Pesti Napló, 1855. január (6. évfolyam, 1445-1467. szám)
1855-01-04 / 1445. szám
bonapartismusba áttért legitimista van ezen állomásra kinézve. — Azon kitűnő idegenek közt, kik jelenleg Parisban tartózkodnak, van a 82 éves öreg ausztriai tábornagy Nugent is. — Némi sensatiot keltett itt, hogy báró Kiss eleff, volt párisi orosz követ, az orosz követségi palotát további kilencz évre kibérlette. Lieven herczegné, kinek bérszerződvénye nemkülönben kitelt, azt kilencz évre újból megújította. Ezen delnő tudomás szerint St. Florentin hotelt lakja a Concorde-piaczon. Ezen delnő törekvésének, hogy Parisba ismét visszatérhessen, eddig nem volt semmi sükere, Olaszország, Turin, dec. 22. Ismét nemsokára bekövetkezendő miniszteri változás. E hit nemcsak azon jegyzékekben talál táplálékot, melyeket egypár békeszerető szomszéd ide beküldött,hanem az események menetében is, magában jelenlegi tarthatlan állapotunkban. A miniszteri változásnak nem lehet más eredménye, mint barátságos közeledés Ausztriához, a Rómávali viszály elhárítása vagy lecsendesítése stb. Azon párt, mely az ilyen miniszteri változást reméli, Piemontban és Savoyában épen nem kicsiny és gyenge, bármit írjanak is az „italianissimi“k lapjai. Számos menekült befogatása Turinban és Genuában és ezeknek New-Yorkba vitele (Des Geneys fregatton) bekövetkezendő miniszteri változás előjátékául tekintetik. Az ismeretes Bianchi Giovanni az „Unione“ben (dec. 19-kén) a minisztériumnak már következő foriratot készített: „Itt nyugszik Cavour-Ratazzi minisztériuma. Ne mondjátok, hogy béke poraira, mert kislelküségben halt meg fagyiritatmia. London, dec. 30. — A tegnap távirda utján ide érkezett tudósítás a Westmoreland lordnál tartott conferentiáról, melyre Gorsakosság is hivatalos volt, igen nagy sensatiót gerjesztett, és igen sokakat megerősített azon nézetben, hogy egy európai békecongressus sokkal valószínűbb, mint egy európai háború. A „Times“ ezen felfogás ellen most (saját felelősségére) azon határozott nyilatkozattal lép föl, hogy az ellenséggel semminemű alkudozások nem kezdettek. Bun gróf minden alkalommal megmutatta mind a német, mind a hadviselő hatalmaknak, hogy ő a sz.pétervári kabinet biztosító állításainak, miszerint az a 4 pontot az alkudozások kiindulási pontjaiul elfogadja, legkisebb hitelt sem ad. Egész december haván keresztül a szövetségesek még mindig vártak, hogy láthassák, várjon micsoda rendszabályokat javasland Oroszország a decemberi szerződéskötés következtében. Mind ez óráig még Poroszország sincs a szövetséges udvaroknak e háborúbani szándékairól értesülve, de annál bizonyosabb az, hogy a szövetségesek e fölött már megegyeztek, (a „Times“ bécsi levelezője épen az ellenkezőt állítja.), mert különben a decemberi szövetség megkötése Ausztria részéről nem volt volna lehetséges. (?) Minden aláírt jegyzőkönyveknél azonban sokkal fontosabb az orosz czár szemei elött azon tény , hogy a francziák császára az ausztriai Sz. István rend jelével diszíttetett föl ; tanúsága ez a két monarcha személyes közeledésének , s Bécs szorosabb csatlakozásának Páris és Londonhoz, s azon következtetésre jogosít föl , hogy már fenállnak bizonyos rendelkezési intézkedések, vagy legalább ezek nemsokára meg fognak határoztatni, „hogy minden haladék nélkül a leghathatósabb rendszabályok határoztassanak el a szövetségi czélok kivitelére. „Úgy, amint a dolgok most állanak, a magas Porta biztosítása Oroszország jövendőbeli megtámadásai ellen, ennélfogva Szebasztopol lerombolása s az orosz flotta megsemmisítése még mindig a legközelebbi s legfontosabb czél. Kétséget nem szenved, hogy a bécsi kabinet e nézetben van, s e vállalat sikerültében legnagyobb fontosságot helyez. Mert csak ezután lép előtérbe a lehetségesség, hogy a jövő garantiákra nézve a föltételek stipuláltassanak. Minthogy azonban Oroszország akkor is aligha beleegyeznék ama positio önkénytes feladásába, a szövetséges hatalmak legközelebb azon eszközök fölött tanácskozandnak , hogy a közös nagy czél eléressék.“ A „Times“nek ezen itt előadott czikke kevés határozottságot foglal magában, kivévén talán azon eltakart ujjmutatást, hogy Ausztria» krimiai expedítió kimenetét be akarja, várni, mielőtt magát további lépésekre lekötelezné. A „Times“ egyébiránt szóval sem érinti ama fontos körülményt, hogy Arnim gróf az utolsó bécsi conferentián nem volt jelen. Ellenben emlékezni fogunk, hogy a „Morning Post“ már e hét kezdetén czélzott a porosz követnek ilynemű kizáratására. Általában a „M. Post,“ a legutóbbi időkben in diplomaticis legjobban volt értesülve, s azért is hiszszüik, hogy mai czikkében valami fontosságot helyezhetünk. E lap ugyanis ezt mondja: „Világos dolog, hogy a conferentiák a szó teljes értelmében csak akkor kezdethetnek meg, ha az alkudozások már megnyittattak, melyekhez a négy hatalom fölhatalmazottain kívül egyedül a török követ bocsáttatik. Poroszországnak semmi részvétel sem engedtethetik meg oly ügyben, melytől magát annyira távol tartja, különben el kellene határoznia magát a dec. szövetség aláírására. Az egész világ tudja, hogy az orosz czár már késznek nyilatkozott a négy pont alapjáni alkudozásra. Ezen 4 pont azonban, mint világos, lényegüket tekintve, alkudozás alá nem bocsáttathatik; ezek csak szükséges kiindulási pontok. Midőn azonban Ausztria, Anglia és Francziaország a dec. szerződést aláírták, úgy gondoljuk,hogy kölcsönös szándékaikat egymás előtt tökéletesen föltárták, s megegyeztek a négy pont magyarázata, valamint azon föltételek fölött is, melyek alatt Oroszország a békét elérheti. Minthogy pedig mindez semmi kétséget sem szenved, nem oly könnyen látható be, mi lehet mindennek legközelebbi szükséges következménye. Amint Oroszország késznek nyilatkozott a 4 pontot elfogadni, igyekeznie kellett azt megtudhatni, micsoda feltételek mellett akarjuk mi a békealkudozásokat megkezdeni és folytatni. Hogy e dolog tisztába hozassék, Gortsakoff hgnek a 3 hatalom képviselőivel a beszélgetése múlhatlanul szükséges volt. Ennek bevégezte után Gortsakoff hg, mint gyanítjuk, tudósítást küldött az eredmény felől Sz. Pétervárra , s néhány nap múlva megtudandjuk, várjon Oroszország czárja azon föltételeket, melyeknek alapján egyedül akarunk alkudozni, elfogadandja-e vagy sem? Ő, miután a decemberi szerződés megkötéséről tudósíttatott, mindenesetre nyilatkozatot kívánt és azt meg is kapta; kívánta a négy pont magyarázatát s az neki mégis adatott. Szóval : ő tudni akarta föltételeinket s most tudja azokat. Mi következik ebből ? Az, hogy az új év kezdetével, vagy igen nagy, — s mint óhajtva reméljük, — sükerdús békealkudozások fognak megnyittatni, vagy pedig hogy a háború rendkívüli nagy dimensiókat nyerend." A Disraeli „Press“-je ma a lap élén egy rövid irányczikket hoz, melyből mi bizony egy szót sem értünk. Talán mások szerencsésebbek. A mysteriosus, nagy betűkkel nyomott czikk így hangzik : „Igen elhamarkodott dolog volna, többet adni puszta czélzásnál oly esemény felöl, mely most épen fejlődése korszakában van, s mely, ha már egyszer annyira megérett, hogy közzélétezhetik, Európában a legnagyobb érdeket fogja gerjeszteni, s a keleti kérdés bonyolódásaiban új phasist nyitand föl. A nagy európai monarchiák jelen állapota mellett nem várhatni, hogy a dynastiai tekintetek az udvarok politikájától teljesen elválasztassanak, és az ily tekintetek, —méltó okunk van föltenni — nem sokára oly alakot öltenének, hogy a legkomolyabb megfontolást kénytelenek igényelni.“ — Tegnap este óta azon hir kering a clubbokban, hogy Newcastle bg és Mr. Sidney Herbert (hadügyminiszter és hadügyi titkár,) ki fognának lépni a kabinetből s hogy helyeik már Grey őrgrófnak és Panmure lordnak volnának odaadva. A mai reggeli lapok közöl, a „Herald“-ot kivéve egyik sem említi e hírt, s e lap sincs oly helyzetben, hogy biztos forrásra utalhasson. Ha ez valósul, akkor a peeliták végre is két legnagyobb hirt whig előtt kénytelenek valának visszavonulni , s Aberdeen lord a pártok állását tekintve , nem volna egyéb, mint névszerinti miniszterelnök. Grey lord antecedentiái eléggé ismeretesek ; Panmure lord az előbbi Russel-Palmerston minisztérium alatt (mint Fox Maule)hadügyititkár volt. London, dec. 29. Usedom küldetésének czéljáról itt még nincsenek tisztában. A miniszteri sajtó azon jelentése, miszerint csak azért jött ide „hogy a dolgok helyzetét megszemlélje,“ „az ország hangulatát kilesse,“ „a háború-folytatás komolyságáról meggyőződjék“ kevés hitelre talál. Közbenjárási javaslatokról suttognak és aggódnak. A kormánylapok ezen aggodalmat igyekeznek elenyésztetni, és nagy nyomatékkal erősítik, miszerint Poroszország hangja szélben hangzik el mindaddig, míg a decemberi szövetséghez nem csatlakozik és más minisztériuma nincs. A„Globe“ nem találja helyesnek, hogy Usedom küldetett Anglia hangulatának kikémlésére. Ezen foglalkozást inkább megtehette volna Poroszországban; meggyőződhetett volna, hogy a porosz nép nézetei mily ellentétben állanak kormányáéval. A porosz kormánynak következőleg a porosz nép hangulata szerint kellett volna magát elhatároznia; vessen egy pillantást Európa földabroszára, kérdje, mi lenne Königsberg és környékéből, ha Törökország elesett, és ne kívánja a szövetséges hatalmak tanácsába fölvételét, mielőtt politikájukhoz fentartás nélkül nem csatlakozott. A „Daily News“ ma azt állítja , miszerint Usedomnak semmi fölhatalmaztatása nem volna Londonban, külön vagy megfogható javaslatot tenni. Királyi ura ezt fölöslegesnek tartotta, előre föltéve, hogy Usedom személyisége magában itt kellemes benyomást fogna előidézni. Ez utóbbi igaz, de e közben az orosz párt Charlottenburgban kizárólagos befolyását megtartja, szembe mondja, miszerint U s e d o in küldetésének nincs más czélja, mint időt nyerni. . . Jelillétéből jólértesült személyek azon következtetést vonják, hogy a békejavaslatok a légben lebegnének. Legjobb felelet erre, úgy bánni Poroszországgal, mint a francziák császára, hallgatva mellőzni. — A lapok külön levelezőinek tudósításai mellett, melyek a hadviselés hiányos voltát keserű megrovás tárgyává teszik — ezek közt legelöl a „Times“ — (alább a hadi mozgalmak közt olvasható) — számos iratokat közölnek, melyek magánemberektől részint a táborból,részint Angliából érkeztek,és mind azt bizonyítandók, hogy a minisztérium, vagy lord Hardinge, vagy Sir Bourgognese okai az expeditio-sereg eddigi viszontagságainak,mit ezek nem képesek igazolni. A miniszterek és tábornokok nem csak a szakértők tanácsait utassták el maguktól, hanem még azt is megvetették, hogy a tüzérségi ügyben felmerült fontos találmányokkal kísérletek tétessenek, ha ezek nekik — gyanran „ önzetlenebb módon — ajánltattak. Ők megmaradtak a régi schlendrián mellett, s rendesen Wellingtonra elli, i. . eg jöv óta semmi haladást nem tett volna. A Chronicle tehát igen nevetségessé teszi magát, ha napról napra azt állítja, mikén panaszra egy.. Talán semmi ok sincs; a Times szerinte Newcastle, Ragans a bizottság ellen csak spleen, megsértett hiúság vagy elvnélküliségből izgat. A Times ma panaszaival nem áll többé egyedül. Sőt (az ellenzéki apokon kívül, melyek eleitől fogva mindig óva intettek) a Post és Daily News s a legtöbb hetilap csatlakozott. Az igazgató hatóságok elítélése általánossá lett, s hahogy az Advenisernek hinni lehet, az ellenzék a parliament összeültekor bizalmatlansági szavazatot szándékozik a kabinet s nevezetesen a hadügyminiszter ellen indítványozni. Még 8 nap előtt is ASSS.12!“A Globe szerepéhez hű marad, és a Times panaszait a hadsereg elhanyagoltatása iránt nem akarjaérvényre jutni engedni, fájlalja azon hátrányos hatást melyet a Times legújabb czikkei előidézni fognak, de mint látszik ama panaszokat hiteles levelekkel a táborból nem képes megczáfolni. Törökország: Da n io montenegrói fejedelemnek Dar in ka (Dora?) nevű szerb kereskedő-leénynyali összeketése jan. 18-án Cetinjében fog megtartatni. Másfél század óta hasonló ünnepély Montenegróban nem történt. 338 év múlt már el, amióta (egész Danijéig) a montenegrótak feletti hatalom mindig egy egyházi főúr, vladika kezében volt. Cernojewitsch Ivannak házassága, melyet egyike a legszebb népdaloknak dicsőit, utolsó e nemű ünnepély volt Montenegróban. Az eddig tudva lett programm szerint a lakodalmasok Gjorgjes, Danilo egy bátyja vezetése alatt jan. 13-án elhagyják Cattarót s 14-én Triesztbe, az ara lakhelyére érkeznek. 16-án következik az elutazás Triesztből egy külön bérelt gőzösön, mely Zárában köt ki le. Mamula al egy úr családját, ki az összekelésnél tanúszerepet veendő Dalmatia püspökét, Kneschewitshet fölveendő. 17-én az egész lakodalmas menet Montenegróba ér, mire 18-án az öszszekelés megtartatik. Oroszország, Varsóból, dec. 21-ről egy irat érkezett Bécsbe, mely szerint néhány gárdalovas ezred a Viszlán már átkelt, azon figyelő hadtesthez csatlakozandók, mely legközelebb a porosz határon fel fog állíttatni. Tüzérséget és gárdagyalogságot is indítanak azon határ felé. Ausztriával minden közlekedés el van zárva s Besszarábiában, Paskievits hgtól Gortsakoff hghez érkezett utasítás szerint, a Truth és Dnieszter vonalat erős védelmi helyzetbe állítják. TUDOMÁNY ÉS IRODALOM* 1 (303). A vegytan elemei. Regnault Victor eredeti munkája nyomán irta Nendwich Károly orvos-doctor stb. 83 fametszettel. Pesten, 1854. 12-ed rétben. XXIV és 600 lap. Midőn e munka olvasásához fogtunk, oly érzelmek lepének meg, minek azt az utast, ki a Rajna felső folyamától eltávozva, csak Köln vagy Düsseldorf tájait pillantja meg újra a csaknem ismerhetlenné vált havasi folyamat. Amott, hol nyílt téren halad el, s kavicsokon át csörtető hullámai gyémánt módra ragyogó cseppszikrákban, szivárvány karikákban játszadozik a verőfénynyel pázsitos, kies partjai közt;hol egy mély völgy ölében, kősziklafalaktól, fenyvesektől környezve sötétzöld szalagkint, mint egy alvilági Lethe, vonul kt; míg az egész táj égre emelkedő tarszirtjaival, illatszeres virágos réteivel, gletschereivel s ligeteivel az emberi érzelmek minden fokozataira hangolja fogékony keblünket. Az utóbbi vidékben ellenben vége a regényes képeknek; az élet áll itt előttünk egész valóságában, szükségeivel s ezeknek kielégítő szereivel, melyeknek kiszolgáltatásában bizony nem kevésbbé érdekes és nagyszerű a természet, mint vadon pompájában. Nem a gondtalan fiatalkor örömélvezeteiben tánczol odább itt Rajnánk, hanem érett méltósággal halad és széles vállain amúgy könnyedén segíti elébb a hajók, kisebb nagyobb ladikok százait, melyek vidékek termékeivel s világrészek kincseivel terhelvék. — De, mintha hallanék: „mi köze a költészettel a vegytannak ? Könyvismertetés-e ez, vagy léha feuilleton czikk?“ — Röviden felelhetnénk imer ellenvetésre azzal, hogy a legexactabb tudománynak szintúgy megvan a maga poésise, mint szépművészetnek — ki nem véve ódát és humort, — a logicája; ámbár kitűnő mutatványát szintoly ritkán látjuk egyiknek mint a másiknak. Hanem, miért segítsünk kitérő felelettel magunkon, midőn egyenesen azt mondhatjuk, hogy bármely szakban, hol igazi ügyszeretettel, szenvedéllyel, lelkesüléssel találkozunk , igazibb költői benyomást érzünk, mint sok közönyös versre, melynek csak a rímek kölcsönöznek költői lárvát. Előttünk áll az ismertetendő munka szerzőjének: „Műipari vegytana“ 1845-ről s midőn a kettőben uralkodó különböző szellemet fontolóra vesszük, akaratlanul a feljebb rajzolni kísérleti két úti kép jut a képzelődésünk elé, annál is inkább, mivel élőbeszéde, melylyel sz. meggyőződése némi változását — consilium mutare, sapientis est — igazolni igyekszik, szintúgy felhiva reá. A szóban forgó vélemény-változtatás egy igen fontos tárgyat illet, u. m. a műnyelvet, mely ahhoz képest amint felfogjuk a dolgot, a tudomány terjesztésében vagy segéd, vagy akadály, de közönyös semmi esetben nem lehet. Szerzőnk 1845-ben nemcsak szenvedélyes chemicus volt, hanem szintoly lelkesüléssel nyújtotta oda kezét, vagy legalább nevét, az akkor oly divatos nyelvmivelésnek, vagy hogy szűkebbre szorítsuk az eszmét, a műszak magyarításának. És most, kilencz év múlva csaknem azt látszik mondani Dáviddal : „Az én ifjúságomnak bűneiről meg ne emlékezzél, Uram !“ Vagy halljuk inkább saját szavait : „Többen tudják, mily részvéttel küzdöttem akkor a nyelvpurismus mellett a vegytanban, és tán következetlenséggel fognak vádolni. De teljesen meggyőződtem a felől, miszerint az által sem a tudomány, sem a nyelv nem nyer semmit, ha rideg purismus által válunk el a tudós világtól, melytől egyedül meríthetjük tudományunkat. Meggyőződtem a felől is, miszerint az egész világtól és minden nyelvben elfogadott görög„(és)“ műszavakat a magyarban szintoly jól használhatjuk, mint akármi más nyelvben s hogy a magyar nyelvre nézve sokkal nagyobb barbarismus azt mondani, „halosavas hameleg“ vagy „könkéneges könlegeg,“ mint „chlorsavas kálium oxyd“ vagy ,,hydrothion savas ammóniák.“ — Mi referensi csekély személyünket illeti, mi szerzőnk „akkori“ és mostani meggyőzödését, mint amelyek közöl mindenik csak a jó ügy — a tudomány terjesztése ügye — iránti buzgóságból származott, egyenlően tiszteljük. Örvendünk, hogy Solon ismeretes párttörvénye csak Athenaeben létezett, és ma — legalább az irodalomban — nem kötelező, és ezen kényelemben sem szó mellett sem ellene nem vitatkozunk, hanem a helyett engedelmet kérünk tőle egy kis, tán alaptalan, gyanúnk nyilvánítására. Kényteleneknek érezzük t. i.magunkat azt hinni, hogy a szár közönségével egy kis ártatlan bujuskát játszik és inkább akarja következetességét mint őszinteségét kétségbe hozatni. Miután ama kilencz év alatt sem a tudományban sem a magyar nyelvben semmi lényeges változás vagy esemény nem történt , mi benső okul szolgálhatott volna eznek véleménye oly tetemes változtatására , szabadjon azt tartanunk, hogy e tulajdonkép 1845-ben is ugyanazon meggyőződéssel birt, a mivel 1854-ben , hanem mint eszélyes és az idő jeleit, szellemét ismerő ember, épen a tudomány szeretetéből azt háttérbe szorította. Átlátta, hogy a purismus „akkori“ áradozó hatalmaskodása korszakában azon meggyőződést még csak nyilvánítni is annyit tett volna, mint a tudomány és saját munkája terjedésének gátat vetni, törekvése foganatot elfojtani. S ha így volt, mi bizony utolsók lennénk, kik azt gáncsolnák. S ha most belátását elméletileg és gyakorlatilag követni meri, inkább annak a jele, hogy a közvélemény, vagy legalább képviselői közöl számosan változtatok színeket, mint maga a szerző. Röviden, neki éreznie kell, hogy létez háta megött egy nem egészen jelentéktelen párt, mely munkásságának ezen új alakját támogatandja. Egy párt, amely körülbelől így gondolkozik: „Ha a magyar nemzet valahol az Altaitól s tán még azonkívül egy chinai fajtól is körülvéve léteznék elszigetelten; ha aztán közte egy Mankó Kapák és Mama Ocello jelennék meg tudományos ismeretek keletkeztetésére és terjesztésére, akkor igenis helyén volna, hogy ők ezen terjesztés eszközét vegyületlen tisztán egészen csak honi elemekből szerkesztessék. De miután nem vagyunk már a miveltség korlátain kívül, miután ezen miveltségünk megszerzésére idegen nyelveket, nevezetesen pedig görögöt és latint kell tanulnunk és szélben tanulunk is , nemde azt kívánja az eszélyesség, hogy ezen sok idővel, fáradsággal és költséggel szerzett tudományunkból annyi hasznot húzzunk, amennyit csak lehet? A legtőstörzsökösebb magyar időkben kivétel nélkül minden ember száján forgott az ad m o nitio, certificatio, executio; akkor a prókátor processust folytatott, allegált, replicált, duplicált, a nótárius protocollumotirt; mit ártottak mindezek a magyar nyelvnek vagy magyar érzelemnek ? Épen oly keveset ártana az, ha a tudomány terjedtével minden,ki egy kis igényt tart a műveltségre, széllibe emlegetné a chlort, ammóniákot, oxygent, hydrogent, alkati sat. Sokat ártott ellenben a tudomány terjedésének, hogy jobb fejeink azt az időt, melyet pl. a nitrogén ismertetésére fordíthattak volna, értelmetlen szótagok összekeresgélésére pazarolták, és haszontalankodtak, hogy előállítsanak egy szót, mely mint a „legény“ magyar fülnek épen úgy nem jelent semmit, mint nitrogén vagy azot. Utoljára is, minden ily szó értelmére csupán tudományos értelmezés, rendszerezés, deductio és ismertetés által juthatni, s midőn ezeket ki nem kerülhetni, minek az a fáradság, hogy minden egy szó helyett kettőt kelljen megtanulnunk? Merthogy minden esetre mindkettőt meg kell tanulni, azt, akinek a jelen világ civilisatiójáról csak egy mákszemnyi fogalma van, kétségbe sem hozhatja. Ideje volna hát már felhagynunk a sikeretlen ,és gyermekes szótagosdi játékkal s munkához fognunk mint érett férfiakhoz illik.“ Ily alakú s horderejű védütegeket érez háta megett szerzőnk 1854-ben, holott 1845-ben csak azok szózata viszhangzott országszerte, kik „nyelvünket keleti szerkezeténél fogva minden nyugati elem beférkezése ellen biztosítottnak“ — zárták s minden ilynemű kísérletet szentségtörésnek bélyegeztek. Mint feljebb nyilvánítók, mi nem akarunk e vitatkozásban ítéletet mondani, csak figyeltetjük sz.-t, hogy az utóbbi párt, ha kevesedve is, de elenyészve korán sincs , et adhuc sub judice lis est. Nekünk referens létünkre csak az a tisztünk, hogy vegyük vizsgálóra , kikép járt el ez az általa vallott újabb elv alkalmazásában. Meg kell hát mondanunk, hogy mindazon elemek vagy egyletek nevei, melyek a közéletben már emlékezetet felülmúló időktől fogva magyar nyelven ismeretesek, mint arany, ezüst, réz, vas, ón, ólom, kén, viz, eczet, só stb. bántatlanul meg vannak hagyva a szóban forgó munkában. Nemcsak sőt részesültek hasonló kedvezésben némely újon koholtak is, mint: higany, horgany, égvény, sav. Ezekhez járul egy újraélesztett szó : érez. A meghagyottakra semmi észrevételünk , bár lett volna még sok meghagyni való! *) — De egy csakugyan volt, miről maga azt jegyzi meg a szerző : „a higany — azon test, melyet közönségesen kénesőnek nevezünk“ — stb. (1. lap.) Hát miért ne maradjon ez ezutánra is kénesőnek ? Hiszen egy ügyetlenebb és jellemzetlenebb koholmány nem létezhet mint a „higany“,hig anyag, mi épen úgy ülhetik a bromra is, mint a kénesére. Másfelől pedig igen jól szolgálhatna ezen szónak „liquidum,“ mire csakugyan máig sincs alkalmas szavunk. Lássuk a többi új szót, „Horgány“ ettől maga is elállott munkája folytán a sz. és saját Zink nevével jelöli. Méltán is, mert hogy mi legyen horogra vagy horgosra emlékeztető a zinkben, azt csak szókovácslója tudhatja, más halandó ember nem. „Égvény.“ Csodás nevezet, melyet szintoly kevéssé bírunk érteni, mint a horgonyt. Vagy talán azért hívják úgy, hogy a hamu, amelyből a kálit kilúgozzák, a fa elégése után marad meg ? — Hiszen így az aranyat „mosvány“-nak kellene neveznünk, mivel a por aranyat vízhajtotta fövényből mossák, vagy a bort „kapálvány“-nak, minthogy a szőlőt megkapálják. Részünkről mondhatjuk, hogy meglehetős chemiai ismeretekkel bírtunk, midőn egy oly könyvben bukkantunk e névre , —amelyben az „alka”i magyarázat hozzá adva nem volt , — s ámbár gyakran előfordult benne , — soha sem voltunk képesek kitalálni, mit tesz, mig más alkalommal történetesen nyomára nem jöttünk s azóta is csak emlékező s nem combináló tehetségünk segít megtartásában. Másfelöl, ha valami szó minden mivest nyelvben a földkerekségén el van fogadva, az alkali az, és megvanuk, óhajtottuk volna fellelni ezt a szóban forgó könyvben is, annál inkább, mivel hiszen az is kele* nyen “ f 01 v , elé már a „sav“at. Ez a mefleham unkra legelébb dr. Nyúlás élt vele az ~ von-vhnntasarol atalaban hallgathatjuk el azon több helyről hangzó megst hogy az annyira értelmes és polgan 1 0 „mákony“ is megérdemlette volna a "'eg . Hiszen az nem is a tudomány rendszerei) 88»g«ain«Ak Délkeleti csatatér. A tudósítások, melyek a Szebasztopol előtti táborból érkeznek, folyvást azon meggyőződést tartják fen, mikép a szövetségesek a december hónapot nem hagyandják elmúlni, anélkül hogy győzelmeiket a „három a táncz“ közmondás számáig ne növeljék. Nagy reményeket helyeznek az új vállalatba, minthogy annál nemcsak a bátorság lesz döntő, hanem a fővezérek hadtani képessége is kevésbbé szerény szerepet fogna játszan, mint az Alma mellett vagy Inkermannál. Az oroszok sejtik ezt s Menzikoffeg serege hadtesteit öszpontosítja; úgy látszik óriás phalanxot akar képezni s a szövetségesek három élű fegyverének mindenesetre erős feladata lesz azt keresztülvorni. Hogy az adatok Liprandi visszavonulásáról változók , ennek magyarázata ott rejlik, hogy Liprandi a maga hadállását nem teljesen hagyta oda, de meg sem is tartotta, miután hadtestének nemével a Bolborhoz visszavonult, de figyelő hadtestet mégis hátrahagyott. Bárka Menzikoff herczeg rendszabályai e pillanatban a genetem jellemével