Pesti Napló, 1854. április (5. évfolyam, 1218-1242. szám)

1854-04-22 / 1235. szám

menetét a görög tudósítások még nem tudják, majd megmondják a török jelentések. Dunai fejedelemség. Bukarestből ápril 10-kéről írják a „Schl. Zig“nak : „Az orosz kormány egy lépést tett, melyből világosan kitűnik, hogy a változott hely­zetet megértette. Midőn t. i. Gortsakoff hg utasítására az angol és franczia consulsági irodák f. hó 9-én fővá­rosunkat oda hagyták, e hatalmak alattvalóinak, kik Oláhországban maradni óhajtanak, a kormány által kö­telességükké tétetett, magokat belga utalom alá helyez­ni. Ez igen feltűnőleg Ausztria mellőzésével történt, melyre pedig a háború kitörésekor Szambulban az orosz alattvalók uralma bízatott. — Mi a Porta elleni hellen felkelést illeti, az orosz párt rokonszenvei az iránt itt is mindinkább napvilágra lépnek, s el nem mulasztják értetni, hogy mily segélyt remélhet Oroszország e for­radalmi mozgalmakból. Alkalmat ilynemű demonstra­­tióra adott a minap a görög fölkelés évnapjának ünne­pe, melyet a görög metropolita Tedeummal a legünne­pélyesebben megült. A politikai jelentőség kitüntetése végett Gortsakoff bg. b. Budberg kormányzó, Dannen­berg , Kotzebue s más tábornokok is megjelentek. A templom előtt a keresztes vitézek nagy száma különbö­ző egyenruhákban állt Salos­tok alatt, azon eszközök, melyeket a keresztény népek fellazításának dicséretes munkájában használni akarnak s kiknek zászlóit itt szentelték fel. Ily lépések természetesen csak tágíthat­ják az Ausztria közti hézagot. Bukarest, ápr. 11. E háborgó korszakban Oláh­ország két főpártra: orosz- és törökpártiakra oszlott. Ez utóbbihoz tartoznak mindazon ifjú bojárok s más oláhok, kik itthon vagy külföldön tanulmányoknak szen­telték idejüket, kik utaztak, kik olvasni szeretnek s kik — mint a görögök egy része az uj Byzantzról — egy, phőnixként hamvaiból felszárnyaló uj Dáko-Romániá­­ról álm­odoznak. E párt erejét és képességét nem kell kevésre becsülni. Midőn évek hosszú sora után, mely alatt phanarióta földbérlők hoszpodárok czimével Oláh­ország fölött uralkodtak s a szép tartományt rabló és kapzsi szellemek által, úgy szinte mindennemű kegyet­lenkedéssel az örvény szélére hozták; midőn végre e korszak után 1822-ben herczeg Ghyka Gergely lépett a trónra, ekkor mutatkozott ismét először az újra felélő román elem első mozzanata. Oláh iskolák alapittattak, néhány író franczia és német munkák fordítása által le­tette az oláh irodalom alapkövét. S midőn végre az 1828-től 1834-ig fennállott ideiglenes orosz kor­mányzat után herczeg Ghyka Sándor foglalta el a fej­­delmi széket, midőn az Isák és Anterin (a bojárok régi fövege és öltönye) a divatozó kalap és frakk által ki­küszöbölve lön, midőn a termekből a franczia nyelv a görögöt kiszoríta, a közigazgatás és törvénykezés hiva­talos nyelve az oláh lön, s mindenfelé iskolák kelet­keztek : ekkor a fiatal dáko-román elem szemlátomást emelkedésnek indult. Oroszország, mely azt hitte, hogy a drinápolyi béke által a fejedelemségeket simulékony orosz tartományokká alakító, a román nemzetiség e fel­virágzását épen nem jó szemmel nézte. Az oroszoknak még mindig kevéssé hódolatos Ghyka Sándor 1842-ben elvesztő trónját. Az alaptörvény (Re­­gulamentul organik) értelmében szabad választás útján Bibesku György jön fejdelem. A közigazgatásban foly­vást történtek javítások. Miután azonban a fiatal oláh párt nagyon is jól belátta, hogy Oroszország egyre törekszik a belügyek kezelésében mindig nagyobb be­folyásra vergődni, a nemzetiségi sértett önérzet a véd­­hatalom irányábani elégületlenséget mindig nagyobbra fokozta s az előbbi hálaérzetet keserű gyűlöletté vál­toztató. Az Oroszország elleni titkos működések foly­ton folytak. Az irányadó választmány középpontja Pá­­risban, az ott alapított oláh könyvtárban volt, így jött az 1848-as év. Bibesku György herczeg, ki egy a nép­től kívánt, de Oroszországnak nagyon visszatetsző alkot­mányt irt alá, Ausztriába menekült. Egy , a nép által igen kedvezőleg fogadott ideiglenes kormány alakult. A törökök megszállották az oláh Dunavidéket, de az új nemzeti kormányt segély- és védelmükkel gyámol­ták; innen származott a Törökország iránti rokonszenv, mely annál inkább növekedett, mennél jobban igyekezett Oroszország az ügyek új rendét megdönteni, mi végre sikerült is neki. A hazafiak nagy száma számkivetésbe vándorolni lön kénytelen. Ezeknek egy része jelenleg TUDOMÁST ÉS IRODALOM A keleti ügy és kelet polgárisodása. II. A vallásos mozgalmon kivül, miről előbbi czikkünk­­ben szóltunk, van a mahomedán keleten bizonyos nem­zeti mozgalom is, mi szintén a mahomedánság fölbon­tására tör. Az újabb időkben megszűnt lenni az izlám a keleti fajok egyesítő központja. Sok keleti faj ma kü­lön, független nemzetiségre törekszik. E törekvés a kü­lönböző fajok közti idegenkedésben nyilatkozik legin­kább, mely gyűlölség válaszfalakat igyekszik köztök vonni. Bár e forrongás még nem oly régi idők óta tart, hogy nagy eredményeket idézhetett volna elő , határo­zottan kijelölhetni hatását, főleg azon fajoknál, melyek naponként összeütközésben állanak egymással, mint a törökök és arabok. Elvileg a mahomedanismus eltörlött minden különbséget a győzők és legyőzöttek közt; e különbségek azonban most föléledtek s naponként érez­hetőbbekké lesznek. Míg a mahomedánság volt a szel­lem, mely mindnyájukat egyesíté, legfölebb főnökök tusáztak a fensőség fölött, de nem mutatkozott a faj­­gyülölség. E gyülölség most éledőben van a törökök és arabok szívében. Az arabok a kormány minden új rendszabályát a legnagyobb ellenzéssel fogadják, s hosszas ideig tartó bizalmatlansággal. Ez úgynevezett „vis inertiae“ a legnagyobb akadály, melylyel a török kormány az arabok közt találkozik. Másik különbség azon különböző formákból ered, melyeket az eredetileg patriarchális rendszer, egyik és másik fajnál felvon. Az araboknál mindenütt és minden körülmények közt fenmaradt az aristocrata rangkülönb­ség és szellem régi főnökeik utódai között, kik minden befolyástól megfosztva is meg tudták őrzeni magas ál­lásukat és tekintélyüket népek becsülésében. A török politika kénytelen volt mindig elnyomni ez előkelő csa­ládokat, viszályt, vetélkedést támasztva közöttük, s egy családtagot a többi ellen ingerelve. Mind e törekvések azonban meghiúsultak. A családi régiség s a születési rang tisztelete mélyebben gyökerezett a sémi fajnál, hogysem ki lehessen irtani. A régi családok egyesülési központokul szolgálnak a népnek a krcsis pillanataiban. Azok állottak élén azon mozgalmaknak, melyek Szyriá­­ban kitörtek, midőn a katonai összeírást be akartak­örü­leti kereszténység. Századok óta ki lévén rekesztve minden állami befolyásból, s idegenekül, majdnem rab­ni. Ezek állottak élén azon fölkelésnek, midőn a török hadakat nem rég megverték a drúzok és a puszták sejkei. A törököknél nyoma sincs ez aristocratiának. Megkí­sértették, ily birtokos jobbágyságot alkotni a spahik­­ban. Nem sikerült. Midőn Mahomed az új katonai rendszert behozta, azon kevés befolyást is elvesztek a spahik, melylyel addig bírtak. Az előkelő osztály hiá­nyát az edinburghi szemle egyik czikkelyében ama helyzetnek tulajdonítja, miszerint, mint uralkodó nép, kénytelen volt a török minél inkább egy testté forrni össze, hogy uralmát más népek fölött biztosítsa. Az ösz­­szes faj képez mintegy oligarchiát, a legyőzöttek fölött, s minden egybeolvadást kerül azokkal. Az otmanli névben helyezi faj büszkeségét, mi a pasát szintúgy megilleti, mint a borbélyt. A padisah, Othman utóda képviseli faja magas állását, s személyesíti történetét. Innen a mély tisztelet, melyben részesül, mi különbö­zik a szolgai alárendeltség azon érzelmétől, melyet a félelem szül ásiai kényuralmi államokban. Egyébiránt a padisah ugyanazon állást foglalja el, melyet a család és törzs feje atyaursági viszonyok között. Az arab és török fajok kölcsönös gyűlölsége uj , de igen fontos tünemény. Lassanként megszünteti azon idegenséget, melylyel a mahomedán arabok a keresz­tény arabok iránt viseltettek. Mikor a mahomedánság erejében volt, a keresztény törzseknek nagyon szomorú életök volt; e keresztényeket sokkal inkább sanyargat­ták, közös származásuk daczára is, a mohamedán ara­bok, mint közös uraik, a törökök. E részben most már nagy változás történt. A mahamedán arabok keresz­tény fajrokonaikhoz közös eredetökhez illőbb érzelme­ket tanúsítanak. Gyülölségök az idegen járom iránt okozza e közeledést. 1850-ben az aleppói lázadás alatt a mohamedán fölkelők mindent elkövettek, hogy a ke­resztények hozzájuk csatlakozzanak , megszabadítani Szyriát a török járomtól. A keresztények, kik nem vol­tak összeírás alá vetve, mi közvetlen oka volt a fölke­lésnek, nem akartak abban részt venni, miután az őket egyenesen nem érdekelte. Csupán ezért fosztották ki a keresztényeket. Ily fölkelési mozgalmaktól nem várhat hasznot a ke-i szolga módra élvén mahomedán uraik közt, időről időre vallásukban találtak egyesülési pontot, mi elkülönöz­­vén még az egyfaju népiségektől is, arra vitte őket, hogy európai hitsorsosaiknál keressenek segélyt. Más­felől a keleti keresztények elhagyatott állapota azon eszmét ébresztő a nyugati hatalmakban, hogy befolyá­sukat fölhasználják, védeni azokat mahomedán uraik elnyomása ellen. így van , hogy kelet keresztény fele­­kezetei közöl mindenik talált nyugaton védőre. A római katholikusok Francziaországba helyték reményeiket; a görög nem egyesültek Oroszországba; a sokkal cse­kélyebb számú protestánsok ellenben Porosz- és An­golország jó szolgálatait kérik ki. A­mi kezdetben csak emberiség kérdése volt a nyu­gati hatalmak előtt, politikai kérdéssé lett, s bár egy híres ferman kinyilatkoztatta, hogy a birodalom alatt­valói, bármely vallásúak és osztályúak legyenek, mind­nyájan egyenlőek a törvény előtt, s hogy a valláskü­lönbség lelkiismeret dolga, mi csupán az istent illeti: mindazáltal ama protectoratust, mi oly jó alkalmat adott beavatkozni Törökország belügyeibe, mindig fen­­tartották a nyugati hatalmak. Az ekkér védett keresz­tények közt a protestánsok sokkal kevesebben vannak, hogysem róluk bővebben kelljen szólanunk. A római katholikusok számosabban vannak ugyan, de elszórva az egész birodalomban, s a libanoni maronitákon kívül sehol sincsenek sűrűbb tömegben. Nincs egyesülési központuk. Többnyire görög egyházbeli keresztények, kik nem rég tértek át, s csak alig függenek egyházi fe­jektől, a pápától, s igen féltékenyek egyházuk régi ki­váltságaira. Francziaország ez elszórt s ez által tehe­tetlenebb elemekre nem gyakorolhat folytonos befo­lyást, bár nem mulasztá el védjogával élni, hogy a tö­rök kormánynak minél több zavart okozzon. A görög egyház tagjai sokkal számosabbak és na­gyobb fontossággal bírnak; szakadatlan lánczszemet ké­peznek Szírián és Kis-Ázsián át, s Arábia határszé­lein és a Feketetenger partjain. A régi görög elem maradványai, keverve Európában szláv és oláh, Ázsiá­ban arab vérrel. Bár az utóbbiak többnyire elvesz­tették nyelvüket s arab nyelvet és szokásokat vettek föl, mégis rokonérzelem csatolja őket hitsorsosaikhoz, kiknek feje a konstantinápolyi pátriárka. Igen gyön­gék lévén magukban pyájaik­­Halmára, a pátriárka ha­talmas támaszra talált nagy tiszttársában, a czárban, az orosz egyház fejében. E támasz oly hatalmas, oly bő­kezű, hogy a keleti egyházak nagyobb része, mely je­lenleg a konstantinápolyi pátriárka kormánya alatt áll, epedve várja az időt, mikor egy nyájjá lesznek a czár kormánya alatt. Ez arany­kor reményében a keleti egy­ház papsága nagyszerű ajándékokat fogad el hű­véd­­urától, ki csak könyörgéseket fogad el tőlök. Termé­szetes, hogy a hála kötelezi őket, nevét magasztalni a nép előtt. Midőn 1850-ben, a syriai fölkelés alkalmával Musz­tafa, beyruthi basa, Malula mellett, megverte, a fölkelő­ket s hadai győzelem- és arabittasan megtámadták a Sz. Thekla zárdát, honnan állítólag lőttek rájuk, megsér­tettek két apáczát s kirabolták a zárdát és templomot. Az apáczák nagy panaszra fakadtak, de mivel a dolog nem volt oly tisztában, mint állították, a török hatósá­gok megtagadták a kárpótlást. A czárnak sikerült ki­csikarni az eszközöket , mik által egyházukat még nagyobb fényben áll­ták vissza , mint volt e rom­bolás előtt , s Malula és egyéb görög városok lako­sai most mindig kérdezik az utasoktól , hogy mi­kor jő el a nagy czár Moszkvából, megszabadítani őket jelen elnyomatásukból. íme egy példa száz helyett. (Vége következik.) Magyar könyvészet. 94 (323). Ásványtan. Felsőbb gymnasiumok hasz­nálatára. Irta Mihálka Antal. Első rész : Á s v á n­y­­i­s­m­e (oryktognosia). Száz nyolcz fametszvénynyel. M­á­­sodik bővített kiadás. Pesten. Kiadja Heckenast Gusztáv. 1854. 8-rét. 108 l. Ára 36 pkt. — A második részt a földisme (geognosia) képezi. 95 (324). Sirály. Történeti regény. Irta Szathmáry Károly. Harmadik kötet. Pesten. 1854. Müller Gyula bi­­zománya. Kis 8-rét. 275­­. (Ezen harmadik kötettel a munka, melyről nem sokára szakadunk, be van fejezve.) 96 (325). A legújabb úrbéri és földtehermen­­tesitési törvények gyakorlati magyará­zata, irománypéldákkal felvilágositva. Bírák, felek, ügy­védek és mérnököknek kézikönyvül. Irta Széllő Károly, hites ügyvéd. Pest, 1854. Müller Gyula bizománya. Kis­e­rét VII. és 159­1. Francziaországban, Angliában, Belgiumban, Németor­szágban él; más része Sumlában, Ruszsukban, Kalafat­­ban tartózkodik, s a félhold védelme alatt Oroszország ellen harczol. Az utolsó fejdelem Stirbey helyét egy orosz kor­mányzó foglalta el. Az oroszok az oláhokat leigázott nép gyanánt tekintik s még az utolsó orosz katona sem haboz a bojár után egy különös hanglejtésű „Moldo­­vanski­t!“ más orosz gyönyörű káromlás kíséretében kiáltani. Ehhez járulnak még a beszállásolás, adóeme­lés, drágaság, kereskedelmi­ zár, gabona kivitel meg­tiltásának stb. anyagi terhei, mik a mivelt oláhokat semmi esetre sem nyerhetik meg a hívatlan orosz ven­dégek részére. Oroszország, Sz.P­étervár­ott utolsó időben, mind a salonokban, mind az alsó néposztályokban sokat be­szélnek a czár egy álmáról, melyet ez maga beszélt el némely udvaronczainak. Négy éven keresztül t. i. meg­jelent neki Oroszország védszentje, Sz. Miklós, a Tö­rökország elleni háború tulajdonképi okai iránt kemény leczke alá vette, azonban végre azok alapossága és is­tenessége által kielégitettnek érzé magát, s győzelmet ígért neki minden ellenségei felett. A nép közt már úgy adták ezt elő, hogy a védszent a czár éber állapotában ennek valóban megjelent. — Nem kevésbbé érdekes egy neflandi irat következő közlés : ,,Minden, mi Sz. Pétervárról jő , mond ez irat, lelkesedve szól a czár nyugalma, higgadtsága és méltóságos komolyságáról. Hiteles fül- és szemtanuktól tudjuk, hogy a minap, az úr vacsorájáról jőve , csász. családja körében mondá, hogy lelke mélyéből imádkozott, nemcsak gyermekei és birodalmáért, hanem ellenségeiért is. És Kronstadt­­ban az ütegek stb. megszemlélése után a tenger part­ján letett föveggel letérdelt imára és felkelvén mondá : „Ám most jöjjenek!“ . Hadi mozgalmak Délkeleti csatatér. A dunai csatatérről ápr. 15-éig terjedő tudósítások semmi fontos­ hadeseményt nem jelentenek, mégis az egész vonalon sem éjjel sem nap­pal egy óráig sincs teljes fegyvercsend. A folytonos lő­­dözés , fellármázás, kisebb megrohanások, portyázó járatok és kémszemléknek nincsen végük, csak a Tra­­jánsáncznál nyugszanak teljesen a fegyverek. A törö­kök jó távolyságnyira a sáncztól húzódtak vissza, s az oroszok mégis semmi mozdulatot nem tesznek e pont átlépésére. A Bud. Hírlap tegnap rendkívüli mel­lékletben hozott szambuli 10-ei távirati sürgönyét „a Kasztendzsétől Várnáig terjedő öldöklési színtérről,a mai rendes számában ismét lenyomatja ugyan, de ma­ga is megjegyzi hogy arról a tegnap este érkezett bé­csi lapok nem emlékeznek, mihez magunk részéről hoz­zá­tehetjük, hogy arról még a ma reggel érkezett bécsi lapok is teljesen hallgatnak ! Musztafa pasa, mint tudjuk, Bazardzsikban áll, egy szemtanúnak Galaczból Belgrádba érkezett tudósítása szerint pedig L­ü­d­e­r s­tbk főhadiszállását Babadagh­ban tartja. Ápril 6-án a dobrudzsai leg­több helység elöljárói a főhadiszállásra érkeztek, hogy kegyelmet kérjenek az ország számára. A tbk biztosítá őket, hogy ismét török uralom alá visszatérendnek , ha a török birodalom a háború által jövőt vív ki, és hogy az orosz parancsnok, rendszabályait a lakosoknak a há­ború alatti magaviseletéhez szaba­dja. A követek, kik­nek legnagyobb része görögökből állt, azon ellenbizto­­sítást adták, hogy semmit sem teendnek, mi az orosz vezérnek elégületlenségre adhatna okot, de a legőszin­tébben azt óhajtják, hogy alattvalói hűségöket a magas Porta iránt megőrizhessék. Valóban nehéz meghatá­rozni, kit tisztel meg inkább e bátor és nyíltlelkű ra­gaszkodás, az alattvalókat-e, kik felismerik a kormány­nak őszinte szándékát, vagy a kormányt, mely ily hű­séget tud ébreszteni. Még néhány ily példa, mint a dobrudzsaiaké, s a Porta életrevalóságát ki fogja két­ségbe vonni ? A „Journal des Débats“ a dobrudzsai hadmű­ködések legújabb helyzetét e következőkbe vonja ösz­­sze : „Tisztább áttekintés végett újra felsoroljuk a va­­lósultaknak bizonyult tényeket. Az oroszok, miután márt. 23-kan a Dunán három helyen átkeltek, Mazsin, Szakcsa és Tulcsa három kis erősségét elfoglalták. Az eddigi jelentések még nem közölnek e pontok bevételé­ről részleteket s csak arról tudósítanak, hogy a három hely ellentállás nélkül adta meg magát. „Az oroszok azóta a Traján sánczokig nyomultak.Meg­­említendő, hogy ezen, egykor széles és mély árok által erősített bástyázat, mai nap alig ad némi védelmet. De mindamellett jó vonal marad, s mögötte jelentékeny hadtest több ideig tarthatja magát. A törökök több re­­doutot építettek s mintegy 40,000 emberrel állanak ott. Egyébiránt nem valószínű , hogy az oroszok itt áttörni akarjanak ; a szövetséges flották jelenlétében, mint ál­­líttatik, nem mernék ezt megkísérleni. „A Dobrudzsába nyomult s 40,000-re tett orosz had­test főparancsnokságát Lüders tábornok viszi. A Duna folyamát a torkolatoktól kezdve Szilisztria tájáig az orosz hadi flotta tartja hatalmában; főrésze Hirsováig és Csernavodáig vitorlázott fel s a dobrudzsai orosz had­sereg jobb szárnyát támogatja. A Hirsovában állomá­sozó orosz sereg feladata: a Dobrudzsa és Oláhország közötti közlekedés biztonságát fentartani.“ Mondok felőbb, hogy a dunai csatatérről az ápril 15-éig menő tudósítások semmi fontos hadeseményt nem közölnek. Helyre kell magunkat igazítanunk. Mi bukaresti s egyéb a Dunához közelebb eső tudósításo­kat értettünk, de a Triest Ztg-hoz egy jassyi april 7­ ki tudósítást, mely talán azért, mert távolabbról néz, többet lát, de valószínű az is, hogy a feszült nézés folytán tudósítása e lapnak, melynek a török ügyre vo­natkozó jelentései ismeretesek szellemükről, nem egyéb­­ kápráztatásnál. A nevezett lap tehát mondja: „Szi­lisztria ostroma megkezdetett, s az újonnan épült, a­zultán nevét viselő Medzsidié sáncz szétromboltatott. Miután e szerint a város azon részről teljesen nyitva áll, ezért a görög és török lakosok egyesülve felszállták az őrséget, hogy menjen ki a város elé s ott küzdjön meg az oroszokkal, miután nincs kedvök, úgy mint 1828-ban, házaikat czéltalan összelődöztetni s felgyúj­­tatni. Egyszersmind beszélik itt, hogy a szilisztriai pasa, kinek a városon kívül házai és szőlői vannak, orosz részről értesíttetett volna, hogy tulajdonát tisztelni fog­ják, ha a hely átadásával nem késik; a pasa határoza­ta még nincs tudva.“ Kell-e ehez commentár? Egy más lassyi ápril­i­si tudósítás pedig arról ér­tesít, hogy az önkénytesek zászlaja ott is Scriban Phi­­laret felszentelt püspök által felszenteltetett. A püspök egy beszédet is tartott az önkénytesekhez, de beszéde rövid volt, mert a hazafias érzületű főpapnak valószínű­leg nem sok mondani­valója volt.­­ Foglyokat is hoz­tak ; egy török kapitányt 11 közlegénynyel, számos ka­tonai őrizet alatt s Kisinovba vitték. A benyomás, mit e látvány a népségre tett, hangos gúnyban tört ki a fe­lett, hogy az oroszok a háború kezdete óta még csak 12 foglyot ejtettek és ezeket is oly nagy pompával ve­zetik az országon keresztül. O­r­s­o­v­a­i jelentések azt gyaníttatják , hogy az oro­szok e pillanatban ismét különös figyelmüket fordítják a szerb határra,kozák osztályokat majdnem naponként le­het látni Orsova közelében. Nem rég, mint távirati utón jelentik, egy kozák raj hosszabb kémlőjáratot tett a szerb területen , Uj-Orsovánál a Dunán átkelt s ismét oláh földön az ausztriai határtól 800 lépésnyire fekvő Ve­­cserovában szállásolta el magát, s más­nap a szerb te­rületen keresztül ismét visszament. , d­e s­z ából 6-ról írják, hogy a Dnieszteren Bender alatt több száz mindennemű tutaj van összegyűjtve, me­lyeknek rendeltetések a parton álló lövegeket és csa­patokat, melyek mintegy tartalékát képezik Odessának, a veszély pillanatában oda szállítani. Odessában 6-án jön tudva a franczia angol hadüzenet, s első következ­ménye volt az általános népvándorlás, miután meg van­nak győződve, hogy a 20,000nyi katonaság a nyílt vá­rosnak nem nyújthat biztosítékot. A flottáknak semmi esetre sem lesz nehéz, ott kikötni, hogy magukat a sok készletből élelmezzék, azonban tartanak tőle, hogy a kormány ezeket előbb megsemmisítendi. P­á­r i­s­b­ó­l Írják , hogy ott Hamelin admirálnak Brunt admirál általi pótoltatásáról van szó, a Hamelin és Dundas közti rész egyetértés folytán, mint tudva van , Dundas admirál a régibb szolgálat előnyénél fogva Hamelin alatt áll. Máltából 12-ről jelentik,­hogy az 57, 49, 33, 41, 4, 47 és 50. ezred el vitorlázott. Ázsiában, mint a Const, hallja, K­u­r­s­i­d pasa a török hadsereget újra szervezte, jól begyakorolta, s tá­borkara többnyire lengyelek és amerikaiakból áll. Mind­ezen tiszteknek a forma kedvéért török nevet kell visel­­niök. Mart. közepén 20,000 orosz állt Gumrinál, s ezek­nek innen előbb el kell üzenniök, hogy az összeköttetés a cserkeszekkel helyreállíttassék. A törökök még nem érzék magukat erre elég erőseknek. Karsz, Bajazid és Ardahannál nem állt több 18,000 embernél, Trapezunt­­ból várnak 10,000 embert. Legközelebb fontos tudó­sítások várhatók. G. . .t szeretik csapatjai és Shamyl egy főcsapást készít. Különben a Kaukázusb­an az oroszok részéről az ellenségeskedéseknek ápril végén várják megnyi­tását. Éjszaknyugati csatatér. Említettük tegnapi leg­újabb postai rovatunkban , hogy az angolok már 10 orosz hajót fogtak el útjukban a keleti tengeren. Most ismét Lübeckből ápril 17-ről írják, hogy egy Stockholmba érkezett hajó vezetője négy angol gőzös­sel találkozott, melyek 8 elfogott orosz keres­kedő hajót vontattak. Szintúgy Ramsden, ka­pitánya az Eider- dán postahajónak a bornholmi ma­gason egy angol gőzös által két orosz lobogójú hajót látott vontatni. Továbbá Deland sziget keleti partjairól azt je­lentik, hogy ott hadihajókat láttak, melyek valószínűleg az angol kelettengeri flottához tartoztak. Gothland­­ból pedig értesütnek , hogy ott közel egy nagy orosz hajórajt láttak, s így alkalom nyílik ismét új zsákmányra. Az angol flottáról egy kopenhágai ápril 14-ei tudósítás így ír : „Látván az angol flottát meggyőződ­tem, hogy az derék vállalatokra képes. Egy alig 12 éves midshipmann beszélt nekem, mikép a flottában általában azt hivék, hogy Napier admirál nem fog ugyan támadást tenni, mielőtt a sikerre nézve biztosságot nem szerzett, de nem fog egyszersmind habozni, hajói felét feláldozni, ha a szükség kívánja. „Ámde mit is tesz, mond az ifjú midshipmann, mi mindnyájan készek vagyunk királynőnk és hazánkért meghalni, s egyszer mégis meg kell halnunk.“ Ily érzületek egy gyermek ajkain bizonyosan a legjobb biztosíték Napier jövő tet­teire nézve. A flotta korábbi viszonyaiból következte­tést vonni a jelenre tévelyes dolog lenne. A legény­ség jobban van a lövésben gyakorolva mint valaha. 12 — 16 éves suhanczok teljesítik a szolgálatot , melyet azelőtt csak iskolázott egyénektől lehete várni, oly derék tisztek vezetése alatt, hogy em­berek, kik öt hónapot, sőt 5 hetet töltöttek a hajón, a legnehezebb löveggel bánni betaníttattak. A 3 tüzér osztályból, melyek a hajókon vannak, mindegyik úgy van begyakorolva, hogy akármikor egyik a másik helyét pótolhatja. A franczia hajók pedig, mint brit tisz­tek mondák, ép oly jók, mint az angolokéi, s jobbak mind annál, mit ekkorig a franczia tengerészetben lát­tak. A legénység mielőbb harczot kíván az oroszokkal, de a tisztek úgy tartják, hogy Napier minden bátorsága mellett sem fog vigyázatlan lépést tenni, hanem az erő­sített helyek elleni czéltalan támadás helyett inkább arra fog szorítkozni, az orosz flottákat kikötőikbe zárni. A keleti tengeren létező hajók jelenleg (az Auszter­­litzet kivéve) 40-re mennek 1874 ágyúval s mintegy 15,000 emberrel; ezek közt van 15 sorhajó, 10 első oszt. fregatt és 5 más. oszt. Ezek közöl 8 fregatt és sorhajó a finn öbölben van s Plumridge as­mirál alatt Helsingfors és Reval kikötők felett őrködik. 22 nagy hajó Napier alatt a Gotska Lundba s talán még mesz­­szebb ment. A maradék, 2 sorhajó 6k az Auszterlitz még a kjegei öbölben vannak s rendeletre várnak. A keleti tengerre menő franczia flottáról Ír­ják Páriából 16-ról, hogy Parseval Deschenes ellenad­­mirál az Inflexible , mely lobogóját viszi, Tago és Je­­mappes sorhajókkal a keleti tengerre elvitorlázott. 5 más sorhajó , melyek részben Toulonból Brestbe már elmentek, haladék nélkül követendik, mi az Auszterli­­tzen kivül 9 sorhajót tesz ki, melyek az ellenségeske­désben azonnal részt veendnek; hallomás szerint ez erő még tetemesen fog növeltetni. FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI ÚJDONSÁGOK Budapest. A B. H. bécsi levelezője írja, hogy öcs­­kir. Apostoli Felsége kegyességének újabb felé adandó, Debreczen városának a birtoklása alatt levő

Next