Pesti Napló, 1854. augusztus (5. évfolyam, 1317-1342. szám)

1854-08-05 / 1321. szám

1854. fizedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — ,, „ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás 19 megszűnt Pesten házhoz hordva: Félévre . 8 ,, — „ , Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapral fr. 30 kr.p. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár- jával számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizendő a Szombat, aug. 5-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, Szerkesetési Iroda J­üfi-UtCZa 8. 87. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat — kivéve — Jelen anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : urlutcza 8-ik szám. 1 ■-■■■■- ' ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Távirati magán sürgöny PESTI NAPLÓ Szerkesztőséghez! Elindult Bécsből, 4-dik aug. 10 év. Érkezett Pestre „ „ 10 ., 15 p. Az oroszok f. h. 1-ső napján Bukarestet oda hagyták. Hg. Gortsakoff főhadiszállását Ruskóba tette át. — Löwenthni ca. k. alezredes Bécsből sürgö­nyökkel Rustsukba küldetett. — Az északi csata­térről jelentetik , hogy Bomarszund az egyesült hajóhad által jul. 28-án bevetetett. — Bécsben hol­napra egy újabb császári manifestum megjelenése váratik. B­é­c­s, aug. 2. : A dunai fejedelemségek odaf­o­gyásának követe­lését Oroszország nagy köszönettel fogadhatja, mert igy ismét alkalma leend azon engedményekről szólni, miket „régi szövetséges társának“ tesz s „megelőző barátságnak“ keresztelni azt, a­mi csak keserű kény­szerűség. Ha a győző oroszok a dunai fejedelemsé­geket odahagyják, e lépés a békealkudozások kiindulási pontjául szolgálhatott volna;ha a megvert oroszok a győzőknek hátat fordítanak, ez nem egyéb, mint kö­zönséges eljárása mindazoknak, kik a kapott ütést már eléglik és a futásban keresnek menedéket. Ausztria tehát a dunai fejedelemségeket már néhány nap múlva meg fogja szállani, azaz: mihelyt H­e­s­z­tlisz­­nagy suzawai főhadiszállásába visszaérkezett s igy bizton mondhatni, hogy a nagyszerű dráma első fölvo­nása, mely a Duna partjain játszott, előlegesen véget érte. A főcselekvők a következő fölvonásokban a nyu­­gati hatalmak lesznek, azaz, ha cselekedni fognak. Er­re mindenesetre nagy sietség kerlend, mert augustus végével a tengeri hadjárat lehetlenné válik. Nem va­gyunk optimisták s azért nem is hisszük, hogy az el­döntő csapás oly rövid idő alatt csakugyan ki fog vi­zetni. A nyugati hatalmak alkalmasint még tovább is folytatandják azon késlekedési rendszert, mely eddig is nemcsak nem használt semmit, hanem még tetemes kárt is tett. — Mit is panaszkodnak a nyugati hatalmak Svédország kétes magatartása iránt ? Eszeveszettség volna, ha Své­zia a jelen körülmények közt nyíltan nyű­gött csatlakoznék, mely egyedül hajóhadával — te­hát egyedül nyáron — védhetné amaz országot az oro­szok megtámadása ellen ; télen pedig Svédország öne­rejére volna utasítva, melyet egyáltalában nem mond­hatni elégségesnek az éjszaki óriás megfékezésére. A hajóhadak eddig mit sem tettek, szárazföldi csapatok sehol sem szállottak még a keleti tenger partjaira, az oroszok ama tájon még nem verettek meg, erősségeik még teljes épségben állanak, bolondság volna Své­ziá­tól ily körülmények közt fejjel a falnak rontani. Ha pe­dig az egyesült hajóhad még tovább késkedik, ha az, mit most tenni elmulasztott, ezentúl az időjárás által pláne lehetlen­né válik s Oroszország más­részről Svédországot határozott nyilatkozásra szorítja, könnyen megtörténhetik, hogy oly hatalommal, mely valamivel több erély mellett örömest csatlakozott vol­na a nyugati hatalmakhoz, most Oroszországgal kezet fogand, — nem igen szívesen, de keserű kénytelenség­­ből. Ez lesz aztán a hadjárat első évének eredménye a keleti tenger partjain. — Nem vagyunk oly gyermeke­sek azt hinni, hogy az orosz várak leromboltatása po­­tomság, s hogy ezt játszva kivihetni, de vájjon megki­­sérlették-e ? Ha mindig csak akkor szabadna megtá­madni, a­midőn a győzelmet mathematikai bizonyos­sággal előre kiszámíthatni, sok fényes győzelem, melyet a történet örök emlékezetűvé tett, nem történt volna. Méltányoljuk és helyeseljük a fontolgatást, ha arra idő van, ha mindegy akár ma, akár holnap teszem a dolgomat, inkább holnapra halasztom, hogy akkor job­ban legyek készülve; de midőn egész világrész anyagi és politikai érdekei forognak szóban, midőn a haloga­tás nekünk hasznunkra ugyan, de az ellenségnek kétsze­resen hasznára válik, akkor csakugyan merényelni le­hetne valamicskét ! A jó urak mindig csak Ausztriát szeretnék előretolni, ők maguk pedig mit sem tesznek. Ausztriától feltétlen bizalmat követelnek, de e bizalmat semmi által igazolni nem törekszenek; de hisz mi sem vagyunk tegnap óta a világon s nem égetjük meg a körmünket! Ausztria — mihelyt a dunai fejedelemségek meg­szállását kivitte, legközelebbi és főfeladatát teljesítve látja, s miben áll az ? — A harcz szinhelye Ausztria tő­szomszédságából el van távolitva, a dunafejedelemsé­­gekkeli kereskedés és a dunai gőzhajózás felszabadítva, az Oroszországtól­ függőség megtöretett s többé össze nem enyveztethetik s az első lépés megtétetett arra, hogy a dunai fejedelemségek újjáalakítása által a jelen­hez hasonló „záloglefoglalások“ nem fognak előfordul­hatni. A többi Ausztriát közvetlenül nem érinti. Orosz­ország erkölcsi megaláztatása e megszállás által meg­történt, — az anyagi megaláztatás pedig érdekünket nem sérti ugyan, de közvetlenül elő sem mozdítja s igy közönyös nézők leszünk, ha — lesz mit nézni! Egyik múltkori tudósításomhoz utólagosan hozzá kell toldanom, hogy a magas kormány Landorfi tanár rák­­gyógyitási módját különös figyelemre méltatja s a ne­vezett tanárnak a közkórodában külön szakmányt adott át gyógymódjának terjedelmes gyakorolhatására. Tu­dományos tekintélyek egymásután mindinkább növe­kedő elismeréssel nyilatkoznak az uj gyógymód iránt, melyet a siker is igen jelesnek bizonyít, a­hol tökéle­tes gyógyítást létre nem hozhat, legalább a fájdalmat enyhíti s a már halálhoz közel beteget is még évekig fentartani képes. Példa erre A. magyarországi posta­mester, ki Landolfi megérkeztének hírére, a legnyomo­rultabb állapotban s úgyszólván már a halállal küzdvén, hozatott ide s kinek állapotja most annyira megjavult, hogy naponként egy két óráig a Práterben sétálhat és beteg karját ismét használhatja. Landolfi maga mondja ugyan, hogy kevés reménye van e beteget teljesen helyreállíthatni, de vagy tiz évig életben tarthatni re­méli. Midőn az ember már a sír szélén áll, a tíz év is roppant nyereség! B­é­c­s , aug. 3. | Azon körülmény, hogy H­e­s­z­tlsz egy ő exczjama ismét hosszantartó előterjesztést tett ócs.k. Felségének, nem kevéssé erősít meg azon várakozásban, hogy Ausz­tria állása utóbbi napokban már támadóvá lett. Sőt azt is akarják tudni, hogy az ausztriai csapatok egy más ponton is mint Oláhország határán fognak ide­gen területre lépni. E versio ma oly jól értesült körök­­ben van itt elterjedve, hogy teljességgel nem habozha­tok azt hasonlag önnel közölni. E hó közepe táján a tartalékok beszállítása, s a hadsereg részbeni kiegészí­tése meg fog történni.Ma egész bizonyossággal állítják, hogy a törökök az oroszokat visszavonulásukban meg­támadták, s őket erősen megverték. F. hó 1-jén már a törökök előhada bevonult volna Bukarestbe. Az új orosz követ Gortsakoff bg, ki még mindig vendéglőben lakik, és semmi intézkedéseket sem tesz, itt magát há­ziasan berendezni, az utolsó szövetséggyűlési határozat óta diplomatiai viszonyait a kis német hatalmak kép­viselőivel itt észrevehetőleg megszorította. Azon eleinte annyira megfeszített fáradozásaival, az ausztriai cs. kabinetet követelései módosítására rábírni, már felha­gyott a herczeg , s Sz. Pétervárra jelentést tett, mik­ép nincs reménye, a kijelölt czélt elérhetni, miután gr. Bu­­ollal tartott egyik utolsó értekezleten ez neki azon ha­tározott nyilatkozatot tette, hogy a cs. kabinet szigo­rúan ragaszkodik követett útjához. A dunai fejedelem­ségek kiürítése, ezt jelentette volna ki gr. Bud­,nem csu­pán ausztriai, hanem egész Európa kivonata. Ausztria ha­tározott, saját és Németország érdekei által előirt czélt tart szemei előtt, melyet támogatva népei és egész Né­metország által el is fog érni. — Oláhország itt élő hoszpodárja Sza­nbulba készül utazni, hová még Buka­restbe visszatérése előtt fog elmenni. Párig jut. 30. m a béke művészetei itt még a háború zajában sem vesznek el, s midőn legtöbbet simák, legtöbbet is ne­vetnek, s a francziák megveretése Páriában még min­dig vigabb leend, mint bárhol másutt a győzelem. Itt felakadást vagy pangást sohasem vehetni észre; régi házak egész sorozata romboltatik le, s uj paloták emel­kednek helyettük, mint valamely varázsütésre, amott a műipar s kereskedelem világában a legnagyobb élénk­ség uralkodik, míg a boulevardokon s utczákon, a szor­galmatos s életvidor néptömeg fel s alá hullámzik; mind­ez arra mutat, hogy a nagy világváros rendkívüli regenerátiós s életerővel bír, melyet még a legiszonya­tosabb háború, még az utczai csaták sem képesek csak egy pillanatig is megakasztani. Párist az új világ Ba­­bylonjának nevezik, de a jó isten valóban szereti 13 e várost; mindennel a­mi szép és jó, elhalmozza; a leg­szebb képeket, a legjobb énekeseket, a legjelesebb ze­neszerzőket ; s ha ezek nem itt születtek is, a világ min­den részéből ide özönleni látjuk, hogy Párisban elisme­rés­­és­ dicsőségre szert tegyenek. Ez az oka, hogy az opera- és színházak szakadatlanul telvek, a hangverse­nyek rendkívül látogatottak. A színházat, nevezetesen a francziát, méltó joggal politikai naptárnak nevezhetni. Törökök és kaukáziaiak, oroszok és spanyolok, olaszok és poroszok, ezen országok állapotai mind kizsákmá­­nyoltatnak, feldolgoztatnak, dramatizáltattatnak, torz­­kép-alakokba öntetnek, a­mint azt épen a napi politika kívánja, míg Shamylt drámában adják a Port­ot. Martin színházban; a Gymnaseban egy a keleti hadseregre vo­natkozó vaudevillet játszanak; a panorámákban a gúlák melletti csatákat mutogatják, vagy pedig az Ambigue­­ben az oroszokat és poroszokat karrikatúrázzák. A szín­ház valódi idegen iskola, az ó- és új kor történelme, helybeli események, statistika, párisi szokások és er­kölcsök meglehetős hűséggel rajzoltatnak. Azt épen nem állíthatjuk, hogy ez által a drámai művészet tönkre menne, sőt inkább megfordítva áll a dolog : miután a drámai művészet tönkre jutott, nem marad egyéb hátra az említettem eljárásnál, ha nem akarják elveszteni azon iszonyú öszvegeket kamattal együtt, melyek a színházakban fekszenek. És épen ez a francziáknak practicus oldala; míg más országokban a leggazdagabb alapítványokkal bíró színházak tönkre jutnak : a fran­­czia igen jól érti a minden időszakhoz alkalmazkodást. 13 színész, pap, iskolamester, katona, a­mit legjobban fizetnek. Ha egy utat elzárnak előtte, másikat keres; a földi gilisztához hasonlólag mindig talál kimenetelt magának. Pusztán szellemi ember most legszebb tehet­ségei mellett is valóságos drámát nem költhet, külön­ben nem kellene szivének lenni, de észt és szivet, ugyanazon század kétszer nem teremt. Várjon a terem­tés első hetében, midőn még semmi nem volt készen, vagy pedig mindjárt az özönvíz után, midőn minden szét volt rombolva, okos embernek eszébe juthatott volna-e természethistóriát írni. Épen igy áll a dolog a drámai művészettel is. Senkit sem lehet lefesteni, ha csendesen ülve nem marad. De haczára az elromlott s feneketlen drámai utaknak a franczia mégis könnyeb­ben írhatna egy jó drámát, mint bárki más a bölcs nemzetek közöl. A szenvedély : pénzt keresni, s azon bizonyosság, hogy azt valóban meg is lehet keresni, ha az embernek jó áruja van, Párisban oly nagy, hogy egykor egy másik Ponsard kétségbeesett erőködései­­ben, valami újat, rendkívülit költhetne. Mit nem tehet a szenvedély! A láz az aggnak ifjú erőt kölcsönöz, s az ostobának is gyönyörű phantasiákat. A franczia szinkölteményeken látható , mily kedélyesek tudnak lenni a francziák; mert a népeknél, valamint egyes embereknél is uj erények mellett uj hibák is fejlődtek ki, s ép azért nem kell a franczia dráma megítélésében igen szigorúan eljárni, és mindig Shakespearet venni mézpálczául. Az itteni irodalmi világról szintén igen sokat lehet ha írni; az írók bámulandó munkásságot fejtenek ki: re­­­gények, életrajzok, drámák, memoirok, csípős bírála­tok, utazási rajzok s több effélék. Míg egy részről fen­­tartom magamnak legközelebbi levelemben a legújabb irodalmi termékekről szólani, ezúttal nem hagyhatom érintetlenül, miszerint bizonyos Nud­ardot Louis az „Univers“ legnagyobb örömére egy vastag könyvet írt Volt­aire-ről, melyben a 18-dik század legnagyobb bölcsészét a legalacsonyabb módon törekszik legyaláz­ni ; a munka czime: „Ménage et finances de Voltaire.“ — Limayrag Paulin az e munkát szellemdúsan bírálja, midőn Voltairet mindenekelőtt mint embert, saját ne­mes felfogásában állitja elénk, a mint ő lángeszének s kérlelhetetlen logikájának teljes erejével, az üldözöt­tek s elnyomottak mellett százada ellen sorompóba lép; ezután L­­ur­e férfiú óriási munkásságát rajzolja, hogy a múltnak előítéleteit tökéletesen lerombolja, de elis­meri egyszersmind hibáit is, s végre felkiált, hogy Vol­taire,századának protheusa,önmagához mindig hű maradt. Mint nevezetes dolgot közölhetem önnel, miszerint e napokban egy orosz szolgálatban álló, lengyel születé­sű kapitány Párisba megérkezett; ő Wiatkában parancs­nokolt a sibériai határokon egy lengyelekből álló vete­rán légiót. Értésére esvén, miszerint egy lengyel légió fog alakíttatni, hamis útlevelet szerzett magának, és si­került is neki Oroszországból menekülni. Poroszország­ban elfogták őt s ki akarták Oroszországnak szolgáltat­ni, de Anglia és Francziaország követeinek közbenjá­rására szabadon bocsáták, hol több honosaival együtt végre megtudta, miszerint lengyel légió alakításáról je­lenleg szó sincs. Mily iszonyú utat kellett e szegény lengyelnek tenni Libéria határairól egész Párisba, men­nyi veszélyt kellett kiállania, míg föltalálá a reményleti nyugpontot,­­ nem nyugpontot, hanem a hosszú évi hón táplált reményekbeli újabb kiábrándulást. A politikai légkör, mely egy idő óta igen nyomasztó volt, most valamennyire ismét kiderült, szabadabban lehet lélegzeni. Spanyolország és Kelet, Olaszország és a Kaukázus mindig tisztábban lépnek elő a homá­lyos felhők mögől; az emberek bizalmat kezdenek me­­rítni; de még mindig hiányzanak a flották és hadsergek nagyszerű tettei, melyeket ígértek, mialatt a tö­rökök dicsőséget aratnak. A hadkészületek szakadatlan erélylyel folytattatnak. A forróság igen nagy, ma dél­után 3 óra 29° R, árnyékban. Az aratás felől minden oldalról kedvező tudósítások érkeznek. August. 15-kére nagyszerű készületek léteznek. Tiltott iratok egész tö­mege foglaltatott le, számos befogatás is történt. Bt. Arnaud visszahivatásáróli hirek keringnek. KARPATHY ZOLTÁN: Regény irta Jókai Mór. VIII. Gyásznapok. Folytatás. *) Valami borzadály-gerjesztő e látvány, midőn a szé­les utcza fenekén lassankint meg kezdenek látszani a házak sötét alakjai és az ablakok csilláma, a­mint a nö­vekedő vizár fekete tükrét mindig előbbre tolja. Egy alacsony lebújban még most is danolnak és kur­jongatnak, hogy fognak azok egy percz múlva majd jaj­­veszékleni ! A hintó és a lovas már eltűntek a sötét éjben, csak a távoli gördülést hallani még. Lassan kint az is el­hangzik. Czélhoz ért-e, vagy megállt útközben.­­»— Vízben vagyunk nagyságos úr ! Kiálta a kocsis a kihajló tanácsosnak. — Csak hajts gyorsan. A paripák toborzékolva vágtattak neki a növekedő árnak, bőszülten ágaskodva vak félelmekben, s a ko­csisnak minden erejére volt szüksége, hogy a hintót félre ne ragadják. És az ár egyre magasabb lett, a­hogy előbbre ha­ladtak, a lovak nehezen birtak már menni, hasig gá­zolva a vizet, s egy zökkenőnél becsapott a viz a hin­tóba. Eveline lábait a vékony atlasz czipőkön át ellepte a jeges hullám s ez egyszerre magához térité. ■—Hol vagyunk ! sikolta fel, a hintó ablakát fel­rántva. A tanácsos átkarolta nejét, nehogy kirohanjon fél­­deliriumában a hullámok közé, mik egyes roppant jég­darabokat kezdtek már a hintó kerekeihez zsarolni. *­ Lásd a P. Napló 1319-dik számát. — Hajts ! hajts ! ordita a kocsisnak kétségbeesetten. Az még egyszer lovai közé csapkodott, de a paripák nem mozdultak tovább. Egyiknek szügyéhez csapódott egy roppant jéghasáb, mitől megrettenve félreforditá a rudat, úgy hogy a hintó egyet kanyarodva, keresztbe állt az utczán. Eveline egyszerre végig látott a sík után. — Jézusom ! kiálta fel elborzadva, s minden szemben remegve bujt férje keblére, a ki épen úgy reszketett, mint ő. Hallatszanak-e emberhangok ? Oh igen, az ablakokból, a háztetőről, szerencsétlen gyámoltalan emberek, kik ott szorultak lakásaikban, jajgatva kiáltanak segély után. A földalatti csárdából egy részeg ember jött elő, káromolva istent és eleme­ket. Vad szitkozódásai borzasztó viszhangot keltenek az éjben. Egyszer egy nagyot ordít, azután nem káromko­dik többet. Hihetőleg elbukott s ott fulladt a vízben. Miért nem halad már ez a hintó ? Többet érne nagyságos uram most egy rozzant csónak. Eveline a halál kétségbeesésével kulcsolta karjait a tanácsos nyaka körül, egyre Vilma nevét zokogva. És ők nem juthattak többé oda. E pillanatban ismerős hang szólalt meg a hintó mel­lett. Zoltán érkezett vissza lóháton, de egészen át­ázva. — Vissza kell fordulni nagyságos uram. Egész a ház közeléig lovagoltam, paripám több helyen úszott. Lehetetlen kocsival a házba jutni többé , a víz egész a kapu homlokát tartó szobrokig ér már. Köcserepy minden izma vonaglott e hírre. Alig mondá el Zoltán szavait, midőn a kocsis, nem várva újabb parancsot, visszaforditá lovait. — Leányom, Vilmám! kiálta fájdalmas sikoltással a tanácsosné, erőszakosan ragadva meg a hintó ablakát; tán képes lett volna azon kirohanni és elveszni gyer­meke miatt. Zoltán oda hajolt s megnyugtató hangon mondá:­­ — Legyen nyugodt nagysád. Térjenek vissza a sep­­i temvir ur­lakába. Én kinyargalok a Dunapartra s az első csónakost, a kivel találkozom, ide fogom hozni és néhány óra múlva karjai közé viszem Vilma kisasz­­szonyt. Eveline magán kívül ragadá meg az ifjú kezét s maga sem tudta, hogyan történt , csak azt véve észre, hogy megcsókolta e kezet. A kocsis türelmetlenül csapkodott a lovak közé, a néhány pillanat múlva újra visszafelé vágtatott a hintő, mig Zoltán egyikén azon mellék utczáknak, mik a Da­nához vezetnek, a mennyire lehetett a vízben sebesen haladni, elsietett. A tanácsos hintája az urtér felé tartva, ott szeren­csésen szárazra ért; már akkor az egész tér el volt lepve menekvőktől, kik minden oldalról oda tódultak s a tömegeken keresztül csak lépést haladva lehetett a septemvir fakáig jutni. Ott is nagy volt a zavar. A házi úton eret kellett vágatni, s e perezben a láz tőré. A vendégek közöl senki sem mehetett haza, a hintők kimaradtak, miután egyik városrészből a másikba lehetetlen volt járni. Min­denki jajveszékelt, mindenki el volt csüggedve. Ki tudta volna egymást vigasztalni, midőn mindenkinek saját félelme volt? Az egész város felett egy rémkiáltás hangzott ezer meg ezer ajakról. • E veszélyes órában Maszlaczky úr különös bátorsá­got tanúsított a csüggedtek közepett. Biztatott minden­kit, hogy fel sem kell venni az egész veszedelmet, majd elmúlik az, máskor is volt már ilyesmi Pesten, akkor sem lett semmi különös baj. Aztán ha tovább talál tartani, majd megjelennek a mentő­csóna­kok, kiki megszabadulhat, átmehet Budára, vagy ki Czinkotára; egy becsületes ember­ barátnak, Trommel uramnak itt több rendbeli járműve van, az bizonyosan sietni fog polgártársait kiszabaditni e kellemetlen hely­zetből. A­mint a tanácsosok visszaérkeztek, ő volt a legelső, a ki a hintó ajtaját kinyitá, a ki Evelinet kiemelni segíte. — A leányom­­ egyetlen jó leányom, suttogó fülébe a roskatag nő, mire Maszlaczky úr egy hős állását véve fel, nemes elhatározással monda: — Nagysám! Legyen nyugodt; ha veszély fenye­geti Vilma kisasszonyt, az én keblem legyen a legelső, mely azt felfogja róla. És ha láva-tenger volna az, mi ez atezákat elömli, e két kar megszabaditandja őt. Ba­rátom­­ számítson reám. Azzal megcsókolá Eveline kezét, Kőcserepyt meg­ölelő s belebújva téli kabátjába, sietett Trommel uramhoz. Trommel háza nem messze esett ugyan az uj térhez , odáig kevés vizet kellett Maszlaczkynak gázolni, de maga a ház, melyben az érdemes ur lakott, m­ég a töb­binél is alább feküdvén, ide már csak keresztbe tett deszkákon lehetett eljutni. E deszkák egyikének végén állt a derék úr. Háta mögött az udvarban négy öt csónak volt látható egé­szen lengő állapotban (flott.) — Jó reggelt ! Kiálta Maszlaczky úr, egy sovány lámpa világánál felismerve agyrészesét, s szívesen vette, hogy az felsegíté őt a deszkára. Szép glaco-topánjai egészen tele voltak vízzel. — Hát rendben vagyunk-e ? — A­mint látni méltóztatik, szólt Trommel. Tessék besétálni hozzánk. — Nem lehet, sietek. Elő hamar egy dereglyével. Trommel uram néhány szót súgott egy révész fü­lébe s azzal elkezdtek egy csónakot evezőkkel s kor­mánnyal ellátni. De mind­ez oly lassúsággal, oly kimért tempóval történt, hogy a fisealis ur százszor elveszte türelmét ez alatt. (Folytatjuk.) 1­ 118—1321

Next