Pesti Napló, 1853. június (4. évfolyam, 966-991. szám)

1853-06-01 / 966. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ »» Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 f. 30 k. p A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza S-dik szám. 966 Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda, junius 1-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy­hasábos petit-sora 4 p. krjával szám­itta­tik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre le­fizetendő a­agánviták négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a ,a­ PESTI NAFLÓ kiadó­hivatalába. Hegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. ÚJONCZRENDSZER. *) Budapest, május 31. III. Hogy a menekülés oly polgári kötelessé­gek alól, melyek az államban szükségkép egyen­lően háramolnak mindenkire, (minő a kötelezett­ség is katonáskodásra) sem szabadalom, sem kincstári jövedelem tárgya nem lehet, s az első pillanatra világos, s az új rendszer alapelveiből következik. Legerősb tanúsága felfogásunknak azonban ama legfelsőbb rendelet, melynek értelmében az újonczok váltságdíja a cs. kir. Apest. Felsége által a helyettesek számára van kitűzve. Ez a forradalom előtt sem volt máskép; ak­kor is a helyettesé volt a váltságdíj, s a különbség csak az, hogy akkoron e megváltások nem tör­téntek ily rendszeres egyformasággal, a kötele­zettek tetszésök szerint választák a helyetteseket, s azokat önkénytes alku szerint szemelhetvén ki, rendszerint olcsóbb áron szerzék meg. Azon, hogy a váltságdíj az új rendszer alatt magas­ fokra szabatott meg, s az jelenleg 500 pótba kerül, mi csak örvendünk, mert egy rész­ről ott, hol a közjó kívánja, amúgy is felmen­tetik a polgári egyén a katonáskodási kötelezett­ségtől , — más részről pedig a magyarra nézve mi a fegyverkerülést szégyennek tartjuk, s — szeretjük, ha a fajunk természetével és becsü­letével ellenkező katonamentességi vágyak tel­jesedése minél inkább megnehezittetik. Minden testvérfajok közepette, melyek a bi­rodalmat képezik, egyedül a Magyar az, kit a birodalom határain túl sem fajrokonsági, sem egyéb érdek nem vonz, kinek múltja és jövője e határok közt marad, — „ez bölcsőd, s majdan sírod is“— mint Vörösmar­ty­nk egy ihlett perezben irta; tehát minden viszontagságok közt a magyar faj az, mely az ausztriai birodalom súlypontját, s az uralkodó dynastia hatalmának természetes szivgyökerét képezi. Fajunk sorsa apostoli Urunk s a dicsően Ural­kodó­ Ház boldogságával oly szorosan össze van forrva, hogy kölcsönös érdekeik soha egymással szemközt nem állhatnak, s hogy senkinek inkább, mint a magyar nemzetnek java igényli azt, mi­szerint a birodalom védelmi rendszerének alap­ját, súlyát, és velejét a magyar kar, s a magyar szív képezze. Ezért fájlaljuk mi kimondhatatlanul azon tüneményt, hogy a katona-helyettesítési visz­­keteg a magyarság közt annyira elterjedt. De fájlaljuk azért is, mert 1-ez mint minap érin­t) Lásd Pesti Napló 946 sz. tők, e költséges helyettesítések leginkább a szegényebb sorsú földmivelők és iparosok sorai­ban mutatkozik, minthogy a vagyonosnak módja van gyermekeit már a nevelésmód által oly hely­zetbe hozni, hogy őket a katonáskodási tar­tozás ne érje,­­ mert 2­or ez által évenként legalább 600 ezer pengő forint azon üzlettőké­ből, mely az államgazdászat alapját, s a tár­sadalmi boldogság legfőbb forrását képezi, elvona­­tik hazánkban, s mert m­or az önkénytes helyet­tesítés megszűnvén , a gyávaságból vagy köny­­nyelműségből mennekülni törekvő a sors által reá hárult terhet polgártársainak vállaira tolja. Mi átfontoltuk a fennálló helyettesítési rend­szert , s úgy vagyunk meggyőződve, hogy né­mely rendszabályok által annak mindezen ár­nyékosait sikeresen el lehetne hárítani. E rendszabályoknak elsorolását azonban egy közelebbi alkalomra tartjuk fenn , mit sem óhajtván annyira, mint hogy szerény vélemé­nyünk a közigazgatás csatornáin az eldöntő helyre eljuthasson. Konstantinápoly, máj. 18. T. Szerkesztő úr 1­0. B. barátom fölhívása foly­tán ön becses lapja rendes levelezését elfogadván, igyekszem az olvasó közönség megelégedését ki­nyerni. Midőn levelezésemet megnyitom, szükséges­nek találom a jelenleg fölmerült érdekes diplomatiai üzletek előzményeiről írni, s igy a mintegy két hó­val ezelőtt történtekre kissé visszatérni. Alig távo­zott el az ausztriai kormány küldöttje gr. L­e­i­n­i­n­­g­e­n, ki kormánya minden egyes jogos követelésé­nek érvényt tudott szerezni a Portánál, megjelent Menzikolf­ág — a czár képviselője, — nagy zajt s nem kis sensatiót idézve elő e hatalmas követ a fő­városban megjelenése által. — Küldetése czéljáról sokféle tarka hírek szárnyaltak, különösen az ó-hi­­tüek megváltói okként tekinték, s azt hitték, hogy csupán, és kizárólag az ő érdekeik tisztába hozása végett küldetett a ma­gas Portához.­­ Az orosz kor­mány által formált követelések azon pontja, hogy az ó­hitűek vallási tekintetben a török kormánytól füg­getlenekké tétessenek, és a czár pártfogása alá he­lyeztessenek, szivárogván át a közönséghez legelő­ször, ebbeli hiedelmeik az orthodoxoknak a legma­­gasb fokra emelkedtek. Alig hiszem, hogy legmivel­­tebbjei között találkozott volna csak egy is, ki az első enthusiasticus perczekben ha nem hitte, lega­lább ne kecsegtette volna magát azon reménynyel, hogy Menzikolf a húsvétre Phoenixé varázsolandja, bár mikép is formulázva, a görög uralmat Konstantinápolyban ; azonban ez csak a legkevésbbé gondolkozni akaró előtt is a legnagyobb illusiónak tűnt fel, melylyel egy nemzet valaha csá­bíthatta magát; é­s ezen eszme, s az e körül tá­masztott pro és contra vélemények már is elenyész­tek, még csak viszhangot sem hagyván maguk után ! — Komolyabb volt a közvélemény, mely Menzikoff­­nak a Porta irányában elfoglalt fenyegető állásából ítélve, bekövetkezhető feloszlatását, vagy életha­lálra vívandó harczát látta a török birodalomnak, igaz, hogy az orosz kormány küldöttje tekintély volt egyelőre a Portánál, de az is igaz, hogy ő soha sem nyilatkozott oly rendkívül fenyegető szellemben, de annál több történt a propaganda sötét köpenye alatt. Minden régibb ismerőst, s kit érzelmeinél fogva kormánya akaratának elérésére eszközül használ­hatni hitt, megtisztelt látogatásával, stb. és látva hogy a Porta kitérőleg válaszol, s időt enged magá­nak komoly megfontolásra, mindinkább sürgette kö­veteléseinek érvényesítését. Az ügyek ezen stádiumában hozzáadván, hogy a pár év óta tett hadikészületek épen ekkor mindkét kormány részéről páratlan tevékenységgel siettettek, kevesen kétkedtek a kitörendő harczról. Ezalatt meg­jött a keleti diplomatiának koronája lord Canning, közörömmel fogadtatott, s különösen a török kor­mány mintegy felvillanyozva élénkebben fejte ki mű­ködéseit , s miután de la Cour franczia követ is meg­érkezett , megkezdettek a diplomatiai értekezletek, conferentia, miniszteri tanácskozmányok és divánülé­­sek szünet nélkül válták föl egymást, tárgyai azon­ban csak ritkán jutottak a közönség tudomására; mindazonáltal annyit egész bizonyossággal tudtunk, hogy Canning mérlegbe vetvén súlyos véleményét, s más külhatalmak képviselőitől is támogattatván , a török Porta szilárd és határozottan visszautasított minden követeléseket, melyek a legegyszerűbben szólva, oly túlcsigázottak valának, hogy aláírva azoknak magát, a török kormány halálos ítéletét írta volna alá, s alárendelte volna magát annyira a pétervári cabinetnek, hogy ez a zuhant még tán vagy egy évtizeden keresztül pictus masculusként kénye­s kedve szerint tánczoltatta, s ekkor a pok­­róczot alóla kirántotta volna. Folyó hó 16-dikára tű­zetett ki az ultimátumra a válaszadás, mi azonban e perczig sincs megszületve. *­ 13-kan herczeg Men­­zikoff hir szerint a zultánnál nyert fogadtatással nem lévén megelégedve, hajóra ült, s egész kíséretével indulásra készen várja a vég választ, melyet előre is tagadónak hisz, s ekkor kész­­ a rettegett háború ! Igen sajnálandó, hogy Ausztria ezen ügynél kel­lőleg képviselve máig sincs, minthogy az orosz kor­mánynak követelései (nevezetesen Montenegro függetlenségét és vallási protectióját e felett illetőleg, mely csak ürügy lenne az egészet az orosz birodalom hatalmába keríteni, mint ezt egyenes tendentiájának tanúsítják legújabban nyil­vánosságra jött eljárásai) sok olyast tartalmaznak, melyek az ausztriai birodalom több érdekeit idővel bizonyosan aláásnák , föltéve, hogy a Porta könnyű módon ratifikálna oly követeléseket, melyek tisztán és megóvhatlanul sírba vezetnék. De a konstantiná­polyi értelmes­ közönség hiszi, miszerint Ausztria gondoskodni fog, hogy róla nélküle ne hatá­rozzanak. A minisztérium hirtelen igen nagy krizisen ment át 14-kén.­­ Nagyvezér lett: Musztafa pasa, eddigi státustanácsi elnök, külügyminiszter: Reshid pasa a hajdani nagyvezér, hadügym miniszteri tárczával az ex-nagyvezér Mehemet Ali bízatott meg, megha­gyatván a destituáltaknak miniszteri szavazatuk a tanácskozásokban. , Az új miniszteriura két igen hosszas tanácskozmánya valamint a szombaton éjjel tartott miniszterek, és dí­ván vegyes ülése , melyben Canning meghívás foly­­tá­s résztvett, mindeddig eredményre nem vezettek. Beszélik, hogy Menzikoff tudomásul vévén a minisz­teri változást, rögtön sietett Reshid pasa meglátoga­tására, no de ha ezáltal akar czélhoz jutni, úgy alkalmasint téved. — Mennyire káros befolyása van e bonyolódásoknak a közönségre nézve, azt most tapasztalhatni nálunk. A kereskedés, és minden üzlet csak úgy teng leng, s ha sokáig tart, még komo­lyabb következményektől is lehet félni. New­ York, május 9-én. „Hova menjek?“ kérdező Webster a wwhigeket, midőn ezek felszól­ták őt, hogy Taylor kabinetét hagyja el. Hasonló helyzetben siklik a whig-párt, s méltán teheti e kérdést maga magának. Taylor, mi­dőn elnöke volt az államoknak , minden párthozi csatlakozást mellőzött. A whigek Webstert környe­zetéből félrevonni akarák ugyan­ezen szempontból. Bízvást mondhatnék, hogy az Unióban egyedül Vermont állam az , melyre a whigek biztosan szá­míthatnak. Massachussets állam nagyobbrészt anti­­whigekből választá tisztviselőit. Kentucky és Ten­nessee a whig párt sorzatából megszöktek, szóval : a whigek, minimummá lettek. A nyugalmas figyelmező nem csodálkozhatik azon, hogy a whig-pártnak kitüntetésül még mily elvei ma­radhattak: nemzeti bank? független kincstár? vám­­védtarif ? mind­ezeket azonban rég erőszakosan el­ragadozták a demokraták. Egy párt elvei terjesztéséhez közös erő kívántatik. A whigek elvei, habár közös akarattal léptetnének is életbe, jelenleg nehézségekkel, még­pedig nagyok­kal, kerülnének összeütközésbe. Rombolja azok ter­jesztését a véleménykülönbség. „Sokan a whig párttól eltértek, s a demokratákhoz csatlakoztak, sőt mi több, még ezek neveit is bito­rolják“, mondja egy itteni lap. Ez nem csoda. Gyak­ran Amerikában az emberek nem annyira az elvet, mint önérdekeiket tekintik; alkalom szerint magukat az időjáráshoz módosítják. Ez gyengeség. Mindamellett, hogy a whigek ily leverő helyzet­ben vannak, meg nem szűntek létezni, csak alszanak. Megsemmisítésök csak igen sokára vagy soha sem fog bekövetkezni. Vájjon azon álom, mibe szenderi­­tetének, nem adand-e kettős erőt felocsudásuk után; nem leend­ e hatalmuk oly pusztító az ellenzéki pár­tokra , minő volt a demokratáké az utósó választás­nál ? Ez a jövő nagyszerű kérdése. „Tenger a pénz Uraim , Amerikában a tengernél is nagyobb, mely­be elsülyed jellem, elv, becsület, mondá egyik os­kolatársam egykor. Csalatkozni szokott ember , társulat, párt, és nem­zet az ő várakozásában; hihető, mint látszik, hogy a demokrata párt ezen szomorú kor palástjába bo­­nyolul. Mert jelenleg is sinlik már, s ha az orvosás későn érkezik, talán sírja széléről fog csúszni lefelfelé a gödörbe. Mondom , Amerikában az emberek az időjáráshoz alkalmazkodnak, a pénz pedig nem ten­ger itt szerkesztő úr, — de a tengerek tengerénél is több. A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) XXIV. Bourgueil asszony méla és szenvedő arczán — mi­ként Roland tábornok jelente volt Maurice őrnagynak — elnyomott, hanem mély bánat nyomai látszanak; halványsága, idő előtt egészen megőszült haja s az ajkát olykor olykor körülfolyó metsző mosoly azon szende és bús ingert kölcsönzők vonásainak, mely­nek Roland grófné nem birt ellenállni. Körülbelül ugyanazon órában, midőn Pietri a Nagysíp kocsmát elhagyó s Bourgueil asszonyhoz készült, az utóbbi hímezve ült termében, — mel­lette leánya, Bourgueil Adelina (Roland ezredes tör­vénytelen gyermeke.) Adelina bájoló volt, nagyon hasonlított anyjához; nyílt és nevető arczulata szeretetre méltó, nyájas jellemet árult el; élete mindeddig egyetlen hosszú üdvnap volt. A leányka — hála Bourgueil úr véghe­­tetlen képmutatásának — sohasem sejti, hogy szü­lei között oly borzasztó titok áll fenn, mely kínpaddá teheti egy nőnek életét s mely Bourgueil asszonyt szü­net nélküli gyötrelemben tartja: ezen vértanuság rettenetes volt s pillanatról pillanatra megújult, va­lahányszor a szerencsétlen anya derűit homlokot, nyugalmas mosolyt erőtete arczára leánya jelenlété­*) Lásd P. N. 964-dik számát. ben, nehogy ebben a legcsekélyebb gyanút is fel­­gerjeszsze. Adelina azon férfinál, kit apjának tartott, a leg­elevenebb szeretet külszínét tapasztalá s őt Bourgueil asszony irányában a leggondoskodóbbnak, legelőzé­­kenyebbnek látá, ki nejét látszólag csupa szeretettel ,és tisztelettel környezi; s igy az ifjú leány boldogan és bizalomteljesen ragaszkodik vala a két hitveshez, kik a legédesebb egyetértésben látszanak élni. „Gyermekem“ , szóla Bourgueil asszony Adeliná­­hoz, folytatva hímző munkáját: „csengess, kérlek, — szeretném tudni, haza jött-e már atyád.“ „Hogy haza jött-e?“ viszonz a mosolylyal a le­ányka : „hiszen akkor bejött volna már hozzánk, ben­nünket megcsókolni.“ S ezzel csengetett. Inas lépett be, s Bourgueil asszony így szólt hozzá : „Szobájában van Bourgueil úr ?“ „Nincs ott, asszonyság, még nem jött haza.“ Az inas távozni akart, hanem Bourgueil asszony visszatartóztatá őt, mintha csak épen akkor jutott volna eszébe valami,­­ holott eredetileg csak azért hivato­tt be, hogy neki az alább következő rendele­tet kiadja, melynek azonban látszólag semmi fontos­ságot sem kívánt tulajdonítani: „Julien, ha véletlenül valaki meglátogatna, mondja, hogy nem vagyok itthon.“ „Értem.“ S ezzel az inas kiment. „Oh anyám !“ mondá Adelina anyjához gyengéd szemrehányás hangjával, mi­közben Bourgueil asz­­szonynyal átellenében kis alacson széken helyezke­­dek el: „én nagyon sajnálom, hogy ily rendeletet adsz.“ „És miért ?“ „Ha látogatók keresnek téged, el fogják őket kül­deni.“ „Nos ?“ „És ha Roland grófné volna ezen látogatók kö­zött?“ „Mikép jut ez neked eszedbe ?“ kérdé Bourgueil asszony zavartan s szemét leánya tiszta és nyilt te­kintete előtt lesütve. „Mikép jut eszedbe, hogy Ro­land grófné bennünket meglátogasson ?“ „Hiszen, anyám, csak vissza fogja neked adni lá­togatásodat, melyet nála tegnapelőtt tettél ?“ „Azon esetre, gyermekem, a grófné itt hagyandja czimjegyét.“ ..De látod, édes­anyám, miután itthon vagy, miért akarod ezen látogatást kikerülni ? — Oh be kár! *— Neki oly bájoló, oly jóakaró kifejezése van. Minde­nütt, hol csak találkozunk vele, a legmiveltebb asz­­szonyságnak mondják. Hiszen látod, anyám, ha el­lenszenved volna iránta, ha nem akarnád őt látni, — az nekem igen fájna , de mennyire fájna !“ „Valóban ? — És miért?“ „Nekem van bizonyos tervem, de le kellene róla mondanom, ha neked Roland grófné iránt ellenszen­ved van.“ „Az épen nincs, édes leányom; annyit mondha­tok.“ „És lehet, hogy épen ma fog eljönni — s zárva találja ajtódat.“ „Csak azért, mivel ma ,“ válaszola Bourgueil asszony, kit a legkegyetlenebb fájdalom gyötre (oly fájdalom, mely nála naponkint megújult), hogy le­ányát kénytelen volt megcsalni; „csak azért , mivel ma nem jól érzem magamat.“ „Beteg vagy, édes­anyám ?“ kiálta a leányka, s bájos arczán a legélénkebb aggalom tükröződött. Aztán anyja elé térdelve, s annak kezét megfogva, igy folytató : „Te beteg vagy és nekem nem szólsz semmit. Hadd nézzek szemedbe !“ S Adelina bájoló kellemesen félresimitá kezével a fehér fürtöket, melyek anyja halántékát körülfolják; perczig szerető aggodalommal szemlélgeté, s igy szóla ismét: „Szegény, jó anyám , csakugyan látszik, hogy szenvedsz —­s én észre sem vevém. Istenem, iste­nem ! mi lelhetett ?“ Szegény Bourgueilné! Ő e perezben csakugyan szenvedett, de nem teszi bajt, mert sem jobban sem roszabbul nem érzi magát, mint közönségesen. Kinos szenvedését e perezben az nagyitá, hogy hazugságá­val nyugtalanságba ejtette leányát. Bourgueil asszony, szégyelve hazugságát, s elrejtendő az alázó pirulást, mely pillanatra szende halvány arczát elbobitó, hosz­­szu csókot nyomott leánya homlokára, és igy szólt : *) Ha ez igy van, miután a jelen levél május 18- dikáról szól, akkor a franczia lapok által érkezett korábbi tudósítások s magán távirati sür­gönyök a végső diplomatiai szakadásról — ed­­digelő legalább alaptalanok. Szerk.

Next