Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)

1853-05-29 / 964. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve, Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a szám­onkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, Ori­nteza 8-dik szám. Félévre . 8 ., — „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 f. 30 k. p 904 Szerkesztési iroda: Ori­nteza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, május 29-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. H­irdetések négy­hasábos petit-sora 4 p. kijával számittatik. A beigtatási s 10 p. kinyi külön bélyegdíj előre le­­fi­zetendő a Magánviták négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a PESTI NAFLÓ kiadó­hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve —jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. TÁJÉKOZÁSOK AZ ANYAGI TÉREN. IV. Ha a történelmen végig tekintünk, úgy fogjuk találni, hogy egész földrészeknek, sőt mondhat­nék majdnem az emberiségnek sorsára eldöntő­­leg hatottak oly tények, melyek egyszerű fel­fedezések vagy feltalálások voltak, melyek csak az anyagi jóllétet, vagy néha csak a természet­­tant látszottak előmozdítani, s melyeknek hord­­erejét kezdetben senki sem gyaníta, de a me­lyek utóbb a mivelődésnek, az eszméknek, az erkölcsöknek, az állami és társadalmi formák­nak alakítása, továbbfejtése vagy megváltozta­tása körül nagy korszakokat nyitottak. Hadd hozzuk csupán a legkitűnőbb példá­kat föl, nem egyébért, hanem egyedül azért , mert korunknak, melyben az erők és törekvések súlypontja tisztán az anyagi érdekekre van vetve, jellemét érteni és értelmezni segítenek. A­ki a gabna­neműeket először használta élelemre, vagy határozottabban szólva, a­ki a búza termesztését megkezdette, az nemcsak az anyagi jóllét terén oly eredményt idézett elő, mely a világon semmi mással össze nem hason­lítható , de egyszersmind a szellemi életet te­­remté, az erkölcsi érzések körét tágította, a pol­gári társaságot megalapítá, a hazaszeretetet, mely a nomádok barangolásaival majdnem összefér­­hetlen volt, öntudatos és hatékony munkásságra fokozta, és a polgárisodást megindította, mely aztán a később föltalált betűk segítségével ki­­irthatatlan gyökeret vert, folytonosan terjedt és az emberiség hivatásává vált. E két felfedezés óta egészen a XV-dik szá­zadig, az anyagi téren, a természet által nyúj­tott erők és tárgyak alkalmazásánál, semmi oly kezdeményezés nem történt, mely a szellemi életben, az állam és társadalom körül előidézett változtatásokban, távolról is versenyezhessen a gabnatermelés és a betűk eredményeivel. De a lőpor és könyvnyomtatás föltalálása minden esetre annyi következményekkel áll kapcsolatban, hogy az említett világképző esz­közökkel is némi összehasonlítást megszenved. Mert az újabb kor szorosan véve nem Ame­rika feltalálásával vagy a reformátióval kezdő­dik. S nem a Konstantinápoly elfoglalásakor szétvándorolt tudósok, nem a tengeri kalando­rok, kik ismeretlen földekkel gazdagították Por­tugált és Spanyolországot, nem a hitujítók, kik a vallási reformok által a politikaiakra törtek utat, valának azon providentiális fegyverek, melyek által alapjaiban leginkább fördulatott a középidő, az ő hasznos és káros intézményeivel egyetemben. E subversiónak dicsősége és vádja legkivá­lóbban a lőport és a sajtót illeti. Általok feszíttettek ki a régi állami rend és társadalmi viszonyok legmélyebb ékkövei. Általok támadtak korunk legfájóbb sebei, s legbüszkébb diadalai. Hatásköreikről, melyek úgyis fölszámíthatla­­nok, czélunkon kívül esik most szólani. Csak egy szempontot lehetetlen mellőznünk. A lőpornak alkalmazásával a hadakozásoknál a súlypont a lovasságról a gyalogságra vette­tett. A lovagi hűbérszolgálat becse megcsök­kent. A honvédelemnél és a hódítási háborúk­ban a nép által adott erő, t. i. a sorezredek és a tüzérség ereje, jön elhatározó momentumává. A nemességnek közvetlen részvéte a csatákban előbb kevésbé szükségessé, utóbb alkalmatlanná vált. Helyette a demokratikus elemek használ­tattak, s hogy a szoros fegyelem kifejtessék, s a traditio által kötelességgé, erénynyé, testületi szellemmé formálja magát, az állandó katona­ság létesült. A lőpor tehát a hűbéri rendszer­nek legerősebb alapját szétvetette, az aristocra­­tiát lefegyverzé, s gyöngévé tette azon egyen­­súlyozási szerepre, melyet a kormány ellenében azért gyakorolt, mert bandériumaival a honvé­delemre nélkülözhetlen volt, s mert egyedül ő aggatá a dicsszomjas uralkodók homlokára a hadidicsőség babérágait. Hasonló eredményt idézett elő a kormányzat terén a sajtó. A könyvnyomtatás az ismeretek megszerzé­sét olcsóvá és könnyűvé tevén, a nép alsóbb osztályaiból mind többen nyertek kiképeztetést, s ezáltal dicsszomjat, hatalomvágyat, tekintélyre törekvést, s ezek által ismét ösztönt és erőt a régi befolyások ellen munkálni. A democrati­­cus elemek az aristocratia helyeit kezdették el­foglalni. A harmadik osztály fölemelkedett. A kormánynak nem volt többé szüksége megalá­zott versenytársaival tölteni be a hivatalokat. Könnyen centralizálhatta a hatalmat, és kön­nyen rendezhette a bureaucratiát, mi azon köz­kezelési és közigazgatási centralizatio mellett, mely az újabb kor uralkodó eszméiből foly, nélkülözhetlen kelléknek látszik. A sajtó és lőpor tehát lényegesen aristocratia­­elleni, központosító , bureaucratiai, és democra­­ticus irányú jellemet ruházott az államokra, s minden változásokban, melyek mostanig bekö­vetkeztek, ezen színezetet tette élesebbé; v­agy annyira, hogy az újabb kor épen az említett tulajdonoknál fogva alkot leghatározottabb el­lenzést a középidő intézményeivel szemben. Később , mily rezultátumok fognak kifejlődni, azt a jövendő titkai fedik. Azonban, ha nem csalódunk, négy század leforgása után, megint oly momentum került elő, midőn ismét két, eleinte igénytelennek látszó feltalálás, nagy szabályokbani alkalmazása ál­tal, egészen új korszakot nyitott meg a szellemi téren, az állami és társulati reformok mezején. A gőzerőt és a telegraphot értjük, s a gőz­erőnél különösen annak vasutakrai alkalmazá­sát , mely minden jelenségek szerint providen­tiális hivatással bír, s az anyagi vállalatok ered­ményei által a szellemi téren idézend legtöbb változásokat elő. Az összeköttetések, mik most létesülnek, s mik ezer meg ezer érdekek fonadékaival kap­csolják össze a kormányokat és népeket; a gyorsaság, mely az időt és tért majdnem meg­semmisíti ; az eszméknek és vágyaknak ragá­lyos terjedése ; a civilizatio , mely az áruköte­­gekkel, s az anyagi elvek ingerei által minde­nütt hódít és egyformásít . — ezek szembetű­­nőleg fejtették már is ki az egyetemiséget , a solidaritást, melynek gyűrűzete országokról or­szágokra megy át, büverővel, visszatartóztat­­lanul. A vasutak mindinkább egy testté forrasztják Európát. A belkérdéseket is mindinkább alakítják átalánosakká, és külkérdésekké, s jóban részban majdnem egyenlő állami és társadalmi formák alá helyzik a különböző népeket. Naponként mind kevésbé történhetnek iso­­lált változások, s mind kevésbé válik lehetsé­gessé a közirányoknak és köztörekvéseknek lo­cális ellenállásokkal útját föltartóztatni. Szóval : a vasutak és telegraphok, az érde­kek és erők öszpontosításának megfoghatlan súlyú eszközei. Csak általok lehetséges az uni­­versalismust, mely a keresztény vallás főiránya, oly mértékben megközelíteni, minőről száz év­vel előbb a politikai merész álmodozóknak sem lehetett fogalmuk. A vasutak által leend korunk jellemzőjévé az érdekek közössége, melyre számítva, vagy számítás nélkül minden intézkedések közremun­kálni fognak. Ezen tekintetből foly, hogy a kormányok fő­­figyelmöket a nagy közlekedési vonalak létesí­tésére fordítják, s hogy a népek egy csoport elvi kérdésről is készek lemondani az anyagi ered­ményekért, minthogy ezek most egyszersmind szellemiek is. Rövid észrevételeinket el kellett mondani azokért, kik korunkat materiális irányáért kár­hoztatják, s kik szanaszét rothadást látnak az élet és alakulások helyett. S most legyen szabad tájékozásainkban egé­szen más tárgyakra vonni az olvasók figyelmét. London, május 23. Több évvel ezelőtt, midőn még az idő, mely Plato szerint az „istenség lépése,“ nem barázdálta fel hom­lokomat, azt hittem , hogy a türelem csak egy sze­rény állathoz illő erény, va minap máskép véle­ndem. Egy státusférfi azt állíta a csodálatos Albion fiai­ról , hogy ők híven követik Solonnak ama bölcs tör­vényét, mely szerint minden polgárnak valamely párthoz csatlakoznia kelletik, s hogy ők híven őrzik illető pártjuk azon vezéreszméjét, vagy ha úgy tet­szik titkát, melynek testté változtatását czélni tüzéli. Minden angol, politicai ellenes irányában tartózkodó állást foglal el, s ha másra figyel is , önmaga tar­tásáról soha meg nem szokott feledkezni, sőt igyek­szik kitanulhatlanná válni, s mások titkait lehető­leg legalaposabban kitudni, kipuhatolni, úgy állván a dolog , legparl­amentibb embernek tartatik az , ki eszméiről legbővebben tud szólni a nélkül, hogy bár­ki is képes volna kitalálni utógondolatát. Maguk a pártfőnökök pártjukbeliekkel szemközt ugyanazon állást tartják meg, minőt a hadvezérek foglalnak el a vezényletük alatt harczoló katonáik irányában. A párt czélját, mely a legvégsőbb eredményben mindig a hon javában pontosul össze, gyanittatják a pártfőnökök barátaikkal, de épen nem az e czélhoz vezető utakat és eszközöket;— ugyan ez áll a vé­delmi és megtámadási tervekről is, melyeket az élet változó körülményeihez képest nem ritkán változtat­­nak , sőt rögtönöznek ; a parl­amenti taktikának si­kert biztosító titka tehát az észszerűségen alapuló föltétlen odaadás, épen úgy, mint a haditaktika­ és stratégiának főtámasza a vak engedelmesség. És minthogy az angolok kitűnőleg üzleti emberek, s miután mint ilyenek nem szűnhetnek meg az ipar és kereskedelemmel összekapcsolt politica körében közvetve közremunkálni,­­mert ezen nagyszerű szi­getben — egyenként véve tán rococo­­de egyetem­i­­ségében tekintve, kitünőleg praktikus — intézményei­­nek következtében, minden egyes polgár java — na­gyobb , mint bár­hol másutt s ez öszhangzásban van a közjóval, melyet elárulnia senkinek nem kell, de sőt nem lehet, mert vevő nincs rá;­ világos, hogy Angolországban a fönérintett politika mezején a ma­gaviselet következményeinek át kell szivárogni a ma­gánházi élet körébe is. Nem kellett-e a közélet ily közrehatásából az országban bizonyos politikai szokások­ és erkölcsök­nek szükségképen keletkezni ? s nem kellett-e a brit társas élet viszonyainak szinte oly cselszövényteljessé válnia, mint az a politika mezején ? A tetszvágy például itt már szükséggé vált, és a nyilvánosság alkotmányos eszközei, minek maga a parliamenti szó, sajtó , meetingek , stb . melyek a magánéletig elhatnak az ember életmódjára, rá­kényszeritik min­denkire az ildomosságot; az angolnak, akar vagy nem akar v­eszélyesnek kell lennie! Walpole nem ok nélkül mondotta tehát „an englishman must be prudent!“ És azért midőn angolokkal van dolgunk, nem kívánhatjuk tőlök , hogy bánásuk tán kevésbé tartózkodó, kevésbé különöz legyen irányunkban, mint saját földjeik irányában. Íme ez az angol jellemnek azon oldala, mely abstrahálva a folyvást ható physikai okoktól , a politikai institutiok uralma alatt leginkább kifejlődött, s melynek az angol sajátságos életviszonyok a hasz­nosság irányát adták. Önök közöl valaki azt kérdezi tán, hogy minek választom levelem tárgyául az angol jellem ismer­tetését, holott tőlem csak újdonságokat kíván tudni? mindjárt megmondom, mert először az angolok nap­jainkban, mint egyszer már említem, a kereskedelem s iparral karöltve járó politikájukkal túlnyomó befolyást gyakorolnak a világ ügyeire; másodszor, mert Európa- A SZERELEM GYERMEKEI.­ ­Folytatái. *) Második rész. XXIII. Azután visszatért Delmarehoz, ki azt hivé, hogy álmodik, é­s így folytatá beszédét: „Ha majd néhány percz múlva ötven szép és kellő súlyú louisdort fog ön zsebébe tehetni, melyek azon­nal megérkeznek a bankártól , fog-e ön akkor hinni ?“ „Hogy az ördögbe ne hinnék az aranynak! De azt, hogy ön eszén van, akkor sem fogom hinni.“ „Hogy eszemen vagyok ? — Oh, igen tisztelt ba­rátom , megesküdhetem önnek — s azonnal be is bizonyítandom — hogy eszem sohasem volt inkább helyén, mint épen most. Későbben mindazt világo­san belátandja , mi most ön előtt különösnek , meg­­magyarázhatlannak látszik. Akkor megértendi ön, mily dúsan jutalmaznám — ha gazdag volnék — ön­nek Delmare Adalbert neve alatti elitéltetését öt évi gályarabságra ! ... Ezen ítéletről egyébiránt a tör­vényszéki hivatalban is meggyőződhetem ; koránsem mintha szavaiban kétkedném, nemes barátom — Isten menta ! Hanem tökéletes bizonyosság tekinte­téből mégis megteszem. Aztán ama szép napot, amaz emlékezetes napot legpontosabban föl kell je­gyeznem.“ Delmare még mindig kétkedett a szólónak józan esze felett, midőn a pinezér — arany tekercsesei ke­zében — belépe. A pénzt átadá a korznak és ismét kiment. „Ainnak bizonyságául, hogy önnek hiszek s hogy ön is teljes bizalommal lehet irántam szóló Pietri, kezébe hullatva a tekercs tartalmát s Delmare előtt — kinek szeme máris vágyakozva szikrázott — vil­logtatva az aranyakat: „annak bizonyságául, hogy nem ellenség, de barát vagyok; íme, átadom önnek ezen ezer frankot. Fogadja el.“ S az aranyok a korz kezéből Delmare kezébe ván­doroltak át. Ez utóbbi, ámulata daczára, gyorsan mellénye zsebébe eresztő az ötven louisdort; néhány perczig némán ügyekvék a talányt, mely neki fel­­foghatlannak látszott, megfejteni­ egyszerre homlo­kához ütő kezét, mintha behatott volna a titok rej­­tekébe , s felkiálta : „Megvan! kitaláltam!“ „Mit talált ki ön, érdemes barátom ?“ kérdé Pietri. „Remélem, most már nem lesznek titkaink egymás irányában.“ „Nem, nem! Ön nem tébolyodott, a vén gaz­ember ! Ennyit már bizonyosan tudok.“ „Halljuk, halljuk. Fejtse ki nézeteit.“ „Loiza engem ön előtt bizonyosan oly embernek tüntetett fel, ki mindenre való és mindenre kész, s ki életében sohasem érze félelmét. Ön valami gaz­ságot szándékozik elkövetni, s engem alkalmas esz­köznek tart. Bevallom önnek, hogy vétkesebb va­gyok , mint gondolo: azért örült ön oly nagyon, mi­dőn ötévi gályarabságomat megtudá. Ön véleménye szerint kétségkívül annál jobb az eszköz, minél ke­ményebb. Titkomat bírva , kezében tart engem; én testestül lelkestől öné vagyok, — nemde?. . . Rajta hát! Én mindenre reáállok; pokoli helyzetemben úgysem igen válogathatok segédeszközeim közt.“ „Éljenek az okos fiúk ! — Ön megérdemlené, hogy a báróné bátyja legyen !“ ki­áll a Pietri, kezét nyújtva Delmarenak. „Ide jobbját! Az alku áll, s önnek nem lesz oka megbánni.“ „Mit parancsol tehát, Sátán bácsi ?“ „Ma esti kilencz órakor XIV. Lajos terén az obe­­liszk alatt fog ön megjelenni, ott mindenről értesí­­tendőm. Most már kifogytam az időből, mindjárt három óra lesz,“ téve hozzá Pietri, kihúzván óráját, „s még fontos végezni valóim vannak bizonyos he­lyen. — Tehát ma este érdemes barátom, kilencz óra­kor, az obeliszk alatt.“­­ „Jól van.“­­ „S minthogy minden lehetséget előre ki kell szá­mítanunk , tehát ha esni találna, úgy a Champs-Elysées utcza szegletén, a boltozatok alatt fogom önt bevárni.“ „Értem.“ „Addig is, nemes barátom gondolkodni fogok, hogy önt — ha netán tiszteletre méltó kartársai fecsegtek volna — a rendőrség nyomozásai alól felmentsem. Ön nekem, mint látja , sokkal drágább, semhogy el ne hárítsam a veszélyt, mely öntől megfoszthatna. Nem is képzelhetni, hogyan fogom önt ápolni és ké­nyeztetni.“ „Megálljon csak, Sátán bácsi !“ szól a Delmare pillanatnyi gondolkodás után : „mielőtt mélyebben ereszkednénk, bizonyos körülményről kell önt értesí­tenem.“ „Micsoda körülményről ?“ „Én játékban csaltam, sok embert elbolondítottam, hamisítást is követtem el, de bizonyos dologra mégis . „Micsoda dologról beszél ön?“ „Önnek, az igaz, nem sokat gondol vele. Önnek elég, annyit tudnia ugy­e,“ téve hozzá Delmare ke­serűn nevetve, „hogy gályarabságra ítéltetem. Ezen előnyöm megvan. Szóval, az én mérvem csalárd játék és hamisítás : ehhez tartsa magát. Láthatja, gyen­gédségem elegendő tért enged önnek. Hanem ezen körön túl, ne számoljon reám.“ „Hm, hm! Tehát feltétek, nemes barátom?“ „Lássa, Sátán bácsi, ön — tiszteletre méltó ősz *) Lásd P. N. 963-dik számát.

Next