Pesti Napló, 1854. július (5. évfolyam, 1291-1316. szám)

1854-07-22 / 1309. szám

mint a keleti segélysereg s a balti s fekete tengereket megszállott hadihijók szükségelt szaporittatásának, úgyszintén a seregszállitásoknak rendkívüli költségei, kapcsolatban a kincstárjövedelem csökkentével s a bankban csekély pénzkészlettel, — a kormányt egy második petbudget felterjesztésére kényszerítendi, s a parliamentnek ekként szétoszlása előtt alkalma leend az összes keleti politikát újból megbírálni. Némi rés nyi­­landik erre jövő hétfőn is. E napon fognak u. i. az újon­nan rendszeresített hadügyminiszteri hivatalnak három évnegyedre kivetett költségei, 14037 ft. at. a parliament szavazata alá bocsáttatni, mely alkalommal Palmerston lord minapi mellőztetése hihetőleg ismét szóba jövend. Ugyancsak h­étfőn szándékozik Dudley Stuart lord az orosz hollandi kölcsön tárgyában azon kérdést intézni az alsóházhoz : fizetendő-e e kölcsön kamata — évenkénti 3 millió ft. sz. — Oroszországnak a béke helyreálltáig. Igaz, hogy e kölcsön egyik eredeti alapfeltétele az, hogy a kamatfizetés akkor se szakadjon meg, ha az illető felek egymással háborúba elegyednének; de a feltétel az 1831-diki stipulatioban, melyben a kölcsön megnyittatott, említetlenül maradt. Az „alattvaló örökre alattvaló­* status­ maximának kérdése, melyet Marcy éjszakamerikai külügyminiszter Kosta ügyében valóságos yankee szellemben oldott meg, legközelebbről a franczia kormány körében is fel­merült. Egy bizonyos Menard nevezetű franczia u.i. la­kosnak visszatérvén, mint amerikai polgár eredeti ha­zájába, itt sorshúzás utján katonának besoroztatott. Az amerikai követ Parisban azonnal utasításért irt Wa­shingtonba. Cserháti levelek nemzeti színházunk ügyében-VIII. Operában szintúgy, vagy még inkább, mint a sza­való drámában, szükségeltetik, hogy az előadó művészek, kész és minél nagyobb műsorozattal ellátva és abban összetanulva legyenek; kivált oly színháznál, mely mindennapi előadásra van utasítva; minthogy a szere­pek betanulása hosszabb időt igényel s egy csekély szerep hiánya az egész opera előadását lehetleníti. Leveleink egyikében fölmutattuk az erőket, melyek az intendáns urnák rendelkezésére állottak, s melyek, ha művészi jelesség szempontjából egyes tagjaira nézve a nemes gróf, vagy tegyük fel, a közönség ízlésének, várakozásának, teljesen megfelelők nem lettek volna is, minden esetre nagy szerepkörrel k­íván s már ösz­­szetanulva lévén, jó s az erők szerinti helyes alkalma­zás mellett, legalább állandó nalsorozatot biztosíthat­tak volna az intézetnek, sőt új korszerű operai előadá­sok színrehozatalával, melyekben nagyszerű elődökrel visszaemlékezésekkel sem kell vala megküzdeniök, él­vezetes estvéket is szerezhettek volna a zenekedvelő közönségnek, annál inkább is, mert a létezett jeles ének- és zenekarban, szóval: az egész operai test­tömegének létrészeiben, oly öszhangzatos művészi erő és képesség volt egyesülve, melylyel, ha kivált eleinte az előadások érdekessége, európai elismerésben álló dalművészek vendégjátékaival emeltetik, pénz és be­csületszerző fényes eredményeket lehetett volna elő­idézni, egyúttal kedvező alkalmat nyújtván saját egyé­neinknek, művészi tanulmányozásra; az igazgatásnak pedig időt szerezvén, a létező elemek alaposabb fölis­merésére s a hiányoknak, melyeket fölfedezendett, óva­tos betöltésére. Azonban az intendáns gróf ur, úgy látszik, hogy valamint némelyek boltba menvén, a kelmék becsére nézve, drágaságuk s párisi vagy brüsszeli minemüsé­­gökben keresők azok értékét, úgy ő is azt hivé, csak nem ide való elemekből összealkotott s drága opera kell, hogy becse legyen ! A következés ellenkezője tanítá. A helyett, hogy komoly intézkedéseket tenne a lé­tező erők ügyes fölhasználására, legalább anyagi te­kintetben megtérítendő az intézetnek az operárai kia­dásait ; az operának, némely nagyszámú szerepkörrel bíró korábbi tagját elpusztítja s a helybeli városi színházban, épen az időben, művészi gyengesége miatt, megbukott olasz opera társasá­­g­o­t, eleinte néhány olasz-magyar — vegyes előadású vendégjátékra ideiglenesen egészben, utóbb pedig annak két fiatal művészi újoncz tagját állandóan három négy ezer pst évdíjjal szerződteti, anélkül, hogy figye­lembe venné azon körülményt, miszerint intézetünk­nek, mely különben sincs valami dúsgazdag állásban, nem lehet feladata, a czéltalan szervezés miatt megbu­kott vándor opera társaságot színházunk hitelének ron­tásával és pénztárának rovására tovább segíteni, s hogy ezt lehetővé tegye, néhány opera drága partitúráit, me­lyek azóta mind lemaradottak a műsorozatból, meg­szerezni, sőt hogy úti terhekön könnyítsen, még két, olaszul igen kevés, magyar nyelven pedig épen semmi betanult szereppel nem biró tagját, drága pénzen, ma­gához váltani. Mit szóljunk a későbbi szerződésekről, melyek utján elküldött saját énekeseink helyébe , többek közt egy a németországi főbb színpadokról már leővü­lt prima­donna — ha nem csalódom mintegy 9 ezer párt évdíj­jal — s vele egy csekély képességű tenor-énekes — ki azelőtt, mint értesülünk másfél évvel, 1000 párt kegydijjal lett volna szerződtethető, —­ ötezer ötszáz forintnyi évdijjal szereztetett meg, mily kárára az inté­zetnek, könnyen kimagyarázható azon tényből, minél­fogva az intézet némi transactionális móddal s egy pár ezer frtnyi kártérítési váltsággal, látta szükségesnek később tőlök megmenekedni. Említsük-e még azon egész seregét a szerencsétlen szerződéseknek, melyek utján, az intendáns úr, kiug­rasztott saját énekeseink helyét, az európai szárazföld minden részeiből összekeresett művészi invalidásokkal látta jónak azt betölteni, számukra mintegy gyáminté­zetet rögtönözvén. Mit mondjunk továbbá azon sajátságos és drágán fizetett philantropiára, minélfogva, míg drámai művé­szeink aránylagosan csekély dijjaik mellett, s azon rendetlenségek miatt, melyeket az opera ügykezelése szült, művészi beesőknek a rögtönzésbeni koczkázta­­tásával, néha hetenkint 5 — 6-szor kényzettek föllépni s kenyereket valóban veritékezve keresni, azalatt az in­­tendatura, ama busásan fizetett s korábbi középszerű helyzetükből nálunk első polezra emelt énekeseket drá­ga pénzen megváltott kéthónapi szabadságidejökben sem bírta 2—3-szor föllépetni, egyéb operákból sem ál­líthatván ki a műsorozatot, mert a betanult tagok nagy része, minden előgondoskodás nélkül, elküldve, az újak pedig betanulatlanok voltak. Minden v­eszélyes intendaturának legfőbb gondjai kö­zé tartozik, a tagok állandóságában, előadásainak mű­sorozatát biztosítani; ime a tisztelt gróf úr, csapaton­ként küldi el a bekészült otthonos tagokat s helyeket alig egy két szerepre elkészült idegenekkel tölti be. Szóljunk-e még azon körülményről, hogy az inten­dáns gróf az operában, szintúgy mint drámában, szép­számú kész műsorozatot talált, de ő azokat mellőzve, előadásaik kellékeit feldúlva, jobbnak látta, már idejö­­ket múlt, különben kétségtelenül művészi becsű, oly operák új színrehozatalával foglalni el a személyzetet, melyeknek kiállítása roppant költségeket, művészi elő­adása hatalmas művészi erőket igényelt. Csekély erőkkel is lehet örvendetes eredményeket, művészi érveket szerezni, ha azok eszélyesen alkal­mazva oly munka­térre állíttatnak , melyen sükerrel fejthetik ki képességöket, de a nemes gróf jobbnak látta könnyűszerü, és dallamdús operák adatása helyett, melyek, a szívbe hizelgvén magokat, az előadásokat — vonzókká teendették, — oly nagyszerű és a rendelke­zésére állott egyes erőket messze túlhaladó dalművek adatásába fogni, melyeknek súlya az előadókra nehe­zedve, azoknak inkább szánalmat mint elismerést sze­reztek. És ha még legalább a létező erők a lehetőséghez képest czélszerűn használtattak volna, de mit mondjunk azon szerep­osztásokra nézve, melyekkel azon óriás zeneművek, mint Hugonották, Zsidóhölgy, Próféta stb. színre hozattak; holott intézetünk sokkal megfelelőbb művészi képességeket egyesite, mint minek elénk vezettettek. Szükségtelennek tartjuk azon művészek neveit fel­sorolni, kik ezen kezelésnek áldozatul estek, a közön­ség eléggé kellemetlenül emlékezhetik újabb időnk Raou fjára, némely Ley­deni Jánosára, El­ea­­z­a­r­jára, a Zsidóhölgy­ben és Hugonották báni herczegasszonyokra stb. Minden egy ily kisérlet, egy egy újabb hajótörés volt operánkra nézve, melyet, a műrovarok hatalmas állataival sem lehete a veszélyből kirántani, sem a fé­nyes és drágán szerzett jelmezekkel, a kudarcz bélye­gét elfedezni. Mit mondjunk még azon eljárásra, minél fogva ope­rák taníttattak be pénz- és időáldozattal, melyeknek előadói közöl egy két főszemély, az első, második elő­adás után már eltávozandó volt az intézettől, s az ope­rák most ismét zátonyon ülnek ; emlékezzünk csak a Vadon fiára, Benvenuto Cellinire stb. Mi volt hát természetesebb ? mint hogy ily eljárással, mely operánkat, a nemes gróf buzgalmának kiváló ked­­vencz tárgyát, létező erejében összezilálva, az ujan szerzettek által, czélszerűtlen ügyvezetés miatt hitelé­ben méginkább alább szállítva, minden törekvés daczára, szinte nemzeti drámánk hanyatlásnak indult sajnos állapotára juttatá, úgy, hogy most teljesen becsvesztve, műsorozatában is annyira megcsökkent, miszerint alig bir 5 — 6 operát, mely némi érvet nyújthatna a közön­ségnek, s naponkénti jövedelmetlensége által nyomasz­tó sulylyal nehezedik az intézetre. KÜLFÖLD. Németország. Berlin július 19. A „Preuss. Corr.“ ma indíttatva látja magát, az angol lapokat azon sértő mód miatt, melyen azok a porosz politikáról szólnak, sőt maga a „Times“ is a magas személyiség­eket a kri­tika tárgyául veszik, visszautasítani. Az utóbbi lapnak szemére vettetik, hogy a pétervári kabinet legújabb nyi­latkozataitól oly könnyedén minden eredményt megta­gad. Az közönyös dolog, miért becsméreltetik pillanati­­lag Poroszország s hízelegnek Ausztriának, mert hiszen Ausztria nem tulajdonít semmi becset ily barátságnak. Egyébiránt nem létezhetik semmi kétség az iránt, hogy Poroszország és Ausztria a bécsi conferentia jegyző­könyveiben, valamint az apr. 20-kai szerződvényben is tökéletesen egyenlő nézeteket fejeztek ki és tökéletesen egyenlő czélokat követtek. — Poroszország és Ausz­tria a legnagyobb nyugalommal viselhetik el azon nekik az angol lapok által tett szemrehányást, miszerint foly­tonos javaslataikban — nem az európai államok joga és java ellen, hanem a minden népektől óhajtott béke helyreállítása mellett törekvőknek találtattak. De a­mily bizonyosan a német politika jogosítva van, hogy czél­­jait és utait önmaga határozza meg, oly bizonyosan kell egyszersmind erejét és önállóságát rendithetlen szilárd­ság által fentartani oly sajtó megtámadásai ellenében, mely csak a felizgatott szenvedélyeknek, de nem a né­pek valódi érdekeinek szolgál. — így nyilatkozik a hi­vatalos közlöny. Franc­iaország, Paris, jul. 16. A Pa­trie esti számában Calaisból kelt magánsürgöny foglaltatik, je­lentvén, hogy az angol hajóhad ma reggel 8 órakor, gyönyörű idő kedvezvén, a révet elhagyta és hogy az a franczia hajóhadat utolérje. A császár azon czélja, hogy az egész éjszaki tábor főparancsnokságát személyesen átvegye, a Moniteur de l'A­r­m­é­e - ban álló azon kineveztetés által, misze­rint a császári főhadiszállás parancsnokságával S­u­g­et alezredes, a római foglaló hadosztály táborkarának feje bízatott meg, megvalósul. Spanyolországból semmi új. A Moniteur ma is hallgat. Ha azonban az itt keringő híreknek hitelt lehet adni, Izabella királyné és kormánya igen rosz helyzetben van. A fölkelés, hír szerint, gyorsan harapó­­zik, és annak győzelme bizonyos. A Débats ma he­vesen megtámadja a fölkelőket. Tegnap és tegnapelőtt Párisban több befogatás tör­tént. A befogottak számát 70—80 személyre teszik. Mondják, hogy összeesküvést fedeztek volna föl. Spanyolország. A spanyol forradalom, a világ figyel­mét lekötő keleti háború mellett is, élénken foglalkoz­­tatja a kedélyeket. Ezen mozgalom mindeddig megtartó sajátságos spanyol jellemét; ez is katonai fölkelés, mi a szerencsétlen országban nem ritka, hol a katonák megszokták a kormány fölött uralkodni, s az ország többi részétől csak a beleegyezést várják. A spanyol­állapotok ismerői azonban a mozgalom veszélyes terje­désétől tartanak, mi­által ez esemény a félsziget hatá­rain túl is kih­alna. Ekkor európai jellemet öltene, s Francziaország és Anglia ekkor lépnének föl cselekvő­­leg. A pyrenei félsziget ügyeibe avatkozás azonban már előbb Eris almája volt a két államra nézve, melyek közöl mindenik külön politikáját érvényesítni akarta, s ezért nem ritkán a legerőszakosb emeltyűket hozta mozgásba. A spanyol kérdés, a jelen világviszonyok közé dobatván kiborítólag vagy gátlólag fog-e hatni, fogja-e a két nyugati hatalom pillanatra lecsendesült féltékenységét újból fölizgatni ? — Nem akarjuk állí­tani, de bizonyos, miszerint Spanyolország ügyei a leg­­komolyabb figyelmet vonandják magukra. A Journal des Débats az „alkotmányos had­seregnek** azaz a fölkelőknek Madridban titkon keringő hadjelentését kapta meg. Ez hivatalos részében O’Don­­n­e­­ nak kiáltványát közli, mit az jul. 7-kén Manzana­­naresben, Mancha egyik falujában, nem messze Ciudad- Realtól, közzétett, mielőtt hadoszlopa Andalúziába be­nyomult volna. A kiáltvány a következő : „Spanyolok! Azon lelkes fogadtatás, melyre a sza­­badelmű sereg az egész népnél talál, a harczosok el­szántsága, kikből az áll, és kik Vicalvaronál oly hősie­sen viselték magokat, végre azon örömriadás, mivel fölkelésünk hire mindenütt fogadtaték, már jelenleg is biztosítják győzelmét a szabadság és törvényeknek, melyeknek utalmára megesküvénk. Néhány nap alatt a tartományok nagy része a zsarnokok igáját lerázza; az egész hadsereg akkor zászlóink alatt egyesül; a nem­zet élvezni fogja az alkotmány áldásait, melyekért mi mostanáig oly sok hasztalanul kiontott vért és annyi drága áldozatot hozánk. A pillanat elérkezett kijelen­teni, hogy a győzelem napján mit akarunk határozni. Mi a trón fentartását akarjuk, de camarilla nélkül, mely azt megbecsteleníti; mi az alaptörvények szigorú vég­rehajtását akarjuk, nevezetesen a választó- és sajtótör­vény javításával; mi a kiadások kevesbítését akarjuk, szigorú takarékosságra támaszkodva; mi azt akarjuk, hogy a polgári és katonai állomásokon az idősebbség és érdem jogai tiszteltessenek; mi a községeket kira­gadjuk az őket elnyelő központosításból, nekik megad­ván a jóllét nagyobbítására szükséges helyhatósági füg­getlenséget ; végre, mindezen adományok biztosítására, a nemzetőrséget tartós alapra akarjuk állítni. Ezek czél­­jaink, nyíltan előterjesztjük, a­nélkül hogy a nemzetet rákényszerítni akarnák. A szabad tartományokban ala­kulandó kormány-junták, az átalános cortesek, melyek haladék nélkül összeülendők, röviden, maga a nemzet, fogja a szabadelmű újjászületés végleges alapelveit megállapitni, a­mire törekszünk. Ezen érzelemmel szen­teljük kardjainkat a nemzeti akaratnak, megesküvén, hogy elébb hüvelybe nem rejtjük, míg a czél elérve nincs. Az alkotmányos hadsereg főpa­­rancsnoka: O'Donnel Leopold, l­ucanai g­r­ó­f.“ A hadjelentés továbbá azt is írja, hogy Serrano tábornok fegyveres parasztok által kisértetve, júl 8-án a felkelők táborába érkezett, s Andalúziából a legjobb híreket hozó,­ó zenével és „éljen az alkotmány ! éljen a szabadság !“ lelkesült kiáltásokkal fogadtatott. — O’D­ennel, a bulletin szerint, a manchai jól fegyverzett lovas önkéntesekből lovas csapatot szervez; a fölkelők­­hez minden osztályból számtalan önkéntes sereget. Al­­vezérei : Serrano, Du­lce, ki a lovasságot vezényli, Ros de Olano és M­e­s­sin­a, köztök teljes egyet­értés uralkodik. A bulletin erősíti, hogy a felkelők min­denütt csak az állam­­pénztárakat vették magukhoz , s a lakosoknak megvitatott volna a Madridból rendelt félévi adó előre fizetése.­­ A Débats kiemeli, mi­szerint a fennebbi kiáltványban Izabella nem em­­líttetik; hozzá­teszi, miszerint azon okmány Madrid la­kosságára némi benyomást gyakorolt. Madridi levele­zője 12-kéről azt írja, hogy annak még komoly bonyo­dalom lehet következménye; az alkotmány emléke még nincs kioltva s fennmaradt azon lehetőség, hogy a nép O D­onne­­ szavára mozgásba lő. Különben a „Dé­bats“ levelezője már 9-ről azt irja, miszerint O’Don­­n­e­lnél nemcsak miniszteri változás forog kérdésben, hanem az egész uralkodó királyi ház megbuk­tatása és V. Don Pedro portugáli király általi ki­­szorittatása, kinek palozája alatt a pyrenéei félsziget mindkét országa egyesittetnék. Az előbbi royalisták, kik a fölkelésben részt vettek, jóllehet önkénytelenül a határozottabb vezetők ama tervéhez csatlakoztak a kor­mánynak bizonyítványok volnának kezében és a lelep­lezést czélozza. Egyébiránt a lázadók a spanyol kor­­mánynyal legkevesebbet sem közöltek, nehogy előre ta­gadó választ kapjanak, mi őket leverné, s tán le fogná hangolni. A Messager de Bayonnenak írják Madridból: a jelenlegi kabinet nem képes a helyzet ura lenni, és már új kabinet alkotását kísérlették meg, mely mind­­azáltal, mennyiben Isturitz vagy Martinez de la Rosa való élére állítandó, meghiúsult. E lap szerint O'D­unnel, Sierra Morenán áthúzódva, három had­oszloppal Carolina, Pozzo Blanco és Despena-Perro­­son át Andalúziába nyomult. Egy hadcsapat, mely az utóbb említett hegyszorost őrzötte, állítólag a fölke­­lőkhöz átment volna. Nagybritannia, London, júl. 17. A független saj­tó hasábjai már ismét zúgnak, telve egy hatalmas par­­liamenti vihar s Anglia külpolitikája rendkívüli fordu­latának sejtelme­s jóslataival.Palmerston lord, így remélik némelyek, mint hadügyminiszter pajzsra emel­tetik, vagy pedig a kabinet szétüzetik. Szerencséjére Európa lelkibékéjének, ezen bizonytalanság sokáig nem tarthat. Huszonnégy óra alatt ki fog világlani, váljon a kabinet apró zavarodásai bírnak-e azon jelentőséggel, melyet azoknak a sajtó egy része tulajdonít. De egy­szersmind meg kell jegyeznünk azt is, miszerint Pal­merston népszerűsége legutóbbi időben épen nem gya­rapodott. Diplomatiai múltja fölött a szabadelvűek íté­lete ingataggá lett, s a patriarchális vagy lovagiasszerű kormányzási kedv, melyet mint belügyminiszter tanúsí­tott, az ő lordsága mellett rajongók közöl többet azon vallomásra bírt, hogy Urquhartnak úgynevezett „esze­­lősségében“ talán mégis több van elrejtve a puszta me­­thodusnál, s hogy a szabadelvű cockney bálványa, in­kább a genialitás utáni könnyelmű kapkodás, mint az angol alkotmány alap­elvei s az európai népjog iránti lélekismerete a tisztelet által tüntette ki magát. — Az „Examiner“- és „Daily News“-nak egyszernél több­ször volt alkalmuk a nemes lordot e szempontból a leg­élesebben megtámadni. Urqubart maga is kinyilatkoz­tatja az „Advertiser“ mai számában, miszerint semmit sem óhajt inkább, mint hogy Palmerston lordot hadügy­miniszterré előléptetve láthassa, hogy pattanjon már egy­szer szét azon nagy szappangolyó, s az Anglia orosz po­litikájáért­ felelőseg közvetlenül saját szerzőjére,­­ne pedig eszközeire és bűnbakjaira essék vissza. De men­jünk át azon adatokra, melyekre sok körben rózsaszínű várakat építnek. A tegnapi kabineti tanács, mint mondják, igen zajos volt; a tanács két órára volt egybehiva; három órakor megjelentek a miniszterek Clarendon lord kivételé­vel, kit egy hosszú audientia egész négy óráig tartott vissza a királynénál. Erre a tanácskozás egész 60 óráig tartott, melynek bevégezte után Aberdeen lord azonnal a királynő ő felségéhez ment. Ezen köz­bejött események a krízis kezdetére mutatnak, s ezen gyanításban azon körülmény által erősödnek meg az emberek, hogy lord J. R­u­s­s­e­l, mint az alsó­ház mi­niszteri vezetője, az alsóház mindazon tagjait, kik a kormányhoz inkább szitának, ma délben a Downing­ Streetbe fontos beszélgetés végett meghizta. Hasonló meghívást intézett Aberdeen lord is felsőházi párthíveihez. Vájjon mi nyugtalanítja a kormányt ? így kérdik egymástól az elégedetlenek. Bizony nem Mr. Butt indítványa orosz ügynökök becsempészése : i ,­­, kiket, mint szeretetreméltó „világpolgárokat“ vagy nem politikus „világ- és életembereket“ maszkíroznak el. Vagy talán lord Dudley Stuart indítványa az orosz-hollandi kölcsön ellen ? Vagy talán O­t­v­a­y interpellációja P­e­i­t­h­m­a­n­n ügyében ? Még az a kér­dés, vájjon ezen kérdések és indítványok valóban elő­­kerülendnek-e ? Azonban ha előkerülnének is, kényel­mes támaszpontot szolgáltatnának a toryknak a kor­mány megtámadására a megszavazási bizottmányban; ha pedig nem, már a hadviselés jelen módja is elegendő anyagot szolgáltatana. A kormány 17,000 font sterling megszavazását indítványozandja, az ellenzéki párt pe­dig, mint mondják, mint egy ember akar fölkelni New­­c­a­s 11 e­ég hadügyminiszter ellen, a óhajtási felkiáltását hallatandja Palmerston után, ki sokkal szégyenlőbb lévén, hogysem saját dicséretét annyi tiszteletreméltó tag szájából saját füleivel hallgatva, több napra tuskulanu­­mát látogató meg. (A nemes lord ma ismét visszatérend Londonba s egyedül nejét hagyandja falun ) A.Herald* szerint nem egyedül az oppositio, hanem a kormány­párt egy része is lármát akar ütni Newcastle ellen; a peelita- és Russelféle színezetű whigek kétségbe van­nak esve, és lord John ma huszadszor, — mint Signor Mantelini egy ismeretes „Posse“-ban, — politikai ön­­gyilkossággal fenyeget Azzal fenyeget, hogyha párthí­vei ragaszkodóig körülé nem csoportoinak, hogy a status quot — a minisztériumban fentartsák: azon pil­lanatban ki fog válni a kabinetből, mely azután, zár­kövétől megfosztatván, össze fog rogyni, vagy pedig legutolsó kétségbeesett mentőszerül a parliament fel­oszlatását kénytelen leend elhatározni. Mint a ,Herald­ reméli, Anglia még nem sülyedett oly mélyen, hogy a régi ismeretes vaklövés által mindjárt bűvhelyre űzesse magát. Az „Advertiser** szerint a miniszteriális szabad­elvűek egy része kimondotta volna szándékát, miszerint a mai vitatkozás alkalmával a kabinettől elpártoland­ó a torykkal együtt fog szavazni. Semmi esetre sem akar­ják, hogy a minisztérium, a­nélkül, hogy határozott és kötelező biztosítékokat adna a jelen háború czélja s vezetési módja iránt, csak amúgy könnyen kicsúszhas­­sék mostani szorult állapotából, s a greenwichi halla­komára siessen. Lord John, e felől tudósíttatván, azon esetre, ha párthívei valóban kérlelhetetlenek maradand­­nak, egy második ígéretet tart készen. Ahelyett, hogy a parliament a szokásos módon elnapoltassék, meg akarja ígérni, hogy az csak rövid időre fog elnapoltatni, s ősszel ismét egybe fog hivatni. A ,Daly News* azon töri fejét, vájjon mit fog lord John kikoholni, hogy az eddigi szél­ütött hadviselés fölötti boszankodás lármáját elhallgat­­tatsa, vagy pedig hogy a bécsi alkudozási politikával, titkos egyetértésének gyanúját lefegyverezhesse. A kormánylapokban a következő vihar felől egy árva szócskát sem olvashatni, valószínűleg teljes bizoda­­lommal lévén a miniszteri majoritás irányában, az egész dolgot ártatlan villámlásnak tartják. A „Chronicle“ ki­zárólag az orosz békejavaslatokkal foglalkozik. „Az ausztriai kormány — úgymond e lap — azon neveze­tes lépést tette, miszerint Anglia és Francziaország ka­binetjeinek formaszerint jelentette, hogy az ellenség az ápril 9­diki jegyzőkönyv alapján kész alkudozásokba bocsátkozni, s Ausztria a nyugati hatalmakra bízza el­határozni, várjon az ajánlat elfogadható-e vagy sem ? Ez igen alkalmatlan időben jó; az ellenség ez által „világos előnyt nyer, miután a világ csak igenis kön­nyen feledi, hogy az april 9-kei jegyzőkönyv nem egyéb „mit sem mondó nyilatkozatnál,“ egy „gyenge manifes­tum, melyet Anglia és Francziaország jóváhagytak, „hogy látszólagos egyességet mutassanak a német nagyhatalmakkal,a­mely azonban koránsem fejezi ki az angol-franczia szándékok teljes tartalmát. Ausztria jól tudja,hogy Nyugat-Európa az orosz ajánlatokba bele nem egyezhetik, s egyedül azon netaláni ellenvetéstől akará magát megóvni, miszerint haszontalan elhamarkodással nyúl fegyverhez. Midőn az orosz javaslatokat közlé egyszersmind nyugottal, csak közbenjárási kötelezett­ségét teljesité, s a porosz kormánytól minden ürügyet elvont, mely alatt az Ausztriával legközelebb kötött szerződéstől visszaléphetne. Az angol-franczia csapa­toknak tettleges részvéte az oroszok elleni csatában a Dunafejedelemségekben , Baraguay d’Hilliers elevezése Keletre, Ausztriát, s végre Poroszországot is cselekvésre ösztönzendik.*’ — A mai „Times“ a dzsur­dzsevoi győzelemről érkezett tudósításokra czéloz. Ausz­tria — úgymond a citylap — most mindenesetre fegy­verhez nyúland, s oly geniális hadvezér, mint Hess báró, kétségkívül ki fogja lesni a pillanatot, hogy a 3-ik s 4 dik hadtestet Moldvában fegyverletételre kénysze­rítse. Hadi szozgalm­ak Délkeleti csatatér. Tudjuk, hogy a plojestii tá­borban állt Liprandi hadosztály tüstént a törökök du­­­nai átkelése után parancsot kapott, Bukarestbe , onnan Fratestibe elindulni. Most egy bukaresti jul. 16ki távirati tudósítás, melyet tegnapi lapunk élén magán sürgönykép közlöttünk, értesít arról, miszerint e had­osztály egy része gyorsmenetekben Szla­­tinába vonult, s tudni akarják, mikép az oro­szok legközelebb ismét Kis-Oláhorszá­­got meg fogják szállni. Azonban néhány nap előtti tudósításokból tudjuk, miszerint a törökök az Olt hosszában kijelölték a pontokat, melyeken átkelést lé­tesíteni szándékoznak; s így felette valószínű, hogy épen a törökök e támadó mozdulata, mely Bukarestet könnyen oldalban fenyegetné, követelte a szlatinai ál­láspont megerősítését, s ebből még a Kis-Oláhország megszállása iránti szándék annál kevesbbé következ­tethető, mert az oroszok bizonyosan nem fogják oly tá­vol pontokra szétszórni erejöket, midőn még nem tud­ják, hogy a törökök hol fejtendik ki és hová vetendik erejök fősúlyát. De talán inkább magyarázza az oro­szok e mozdulatát a bukaresti július 16-ki tudósítás e folytatólagos értesítése : „Gyurgyevo és Fratestinél mai napig sem­mi új esemény nem fordult elő. Itt ma tudni akarják, hogy a törökök támadása Gyurgyevonál csak diversiv volt, hogy a török hadsereg 72.000 emberből álló nagy­jának átkelését egy éjszakibb ponton megkön­nyítse. Feltűnik itt, hogy orosz tisztek beszélik, misze­rint az ausztriaiak nem fognak Oláhországba bevo­nulni.“ Különben B­u­k­ar­e­s­t­b­ő­l jut. 13-ról értesütnek, mi-

Next