Pesti Napló, 1853. július (4. évfolyam, 992–1018. szám)
1853-07-22 / 1010. szám
1853. negyedik évi folyam. tOl© Péntek, júl 22-én. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre jipstánküldve: Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 fr. 1 kr. p. Félévre . 8 „ — „ „ Félévre 10 „ _ M A havi előfizetés , mint a Évnegyedre 4 „ „ „ számonkinti eladás is jegyhónapra 1 fr. 30 k. p. megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ , jogi ügyeit tárgyazó pedig EMICI G. úrhoz intézendő mri-utoza 8-dik szem. Szerkesztési iroda: Orinteza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sorra 4 pgő krajczárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magán viták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a . PESTI NAPLÓ kiadó hivatala. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás A PESTI NAPLÓ második félévi folyamára. Előfizetési feltételek : Vidékre postán küldve félévre(júliustól december végéig) . 10 ft - „ Évnegyedre, (julistől septemb. végéig) ** *» « Budapesten házhozhordással félévre....................... 8 » )» Évnegyedre .... 4 „ p. p. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál, Pesten e lapok kiadó hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szegletén. ÉLET ÉS IRODALOM. II. Nemzetiségünk fentartása és megszilárdítása addig bármely conjuncturák daczára sincs kétség alatt, míg a fajunk iránti hűség keblünkből nem távozik. De mihelyt a magyar névre nem leszünk büszkék, mihelyt múltünk emlékek és rokonszenvek által nem hat többé a jelenre, mihelyt cosmopoliticus vagy szabadsági eszmék miatt hinni fogjuk, hogy nem magyarnak lenni, hanem bármely más érdekek miatt élni a főkérdés; — szaval, mihelyt magunkat elhagyjuk, mihelyt magunkról lemondunk, akkor minden conjuncturák, melyek most nem félelmetesek, sikerrel fognak hatni fölbomlásunkra. Ez természetes. Ez esetben az álműveltség arra folyna be, hogy nemzetiségünket elhanyagoljuk ; a társasági hang, hogy szégyeljük; az önérdek , hogy feledjük; a becsszomj , hogy föláldozzuk; az elfajulás , hogy elfeledjük ; és igy tovább. Azonban a sülyedés ezen kórjelei nálunk épen nem mutatkoznak. Komolyabb aggodalomra nincs okunk. Különben is a nemzetiség iránt hűnek lenni az által könnyű, mert az ellenkezője természet elleni állapot, s a legszentebb érzések megtagadásával áll kapcsolatban. Azután a nemzetiség, magában véve, semminemű politikai kötelességekkel ellenkezésbe nem jöhet, s mellette jól elfér a státus minden igényeivel. Aki fajához hű, csupán ez által legkevesebb oppositióba sem teszi magát az állami renddel. Ha a társadalom magas érdekei, ha azon organikus szabályok, melyek a tömeget együtt tartják, az egyéniség elidegeníthetlen jogaival ellenkezésben volnának, akkor polgárisodásunk, s a magasztalt európai műveltség becse és tartóssága, igen problematikus lenne. Az osztrák birodalom új szervezete a nemzetiségek egyenjogúságán alapult; a kormány ezen feladat megoldását tartja szem előtt, s legkevésbé sem hibáztatja a nemzetiség iránti hő ragaszkodást, mely egyébiránt oly országokban sem lehet kártékony, vagy tilalmas,hogy egy uralkodó népfaj kedvéért a többiek bizonyos előnyökből elvileg kizárva vannak , mint például Francziaországban a német a franczia irányában. Sorsunk tehát egyenesen tőlünk függ. A fajunk iránti hűségben van erőnk, azontúl gyöngélkedésünk , korcsosodásunk, agóniánk azon története kezdődnék , mely már a XVIII-dik században is csak a Gondviselés különös kegyelméből nem végződött nemzeti halállal. Tekintsünk vissza, főleg két tényre figyelve. Akkor a felső aristocratia tömegestől elfeledő a magyart, a miben aztán bajaink gyökéroka feküdt, mert akkor az erő súlypontja Európában s különösen nálunk, a felső osztálynál volt. Ha most hasonló jelenet kerülne elő, következményei megdöbbentők lennének ugyan, de azon csapások után, melyeket az aristokratia jogaiban és birtokában szenvedett, s azon szellemnél fogva, mely a miveltséget s befolyást mindig szélesebb körökben terjeszti, és föltartóztatás nélkül egyenlősit, végtére is elviselhetők volnának. Azonban Vidik Károly és Terézia uralkodása alatt még az aristokratia politikai és társadalmi tekintélye egyaránt szilárd vala: hatalom környező, kegyelet kisérte, s nem irigyelt, nem vitatott fénykor ölelé át. Nemzetiségünk iránti közönye az aristokratiának akkoron tehát a legveszélyesebb korjelenség vala. Menjünk tovább , szóljunk a második tényről. Toldy a magyar nemzeti irodalom történetét adva elő, a mohácsi vésztől a szatmári békéig lefolyt évek felől igy szól: ,,Azon időközt, mely a mohácsi vésztől, vagyis a nemzeti visszahatás kezdetétől , a nemzeti élet hanyatlásáig terjed, uj kornak nevezzük. Tudniillik IIadik Lajos halálával a nemzetnélek először tette azon nagyszerű öntudatos erőkifejtést , mely bokros veszélyek közt is országos fenmaradását úgy, mint másfélül szellemi haladását biztosította. A kor két vezéreszméje egy új, az eddigitől merőben különböző, két századon át virágzó , valóban nemzeti irodalmat teremtett .“ A fölemlített időszak alatt a szellemi munkásság , az eszmeforgalom, az irodalmi élet eleven, termékenyítő, terjeszkedő volt, s büszkén létethetik párhuzamba más műveit országokéval. A hittani viták, a politikai nézetek, a költészet és a komolyabb tudományok leginkább anyai nyelvünket választák közsegül. Csak mellék csatorna volt a latin. Ki akkor virágzó irodalmunkat tekintetbe vette, föl vala jogosítva hinni, hogy ezen szellemi élet nem bágyadhat hamar el, hogy miveltségünk viszszatarthatlanul fog haladni, hogy nemzetiségünk magasbirodalmi élete megmentve van, hogy nem léphet többé a sír székbe, s mi a kedvezőtlen conjuncturák daczára is, megnyugvással nézhetünk nemzeti fejlődésünk elibe. S mi történik ? A mai lélekállapothoz hasonló inertia és Pessimismus nyomása alatt a fajunk iránti hűség keblekben csökkenni kezd; a közelhidegülés, az apathia, a közöny az olvasóközönségtől visszahataz írókra, a hatalmasak palotáiból leszáll a szobatudós termébe. Rombolásai gyorsak. Irodalmunkból kiköltözik a szellem, nyelvünkből a csín, a gond, a szabály, az erő. A divat elpártolván tőle, az aluszékony kor nem figyelvén reá, a talentum és becsszomj más tért keresett magának, vagy ha az irodalmat választá, más nyelvet. Tudjátok-e, mi volt egyetlen szerencsénk, mely a végsülyedéstől megóvott? Hogy a holt latin nyelv souverain tekintélylyel bírt még, s nemcsak az országlásban és a közkezelésben használtaték, de a tudományos munkásságnak is oly természetes, oly általános közlege vala, hogy a ki anyai nyelvét, mint eszméinek közvetítőjét elhagyá, a ki a nemzeti irodalomtól elállott, kivált ha francziául nem tudott, okvetlenül hozzája kellett pártolnia, sigy egy neutrale terrénumra lépett, mely semmi különérdeknek ügyvivője nem volt. Ha 1711-től 1772-ig, míg t. i. kitagadott páriaként tengett a magyar irodalom egyetlen hazájában, s a nemzeti miveltség iránti buzgalom fagyponton volt, ha ekkor Németországon a Schillerek és Goethék kora derült volna föl, s egész fényével és erélyével hatott volna reánk úgy, mint félszázaddal később, egyszersmind pedig a latin által leirt positiók üresek lettek volna , akkor bizony aligha sikerült vala nemzeti és irodalmi regeneratiónk. Ezt gondoljuk meg. Ismerjük el, hogy valamint jelen viszonyaink közt , ha igyekszünk, még hatalmasan lehet irodalmunkat mivelni, s nemzetiségünket tovább fejleszteni, szintúgy, ha magunkról lemondanánk, ha legdrágább kincseink iránt közönyösek lennénk, ezen esetben majdnem lehetetlenséggel határos ez új állatokórság után még egyszer előidézni Kazinczyt és Széchenyit, az ébredés és haladás korát. Az egész kérdés tehát a fajunk iránti állandó hűségen nyugszik, mint alapon. Egyes osztály közönye mai napon aránylag kevesebb kárt tehet, de az egész nemzeté megtéríthetlen lenne. Bécs, jul. 20. (?) Aki azt hiszi, hogy városunkban nincsen pénz, az látogassa meg a bankhivatal szobáit, melyekben tegnapelőtt az alsó-ausztriai escompte-társaság részvényeire az aláírás megnyittatott. A társaság 10,000 részvényt bocsát ki, 500 prtjával, tehát összesen 5 milliónyi tőkével akarta kezdeni működését, s épen most halljuk , hogy ezen összeg már ma, az aláírás második napján, tetemesen túl van haladva, úgyhogy a még hátra levő három napon begyűlő pénz a társaságnak inkább terhére leend , mint hasznára, mert az 5 milliót túlhaladó összeg az aláíróknak vissza fog adatni, mégpedig mindegyiknek eredeti betételéhez aránylagosan. Ezen csaknem hihetetlen részvét nyilvános bizonysága annak, hogy a közönség legnagyobb része a 4% kamaton kívül még bő osztalékot is remél ezen új intézetből, ez pedig ismét közvetett elismerése az egész intézet czélszerűségének és szükségességének. Az újonnan alakult társaság t. i. oly váltók escomptrozásával fog foglalkozni, melyek biztosak ugyan , de a nemzeti banknál bizonyos formalitások hiánya miatt el nem fogadhatók. Azonkívül az intézet hitelét élvező személyek bizonyos solidaritást fognak egymás irányában vállalni, úgy hogy előre meghatároztatik, minő összegig terjed bizonyos személynek hitele; ezen összegig aztán az illető személy az egész intézetért kezeskedni köteles. Az eszme igen praktikus, s a néhány nappal ezelőtt kiadott alapszabályok átolvasása hazánkfiainak is igen ajánlható; meglehet, hogy az itteni intézet tulajdonképen csak Alsó-Ausztriáró terjesztvén ki működését — nálunk is találkozik néhány telkes hazafi , ki a kereskedő s iparűző közönség hitelét hasonló intézet létesítése által előmozdítani s hazánk pénzszűkén legalább némileg segíteni iparkodik , főleg miután — magyarhoni és helybeli lapok közlései szerint — a pesti pénzintézeteknél a váltóescompter ügyletre nézve szinte azon visszaélések történnek, mint egyebütt, sőt még nagyobb mértékben is. Ha az új escompte-intézet két aláírással ellátott váltót akár 5—600 escomptirozza, a váltó eladója mégis jobban jár, mintha az eddig fenálló hitelintézeteknél 4%-tel fogadtatik el ugyanezen váltó , hanem csak akkor, miután az eladónak a harmadik aláírás megszerzése kedvéért 4—5% provisiot, tehát összesen 8—9%-t kellett fizetni. — Önök pestiekre nézve az alsóausztriai escomptetársaság létesülése annnyiban közvetlenül is érdekes, amennyiben valamely váltó escomptrozására épen nem mélhatlanul szükséges, hogy a fizetés helye Bécs legyen , hanem csak oly város, melyben az ausztriai nemzeti bank fiókja létezik, e szerint a társaság a Pesten fizettető váltókat is minden nehézség nélkül elfogadandja. Ma vette fel Pest város küldöttsége, mely Krászonyi polgármester, Perget és Boscovitz községi tanácsnokokból állott, az itteni takarékpénztár által engedett 500,000 pftnyi kölcsönnek második 100,000 ftból álló részletét. Hallomás szerint magyarhoni birtokosaink közöl már igen sokan folyamodtak kölcsönért az itteni takarékpénztárigazgatósághoz , mely azonban a telekkönyvezési munkálatok befejezése előtt ilyféle ügyletekbe nem bocsátkozhatik. — Ez alkalommal hallgatással nem mellőzhetem azon hírt, miszerint hallomás szerint Ő Felsége ebbe általános takarékpénztári törvény terjesztetett , melyhez — mihelyt a legfelsőbb jóváhagyásban részesült — a birodalom minden takarékpénztárai alkalmazkodni s eddigi alapszabályaikat amaz általános törvényhez képest módosítani kötelesek lennének. A napi kérdést pár exellence, az orosz-török ügyet e levelemben még egyetlen szóval sem érintettem; amit e tárgyban újat tudunk, azt párisi és londoni hírlapokból merítjük ; de minő forrásokból merítenek ezek, azt csakugyan nehéz megmondani. Mert Európa egyetemes journalistikája tán még soha életében annyi bakot nem lőtt, mint épen ezen kérdésben, s nem vehetjük rész néven, ha a közönség végre mit sem akar hinni. Miután e hó 15-én Parisból csupa békét telegrafhoztak, 16-án egyszerre ismét barerot látnak mindenünnen, s a franczia külügyminiszter keményen megleczkézi orosz collegáját, ki a jelen bonyodalom okozóit a Seine és Themse mellett keresi. — Tartózkodni fogunk minden ítélettől , ámbár mindig és mindig ismételjük, hogy a béke megháboríttatásától nem tartunk, mégis eldöntő tényeket fogunk elvárni, addig azonban -- a Times szavaival élve — a már eredetileg is üres orosz szalma csépelésével felhagyni. Hogy Ausztria a Svercz irányábani követeléseit azon egyre reducálja, hogy a 22 capucinus élte fogytáig évdijban részesüljön, mindenünnen megerősítik; hallomás szerint a szövetségi gyűlés a tessini cantonnak ezen követelés elfogadását ajánlotta, s így e tárgy is nem soká kedvezőbb fordulatot veene. A Pepita-düh apadó félben van ; ennek okait már múltkori levelemben említettem. Jellemző azon tény, hogy a nevezett hölgy az itteni udvari dalszínházhoz vendégszerepekre ajánlkozott, még mielőtt a leopoldvárosi színházhoz szerződött volt; de az udvari színház igazgatósága ezen ajánlatot visszautasította. Ily tünemény nem udvari színházba való , Nestroy és Kaiser bohózatai mellett megjárja. London , jul. 15. f Mig a végének indult season úrnői s urai spleenteljes unalomból a high-life-féle étiquette zsarnok korlátait összébb szorítják , hogy még jobban unatkozhassanak ; mig e fashionable halandók aristocraticus drawing-roorajaikban a yes, not, and, never mind stb. szavakat társalgásaikban sziszegő hangon időről időre, anélkül azonban, hogy gondolkozó tehetségeket megerőtetnék, ismétlik; míg ezen arista népesség jó része, híres brit kíváncsiságtól kínoztatva, a hannover square felé kocsizgat, ott az izmayabeli lilliputanus két teremtményen ethnographiát, archeológiát, s nem tudom mi mindenféle tudományokat még fölületesen tanulandó; míg a St. James kis színházában a tudós német színészek az ugyancsak e színpadon előttük föllépett jeles EGY MAGYAR NÁBOB (Folytatás. *) V. • Egy híres művésznő pályája. Nem ideális dolgokról beszélek ; a költők hazudnak, az élet mond igazat. Azon művésznő, kinek életéről írók, egyike volt kora legragyogóbb szellemeinek, kit a természet gazdag szívvel, bájos arczczal, elragadó hanggal ajándékoza meg; reá a művészet geniusa legforróbb ihletét lehellte; s a szeszélyes sors kinyitá előtte keblét, hogy válogasson annak minden kincséből. Hire el volt terjedve Moskautól Velenczéig, és Bécstől Párizsig és Londonig; beszéltek róla , mint csodatüneményről ; a költők, kik a világharczok hőseire csillagokat raktak, őt a napsugárban fürösztötték, s diadala tökéletesebb volt, mint Napóleoné, mert ő nemcsak egy egy nemzetet hódíta meg, hanem egész Európát egyszerre, s Angolhonban ép oly nagynak lárták, mint Oroszországban, s a Tuileriákban ép úgy elismerék fensőbbségét, mint a Kremlben. Nevét úgy ismerte mindenki mint most Lind Jennyét — és ennek alig múlt harmincz éve — és most senki sem emlékszik róla többé. E hölgy neve volt: Fodor Jozefina. Nagyatyja, Fodor Károly mint magyar huszárkapitány a múlt szám 11) Lásd Pesti Napló 1008-dik számát.zadban származott ki Hollandia, három fiával együtt. Ezek közöl a legkisebb, József, zenére adta magát s egy franczia hölgygyel nősülve Montmorency herczeg által udvari karnagyává választatott. E házasságból született Jozefina ; gyermeki szépsége bizonyitá, menynyire szerették egymást szülei, s szépségének éveivel történt növekedése azt, mennyire szerette ő szüleit. Meglehet, hogy babona amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek szülei nem szeretik egymást, az rútnak születik, s aki nem szereti szüleit, az rútnak nő fel, mert a szerelem teremti a szépet. A franczia forradalom kiütésekor Montmorency herczeg kibujdosott, s Fodor József visszatért Hollandba s ott neje meghalt. Ekkor ismerkedék meg Kurakin herczeggel, ki követkép volt a hollandi udvarnál s általa meghivatott Oroszországba, hol a szépművészeteket bálványozó orosz főúr karnagyává téve, Jozefinát pedig saját herczeg kisasszonyaival együtt neveltető európai hirű mesterek által. A kis leány már tízéves korában a világ minden miveit nyelvén beszélt, a hazai édes barbár nyelvet pedig édesatyjától tanulta titkos magános órákban. Már gyönge gyermekkorában oly tökélylyel játszott a hárfán, mely még akkor sok előnynyel bírt a tökéletlenen zongora felett, hogy apja nem félt őt a moszkvai úri világ előtt egy hangversenyben fölléptetni, melyben mindenkit bámulatra ragadott. Két év múlva újra hallották őt a moszkvai művészetimádók, már ekkor énekelt. Jelen volt Sándor czár maga a hangversenyen s annyira elragadtatott a kedves hangok által, hogy a leányka kezét mindenki láttára megszorítaná s nem telt bele egy hét, midőn udvari kamarását elküldé atyjához, hogy Jozefinát, az udvari énekes színházhoz háromezer rubel fizetéssel szerződtesse. Nem sokára a közönség kedvencze lett. Oh azon hideg éghajlat alatt, ama barbár emberek, kikről mi forró égalj műveit szülöttei azt hiszszük, hogy mind medvebőrben járnak s dobszóra tánczolnak, s nagyon forrón tudnak érezni a művészet iránt. Azon időben franczia drámai színháza is volt Moszkvának, melynek legünnepeltebb hőséül Theraud-Mainvielle urat emlegető a hír. A művész magas, eszményi alak volt, nemes, szilárd vonásokkal, miken a közéletben csak egy kifejezés volt látható, a becsületesség, a nyíltszívűség, és ez volt valódi jelleme, de ah a színpadon, ott ezer alakot váltott: düh, szenvedély, megrázó indulat s elborzasztó harag, ellenállhatlan csáb, halvány buszú, vagy nevettető tréfa egyforma tökélylyel tükrözd magát arczán — és ez volt művészete. A hír épen annyi dicsőt beszélt Marivielleről, mint Jozefinéről. A hír , ez a rábeszélő kerítőné, járt egyiktől a másikhoz; mindennap egymás diadalairól kellett hallaniok. A hír nem egyszer bírt már összeszerezni két híres embert, férfit és hölgyet, kik azt hitették el magukkal, hogy egymást megszerették, pedig csak egymás hírébe szerettek. Kivétel történt a szabály alól. A kornak két leghíresebb művésze egymást megszerette , és e szeretet nem múlt el soha, még akkor sem, midőn elmúlt a hir. Mert édeseim, kik a hit után jártok , tudjátok meg, hogy a művész hite múlandó , neki nem kell meghalni, csak megvénülni; még él, de már eltemették. Tehát a két híres művész férj és feleség lett, s azóta kettős dicsősége volt mind a kettőnek; a tapsoló közönség épen olyan jól ismerte a Mainvnelle, mint a Fodor nevet, s nem kellett uj szóhoz szoknia, midőn kegyenczét, mint nőt látta a színpadon. Azonban kiütött a harcz az orosz és franczia császár között s ekkor Sándor czár rögtön kitiltott birodalmából minden franczia színészt, köztük Mariviellet is. Jozefine nem tartozott férjét követni, mert őt nem érte a tilalom súlya, ő az orosz udvari operánál volt szerződtetve s nem történt volna rendkívüli eset a világban ha férjét futni hagyja, s maga dús szerződést mellett marad. De nem úgy tett, hanem követte férjét, elhagyta jó sorsát, elment vele szegénységbe, szomorúságba. Kóbor színtársulatot alakítottak, vele bejárták Stockholmot, Koppenhágát, Hamburgot; operájuk nem volt, és Jozefine játszott drámai szerepeket. Ezt úgy hiszem, a lehető legnagyobb lemondásnak tekintendő mindenki , aki az operaénekesek ragyogó pályáját a drámai színész hús életútjával összehasonlítja, így jutottak vissza Párisba. Valami harmad-negyedrendű művészetcsarnok , a Feydau színház megengedő sok utánjárásra, hogy Jozefine felléphessen benne. E nap óta Páris kedvenczévé jön. Rögtön, mint első énekesnőt szerződteték az olasz operatársasághoz, s midőn Griseldában fellépett, az előbbi primadonna signora Barilli örök feledékenység zöldjébe jön temetve.