Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)
1853-05-29 / 964. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve, Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, Orinteza 8-dik szám. Félévre . 8 ., — „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 f. 30 k. p 904 Szerkesztési iroda: Orinteza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, május 29-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. kijával számittatik. A beigtatási s 10 p. kinyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAFLÓ kiadóhivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve —jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. TÁJÉKOZÁSOK AZ ANYAGI TÉREN. IV. Ha a történelmen végig tekintünk, úgy fogjuk találni, hogy egész földrészeknek, sőt mondhatnék majdnem az emberiségnek sorsára eldöntőleg hatottak oly tények, melyek egyszerű felfedezések vagy feltalálások voltak, melyek csak az anyagi jóllétet, vagy néha csak a természettant látszottak előmozdítani, s melyeknek horderejét kezdetben senki sem gyaníta, de a melyek utóbb a mivelődésnek, az eszméknek, az erkölcsöknek, az állami és társadalmi formáknak alakítása, továbbfejtése vagy megváltoztatása körül nagy korszakokat nyitottak. Hadd hozzuk csupán a legkitűnőbb példákat föl, nem egyébért, hanem egyedül azért , mert korunknak, melyben az erők és törekvések súlypontja tisztán az anyagi érdekekre van vetve, jellemét érteni és értelmezni segítenek. Aki a gabnaneműeket először használta élelemre, vagy határozottabban szólva, aki a búza termesztését megkezdette, az nemcsak az anyagi jóllét terén oly eredményt idézett elő, mely a világon semmi mással össze nem hasonlítható , de egyszersmind a szellemi életet teremté, az erkölcsi érzések körét tágította, a polgári társaságot megalapítá, a hazaszeretetet, mely a nomádok barangolásaival majdnem összeférhetlen volt, öntudatos és hatékony munkásságra fokozta, és a polgárisodást megindította, mely aztán a később föltalált betűk segítségével kiirthatatlan gyökeret vert, folytonosan terjedt és az emberiség hivatásává vált. E két felfedezés óta egészen a XV-dik századig, az anyagi téren, a természet által nyújtott erők és tárgyak alkalmazásánál, semmi oly kezdeményezés nem történt, mely a szellemi életben, az állam és társadalom körül előidézett változtatásokban, távolról is versenyezhessen a gabnatermelés és a betűk eredményeivel. De a lőpor és könyvnyomtatás föltalálása minden esetre annyi következményekkel áll kapcsolatban, hogy az említett világképző eszközökkel is némi összehasonlítást megszenved. Mert az újabb kor szorosan véve nem Amerika feltalálásával vagy a reformátióval kezdődik. S nem a Konstantinápoly elfoglalásakor szétvándorolt tudósok, nem a tengeri kalandorok, kik ismeretlen földekkel gazdagították Portugált és Spanyolországot, nem a hitujítók, kik a vallási reformok által a politikaiakra törtek utat, valának azon providentiális fegyverek, melyek által alapjaiban leginkább fördulatott a középidő, az ő hasznos és káros intézményeivel egyetemben. E subversiónak dicsősége és vádja legkiválóbban a lőport és a sajtót illeti. Általok feszíttettek ki a régi állami rend és társadalmi viszonyok legmélyebb ékkövei. Általok támadtak korunk legfájóbb sebei, s legbüszkébb diadalai. Hatásköreikről, melyek úgyis fölszámíthatlanok, czélunkon kívül esik most szólani. Csak egy szempontot lehetetlen mellőznünk. A lőpornak alkalmazásával a hadakozásoknál a súlypont a lovasságról a gyalogságra vettetett. A lovagi hűbérszolgálat becse megcsökkent. A honvédelemnél és a hódítási háborúkban a nép által adott erő, t. i. a sorezredek és a tüzérség ereje, jön elhatározó momentumává. A nemességnek közvetlen részvéte a csatákban előbb kevésbé szükségessé, utóbb alkalmatlanná vált. Helyette a demokratikus elemek használtattak, s hogy a szoros fegyelem kifejtessék, s a traditio által kötelességgé, erénynyé, testületi szellemmé formálja magát, az állandó katonaság létesült. A lőpor tehát a hűbéri rendszernek legerősebb alapját szétvetette, az aristocratiát lefegyverzé, s gyöngévé tette azon egyensúlyozási szerepre, melyet a kormány ellenében azért gyakorolt, mert bandériumaival a honvédelemre nélkülözhetlen volt, s mert egyedül ő aggatá a dicsszomjas uralkodók homlokára a hadidicsőség babérágait. Hasonló eredményt idézett elő a kormányzat terén a sajtó. A könyvnyomtatás az ismeretek megszerzését olcsóvá és könnyűvé tevén, a nép alsóbb osztályaiból mind többen nyertek kiképeztetést, s ezáltal dicsszomjat, hatalomvágyat, tekintélyre törekvést, s ezek által ismét ösztönt és erőt a régi befolyások ellen munkálni. A democraticus elemek az aristocratia helyeit kezdették elfoglalni. A harmadik osztály fölemelkedett. A kormánynak nem volt többé szüksége megalázott versenytársaival tölteni be a hivatalokat. Könnyen centralizálhatta a hatalmat, és könnyen rendezhette a bureaucratiát, mi azon közkezelési és közigazgatási centralizatio mellett, mely az újabb kor uralkodó eszméiből foly, nélkülözhetlen kelléknek látszik. A sajtó és lőpor tehát lényegesen aristocratiaelleni, központosító , bureaucratiai, és democraticus irányú jellemet ruházott az államokra, s minden változásokban, melyek mostanig bekövetkeztek, ezen színezetet tette élesebbé; vagy annyira, hogy az újabb kor épen az említett tulajdonoknál fogva alkot leghatározottabb ellenzést a középidő intézményeivel szemben. Később , mily rezultátumok fognak kifejlődni, azt a jövendő titkai fedik. Azonban, ha nem csalódunk, négy század leforgása után, megint oly momentum került elő, midőn ismét két, eleinte igénytelennek látszó feltalálás, nagy szabályokbani alkalmazása által, egészen új korszakot nyitott meg a szellemi téren, az állami és társulati reformok mezején. A gőzerőt és a telegraphot értjük, s a gőzerőnél különösen annak vasutakrai alkalmazását , mely minden jelenségek szerint providentiális hivatással bír, s az anyagi vállalatok eredményei által a szellemi téren idézend legtöbb változásokat elő. Az összeköttetések, mik most létesülnek, s mik ezer meg ezer érdekek fonadékaival kapcsolják össze a kormányokat és népeket; a gyorsaság, mely az időt és tért majdnem megsemmisíti ; az eszméknek és vágyaknak ragályos terjedése ; a civilizatio , mely az árukötegekkel, s az anyagi elvek ingerei által mindenütt hódít és egyformásít . — ezek szembetűnőleg fejtették már is ki az egyetemiséget , a solidaritást, melynek gyűrűzete országokról országokra megy át, büverővel, visszatartóztatlanul. A vasutak mindinkább egy testté forrasztják Európát. A belkérdéseket is mindinkább alakítják átalánosakká, és külkérdésekké, s jóban részban majdnem egyenlő állami és társadalmi formák alá helyzik a különböző népeket. Naponként mind kevésbé történhetnek isolált változások, s mind kevésbé válik lehetségessé a közirányoknak és köztörekvéseknek locális ellenállásokkal útját föltartóztatni. Szóval : a vasutak és telegraphok, az érdekek és erők öszpontosításának megfoghatlan súlyú eszközei. Csak általok lehetséges az universalismust, mely a keresztény vallás főiránya, oly mértékben megközelíteni, minőről száz évvel előbb a politikai merész álmodozóknak sem lehetett fogalmuk. A vasutak által leend korunk jellemzőjévé az érdekek közössége, melyre számítva, vagy számítás nélkül minden intézkedések közremunkálni fognak. Ezen tekintetből foly, hogy a kormányok főfigyelmöket a nagy közlekedési vonalak létesítésére fordítják, s hogy a népek egy csoport elvi kérdésről is készek lemondani az anyagi eredményekért, minthogy ezek most egyszersmind szellemiek is. Rövid észrevételeinket el kellett mondani azokért, kik korunkat materiális irányáért kárhoztatják, s kik szanaszét rothadást látnak az élet és alakulások helyett. S most legyen szabad tájékozásainkban egészen más tárgyakra vonni az olvasók figyelmét. London, május 23. Több évvel ezelőtt, midőn még az idő, mely Plato szerint az „istenség lépése,“ nem barázdálta fel homlokomat, azt hittem , hogy a türelem csak egy szerény állathoz illő erény, va minap máskép vélendem. Egy státusférfi azt állíta a csodálatos Albion fiairól , hogy ők híven követik Solonnak ama bölcs törvényét, mely szerint minden polgárnak valamely párthoz csatlakoznia kelletik, s hogy ők híven őrzik illető pártjuk azon vezéreszméjét, vagy ha úgy tetszik titkát, melynek testté változtatását czélni tüzéli. Minden angol, politicai ellenes irányában tartózkodó állást foglal el, s ha másra figyel is , önmaga tartásáról soha meg nem szokott feledkezni, sőt igyekszik kitanulhatlanná válni, s mások titkait lehetőleg legalaposabban kitudni, kipuhatolni, úgy állván a dolog , legparlamentibb embernek tartatik az , ki eszméiről legbővebben tud szólni a nélkül, hogy bárki is képes volna kitalálni utógondolatát. Maguk a pártfőnökök pártjukbeliekkel szemközt ugyanazon állást tartják meg, minőt a hadvezérek foglalnak el a vezényletük alatt harczoló katonáik irányában. A párt czélját, mely a legvégsőbb eredményben mindig a hon javában pontosul össze, gyanittatják a pártfőnökök barátaikkal, de épen nem az e czélhoz vezető utakat és eszközöket;— ugyan ez áll a védelmi és megtámadási tervekről is, melyeket az élet változó körülményeihez képest nem ritkán változtatnak , sőt rögtönöznek ; a parlamenti taktikának sikert biztosító titka tehát az észszerűségen alapuló föltétlen odaadás, épen úgy, mint a haditaktika és stratégiának főtámasza a vak engedelmesség. És minthogy az angolok kitűnőleg üzleti emberek, s miután mint ilyenek nem szűnhetnek meg az ipar és kereskedelemmel összekapcsolt politica körében közvetve közremunkálni,mert ezen nagyszerű szigetben — egyenként véve tán rococode egyetemiségében tekintve, kitünőleg praktikus — intézményeinek következtében, minden egyes polgár java — nagyobb , mint bárhol másutt s ez öszhangzásban van a közjóval, melyet elárulnia senkinek nem kell, de sőt nem lehet, mert vevő nincs rá; világos, hogy Angolországban a fönérintett politika mezején a magaviselet következményeinek át kell szivárogni a magánházi élet körébe is. Nem kellett-e a közélet ily közrehatásából az országban bizonyos politikai szokások és erkölcsöknek szükségképen keletkezni ? s nem kellett-e a brit társas élet viszonyainak szinte oly cselszövényteljessé válnia, mint az a politika mezején ? A tetszvágy például itt már szükséggé vált, és a nyilvánosság alkotmányos eszközei, minek maga a parliamenti szó, sajtó , meetingek , stb . melyek a magánéletig elhatnak az ember életmódjára, rákényszeritik mindenkire az ildomosságot; az angolnak, akar vagy nem akar veszélyesnek kell lennie! Walpole nem ok nélkül mondotta tehát „an englishman must be prudent!“ És azért midőn angolokkal van dolgunk, nem kívánhatjuk tőlök , hogy bánásuk tán kevésbé tartózkodó, kevésbé különöz legyen irányunkban, mint saját földjeik irányában. Íme ez az angol jellemnek azon oldala, mely abstrahálva a folyvást ható physikai okoktól , a politikai institutiok uralma alatt leginkább kifejlődött, s melynek az angol sajátságos életviszonyok a hasznosság irányát adták. Önök közöl valaki azt kérdezi tán, hogy minek választom levelem tárgyául az angol jellem ismertetését, holott tőlem csak újdonságokat kíván tudni? mindjárt megmondom, mert először az angolok napjainkban, mint egyszer már említem, a kereskedelem s iparral karöltve járó politikájukkal túlnyomó befolyást gyakorolnak a világ ügyeire; másodszor, mert Európa- A SZERELEM GYERMEKEI. Folytatái. *) Második rész. XXIII. Azután visszatért Delmarehoz, ki azt hivé, hogy álmodik, és így folytatá beszédét: „Ha majd néhány percz múlva ötven szép és kellő súlyú louisdort fog ön zsebébe tehetni, melyek azonnal megérkeznek a bankártól , fog-e ön akkor hinni ?“ „Hogy az ördögbe ne hinnék az aranynak! De azt, hogy ön eszén van, akkor sem fogom hinni.“ „Hogy eszemen vagyok ? — Oh, igen tisztelt barátom , megesküdhetem önnek — s azonnal be is bizonyítandom — hogy eszem sohasem volt inkább helyén, mint épen most. Későbben mindazt világosan belátandja , mi most ön előtt különösnek , megmagyarázhatlannak látszik. Akkor megértendi ön, mily dúsan jutalmaznám — ha gazdag volnék — önnek Delmare Adalbert neve alatti elitéltetését öt évi gályarabságra ! ... Ezen ítéletről egyébiránt a törvényszéki hivatalban is meggyőződhetem ; koránsem mintha szavaiban kétkedném, nemes barátom — Isten menta ! Hanem tökéletes bizonyosság tekintetéből mégis megteszem. Aztán ama szép napot, amaz emlékezetes napot legpontosabban föl kell jegyeznem.“ Delmare még mindig kétkedett a szólónak józan esze felett, midőn a pinezér — arany tekercsesei kezében — belépe. A pénzt átadá a korznak és ismét kiment. „Ainnak bizonyságául, hogy önnek hiszek s hogy ön is teljes bizalommal lehet irántam szóló Pietri, kezébe hullatva a tekercs tartalmát s Delmare előtt — kinek szeme máris vágyakozva szikrázott — villogtatva az aranyakat: „annak bizonyságául, hogy nem ellenség, de barát vagyok; íme, átadom önnek ezen ezer frankot. Fogadja el.“ S az aranyok a korz kezéből Delmare kezébe vándoroltak át. Ez utóbbi, ámulata daczára, gyorsan mellénye zsebébe eresztő az ötven louisdort; néhány perczig némán ügyekvék a talányt, mely neki felfoghatlannak látszott, megfejteni egyszerre homlokához ütő kezét, mintha behatott volna a titok rejtekébe , s felkiálta : „Megvan! kitaláltam!“ „Mit talált ki ön, érdemes barátom ?“ kérdé Pietri. „Remélem, most már nem lesznek titkaink egymás irányában.“ „Nem, nem! Ön nem tébolyodott, a vén gazember ! Ennyit már bizonyosan tudok.“ „Halljuk, halljuk. Fejtse ki nézeteit.“ „Loiza engem ön előtt bizonyosan oly embernek tüntetett fel, ki mindenre való és mindenre kész, s ki életében sohasem érze félelmét. Ön valami gazságot szándékozik elkövetni, s engem alkalmas eszköznek tart. Bevallom önnek, hogy vétkesebb vagyok , mint gondolo: azért örült ön oly nagyon, midőn ötévi gályarabságomat megtudá. Ön véleménye szerint kétségkívül annál jobb az eszköz, minél keményebb. Titkomat bírva , kezében tart engem; én testestül lelkestől öné vagyok, — nemde?. . . Rajta hát! Én mindenre reáállok; pokoli helyzetemben úgysem igen válogathatok segédeszközeim közt.“ „Éljenek az okos fiúk ! — Ön megérdemlené, hogy a báróné bátyja legyen !“ kiáll a Pietri, kezét nyújtva Delmarenak. „Ide jobbját! Az alku áll, s önnek nem lesz oka megbánni.“ „Mit parancsol tehát, Sátán bácsi ?“ „Ma esti kilencz órakor XIV. Lajos terén az obeliszk alatt fog ön megjelenni, ott mindenről értesítendőm. Most már kifogytam az időből, mindjárt három óra lesz,“ téve hozzá Pietri, kihúzván óráját, „s még fontos végezni valóim vannak bizonyos helyen. — Tehát ma este érdemes barátom, kilencz órakor, az obeliszk alatt.“ „Jól van.“ „S minthogy minden lehetséget előre ki kell számítanunk , tehát ha esni találna, úgy a Champs-Elysées utcza szegletén, a boltozatok alatt fogom önt bevárni.“ „Értem.“ „Addig is, nemes barátom gondolkodni fogok, hogy önt — ha netán tiszteletre méltó kartársai fecsegtek volna — a rendőrség nyomozásai alól felmentsem. Ön nekem, mint látja , sokkal drágább, semhogy el ne hárítsam a veszélyt, mely öntől megfoszthatna. Nem is képzelhetni, hogyan fogom önt ápolni és kényeztetni.“ „Megálljon csak, Sátán bácsi !“ szól a Delmare pillanatnyi gondolkodás után : „mielőtt mélyebben ereszkednénk, bizonyos körülményről kell önt értesítenem.“ „Micsoda körülményről ?“ „Én játékban csaltam, sok embert elbolondítottam, hamisítást is követtem el, de bizonyos dologra mégis . „Micsoda dologról beszél ön?“ „Önnek, az igaz, nem sokat gondol vele. Önnek elég, annyit tudnia ugye,“ téve hozzá Delmare keserűn nevetve, „hogy gályarabságra ítéltetem. Ezen előnyöm megvan. Szóval, az én mérvem csalárd játék és hamisítás : ehhez tartsa magát. Láthatja, gyengédségem elegendő tért enged önnek. Hanem ezen körön túl, ne számoljon reám.“ „Hm, hm! Tehát feltétek, nemes barátom?“ „Lássa, Sátán bácsi, ön — tiszteletre méltó ősz *) Lásd P. N. 963-dik számát.