Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)

1854-05-16 / 1255. szám

1854. StSdik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félívre 10 „ — „ „ A havi előfl­ette , mint a sirmonkint­ eladta le megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre 8 ^ ■" ^ ^ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. fl 12—1255 Hirdetés­ik­ét ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­­eztrjíval szímlttatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­­tendő a Magénviték öt ha­sábos sora 5 pengő krajezár- jíval szímlttatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Kedd, május 16 án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. A lap politikai tartalmit illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyért tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: m­i­ntez a 8-ik szem. Szerkesztési Iroda: Drl­otozi 8. sz. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inne­nténs napokat kivéve — Jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás f­ists száfió junius-septemberi négyhónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 írt. St© kr. Budapesten házhoz hordással 3 írt. 3©kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv­ könyvkereskedésében, úri- és kigyó­utcza szegletén----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­ hivatala. A tagosítás érdekében. E n y i n g , máj. 5-kén. II. A harmadik nehézséget hogy sikeresen ostromol­hassuk, a föld-osztályozás és becsülés valódi fogalmá­val kell bírnunk, melynek okos alkalmazásával lehetsé­ges csak a tagosítást — mint igazságos föld-egybecse­­rélést — érzékeny sérelmek nélkül végrehajtani. Az úrbéri korlátolt osztályozást — mely csak három különböztetést enged meg, azt is igen szűk határok kö­zött, földekre nézve 1­200—1200—1300—réteket ille­tőleg pedig 800 — 900—1000 négyszög­öleket tartal­mazó holdakban — e czélra csak igen ritkán lehetne jó kimenetellel alkalmazni,­­ minthogy ép ezért osz­tották régebbi szabályozásokkor, rendszerint annyi dű­lőkbe az úrbéri birtokokat, a­mennyi különbözéseit vették észre a föld­területnek, hogy mindenki javából részából egyaránt részesüljön. Az újabb viszonyok után azonban az úrbéri birtokok kiosztására sincs semmi befolyása és jelentősége ezen említett osztályozásnak, hanem ha tagosítani akarunk, e végett minden különböző hasznú és értékű területeket — melyek a határban találtatnak — lehet, szabatosan ki kell jelölni, és összehasonlítván elhatározni, hogy az alábbvalókból mekkora érhet annyit, mint a legjobb minőségűből bizonyos nagyságú egy hold, hogy így egyi­ket a másikért kár nélkül el lehessen cserélni. E végett legegyszerűbb gyakorlati mód : — jeleltes­­sék ki a tagosítandó határban a minden tekintetben leg­hasznosabb, azután a középszerű, végre a legsilányabb — de mégis mivel et alatt levő — földterületekből egy egy hold; a számítások egyszerűbbsége végett legjobb 1000 négyszög­ölnyit venni fel. — Azután — szigorú igazságszeretettel — határoztassék meg, mindegyik darabnak — egyenlő körülmények alatti — tiszta jöve­delme vagy haszonvétele pénzértékben. — Legyen pél­dául a legjobb minőségű 1000 négyszög­öles holdnak tiszta jövedelme 15, a középszerűé 10, a legroszabbé 6 forint; — erre alapított ezen arányitásokból: 10 : 15:1000 : 1500 és 6 : 15:1000 : 2500 kijön, hogy középszerű földünkből 1500, a legroszabból pedig 2500 négyszög­ölnyi térnek van annyi haszna, közvetítve ér­téke, mint a legjobb 1000­ öles holdunknak. Ezen megállapítás után, kezdeni kell az egyenlő mi­nőségű egyes területek kijelölését, nem tekintvén sem dűlők sem egyes megyék vonalait, hanem csak a termő réteg valóságos változatait. Ezeket szembetűnő jelekkel — kompokkal és czövekekkel — kiszégérezvén, a jegy­zőkönyvben is szabatosan körül kell írni, — hogy a munkálódó mérnök térrajzát és számításait szigorun azok szerint készíthesse, és irántok mindig feleletre vo­nathassák.­­ Azután minden egy ilyen területnél el kell határozni, hogy az a főbb három osztályok valame­lyikébe sorozható-e, vagy ezek közé eső külön fokozat­ba , melynek becs­értékét — a két főbbhez hasonlítva — nem lesz nehéz megállapítani. A rétekre menvén, legelőször a legjobb minőségű föl­det a legjobb szántóföldhöz hasonlítva ki kell eszközöl­ni, hogy abból hány négyszög­ölnyi ér föl legelső osztá­lyú egy holdunkkal; azután a becslést úgy folytatni tovább, mint a földeknél történt. Azonban a feltörhető parlag rétek és legelőknél tekintetbe vétessék, hogy mivelés alatt mi hasznot fognának adni; valamint mocsáros helyeknél, melyek a szakértő mérnök jót­állása mellett vizmente­­sithetők, s melyeket ez alkalommal minden esetre ja­vítani is kell, a biztosan ígérkező sikert is figyelembe kell venni. — Haszonvehetlen vagy felesleg erővel ja­vítható terek — csak igen kevésbé lesznek számí­tandók stb.......... Ezen munkálatot a tagosztályi kereset megállapítása után tüstént meg kell kezdeni, mielőtt még arról szó lehetne, hogy kik hol vehetik ki illetőségeiket.­­ Mi­vel igen kényes és nagy befolyású munkálat, a legér­telmesebb, becsületszerető , és a határt tökéletesen is­merő, közakarattal választott és meghitetett egyénekre bizassék , ezek által minden birtokosok érdekei képvi­seltessenek ; elnökül szomszéd helységi nem érdekelt tekintélyes egyéniség keressék fel; a mérnök vagy je­len legyen ezen munkálatnál, vagy időnként értesittes­­sék folyamáról; és a munkáról szabatosan szerkesztett napló és jegyzőkönyv vezettessék, melyet a községi gyűlés vagy bíróság jóváhagyása által szentesíte­ni kell stb.......... Mind­ezt én szükséges óvatossággal és igazságszere­tettel hajtatván végre a földbecsülés és a számítások ez, és pontos felmérés nyomán készíttetvén: lehetetlen, hogy kiosztáskor valaki — akárhol adatnék is ki ille­tősége — érzékenyen károsodjék; — mert a jóért ha­­sonértékü több középszerűt vagy alábbvalót kap, és megfordítva; s rendszerint találkoznak több váltakozók is a silányabb részekre, kik birtokaik terjedelmét nö­velni akarják, vagy a kiknek pénzre lévén szükségök, birtokuk egy részét eladják, a megmaradottat pedig roszabb helyen kérvén, területre néze mégis kevés vál­tozást szenvednek, a kitartó szorgalom és ipar csoda­erejében bizakodván.............Lehetnek azonban mind e mellett körülmények, melyeknek, kényszerűsége alatt egy tagot osztani legszigorúbban eszközlött földosztá­lyozással sem lehetne sérelmek nélkül: ha például a roszabb határ­részek felette silányak, homok, kovarcz, melyekből a nagyon sok is csak megélő teher lenne an­nak, a­ki kevesebb erővel bár de gazdaságából akar él­ni , vagy mocsárok, áradásos terek, melyek vizvezetés után is csak sok idő múltán adhatnak valódi hasznot; vagy a határ egy része nagyon távol esik a helységtől, — oly nagy birtokok pedig nincsenek, melyekre ki le­hetne egészen építkezni stb .... Hasonló esetekben — a­mint a körülmények parancsolják — lehet a birtoko­kat több részekben is tagosítani, de minden­esetre minél inkább összevonva, hogy, habár a gazdasági haszon és két elem ez­által sokat szenved, mégis mindenki korlát­lan használatába helyeztessék kétségen kívüli sajátjá­nak, a­mi a tagosítás legfőbb czélja. Orsóvá, május 10-kén. (N) Ámbár első levelemben ígérem, hogy az olvasó közönséget kósza hírek közlésével untatni nem fogom, mégis utolsó levelemben, a Turnu-Szeverint megszálló törökök számát kitévén, e hibába esem. A közlök a megérkezett törökök számát 500-ra tették, s hiszékeny­ségemben, mi mea maxima culpa, közléseket valónak tartottam; miután pedig személyes meggyőződést sze­reznem lehetett, a Turnu-Szeverinbe megérkezett törö­kök számát 38 egyénre kell leszállítanom. Ezek két ágyúval fegyverzett sarkában egy őrnagy vezénylete alatt Kalafátról megjelentek s május 8-kán ismét Kala­­fatra visszatértek.­­ A törökök kerületi kormányzót nem rendeltek, bátorság intézkedéseket azonban tet­tek ; a miután az őrnagy a lakosok azon kivonatát, hogy ők a rend fentartása miatt török megszálló sere­get óhajtanak, írásban megkapta volna, ígéretet ten, hogy a napokban vagy 500 rendes török katona fog oda megérkezni. Vecserovára 6-án csak egy pár török jelent meg az uj­orsovai várból, 8-án azonban ezen helységet egy tö­rök főhadnagy vagy 30 emberrel a menekült vámtiszt kíséretében megszállotta, az üresen álló oláh határőri laktanyát elfoglalta, s a szokott őröket kiállította, a vámtiszt pedig azonnal mint közigazgatási hivatalnok tevékenységhez fogott. Egyébként a lakosság min­denütt biztosíttatván, hogy bántalma nem lészen, szo­kott munkájához fog s bizalommal kezd a török iránt lenni. B­e­­­g­r­á­d, május 9. (K.)A fegyvergyakorlatok itt még mindig nagyban foly­nak. A kis ország semmikép sem akarja magát készü­letlen találtatni a keleti események bekövetkeztetése­­kor. Igaz, hogy nem fejthet ki oly erőt, melylyel képes lenne szembeszállani minden lehető veszélylyel; igaz, hogy itt igen sok hiányzik, mi okvetlen szükséges lenne a vész beálltakor, de mindamellett az itteni kormány a néppel együtt azt legalább meg akarja tenni, a­mi tőle kitelik, hogy önmagukat ne kényteleníttessenek okozni a netaláni következményekért. Egy államnak végső eszköze pedig a nemzet physi­­kai ereje, ezt kell tehát kifejteni, rendszeresíteni, öreg­bíteni, s oly kárba hozni, hogy szükség esetében illőleg alkalmaztathassák. A kormány ezt legfőbb gondjai közé számítja. Én megírtam már, hogy az összeirottak fegyverben gyakoroltatnak tartományszerte; ezen gyakorlatokról most azt is jelenthetem, hogy azok katonasággal — nem a rendessel, hanem az összeirottal — történnek, hogy ez összeirottak ép úgy, mint a rendes katonaság felosztva van illető osztályokra, melyek mindegyi­kének saját parancsnokai vannak. Belgrádon eddig ily fegyvergyakorlatokat — kivéve a rendes katonaságot — nem tartottak, azonban leg­újabb parancsok szerint az itteni lakosok szintén kény­telenek lesznek kétszer hetenkint fegyvergyakorlatokra eljárni, mindenki köteles magának megszerezni az illető szükségeseket. Az itteni lakosok szintén fel vannak osztva gyalogságra, lovasságra s tüzérségre, s ez utolsó osztályba azokat helyezték, kik műveltségöknél fogva legnagyobb képességgel fognak bírni a tüzérségi szol­gálatra. A városi rendőrség pár nap előtt összeiratta mind­azokat, kiknek vagy lovas, vagy ökrös szekerei, vagy egyébként lovaik vagy ökreik vannak, s az elsőknek megparancsolák, hogy szekereiket a kormány haszná­latára minden pere­ben készen tartsák.­­ Az itteni katonaság szintén naponkint tart fegyvergyakorlatokat, s nem ritkán maga a fejedelem is jelen van azokon. Híresztelik, hogy a franczia, s az angol consulok szán­dékoznának Belgrádot elhagyni. Min alapul e hír, eddig nem tudhattam meg. A mai itteni szerb újság azon hírt hozza egy a bel­grádi pasához a párisi török követtől Parisból jött táv­irati tudósítás nyomán, hogy Francziaország két had­testet, 100,000 és 50,000 emberből állót, szándékoznék a balti tenger mellett fekvő orosz birtokba bevetni. A hír kissé hihetlennek látszik, azonban talán kútfejében, melyből meríttetett, lehetne bizni. Karlovitzból nyert hírek szerint ottan május 1-én tűzvész volt a katholikus kápolna környékén, s 10 ház égett le. Patriarcha 6 excellentiája udvari balugyáraival szintén jelen volt a tűzvésznél, s buzdította az embere­ket az oltásra. A tűz miként támadt,­­ nem tudhatni. S­­­am­b­ul, május 4.­­) A görög fölkelést illetőleg ápril 24 és 27-iki tu­dósításaim óta semmi érdekkel bíró tudósítást nem nyertem voloi barátomtól; a Journal de Constantinople mai száma is csak annyit említ, hogy Volo körül ismét öszpontosítást terveznek a fölkelők, és egy újabb kísér­letet várnak a császári sergek. — A görög ügyet ér­ KÁRP­AT­HI ZOLTÁN. Regény irta Jókai Mór. „Nincs veszve semmi sors alatt, ki el nem csüggedett.“ Vörösmarty. I. Egy nemzeti ünnep. Láttatok-e már új gazdát, ki az őseitől elhanyagolt örököt átvéve, erős akarattal, kedvvel, szorgalommal hozzá fog ismét elpusztult ősi telke helyreállításá­hoz ? épületet rak, cserjét irt, fákat ültet. Mint örül aztán, ha szorgalma, buzgó fáradsága nyomain meglát­szanak az Isten áldó kezei, milyen örömmel mutogatja felépült kunyhóját, üres pinczécskéjét, melyhez a bor­termő reszét még most ültetgeti; hogy dicsekszik kertje első virágával, fája első gyümölcsével; milyen boldog, ha akad valakire, a ki meghallgatja ártatlan büszkeségét s megdicséri csirájában a vetést. Emeletes házak, paloták urai szánó mosolygással te­kintenek reá: „mit mutogatsz te nekünk, szegény bohó, nyomorult viskódon elültetett seprünyeleiden, miket kertnek nevezsz, mi lesz te belőled? előbb utóbb meg kell szakadnod a munkában, le kell roskadnod a teher alatt, úgy sem éred végit; jobb volna, ha hozzá sem fognál, szegény bohó!“ Az pedig fárad, törekszik, szent türelemmel küzd az utókorért, Istennel szivében ülteti el a jobb jövők re­ményét, minden pillanatját munkára fordítja, s midőn hasztalan fáradt, midőn csalódás, tapasztalatlanság, rosz idők , Isten csapási hiúvá tették munkáját,­­ ismét újra kezdi. Az ezernyolczszáz­harmincz­hetedik esztendőben, augustus hó vége felé sajátszerű nemzeti ünnepély­nek volt tanúja Pest. Nevezhetnek azt inkább családi ünnepnek. Hiszen oly keveseket érdekelt ez akkor, és e kevesek mind úgy be­illettek egy család tagjainak, kiket közös szeretet, kö­zös bánat, közös áldozatok rokonokká tőnek, s kik most összejöttek megünnepelni egy igen egyszerű kis házuk felépítésének örömét, melynél szebb és nagyobb háza van akárkinek; de ez a m­i­e­n­ő és mi örülünk neki; bár azt mondják, hogy kicsiny, és nem igen fényes. Ez a ház: a pesti nemzeti színház. Régóta emlegették már buzgó hazafiak, hogy a nem­zeti műveltség oltárának mi is építsünk egy gunyhót, hol menedéke, bölcsője, emléke legyen a hazai művé­szetnek, hogy ne jusson az is annyi szépnek jónak meg nem érdemlett sorsára, az elenyészésre. Beszéltek róla, hogy a művészet, az irodalom szerzi meg a nyelv értékét, méltóságát s a nyelvben él a nem­zet. Másutt régen tudják már ezeket a dolgokat, míg itt mondogatni kellett, és sokszor mondani:­­ az az ifjú, a­ki elkezdett erről legelőbb beszélni, ősz, meglett férfi volt már, a­midőn a sikert megérte. De mégis megérte. Voltak, a­kik nem hallgattak reá. Egyéb sincs, hát ez minek? Apáink ellehettek, mi is ellehetünk nála nélkül. Voltak, a­kik nem értették. Kinek az ? minek az ? Mi haszon lesz abból ? Voltak, a­kik kinevették. Művészet és magyar? Jó az a falukon, a­hol jobb nincs; de ide Pestre! világ csúfjára, hagyjátok el. A kétkedők fejeket rázták; nem volna rész, de le­hetetlen, más időben kellett volna azt kezdeni; az önz­ő szakkeblűség talált okokat, mikbe az áldozatok téli iszo­nyát eltakargassa: ki ad rá pénzt? sok kell reá, másra sem telik. És midőn a fillérek lassan összegyűltek, akkor elsza­badultak az ellenvetések : hová építitek ? nem készül az el soha; a pénz egyéb sok­ kézen­ forgó összegek sorsára jut; ha készen lesz is, mit mutogattok benne? és ha lesz mit mutogatni, ki nézi meg ? . . . Bocsássatok meg nekünk nálunknál jobb, okosabb és gazdagabb urak; nem akarunk mi veletek versenyt tá­masztani ; mutassatok nekünk egy kicsiny kis helyecs­­két ebben a nagy kevert városban, a­hova letehessük házi oltárunkat; valahol valami külváros szegletében, a­hol nem fogja szegénységünk szemeiteket sérteni, a hol nem esünk útjába senkinek; majd épitünk mi ott valami szerény házacskát; elég szépnek fogjuk mi azt majd ta­lálni ; szerzünk bele játékosokat, kiket nem vakmerős­­ködünk művészeknek nevezni, nem igénylünk tőlök sokat; ők is kevéssel be fogják érni, és kedvünkért szorgalmasak, iparkodók lesznek, tán idővel még előre is haladnak. Hagyjátok meg nekünk ezt az örömünket. A József-külvárosban, a Kerepesi utón jön kimérve egy szerény telkecske a hazai művészet leendő lakhe­lyéül. Midőn néha egy egy elegáns úri fogat arra tévedt a belvárosból, csodálkozva tekintenek a bennülők a szerteszét felrakott kő- és tégla­halmazokra; senki sem hitte, hogy ebből legyen valami. „Egy félben maradt ruina a városszélen!“ szóltak nevetve, a­kiknek könnyű volt nevetni, „de bizony jó lesz a­­ magtárnak, ha elké­szül.“s tréfálódzék a practicusabb elme , míg a hoz­záértők előre elhatározák, hogy össze kell annak dőlni, mert a falak nem bírhatják meg a tetőt. És ime mégis felépültek a falak , a tetőt is feltették rájuk, a­nélkül, hogy összedőltek volna, az épület ké­szen állott. „De soh­a sem fog megnyílni !“ mondanak a clairvoyantok. Határidő jön kitűzve, az elmúlt nem tartatott meg. Lett hahota és gúnykiáltás ! A lustaság, a részvétlenség szeret mindig pessimista lenni, hogy ne legyen kénytelen valamiben segíteni; inkább előre ki­mondja rá, hogy nem lesz belőle semmi. Végre a mondott év augustus 22-kére jön kitűzve a végső határidő, melyben a honi művészet templomának meg kelle nyittatni a közönség előtt. A vállalat élén vasakaratú férfiak álltak, a kimondott szónak meg kelle tartatni. A kétkedők mosolyogva cso­portosultak a kerepesi utón azon nap reggelén, melynek estéje az Ígért ünnepélyre volt kitűzve. Volt is miért mosolyogniok. Egy otromba négyszegletű épület állt előt­tük, még be sem vakolva, nem hogy kimeszelve; körül az udvaron épitő állványok, kő- és téglahalmok, meszes vermek, homokkupaczok, deszka, lécz-tördelék. A­ki keze lába koczkáztatásával betekintett az épületbe, gyönyörű hangversenyhez jutott : fűrész és kalapács, ■gyalu és szekercze dolgozott a világot ábrázoló deszká­kon, a fúró faragó emberek jobbra balra taszigáltak egy egy phantasticus alakot, ki papírköteggel kezében a színpadra tévedt. Talán Thália papja ? Szegény. Ez ma játszani akar itt ! Boldog kívánság. Csak legyen kinek. Ugyan ki fogja őket nézni? A polgárság nem tud ma­gyarul, az nem jön ide, az elegáns világ ma délutánra épen nagyságos Kőcserepy tanácsos úrhoz van híva, ki Budán a svábhegyen pompás szőlejében nagyszerű mulatságot rendezett e napra, s minden tekintélyt meg­hívott magához; ezek tehát nem lesznek a színház meg­nyitásán ; a jurátusoknak nincs pénzök ; hátra volna még a mesterlegény és az alsó osztályok, de valami kó­sza hír, melynek forrását senki sem ismeri, már több napok óta el van terjedve a városban, miszerint a páho­lyok oly gyengén vannak építve, hogy ha a karzat vé­letlenül megtelik, mind rájuk fog szakadni az egész népség. Szegény színészek ! Bizony nem lesz csoda, ha üres falak előtt fogják eljátszani Árpád ébredését. Eljött végre az est, ütött a sok szívdobogással várt óra, megnyíltak a magyar művészet templomának kapui, és ime minden tereiben megtelt a ház és nem szakadt le, pedig volt mit viselnie örömének túlsúlyában; ott voltak a főnemesek bársonyos páholyaikban, a déli úr­nők, kiknek hattyú keblében eddig nem érzett öröm do­bogott; ott voltak az együgyű emberek a tömött karza­ton, kik hat napon át dolgoznak, hogy a hetediket meg­ünnepelhessék; ott volt az ősz nemes, ki ifjú korának kedvencz gondolatját látta felépülve és az ősz napszá­mos, ki ingyen dolgozott a nemzeti színház felépíté­sében ; és mindenki örült annak, hogy a másikat ott látja, a főúr a szegénynek, a pór a nemesnek, és a szen­telt öröm rózsavilágán át minden olyan szépnek, olyan nagynak tetszett,­­ minő pompás épület, mily büszke csarnokok, ragyogó és diszes minden; és ah, most fel­­lebben a függöny, elhangzik az első mondat: Oh mi !,",'.'IWI»i'Jti,8BgHBHBgH !!. szépen hangzik ! Oh mi szépen hangzik ! Nézze­tek , nézzetek körül : mi csillog az emberek sze­meiben mindenütt? Drága gyöngy , drága gyémánt az, szép hölgyeink , hagyjátok azt ragyogni. Az előadott mű tele van szépségekkel, és bizonyára remekmű az. Ne mondjátok, hogy másutt jobbak van­nak, mi a magunkéról beszélünk. Milyen szépek a di­­szítmények, milyen czélszerű a gépezet, az egész el­rendezés mily ízletes , minden meglepő. A­mi még hi­ányzik, majd az is mind megjön, költő és művész szor­galommal, tanulmánynyal fogja emelni a szellemet, a közönség kegyes, elnéző lesz irántuk, s tudva, hogy azok úgy is törekesznek a tökély felé , elfogadják a jó tanácsadást, hisz a­kik e közös házban megjelentek, olyanok mind, miként egy nagy család tagjai s ez a cse­csemő művészet, mely most legelőször nyitja meg itt ajkait beszédre, mintha mindenkinek tulajdon gyermeke volna, kit közösen nevelünk, ruházunk, ápolunk, s ha dorgáljuk is néha,csak azért történik, mivel oly nagyon szeretjük. E csendes örömben folyt le az est. Kinek jutott vol­na eszébe az ítélethozás ? A fitymálás, a részvétlenség, a közöny a kapukon kívül maradt. Itt benn csak a sze­retet és a néma gyönyör volt, és öröm volt látni, hogy az új ház kicsiny, a­mennyire megtelt szeretettel ; néhány óra előtt még attól remegtek, hogy elég szé­les és tág lesz az — a részvétlenségnek. Mindenki el volt merülve hallgató örömében, az egész közönségben fent és alant, — mintha egy szív verne. „De e zajtalanságban ámulat, mély ér­zelem s egy magát becsülő népnek mél­tósága volt!“ mond a költő. S midőn az utolsó szózat is elhangzott az előadott magasztos műből, jóltevő sóhaj látszott megingatni a lehulló függönyt; és midőn elhagyták a házat, senki sem volt, a­ki vissza ne tekintett volna rá még egy­szer ; bizonyára kívülről is szép az­­tán a hold és a csillagok világa tette szebbé néhány óra alatt ? és mily nagyszerű, mintha felmagasult volna tegnap óta. Csillag és holdsug­ár kísérte haza az Örvendő népet, még az ég is világosabbnak tetszett, mint egyébkor; ki állhatná meg, hogy midőn hold és csillagok ragyognak, fel ne nézzen az égre ? Néha a szelíd fehér csillagok közé egy egy veres röppentyű tolakodott fel a távoli svábhegy ormairól, mintha zavarni akarná az égiek ragyogását, zajosan pattanva szét kék zöld színű szikrákba. Vájjon ki mulat­ott ? (Folytatjuk.)

Next