Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)
1853-11-13 / 1104. szám
szomorú kénytelenségtől mentek fognak maradni. A franczia kormány által inspirált Constitutionnel bármily harczias hangon szól is, mindazáltal szinte ama nézetben osztozik. „Többé nem remélhetni“ így szól legújabb czikkében, „hogy a diplomatának sikerülene a háborút visszatartóztatni. Igaz, hogy ő meg nem köszönt le, hogy Parisban és Londonban, Bécsben és Berlinben, sőt Konstantinápolyban is még folyvást alkudoznak, de ha ezen alkudozások titkaiba behatolunk, azt látjuk, hogy a már megtörtént harczias események ezen alkudozásokat már messze túlszárnyalták. De a diplomata elég erős marad arra, hogy azon viszálynak, mely miatt Asia tengermellékei és a Duna partjai vértől pirosulnak, nyűgat felé terjedését megakadályozza“. . . Örülni fogunk, ha ezen némileg megnyugtató jóslat valósulásnak indul, de valamint a nyílt ellenségeskedés kitörtéig folyvást azon reményt tápláltuk, hogy a béke fen fog tartatni, szintúgy a mostanában megváltozott körülmények minden békejóslatok irányában kissé kételkedőkké tesznek. Míg a kő a kézben van , mindig remélhetni, hogy a fő elég óvatos leend, azt el nem röpíteni, de mihelyt már a levegőben van, csak a véletlen különös játéka, nem pedig biztos kiszámítás eredménye, ha történetesen úgy esik a földre, hogy kevés vagy épen semmi kárt nem tesz. Az újabb időben többször említett londoni congressushoz sem kötünk vajmi nagy reményeket; előlegesen pedig létrejöttén is kétkedünk, minthogy Oroszhon csak oly feltétel alatt akarna benne részt venni, ha a tanácskozások az orosz követelések alapján történnek; az ily alapon folytatott alkudozások sikertelensége pedig a priori már oly világos, hogy a többi nagyhatalmakra nézve kár volna Londonba fáradni, hogy ott a régi dana újra kezdődjék. Magától értetődik, hogy a dunai fejedelemségekből érkező hírek a beszélgetés kizárólagos tárgyát képezik; senki sem bírja megfogni, hogy az oroszok a dunapartok felé nagyobb hadtömeget nem küldtek. Iia kardcsapás nélkül nézték volna a törökök átkelését, a dolgot hadicselnek magyarázhatnék, vagy azon törekvésnek tulajdonítanék, hogy a diplomatiai alkudozások teljes megszakasztásáig minden hasztalan vérontást kerülni kívánnak. Minthogy azonban csatába, még pedig a mai hirek szerint igen heves csatába ereszkedtek, s csekély számuknál fogva visszavonulni kénytelenültek, az egész dolog szintoly rejtélyes szint élt, mint minden, mi eddig ezen bizarr drámában történt . . . Csak vége felé járna már. Stirbey fejedelem tegnap s tegnapelőtt az itten mulató bojárok látogatását fogadta el, kik aggodalommal várják itten a hazájukban fejlődő eseményeket; politikai körökben igen kiváncsiak arra, várjon a nagyhatalmak ügynökei megmaradnak-e dunafejedelemségi állomásaikon, ha az ottani kormányzás egy orosz „comissarius“ kezébe megy át, mi valószínűleg nemsokára meg fog történni. Kulmer báró, tárcza nélküli miniszter, kinek nevét már régóta nem említették a lapok, meghatálozott; a jeles tehetségű férfi már huzamos idő óta elmebetegségben sintődött s felgyógyulására semmi remény nem mutatkozott. E gyászos eset itt igen fájdalmas benyomást okozott. KÜLFÖLD. Németország. A „Kölnische Zeitung“ a Hassenpflug miniszterelnökre intézett merényről imert írja: Gróf Isenburg, a választó herczeg veje, a Hubenvadászaton egy kis szóváltásba jött Hassenpflug miniszterrel. Estve, asztal után kocsin hozzá indul, őt a dolog iránt kérdőre vonandó, és mivel lakásán nem találhatja, a színházban keresi föl, kihivatja őt onnét, karon fogja, vele a fegyvergyakorlati térre megy s kérdezi őt még egyszer, hogy megmarad-e használt kifejezései mellett. Midőn Hassenpflug erre ,,igen“-nel felelt, a gróf néhány lépésnyit hátrál, az őt kisérő szolgának kezéből az utána vitt sétabotot kiveszi s azzal a segélyért kiáltozó minisztert döngeti. Midőn erre néhány elhaladó kasseli lakos elősiel, a gróf nyugodtan fordul hozzájok, mondván : „Jó emberek, én gróf Isenburg vagyok s Hassenpflug„minisztert botozom itt meg.“ S erre az executiót a legirgalmatlanabb módon folytatja, mig végre a nádpálczából csak egy kis darabka marad kezében. Itt a vérrel borított , dagadt fejű és arezu premiert odahagyja s nyugalmasan tér lakására vissza. Ez azon esemény , mely most minden lakost oly élénken foglalkozat. Leirhatlan a zavar , melybe az udvar ezáltal helyezve van. Gróf Isenburg , nejével együtt ma reggel különvonattal utazott vissza Erfurtba. Bizonyos, mikép a gróf már régóta foglalkozott azon eszmével, hogy Hassenpflugot megbuktassa. Ki az itteni viszonyokat ismeri, az tudni fogja, hogy arra hatalmas szer és pedig erős adagban volt szükséges. Első pillanatra e lépés excentricusnak látszik, s Isenburg ellenségei és Haszenpflug hivei úgy is magyarázták, t. i. hogy a gróf elméjében háborodott volna meg. E nézet azoknál, kik a grófot személyesen nem ismerik, viszhangra talál, mivel atyja is hasonló betegségben szenved. A „K. Z.“ levelezője őt személyesen ismeri s e véleményt felőle nem osztja. Ő kinyilatkoztatta itt, hogy ezen lépésének nem volt egyéb indoka, mint Hessent megszabadítani ez embertől, ki annyi nyomort hozott e szerencsétlen hazára, és még folyvást hoz. A hivatalos „Kasseler Zeitung“ a választó herczegnek egy ezen eseményre vonatkozó iratát közli, mely következő tartalmú : „Kedves államminiszterem , slassenpfltig! Én önnek mai iratából tapasztalata, miszerint ön a főhőskel általam igen sajnált, esemény miatt önálló lépéseket tenni szándékozik. Én mindazáltal a legélénkebben óhajtom, hogy nekem eddig tett hűséges szolgálataival jövendőre is élhessek, ennélfogvást az azonközben elrendelt törvényes vizsgálatnál mint hozzámi ragaszkodásának bizonyítványát kivánom öntől, hogy minden további lépést mellőzzön, miután ön érzelmeinek becsületességéről tökéletesen meggyőződve vagyok s különös hajlandósággal maradok ön jóakarója Frigyes Vilmos. Kassel, nov. 7. 1853.“ A rendek első kamarája indítatva jön egy követségküldésre Hassenpflug miniszterhez, hogy neki az első kamra öszves tagjai nevében részvétét és élénk sajnálkozását fejezze ki a rajta elkövetett erőszakoskodás miatt. Francziaország- Páris, nov. 7. A Constitutionnel Cesena tollából eredeti harczias vezérczikkét következő szavakkal zárja be: „Méltán mondhatni, hogy még mindig alkudoznak. Azonban igen csalódnék valaki, ha azt hinné, hogy ezen alkudozások közvetlenül jelentékeny eredményre vezetnének. A diplomatia elég erős, hogy ezen összeütközésnek, mely a Feketetenger és Duna partjait vérrel festi, nyugat többi részeire leendő kiterjeszkedését megakadályozza. Jelen pillanatban azonban nem képes a vérontást keleten megakadályozni. Ma a háború Orosz- és Törökország között kikerülhetlenné vált.“ A frankfurti újság következő híreket közöl Bécsből, november 4-dikéről: „Egy itteni jólértesült levelező a „Nümb. Corresp.“-nek azt írja, hogy Bourquenoy báró, nov. 1 jen , külügyminiszteri értekezlet alkalmával Paksból érkezett sürgönyöket nyújtott át, és hogy az azokban tett nyilatkozatok következtében, nov. 2 án, rendkívüli minisztertanács tartatott a cs. kir. várpalotában.“ Levelező ezután így folytatja: „Az ez alkalommal hozott határozatokat nem tudhatni, de tovább nem titkolhatni, hogy az Ausztria és Francziaország közti barátságos egyetértés már csonkulást szenvedett. Hübner úr Bécsbe azt írta, hogy a felső államkörökben Ausztria semleges politikáját nem hiszik, sőt ellenkezőleg még mindig szilárdan állnak azon nézet mellett, hogy Olmützben és Varsóban mind Ausztria mind Poroszország részéről kötelező ígéretek történtek. (?) Arra nézve sem kétkedhetni többé, hogy a franczia kormány oly katonai rendelkezésekhez nyúlt, melyek legjobb esetben a küldföld elleni demonstrativul tekintendők; továbbá megvalósul, hogy a római helyőrség tetemesen szaporíttatik , mely körülménynek jelen pillanatban annál föltűnőbbnek kell lenni, mennyiben bizonyos az, hogy nemrég az északi nagyhatalmak ez ügyben a franczia kormányhoz kérdést intéztek, nem tekintve azt, miszerint legközelebbről Nápolyés Francziaország között viszályok törtek ki. Baraguay d’ Isilliera tábornok küldetését is itt nem fogadták megelégedéssel. Mi Anglia magatartását illeti, itt azon biztosítást hallhatni, miszerint a két nyugati hatalom egyetértésén nem kétkedhetni, sőt e tekintetben legbiztosabb adatok vannak. Hogy Anglia minden körülmény között Piemontra számíthat , bizonyos , és azon tudósítás, hogy már Anglia és Pimont között brit csapatoknak Genuába leendő kiszállítására nézve titkos egyezmény léteznék, s ennek teremtője lord M intő volna, nem látszik csupa hírnek lenni; azon közlemény is, miszerint szardiniai vizekre brit hajóhad várása s Elba megszállása nem volna valószínűtlen, nem egészen légből van kapva.“ (Ezen utóbbi adatokat a lap csak en reserve közli.) A toskánai nagyherczeg Nápolyba utazásának politikai jelentőség tulajdoníttatik. Az itteni követek értekezlete kedden, szerdán és csütörtökön összeült az orosz javaslatok fölött tanácskozandó. Mikop a viszonyok most állanak, kétkednek a fölött, hogy ezek képesek volnának kielégítő eredmény kieszközlésére. W. A Journal des Débats nov. 7-iki számában perui levelezőjétől egy jegyzéktervet közöl , melyet Bruck, konstantinápolyi internuncius oct. 26-dikán a Porta elbe terjesztett volna, amelyet ez azon okból nem fogadott volna el a többi közt, mert míg az állítólag a négy hatalom nevében előterjesztetett, Francziaország és Anglia azalatt Nesselrodenak a bécsi jegyzéktervet fölvilágosító sürgönyei következtében azt tanácsolta, hogy a bécsi jegyzéket ne fogadja el. Az O e s t. Cor r. a Journal des Débats levelezőjének némely téves állításait jónak véli helyreigazítani. Először is e jegyzéktervet a cs. kir. internuncius nem forma szerint nyújthatta által, minthogy csak a valódi jegyzék, nem pedig a jegyzékterv bir a diplomatiai okmány becsével és jelentőségével; továbbá, hogy a négy hatalom nézeteinek megfelelő , nem pedig egyedül ausztriai jegyzék czéloztatott általa. E jegyzékterv egy portabiztosnak nyujtatott át, s az eredménye az olmützi értekezleteknek, és Ausztriától és Poroszországtól deterjeztés végzett elfogadtatott. Minthogy azonban Anglia parabinot pedig az összes nagyhatalmak myj' . . , c«h L.I, a.»» rW*~erv "»»‡• l„ík, a a Portának hivatal.».» ».ra .» "TO“ »“ “j L rAÄSKSK egymáshoz közelebb hozása, mi az egyetértést knyyesen könnyítette volna. összeesküvésnek, mely néhány nap óta a seinemegye. esküd székét foglalkoztatja, mint az eddigi td.gflU.bd » csak a köztársasági formának visszaalítása vol czélja, hanem az államfő élete elleni merénylet. A titkos társulatok csoportonkint voltak szervezve, meg mlyen külön egy főnök alatt állottak s Így nemcsak Programmjuk volt, hanem volt rendszerük is a társadalom elleni háború folytatására. , , Az utóbbi időben sok városra kiterjesztett számos befogások a politikával összefüggésben állanak, ha nem erősítik is meg azon gyanítást, hogy a hatóságok éberke által csak kizárólag egy ismeretes párt tartóztanék föl további törekvéseiben. Emlékezhetni a darab alatta Angliában gyakoriabbakká vált munkás zavargásokra, melyek már rég idő óta a kormány figyelmét igénybe veszik. Különösen a kőszém munkások utóbbi nyugtalanságai az ipart élénk aggodalomba ejtették, míg az angol kormány ily törvénytelen ellenszegülések okainak és kapcsolatainak közelebbi fürkészetével azon fölfedezést is téve, hogy azoktól a politika valóban nem volna idegen, sőt hogy azok politikai czélja tul a csatornákon gyökerzik. Ez azon rendetlenség, mi túlsó elméletek által életszikrát nyert s néhány évvel ezelőtt Francziaországban oly nagy zavart idézett elő. A franczia kormány némely jelenségek és angol adatokból azon meggyőződésre jutott, hogy valóban bizonyos pártok szokott lázitásai mellett a meztelen socialismus a régi veszélyt fölserkenteni akarja, s a befogatásoknak ezért kellett oly nagy mértékben történniük. A francziakormány különben azt hiszi, hogy csupán szabályok nem elégségesek a socialismus töviseinek kiszedetésére. Midőn minden lehetőt megtesz a munkásosztályok sorsának javítására, elejét akarja, venni tényleg minden lehetőségeknek is, és e tekintetben épen egy terven tanácskozik, melynél fogva minden nagy műhelyek Páristól 10—20 mérföldnyi távolságra helyeztetnének. A strasburgi vasút nagy műhelyeinek Epernaybe tétele által a dolgot megkezdte és e példát mások is fogják követni, mivel az illető felek általa nyerni fognak. Olaszország: Cunninghamo Archibald, testvére Miss Cunninghampnek, ki Luccában biblia-osztogatás miatt befogatott, az angol lapokban nyílt levelet közöl, melyben lord Clarendon azon állítását, mintha Miss Cunninghamp az ország törvényei ellen vétett volna, alaptalannak nyilvánítja. „Midőn tudniillik nővérem — ez áll a levélben — a nagyherczeg úgynevezett bűnbocsánata (pardon) következtében szabadságba helyeztetett, a Camera d’Accusa (rádió szék), mely nővérem fölött itélendett, egy végzést készített, aláirt és megpecsételt,mely által ő az ellene emelt vád alól fölmentetik , és csak a nagyherczeg bocsánata akadályozta a végzés közlését. Ezen végzésben különben testvérem nem próbák hiánya miatt mentetik föl, hanem azért, mivel a tudvalevő könyvek kiosztása nem tartozik azon törvény körébe, melynek erejénél fogva vádoltatott, tudniillik azok ,,nem az államvallás ellen intézett tanok.“ Továbbá tudvalevő dolog, hogy midőn a nagyherczeg nővéremnek megbocsátott, a Camera d’Accusa döntvényét már tudta. . . Tehát még mindig nem volna késő, hogy ha a brit követ, mennyiben a szabadság ügyének szolgálni rendeltetése, a toskanai kormánytól azon rendelet közlését kívánná, mely mint alap, a vallásszabadságnak Toskanában szolgálatokat tehetne.“ Roma, oct. 6l. Oct. 50 -án történt Boboa András lengyel jezsuitának, ki 1657 májusban a görög szertartásu oroszok által vértanuságot szenvedett, szentté avatása a Péter templomában. Bizonnyal, a politikának mi köze sincs ezen szentté avatással. Egész Róma tudja, miszerint ez még régóta october végére volt kitűzve. Azonban a jelenlevők mégis megjegyezték ezen lengyel szentre emlékezést, kit a schismaticus oroszok öltek meg, s kit Péter templomában szentté avatnak, míg e pillanatban oroszok és törökök, vagy, mint itt mondják, a schisma és pogányság tán ágyúval küzdenek keleten. Ezen események összetalálkozása nagyon foglalkoztatá a tömeget. Pl. Nagybritannia, London, nov. 7. — Az „Advertiser“ a „Times“ pénteki czikkére így felel: „Törökország ne védje saját bőrét, mert hiszen őt a nyugati hatalmak otalmazzák ? Ila saját bőrét nem volna képes megvédeni, a „Times“ előbbi czikkeihez képest nem érdemelne meg semmi idegen védelmet. De tegyük fel, hogy a „Times“ most az egyszer őszintén és becsületesen nyilatkozik, midőn azt állítja , hogy egy védelmezett államnak vakon kell magát védelmezőinek átengedni — áll-e az, hogy Törökország védelemben részesül ? Mit tettek a nyugati hatalmak eddig érezte egyebet, minthogy egy jegyzéket akartak nyakába tolni, mely által az orosz diplomatia hálójába fogott volna kerülni? Szerencsére a Porta nem engedelmeskedett vakon állítólagos szövetségesei tanácsának. Remélhető, hogy ezentúl sem teend így. Törökország maga védi meg magát.“ London, november 5. A megtért bűntevők javára egyesült londoni társulat 16 elbocsátott fegyenczet küldött ki szabad kivándorlókként Amerikába. Tegnap ment végbe az ünnepélyes elbúcsúzás szertartása, mely alkalommal többen szónokoltak,s lord Shaftesbury minden egyes kivándorlóval szívélyesen kezet szorított. Anglia tengeri hatalma jelenleg 10 —120 ágyús 543 hadihajó , melyek egy része aktív szolgálatban , más része rendelkezésre készen áll, harmadik része pedig most építtetik; van még ezeken kívül kikötői szolgálatokat tevő 118 hajó és 50 vámhajó. A gőzösök száma 180, 200 lőerőtől 10 800-ig. E roppant hajóhadban béke idején 40—45,000 hajós ifjoncz , és 42,000 tengerész katona van alkalmazva, kiknek száma most 15.000 re fog emeltetni. A hajógyárakban szerteszét önkénytes dandárok ágyú-czéllövészetben gyakorolják magukat; vannak továbbá önkénytes partőrök is, kik jól gyakoroltatnak a kellő ismeretekben, s jól fel vannak fegyverezve. Törökország- Konstantinápoly, oct. 25. A csapatszállítások és egyéb hadkészületek még mindig nagyszerű mértékben folynak. Tegnapelőtt ide különféle török tartományokból önkéntes csapatok, körülbelül 30,000 emberből állók, érkeztek, a hajókon azonnal a két táborba fognak szállítatni. Ezen önkéntesek igen pittéresk látványul szolgálnak, éspedig az öltözet, fegyver és zászlók különfélesége miatt. Valóban vonzó tárgy az etnographra nézve. hlogy az ellenségeskedések valóságos megkezdéséről a hírek, bármi jelentőség nélküliek is azok, a török népnél átalános örömet és győzelmi bizonyosságot okoztak, könnyű elgondolni. Ámde a lelkesedést tetőpontig csak a zultán rescriptuma fokozta, mely a ma tartott nemzetgyűlésben, hol a zultán személyesen elnökölt, megjelente előtt egy kamarás által olvastatott fel. Abban ez mondatik: „A zultán legbenső örömmel látja minisztereinek elhatározottságát és népének lelkesültségét, hogy a kormány méltósága s a birodalom integritása fentartassék, erre méltónak kívánván mutatkozni, elhatározta : felkötni a kardot, hadseregének élére állani 63 Drinápolyig nyomulni elő--------azaz a tél végződte után, tavaszkor.“ Midőn a nagyúr a gyűlésbe lépett, a legnagyobb lelkesedéssel fogadtatott. A nemzetgyűlés végzései a gőzös elindultakor még nem jutottak tudomásra. Egyébiránt a fegyverkezés szakadatlanul foly, naponkint új csapatok érkeznek az ország belsejéből s azonnal el is indulnak az ázsiai és európai határok felé. — Ha a török népesség iránt igazságosak akarunk lenni, nem mondhatunk egyebet, mint hogy annak legnagyobb része feláldozó szeretet és lelkesedéssel — természetesen mindennemű eszközök s főleg a papság által fanatizálva és izgatva — megy a háborúba s elhagyja házát és udvarát, cantasikra szállandó a gyűlölt moszkoviták ellen. A számtalan hivek nagy mértékben keltik fel a törökök büszkeségét, s bárkinek sem volna tanácsos, most még tovább is békés kiegyenlítésről szólani. Maguk a pasák s a kormány miniszterei is tartózkodás nélkül kimondják , hogy Oroszországgal minden eddigi szerződvényt szét kell tépni, s hogy jövendőben csak olyanok köttethetnek , melyek Oroszország önkényét hatályosabban fogják korlátozni, mint korlátozták eddig az akermani, kainardssi és drinápolyi kötmények. úgy látszik, hogy megvalósul azon hír, miszerint az oroszok és törökök a Kaukázusban csakugyan összeütköztek, ha csak , mint előre gyanították, az előőrsi támadásból állott. Az oroszok ennek következtében legszélső előőrsi állomásaikból 3 órányira visszanyomattak, és a határok orosz oldalát törökök tartják megszállva. Azultán hír szerint már 50,000 piasztert küldött a győztesek megjutalmazására. Az ázsiai táborból másik tudósítás érkezik, hogy Selim pasa 6 mérföldnyire győzelmesen haladta meg az orosz határokat, s egy várost ostrommal vett be. Az oroszok ezen ütközetekben 230 közembert és 22 tisztet vesztettek volna; a törökök 195 embert, 380 sebesült. A támadás S h a m y 1r ali összeköttetésben történt, ki az orosz sereg oldalában működik. Az oroszok és cserkeszek majd mindennap csatáznak. Az erzerumi tábor feloszlott, az egész török sereg a török-orosz határokon állíttatott föl; hadiszállásaik: Kars, Bajazid , Tschuruk-Su, Ardahan. Máltából nov. 7-kén Parisba érkezett tudósítás szerint , megvalósul azon tudósítás , hogy 15,000 orosz Ázsiában Seim pasa által megveretett. Konstantinápoly, oct. 31. A Duna átlépése kedvező benyomást okozott Konstantinápolyban. Az átmenenetelt előbb az arnauták kezdették Turtukainál; azután következett az egyiptomi hadilleték, mely úszva kelt át a Dunán. Harczias vállalatukról eddig ele annyit nyerte meg a megye legfőbb tisztviselőjéül. Aki soha sem látta is , rá kellett ismernie az arczról. Egy ókori hős mintája lehetett az, minőnek képzeljük azon hadvezető daliákat, kik diadalmas csatákból térve vissza, törvényt hozni összeültek, kik félelme voltak az ellenségnek, utalma a népnek, és szerelme a nőnek. Karpathyné remegve néz rá. Mégis jobb lett volna őt így nem látnia ! A menet keresztül vonul a megyeház kapuján, fél óra múlva a nagy gyűlésteremben áll Rudolf s nemes lelkesült beszéddel tölti el a hallgatók lelkét, kikből e ragyogó, ez édes, e biztató szavak hallatára a szív akar kiugrani. — Karpathyné a karzatról hallgatja őt. Ah , jobb lett volna őt nem látni igy és nem hallani. Most már nemcsak szereti, hanem imádja ! íme azonban egyszer kezdi észrevenni, hogy valaki onnan alulról a gyűlésteremből szörnyen integet fel hozzá, kézzel és fejjel s minden arravaló tagjaival köszöngetve , sőt később egy székre áll fel, hogy jobban meglássák. Eleinte nem ismerte fel egyszerre ez új férfiút, csak később kezdett, egy csomó kellemetlen érzésen keresztülfutva, emlékezni rá, hogy találkozott iár valahol e ránézve, kellemetlen arczczal — Ez Kecskereg úr.............. Várjon ni hozta ide az érdemes férfiút? Mert ok nélkül ő nem szokott fáradni sehova. Fanny oly kellemetlen hatást érzett ez ember látására, mely idegeit összezavarás valahányszor odatévedt pillanata , boszosan tapasztalá , hogy annak szemei folyvást rajta függnek. A szertartások bevégeztével szokásosan nagyszerű lakoma következett, innen a varázsgyorsasággal táncteremmé alakított gyűlésterembe mentek vissza a vendégek. Együtt volt a környék szépe és java. Leghíresebb férfiai, legszebb delnői. Rudolf nyitá meg a tánczot herczeg * * néval, a kit a hölgyek közt tekintélynek tartottak, és azután, mint illett, sorban tánczolt a többi delnőkkel. Fanny reszketett, úgy dobogott szive, midőn felé látá őt közeledni. Szentirmaynét épen elvitte valamelyik ifjú lovag egy korfordulóra s ő egyedül ült ott. Rudolf udvariasan járult elé s délezeg meghajtással hívta őt fel a tánczra. Oh mi szép volt! Fanny nem mert rá e pillanatban feltekinteni Rudolf félig hozzá hajolva nyujta neki kezét. Szegény nő, alig bírtam néhány szót kimondani: — Nem szabad tánczolnom, uram. Nagy beteg voltam .... El kell hinni, amit mondott, hisz olyan halavány volt e perezben, mint akit a sírba tesznek. Rudolf néhány udvarias szóval sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehet szerencséje, s azzal hátrahúzódott. Fanny sokáig nem merte felütni szemeit, mintha attól tartana, hogy még mindig előtte áll........... Végre, sokára feltekintő s akire szemei estek, az Kecskerey úr volt. — Mint a Karmel-hegyi Madonna ! szólt a derék Chevalier, chapeaubassával köszöntve, s bizalmasan lépett hozzá közelebb. Fanny hirtelen összeszedi magát, mintha sejtené, hogy ez ember elől el kell rejtanie lelkét, s hideg mosolylyal fogada az üdvözletét, és úgy tett, mintha nem félne tőle. — A milyen nagy veszteség a társaságra nézve, hogy nagysád nem tánczol, és oly nagy nyereség ez nekem, ki szinte nem tánczolok, — monda a bajnok impertinens hízelgéssel s bizalmasan helyet foglalt Karpathyné mellett s frakkját kétfelé csapta és egyik lábát a kezébe vette. Nem fog terhére lenni nagysádnak , ha egy kevéssé fecsegünk ? " — Jó hallgató vagyok. — E napokban egy örömhír villanyozta fel fővárosunkat ,amely mindenkit boldoggá tett, a ki hallá. — Ez az ? ! 1,egy nagyság a jövő telet fővárosunkban fogj-i tölteni. — Még nem bizonyos. — E szó kétségbeejt. Karpathy barátom oly udvariatin férj volna, hogy nem sietne teljesitni neje óhajtását ? , Pesten lakni.0,11 m0n‘hm mikink , hogy én óhajtok CAV asTM, lilloMaik, iomlalántcskopog. ' — Pedig e télen igen érdekessé fognak válni a pesti salonok, igen elegáns kört fogunk ott alakítani. Feljönnek Szépkiesdiék, ott lesz Gergely gróf, anyjával együtt, az ifjú Ditvay Jenő, a szabadelvű párt bálványa, a deli Csendey Rezső, és a genialis kalandhős Kiss Miska. . . . , Fadnny egykedvűen játszott legyezőjével; egyik sem érdekelte őt ezek közül. (Ezeket mind tudhatja előre hogy ott lesznek, nem meglepetés rá nézve. Mondjunk neki valakit, akiről még magunk sem tudjuk, hogy feljön o ?) , azt bizonyosan tudom, hogy ünnepelt barátunk Rudolf is oda fenn fogja tölteni a telet szép nőjével. Hah! Meglátszott a hatás? El bírta-e titkolni a szúrás fájdalmát, amit e perezben érzett? Nem, nem árulta el magát. Csak annyit mondott: Én nem hiszem, hogy mi Pestre menjünk. Azzal fölkelt helyéből, a táncznak vége volt, az odasiető dóra karjára ölte barátnőját és sétálni indultak a teremben. , Kecskerey úr kedélyesen hintázta magát a pamlagon, és okoskodott. ( — Miért volt oly nehéz lélekzete, midőn azt monda : „én ngy hiszem, hogy Pestre menjünk?“ (Folytatjuk.)