Pesti Napló, 1854. június (5. évfolyam, 1268-1290. szám)

1854-06-10 / 1275. szám

a mondott nyelven kiadni, akár eredetiek akár fordítások legyenek, azokat sem véve ki, melyek censura által más nyelven meg vannak engedve. Különben e rendelet semmiesetre se szoritsa meg a sza­badalmat, nyomtatott műveket, melyek már azelőtt finn nyelvben megvoltak, s így finn hagyományokat és elbe­széléseket, régi népdalokat és költeményeket kiadhatni. Egyszersmind legkegyelmesb rendeltünknek nem az a czélja, a finn nyelvű szó- és tankönyveknek, melyek már azelőtt nyomtatva és használatban voltak, újjá nyomtatá­sát megtiltatni ; ellenben semmi új munkák vagy röp­­iratok , habár tankönyvek is , különös engedély nélkül nyomtatás alá nem adathatnak, ha azok nem tartoznak azon munkák kategóriáiba, melyek legk. rendeletünk által világosan meg vannak engedve.“ Ezen rendelet, melynek kedvezőtlen hatása iránt nem lehettek kétségben, lehetőleg titokban tartatott, azonban lényegben mégis irányadója a censurai hatóságoknak. Hadi mozgalmak Délkeleti csatatér. Azon tudósítást, hogy Isz­­kender bej egy második ütközetben is tetemes vesz­teséggel visszaverte az oroszokat, megerősítik a mai tu­dósítások is. Egy vidini levelező máj. 30-ikáról írja, hogy e napon egy futár érkezett Halim pasától s Szarin pasának egy tegnap az oroszok felett kivívott győzelem­ről hozott jelentést. E tudósítás szerint tegnap (29) Szlatina közelében 2 orosz lovasezred mintegy 1000 kozákkal és egy lovas üteggel a török lovas basibozá­­kokat, kik mintegy 4000 számban Iszkender bej alatt álltak, megtámadta, azonban ezek által egy heves ütkö­zetben teljesen megverettek. Az oroszok ez alkalommal 4 ágyút a tüzérekkel együtt, azon felül 17 foglyot, szá­mos lovakat és sok lőszerkocsit vesztettek; halottjaik és sebesültjeik száma nem kevesebb mint 5 — 600 em­ber, míg a törökök vesztesége 150—180 halott és se­besült. —­ Ugyan e tudósítónak egy második levele jún. 1-jéről mondja : „Az oroszok ez utolsó csapás óta is­mét áthúzódtak az Oltón; általában úgy látszik, hogy Kis-Oláhország határán felállított csapatjaik csekélyek. Azonfelül utolsó időben a Duna balpartján se egész Szimnitzáig nem mutatkoztak az oroszok s egy hajós, ki utolsó napokban e hely és Szisztov közt járt, általok semmi nyugtalanittatást sem szenvedett. Azonban a tö­rökök továbbnyomulására Kis-Oláhországban e pilla­natban még sem gondolhatni, mert a csapatok rumiliai része mind Sumlába fog irányoztatni. Oda e hét foly­tán még Zófia, Lofdsa, Tisnava, és más helyekről is mennek csapatok, úgy hogy nemsokára ott 80—90000 ember lesz öszpontosítva.“ Egy bukaresti jún. 1-i tudósítás is emlékezik a törökök felebb említett győzelméről, s az oroszok vesz­teségeit még sokkal tetemesebbeknek mondja, valamint az általa tolmácsolt érzelmek valóban szintén nem kedvezők az oroszoknak . „Észrevehető izgalom, úgymond, részint öröm és vidámság, részint kedvetlenség és aggály nyilatkozik e fővárosban, természetesen a két párt, a russo- és tur­­kophylák (az elsők tetemes minoritásban levők) szem­pontja szerint. Mi várjuk mielőbbi fölmentetésünket a moszkovita iga alól, s valóban ha a dolgok úgy fejlődnek tovább is mint ekkorig, úgy 8 —10 nap alatt török helyőrségünk lesz. A törökök Szlatinánál átkeltek az Oltón s az oroszoknak tegnapelőtt derék vereséget sze­reztek. Hat orosz lovas század és 2 ágyú esett a tö­rökök kezébe, azonfelül a moszkoviták halott és sebe­sültben 1800 embert vesztettek. E győzelmes ütközet folytán a törökök most Szlatinából Bukarest felé nyo­mulnak (1) . . . Biztosíthatom, hogy itt ezren és ezren örömteljes szívvel vagy teljesen várják mielőbbi megér­­kezésöket, pedig nemcsak az itteni idegenek, hanem a benszülöttek is, mert az orosz járom már kiállhatlanná lett. A kórházakká alakított Brankovan és Bibeska pa­loták készen tartatnak a Szlatinánál megsebesültek szá­mára. Nem egy magas állású, kinek a törökök bevonu­lása méltán aggályt okoz, részint elhagyta már a várost vagy útnak készül.“ Szerencsés utat! E folyó tudósításokkal azonban némi ellentétben áll a bécsi „Lloyd“ következő távirati sürgönye : „Vidin, jún. 7. regg. 6 óra. Az aldunai tudósítá­sok nagyon ellenkezők. Bizonyos, hogy az oroszok Szilisztriánál még a legcsekélyebb előnyt sem vívták ki. A törökök majdnem teljesen kiürítik Kis-Oláhor­­szágot s az összes rendelkezhető csapatok Sumla felé húzódnak. A T u r n - S­z e v­e r­i­n­be tegnap azon tu­dósítás érkezett, hogy az oroszok Krajovát ismét fényé­mrsot rajjuviol­i&iíi y ifl&iíií j­örími­­nü­ és getik. E várost tegnap 7-kén a törökök teljesen kiürítet­ték volna.“ Így szól e távirati tudósítás, melynek valósulását azonban nem épen alaptalan kételyek mellett még be kell várnunk. Szilisztriát illetőleg nem érkeztek új tudósítá­sok. A Journa de Const, állítja, hogy Omer pasa nem aggódik annak sorsán, hanem azon meggyőződését fe­jezte ki, miszerint a 15.000-nyi helyőrség még sokáig fogja magát tartani. A Várnából érkezett azon tudósí­tás, hogy az oroszok Ruszjuknál a Dunán átkel­tek, nem valósul, ellenben Bukarestben a „Vestitor romanesk“ félhivatalos lap „Nouvelles officielles“ fel­irat alatt a következőt tartalmazza : „Fel vagyunk hatalmazva, következő tudósítást köz­zétenni: Oltenitza, 14. Miután Pawloff ah­ úgy értesitte­­tett, hogy a Turtukaival szemközt fekvő szigetet, me­lyet ekkorig a törökök tartottak megszállva, ezek oda­hagyták, azt azonnal cs. csapatokkal megszállta. Miu­tán a törökök Turtukaiból is kivonultak, a tbk e pontra is létesítette az átkelést 26-án. A cs. csapatokat Turtu­­kaiban a lakosok és a papság fogadák, mely utóbbi a kereszttel és evangéliummal jött eléjök s kisérte őket a templomba, hol Tedeum énekeltetett.“ Ezt írja a félhivatalos lap, s ha tudósítása meg sem talál valósulni, úgy a félhivatalos orosz tudósí­tásokkal is annyira tisztában leendü­nk, mint már va­gyunk a hivatalosokkal. Egyébiránt visszatérve Szilisztriára, a felőbbi vidini tudósító mondja, mikép az ismételt ágyúzás okozta kár teljességgel nem mondható jelentékenynek, minthogy az oroszok nehéz lövegekben hiányt szenvednek s a várba vetett bombák többnyire a levegőben pattannak szét. Az oroszok mintegy 2 műdre a várostól kelet felé vertek ugyan hidat s nem ritkán mutatkoznak kozák­rajok a vár déli részében, de a közlekedés ekkorig közte és Sumla közt mégis teljességgel nincs megsza­kítva s a futárok folyvást ide s tova nyargalnak. A tö­rök főhadiszálláson Szilisztriára nézve nem is tapaszta­lunk semmi komoly aggodalmat, s a nagy nehézségek mellett, melyeket a vár déli részén fekvő terület egy ostromló hadtestnek a jelen körülmények közt készíte­ne, török részről kétségen kívül szívesen látnák, ha az oroszok eddigi tartózkodásukkal felhagynának, s a vár déli részében is állást foglalnának.“ Bukarest­ből jun. 1-ről írják, hogy a bejelentett 6 dragonyos ezredből ekkorig még egy sem érkezett meg A „Times“ következő távirati sürgönyöket hoz : B­é­c­s vasárnap , május 29-dikén az oroszok combi­­nált támadást tettek Szilisztria délkeleti, déli és nyugati oldala ellen, s orosz tudósítások szerint 1000 ember veszteséggel visszaverettek. 500 orosz esett el a bran­­kovani ütközetben. — Stambul máj. 25. St. Arnaud frigy az egyesült seregek főparancsnokává neveztetett. 60.000 orosz a Szilisztriától Sumlába vezető két után nyomul előre s 40.000 ostromolja Szilisztriát.“ A „Chronicle távirati sürgönyei : „B­écs, jun. 4. Sumlából máj. 27-ről jelentik, hogy 15.000 angol Várnába elvitorlázott és 28,000 franczia Drinápolyba elindult, Omer pasát Szilisztria felszabadí­tásában támogatandók.—B u k a r e s t, máj. 28. A Szi­lisztria éjszakkeleti, déli, és nyugati oldala ellen tett rohamnál az oroszok iszonyú veszteséget szenvedtek. Az ellen megszállva tartja még a külműveket. A várda 3 hétig tarthatja magát. — B­é­c­s, jun. 2. Belgrádból máj. 1-ről írják, hogy Georgia függetlennek lön nyilat­koztatva, és száműzött fejedelme vissza fog hivatni. — Sumla, máj. 28. Omer pasa máj. 26-kán 90,000 emberrel két hadoszlopban innen Szilisztria felé elin­dult.—B­écs, jun. 2. Ausztria és a Porta közt (külön) szerződés köttetett, melyet a nyugati hatalmak jóvá­hagytak. Ez hiteles.“ Éjszaknyugati csatatér. A svéd kormány új tevékenysége emlékeztet az Aftonbladet azon czik­­kére , melyben egy Oroszországba teendő svéd expeditiónak lehetőségéről értekezik, s melyről tovább azt mondja, hogy mindenesetre czélszerűbb franczia csapatokat ide indítani, mint nagyobb haderőt ama hosszabb uton Francziaország és Angliából Szam­­bulba küldeni. 9000 tonna terű hajók szükségeltet­nek, melyek az élelmet és lőszert 120,000 ember szá­mára Oroszországba átszállítják; ugyanennyi tonna­szám kívántatik 20,000 ló számára, egészben véve tel a 18.000 tonnát — csekélység három tengeri hatalom­nak. A hadsereg élelmezése könnyen elláttathatnék 50—60 kereskedő hajó által. Ekként egy expedi­­tio Sz. Pétervár felé egyenesen Oroszország tüdeje el­len lenne intézve, melylyel Europa levegőjét beszivja. — Még megveretés esetében sem lennénk megrontva. Föltéve, hogy magunkra hagyatva, a tél hidat épít partjainkra, egy orosz hadsereg átkelne e hídon és vég­re, hogy Finnlandba küldött 60,000 emberünkből csak 20.000 jönne vissza, még mindig lenne 54,980 embe­rünk, a gothlandi honvédséget e sziget védelmére, a tar­talékot s a norvég hadsereget nem számítva. Oroszor­szág a támadást Své­zia ellen nem eszközölhetné ke­vesebb mint 80,000 emberrel, és 6400 kocsi szük­ségeltetnék egy havi élelmiszer elvitelére a csapa­tok számára, nem számítva a tüzéri vonatokat, a kórházi kocsikat stb. Azonfelül egy orosz expeditio Své­zia ellen csak február elején lehetséges, midőn a tenger Aland és Finnland közt be van fagyva, de ily tömeges átkelés még soha sem fordult elő, s alig is fog előfordulni. Midőn az oroszok 1809-ben az alandi öblön átjöttek, ezt csak kis hadoszlopokban eszközöl­ték, s az Umeába érkezett csapattest a hidegnek majd­nem feléig lett áldozata. A tenger csak 1, legfelebb 2 hónapig van erős jéggel fedve, azon túl az oroszok egy kenyeret, egy puskát sem küldhetnének utánuk orszá­gukból. Végre azonban nem a Své­zia elleni támadás nehézségeire kell építenünk, hanem bizzunk bátorsága, fegyelmezettsége és vitézségében csapatainknak, had­szertáraink gazdag készleteiben, s főleg a szabad és független nemzeti szellem kifejtésén, mely nélkül a legdúsabb anyagi segédszerek bősége sem elégséges.“. A svéd kormány és nemzetnek érzület-vál­tozása a sz.­pétervári kabinet egy újabb diplomatiai vere­sége; pedig Oroszországnak 1853-dik évig — úgymond az „O.D. P.“ egyik minapi számában — szint oly nagy volt diplomatiai, mint katonai hite. A ravasz ügyesség, mellyel az orosz diplomatia az ő finomul megkezdett s hos­szú kézzel előkészített terveit valósitni értette; a szám­talan nagy és kis ügynökeinek összehatásábani egység; ama folytonos éber figyelem, melyet még a legcseké­lyebb eszközökre is fordított; a láthatatlan háló, melyet egész Európára kiterjeszteni tudott; bizonyos neme a mindenüttlétnek, mely sajátja volt ; a kémlők és hírvi­vők, kikkel mindenütt birt; a hivatalos és nem hivatalos közbenjárók , kiket magának a legfensőbb osztályok­ban szintúgy mint­ a középsőkben szerezni képes volt; mind­ez neki egy majdnem varázsszerű hatalomfényt kölcsönzött. — félelmetessé lön, mint a világon egy hatalom gém. Oroszország nagyságát és hatalmi állását sokkal inkább diplomatiája, mint sem hadsergei eszköz­lők. — Ezen tapasztalati tételt jó lesz a jelen krízisben egy pillanatig sem veszteni szem elől. Ami most Orosz­országot annyira gyöngíti, az nem bezárult flottájának elégtelensége s a Duna melletti eddigi működéseinek sikertelensége, hanem azon csapás, melyet legerősebb oldalán szenvedett — t. i. a diplomatiai csatatéren. — Azon nagy tapintatlanság, melyet Menziko­ff herczeg Stambulban tanúsított, csak kezdete volt ama balfogá­sok egész sorozatának, melyeket a sz.-pétervári diplo­­matia a hadüzenet előtti időközben elkövetett. Több mint egyszer hatalmában volt a dolgot békésen elintézni, de vaksággal volt megverve. És igy a főütközetet már a háború kitörése előtt elvesztette. A térnek Londonban, a térnek Párisban, sőt még azon igen meggyengült vé­delmi erőnek is, melylyel Németország bizonyos pont­jain bir, közel van elvesztéséhez. Nekünk alapos okunk van hinni, hogy azon ausztriai irat, melynek német la­pok „Ultimatum“ czímet adtak, Bécsből már elindult Sz.-Pétervárra. Lefolyhat 14 nap, vagy még hosszabb idő is­, míg a válasz onnét visszaérkezett. Azalatt a Du­nánál egy vagy más katonai csapás fog történni. Egész világ oda fogja irányozni figyelmét, és még­is sem a duna melletti tér, sem a keleti, sem a Feketetenger azon hely, hol a jelen háború sorsa eldöntetni fog. — Oroszország győzelmét vagy csatavesztését utolsó bí­­róságilag csak a jelenleg egész vagy fél szövetségben egyesült hatalmak összetartása vagy külön szakadása határozandja el. Azon reménynyel, hogy neki ez sike­rülni fog, Oroszország soha sem hagyott föl. És mi bensőleg meg vagyunk győződve, hogy e reményt ápol­ni most sem szűnik meg. Míg Oroszország az iránt tel­jes meggyőződést nem szerzett, hogy a négy hatalmak egyesülete s különösen Francziaország és Anglia szö­vetsége föl nem bontható, addig Oroszország engedni nem fog. De ezen kísérlethez legalább is egy évi idő­ FŐVÁROSI IS VIDÉKI ÚJDONSÁGOK. Budapest,­­ Horvátország és Slavonia közigaz­gatási és törvénykezési szervezése legfelsőbb helyt meg­­állapíttatott. Ennélfogva a két királyság képezi a zágrábi helytartóság közigazgatási területét és a báni tábla ne­vezete alatt felállított főtörvényszéki kerületet. A közigaz­gatási terület öt megyére osztatik fel a megyei hatóság székhelyeivel Zágrábban, Varasdon, Fiumé­­ben, Pozsegán és Eszéken. Zágráb mint főváros közvetlenül a helytartóság alatt áll. Első folyamodványu törvényszékek állíttatnak fel: Zágrábban kerül, tör­vényszék, Varasdon, Fiuméban és Eszéken megyei törvény­székek. A kereskedelmi törvénykezést minden elsőbírósági törvényszék saját kerületére nézve, a kereskedelmi testü­let tagjaiból magához veendő ülnökökkel gyakorlandja. A fiumei megyei törvényszék egyszersmind tengerészi bíró­ság a horvát partvidékre nézve. A zágrábi kerülő tör­vényszék Horvátország, az eszéki megyei törvényszék Slavonia részére bányatörvénykezési hatósággal is bír. — Az Ö. C.-ben olvassuk: „Több bel- és külföldi lap­ban azon értesítés kering, miként egy új községtör­vény behozatala a legközelebb időre várható. Azon hely­zetben vagyunk, hogy ez állítást a tényleges valóság érté­kére vihetjük vissza. A községügyek rendezésénél köve­tendő elvek meghatározása mindenesetre a legbehatóbb ta­nácskozások tárgyát képezik, azonban az e tekintetbeni törvényhozói intézkedések keresztülvitele, mindenesetre csak akkor következhetik be, midőn a közigazgatási és törvénykezési szervezés tökéletesen be fog fejeztetni. — Nagym. Dr. Ranolder János ur, veszprémi püs­pök b. t. tanácsos és Magyarország királynéjának kanczel­­lárja . Felségök legmagasb egybekelésének emlékére egy nemsokára magyar nyelven is megjele­nendő történeti munkát adott ki „Elisabeth (Gi­­zela) Herzogin in Baiern, erste Königin von Ungarn“ czím alatt. A munka két részre osztatik, a múlt idő rajzában Gizela története s a veszprémi templom alapítása iratik le, a jelen kor képeiben első királyunk és Öcs. k­i­r. Apostoli F­e­l­s­é­g­e F­e­r­e­n­c­z Józ­sef egybehasonlitására, párhuzamitására találunk. A magya­rázó jegyzetkék mellett öt kőnyomatú műmelléklet csa­­toltatott a műhöz, u. m. I. Sz. István, Gizela és sz. Imre (egy lapon) 2- A Gizela — Kápolna külseje Veszprém­ben. 3. E Kápolna belseje. 4. A magyar koronázási pa­lást. 5. Veszprém városa képe 1593-ból. A munka ked­rétben a legdíszesebb kiadásban a cs. kir. udv. és állam­nyomdában Bécsben nyomatott s egyik példánya azon íz­letes díszmunkáknak, mik e nagyszerű Intézet részére a londoni világ-iparműkiállitáson is közelismerést szereztek. — Köztiszteletben álló gróf Almásy Móricz ur ő nagy­méltósága számos tisztelői közöl többen a közoktatásnak megfelelni kívánván, a fentisztelt gróf ur arczképét köré nyomatták, s ezen vállalatból a költségek fedezése után eddigelé fenmaradt 270 pftnyi összegnek felét, úgy mint 135 pftot a pesti vakok intézet­ének, másik hason felét pedig a kisdedevő intézeteket Magyaror­szágban terjesztő egyesületnek, jelesül 100 pftot gróf Almásy Móricz ur ő kegyelmessége nevével egy rész­vény alaptőkéjéül, s a fenmaradt 35 pftnyi összeget, az egyesület folyó költségeinek fedezésére fordítandót, fel­ajánlották, valamint ezentúl netalán még e vállalatból be­jövendő pénzösszeget szinte a felérintett emberbaráti c­é­­lokra, hasonló arányban fordítani elhatározták. Midőn tehát ezen nemeslelkű adományt köztudomásra juttatnák, egyszersmind azon férfiaknak, kik a vállalat si­­keresitésében fáradoztak, a nevezett intézetek részéről buzgó hálát kijelenteni kötelességünknek ismertük. Pesten, junius 9-kén 1854. Halványi János, vakok­ intézete igaz­gatója. — Ney Ferencz, k. v. képezdei igazgató és egye­sületi pénztárnok. — Dráskóczy Sámuel ur (Gömörben) a Ga­­r­a­y-árvák részére baráti körben aláírási ivet köröztetett, az aláírást maga 30 párttal nyitván meg. Szives fáradozása folytában az árvák részére 60 pártot küldött fel hozzánk. E tett megszilárdítja azon tiszteletet, mely e derék hazafi­nak nevét eddig körülvette. Ez adománynyal egyszerre ér­kezett hozzánk Somogyból is (N. Bajomból) 13 pfrt az árvák részére. Ekként köti össze a távol pontokat a jó szivek részvéte. E 13 frt egy 84 éves reform, lelkész Bu­dai Pál úr felhívására gyűlt egybe. Adjon az úr neki több ily derült napot, és még többször örülhessen a részvét nyilatkozatainak. *SM TfIDOIÁH 'ÉS KÖZGAZDÁSZAT. Közlemények az iparról. I. — Midőn néhány év előtt a természettudományok kellemes és hasznos tanulmányozásához fogtunk, fi­gyelmünket nagy mértékben ragadta meg Müller Károlynak az ipar általi fenségesítés­­r­ő­l irt szellemdús czikke. E czikkben az ipar mint a vagyonosodás, kényelem és fényűzés egyik feltétele mutattatik fel. Müller közleményei fenséget, dicsfényt vonnak az ipar fölött és tiszteletet követelnek azon osztály iránt, mely nehéz munkával teremti mindazt, mit befejezésében megbámul a világ. Míg a londoni iparműkiállítás befejezett művekben bámultatá meg az emberi szellemet, addig Müllernek czikke e műveket kezdeti pillanatukban, átalakulásuk stádiumain s az iparost szorgalma verítékével mutatá fel. E czikk fő ér­deme nemcsak az ismeretterjesztés, hanem az, hogy szeretetet, tiszteletet kelt fel azon osztály iránt, mely vissza nem retten semmi nehézségtől, semmi aljasság­tól (anyagilag értve), hanem szorgalmával megdicsőit mindent, és a haszonnak megnyeri a legértéktelenebb­nek látszó tárgyakat is. E tisztelet ébresztése e sorok czélja is. A középosztály egyik magvát, főerejét az ipar képe­zi. Illő, hogy a méltányt felhívjuk iránta. Az iparos osztály a társaság, az állam egyik leghasznosb osztálya. Eddig ez osztály embereit, és főkép minálunk, az aris­­tokratikus Magyarországban, úgy szokták tekinteni, mint a­kiket foglalkozásukhoz egyedül a kenyérkere­set szüksége, kényszere hajtott és köt le. Nem gondoltak arra, hogy sokat a hivatás és sokat a munkaszere­tet, a legtiszteletreméltóbb hajlamok egyike, sokat meg a becsülendő jóakarat, szerény pályán és veríté­­kes homlokkal használni a hazának vont az ipar körébe. Ha figyelmünket ki nem kerüli azon szorgalom és a kí­sérletek, kutatások azon eredménye, melyre akadunk, főkép a vegytani és mechanikai iparok mezején, lehet­­len, hogy meg ne győződjünk a felől, miként a kik ily eredményekkel gazdagíták meg az ismeret világát, s kik az ország anyagi emelkedésének ily lendületet adtak, szeretettel, a hivatás ragaszkodásával foglalták el tisz­telt állásukat, s hogy hivatásuk betöltése s a felmuta­tott eredmények az értelmiségnek kitűnő jelei. Keressük fel az iparost foglalkozásai között. Őt, mint fentebb is mondtuk, vissza nem rettenti tö­rekvésében sem a nehézség, sem a távol, sem a tár­gyak származása. Az alpesek hava alól s a mocsárnak fenekéről egyiránt jó kedvvel ássa ki a tárgyat, mit fel kell használnia. Ő mindent meghódít pusztán szorga­lommal; magához vonja le a gránit­ homlokát és fel­emeli és megdicsőíti a földön heverőt. Igen szellem­­dúsan jegyzi meg Müller, miként az ipar mint az üdvö­zítő szelíd hangon hívja magához a kisdedeket, a leg­­jelentéktelenebb dolgokat, hogy kezei között megszel­­lemüljenek. Az ipar főtárgya nem a gyöngy és drágakő, nem az arany s ezüst; ha az ipar csak ily irányban működnék, akkor millióknak kellene éhezni; az ipar főtárgya az anyagi világ alantabb tár­gyai, a dohány, a tekintélytelen len­s kender, a gya­pot, a piszkos kőszén, a közönséges vasércz, az egy­szerű répa és a földnek több ily szerény terméke. De im látjuk, miként a gazdagság forrása az aljas porból fakad; im látjuk, hogy az ipar, mely e porból emeli fel a legaljabb dolgokat, milliókat ruház, táplál, s mil­lióknak szerez örömet. Az ipar azonban nem állapodik meg az aljas dolgok­nál; leszáll az még a megvetett tárgyakhoz is. Az felszedi az úr asztaláról lehullt morzsákat, ismét meg­dicsőíti azokat, a­miként előbb mint egészen általa már fenségesittettek. A koldus rongyai a papirosgyám­­­ok keze közt becses iparággá alakíttatnak át. E ron­gyok pompás épületek fedezete alatt mint szeretett tár­gyak őriztetnek, hogy nemsokára hófehér papirossá ala­kítsa át azokat az ipar keze. A finom rongyok mellett da­­róczdarabok, gyapjúrongyok is nyugosznak.Ezek­re más sors vár, mert a számító gyámok, e durvább rongyok a papírgyártás költségeit nem fedvén , vagy trágyául használja fel azokat, hogy az arany kalászban nyerjenek megdicsőíttetést, vagy egy új gombolyító (Thoma Károly találmánya) segítségével, ismét mint használható fonalt adja el a posztógyáraknak. Nagy változáson kellett e gyapjurongyoknak átmenni, mert mig a gyapjurongyok mázsájának ára 1 ft 30 kr, az ily fonal mázsáját 10 fton veszik. És im a posztógyáros szép drága posztót készít a koldus rongyaiból, nem ta­láljuk-e fel ebben a halottnak uj feltámadását ? a fen­­ségesítést? mert ki mondhatja azt, mióta Thoma gombo­­lyítója létezik, hogy a rajta levő drága köntös kelméje nem volt elébb a koldusnak rongya ? így szedi fel az ipar a többi morzsát is, hogy semmi ne vesszen el, és egy örökös körforgásban mindent megdicsőit. Mi a gyapjú­­rongyokból fel nem fonathatik, mi mint hulladék, mint por marad a munkánál hátra, alkalmazást nyer a ragasz­papirosnak, a posztószőnyegek, a kalaposposztó és a berlini kék festéknek gyártásánál. Miként a böngésző, miként a tarlón elhullott kalászo­kat kereső szegény, az ipar felszedi a papirossze­le­t­k­é­k­e­t, a legkisebb papiros darabokat is. E sze­letkékből az ipar egy uj ága keletkezik. Az ipar tész­tává gyúrja ez elhányt papirost s midőn idomítható lesz, formákba önti ki, megitatja olajjal és enyves víz­zel, a kiszáradt formákat megesztergályozza, tajtkővel kisimítja, megfesti és fénymázzal bevonja. Ekként ké­szülnek az úgynevezett papirmaché (papirtészta) tárgyak. Íme itt a megvetett papirosszeletkék feltámad­tak, ismét a gyönyörű burnótszelenczékben, ékszer­szekrénykékben, sőt gyakran a legértékesebb műtár­gyakban, mint p. o. a gyönyörű gyertyatartó az erfurti templomban. Ha meggondoljuk, hogy a gyermekbábok gyár­tása sok ezer léleknek nyújt élelmet, akkor meg fogjuk becsülni azt is, ki az értéktelennek látszó fűrész­­port is összegyűjti. A bábok kitömésére használtatik e fűrészpor, míg a bábok feje többé m­ár nem porczel­lánból,hanem papiros­ tésztából készíttetik. Hát a gya­­luforgácsnak nem volna más haszna, mint hogy a koporsó vánkosát tömik ki vele, vagy hogy ott, hol sört és bort mérnek, ez egérül szolgáljon, mint sz. Péter sza­káin ? Oh nem, az eczet gyors gyártása jól ismeri e forgácsnak hasznát. Nendtvich tanárunk nemso­kára megjelenendő életműves vegytana bőven megma­gyarázza ez eczetgyártás módját, mi röviden megjegyez­zük, hogy a gyaluforgácsokkal megtöltött hordó fölibe borszeszszel telt edény alkalmaztatik s ebből a szesz lassú csorgásban szivárogtatik a forgácsokra, e szerint a borszesz kis téren nagy felületet nyer, vagyis a forgá­csok által sokszorozott területen, a levegő é­d­e­g­y tar­­talmának több részével jó rövid idő alatt érintkezésbe,mi által a borszesznek eczetsavvá változtatása rövid idő alatt eszközöltetik. A gyaluforgács a borszesznek az eleny­­nyek­ egyesülését mozdítja elő s olcsó és tiszta eczetet készít. — De menjünk tovább; lássuk, hogy dicsőíti meg az ipar az országút porát, a sarat ? A höl­gyek bondoi­jaiban, a legfényesb termekben a szobafe­délzetről csinos virágtartók csüngnek alá, oldalai­kon lefolyó viráginda, míg beljében illatos virág nyílik. E virágtartók, melyeknek anyagát s­i­d­e r o­­­i t­h név alatt ismerjük , az országút porából készültek. Nemrég lábainkkal tapodtuk, most mint szobaékünk díszeleg kedvesebb tárgyaink között. Az ipar emelte azt fel e termekbe , az nemesité meg, mert átalakitá. — Nem szolgálhat-e ez intésül m­inanyájunknak, hogy ez átala­kítást megkísértsük embertársaink közt is ? Az iparvi­lágban mindennek a titka szorgalom, az emberek közt e titkot nevelésnek, oktatásnak nevezik. De menjünk tovább. P­o­m­p­é­r­y J. Magyar könyvészet. 210(439). Vásárfia jó gyermekek számára. Irta R­o­z­g­o­n­y­i János. Első füzet. Második megbővitett ki­adás. Debreczen, 1854. Telegdi Lajos tulajdona. 16-rét. 139 1. Ára 20 p. kr. (Ezen kis munkának második füzete is kijött már, s azt, minthogy elébb jutott kezünkbe, már jelentettük is, könyvészetünk 137(366)-dik száma alatt.) * köz Szükséges. Ha a szövetség még a jövő télen át is tart, ha az kiállja ezen tűz-, vagy helyesebben mondva hó­próbát, akkor Oroszország hajolni fog"; a­ki arra számít, hogy Oroszország korábban enged, az számítá­sában magát csalatkozottnak látandja.

Next