Pesti Napló, 1854. július (5. évfolyam, 1291-1316. szám)
1854-07-22 / 1309. szám
mint a keleti segélysereg s a balti s fekete tengereket megszállott hadihijók szükségelt szaporittatásának, úgyszintén a seregszállitásoknak rendkívüli költségei, kapcsolatban a kincstárjövedelem csökkentével s a bankban csekély pénzkészlettel, — a kormányt egy második petbudget felterjesztésére kényszerítendi, s a parliamentnek ekként szétoszlása előtt alkalma leend az összes keleti politikát újból megbírálni. Némi rés nyilandik erre jövő hétfőn is. E napon fognak u. i. az újonnan rendszeresített hadügyminiszteri hivatalnak három évnegyedre kivetett költségei, 14037 ft. at. a parliament szavazata alá bocsáttatni, mely alkalommal Palmerston lord minapi mellőztetése hihetőleg ismét szóba jövend. Ugyancsak hétfőn szándékozik Dudley Stuart lord az orosz hollandi kölcsön tárgyában azon kérdést intézni az alsóházhoz : fizetendő-e e kölcsön kamata — évenkénti 3 millió ft. sz. — Oroszországnak a béke helyreálltáig. Igaz, hogy e kölcsön egyik eredeti alapfeltétele az, hogy a kamatfizetés akkor se szakadjon meg, ha az illető felek egymással háborúba elegyednének; de a feltétel az 1831-diki stipulatioban, melyben a kölcsön megnyittatott, említetlenül maradt. Az „alattvaló örökre alattvaló* status maximának kérdése, melyet Marcy éjszakamerikai külügyminiszter Kosta ügyében valóságos yankee szellemben oldott meg, legközelebbről a franczia kormány körében is felmerült. Egy bizonyos Menard nevezetű franczia u.i. lakosnak visszatérvén, mint amerikai polgár eredeti hazájába, itt sorshúzás utján katonának besoroztatott. Az amerikai követ Parisban azonnal utasításért irt Washingtonba. Cserháti levelek nemzeti színházunk ügyében-VIII. Operában szintúgy, vagy még inkább, mint a szavaló drámában, szükségeltetik, hogy az előadó művészek, kész és minél nagyobb műsorozattal ellátva és abban összetanulva legyenek; kivált oly színháznál, mely mindennapi előadásra van utasítva; minthogy a szerepek betanulása hosszabb időt igényel s egy csekély szerep hiánya az egész opera előadását lehetleníti. Leveleink egyikében fölmutattuk az erőket, melyek az intendáns urnák rendelkezésére állottak, s melyek, ha művészi jelesség szempontjából egyes tagjaira nézve a nemes gróf, vagy tegyük fel, a közönség ízlésének, várakozásának, teljesen megfelelők nem lettek volna is, minden esetre nagy szerepkörrel kíván s már öszszetanulva lévén, jó s az erők szerinti helyes alkalmazás mellett, legalább állandó nalsorozatot biztosíthattak volna az intézetnek, sőt új korszerű operai előadások színrehozatalával, melyekben nagyszerű elődökrel visszaemlékezésekkel sem kell vala megküzdeniök, élvezetes estvéket is szerezhettek volna a zenekedvelő közönségnek, annál inkább is, mert a létezett jeles ének- és zenekarban, szóval: az egész operai testtömegének létrészeiben, oly öszhangzatos művészi erő és képesség volt egyesülve, melylyel, ha kivált eleinte az előadások érdekessége, európai elismerésben álló dalművészek vendégjátékaival emeltetik, pénz és becsületszerző fényes eredményeket lehetett volna előidézni, egyúttal kedvező alkalmat nyújtván saját egyéneinknek, művészi tanulmányozásra; az igazgatásnak pedig időt szerezvén, a létező elemek alaposabb fölismerésére s a hiányoknak, melyeket fölfedezendett, óvatos betöltésére. Azonban az intendáns gróf ur, úgy látszik, hogy valamint némelyek boltba menvén, a kelmék becsére nézve, drágaságuk s párisi vagy brüsszeli minemüségökben keresők azok értékét, úgy ő is azt hivé, csak nem ide való elemekből összealkotott s drága opera kell, hogy becse legyen ! A következés ellenkezője tanítá. A helyett, hogy komoly intézkedéseket tenne a létező erők ügyes fölhasználására, legalább anyagi tekintetben megtérítendő az intézetnek az operárai kiadásait ; az operának, némely nagyszámú szerepkörrel bíró korábbi tagját elpusztítja s a helybeli városi színházban, épen az időben, művészi gyengesége miatt, megbukott olasz opera társaságot, eleinte néhány olasz-magyar — vegyes előadású vendégjátékra ideiglenesen egészben, utóbb pedig annak két fiatal művészi újoncz tagját állandóan három négy ezer pst évdíjjal szerződteti, anélkül, hogy figyelembe venné azon körülményt, miszerint intézetünknek, mely különben sincs valami dúsgazdag állásban, nem lehet feladata, a czéltalan szervezés miatt megbukott vándor opera társaságot színházunk hitelének rontásával és pénztárának rovására tovább segíteni, s hogy ezt lehetővé tegye, néhány opera drága partitúráit, melyek azóta mind lemaradottak a műsorozatból, megszerezni, sőt hogy úti terhekön könnyítsen, még két, olaszul igen kevés, magyar nyelven pedig épen semmi betanult szereppel nem biró tagját, drága pénzen, magához váltani. Mit szóljunk a későbbi szerződésekről, melyek utján elküldött saját énekeseink helyébe , többek közt egy a németországi főbb színpadokról már leővült primadonna — ha nem csalódom mintegy 9 ezer párt évdíjjal — s vele egy csekély képességű tenor-énekes — ki azelőtt, mint értesülünk másfél évvel, 1000 párt kegydijjal lett volna szerződtethető, — ötezer ötszáz forintnyi évdijjal szereztetett meg, mily kárára az intézetnek, könnyen kimagyarázható azon tényből, minélfogva az intézet némi transactionális móddal s egy pár ezer frtnyi kártérítési váltsággal, látta szükségesnek később tőlök megmenekedni. Említsük-e még azon egész seregét a szerencsétlen szerződéseknek, melyek utján, az intendáns úr, kiugrasztott saját énekeseink helyét, az európai szárazföld minden részeiből összekeresett művészi invalidásokkal látta jónak azt betölteni, számukra mintegy gyámintézetet rögtönözvén. Mit mondjunk továbbá azon sajátságos és drágán fizetett philantropiára, minélfogva, míg drámai művészeink aránylagosan csekély dijjaik mellett, s azon rendetlenségek miatt, melyeket az opera ügykezelése szült, művészi beesőknek a rögtönzésbeni koczkáztatásával, néha hetenkint 5 — 6-szor kényzettek föllépni s kenyereket valóban veritékezve keresni, azalatt az intendatura, ama busásan fizetett s korábbi középszerű helyzetükből nálunk első polezra emelt énekeseket drága pénzen megváltott kéthónapi szabadságidejökben sem bírta 2—3-szor föllépetni, egyéb operákból sem állíthatván ki a műsorozatot, mert a betanult tagok nagy része, minden előgondoskodás nélkül, elküldve, az újak pedig betanulatlanok voltak. Minden veszélyes intendaturának legfőbb gondjai közé tartozik, a tagok állandóságában, előadásainak műsorozatát biztosítani; ime a tisztelt gróf úr, csapatonként küldi el a bekészült otthonos tagokat s helyeket alig egy két szerepre elkészült idegenekkel tölti be. Szóljunk-e még azon körülményről, hogy az intendáns gróf az operában, szintúgy mint drámában, szépszámú kész műsorozatot talált, de ő azokat mellőzve, előadásaik kellékeit feldúlva, jobbnak látta, már idejöket múlt, különben kétségtelenül művészi becsű, oly operák új színrehozatalával foglalni el a személyzetet, melyeknek kiállítása roppant költségeket, művészi előadása hatalmas művészi erőket igényelt. Csekély erőkkel is lehet örvendetes eredményeket, művészi érveket szerezni, ha azok eszélyesen alkalmazva oly munkatérre állíttatnak , melyen sükerrel fejthetik ki képességöket, de a nemes gróf jobbnak látta könnyűszerü, és dallamdús operák adatása helyett, melyek, a szívbe hizelgvén magokat, az előadásokat — vonzókká teendették, — oly nagyszerű és a rendelkezésére állott egyes erőket messze túlhaladó dalművek adatásába fogni, melyeknek súlya az előadókra nehezedve, azoknak inkább szánalmat mint elismerést szereztek. És ha még legalább a létező erők a lehetőséghez képest czélszerűn használtattak volna, de mit mondjunk azon szereposztásokra nézve, melyekkel azon óriás zeneművek, mint Hugonották, Zsidóhölgy, Próféta stb. színre hozattak; holott intézetünk sokkal megfelelőbb művészi képességeket egyesite, mint minek elénk vezettettek. Szükségtelennek tartjuk azon művészek neveit felsorolni, kik ezen kezelésnek áldozatul estek, a közönség eléggé kellemetlenül emlékezhetik újabb időnk Raou fjára, némely Leydeni Jánosára, Eleazarjára, a Zsidóhölgyben és Hugonották báni herczegasszonyokra stb. Minden egy ily kisérlet, egy egy újabb hajótörés volt operánkra nézve, melyet, a műrovarok hatalmas állataival sem lehete a veszélyből kirántani, sem a fényes és drágán szerzett jelmezekkel, a kudarcz bélyegét elfedezni. Mit mondjunk még azon eljárásra, minél fogva operák taníttattak be pénz- és időáldozattal, melyeknek előadói közöl egy két főszemély, az első, második előadás után már eltávozandó volt az intézettől, s az operák most ismét zátonyon ülnek ; emlékezzünk csak a Vadon fiára, Benvenuto Cellinire stb. Mi volt hát természetesebb ? mint hogy ily eljárással, mely operánkat, a nemes gróf buzgalmának kiváló kedvencz tárgyát, létező erejében összezilálva, az ujan szerzettek által, czélszerűtlen ügyvezetés miatt hitelében méginkább alább szállítva, minden törekvés daczára, szinte nemzeti drámánk hanyatlásnak indult sajnos állapotára juttatá, úgy, hogy most teljesen becsvesztve, műsorozatában is annyira megcsökkent, miszerint alig bir 5 — 6 operát, mely némi érvet nyújthatna a közönségnek, s naponkénti jövedelmetlensége által nyomasztó sulylyal nehezedik az intézetre. KÜLFÖLD. Németország. Berlin július 19. A „Preuss. Corr.“ ma indíttatva látja magát, az angol lapokat azon sértő mód miatt, melyen azok a porosz politikáról szólnak, sőt maga a „Times“ is a magas személyiségeket a kritika tárgyául veszik, visszautasítani. Az utóbbi lapnak szemére vettetik, hogy a pétervári kabinet legújabb nyilatkozataitól oly könnyedén minden eredményt megtagad. Az közönyös dolog, miért becsméreltetik pillanatilag Poroszország s hízelegnek Ausztriának, mert hiszen Ausztria nem tulajdonít semmi becset ily barátságnak. Egyébiránt nem létezhetik semmi kétség az iránt, hogy Poroszország és Ausztria a bécsi conferentia jegyzőkönyveiben, valamint az apr. 20-kai szerződvényben is tökéletesen egyenlő nézeteket fejeztek ki és tökéletesen egyenlő czélokat követtek. — Poroszország és Ausztria a legnagyobb nyugalommal viselhetik el azon nekik az angol lapok által tett szemrehányást, miszerint folytonos javaslataikban — nem az európai államok joga és java ellen, hanem a minden népektől óhajtott béke helyreállítása mellett törekvőknek találtattak. De amily bizonyosan a német politika jogosítva van, hogy czéljait és utait önmaga határozza meg, oly bizonyosan kell egyszersmind erejét és önállóságát rendithetlen szilárdság által fentartani oly sajtó megtámadásai ellenében, mely csak a felizgatott szenvedélyeknek, de nem a népek valódi érdekeinek szolgál. — így nyilatkozik a hivatalos közlöny. Franciaország, Paris, jul. 16. A Patrie esti számában Calaisból kelt magánsürgöny foglaltatik, jelentvén, hogy az angol hajóhad ma reggel 8 órakor, gyönyörű idő kedvezvén, a révet elhagyta és hogy az a franczia hajóhadat utolérje. A császár azon czélja, hogy az egész éjszaki tábor főparancsnokságát személyesen átvegye, a Moniteur de l'Armée - ban álló azon kineveztetés által, miszerint a császári főhadiszállás parancsnokságával Suget alezredes, a római foglaló hadosztály táborkarának feje bízatott meg, megvalósul. Spanyolországból semmi új. A Moniteur ma is hallgat. Ha azonban az itt keringő híreknek hitelt lehet adni, Izabella királyné és kormánya igen rosz helyzetben van. A fölkelés, hír szerint, gyorsan harapózik, és annak győzelme bizonyos. A Débats ma hevesen megtámadja a fölkelőket. Tegnap és tegnapelőtt Párisban több befogatás történt. A befogottak számát 70—80 személyre teszik. Mondják, hogy összeesküvést fedeztek volna föl. Spanyolország. A spanyol forradalom, a világ figyelmét lekötő keleti háború mellett is, élénken foglalkoztatja a kedélyeket. Ezen mozgalom mindeddig megtartó sajátságos spanyol jellemét; ez is katonai fölkelés, mi a szerencsétlen országban nem ritka, hol a katonák megszokták a kormány fölött uralkodni, s az ország többi részétől csak a beleegyezést várják. A spanyolállapotok ismerői azonban a mozgalom veszélyes terjedésétől tartanak, miáltal ez esemény a félsziget határain túl is kihalna. Ekkor európai jellemet öltene, s Francziaország és Anglia ekkor lépnének föl cselekvőleg. A pyrenei félsziget ügyeibe avatkozás azonban már előbb Eris almája volt a két államra nézve, melyek közöl mindenik külön politikáját érvényesítni akarta, s ezért nem ritkán a legerőszakosb emeltyűket hozta mozgásba. A spanyol kérdés, a jelen világviszonyok közé dobatván kiborítólag vagy gátlólag fog-e hatni, fogja-e a két nyugati hatalom pillanatra lecsendesült féltékenységét újból fölizgatni ? — Nem akarjuk állítani, de bizonyos, miszerint Spanyolország ügyei a legkomolyabb figyelmet vonandják magukra. A Journal des Débats az „alkotmányos hadseregnek** azaz a fölkelőknek Madridban titkon keringő hadjelentését kapta meg. Ez hivatalos részében O’Donne nak kiáltványát közli, mit az jul. 7-kén Manzananaresben, Mancha egyik falujában, nem messze Ciudad- Realtól, közzétett, mielőtt hadoszlopa Andalúziába benyomult volna. A kiáltvány a következő : „Spanyolok! Azon lelkes fogadtatás, melyre a szabadelmű sereg az egész népnél talál, a harczosok elszántsága, kikből az áll, és kik Vicalvaronál oly hősiesen viselték magokat, végre azon örömriadás, mivel fölkelésünk hire mindenütt fogadtaték, már jelenleg is biztosítják győzelmét a szabadság és törvényeknek, melyeknek utalmára megesküvénk. Néhány nap alatt a tartományok nagy része a zsarnokok igáját lerázza; az egész hadsereg akkor zászlóink alatt egyesül; a nemzet élvezni fogja az alkotmány áldásait, melyekért mi mostanáig oly sok hasztalanul kiontott vért és annyi drága áldozatot hozánk. A pillanat elérkezett kijelenteni, hogy a győzelem napján mit akarunk határozni. Mi a trón fentartását akarjuk, de camarilla nélkül, mely azt megbecsteleníti; mi az alaptörvények szigorú végrehajtását akarjuk, nevezetesen a választó- és sajtótörvény javításával; mi a kiadások kevesbítését akarjuk, szigorú takarékosságra támaszkodva; mi azt akarjuk, hogy a polgári és katonai állomásokon az idősebbség és érdem jogai tiszteltessenek; mi a községeket kiragadjuk az őket elnyelő központosításból, nekik megadván a jóllét nagyobbítására szükséges helyhatósági függetlenséget ; végre, mindezen adományok biztosítására, a nemzetőrséget tartós alapra akarjuk állítni. Ezek czéljaink, nyíltan előterjesztjük, anélkül hogy a nemzetet rákényszerítni akarnák. A szabad tartományokban alakulandó kormány-junták, az átalános cortesek, melyek haladék nélkül összeülendők, röviden, maga a nemzet, fogja a szabadelmű újjászületés végleges alapelveit megállapitni, amire törekszünk. Ezen érzelemmel szenteljük kardjainkat a nemzeti akaratnak, megesküvén, hogy elébb hüvelybe nem rejtjük, míg a czél elérve nincs. Az alkotmányos hadsereg főparancsnoka: O'Donnel Leopold, lucanai gróf.“ A hadjelentés továbbá azt is írja, hogy Serrano tábornok fegyveres parasztok által kisértetve, júl 8-án a felkelők táborába érkezett, s Andalúziából a legjobb híreket hozó,ó zenével és „éljen az alkotmány ! éljen a szabadság !“ lelkesült kiáltásokkal fogadtatott. — O’Dennel, a bulletin szerint, a manchai jól fegyverzett lovas önkéntesekből lovas csapatot szervez; a fölkelőkhez minden osztályból számtalan önkéntes sereget. Alvezérei : Serrano, Dulce, ki a lovasságot vezényli, Ros de Olano és Messina, köztök teljes egyetértés uralkodik. A bulletin erősíti, hogy a felkelők mindenütt csak az állampénztárakat vették magukhoz , s a lakosoknak megvitatott volna a Madridból rendelt félévi adó előre fizetése. A Débats kiemeli, miszerint a fennebbi kiáltványban Izabella nem említtetik; hozzáteszi, miszerint azon okmány Madrid lakosságára némi benyomást gyakorolt. Madridi levelezője 12-kéről azt írja, hogy annak még komoly bonyodalom lehet következménye; az alkotmány emléke még nincs kioltva s fennmaradt azon lehetőség, hogy a nép O Donne szavára mozgásba lő. Különben a „Débats“ levelezője már 9-ről azt irja, miszerint O’Donnelnél nemcsak miniszteri változás forog kérdésben, hanem az egész uralkodó királyi ház megbuktatása és V. Don Pedro portugáli király általi kiszorittatása, kinek palozája alatt a pyrenéei félsziget mindkét országa egyesittetnék. Az előbbi royalisták, kik a fölkelésben részt vettek, jóllehet önkénytelenül a határozottabb vezetők ama tervéhez csatlakoztak a kormánynak bizonyítványok volnának kezében és a leleplezést czélozza. Egyébiránt a lázadók a spanyol kormánynyal legkevesebbet sem közöltek, nehogy előre tagadó választ kapjanak, mi őket leverné, s tán le fogná hangolni. A Messager de Bayonnenak írják Madridból: a jelenlegi kabinet nem képes a helyzet ura lenni, és már új kabinet alkotását kísérlették meg, mely mindazáltal, mennyiben Isturitz vagy Martinez de la Rosa való élére állítandó, meghiúsult. E lap szerint O'Dunnel, Sierra Morenán áthúzódva, három hadoszloppal Carolina, Pozzo Blanco és Despena-Perroson át Andalúziába nyomult. Egy hadcsapat, mely az utóbb említett hegyszorost őrzötte, állítólag a fölkelőkhöz átment volna. Nagybritannia, London, júl. 17. A független sajtó hasábjai már ismét zúgnak, telve egy hatalmas parliamenti vihar s Anglia külpolitikája rendkívüli fordulatának sejtelmes jóslataival.Palmerston lord, így remélik némelyek, mint hadügyminiszter pajzsra emeltetik, vagy pedig a kabinet szétüzetik. Szerencséjére Európa lelkibékéjének, ezen bizonytalanság sokáig nem tarthat. Huszonnégy óra alatt ki fog világlani, váljon a kabinet apró zavarodásai bírnak-e azon jelentőséggel, melyet azoknak a sajtó egy része tulajdonít. De egyszersmind meg kell jegyeznünk azt is, miszerint Palmerston népszerűsége legutóbbi időben épen nem gyarapodott. Diplomatiai múltja fölött a szabadelvűek ítélete ingataggá lett, s a patriarchális vagy lovagiasszerű kormányzási kedv, melyet mint belügyminiszter tanúsított, az ő lordsága mellett rajongók közöl többet azon vallomásra bírt, hogy Urquhartnak úgynevezett „eszelősségében“ talán mégis több van elrejtve a puszta methodusnál, s hogy a szabadelvű cockney bálványa, inkább a genialitás utáni könnyelmű kapkodás, mint az angol alkotmány alapelvei s az európai népjog iránti lélekismerete a tisztelet által tüntette ki magát. — Az „Examiner“- és „Daily News“-nak egyszernél többször volt alkalmuk a nemes lordot e szempontból a legélesebben megtámadni. Urqubart maga is kinyilatkoztatja az „Advertiser“ mai számában, miszerint semmit sem óhajt inkább, mint hogy Palmerston lordot hadügyminiszterré előléptetve láthassa, hogy pattanjon már egyszer szét azon nagy szappangolyó, s az Anglia orosz politikájáért felelőseg közvetlenül saját szerzőjére,ne pedig eszközeire és bűnbakjaira essék vissza. De menjünk át azon adatokra, melyekre sok körben rózsaszínű várakat építnek. A tegnapi kabineti tanács, mint mondják, igen zajos volt; a tanács két órára volt egybehiva; három órakor megjelentek a miniszterek Clarendon lord kivételével, kit egy hosszú audientia egész négy óráig tartott vissza a királynénál. Erre a tanácskozás egész 60 óráig tartott, melynek bevégezte után Aberdeen lord azonnal a királynő ő felségéhez ment. Ezen közbejött események a krízis kezdetére mutatnak, s ezen gyanításban azon körülmény által erősödnek meg az emberek, hogy lord J. Russel, mint az alsóház miniszteri vezetője, az alsóház mindazon tagjait, kik a kormányhoz inkább szitának, ma délben a Downing Streetbe fontos beszélgetés végett meghizta. Hasonló meghívást intézett Aberdeen lord is felsőházi párthíveihez. Vájjon mi nyugtalanítja a kormányt ? így kérdik egymástól az elégedetlenek. Bizony nem Mr. Butt indítványa orosz ügynökök becsempészése : i ,, kiket, mint szeretetreméltó „világpolgárokat“ vagy nem politikus „világ- és életembereket“ maszkíroznak el. Vagy talán lord Dudley Stuart indítványa az orosz-hollandi kölcsön ellen ? Vagy talán Otvay interpellációja Peithmann ügyében ? Még az a kérdés, vájjon ezen kérdések és indítványok valóban előkerülendnek-e ? Azonban ha előkerülnének is, kényelmes támaszpontot szolgáltatnának a toryknak a kormány megtámadására a megszavazási bizottmányban; ha pedig nem, már a hadviselés jelen módja is elegendő anyagot szolgáltatana. A kormány 17,000 font sterling megszavazását indítványozandja, az ellenzéki párt pedig, mint mondják, mint egy ember akar fölkelni Newcas 11 eég hadügyminiszter ellen, a óhajtási felkiáltását hallatandja Palmerston után, ki sokkal szégyenlőbb lévén, hogysem saját dicséretét annyi tiszteletreméltó tag szájából saját füleivel hallgatva, több napra tuskulanumát látogató meg. (A nemes lord ma ismét visszatérend Londonba s egyedül nejét hagyandja falun ) A.Herald* szerint nem egyedül az oppositio, hanem a kormánypárt egy része is lármát akar ütni Newcastle ellen; a peelita- és Russelféle színezetű whigek kétségbe vannak esve, és lord John ma huszadszor, — mint Signor Mantelini egy ismeretes „Posse“-ban, — politikai öngyilkossággal fenyeget Azzal fenyeget, hogyha párthívei ragaszkodóig körülé nem csoportoinak, hogy a status quot — a minisztériumban fentartsák: azon pillanatban ki fog válni a kabinetből, mely azután, zárkövétől megfosztatván, össze fog rogyni, vagy pedig legutolsó kétségbeesett mentőszerül a parliament feloszlatását kénytelen leend elhatározni. Mint a ,Herald reméli, Anglia még nem sülyedett oly mélyen, hogy a régi ismeretes vaklövés által mindjárt bűvhelyre űzesse magát. Az „Advertiser** szerint a miniszteriális szabadelvűek egy része kimondotta volna szándékát, miszerint a mai vitatkozás alkalmával a kabinettől elpártolandó a torykkal együtt fog szavazni. Semmi esetre sem akarják, hogy a minisztérium, anélkül, hogy határozott és kötelező biztosítékokat adna a jelen háború czélja s vezetési módja iránt, csak amúgy könnyen kicsúszhassék mostani szorult állapotából, s a greenwichi hallakomára siessen. Lord John, e felől tudósíttatván, azon esetre, ha párthívei valóban kérlelhetetlenek maradandnak, egy második ígéretet tart készen. Ahelyett, hogy a parliament a szokásos módon elnapoltassék, meg akarja ígérni, hogy az csak rövid időre fog elnapoltatni, s ősszel ismét egybe fog hivatni. A ,Daly News* azon töri fejét, vájjon mit fog lord John kikoholni, hogy az eddigi szélütött hadviselés fölötti boszankodás lármáját elhallgattatsa, vagy pedig hogy a bécsi alkudozási politikával, titkos egyetértésének gyanúját lefegyverezhesse. A kormánylapokban a következő vihar felől egy árva szócskát sem olvashatni, valószínűleg teljes bizodalommal lévén a miniszteri majoritás irányában, az egész dolgot ártatlan villámlásnak tartják. A „Chronicle“ kizárólag az orosz békejavaslatokkal foglalkozik. „Az ausztriai kormány — úgymond e lap — azon nevezetes lépést tette, miszerint Anglia és Francziaország kabinetjeinek formaszerint jelentette, hogy az ellenség az ápril 9diki jegyzőkönyv alapján kész alkudozásokba bocsátkozni, s Ausztria a nyugati hatalmakra bízza elhatározni, várjon az ajánlat elfogadható-e vagy sem ? Ez igen alkalmatlan időben jó; az ellenség ez által „világos előnyt nyer, miután a világ csak igenis könnyen feledi, hogy az april 9-kei jegyzőkönyv nem egyéb „mit sem mondó nyilatkozatnál,“ egy „gyenge manifestum, melyet Anglia és Francziaország jóváhagytak, „hogy látszólagos egyességet mutassanak a német nagyhatalmakkal,amely azonban koránsem fejezi ki az angol-franczia szándékok teljes tartalmát. Ausztria jól tudja,hogy Nyugat-Európa az orosz ajánlatokba bele nem egyezhetik, s egyedül azon netaláni ellenvetéstől akará magát megóvni, miszerint haszontalan elhamarkodással nyúl fegyverhez. Midőn az orosz javaslatokat közlé egyszersmind nyugottal, csak közbenjárási kötelezettségét teljesité, s a porosz kormánytól minden ürügyet elvont, mely alatt az Ausztriával legközelebb kötött szerződéstől visszaléphetne. Az angol-franczia csapatoknak tettleges részvéte az oroszok elleni csatában a Dunafejedelemségekben , Baraguay d’Hilliers elevezése Keletre, Ausztriát, s végre Poroszországot is cselekvésre ösztönzendik.*’ — A mai „Times“ a dzsurdzsevoi győzelemről érkezett tudósításokra czéloz. Ausztria — úgymond a citylap — most mindenesetre fegyverhez nyúland, s oly geniális hadvezér, mint Hess báró, kétségkívül ki fogja lesni a pillanatot, hogy a 3-ik s 4 dik hadtestet Moldvában fegyverletételre kényszerítse. Hadi szozgalmak Délkeleti csatatér. Tudjuk, hogy a plojestii táborban állt Liprandi hadosztály tüstént a törökök dunai átkelése után parancsot kapott, Bukarestbe , onnan Fratestibe elindulni. Most egy bukaresti jul. 16ki távirati tudósítás, melyet tegnapi lapunk élén magán sürgönykép közlöttünk, értesít arról, miszerint e hadosztály egy része gyorsmenetekben Szlatinába vonult, s tudni akarják, mikép az oroszok legközelebb ismét Kis-Oláhországot meg fogják szállni. Azonban néhány nap előtti tudósításokból tudjuk, miszerint a törökök az Olt hosszában kijelölték a pontokat, melyeken átkelést létesíteni szándékoznak; s így felette valószínű, hogy épen a törökök e támadó mozdulata, mely Bukarestet könnyen oldalban fenyegetné, követelte a szlatinai álláspont megerősítését, s ebből még a Kis-Oláhország megszállása iránti szándék annál kevesbbé következtethető, mert az oroszok bizonyosan nem fogják oly távol pontokra szétszórni erejöket, midőn még nem tudják, hogy a törökök hol fejtendik ki és hová vetendik erejök fősúlyát. De talán inkább magyarázza az oroszok e mozdulatát a bukaresti július 16-ki tudósítás e folytatólagos értesítése : „Gyurgyevo és Fratestinél mai napig semmi új esemény nem fordult elő. Itt ma tudni akarják, hogy a törökök támadása Gyurgyevonál csak diversiv volt, hogy a török hadsereg 72.000 emberből álló nagyjának átkelését egy éjszakibb ponton megkönnyítse. Feltűnik itt, hogy orosz tisztek beszélik, miszerint az ausztriaiak nem fognak Oláhországba bevonulni.“ Különben Bukarestből jut. 13-ról értesütnek, mi-