Pesti Napló, 1854. szeptember (5. évfolyam, 1343-1367. szám)
1854-09-21 / 1359. szám
1854. ésyik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. V'lékre postán küldve, Pesten házhoz hordva, fiv i jgyedre 5 ír. — kr. p. Fá ívre 10 „ ., „ A kil előfizetés, miatt az? a mklnd e I a Jó s is megszűnt. a lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, y»15! ügyelt tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : mint az a 8-ik szám. Fálávre . 8 ,, — ,, , Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapról ír. 30 kr.p# Szerkentési iroda : üri-atexa S. u. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, sept. 21-én. HIRDETÉSEK 1* MAGÁNVITÁK. H'.rditísek 5t hasábos petit-sors 4 pgő krajczírjával szímittatik. A beiktatási s 10 peng3 krnyi külön bélyeg díj előre lesietendő a Magánviták 51 hasábos sora 5 pengő krajcsár- jával siámittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre leszendő s PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI KAILÓ — hétfőt és inneputáni napokat — kivéve — jeles ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás & m&w&o october-decemberi negyedik évnegyedi folyamára. Vidékié postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 frt. pp. Átélt fizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatanál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, oriutc a 8. sz. 1- só emeleten az udvarban, és Emich (5 asztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóateza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve k. • lan lök. Festi Napló kiadóhivatala. •———- — —. Bécs, sept. 19. f Angliának a tengeri uralmat illetőleg — csak egyetlen egy vetélytársa van s ez nem Francziaország, mely összesen annyi hajóval sem bír, mint London egymaga; sem Oroszország, melynek hajóhada Sinope mellett olcsó, de kevéssé irigylendő herostratusi dicsőséget szerzett magának; sem Poroszország másfél hadihajójával, sem a fiatal, csak most felvirágzó ausztriai marina, hanem egyedül Jonathan bácsi, az erődös Amerika, vagy határozottabban szólva, az éjszakamerikai egyesült államok, melyek hallatlan erőmegfeszítés, ernyedetlen erély és tevékenység által hajóhadukat oly fokra emelték, hogy még Anglia is csak tisztelettel és egy kis irigységgel tekinthet reá. Minthogy Oroszország meggyőződött, hogy saját hajóserge az angollal, melyet most még a franczia is gyámolit, meg nem mérkőzhetik, minthogy továbbá Poroszországtól — semlegessége miatt — nem várhatja, hogy rettenetes armadájával ki fog indulni a nyugati hajóhad megsemmisítésére : nem maradt egyéb hátra, mint Jonathan bácsit ráuszítani a nyakas John Ballra, ki bulldoggi természeténél fogva sem az orosz, sem más czirógatásokat nem szeret, hanem mindjárt harap , mihelyt kézzel megközelítik.E czél elérésére igen alkalmas eszköz ajánlkozott a kis Monaco herczegségben. Anglia lassan lassan hozzá szokott azon gondolathoz, hogy a nagy óceánban az amerikai flottát maga mellett tűrnie kell, de legalább Európában mindenható ura volt a tengernek. Egyszerre csak megtörténik, hogy az amerikai egyesült államok a középtenger partján fekvő monacói herczegséget megveszik, s ott hajóik számára kikötőt akarnak építeni. Előre látható, hogy az európai tengeri hatalmak ezt nem fogják tűrni; először protestálni fognak , s ha ez nem használ, tettre kerülendő dolog. Amerika tulajdonosi jogával élni fog akarni, a nyűgöt kísérletet teend ezt meggátolni, — ebből szükségkép tengeri harcz támad. — Amerika, minthogy hadi ereje másutt nincsen igénybe véve, egész hajóhada felett rendelkezhetik ; a nyűgöt hasonló hajóserget amazzal szembe állítani kénytelen leend; honnan vegye azt ? Máshonnan nem lehet, mint a Feketetengerből, hol hajóhadának veleje együtt van. Ha ez megtörténik, a vitéz orosz hajók, sinopei babérjaikkal ékesítve, zugaikból ismét elő fognak bújni s az ellent hátulról nyakon fogni, vagy pedig nyugodtan nézni, miként döngeti egymást a két hajóhad, szivéből örülvén, hogy a veszélyt saját feje felől oly szerencsésen elháritotta..........Fontos arczu politikusok mindezen tán mosolyogni fognak s ezen egész eszmemenetet nagyon is merésznek tartani; ha azonban közelebbről tekintik a dolgot, ha visszaemlékeznek azon nem régen több lap által közlött mindenféle hírekre, melyek részint egyenesen orosz amerikai szövetségről szóltak, részint más verzióban az e két állam közt fenálló jó egyetértést hirdették,s ha mindezt meggondolják, mondjuk, tán nem fogják oly igen igen merényleti combinatiónak tartani, ha a monacói ügyben is kiérezzük a lólábot, s azt az orosz conservatív törekvéseknek újabb tanúbizonysága gyanánt tekintjük. — Amerika pedig elég okos arra, hogy az alkalmat felhasználja, ámbár politikai elveiben Oroszország hittársának nem vallja magát; a diplomáciában azon elv áll, hogy a legönzőbb egyszersmind a legjobb politikus , s valóban ki vehetné rész néven valamely hatalomnak, ha minden ábrándozás, s fellengzés mellőzésével birodalma nagyobbitásán, s virágoztatásán működik ! Csak azt kívánjuk aztán,hogy a ki maga ily elvek nyomán indul,másnak szemére ne hányja,ha szintúgy cselekszik. Nevetséges tehát az is,ha mondják, hogy Ausztria a keleti krízisben önzésből közeledik a nyugat felé, mert fáradozásainak jutalmát követelni szándékozik. Bár tenné! Isten látja lelkünket, mi becsüljük tiszteljük minden nemzet szabadságát, önállóságát, ősi intézményeit, de mindezt felvilágosult és hatalmas kormány utalma alatt sokkal inkább biztosítva látjuk, mint egyes pártok szakadatlan fondorkodásai közepett. S ha Ausztria csakugyan oly szándékkal viseltetik, mint a minőt vátolnak, senki sem örülhetne inkább, mint a dunai fejedelemségek ! Tegnap óta újra hire jár, hogy az osztrák parancsnok a törökök visszavonulását kívánta volna s hogy az ausztriaiak és törökök közt a dunai fejedelemségekben nem a legjobb egyetértés uralkodnék. Hir gyanánt adom ezeket, melyet sem nem megerősíteni, sem pedig megczáfolni nem tudok. Óhajtjuk és reméljük mind azáltal, hogy a törökök minden lehető tekintettel , leendőnek azon egyetlen hatalom irányában, mely eddig valósággal valamit tett érettek! London, sept. 12. 4* A politikai mysticismus barátai oszthatlannak s egységesnek hiszik a múlt heti események azon vezérháromságát, melyet a boulognei rendez-vousnak, a keleten egyesült seregek kikötésének Krimia partjain, s a bécsi válaszhatárzatnak a czár „nem“-jére véletlen összeesése képez. Már akkor — úgy mondják az e hiten levők — midőn a parliamentet szétoszlatott trónbeszéd akként szerkesztetett, mikép abban a német hatalmasról említés nem létezett, de annál határzottabban emeltetett ki az orosz aggressiv irány fékezésének szüksége, tudva volt nyugat kormányzó köreiben az, hogy a czár válasza tagadó leend, s hogy azt azért még sem tekintendő Ausztria casus bellinek. S ezért — folytatják — még ez időben vettetett ki kettős terve a krimiai hadkalandnak, s a boulognei találkozásnak, úgy amaz az expeditio , mint imez a congressus — lété a teteje az európai közviszonyok egyik urának III. Napóleonnak , az exigentiák szerint legalkalmazkodóbb s legsimulékonyabb Coburg K. ház főtagjaival — felelet a német hatalmaknak, f. hó első napjaiban hozott ismeretes határozatára. — De mellőzzük a conjectural politika e dogmáját, s osszuk fel egyes fényeire; taglaljuk egyes elemeiben a rajongók hitének oszthatlan fenebbi háromságát.Kezdjük a boulognei rendes vous-t, mely némelyek szerint egy részről annak kijelentése, hogy jól rendezett államokban, mint a congressusban királya, ifjú fejedelme, királyi férj által képviseltetett Belgium, Portugália s Anglia, sem testvért sem unokát nem ismernek az uralkodók, hanem mindenkori népek érdekeit tartják szem előtt; másrészről pedig az a nyűgöd entente cordiale bensőséges elhatározásának tanúbizonysága. Ellenben mások e hit első pontjára erősen fejet csóválnak, s a másodikat illetőleg is kétségbe vonják, hogy Napoleon császár s Albert I. herczeg meleg kézszoritásában Anglia s Francziaország ölelkezének. Sőt vannak, kik az entente cordiale-t nem csak a csatornán inneni s túli két nemzetre ki nem terjedőnek, hanem a két udvar közt sem bensőnek s szorosnak vitatják. Ez értelme a Punch mai torzképének is, melyben Napoleon császár s Albert k. herczeg nemes borokkal megrakott asztal fölött társalogván a világ forgása fölött, az első e szavakkal köszönti fel vendégét:,Herczeg ! Hogy megtalálta ön az utat Francziaországba, nem kétlem, miszerint ezentúl gyakrabban fogunk találkozni“, — a felköszöntött pedig következő felelettel emelő poharát a gazdára: „Oh igen, de óhajtom, hogy jövő alkalommal feleségeink is itt mellettünk üljenek!“ Czélzás létetik t. i. e végszavakban azon körülményre, mikép még Victoria s Lajos Fülöp személyesen s több ízben találkozának együtt, addig Napoleon császár vendégéül csak a kir. fért küldetik. A boulognei találkozásról szólván, említetlenül nem hagyhatom azon apró érdekes eseményt, mely szerint Newcastleig azt hívén, hogy mint hadügyminiszter a katonai egyenruha őt megilleti, olyanban kisérte Albert I. herczeget a franczia földre. Ki is emelik ebbeli hiúságát a lapok, emlékeztetvén őt arra, hogy Angliában a hadügyminiszter s az admiralitás felordja csak úgy mint a többi miniszterek polgári hivatalnokai az államnak, s hogy különben sem volt a legfontosabb tapintat honvédi köntösben tisztelegni Napoleon császárnak, ki az angol militiának, mint a mely határos az általa semmikép sem kedvelt nemzetőri intézvénynyel, s mely különben is a franczia invasio rémhíreire Francziaország ellen állíttatott fel, nagy barátja alig lehet. A Daily News Newcastle herczeget Boulogneban játszott comikus szerepéért azon falusi bíróhoz hasonlítja, ki egy érkező katonacsapat számára szállást szerezni utasíttatván, rozsdás kardot tűzött nadrágja lyukas zsebjén át oldalára, s igy járta be házról házra a falut, osztva parancsszavát tekintélyes köhintgetések kíséretében. — Másodika a múlt heti esemény-triónak a régóta kürtött hadkaland kiindulása s kikötése Krimia partjain; ha mégis, mi még nem tudatik, a kikötés kísérlete sikerült. De kellett sikerülnie ! A hadkalandot u. i. a mindenható Times vezeti saját személyében, háromszög alakban tűzzáport szórat a hajóhad háromezer ágyúinak torkából, s e zápor fedezete alatt kiszállít 80 ezer vitézt Krimia délnyugati partjaira, ezután megtámadja s kemény harczokban vissza- s beveri Szebasztopolba a magát emberül tartott ellenséget, minek szerencsés végeztével erős állást foglal éjszaki oldalán a várnak, pár nap alatt jól irányzott lövésekben rést nyit falain, melyen át elszántan rohantatja meg az őrséget, s kitűzi a bevehetlennek kürtőlt vár ormaira az egyesült angol-franczia lobogót; s mindezeket, még pedig szóról szóra igy, nagy hősileg cselekszik hasábjain. — E heves nekirugaszkodása a vezérlapnak megbocsátható, de nem igy azon istentelensége, melylyel a Feketetengernek egykoron a törökök által bírt szigetországát visszahódítási czélból megtámadtatni merészeli, még pedig Taurides Chersonese ájtatos érsekének azon hatalmas óvása daczára, miszerint Krimia lévén Wladimir orosz szent szülőföldje, e szent férfiú által örökségben nyert sérthetetlen birtoka Oroszországnak. Az érsek ez óvását egy Krimiában most felépült templom felszenteltetése ünnepén tévé, s mégis az ily nagy alkalommal emelt vető ellenére is még meglehet, hogy Dundass Ilamelinnek, Raglans St. Arnaudnak a balti tengerről visszaérkező Napiers Baraguay d’Hilliers fognak segítségére küldetni Szelasztopol ellen. No de talán mégsem fog a szentségtelenség messze határáig űzenni a Krimia elleni expeditió , s nem fog Napier sem Kronstadt és Sweaborg ellen, mint ezt a Times sürgeti, mely a balti tengeri hadműködésekre november közepéig szabadnak vitatja, sem pedig Szebasztopol ellen küldetni, hanem, mitől ismét a Times is fél, Spiteadre fog utasittatni, kipihenendő borostyánain, melyeket, hála a kezeit meg nem kötötte kormány erélyre nógató szellemének, a balti tengeren aratott. Mert hogy a Napier által eszközöltetett ostromzár a balti tengeren nem szült volna egyebet a fagygyús fenyő tetemes megdrágulásánál,még pedig anélkül, hogy e czikkekbeni kivitelt Oroszországnak — köszönet ezért Poroszország szomszédias szövetségének — legkevésbbé is apadt volna: ez számokban bebizonyított tény ugyan, de azért talán mégsem igaz. Nem szabad igaznak lennie, mert különben a kormány ellen azon vád emeltethetnék, hogy a balti tengeren a költséges ostromzárt Poroszország javára, Oroszországnak sem kárára, de Anglia kereskedelmének egyenes veszteségére, szóval Anglia költségein Anglia ellen emeltette ; már pedig a coalitionak, a „minden talentumok“ minisztériumának bárkája ily éles szirtbe csak nem ütközhetett. Nem ezt feltenni s csak képzelni is róla bűn volna.—■ Harmadika a múlt heti vezéresemények háromságában a bécsi kormány nevezetes válasz-határozata, mely a nagy vitakérdésnek új, talán válságos fordulatot adott. Ausztria nem tekinti „közvetlen hadesetnek“ a czáz tagadó válaszát, tehát közvetettnek azt meg is tekinti, azaz közel lehet az idő, melyben egyenesen Oroszország ellen forduland. Ausztria továbbá sikert kiván a Krimia ellen kiindult hadkalandnak, mit, ha barátja s jóakarója volna a czárnak, nem tehetne. Ausztria végre a m. Portával kötött szerződése értelmében, s a nyugati hatalmakkal váltott jegyzék szellemében, tehát Oroszországnak s érdekeinek ellene szállotta meg a dunai tartományokat. Kik kifogással vannak az iránt, hogy a bécsi státushatalom mint semleges fél jutott ideiglenes birtokához a fejedelemségek sorsának, mely az összes török birodalomra kiható , azok két dolgot akarva felednek. Először azt, hogy a törökök önmaguk emberségéből nem, s a nyugati seregekkel egyesülten is csak hosszú s véres háború által űzhették volna ki az oroszt a fejedelemségekből, ellenben Ausztria őrzésére bízatván a hűségek, kardcsapás vérontás s nehéz anyagi áldozatok nélkül menekültek meg igája áléi az éjszaki ellenségnek, kinek épen a dolgok ily alakulásánál fogva képesek ma szive ellen intézni csapásaikat a nyugati seregek. Másodszor azt, hogy ha a Kis-Oláhországnak magának az orosz elleni háborúnak megszakítása érdekében folyvást szükséges, mindenesetre kisebb baj e tartományoknak oroszok általi elfoglalásánál, mert Oroszország 130 ezernyi sereggel szállotta meg; Ausztria pedig csak 30 ezernyi haddal őrzi vész ellen a fejedelemségeket , mert iger készpénzzel fizeti csapatainak elláttatását. Azt sem ártana az illetőknek tekintetbe venni, hogy Ausztria jóakarata számtalan nehézségekkel kénytelen megküzdeni, így a világ kezein forog immár a porosz kormánynak ügynökeihez intézett, körirata, melyben nemcsak hogy meleg pártolásra nem érdemesíttetik a négy békefeltétel, hanem ezek egyikének német érdekből szüksége sem ismertetik el, s Ausztria császára annak, hogy német fejedelem, meggondolására szólittatik fel , — végkép elállván ekként Poroszország az európai szövetségtől, így továbbá a bécsi kormány nem kezdheti meg a háborút Oroszországgal a német birodalom államai véleményének vétele előtt. Meg illik fontolni azt is, hogy Ausztria különleges érdekeinek elégtétetett a Dunafejedelemségek önkénytes kiürítésével,s hogy az általa támogatott öszszes négy békefeltétel is de facto teljesítettnek tekinthető : n.i. a fejedelemségek kiüriítettek, a Duna torkolata felszabadult, a Feketetenger Anglia s Francziaországot uralja, a Dardanellák szorosa tárgyábani 1841 szerződést a háború kitörte megsemmisité. Általában véve az európai jelen helyzet s ügyállás imez : a török birodalom kapuja előtt a Dunafejedelemségekben ma még mindig mint semleges hatalom, de holnap, ha — mi kétségtelen — Szebasztopol hatalmunkba fogott esni, mint szövetségesünk állandott Ausztria. Ezek a kormánysajtónak ma már nyugodtabb nézetei a bécsi válasz határozat tárgyában. Az ellenzéki lapok is ily értelemben szólnak, de csak a kérdés bizonyos határáig. KARPATHY ZOLTÁN: Regény irta Jókai Mór. XIV. A titok. Folytatás. *) Maszlaczky ur mind ezen dolgok mellett feddhetetlen becsületes ember. Hát tudhatja ő, hogy mi történik az alatt irodájában, a mig ő távol van? Hát tartozik ő azt megérezni, megszagolni, hogy mig ő jóhiszeműen dolgai után jár, az alatt egy esztelen ember az egész Karpathy-pert lemásolja, s átadja annak, a kinek azt nem volna szabad látni, s kész üt a szivébe egy ártatlan, semmi roszat nem sejtő ifjúnak, a kinek még csak sejtelme sincs azon undok eszmékről, miket az a per tartalmaz? Nem úgy járt -k el e tárgyban, mint derék, meggondolt férfiú; nem rótta-e meg nyilván, több ember hallatára, tanúk jelenlétében segédjének azon gyöngeségét, hogy Kárpathy Zoltánnal összeköttetést kezdett; nem tiltakozott -e azon lehetőség ellen, hogy valaki ellenfelét azon titkokkal meg fogja ismertetni, amik az ő irattárában vannak eltemetve? Tehet-e arról, ha valaki bizodalmával galádul vissza fog élni; okozhatja-e őt józan ember a következményekért, ha épen az, akire rábizta, hogy okirataira felügyeljen, ez okiratok legveszélyesebbikét el fogja árulni? Óh nem. Bizonyára Maszlaczky úr a leglelkiismeretesebb ember, aki még csak nem is gyanítji, hogy mi történhetik az alatt odahaza, amíg őt fontos ügyek távol tart*) Lásd a P. Napló 1358-dik számát. ják ? s a ki legnagyobb lármát fog ütni, ha Karpathy Zoltán a rejtett okiratokkal megismerkedik s ez világ elé kerütj , ezen esetben okvetetlen fényes elégtételt fog szolgáltatni a világ előtt: minden izgalom nélkül el fogja magától csapni Bogozyt. Erre előre készen lehet. — Holnap estére készen leszek a perrel. Ezt súgta Bogozy egy napon Zoltán fülébe, kivel az utczán találkozott. Ha csak nagyon kevéssé lett volna psycholog a jámbor pacinacita, észre kellett volna vennie azt a szokatlan sáppadást, ami az ifjú arczán elvonult e szakra. — Elvárom önt, monda nekik, kérges tenyerét megszorítva. Másnap egész délután nem mozdult ki szobájából az ifjú, meghagyva cselédeinek, hogy ha egy ilyen s ilyen alakú úriember tudakozódik utána, azt vezessék fel hozzá, másnak senkinek sem lesz otthon. Milyen lassan mászott neki az idő, amig este lett! Százszor megnézte az óráját s minden hangosabb léptekre az ajtóhoz sietett figyelni. Véghetetlen nehéz volt a várakozás, amig beesteledik. Annyira izgatott volt, hogy minden legkisebb zörejre összerezzent, könyveket vett elő, hogy olvasson belőlök s nem tudott odább menni az első sornál, a mit elolvasott, sem emlékezett rá, minden óraütés kizavarta a szövegből. Legérdekesebb tanulmányait vette elő, miket Kovácscsal együtt tanult végig s a mint azokon végig lapozott, úgy kezdett emlékezni lassan kint az ifjú jó barát értelmes arczára, mint oktatja őt nemes tanácsokkal, mint mondja neki szelíden : ha kedves ön előtt az én szavam, és még egy másiké, ki önt még jobban szereti, ne nyúljon ön azon átkos iratokhoz, miket erőszakosan meg akar ismerni, hagyja azokat nem tetteknek, nem ismerteknek maradni, ott a hol vannak, én értem; és még egy másik kedvéért, a ki önt oly nagyon szereti! És azután feltűnt ennek a másiknak az emléke előtte, midőn a kárpátfalvi kastély zárt szobáin együtt járt vele oly búsan, oly szomorúan, midőn keblére ölelte őt könnyezve s oly érzékeny szóval kérte őt, hogy szűnjék meg keresni e bánat, e könyek okait örökre, hagyja el őt és soha se tudja meg, miért kellett ő tőle megválni ? Elmmaradt, elábrándozott ennél a gondolatnál. Egyszerre rögtöni koczogtatás az ajtón riasztá fel ábrándozásiból. Mintha hívatlan kisértet kopogtatna be, ugrott fel helyéről. Pedig várt reá. — Ki az? Legalázatosabb szolgája, Bogozy bókolt be az ajtón, engedelmet instálva, hogy ilyen későn háborgatja a nagyságos urat. Hóna alatt volt a per. Zoltán minden vérét fejébe érté tolálni, alig látott, alig birt szólani, alig felkelni helyéről. Bogozy úr oda helyezé asztalára a leírott pert, melynek borítékjára nem sajnálta kiczifrázott lapidar betűkkel írni fel a hármas czimet. Zoltán úgy érzé, mintha nem az asztalára , henem a szivére tette volna azt le, s minden egyes lapnak egy mázsányi terhe volna. Meg akarta köszönni, de nem jött ki nyelvén ez a szó. Érzéke megtagadta a köszönet mondást ily átkozott szolgálattételért. Bogozy azt hívé, hogy jó lesz neki leülni, miután annyi lépcsőn felfáradt s jó mulatságot talált a falakra aggatott képek sorba bámulásában. Az ifjú merően nézett a per czímére, mintha egy basiliscot nézne szembe. — Le van ám írva az utolsó betűig, bizonyítá Bogozy, ki kezdte észrevenni az ifjú csodálatos tekintetét. Nincs benne egy vakarás, sem egy betűhiba. Bár tessék felbontani, ő maga akarta meggyőzni az ifjút állítása valóságáról. Zoltán inte neki,hogy hagyja abban.Ne nyúljon hozzá. Maradjon ott, ahova leült. Azután kivont fiókjából egy tekercset, abban volt száz arany. Szótlanul odanyújta Bogozynak. — Ejnye, tehát csakugyan nem tréfált a nagyságos úr? Pedig bizony Isten, ez sok. Ennyit nem szokás adni. Ejnye, csak már megszolgálhatnám ezt a nagy szívességet; ha parancsolja még a nagyságos úr, leirok akármilyen nagy pert ráadásul. A jámbor kuturgur sohasem tudta , mi van abban a perben, amit ő Zoltánnak lemásolt; ő az iratok tartalmával nem szokott törődni, csak irt betűt betű után, ahogy maga előtt látta, ha készen volt vele, el lehetett volna hitetni vele, hogy saját halálitéletét irta. — Legalább ne adott volna ennyi aranyat nagyságod, sokkal jobb szerettem volna bankóczédulában. Szabadék még egy ideig Bogozy, de miután látta, hogy Zoltán semmit sem felel, csak egyre azt az összekötött per borítékát nézi, elkezdte ajánlani magát, s kihátrált az ajtón anélkül, hogy Zoltán észrevette volna, mikor ment el és merre. (Folytatjuk.) 216—1359