Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)

1853-05-04 / 945. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva: Évnegyedre 5 f. — k. p. A havi előfizetés , mint a szemonkinti eladás is Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 f. SO k. p 045 Szerkesztési iroda: Dzi­ntcza 8. sz Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda, május 4-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. megszűnt. PESTI NAPLÓ kiadó­hivatalába. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, azi­ntéz a 8-dik szám. Hirdetések négy­­hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdij előre le-­j Magánviták négy­­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a Hegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. PESTI NAPLÓ (május— júniusi) két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve . . 3 fr. 20 kr. Helyben házhoz-hordással . 2 „ 40 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadóhivata­lában úri utcza 8 sz. a.­l-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kigyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bér­­mentesittetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. Budapest, május 3. Nem lehet elégszer említenünk, hogy az em­beriség jövője s minden társadalmi reformok alapja azon gondoskodásban fekszik, melyet a nép közvetlen nevelőinek s vezetőinek megvá­lasztására s képzésére fordítunk. Azért van az, hogy mi mind azon hivatalno­kok közöl, kik magukat önkényt az emberiség szolgálatára szentelik, — első helyre a lel­készt és néptanítót sorozzuk. Azért van az, hogy mi az európai száraz­föl­dön az egyetemes polgári jóllét áldásait oly nagy mértékben nélkülözzük, mert a korszerű, s az emberiséghez méltó népnevelés úgy­szólván egész Európa szerte kisebb nagyobb mértékben elhanyagoltatik. S azért van végre, hogy mi örömmel sietünk minden alkalommal a társadalom nevében min­den oly rendszabályt üdvözölni, mely természe­ténél fogva a képességet sokszorozza, jótékony hatást gyakorolhatni a köznép erkölcsi, szelle­mi és anyagi sorsára. Ily elismerésre méltó hasznos rendszabálynak tartjuk azon bölcs intézkedést is, melynél fogva a pesti központi főpapnöveldében, a szünórákban, ez évben orvosi előadásokat nyernek a növendékek Arányi egyetemi tanár úrtól oly esetekre nézve, mik gyors segélyt igényelnek, s mikben a lelkész, hívei bi­zodalmát bírva, az orvosi segély gyakori hiá­nyában, tömérdek szerencsétlenséget elháríthat, s a veszéllyel fenyegetett családnak sok boldog­ságot megmenthet. Ezen esetek közé számíthatók a megm­ér­­g­e­z­é­s, akár önkénytes, akár véletlen legyen az; a tetszhalál, ritkábban organikus el­­fásulás, mint széngőz, fojtási kísérlet, vagy vízbe merülés által előidézve; továbbá a vér­zések, sebesülések, járványok, és a t, mint melyek kivált falukon gyakran azért válnak veszélyesekké, mivel a hiányzó orvost ér­telmes tanácsadó az első pillanatban nem pótolja. Kétségtelen, hogy azon lelkész, kihez a nép testi bajaiban is fordulhat , erősben vonza ma­gához a híveket, s rájuk lelki tekintetben is nagyobb befolyást gyakorolhat. Élénkebb lesz a kötelék, mely a hálára kö­telezett népet testi, lelki, és szellemi vezéréhez csatolja, t­e 111 e­g ismervén benne Krisztus tanítványára, ki népének egyszersmind testi és lelki orvosa vala. Magyarország herczegprimása és bibornok­i eminentiája fényes körében magas szolgálato­kat tehet az államnak ; — de a nemzetnél, mely­nek főpásztora, dicsőbben nem örökítheti ne­vét , mint a nép boldogságára törekvő jeles lel­készek nevelésének eszközlése által, minek érez­hető áldása ivadékról ivadékra áradhasson a ha­zában. Vajha ugyanazon mértékben, melylyel e jó­tékony intézkedés kegyeletünket herczegprimá­­sunk iránt öregbíté, terjedne a törekvés is, min­den hazai papnöveldékben e gyönyörű példát követni. Az alkalom, szakértő útmutatást s oktatást nyerhetni, egy városban sem hiányzik, hol pap­növeldéink fel vannak állítva. Pak­s, ápr. 29. Valaha olvastam, hogy egy perzsa scháh meg­akarván tudni jövendőjét, e végett a zuzei oracu­­lumhoz járult, mely a többi közt, válaszul adá neki, hogy „egy hosszú ásitás okozandja halálát és orszá­gának romlását.“ Az e válaszból származó rémület meglepte mind a padischaht mind szolgáló környe­zetét , miért is rögtön tanácsot tartottak. E tanács határozata következtében mind­az, mi az oraculumbeli betegséget vagyis unalmat idézhetné elő, eltávolíttatott a fejedelmi székvárosból, s lakói­nak megparancsoltatott, hogy mindegyre vígak le­gyenek ; megparancsoltatott továbbá a melancholicus egyéneknek, hogy a székvárost mielőbb hagyják el. A köz és magán könyvtárak meg lőnek vizsgálva, s ott talált unalmas könyvek és kéziratok, s közölök főleg azok, melyek a balszárnybeli tollal írattak, tűzre ítéltettek; hasonló sors érte azon képcsarnoko­kat is, hol a festvények unalmas jeleneteket ábrá­zoltak ; a tisztviselők mindenkinek csak a rózsaszínt ajánlották, és a bírák fekete ruháját szerelmes színű öltöny válta föl.­­ A főváros megelőző természetű bohóczokkal láttatott el, kiknek tisztekben állott min­dig nevetni, és másokat nevettetni, stb. Ezen elővigyázati intézkedések csodálatosan sike­rültek is, kivéve, hogy egyszer valami szerencsétlen költő, nem tudni mikép, bemenetet nyervén az ud­varnál, hosszú tragoediáját kezdé olvasni a padischah előtt, s kevésben múlt, hogy a fatalistikus ásitás erőt nem von a főuron. De a költő lakott is ezen tudományos vakmerőségért! feje leborotváltatott, és meggyőző­déssé vált biztosításai daczára, hogy tragoediája igaz s versei a mesterség szabályaihoz képest alkotvák, számkivettetett. Végül a perzsa történész, kitől ezen adatokat leírjuk, említi, hogy az érintett intézkedések czélszerűek valának, a padischaht mindig jó ke­délyben tartották, s hogy ennek folytán az oraculum jövendölése csak hosszú évek múlva teljesedett be. Francziaországban, s különösen fővárosában je­lenleg csaknem hasonló dolgok történnek. A perzsa schah szerepét itt a nép játsza, s ennek ásithatási hajlamának mindenféle czélszerű s czélszerűtlen in­tézkedések által eleje vézetik. Egyik tánczvigalom kergeti a másikat; lakomák váltják fel egymást; fényes estélyek napi­renden vannak; pazar fényű de bohócz lovaglások mulattatják az elitei mezőkön sé­táló fővárosbelieket; a könyvkereskedők boltjai koronkint megtisztíttatnak az unalmas könyvektől; a műkereskedési tárgyak fölött példanélküli szigor uralkodik; a színházakban unalmas műveket előadni nem szabad; bölcselkedni hajlandó egyének utileve­ seket váltani kényszeríttetnek messze földreutazhatás végett, hogy hosszú tragoediáikkal ne alkalmatlan­kodjanak , s valahogy ne idézzék elő az ásítást, és ennek folytán talán a nép által megszavazott regime megzavarodását. Ez mind igen helyesen történik, mert, mint a min­dennapi tapasztalás mutatja , e mulattató rendszer mellett a franczia nép, s jelesen a Saint-Antoine kül­város, meg a 12-dik arrondissementbeli nép igen jól érzi magát: kenyere van, ruhája van, de vala­mije nincs­ szállása. Igenis a szállás napjainkban méregdrága jön, és a szegény párisi munkás jó ke­resetének ellenére is háromszáz frankot nem képes fizetni egy évi szobáért. Önöknek tisztelt urak alig van fogalmuk a fran­­cziáknak rombolási rohamáról; ők t. i. nemcsak rendszereket, törvényeket, és alkotmányokat dönte­nek , hanem mulattató változás kedvéért, e döntési vágyaikat az épületekre is kiterjesztik; s nem mint más fontolva haladó becsületes úri­ember egyik há­zat a másik után, hanem százankint, s egész nagy utczákat, melyek magukban véve már egy meglehe­tős városrészt képeznek , hordanak el. De gondolják tisztelt önök, hogy ők ezen szállásbér-zugtató rom­bolásnál megállanak ?— nem! ők ugyan­azon nemes lelkesedéssel föl is építik a ledöntött házakat, alkot­mányokat stb., azért hogy más alkalommal, midőn t. i. a semmiféle erő által meg nem állítható processus folytán más eszmékre szert teendnek, ugyan­ezen anyagi s erkölcsi épületeket, mint már az élet szük­ségeinek meg nem felelőket, ismét lerombolhassák, és ujabb javított kiadásban állíthassák elő. Az írás­ban egy helyütt ezeket olvassuk : „legyetek tökéle­tesek, mint atyjátok ott­hőn a mennyben“; ezen töké- feszülési törekvés, sehol nem ment oly phasisokon keresztül, mint Francziaországban. Önök bizonyosan olvasták már Guizot urnak po­­litikai vallásbeli beszédét, melyet a Saint-Honoré ut­­c­ai oratoire-ban az elemi oktatásra vonatkozólag tartott a kálvinista gyülekezethez , mert Guizot úr vallására nézve kálvinista. A kitűnőleg magas­ rangú mindkét nembeli személyekből álló hallgatóságát nem­ kirekesztőleg a szónok vallása párthívei,hanem nagy­részt más hitbeliek is alkották , miért is a kormány kü­lönös figyelmét vonta magára e fényes gyülekezet, úgy annyira, hogy Guizot úr, a hajdani miniszterelnök, a szószékre lépte előtt, becsület­szava alatt kényte­len volt a rendőrségnek megígérni, miszerint a kor­mánynak mostani országlata ellen nem beszélend. íme ezen magában véve jelentéktelen incidens annyi­ban érdekes , hogy mai nap Guizot úrnak, ezen tes­testül lelkestü­l legconservativebb embernek,ki az 1848. események előtt hazáját kormányozta, sem hisz­nek. De lehet-e ezen bámulni? íme, Guizot úr adott szava ellenére , beszédében még is vágást ejtett a mostani kormányon imigy szólván : „rendkívüli de logicai tünemény , és azon peresekben , midőn pol­gári s politikai szabadságainkat aláásatni látjuk, a keresztényi szabadság kezd erősebb, mint valaha, gyökeret verni, sziveinkben , s és azért ne csügged­jünk, hanem a hit, remény, és kölcsönös szeretet ha­talmával munkáljunk honunk megmentésére, „pour sauver la patrie!“ Guizot úr beszédét nagy lelkese­déssel fogadták a hallgatók, és aztán elhagyták az egyházat. Meg kell említnem még, hogy a hallgatók közt sok legimista is volt, kik azt hitték, mi­szerint a szónok megérintendi a fustot is , azonban csalódtak. Ad vocem legitimista ! sokan ezen urak közöl e napokban Frohsdorfba utaztak, ott a Velen­­czéből visszatért Chambord grófot üdvözlendők, és tanácskozmányt tartandók. Érintőleg megemlítem még az e napokban a csá­szár és császárnő által, a senatus, törvényhozó test, és párisi helyhatóság tiszteletére viszonzásul adott bált, mely igen fényes , népes és élénk vala. Ezen tánczvigalomban különösen sok szőkefej is angol lady pompázott, a császár csak rövid időre, a császárnő pedig, ki az­óta, hogy érdekes állapotban van, foly­vást gyöngélkedik, épen nem jelent meg e bálban, melyben egyébiránt semmiféle rendkivüli esemény nem adta elő magát, kivéve, hogy néhány melléksza­lonban egy r röpiratról, melynek czime ,,le principe de l’autorité depuis 1789“ élénkül vitáztak. E röpirat­­ban mondatik, hogy a nép igen jól tudta , mit csinál, midőn Bonaparte Lajos urat, császárnak elválasztá; a nép ugyan­is ezen választással csak az 1789-diki forradalom elveinek tekintélyét akarta szilárditni, és nem a forradalom előtti auctoritást , melynek háta mögött csak a kor lejárta hűbériséget látta, és gyűlölte. *** Bécs, május 2. (?) Danilo herczeg képezi jelenleg a közfigyelem középpontját, s épen most, midőn e sorokat irom, vége felé halad azon katonai díszszemle, melyben a herczeg kísérőivel együtt részt vett. Ő Felsége, valamint fenséges anyja és legkisebbik öcscse szinte jelen voltak ez ünnepélyen; a glacis-n megszám­ol­­hatlan néptömeg bámulta mind a magas jelenlevő­ket, mind az igen számos katonaságot. A fejedelem­nek múlt hó 28-án első audientiája volt Ő Felségé­nél, miután már 27-én Bud­ Schauenstein gróffal, természetesen a montenegrói ügyre nézve értekezett. A SZERELEM GYERMEKEI. Bevezetés. (Folytatás. *) Az ezredes ekkor kopogni hallott az ajtón. „Szabad!“ Pietri belépett. „Ezredes úr“, úgymond, „Bourgueil az eperetben érkezett. Néhány szót váltott azon másik úrral, aztán elhagyták a teremet s most az előszobában várakoznak. Azt mondják, hogy­­ készen vannak.“ „Csodálatos, mily mohón áhitja látni ez a nyo­morult Bourgueil nem maga, de más általi meg­gyilkoltatásomat !“ mondá az ezredes mosolyogva, „a Bertram, a másik, a kés­ ember, csak az ő esz­köze. „ Menjünk, Maurice !“ „Mit beszél ön meggyilkoltatásról ?“ kiálta Pietri aggalommal. „Párbajt vivők, szegény jó Pietrim.“ „Istenem, már megint párbajt I“ mondá a kort, nyugtalankodó bánattal összecsapva kezét. „Tudom, derék Pietri, milyen hű és ragaszkodó voltál mindig irántam; sohasem felejtem el , hogy Waterloonál életemet mentetted meg. Épen ezért azon esetre, ha ma meg kellene halnom , intézkedé­seimet már közöltem az őrnagygyal, jövőd gazdagon lesz biztosítva. Kevesebbet úgysem tehetek , mint *) Lásd P. N. 943-dik­tárnál, hogy hálásnak bizonyítom magamat hosszas és jeles szolgálataidért.“ „Az ezredes!“ kiálta Pietri, aggalomteljes heves­ség látszatával, „mit gondolok én a jövővel! Engem a jelen ijeszt... Hah, miért nem adhatom oda élete­met az öné helyett!“ „Hiszek neked, Pietri, hiszek neked , adtál róla bizonyságokat. — Most előre! — Viszonlátásig, isten veled ! — Hanem többek közt, mondd meg csak , hol a kertajtécska kulcsa ? Jobb lesz, ha ott megyünk ki. Egyszeriben a csatatéren leszünk.“ „Ezredes úr“ felele Pietri, „bizonyosan az ajtó­ban hagyta a kulcsot.“ „Igazad van.“ S az ezredes még mosolyogva hozzá téve: „Isten bizony nem hittem volna három vagy négy óra előtt, midőn ez ajtócskát egy bájos nőnek ki­­nyitom, hogy ugyanazon ösvényen még ma oly kü­lönös utat kell tennem.“ „Ezredes úr !“ monda Pietri, ki nagyon élénk iz­galomnak látszott martaléka lenni, és mélyen meg­­hajlék ura előtt. „Ezredes úr, engedje meg, hogy hazám szokása szerint megcsókolhassam kezét.“ „Tréfálsz, édes Pietrim. Ez sok volna. Hiszen csak nem akarsz velem úgy bánni, mint valami csinos fiatal nővel ? Ide jobbodat, —­ barátilag meg­szorítom azt.“ Pietri, urának ezen kegy-nyilatkozványát köny­­nyező hála külszínével fogadta. Az ezredes jelt adott az őrnagynak, a első mene­ti, ellenét utolérendő. Pietri visszatartóztatván az őrnagyot, félhalkan egy szála hozzája: „Őrnagy úr, van-e sebészünk ? — talán senkinek sem jutott eszébe ?“ — „Igaza van.“ „Ha csak Bourgueil úr nem hozott volna magával egyet.“ „Csak menjen, Pietri, és siessen, hozzon valami sebészt, hadd várakozzék itt. Mihelyt előjön a se­bész, ön mindenesetre lámpással menjen le a kertbe, s az ajtó mellett várakozzék. Ott közel lesz hozzánk. Ha szükségem lesz önre, azonnal előkiáltandom.“ „Ott leszek, őrnagy úr. Most sebészért sietek, tőszomszédunkban is lakik egy. Ah, nem is tudom mit csinálok bánatomban. . . . Szegény uram!“ És Pietri gyorsan távozott. Ezalatt az őrnagy Roland ezredes után sietett. Mielőtt a két barát elérte volna az előszobát, hol reájuk Delmare és Bourgueil urak várakozónak, az ezredes így szólt az őrnagyhoz: „Maurice, kérdezd meg még egyszer , dühöneznek segédjét, nem akar-e elállni e kebellázító vereke­déstől. Nem félelem mondatja ezt velem, — de a mészáros­ kések oly undorítók !“ „Még utolszor kérdezlek, akarod-e követni taná­csomat? — Utasítsd vissza ezen párbajt!“ „Igenis, ha becsületes párbajra reá áll, de ha nem, akkor vivek így. Megígértem, — és meg­tartom.“ „Az istenre kérlek, barátom.­­“ „Nem lehet, kedves Maurice-om.“ „Úgy hát minden léptem hasztalan lesz, bár­mit tegyek is. Azonban megkísérlem. Várj itt reám­.“ Néhány perc­ lefolyta után az őrnagy visszajött. „Nos, Maurice ?“ „Marad szándéka mellett. Semmi másról sem akar hallani, s szabadkozásod esetére nézve ügyetlenül fenyegetődzik.“ „Nos, jöjünk hát.“ „A késeket láttam; mind a kettő egy­ hoszszú és egyszerkezetű.“ „Fi!“ kiáltott az ezredes kimondhatlan undor ki­fejezésével. „Ne is beszélj róluk. Midőn az ember­nek oly szép pisztolyai vannak Mautontél, oly pom­pás arany-damaszk kardjai, é­s mégis efféléhez kell nyúlnia! ... De mindegy !“ „Bourgueil úrral abban egyeztünk meg, hogy mostantól kezdve négyünk között egyetlen szó sem fog többé váltazni. Mi ketten előre megyünk, utat mutatva nekik a kert felé; ők követnek bennünket.“ S Maurice őrnagy és Roland ezredes karöltve csak­ugyan együtt lépdeltek lefelé az előcsarnok lépcsőze­­tén. Utánuk Delmare Ds Bourgueil urak. Tekervényes fasoron keresztül , végre a kis ajtó­hoz jutottak. Az éj oly igen sötét volt, hogy az ember alig lát­hatott három lépésnyire. Midőn a négy, folyvást hallgató férfi a kertből kilépett, magányos térnek közepette valának. A távolban, de nagyon messzire, látható volt egy utczai lámpás halovány világa, az éji ködben ide a tova ingadozó. „Ennél jobb helyünk másutt sem lesz ,“ szólalt

Next