verése először honodé. Aztán H. Fanny galambodé.“ Nevetséges! az ember még halmozott nyomor és ínség közepett is verseket akar írni. De térjünk át az újvilág eseményeire, nem politikus egyén kezébe való a versköltői toll. A külügyi bizottmány elnökének (Mason urnak) ama fontos indítványa fölött, hol ama hivatalos levelezés előterjesztését sürgeti azon fölhívás tárgyában, melyet a franczia és angol kormányok intéztek az egyesült államokhoz, hogy köttessék szerződvény, miszerint a nevezett három kormány bármelyike Cuba szigetét soha maga részére megszerezni nem fogja, mint a t. olvasók emlékezni fognak, a vitatás a senatusban elhalasztva jön. Ezen indítvány azóta többször heves vitára nyújtott alkalmat, de fájdalom, mindeddig Mason úr ezélját nem érte el. Úgy látszik, hogy Cuba szigetének az államokbai bekeblezését gátoló ellenzéki pártok nemcsak a whigekből, hanem a jelen erős demokrata párt embereiből is állnak. Hihetőleg valósuland ama jóslatom, melyben azt írom önöknek , a whig pártot azon remény kecsegteti, miszerint a demokrata párt túlnyomó ereje által magát buktatandja meg.“ Sema történt vitatásokból csakugyan jövendölésem kerül szőnyegre, mert Mason úr indítványát nagyobbrészt a demokrata párt emberei ellenzék, miből bizonyosan meghasonlás szülemlik. Hogy idővel, akár egyes kalandorok fondorlatai s érdekeivel, akár az államok békés után történendő egyezkedése után Cuba meg*) „Arábia“ gőzös, mely ezen és a tegnapi newyorki levelet hozta , onnét mart 10-én indult el. szerzése bekövetkezendik, ez oly kétségtelen, mint a napfelkelte, s oly igazság, mint maga a logika; s hogy ezen idő nem messze van,szinte tagadhatlan, valamint bizonyos tény az is, hogy Cuba egyedül csak az államokbai bekebiezése után marad békés helyzetben, de nem külhatalmasság birtokában. Köztudomású dolog, mikép Cuba bekebiezése a rabszolgatartó államokra elkerülhetlen szükségesség. Azon többem is fontos érdekek legfőbbje pedig, mi a sziget mielőbbi bekeblezését sürgeti, a rabszolgatartás feletti kérdés, mondhatnék a déli államokra élet- vagy halálkérdés. A rabszolgatató államoknak nemcsak éber figyelmet, de egyszersmind tetemes áldozatokat kell gyakorolniuk, hogy íme kérdésnél mindig többségök legyen, amidőn a rabszolgatartás törlesztéséről szó rend. A sziget termesztvénye, kereskedése, sőt mondhatnék még fontos geographiai fekvésének megszerzése is, nem oly fontos kérdés, mint a nevezett rabszolgatartási birtokterjesztés. Ez egyedül az, mi a sziget bekeblezését elkerülhetlenül követeli, tudván, a déli államoknak mily roppant gazdagsága, tőkéje áll koczkán e kérdés eldöntésénél. Nem tartom feleslegesne röviden megemlíteni a rabszolgatartásról a következendőket : „A rabszolgák száma az államokban 1840-dik év óta 28 percenttel szaporodott. 1850-ben összesen 3,198,324 nigger, vagyis rabszolga volt, így szaporodása a nevezett percenttel 50 év múlva ad 14,466,408 feketét. Ennek értéke csak a legcsekélyebb árt véve 5,786,563,200 dollár leend. De vegyük csak 1850. évi értékét, mily roppant összeggel találkozunk, s igy a rabszolgatartás eltörlesztése csaknem kevesebbe, mint 1,279,329,600 dollárjába került volna a déli államoknak a nevezett évben, bizonyosan három év alatti szaporodásából szinte meglehetős nagyságú összeg tűnik föl. Ez azon főérdek, mi a rabszolgatartó államoktól éber figyelmet s feláldozást igényel. Ez az, mire törekedniük elkerülhetlen, ha csak millióikat önként oda vetni nem akarják; ez azon közös érdek rájuk nézve, minek megsemmisítését közös erővel gátolniok kell, és végre ez azon közös vagyonuk , melynek elkobzása minden kárpótlás nélkül ha megtörténnék, bizonyosan szétrombolni fogja az Uniót, maga után vonván e nagy köztársaság bukását. A déli államok rabszolga-kezek nélkül nem virágozhatnak. Élő például szolgálnak azon tartományok, mikben mint birtokaiban, Angolország a rabszolgatartást eltörli. Tekintsünk csak Granadába, hol a rabszolgatartás megsemmisítve jön, és látni fogjuk, mint sülyedt a tartomány iparkereskedés- s termesztményiben. Ott látni fogunk ültetvényeket, melyek évek előtt talán a földgömbön a legjobbak, legszebbek,legjövedelmesbek s legjobban rendezettek valának; most elhanyagolva, elhagyatva, tozitva, s minden szorgalom nélkül ott állnak, és értékök ezer percenttel leszállt, sőt ingyen kaphatók. D’ ALFI KORNÉLIA MARCUISNŐ, vagy az Annecy-tó és környéke. (Folytatót. *) UTÓJÁTÉK. A karszék teteje, hova Roberts d’Alfiné feljutó, mintegy harmincz lábnyi hosszúságú, s sziklák töredékeivel, hulladékaival van fedve, melyeket századok óta rendre megtört, kievett a szél, a villám, az eső, a jég s hó; e romladékok felett egyetlen egy nagyobb mészkőszikla-darab emelkedik ki, mely meglehetős kiterjedéssel bir : e kőbe vésve olvashatni több olyan utazó nevét, ki a karszéken fenn járt. E keskeny és sivár tetőnek, melyet minden oldalról mélységek környeznek, baljós kinézését szavak le nem írhatják. A marquisnő, látva hogy Robert ledobja az űrbe a kötéllétrát, az egyetlen eszközt, melynek segedelmével le lellett szállani, eleve elnémult bámulatában, aztán felkiálta : — De . . . ezen létrán kell vala visszamenet leszállanunk ? ROBERT, komoly Ranton.Nem fogunk leszállani! D’ALFINÉ, visszarettenve kalauza tekintete előtt. Mit beszél ez az ember ? (megnyugtatni igyekezvén magát, megvetőleg tévé hozzá:) Mit jelent ez ? Minő szemtelen tréfa? ROBERT, felindulás nélkül, kezével a mérhetlen láthatárra mutatva, melyre a karszék letekint. Aszszony ... le kell mondania e világról! E karszék örök nyugodalmunk helye lesz ! D’ALFINÉ: Jaj nekem ! őrültet fogadtam kalaud) Lásd P. N. 917-dik m. zni! Eddig is vevek észre ezen ember tekintetében valami bomlottságot! Robert megragadja a marquisnő karját, ki meglepetés- és rémülettel bénult volt, néhány lépésnyire előtolja a karszék kőlapján, s ujjával nyugotra mutat. Látja ott messze . . . messze ... a láthatáron. . . oly távolságban , hova csak a pillantás elhalni képes . . . ama fekete pontot, melyhez ama tóból eredő tovakigyózó fényvonal vezet ? D’ALFINÉ, csaknem gépileg. Igen . . . látom. ROBERT: E tó... a genfi tó ... E fényvonal... a Rhóna. . . E fekete pont . . . Lyon. D’ALFINÉ, rémülettel vegyült türelmetlenséggel. Jól van . . . most már láttam, amit akartam . . . induljunk vissza, parancsolom__engedelmeskedjék! RÓBERT, vészjós mosolylyal. Ugye? — azt gondolta, azért vezetem ide, hogy léha kíváncsiságát elégítsem ki ? Ah ! azt hiszi, elég egy szórakozott pillantást vetnie e távol helyekre, a genfi tóra. . . Lyonra ... a Rhónára. (£/főj tolt s kitörni kész dühvel. De hát nem tudja, hogy . . . D’ALFINÉ, egy hirtelen s megnyugtató eszmétől megkapatva, kalauzának szavába vágy. Értem , ön nem őrült! minden azt bizonyítja, az egész kirándulás alatti lélekjelenléte, minden szavai. Tehát ez az egész dolog: ön tudja, hogy gazdag vagyok ... ijedségemen akar nyerészkedni s túlságos árt szabni szolgálataiért, mivel most lehetlen innen leszállanom az ön segítsége nélkül. Legyen... (Lehúz ujjairól több gyémántos gyűrűt s azokat Robertnek adjal. Mintsem örökre megváljak ezen ékszerektől, melyek hétnyolcz ezer francot megérnek , inkább kétszeresen megfizetném ezen összeget, tartsa meg e gyűrűket. Ha hazaérünk, adja vissza, s azokért váltságul húszezer francot kap! . . . Elég-e ennyi ? Robert markába veszi ezen ékszereket; azután lassan a karszék párkányára lépve ki, a gyűrűket egyenként leereszti a mélységbe, mezőn tekintve a marquisnőre. D’ALFINÉ, halaványulva. Nem csalódom .. ez az ember őrült. . . El vagyok veszve! . . . Robert, miután a gyűrűket a mélységbe dobé, figyelemmel látszik vizsgálni a nyugati láthatárt, merre Lyon fekszik, felemeli kezét feje felé, hogy jobban érezze a kelő szél irányát s mondja : — A szél változik ! éjszakról a máris felhőkkel elborult nyugatnak fordul; e felhők kevés idő alatt elboritnak minket ...se tetőre, hol állunk, hó fog esni. . . Asszony ... e hó szemfedelünk tesz. D’ALFINÉ, fáradtság- s ijedségtől megtörve, egy szikladarabra rogyik. Itt! egyedül... e nyomom őrült hatalmában ! Oh ! el vagyok veszve !... el vagyok veszve ! RÓBERT, a marquisnő mellé ülve. Maga mondá: el van veszve! . . . Kár, ugye? Meghalni huszonhatéves korában . . . midőn oly gazdag s szép! oly szép, mint vad, kegyetlen s megromlott! ítéljen önmaga! E részben kegyed mellett maga Vénus fut, s Messalina szent lenne ! Minden szégyenben fetrengett s érczhomloka nem pirult 1 igen kényelmesen találta magát a bűnben 1 de cselédei pirultak kegyedért (azért beszélek igy kegyedről múlt időben, mert ez órában kegyed már annyi, mint halott). Valóban kár... szépen megvénult volna e becstelen életben... boldogságát találta abban. E boldogságot kegyedért, vagy kegyed által meghalt emberek könyei s vére árán vásárolta meg! De mit tett az élete a mai napig e három szóban egybefoglalható : bűn, bátorság, büntetlenség ! A törvény elnémul e czifrálkodó gyilkosok előtt, kik kezökben virágbokrétával, szempillantásaik által gyötörnek, s egy kaczajok által gyilkolnak . . . . De én azt mondom, most ütött a lakolás érája...........Mindketten itt vagyunk egyedül hét-nyolcz ezer lábnyi magasan az emberek lakói fölött; csakhamar el leszünk borítva a felhők által; nézze csak ... a nyugati ég máris fellegbe borul, mely vihar gyorsaságával közéig; a szél jéghideggé vált. . . . Nemsokára a hó lesz szemfedelünk. D’Alfiné nemhogy félbeszakaszsza kalauzát, hanem mohó kíváncsisággal csüngött ajkain , gyanizni igyekezvén, mi lehet e különös beszélgetésnek kimenetele vagy czélja: máris nagy fekete fellegek, heves száltól hajtva, hatalmasodnak el az éjszaknyugoti láthatáron , mely csak az elébb oly tiszta volt. S úgy látszik , mintha nemsokára tengerhullámok gyanánt fognának megtörni a karszék lábainál , mert e magas tető felett az ég még mindig kék s a nap süt ! A marquisnő néhány pereznyi hallgatás után egy pillanatra megtört bátorságát éledni érzi : büszkesége fellázad azon képzet ellen, hogy félelemnek láttassák engedni; feláll s emelt fővel s arkain gúnymosolylyal, szól Roberthez , ki ülve marad , térdére könyökölve, s homlokát kezébe támasztva : — Uram , ön mindenesetre túlságosan szemtelen ; de vallja meg, hogy egyszersmind nagyon gyáva! A véletlen kalauzul ad nekem nem tudom minő ismeretlen ellenséget; reá bizom, hatalmába adom magamat; nő vagyok , s ő szemben gyaláz, és még csak meg sem meri mondani, ki ő , mit akar, mit hány szememre ! ROBERT, mind csak ülve s könyökölve, szemeit a marquisnere emeli. Azt kérdi, ki vagyok én? D’ALFINÉ: Igen. ROBERT. Azt kérdi, mit hányok szemére? D’ALFINÉ. Azt. ROBERT. Azt kérdi, mit akarok kegyeddel ? D’ALFINÉ , félre. Akaratom ellen, elrémít ez az ember ! ROBERT feláll, görcsösen megragadja a marquisnőt, s rendre kezével azon pontokra mutatván a láthatáron, melyeket beszédében megemlít, mondja