Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)

1854-10-01 / 1368. szám

Beállásait szokta tartani. A kis­ kikötő, az arzenál és lakhelyekkel, keletre fekszik a hadikikötőtől és közel a bemenethez. A kikötőt déli oldalról 6 főüteg vagy vár védelmezi, melyekből mindegyik 50—190 , s az éj­szaki oldalról négy, melyek mindegyike 18—128 ágyúval van ellátva. Az erődök kazamataszerűen van­nak építve ; legerősebb a Miklós erőd, fehér mész­kőből van építve; minden két kazamata után jő egy iz­­zókemencze. Szebasztopol rendkívül alkalmas erős had­állást képezni tengeri részről; a kazamatás, erődök ugyan roszul vannak építve; a falak porladékkal van­nak megtöltve;az orosz mérnököknek,kik épiték, czél­­ják, minél többet érdemelni az építésnél; azonfelül hiányos az erődök szellőzése ; mindamellett elég erősek egy flotta ellen. A város maga körfallal van körülvéve, de melyet egyik orosz főmérnök mint hasztalant elvet­tetett, s azonfelül teljes védelmére ez oldalról is ké­­­szitettek terveket , de vájjon életbe léptek-e , az nincs tudva ; azonban miután sietve készültek, alig fognak a nehéz ágyuk tüzelésének ellentállhatni, s ha ez erőditvények nincsenek kiterjedt mérvben készitve s nem foglalnak be nagy tért, úgy azokon sok pontról működhatni, úgy hogy messze hordó ágyukkali megtá­­madtatás esetében gyors bevételük kérdésen kívüli. Várnából jelentik, hogy a 20,000-nyi tartalék­csapatok átszállítása f. hó 20-káig be lesz fejezve, úgy hiszik, hogy az oroszok Várna ellen szárazról és a ten­gerről támadást fognak tenni, a­miért az itteni erődít­­vényeken szorgalmasan dolgoznak. Várnában különben hemzsegnek a csapatok, melyek részint Krimiába, ré­szint Ázsiába szállíttatnak. Naponkint érkeznek vissza csapatok a Krimiából, élelmet és tartalékcsapatokat föl­veendők. 19-kén a török gőzös „Tahi Bari“ egy osz­tály török mérnöktiszttel és egy árkászosztálylyal hasonlag oda ment. Hallani , hogy Burlukban né­hány orosz kémet elfogtak, kiket ott tüstént agyon­lőttek. A parton a szövetségesek egy élelmihajója vi­gyázatlanság által megfeneklett, mi okot adott azon hírre, hogy az angol-franczia flotta s több hajót orosz gyújtóhajók által szétromboltattak. Bukarestben már előkészítik Stirbey fejedelem palotáját; a jövő hó elején ide várják; vele jön egy­szersmind Laurin miniszteri tanácsos, eddigi cs. k. fő­­consul Bukarestben, ki az ügyeket utóda Michanovich­­nak fogja átadni s aztán Bécsbe visszatérni. Az alduná­­nál álló török hadtestek parancsnokságainál nagy te­vékenység uralkodik s ezek és Omer pasa főhadiszál­lása közt élénk futárjárás létezik; mindamellett téli hadjáratban nem hisznek, ha csak valamely váratlan kimenet Krimiában azt szükségessé nem tenné. A tö­rök főhadiszállás állítólag a jobb partra fog áttétetni, Ruszsukba-e vagy Sumlába, még nem tudni. Omer pasa e csapatokon kívül a bal dunai parton a törökök által épitett erőditvényeket is megszemlélte s azoknak elő­­haladása felett legnagyobb megelégedését fejezte ki; ezen erőművek Dieu ezredes terve szerint épülnek. Az eddigi bukaresti török parancsnok, Zaid pasa (Czaj­­kovsky) hatályon kívül van, minthogy helyébe Popovits Ilek lépett. M­u­s­z a pasának és Krach ezredesnek Szilisztriában emléket állítanak. — Szulinából jelentik, hogy sept. 18-án több laposalju angol hadigőzös oda érkezett, melyet még több hasonló hajó fog követni. A Szulina torkolat[balpartján »"szövetségesek erős­sán­­czokat állítanak. Stambulb­ó­l, sept. 21-ről táviratozzék . Krimié­ből naponként érkeznek tudósítások, így Katsából sept. 14-ről jelenték . Délben 3 franczia és angol hadosz­tály partra szállt, 15-én partra szállt a 4 franczia had­osztály és a törökök. A Katsa erődöt meglődözték , a kozákok 3 irányban menekültek. Az angol lovasságnak állítólag 1 órányira Szebasztopoltól ütközete volt a ko­zákokkal. Az ázsiai csatatérről az Aigle gőzös Várnába azon tudósítást hozta, hogy a cserkeszek az oroszokat Wrangel töek alatt újólag megrohanták és megverték. Éjszaknyugati csatatér. A Fehértengeri csatatérről a „Miranda“, mely Shernessbe érke­zett, a szövetséges hajók ottani tevékenységéről hozott tudósításokat. Valamint a Keleti- és Fekete, úgy a Fe­hértengeren is kénytelen volt az orosz lobogó ellenei elől hátrálni. Hiányzott benne a bátorság és erő, a szö­vetségeseknek a partig előnyomulását meggátolni. A félt császári birodalom egész parti vonala, az egyetlen Ar­changel kivételével, melynek sorompója a Mirandának a befutást meggátolta, a két tengeri hatalom kezében van, vagy legalább hatalmuknak ki van téve, ha erő­szakot használni jónak látnák. Csak itt ott kísérlett meg egy egy parti üteg néhány lövést az angol jármű­vek ellen, de komoly ellentállásról sehol szó sem volt. Azon 80 nap alatt, hogy a Miranda a Feketetenger vi­zein czirkált, nem kevesebb mint 375 mindennemű jár­művet tartóztatott fel — bizonyítványa annak, hogy mily nagy ama vizeken a közlekedés, s mily nagy azon kár, melyet az orosz közlekedés háború által szenve­dett. E 375 hajóból azonban csak hármat foglalt le mint zsákmányt s küldött el Angliába. Érzékenyebb az orosz büszkeségre nézve Kólának orosz Lappland fővárosának szétrombolása, oly városnak, melyet az oroszok megközelithetlennek, éjszak Szebasztopoljának írtak le, s mely mégis kevés órák alatt alárendelt táma­dási eszközökkel romhalommá tétetett. Kólát nagy Pé­ter alatt erősiték meg s nevezetesen a szomszéd N­rvé­­gia megfélemlítésére kellett szolgálnia; jó külsejű ki­kötő művei és ütegei voltak, azonfelül egy ellenséges hajónak még 30 anga­mfföldnyire kelle a folyón felfelé haladnia, hogy a városhoz érjen. Mindez azonban a Miranda Lyons kapitányát nem ijesztette vissza, ő puskalövésnyire vetett horgonyt a fegyverzett és legény­séggel jól ellátott tornyok előtt. A város megadása iránti felszólítása visszautasíttatott. Ekkor elkezdetett nehéz lövegeiből tüzelni; a szerencsétlen város leégett. Csak egy torony s a megerősített templom mutatják most a helyet, hol orosz Lappland fővárosa állt. Fővárosi és vidéki újdonságok. Budapest., 6 csász. kir. Apostoli Felsége f. évi sept. 16-ban kelt legfelsőbb elh­atár­zásával Dr. Mohi Jenőnek, a kassai jogakadémiának­ rendes tanár­nak, a pozsonyi jogakadémiához az ausztriai polgári jog és ausztriai törvénykezési eljárás rendes tanárául áttételét legkegyelmesebben megengedni méltóztatott.­­ Az igazságügyi miniszter az esztergomi önálló járásbiróságnál megürült két tollnoki állomásra Schachtz­­er János székesfehérvári id.j.birósegédet és ■Werner Sándor pestmegyei törvényszéki figyelőt és helyettes tollnokot nevezte ki.­­ A legfelsőbb törvényszék elhatározta, miszerint hogy valaki a mértékhitelesítési (Zimentirung) szabályok áthágása miatt bűnösnek találtassák, szükségké­pen igazolandó, hogy a vádlott a szabályokat teljesíthette annyival is inkább, mert a mértékigazolásra a kellő intéz­kedések megtétették. — A cs. kir. legfelsőbb rendőrhatóság Pren­­n­i­n­g­e­r János kassai rendőrbiztost főrendőrbiztossá nevezte ki Nagy­váradra. — Az országos pénzügyi igazgatóság budai, soproni, pozsonyi, kassai és nagyváradi osztálya f. hó 30-án hatályba lépend. — Az utczavilágítással úgy vagyunk, mint a szegény ember rongyos öltönyével; nem cserélheti be új ruháért, csak foltot vethet rá. Világításunk rész, általános jön ez óhajtás, hogy valahára hazánk fővárosa is légszesz­­világítást nyerjen s Íme foltot vetünk a rongyos köntösre, azaz a hiányos, rosz világítás körülit minden reform egy két arganti lámpa megrendeléséből áll. Tudomást szerez­tünk magunknak azon feltételi pontokról, melyek mellett kívánta az illető bizottmány a vállalkozni óhajtó társula­toknak a légszesz-világitást átengedni s nem tudjuk e fel­tételi pontok néhányát az illetők inpractikusságának tu­­lajdonitsuk-e vagy az olajütők érdeke képviseletének ? Node, mint halljuk, nemsokára komolyan hozzálátnak e kérdés megoldásához. Addig is pedig éljen az arganti lámpa! — Hány látogatója, hány tagja a nemzeti színháznak mondandja utánunk, hogy éljen az arganti lámpa, rágon­dolván a színház büdös, kiállhatatlan világítására. E baj orvosolhatatlan ? Azt hisszük nem, mert a világítás illatát nem minden este érezzük ; a baj oka tehát hanyagság lehet — nem tudjuk ki részéről. Sokszor e világítás, értjük az illatát, fejfájást okoz az énekesnek és énekeseknek s a kö­zönség és a műértő kritika felfedezi, miként az énekesnő és énekes hangja bágyadtabb volt, vagy hogy rosz kedvvel énekelt. — Kétkedünk hitelt adni a szárnyaló hírnek, miként nemzeti színházunk intendánsa, családja kérésének enged­ve eltökélt magát visszalépni színházunk művezetésétől. Alig merjük hinni. — A színházról szólva, eszünkbe jut a n­é­m­e­t s­z­í­n­­h­á­z is. E színház ügyének emelkedését két nevezetes té­nyező eszközli, először az igazgató életrevalósága s igyekezete, másodszor gazdagabb birtokosaink egyikének e színház iránti munificentiája, minélfogva e tisztelt hazafi, mint halljuk, a német színházat a Próféta és a Trovatore zeneművekkel ajándékozá meg , ezáltal is emelintve e színház gyengébb oldalán u. m. az operán. — Schlosser Sándor (az ausztriai takarékpénztár tiszt­viselőjének) ily czimü munkája: „K o n t r o 11 i r e n d e Buch- und Rechnungsführung bei der Lan d­­■wirtschaf t.u — A .,P. Lloyd“ szerint e hóban a hús ára le fog szál­líttatni. Kívánjuk, hogy jövendölése October hóra ponto­sabban beteljesedjék, mint a jolsvai időprófétáé September hóra, mely hónak augusztusnál is roszabbnak kellett volna lennie. Ám látjuk, hogy nem mindig biztos jövendölési alap, az üvegbe tett pók, zöldbéka vagy köszvényes láb. — Lapunk tegnapi számában érintett nevezetei a tör­vényszékeknek egészen a Magyarországot illető kormány­lap 1853 évi III. darabjában kiadott, s a hatóságok szer­vezetét érdeklő legfelsőbb rendelet magyar szö­vege szerint igazittattak ki. Mihez még hozzá kell adnunk, hogy azon nevezetek természet szerint csak a magyaror­szági törvényszékekre értendők , mert oly koronaorszá­gokban, hol nincs magyar értelemben vett több kerület (Districte), csak egy a ,Landes- és Ober-Landesgeriect* ezek tehát ottan valósággal ,országos­ törvényszékek, s ottan a kerületi törvényszékek (Kreisgerichte) a magyar megyei törvényszékek (Comitatsgerichte) neve és szerve­zetének felelnek meg. Innen történhetett, hogy a későbbi magas miniszteri rendeletben u. m. a folyó évi kormánylap VII. darabja 87. számában a ,Landes* nevezet már Magyar­­országra nézve is „országos“ névvel fordittatik. Tehát azt véljük, hogy mindkét név helyes, de a mondottak szerint Magyarországban a ,kerületi, helyesebb. Vidék, Baja, sept. 26. Több évi orvosi tapasztalatok után észleltetett, miként a földnép számos meghülési betegsé­geknek és ezekből nem egyszer fejlődő sorvadásoknak té­tetik ki, leginkább pedig a nő­ nem,— és hogy ennek majd­nem általjában a silányabb és lazább öltözködés az oka. Igazolják ezen tényt a ,,halotti viszsgálatítok naplója. A mint csak ugyan 1851-dik évben 462 halott közöl 130 halott volt „sorvadó“ — 1853-dik évben 613 halott kö­zöl „sorvadó“ volt 235. A gyenge anya többnyire gyen­ge gyermeket szülvén, azoknak nagyobb része halál mar­taléka lesz idő előtt; szinte ezt tanúsítják a halotti jegyző­könyvek, úgy 1852-d. évben 462 halott közös volt gyer­mek, születéstől hét évig : 268 — 1853-dikban 613 ha­lott közös gyermek volt 343. Ezen szomorú adatokra a tanácsközség hivatalilag figyelmeztetvén, ezen baj meg­­orvoslására kiemelőleg ajánltatott a gazdászatnak „selyem tenyésztési ága, mely kevés időt, költséget és erőt igé­nyelvén, csakhamar dúsabb jövedelmi forráshoz, a kedv­­derítő és vigályitó foglalkozáshoz juttatja a gyengédebb nép­osztályt. Egynéhány évek előtt nemcsak az alsó osz­tály, de a miveltebb is felfogá a selyem­tenyésztés hasz­nosságát, az eperfák szorgosan ültettek, a selyembogarak tenyésztettek, de az oktatlanul vállalkozók sok hibát kö­vetvén el, fáradalmi jutalmát nem aratható, az okultabbak­­nál az utazási költségek „Apathin“ig, vagy „Eszék“ig felemészték a nyereményt, a kisebb mennyiségben tenyész­tőket a házaló hajhászok csikarván ki, s különben vál­lalkozni szerető népünk a selyemtenyésztés irányában ri­deg­­en, s az 1840-dik évi május 1-ai napja általáno­san városunkat romba döntő tűzvész által elégett eperfák helyett háza előtt inkább akáczfát ültetget. Ezek folytán a gondos tanácsközség alapelvileg és határozatilag el­fogadó, hogy „vasárnap“ leczkékben a selyemtenyésztés „Báró Bretton Claudius Vilmos“ tana szerint. Practische Anleitung zur Leidenzucht von Claudius Wilhelm Bretton 1852. Bécs több metszvényekkel 3 f. 12 kr.p.p. velinpa­­piroson“ kiadattassék. A lakosság serkentésére a város kü­lön részeiben, a midőn a külső munkák megszűntek, ég pedig őszszel novemberben, és tavaszkor martiusban, a korosabbak öszvegyüjtetvén, azok is részeltessenek a se­lyemtenyésztés vezér­fonalaiban. A nő­ nem az „Aszony­­egyesület“ pártfogása alá ajánltatván. Hogy a tenyésztők a hajhászok önkényének és zsarolásának kitéve ne legyenek, átaljában a selyem­tenyésztés ügye komolyabban felkaroltas­­sék, a város külön részeiből 15 tagból álló bizottmány ne- 9S085 TUDOMÁNY ÉS IRODALOM­Jeles Íróink csarnoka XXXI. BŐD PÉTER (született 1712. meghalt 1768.) „Tiszteletes férfiak 1­2 ezeren hunyhatnak el rendünkből, mig egy Bőd Péter születik.“ Salamon József: Érd. Pred. tár III. füzet. A kitűzött névvel bizton zörgetek a csarnok ajtaján. E rév, mely Erdélyben a legkedvesebb hangzásunk közé tartozik, s melyet a külföldi tudós világ is emleget, nem hozand homályt jeles íróink sorai közé. Bod Péter írói nevét állandóan tündöklő saját fény sugárolja körül. Az időért, melyben irt, s mely a ma­gyar írónak pálma helyett tövist termett, a tiszta és nemes lángért — mely keblét a tudomány s nyelvünk ügyében bevitette , a kitartó vasszorgalomért, mely annyi tudománykincset, és érett szellemi gyümölcsöt termett, hogy kérdeznünk kell: miként írhatott egy em­ber annyit; — egyaránt érdemli tiszteletünket, érde­mel helyet itt a csarnokban, érdemelné — ha volna ne­künk — a Pantheon­ban is. Nézzük az időt, melyben Bod Péter irt. A magyar iró sorsa napjainkban sem irigylendő. Egye­sek jó akaratát kellett igénybe venni, hogy a magyar iró árvái el ne vesszenek, egyesek jóakaratától függ szintén, hogy a magyar írók segélypénztára létre jö­hessen.............De mégis minden másként van ma mint azon időben, melyben Bod Péter irt. Ma fenn áll a magyar akadémia, melynek hivatása — mint világitó toronynak a tengeren — fényt derengtetni maga körül az irodalomban, segíteni, lelkesíteni az ifjú szellemi erőket — és a­mi már magában is megbecsülhetlen nyereség — a nyelvet szépíteni, tökéletesítni; időszaki sajtónk minden jobb erőket mozgásban tart, irodal­munk az átzágott vihar daczára örvendetes fejlődésben van, és nem fénytelen jövőnek néz elé. Nem így volt a XVII. század közepén, melyre esik a Bod Péter irodalmi pályája; csak itt ott pislogott a két magyar honban egy egy mécs, mely mellett magyar könyv, s az is — legtöbbnyire — fordítás készült; a magyar mág­násokat nemzetiségek irányában megfoghatatlan ellen­szenv vakította volt meg; palotáik s udvaraikban se az utolsó szakácsinasig nem lehetett egy magyar hangot hallani, gouvernanteok, kammerdienerek s több ily ide­gen madarak csevegésével telt meg — igen kevés tisz­teletre méltó kivétellel — a magyar urak udvara. A nemzet nyelve csak a köznép ajkain imái­­s énekei­ben hangzott eredeti tisztaságban. A törvénykezés Er­délyben, és az egyházi szónoklat magyar lett volna, de a kezelők tudós füsttel kormozták azokat is elannyira, hogy Bod Péter keserű fájdalommal imigy jelle­mezte őket egyik művének előszavában : „a tör­­vénytudók ilyen nyelven kezdettenek beszélni“; citál­­tatván szeles Balázs nobilis persona de...ad inclyti cottus sedriam Nyelves Borbálát nobilem faeminam,ad octavum comparealianak is, kiknek offeráltatott a Christiana Con­cordia és az amicabilis compositio. Hol vagy itt te sze­gény magyar nyelv ?“ „A szent írás magyarázó tanítók“­­—mondja alább — „minden harmadik szó közé deákot elegyítenek ilyen formán : a propositiot erős argumen­ rrwwMin: BggggaBi—BMBgHaBBgBBBBBagggBSBgSBgBg tumokkal demonstrálja az apostol, és szépen declarálja a textusnak connexiojából, és ezen Írásnak scopussá­­ból akarja a magok opiniojokról elvonni a fascinált Galatziabelieket. Ezeket“ — jegyzi meg írónk — „magyarul hathatósabban is kimondhatnád, úgy pedig, hogy a deák nyelvet nem értő együgyü ember is meg­érthetné.“ — Röviden szólva : irodalmunk ma egy már­is szép eredményeket mutató fejlődésben levő remény­­teljes ifjú, akkor pedig tántorgó öreg dicstelen múlttal a feledésnek sírdombja mellett. Bod Péter látta, és mély fájdalommal érezte ezt,s ide czélozva egy helyen így sóhajt : „Amaz sok nyelveket értő nagy Skali­­g­e­r is méltán csodálkozott, hogy a magyar nyelv még eddig a maga formáját megtartotta, most mind az által­­a valaha közel vagyon a magyar nyelv a megzavaro­dáshoz, és az abból következhető elromlásához.-------­Látni a koszorút — hallani a jeles irodalmi bajtársak méltánylását, üdvözléseit, és úgy írni: ez ösztönzi, és lelkesíti a magyar írót; de nem sértem meg az igy meg­koszorúzott és ünnepelt irók babérainak egy levélkéjét is állítván, hogy : B­o­d Péternek —a­ki minden kilátás nélkül fáradozott irodalmunkban s a tudomány körül — nincsen ezekénél, csekélyebb érdeme, és az ő nevét annyival inkább megilleti tisztelő emlékezetünk, mert ő még csak ez emlékezetre sem számolt soha. Mint a selyemeresztő bogár, mely csak drága fonalat ereszt, s ereszti azt jutalomra való kilátás nélkül, és mind­addig mig mozogni bir, úgy természetéhez tartozott Bod Péternek az irodalmi munkásság — öm­lött ki lelkéből a temérdek tudomány-selyem. A tudo­mányos műveknek fonala keze alatt, és a gondolat agyában egyszerre szűntek meg , egy órában sza­kadtak el ! ! Megilleti B­o­d P­é­t­e­r­t tisztelő emlékezetünk azon tiszta és nemes lángért is, mely kebelét nyelvünk és a tudomány érdekében bevitette. Való, hogy sok műveit irta latin nyelven is, de csak azokat, melyeket oly czél­­lal irt, hogy tudósok, és külföldiek használhassák, s ezek által is a tudományos magyar névnek szerezvén becsületet külföldön, latin nyelven irt műveit is úgy nézhetjük, mint a nemzetiség oltárára tett áldozatot. Egyébiránt magyarul irt művei oly számosak és tartal­masak, hogy csak ezeknél fogva is legszorgalmasabb, és legtermékenyebb íróink közé sorozhatjuk őt------­még korunkban is. — Tanulságos világot vet irodal­munk múlt századközépi állapotjára, és a Bod Pé­ter magyar írói gondolkozására fönnebb említett élő­beszéde, melyből nem leend fölösleges itt holmit idézni: „Julianus római császár“ — így szól Bodunk — „el­tiltotta a keresztényeknek gyermekeiket az iskolai ta­nulástól, hogy azok tudatlanságban maradjanak. Ebbe bele­estenek a magyarok tilalmazás nélkül is, a­kik többnyire olyan tudatlanok, hogy mikor valaki vala­mely históriát beszél előttük, csudáivá hallgatják, mely­nek ez az oka van, hogy a magok nyelveken história­könyvek nincsenek.“-------Szerette volna munkáiban tisztán csak a magyar nyelvet írni, de : „Némely deák szók“—úgymond—„mint: fundamentom, mód, materia, próba, forma, stb. úgy magyar szókká váljanak, hogy már ezek nélkül el nem lehetünk.“ — Nem merte maga fejétől — félvén mint mondja a „kü­­lönöző“ és „ují­­­tó“ névtől — az idegen szókat magyarosítani, hanem annak szükségét mélyen érezte: „E végre — úgymond —­ „igen jó volna tudós embe­rekből álló Magyar társaságot a magyar nyelv­nek ékesgetésére, mint más nemzetekben vagyon, fel­állítani.“— Szokott humorával — melylyel minden mű­vet mintegy elöntvék — nyelvünknek idegen szavak általi eltorzitóira egy helyett eképen neheztel : „A vi­tézi rendek francziául kezdettek beszélni magyarul, még pedig többnyire azok, a kik franczia kakas szót sem hallottak soha, ily formán ,a garnizonból ki­indulván mikor marsutban volnánk, méghozá egy kurír, hogy az ellenség áttakkrozza az előttünk lévő festungot. Mind­ezeket —folytatja tovább — tisztán magyarul hathatósan ki lehetett volna mon­dani , mert nem vagyok — úgymond — abban a tévelygésben, a­melyben látom többire a magyar tudós embereket, hogy a deák, franczia s más nyelveken kiadott dolgo­kat magyarul hathatósan, és illendőké­pen nem lehetne kimondani, lehet sőt a mi nyelvünk igen alkalmatos akár mely dolgoknak kifejezésére.“— így irt, igy ér­zett Bod Péter épen 100 évvel ezelőtt— mert ek­korra esik ezen munkája, melyből idéztem. — Hová emelkedhetett volna még az ő korában a magyar iro­dalom, ha minden iró úgy érzett volna? De ők több­nyire, úgy mond Bod­unk, francziául és deákul írták a magyar nyelvet ! — És hozhatnék föl sok adatot még Bod Péternek latin munkáiból is, melyekből kiderül, mennyire bálványa volt az ő szivének a nemzeti becsü­let. „Magyar Gramatikája“ pedig — oly kor­ban, midőn még a tudós osztály is szükségtelennek tar­totta született magyarnak anyanyelvét tanulni — kétség­telen bizonyítványa nyelvészetünk iránti kegyeletének. Leginkább fölkelte bámulatunkat Bod Péter azon roppant eredmény által, melyet virrasztásai által létre­hozott. Protestáns lelkészi hivatala, melyet viselt, ma­gában is elég munkát ad ma is annak, ki azt — úgy mint ő — nemcsak kenyérért vállalta fel, ezért cso­dálkozva lehet kérdezni : honnan vette Bod Péter az időt, 37 önálló munkának készítésére, úgy kell lenni, a sajtó nem győzte tevékenységét, s azért jön, hogy halálakor a 37-ből, 19 maradt kéziratban. Munkáiban vannak ugyan vékony kötetek is, de ha csak a vasta­gokat nézzük, úgyis sok a csodálni való ! Legtöbbet írt egyházi szakmányára vonatkozó tárgyakról; egy­háztörténeti nagy munkája oly sok adatkincset tartal­maz egy lakásban, hogy csupán ezen egyetlen műve is megbecsülhetlen drága gyöngye lehet akármely könyv­tárnak. Egyéb hittani művei is mind olyan becsesek, hogy azokat leírni — szakembernek kivált — valódi kincs volna. De nem maradott ő csupán e mezőn : Synopsis Juris Conn­u Malis (Cibinii 1763), Judiciaria fori E­ccl­esiastici Praxis, (Cibinii 1764), czimü könyveiben jogtani kalauzt adott. Majd fölkereste, és meglátogatta a hajdan elhunyt ma­gyarok bemódosult sírköveit s készítvén Ilungarus Tymbaules (Enyedini 1764) czimü könyvét föllep­lezte, megismertette azok siriratát; hasonló kegyeleti munkája volt Szent Polycarpussá (II. Enyed 1766), melyben az erdélyi ref. superintendensek — és Magyar Athenasia (Szeben 1766), melyben be­tűrendben a jeles magyar tudósok életét rajzolta­ És a mi magában is igen nagy munka :a Szenczi Mol­nár Albert kezdette — Páriz Pápai bővitette deák-magyar, s magyar-deák nagy szótárt, adván ahoz maga a német nyelvet is, megbővitve kiadta. Ez Bőd halála után szinte félszázaddal negyedik kiadást ért (Pozsony és Szebenben 1801) és a romai classicusok­­nak megértésére nincsen — itt nálunk — máig is en­nél biztosabb kulcs. A növényvilágból és „Füves kert“ czimü könyvében koszorút fűzött, de ez a ma­gyar gramaticája egyebekkel együtt, kéziratban maradt. így maradt munkái közöl, az előbb említett egyházi közönséges történet, halála után 9 évvel ada­tott ki Bázelben 1777-ben. Nem keressük az okot, de kétségtelen helyes okai voltak, hogy némely munkáit s ezek között:„Redivivus A­­­b. Molnár Szen­­tziensis“ és „Vitae propriae de­scrip­ti­o“ czimü iratait még életében maga külföldre küldötte nyomtatás végett. úgy hiszem, igazolva van, a mit legelől írtam : Bod Péter nem hozand homályt jeles íróink sorai közé. És ezen termékeny szellem, mely oly sokat gyümölcsözött — méltó megjegyezni azon íróknak, kik azt hiszik, hogy az ifjú kor babérjain már el lehet szenderedni — 32 éves kora előtt semmiféle könyvet nem irt, hanem mint a jó méh itthon és külföldön virágról virágra szállt, szívni a tudomány becses éldeletét, és igy megrakodva élte delében elkezdette készíteni a sok drága tudomány­­­színtnézet, és készítette egész késő estig, míg élte nap­ját a halál éje elsötétíté. Ha csak a lángelmék boldogíthatnák a világot, úgy a gond­viselés, sűrűbben engedné őket szület­ni! Bod Péter nem volt lángelme: hittani­, és világnézeteiben időkorán felül nem emelkedett, de min­denütt a tudomány mélységein járt, és drága gyöngyö­ket hozott fel onnan, s bírván mély tudománya mellett a közlésnek égi ajándékát, könnyen érthetővé tette minden munkáját. Ezért munkái keresettek s hatása nagy volt. Bod Péter rövid életrajzát — melyben érdekesen és kellemes tollal rajzoltatik, hogyan emelkedett Bod Péter a szegény árva-iskolai szolga fiú, az akkor európai hírben állott n. enyedi iskola növendéke — a tudomány akkora magasságára csupán saját erkölcsi ereje által — megírta Salamon József, kolozsvári ref. hittanár ur, az erdélyi Pred. Tár. III. füzetében, hol egyenkint följegyezték e rendkívüli termékeny főnek minden munkát. Itt e csarnokban B­o­d­ról csak mint íróról emlékeztünk. Felső-Csernáton szülte — Nagy-Enyed nevelte — Magyar-Igen, melynek lelkésze volt, közvetlen leírta, ezen rendkívüli munkabíró termékeny szellemet; művei által pedig — melyek a magyar névnek itthon és künn becsülést és tiszteletet szereztek — az egész nemzeté lett. Magyar-Igenben talán már senki sincs, ki megmutatni tudná, hol domborult egykor a Bod Péter sirhalma — oh sok vihar zúgott azon keresztül! — de a rögök között rég elporladottnak behorpadott s eltűnt sirhantja fölött, még áll most is mint őrangyal a hű emlékezet, és igy szólamol meg : BŐD PÉTER ÉL ! Baló Benjámin. Magyar könyvészet. 383(612). Közhasznú házi naptár 1855-dik évre. Második évfolyam. Pesten. Nyomtatja s kiadja Län­derer és Heckenast. Kis­­rét, 96­1. (Ára 6 pkt.)

Next