Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)

1853-11-13 / 1104. szám

szomorú kénytelenségtől mentek fognak maradni. A franczia kormány által in­spirált Constitutionnel bármily harczias hangon szól is, mindazáltal szinte ama nézet­ben osztozik. „Többé nem remélhetni“ így szól legújabb czikkében, „hogy a diplomatának sikerü­lene a háborút visszatartóztatni. Igaz, hogy ő meg nem köszönt le, hogy Parisban és Londonban, Bécsben és Berlinben, sőt Kon­stantinápolyban is még folyvást alkudoznak, de ha ezen alkudozások titkaiba behatolunk, azt látjuk, hogy a már megtörtént harczias események ezen alkudozásokat már messze­ túlszárnyalták. De a diplomata elég erős marad arra, hogy azon viszálynak, mely miatt Asia tengermellé­kei és a Duna partjai vértől pirosulnak, nyűgat felé terje­dését megakadályozza“. . . Örülni fogunk, ha ezen né­mileg megnyugtató jóslat valósulásnak indul, de vala­mint a nyílt ellenségeskedés kitörtéig foly­vást azon re­ményt tápláltuk, hogy a béke fen fog tartatni, szintúgy a mostanában megváltozott körülmények minden béke­jóslatok irányában kissé kételkedőkké tesznek. Míg a kő a kézben van , mindig remélhetni, hogy a fő elég óvatos leend, azt el nem röpíteni, de mihelyt már a le­vegőben van, csak a véletlen különös játéka, nem pedig biztos kiszámítás eredménye, ha történetesen úgy esik a földre, hogy kevés vagy épen semmi kárt nem­ tesz.­­ Az újabb időben többször említett londoni congressushoz sem kötünk vajmi nagy reményeket; előlegesen pedig létrejöttén is kétkedünk, minthogy Oroszhon csak oly feltétel alatt akarna benne részt venni, ha a tanácskozások az orosz követelések alapján történnek; az ily alapon folytatott alkudozások sikerte­lensége pedig a priori már oly világos, hogy a többi nagyhatalmakra nézve kár volna Londonba fáradni, hogy ott a régi dana újra kezdődjék. Magától értetődik, hogy a dunai fejedelemségekből érkező hírek a beszélgetés kizárólagos tárgyát képezik; senki sem bírja megfogni, hogy az oroszok a dunapar­­tok felé nagyobb hadtömeget nem küldtek. Iia kard­csapás nélkül nézték volna a törökök átkelését, a dolgot hadicselnek magyarázhatnék, vagy azon törekvésnek tulajdonítanék, hogy a diplomatiai alkudozások teljes megszakasztásáig minden hasztalan vérontást kerülni kívánnak. Minthogy azonban csatába, még pedig a mai hirek szerint igen heves csatába ereszkedtek, s csekély számuknál fogva visszavonulni kénytelenültek, az egész dolog szintoly rejtélyes szint élt, mint minden, mi eddig ezen bizarr drámában történt . . . Csak vége felé járna már. Stirbey fejedelem tegnap s tegnapelőtt az itten mu­lató bojá­rok látogatását fogadta el, kik aggodalommal várják itten a hazájukban fejlődő eseményeket; politi­kai körökben igen kiváncsiak arra, várjon a nagyhatal­mak ügynökei megmaradnak-e dunafejedelemségi ál­lomásaikon, ha az ottani kormányzás egy orosz „comis­­sarius“ kezébe megy át, mi valószínűleg nemsokára meg fog történni. Kulmer báró, tárcza nélküli miniszter, kinek nevét már régóta nem említették a lapok, meghatálozott; a jeles tehetségű férfi már huzamos­ idő óta elmebeteg­ségben sintődött s felgyógyulására semmi remény nem mutatkozott. E gyászos eset itt igen fájdalmas benyo­mást okozott. KÜLFÖLD. Németország. A „Kölnische Zeitung“ a Hassenpflug miniszterelnökre intézett merényről imert írja: Gróf Isen­burg, a választó herczeg veje, a Hubenvadászaton egy kis szóváltásba jött Hassenpflug miniszterrel. Estve, asztal után kocsin hozzá indul, őt a dolog iránt kérdőre vonandó, és mivel lakásán nem találhatja, a színházban keresi föl, kihivatja őt onnét, karon fogja, vele a fegyvergyakorlati térre megy s kérdezi őt még egyszer, hogy megmarad-e használt kifejezései mellett. Midőn Hassenpflug erre ,,igen“-nel felelt, a gróf néhány lépésnyit hátrál, az őt ki­sérő szolgának kezéből az utána vitt sétabotot kiveszi s azzal a segélyért kiáltozó minisztert döngeti. Midőn erre néhány elhaladó kasseli lakos elősiel, a gróf nyugodtan fordul hozzájok, mondván : „Jó emberek, én gróf Isen­burg vagyok s Hassenpflug„minisztert botozom itt meg.“ S erre az executiót a legirgalmatlanabb módon folytatja, mig végre a nádpálczából csak egy kis darabka ma­rad kezében. Itt a vérrel borított , dagadt fejű és ar­­ezu premiert odahagyja s nyugalmasan tér lakására vissza. Ez azon esemény , mely most minden lakost oly élénken foglalkozat. Leirhatlan a zavar , melybe az udvar ezáltal helyezve van. Gróf Isenburg , nejével együtt ma reggel különvonattal utazott vissza Erfurtba. Bizonyos, mikép a gróf már régóta foglalkozott azon esz­mével, hogy Hassenpflugot megbuktassa. Ki az itteni vi­szonyokat ismeri, az tudni fogja, hogy arra hatalmas szer és pedig erős adagban volt szükséges. Első pillanatra e lépés excentricusnak látszik, s Isenburg ellenségei és Has­­zenpflug hivei úgy is magyarázták, t. i. hogy a gróf elmé­jében háborodott volna meg. E nézet azoknál, kik a gró­fot személyesen nem ismerik, viszhangra talál, mivel atyja is hasonló betegségben szenved. A „K. Z.“ levelezője őt személyesen ismeri s e véleményt felőle nem osztja. Ő ki­nyilatkoztatta itt, hogy ezen lépésének nem volt egyéb in­doka, mint Hessent megszabadítani ez embertől, ki annyi nyomort hozott e szerencsétlen hazára, és még folyvást hoz. A hivatalos „Kasseler Zeitung“ a választó herczeg­­nek egy ezen eseményre vonatkozó iratát közli, mely következő tartalmú : „Kedves államminiszterem , slas­­senpfltig! Én önnek mai iratából tapasztalata, misze­rint ön a fő­hő­s­kel általam igen sajnált, esemény mi­att önálló lépéseket tenni szándékozik. Én mindazáltal a legélénkebben óhajtom, hogy nekem eddig tett hűsé­ges szolgálataival jövendőre is élhessek, ennélfogvást az azonközben elrendelt törvényes vizsgálatnál mint hozzá­­mi ragaszkodásának bizonyítványát kivánom öntől, hogy minden további lépést mellőzzön, miután ön érzelmei­nek becsületességéről tökéletesen meggyőződve vagyok s különös hajlandósággal maradok ön jóakarója Frigyes Vilmos. Kassel, nov. 7. 1853.“ A rendek első kamarája indítatva jön egy követség­küldésre Hassenpflug miniszterhez, hogy neki az első kamra öszves tagjai nevében részvétét és élénk sajnál­kozását fejezze ki a rajta elkövetett erőszakoskodás miatt. Francziaország- Páris, nov. 7. A Constitutionnel Cesena tollából eredeti harczias vezérczikkét következő szavakkal zárja be: „Méltán mondhatni, hogy még min­dig alkudoznak. Azonban igen csalódnék valaki, ha azt hinné, hogy ezen alkudozások közvetlenül jelentékeny eredményre vezetnének. A diplomatia elég erős, hogy ezen összeütközésnek, mely a Feketetenger és Duna partjait vérrel festi, nyugat többi részeire leendő kiter­­jeszkedését megakadályozza. Jelen pillanatban azonban nem képes a vérontást keleten megakadályozni. Ma a háború Orosz- és Törökország között kiker­ülhet­lenné v­ál­t.“ A frankfurti újság következő híreket közöl Bécsből, november 4-dikéről: „Egy itteni jólértesült levelező a „Nümb. Corresp.“-nek azt írja, hogy Bourquenoy báró, nov. 1 jen , külügyminiszteri értekezlet alkalmá­val Pak­sból érkezett sürgönyöket nyújtott át, és hogy az azokban tett nyilatkozatok következtében, nov. 2 án, rendkívüli minisztertanács tartatott a cs. kir. várpalo­tában.“ Levelező ezután így folytatja: „Az ez alkalom­mal hozott határozatokat nem tudhatni, de tovább nem titkolhatni, hogy az Ausztria és Francziaország közti barátságos egyetértés már csonkulást szenvedett. Hüb­ner úr Bécsbe azt írta, hogy a felső államkörökben Ausztria semleges politikáját nem hiszik, sőt ellenkező­leg még mindig szilárdan állnak azon nézet mellett, hogy Olmützben és Varsóban mind Ausztria mind Po­roszország részéről kötelező ígéretek történtek. (?) Arra nézve sem kétkedhetni többé, hogy a franczia kormány oly katonai rendelkezésekhez nyúlt, melyek legjobb esetben a kü­ldföld elleni demonstrativul tekintendők; továbbá megvalósul, hogy a római helyőrség tetemesen szaporíttatik , mely körülménynek jelen pillanatban an­nál föltűnőbbnek kell lenni, mennyiben bizonyos az, hogy nemrég az északi nagyhatalmak ez ügyben a franczia kormányhoz kérdést intéztek, nem tekintve azt, miszerint legközelebbről Nápoly­­és Francziaor­szág között viszályok törtek ki. Baraguay d’ Isilliera tábornok küldetését is itt nem fogad­ták megelégedéssel. Mi Anglia magatartását illeti, itt azon biztosítást hallhatni, miszerint a két nyugati ha­talom egyetértésén nem kétkedhetni, sőt e tekintetben legbiztosabb adatok vannak. Hogy Anglia minden kö­rülmény között Piem­ontra számíthat , bizonyos , és azon tudósítás, hogy már Anglia és Pimont között brit csapatoknak Genuába leendő kiszállítására nézve titkos egyezmény léteznék, s ennek teremtője lord M intő volna, nem­ látszik csupa hírnek lenni; azon közlemény is, miszerint szardiniai vizekre brit hajóhad várása s Elba megszállása nem volna valószínűtlen, nem egészen légből van kapva.“ (Ezen utóbbi adatokat a lap csak en reserve közli.) A toskánai nagy­herczeg Nápolyba utazásának politikai jelentőség tulajdonítta­­tik.­­ Az itteni követek értekezlete kedden, szerdán és csütörtökön összeült az orosz javaslatok fölött tanács­kozandó. Mikop a viszonyok most állanak, kétkednek a fölött, hogy ezek képesek volnának kielégítő eredmény kieszközlésére. W. A Journal des Débats nov. 7-iki számában perui levelezőjétől egy jegyzéktervet közöl , melyet Bruck, konstantinápolyi internuncius oct. 26-dikán a Porta el­be terjesztett volna, amelyet ez azon okból nem fogadott volna el a többi közt, mert­ míg az állítólag a négy hatalom nevében előterjesztetett, Francziaország és Anglia azalatt Nesselrodenak a bécsi jegyzéktervet fölvilágosító sürgönyei következtében azt tanácsolta, hogy a bécsi jegyzéket n­e fogadja el. Az O e s t. C­o­r r. a Journal des Débats levelezőjének némely té­ves állításait jónak véli helyreigazítani. Először is e jegyzéktervet a cs. kir. internuncius nem forma szerint nyújthatta által, minthogy csak a valódi jegyzék, nem pedig a jegyzékterv bir a diplomatiai okmány becsé­vel és jelentőségével; továbbá, hogy a négy hatalom né­zeteinek megfelelő , nem pedig egyedül ausztriai jegy­zék czéloztatott általa. E jegyzékterv egy portabiztos­nak nyujtatott át, s az eredménye az olmützi értekez­leteknek, és Ausztriától és Poroszországtól deterjeztés végzett elfogadtatott. Minthogy azonban Anglia pa­­­ra­binot pedig az összes nagyhatalmak myj' . . , c«h L.I, a.»» rW*~erv "»»­­‡• l„ík, a a Portának hivatal.».» ».ra .» "TO“ »“ “j L rAÄSK­SK­ egymáshoz közelebb hozása, mi az egyetértést kny­ye­sen könnyítette volna. összeesküvésnek, mely néhány nap óta a seinemegye. esküd székét fog­lalkoztatja, mint az eddigi td.gflU.bd » csak a köztársasági formának visszaalítása vol czélja, hanem az államfő élete elleni merénylet. A titkos tár­sulatok csoportonkint voltak szervezve, meg m­ly­en külön egy főnök alatt állottak s Így nemcsak Programm­­juk volt, hanem volt rendszerük is a társadalom elleni háború folytatására. , , Az utóbbi időben sok városra kiterjesztett számos be­fogások a politikával összefüggésben állanak, ha nem erősítik is meg azon gyanítást, hogy a hatóságok éber­ke által csak kizárólag egy ismeretes párt tartózta­­­nék föl további törekvéseiben. Emlékezhetni a darab ala­tta Angliában gyakoriabbakká vált munkás zavargások­ra, melyek már rég idő óta a kormány figyelmét igénybe veszik. Különösen a kőszém­ munkások utóbbi nyugtalan­ságai az ipart élénk aggodalomba ejtették, m­íg az an­­gol kormány ily törvénytelen ellenszegülések okainak és kapcsolatainak közelebbi fürkészetével azon fölfede­zést is téve, hogy azoktól a politika valóban nem volna idegen, sőt hogy azok politikai czélja tul a csatornákon gyökerzik. Ez azon rendetlenség, mi túlsó elméletek ál­tal életszikrát nyert s néhány évvel ezelőtt Francziaor­­szágban oly nagy zavart idézett elő. A franczia kormány némely jelenségek és angol a­­datokból azon meggyőződésre jutott, hogy valóban bi­zonyos pártok szokott lázitásai mellett a meztelen soci­­alismus a régi veszélyt fölserkenteni akarja, s a befo­­gatásoknak ezért kellett oly nagy mértékben történniük. A franczia­­kormány különben azt hiszi, hogy csupán szabályok nem elégségesek a socialismus töviseinek kiszedetésére. Midőn minden lehetőt megtesz a munkás­osztályok sorsának javítására, elejét akarja, venni tényleg minden lehetőségeknek is, és e tekintetben épen egy terven tanácskozik, melynél fogva minden nagy műhelyek Pá­­ristól 10—20 mérföldnyi távolságra helyeztetnének. A strasburgi vasút nagy műhelyeinek Epernaybe tétele ál­tal a dolgot megkezdte és e példát mások is fogják kö­vetni, mivel az illető felek általa nyerni fognak. Olaszország: Cunninghamo Archibald, testvére Miss Cunninghampnek, ki Luccában biblia-oszto­gatás miatt befogatott, az angol lapokban nyílt levelet közöl, melyben lord Clarendon azon állítását, mintha Miss Cunninghamp az ország törvényei ellen vé­tett volna, alaptalannak nyilvánítja. „Midőn tudniillik nővérem — ez áll a levélben — a nagyherczeg úgy­nevezett bűnbocsánata (pardon) következtében sza­badságba helyeztetett, a Camera d’Accusa (rádió szék), mely nővérem fölött itélendett, egy végzést készített, aláirt és megpecsételt,mely által ő az ellene emelt vád alól fölmentetik , és csak a nagyherczeg bocsánata akadá­lyozta a végzés közlését. Ezen végzésben különben testvérem nem próbák hiánya miatt mentetik föl, ha­nem azért, mivel a tudvalevő könyvek kiosztása nem tartozik azon törvény körébe, melynek erejénél fogva vádoltatott, tudniillik azok ,,nem az államvallás ellen intézett tanok.“ Továbbá tudvalevő dolog, hogy midőn a nagyherczeg nővéremnek megbocsátott, a Camera d’Accusa döntvényét már tudta. . . Tehát még mindig nem volna késő, hogy ha a brit követ, mennyiben a szabadság ügyének szolgálni rendeltetése, a toskanai kormánytól azon rendelet közlését kívánná, mely mint alap, a vallásszabadságnak Toskanában szolgálatokat tehetne.“ Roma, oct. 6l. Oct. 50 -án történt B­o­b­o­­­a András lengyel jezsuitának, ki 1657 májusban a görög szertartásu oroszok által vértanuságot szenvedett, szentté avatása a Pé­ter templomában. Bizonnyal, a politikának mi köze sincs ezen szentté avatással. Egész Róma tudja, miszerint ez még régóta october végére volt kitűzve. Azonban a jelenlevők mégis megjegyezték ezen lengyel szentre emlékezést, kit a schismaticus oroszok öltek meg, s kit Péter templomá­­ban szentté­ avatnak, míg e pillanatban oroszok és törökök, vagy, mint itt mondják, a schisma és pogányság tán ágyú­val küzdenek keleten. Ezen események összetalálkozása na­gyon foglalkoztatá a tömeget. Pl. Nagybritannia, London, nov. 7. — Az „Adverti­­ser“ a „Times“ pénteki czikkére így felel: „Törökor­szág ne védje saját bőrét, mert hiszen őt a nyugati ha­talmak otalmazzák ? Ila saját bőrét nem volna képes megvédeni, a „Times“ előbbi czikkeihez képest nem ér­demelne meg semmi idegen védelmet. De tegyük fel, hogy a „Times“ most az egyszer őszintén és becsülete­sen nyilatkozik, midőn azt állítja , hogy egy védelme­zett államnak vakon kell magát védelmezőinek áten­gedni — áll-e az, hogy Törökország védelemben ré­­­­szesü­l ? Mit tettek a nyugati hatalmak eddig érezte egye­bet, minthogy egy jegyzéket akartak nyakába tolni, mely által az orosz diplomatia hálójába fogott volna kerülni? Szerencsére a Porta nem engedelmeskedett va­kon állítólagos szövetségesei tanácsának. Remélhető, hogy ezentúl sem teend így. Törökország maga védi meg magát.“ London, november 5. A megtért bűntevők javára egyesült londoni társulat 16 elbocsátott fegyenczet kül­dött ki szabad kivándorlókként Amerikába. Tegnap ment végbe az ünnepélyes elbúcsúzás szertartása, mely alkalommal többen szónokoltak,s lord Shaftesbury min­den egyes kivándorlóval szívélyesen kezet szorított. Anglia tengeri hatalma jelenleg 10 —120 ágyús 543 hadihajó , melyek egy része aktív szolgálatban , más része rendelkezésre készen áll, harmadik része pedig most épít­tetik; van még ezeken kívül kikötői szolgálatokat tevő 118 hajó és 50 vám­hajó. A gőzösök száma 180, 200 lőerőtől 10 800-ig. E roppant hajóhadban béke idején 40—45,000 hajós­ ifjoncz , és 42,000 tengerész katona van alkalmaz­va, kiknek száma most 15.000 re fog emeltetni. A hajó­gyárakban szerteszét önkénytes dandárok ágyú-czéllövé­­szetben gyakorolják magukat; vannak továbbá önkénytes partőrök is, kik jól gyakoroltatnak a kellő ismeretekben, s jól fel vannak fegyverezve. Törökország- Konstantinápoly, oct. 25. A csapatszállítások és egyéb hadkészületek még mindig nagyszerű mértékben folynak. Tegnapelőtt ide különfé­le török tartományokból önkéntes csapatok, körülbelül 30,000 emberből állók, érkeztek, a hajókon azonnal a két táborba fognak szállítatni. Ezen önkéntesek igen pit­téresk látványul szolgálnak, és­pedig az öltözet, fegyver és zászlók különfélesége miatt. Valóban vonzó tárgy az etnographra nézve. hlogy az ellenségeskedések valóságos megkezdéséről a hírek, bármi jelentőség nélküliek is azok, a török nép­nél átalános örömet és győzelmi bizonyosságot okoztak, könnyű elgondolni. Ámde a lelkesedést tetőpontig csak a zultán rescriptuma fokozta, mely a ma tartott nem­zetgyűlésben, hol a zultán személyesen elnökölt, megje­lente előtt egy kamarás által olvastatott fel. Abban ez mondatik: „A zultán legbenső örömmel látja miniszte­reinek elhatározottságát és népének lelkesültségét, hogy a kormány méltósága s a birodalom integritása fentar­­tassék, erre méltónak kívánván mutatkozni, elhatároz­ta : felkötni a kardot, hadseregének élére állani 63 Dri­nápolyig nyomulni elő--------azaz a tél végződte után, tavaszkor.“ Midőn a nagyúr a gyűlésbe lépett, a legna­gyobb lelkesedéssel fogadtatott. A nemzetgyűlés végzé­sei a gőzös elindultakor még nem jutottak tudomásra. Egyébiránt a fegyverkezés szakadatlanul foly, naponkint új csapatok érkeznek az ország belsejéből s azonnal el is indulnak az ázsiai és európai határok felé. — Ha a török népesség­ iránt igazságosak akarunk lenni, nem mondhatunk egyebet, mint hogy annak legnagyobb ré­­­­sze feláldozó szeretet és lelkesedéssel — természetesen mindennemű eszközök s főleg a papság által fanatizálva és izgatva — megy a háborúba s elhagyja házát és ud­varát, cantasikra szállandó a gyűlölt moszkoviták ellen. A számtalan hivek nagy mértékben keltik fel a törö­kök büszkeségét, s bárkinek sem volna tanácsos, most még tovább is békés kiegyenlítésről szólani. Maguk a pasák s a kormány miniszterei is tartózkodás nélkül ki­mondják , h­ogy Oroszországgal minden eddigi szerződ­­vényt szét kell tépni, s hogy jövendőben csak olyanok köttethetnek , melyek Oroszország önkényét hatályosab­ban fogják korlátozni, mint korlátozták eddig az aker­­mani, kainardssi és drinápolyi kötmények. úgy látszik, hogy megvalósul azon hír, miszerint az oroszok és törökök a Kaukázusban csakugyan összeüt­köztek, ha csak , mint előre gyanították, az előőrsi tá­madásból állott. Az oroszok ennek következtében leg­szélső előőrsi állomásaikból 3 órányira visszanyomattak, és a határok orosz oldalát törökök tartják megszállva. A­zultán hír szerint már 50,000 piasztert küldött a győz­tesek megjutalmazására. Az ázsiai táborból másik tudósítás érkezik, hogy S­e­­lim pasa 6 mérföldnyire győzelmesen haladta meg az orosz határokat, s egy várost ostrommal vett be. Az oroszok ezen ütközetekben 230 közembert és 22 tisztet vesztettek volna; a törökök 195 embert, 380 sebe­sült. A támadás S h a m y 1r ali összeköttetésben tör­tént, ki az orosz sereg oldalában működik. Az oroszok és cserkeszek majd mindennap csatáznak. Az erzerumi tábor feloszlott, az egész török sereg a török-orosz határokon állíttatott föl; hadiszállásaik: Kars, Bajazid , Tschuruk-Su, Ardahan. Máltából nov. 7-kén Parisba érkezett tudósítás sze­rint , megvalósul azon tudósítás , hogy 15,000 orosz Ázsiában S­e­­­i­m pasa által megveretett. Konstantinápoly, oct. 31. A Duna átlépése kedvező benyomást okozott­ Konstantinápolyban. Az át­­menenetelt előbb az arnauták kezdették Turtukainál; azután következett az egyiptomi hadilleték, mely úszva kelt át a Dunán. Harczias vállalatukról eddig ele annyit nyerte meg a megye legfőbb tisztviselőjéül. A­ki soha sem látta is , rá kellett ismernie az arczról. Egy ó­kori hős mintája lehetett az, minőnek képzeljük azon had­­ve­zető daliákat, kik diadalmas csatákból térve vissza, törvényt hozni összeültek, kik félelme voltak az ellen­ségnek, utalma a népnek, és szerelme a nőnek. Karpathyné remegve néz rá. Mégis jobb lett volna őt így nem látnia ! A m­enet keresztül vonul a megyeház kapuján, fél óra múlva a nagy gyű­lésteremben áll Rudolf s nemes lelkesült beszéddel tölti el a hallgatók lelkét, kikből e ragyogó, ez édes, e biztató szavak hallatára a szív akar kiugrani. — Karpathyné a karzatról hallgatja őt. Ah , jobb lett volna őt nem látni igy és nem hallani. Most már nemcsak szereti, hanem imádja ! íme azonban egyszer kezdi észrevenni, hogy valaki onnan alulról a gyűlésteremből szörnyen integet fel hozzá, kézzel és fejjel s minden arravaló tagjaival kö­­szöngetve , sőt később egy székre áll fel, hogy jobban meglássák. Eleinte nem ismerte fel egyszerre ez új fér­fiút, csak később kezdett, egy csomó kellemetlen érzé­sen keresztülfutva, emlékezni rá, hogy találkozott i­ár valahol e ránézve, kellemetlen arczczal­ — Ez Kecske­­reg úr.............. Várjon n­i hozta ide az érdemes férfiút? Mert ok nél­­k­ü­l ő nem szokott fáradni sehova. Fanny oly kellemetlen hatást érzett ez ember látá­sára, mely idegeit összezavarás valahányszor odatévedt pillanata , boszosan tapasztalá , hogy annak szemei folyvást­­ rajta függnek. A szertartások be­végeztével szokásosan nagyszerű la­koma következett, innen a varázsgyorsasággal tánc­te­­remmé alakított gyűlésterembe mentek vissza a vendégek. Együtt volt a környék szépe és java. Leghíresebb férfiai, legszebb delnői. Rudolf nyitá meg a tánczot herczeg * * néval, a kit a hölgyek közt tekintélynek tartottak, és azután, mint illett, sorban tánczolt a többi delnőkkel. Fanny reszketett, úgy dobogott szive, midőn felé látá őt közeledni. Szentirmaynét épen elvitte valamelyik ifjú lovag egy korfordulóra s ő egyedül ült ott. Rudolf udvariasan járult elé s délezeg meghajtással hívta őt fel a tánczra. Oh mi szép volt! Fanny nem mert rá e pillanatban feltekinteni Rudolf félig hozzá hajolva nyujta neki kezét. Szegény nő, alig bírta­m néhány szót kimondani: — Nem szabad tánczolnom, uram. Nagy beteg vol­tam .... El kell­ hinni, a­mit mondott, hisz olyan halavány volt e perezben, mint a­kit a sírba tesznek. Rudolf néhány udvarias szóval sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehet szerencséje, s azzal hátrahúzódott. Fanny sokáig nem merte felütni szemeit, mintha attól tartana, hogy még mindig előtte áll........... Végre, sokára felte­kintő s a­kire szemei estek, az Kecskerey úr volt. — Mint a Karmel-hegyi Madonna ! szólt a derék Chevalier, chapeaubassával köszöntve, s bizalmasan lé­pett hozzá közelebb. Fanny hirtelen összeszedi magát, mintha sejtené, hogy ez ember elől el kell rejtanie lelkét, s hideg mo­­solylyal fogada az üdvözletét, és úgy tett, mintha nem félne tőle. — A milyen nagy veszteség a társaságra nézve, hogy nagysád nem tánczol, és oly nagy nyereség ez nekem, ki szinte nem tánczolok, — monda a bajnok impertinens hízelgéssel s bizalmasan helyet foglalt Karpathyné mel­lett s frakkját kétfelé csapta és egyik lábát a kezébe vette. Nem fog terhére lenni nagysádnak , ha egy ke­véssé fecsegünk ? " — Jó hallgató vagyok. — E napokban egy örömhír villanyozta fel főváro­sunkat ,a­mely mindenkit boldoggá tett, a ki hallá. — Ez az ? ! 1,egy nagyság a jövő telet fővárosunkban fogj-i tölteni. — Még nem bizonyos. — E szó kétségbeejt. Karpathy barátom oly udvariat­­in férj volna, hogy nem sietne teljesitni neje óhajtását ? , Pesten lak­ni.0,11 m0n‘hm mikink , hogy én óhajtok CAV asTM, lilloMaik, i­omlalá­ntcskopog. ' — Pedig e télen igen érdekessé fognak válni a pesti salonok, igen elegáns kört fogunk ott alakítani. Feljönnek Szépkiesdiék, ott lesz Gergely gróf, anyjával együtt, az ifjú D­itvay Jenő, a szabadelvű párt bál­ványa, a deli Csendey Rezső, és a genialis kalandhős Kiss Miska. . . . , Fadnny egykedvűen játszott legyezőjével; egyik sem érdekelte őt ezek közül. (Ezeket mind tudhatja előre hogy ott lesznek, nem meglepetés rá nézve. Mondjunk neki valakit, a­kiről még magunk sem tudjuk, hogy feljön o ?) , azt bizonyosan tudom, hogy ünnepelt ba­rátunk Rudolf is oda fenn fogja tölteni a telet szép nő­jével. Hah! Meglátszott a hatás? El bírta-e titkolni a szú­­rás fájdalmát, a­mit e perezben érzett? Nem, nem árulta el magát. Csak annyit mondott: Én n­em h­i­s­z­e­m, hogy mi Pestre menjünk. Azzal fölkelt helyéből, a táncznak vége volt, az oda­siető dóra karjára ölte barátnőját és sétálni indultak a teremben. , Kecskerey úr kedélyesen hintázta magát a pamlagon, és okoskodott. ( — Miért volt oly nehéz lélekzete, midőn azt mon­da : „én ngy hiszem, hogy Pestre menjünk?“­ (Foly­tatjuk.)

Next