Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)

1855-03-27 / 1513. szám

1855. hatodik évi folyam. előfizetési föltételek. Vidékre postán küldve , Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — kt. p. félévre 10 „ — ,, ,, 4 havi előfizetés , mint a cím­onkinti eladás is megasönt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HTVATALHOZ, twsyigl figyelt tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : m­int az a 8-ik szám Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. TO—1513 Sierkentési Iroda , Dilute*« 8. st. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések 81 ha­sábos petit-sora 4 pgfl kraj­­erárjával számíttatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajerár­jával számíttatta.­­ A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­­re lefizetendő a Kedd, mart­ 27-kén HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában Megjelen a PESTI KAPLÓ — hétfőn és finnep utáns napokat kivéve — Jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás. Április — jmn­08 három hó­­napos folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 forint Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivata­lában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. GÖMÖR. Rozsnyó, mart. 15. Haladó korunk legszebb vonásai közé tartoznak azon társadalmi intézkedések, melyeknek czélja részint a súlyos idők viszonyai által támasztott, részint a saját hibán kívül itt ott felmerülő nyomort és ínséget, részt­vevő emberbaráti kezekkel enyhíteni. Ma már a mivelt világ minden jóravaló népe kiváló gondot fordit azon szerencsétlenekre, kik a nélkül, hogy szomorú sorsu­kat megérdemelték volna, nem találnak helyet, hová fejeket, az idő viszontagságai ellen magokat véden­dők — nyugodtan lehajtanak, s nem módot, melylyel a testet ölő éhséget csillapítani, s az élet ezernyi szük­ségeit csak némileg fedezni tudnák. Hogy a társadalom újabb időkben a szegények iránt különös­ figyelemmel viseltetik — az nagyon helyén van. Ez a kor követelése, mert ha egy részről tekin­tetbe nem vesszük is, hogy a szegénység ezer vétek szülője, miután aljasság­ és rosszaságra csábít, s az embert megvásárolhatóvá, szégyen és büntetés irá­nyában közönyössé teszi; de másrészről el kell ismer­nünk, hogy az ily nyomorultak irányábani gondosko­dásunkat maga az emberi méltóság becsülése kívánja, mely az emberben működő jobb szellem világos ösz­tönzésére, a porban, aljasságban s nyomorban sínylő embertársak fölemelését hangos szóval követeli. Ezen sarkigazság eleven érzete lelkesíti városunk ne­­meskeblü hölgyeit is, midőn szegényeink szomorú sorsát szivükre véve, annak enyhítésén ritka és eléggé nem méltányolható áldozatkészséggel és tevékenységgel munkálkodni iparkodnak. E magasztos czélból fogan­­szott meg néhány lelkesebb hölgyeink keblében a „nő­­egylet“ jótékony eszméje, mely eszme a szilárd akarat és áldozatkészségtől gyámolittatva csakhamar tetté alakult. E magaslelkű­ hölgyek alig tizennégy nap le­forgása alatt létrehozták városunkban a „szegények intézetét.“ A kezdet még, mint rendesen szokott lenni, csekély, mivel nehéz is, de messze kiható horderő­­vel bír. Az indítványnyal és tervvel föllépett szépszellemü hölgyek, kiknek neveit, — nehogy az ibolyaként el­rejtőzni szokott szerénységet sértsük, — ez­úttal el­hallgatjuk, nemes munkájokat azzal kezdék meg, hogy aláirási ivet bocsátottak nőtársaikhoz, a melyre tett kegyes ajánlatok képezik az intézet alapját. Első föllépésöket szép siker koronázta, az ajánlatok gabna és főzeléknemekben , valamint kész­pénzben az 500­0 forintot már is túlhaladják. A korszerű intézetet megyés püspökünk Kollártsik István ur ő méltósága különösb pártfogása alá venni kegyeskedik, midőn a szegények intézete számára havonként nyolcz pengő forintot adományozni s ezenfelül évenkint hat szegény­nek eltartását elvállalni méltóztatok, oly megjegyzéssel, hogy ha a megkezdett jó mű kívánt sikert érend, még a tetemesb áldozatoktól sem vonandja meg jótékony ke­zeit. E magasztos példát szinte követte a városunkbeli főpapság, mely nemeskeblü áldozatkészségéért sze­gényeink nevében ezennel leghálább köszönetünket nyilvánítjuk. Jelenleg már harmincz eddig élő éhenhalással küz­dött nyomorult egyén részén részt a rozsnyói szegé­nyek intézetének jótékony áldásaiban. Jól fűtött tágas szobák, naponként kétszer egészséges s tápláló eledel az, mivel szegényeink egyelőre elláttatnak. Az intézet pénzerejének gyarapodtával nőegyletünk a körülmé­nyekhez képest még czélszerűbben kíván intézkedni. Különös dicséretet érdemel nőegyletünk azon törek­vése, hogy a koldusgyermekek szellemi kiképezteté­­séről is czélja gondoskodni, mennyiben ezeket az elemi oktatásban részesítetni kívánja; szinte, hogy a mun­kaképes szegények miképeni elfoglaltatásáról is gon­doskodik, tudván, hogy az intézetbeni henye élet, csak azon aljas vétkek szülője, melyek a szegénységet, nyomort közönségesen előidézni szokták. A női kebel legszebb vonása a jótékonyság. Segítse Isten lelkes hölgyeinket e szép erény hosszas gyakor­latában, s buzdítsa a követésreméltó példa azokat is kik eddig elő a korszerű vállalat támogatásától vissza­tartották magukat. 1. 1. ESZTERGOMMEGYE. Tata és vidéke, mart. 15. (Vége.) 4. Farsangi vigalmak. Mintha bizonyos en­­thusiasmus bűvölte volna meg az embereket, úgy mi látták! Egyre másra kerültek elő a tánczvigalmak úgy látszik a hajlottabb korúak ki akartak tenni a fia­talokon, mert a bálok nagyobb részint azok által ren­­deztetének. Nem lehet említetlenül hagyni a családa­pák által adott úgynevezett öreg urak bálját, mely elegantiára nézve e vidéken első volt, Reviczky Ká­roly főbíró úr által rendezve a Tata-tóvárosi terem­ben. Ezt követé az i­f­j­a­k bálja, melyről hacsak azt mondjuk, gyönyörű volt, igen igen keveset mon­dunk, hisz e melléknév az ott jelen volt bármelyik kedves nőt is méltán megilleti; — ha a nagyvárosi bá­­lozók annyira dicsekesznek szép női csoportozatokról, jöjjenek el egy párszor vidéki bálokra, bizonyosan a mi szépeink szemeinek is rabjai leeszdnek..........Két úgynevezett polgári bálon kivül több házi bál is tartatott Tatában. Legkitűnőbb volt t. Bocskay ura­dalmi igazgató úr termeiben, melynek érdekességét a jelmezes mulatók is nevelték, és záradékul­­. G h­y c­z­y volt nádori uradalmak kormányzójánál. . . . Kocson, Sávolyi főbíró úr rendezete következtében szinte egy emlékes éjt töltöttünk el hatalmas csárdásokkal.... Neszmélyen nem is lehetne búsnak lenni külön­ben sem, hát még bál alkalmával ! A k­ö­m­­­ő­d­i kedé­lyes bálünnepélyt a kedves szépek finom játsziságai hosszú időre emlékezetessé tevék. Derék volt látni a mulatók körében It. Nagy Mihály superintendens urat is, kinek toasztjai szivünk- s lelkünkhöz egyiránt szó­lottak. 5. Halotti társulat. Vigalmak után szomorút is lássunk, mely tulajdonkép nem szomorú, sőt üdvös, vigasztaló. Alakult t. i. nz. Müller Károly esperes ur tatai lelkészkedése idejében egy társulat, melynek tagjai meghatározott számmal vannak , azon czélból, hogy a társulati tagok egymást halál esetében tisztes­ségesen eltemettethessék. Az illető tagok ugyanis minden elhunyt tag halálakor 10 p­­krt fizetnek be pénztárukba, mely összegből 40 pert nyújtatik a meg­­halálozott rokoninak. Egy tag elhunytakor ismét lép­het a társulatba új tag. Szép intézkedés­ csak az a kár, hogy szélesebb alapra nincs fektetve! E társulat még üdvhozóbbá válhatnék, ha azon időnkint megma­radó összeget tőkésítené, s nem csak halála ese­tére az illető tagnak, hanem életében is nyalat­hatnék némi segély, •s mert sokkal nehezebb az élet­tel megküzdeni, mint élet után a hosszú álmot aludni­ Sokkal jótékonyabb keresztényi tett a sanyarú élet enyhítése, mint a legutolsó kötelesség (az eltemette­tés) teljesítése. Van ugyan egy alapítvány, melynek kamataiból a szegény sorsú betegek számára kiadott gyógyszerek megfizettetnek, de arról igen kevésnek van tudomása. G. Lilla halála. Csokonai sírba szállt ez­előtt 50 évvel. Lillája, költői lelkének ideálja, az egykor oly hőn imádott nő, testben lélekben egyiránt virított. Komáromi szépség, agg napjaiban I. Végh Mi­hály hetényi reform, lelkész neje, ezévben febr. 19-kén h­u­n­y­t e­l D. Almáson, hol egyszersmind élte alkonyát leélte. Ki a magyar költészet történetét csak némi figyelmére méltatá is , könnyen észrevehető, mi volt Csokonai, vagy inkább mi Csokonai ? (mert hisz az ily férfiak a halálban nem halnak el, ők élnek, nekik élniök k­e­ll a nemzet emlékezetében , melynek hű fiai voltak) vájjon hulló vagy álló csillag-e költé­szetünk egén? És midőn igy méltatjuk Csokonait: nem kell-e tisztelő emléket kötnünk Lillája nevéhez is ? Oh igen­­ egy oly lelkű nő sarkcsillaga volt Csokonai geniusának, mely enyhe sugarával fel­­lobbanta a dalteremtés hatalmát lelkében , — és ily né ha él köztünk, feledjük-e a tisztelést ? s ha elhuny, ne hintsünk-e virágot sírjára?..... Ha Laura nem ötlik szemébe Petrarcának , válandott-e belőle örökhitű dalnoka Olaszország egének ? ... De nem időzöm tovább e gondolatokkal, a közönyösség kaczagni találna, az óvatlanok unatkozásba merülné­nek. . . Ha jól tudom, a Vasárnapi újságban említve volt, miszerint egy saját kéziratu levele volt Csoko­nainak Lillája ingóságai közt, mely a magy. nemz. múzeumba küldetnék; ez igen méltányos eljárás lenne, s úgy hisszük e mellett volna még oly ingóság (gyűrű, nyakláncz stb.) mely kegyeletből a múzeumba elkül­dethetnék, maradandóbb emlékül a kéziratnál. Tegyük meg, költészetünk múltjának nem leend több Lillája sem Csokonaija.......... 7. Egyveleg. E köztetszésben álló becses lap 1482-ik számában olvastuk, miszerint a m. nemz. mú­zeum igazgatósága magán után felhívást intézett a magyar írókhoz, miszerint kéziratukat küldjék be em­lék okáért a múzeumba. Ez igen szép ötlet! De ez ötlet mellett amaz is előtérbe szorul : kit nevezünk Írónak? és kit nem? Tán azt, ki havonkint egyegy férezművet készit? Vagy kinek neve a napi sajtó ha­sábjain többször megfordul? Vagy csak azt, ki ver­seket ír? Vagy ki novellákat és regényeket ? Hát azok, kik tán névtelenül sokkal több jeles munkákat ír­tak, mint kiknek neveik naponkint megteszik a prome­­nádot a hírlapokon, írók-e? Vagy tán az az író, ki egyik vagy másik szerkesztő urnak kedvencze ? stb. szeret­­nők csakugyan a határt tudni, mert utóbb mi levélírók is küldünk egy hosszú levelet nevünk aláírásával, hogy az utóvilág csodálatát megnyerhessük. . . Tata városában jelenleg nyolcz gyógyász van, ezek közül négy tudor. Elvárjuk, készítenének-e e szép vidékről orvosi topographiát, melyben hazai irodal­munk annyira szegény. Dr. Tormay úr szép példával megy elő Pesten, a vidéki gyógytudor urak követhet­nék, hogy az által lendületet adnának a vidék lakos­sága előre törekvésének. Itt vannak a sok vizek, fo­lyamok, tavak, meleg források, hegyek és völgyek ásvány­kincseikkel, kertek, szöllök ízletes gyümöl­cseikkel, boraikkal stb. — A magyar természet­vizs­gálók, gyűléseket ha e helyre tennék egykor át , saj­nálattal vennék észre, hogy hamarább nem vándorol­tak ide. . . Említettük múltkori levelünkben, miszerint elősoro­­landjuk mind­azon szépeket, kik irodalmunk őrangya­laikat tekintendők , de minthogy a női szerénység a lelkűlét leggyengédebb virágai közé tartozik, mely bár a nyilvány által legkevésbé sem lenne sértőleg érintve, még­is e magasztos érzeménynek hódolva, más alkalmakra tartjuk fel a szerencsét közölhetni... Ausztriai bipodainta. B­é­c­s, mart. 24. A „Patrie“ egy berlini levelében imert olvashatni: Alig érkezett a Miklós császár ha­­láláróli hir Potsdamba, midőn a király a porosz kir. her­­czeget távirat utján Potsdamba hizta meg. A kir. herczeg hosszan értekezett a királylyal; beszéd tárgyául szolgál­tak azon következmények, melyeket ez esemény a bécsi kabinet eddigi politikájára nézve maga után vonhat. A kir. herczeg sürgetőleg tanácsra a királynak, az ausz­triai politikához közeledést, de a király majdnem hallgatást parancsolt, s megbizta a herczeget, hogy N­ádik Sándor császár üdvözlése végett menjen Pé­­tervárra. A kir. herczeg ez által magát sértettnek érez­vén, forma szerint vonakodott a megbízást elfogadni; ő koránsem politikai véleményét, vagy ingatag egészségét hozta fel mentségül, hanem nyiltan kijelentette, hogy e küldetés egy porosz trónörökös méltóságával összefér­­hetlen. Ezen pozitív vonakodás folytán ő felsége kényte­len len e fenségét Károly porosz kir. herczeget császári rokonához küldeni, hogy biztosítsa őt, miszerint „Frigyes a császár szivához hű maradand.“ A „Gazetta ticinese“ táviratilag jelenti Mailandból mart. 18-káról. Az Ausztria és Tessin közöt­­ti szerződvény megköttetett. Tizenöt nap múlva a ratificatio után a közlekedés ismét szabad leend, mint az előtt.“ A távirda vonalnak Belgrádig felállí­tásán igen élénken dolgoznak — írják a „Trieszt Zig“ nak, és Szerbia a hőség határán szinte megkezdette a szükséges munkálatokat, úgy hogy néhány hónap alatt a Stambul és Európa fővárosai közti közlekedés helyre lesz állítva. Azon hír, hogy Menzikoff hg typhusban meghalt volna, még a jelen óráig nem valósult meg. Az itteni orosz követséghez érkezett sürgönyök csak a hg komoly megbetegedéséről tesznek jelentést. Bécs, márt. 21. A harmadik biztosítékpontot ille­tőleg, mely a Feketetengeren az orosz tengeri hata­lom meggyöngítésére vonatkozik, még mostanig sem sikerült végleges egyezkedést eszköz­ölni, sőt épen el­lenkezőleg az eddigi alkudozások csak ujonan kitün­tették azon nagy véleménykülönbséget, mely e pontra nézve a szövetséges hatalmak képviselői közt uralko­dik. Gortsakoff herczeg sem Bourqueney úr sem Russell lord javaslatát, mely egyébiránt Ausz­tria által is támogattatik, nem fogadta el, sőt ellenke­zőleg azt jelentette ki, hogy ellenjavaslatot szándéko­zik behozni, mely biztos hallomás szerint a holnap le­endő conferentiában fogna tárgyaltatni. A herczeg, P­o­t­o­ck­i gróf orosz és.titkos tanácsos személyében uj attachét nyert, ki mindazáltal csak a conferentiák tar­tama alatt maradand Bécsben. A tegnapelőtt Sz.-Pé­­tervárról ide érkezett , a 11 i t z i­n hg szárnysegéd Gortsakoff herczegnek fontos sürgönyöket hozott, melyek következtében tegnap délelőtt audientián volt a császárnál. Bécs, mart. 23. Ha a váltakozó hangulatból a conferentiák folyamára következtetni szabad,úgy azok nem a legjobb sikerrel haladnak elő, s nem igen látszanak egy közel békére óhajtott kilátást nyújtani. A legmagasb körökben, hol Miklós császár halála óta a békeszeretet túlnyomólag uralkodott, ismét a háborús színhely szélesbítésének esetlegeivel kezdenek foglal­kozni, és mikép legközelebb már érintettük, a hábo­­rurai előkészületek még nem lőnek megszüntetve. Je­lesül két esemény rendítette meg a közel béke iránti hiedelmet : 1) Nesselrode gróf körirata, az ő igen elégteleneknek talált engedvényeivel, és 2) követünk­nek sürgönyei Pétervárról, melyek oly alkudozásokról akarnak tudomással bírni, minek ott legnagyobb titok­ban folynak, s itt a legkülönbözőbb gyanitásokra nyit­nak mezőt. KÜLFÖLD. Németország, Berlin, márt. 22. Két nap óta nagy parliamentünk van : a második kamarában a külügyi kérdés tárgyaltatik. A tribünökre tolongás rendkívüli. Azon még hátralevő 25 milliónak mire fordítása forog t. i. szóban, melyeket a kamara a hadkészületekre megajánlott. A bizottmány, mely a törvényjavaslat ki­dolgozásával megbizatva volt, igen jeles munkát szol­gáltatott Manteuffel bárónak ingatag s veszélyt hozó elszigetelési politikája ellen. Az feliratot indítványo­zott a királyhoz, melyben az ország aggodalmai a je­len politika következményei fölött fejeztetnek ki; to­vábbá inditványoztaték, hogy ezen 25 milliónak hasz­nálatával engedély csak 1856 évi január 1-jéig ma­radjon kiterjesztve. — E fölött tegnap és ma igen élénk vitázatok folytak, melyekben mind a miniszter­­elnök, mind pedig valamennyi párt legkitűnőbb férfiai kimeritőleg nyilatkoztak a jelen politikai situatióról. Hiányzott azonban a szónoklat lelke : t. I. V­i­n c­k­e báró ur, ki sógorának rögtöni megbetegedése miatt haza­utazni volt kénytelen. A szavazás ma a késő délutáni órában történt; a törvényjavaslat tökéletesen el van fogadva, úgy, mikop a bizottmány azt kidol­gozta ; a királynak átnyújtandó adresszra vonat­kozó indítvány azonban 184 szózattal 117 ellen visz­­szavettetett. A ma, öt óráig tartott vitatkozás az elfogulatlan szemlélő előtt oly gyűlésnek mutatta fel képét, mely­nek sem önmaga iránt bizalma, sem önmagáról tudata nincs, s melyben ellenzéki handabandák, tehetségig keserítő és epés személyeskedések, s a legparányibb és kisebbszerü parlamentárisguerilla-harcz nyomorú­ságai játszák a főszerepet, s hol a politikai cselekvés és parlamentáris tevékenység, mely szem előtt tartva felelősségét hatályos jelentőségének tudatával is bir, már eleve nem vétetik tekintetbe, s így mind­azok ré­széről is kell hogy figyelem nélkül hagyassék, kik ma­guk a kamarához nem tartoznak. Már előre azon meg­győződésre vezettetünk, hogy ezen kamarában csak két hatalom létezik: egy hírlap, a „Kreuzzei­tung,“ s a­mi hozzá tartozik, az respective őt képviseli a kamarában , és egyetlen egy indivi­dualitás, egyetlen egy férfiú, a westfáliai Vi­n­c­ke báró. A tribünék, vagy­is hallgatósági helyek mindnyájan egészen az ajtóküszöbig tömve valának; az első ka­mara tagjait befogadó tribünén, továbbá a diplomata­kar tribünején, hol a török követség egy tagja is jelen volt, s az udvar számára­­kijelölt tribünön, melyen többek közt Wrangel tábornok is vola szemlélhető, szokottnál nagyobb­ szám­u hallgatóság gyűlt össze.­­ A terem egész belsejében nyílt titok és kicsinált dolog volt, hogy sem az indítványozott adresse, sem a bizott­mány javaslata nem fog keresztül menni, s a helyis­­merők csak azt feszegették, mily nagy leend a kor­mány melletti többség. Egy parliamentáris vitázat, mely azon meggyőződés­ben foly, hogy a szavazás eredményét a legfényesebb beszéd sem változtathatja meg, mindamellett nagyje­lentőségű és jó hatású lehet; egy szavazás még nem világítélet; s egy kisebb szám sokszor daczára annak, hogy leszavaztatik, sőt azon pillanatban, midőn a több­ség azt leszavazza , leghatalmasabb, s a győzelemhez legközelebb áll. — Ámde ehez mindenelőtt szüksé­ges, hogy a kisebbség tudja, mit akar és tehet, s hogy általában valami elhatározottat akarjon. Ez pedig az oppositiónál a kormány- előterjesztvénynyel szemközt tökéletesen hiányzik. A­mint a kamara s ennek vá­­lasztótörvénye keletkezett, arról épen nem lehet szó, hogy a kamara miniszterváltozást előidézni, vagy kül­politikát csinálni szándékoznék. A discussión miniszterelnöknek egy a tárgyra nézve rövid, de különben meglehetős hosszú előadásával kezdődött, melyről majdnem azt mondhatnék, mit a porosz kormánynak a keleti kérdésbeni magatartásá­ról, t. i. hogy az, mi a létező viszonyok közt magában véve tisztán a helyzetet illeti, a fődologban megfelelő, de a kivitelben nem kielégítő, és káros azon hatás ál­tal, melyet egy messzevitt hallgatag visszatartózkodás gyakorol. , Manteuffel úr argumentatiója nem volt sem­mi sem pedig fényes; az addresse javaslat sajátlagos ve­lejére, mely eléggé himeretlenül fejezi ki, hogy a kor­mány politikája az utolsó tíz hónapban a kellő szilárd­ság hiányát tünteté ki, épen nem is bocsátkozott, ha­nem a kérdést egy inkább személyes térre igyekezett átjátszani. Mi tehát ideiglenesen a miniszteri beszéd zársorainak közlésére szorítkozunk, melyben Man­teuffel úr következőkép nyilatkozott: „Uraim ! Ily adresse által valami újat mondani nem lehet önök szándéka. Ama szándék marad tehát csak főn, hogy a kormány ellen rászólást fejezzenek ki, s itt felszínre merül az, mi a tudósításnak ama kiemelt pontjában a személyek kérdésének neveztetett. De ha ezen eset forog fen, miért nem akarják nyíltan kimon­dani, miért nem akarják ő felsége elé terjeszteni azon kérést, hogy minisztereit, vagy legalább azt, ki a kül­­ügyeket vezeti, bocsássa el ? Ez a kamarábani szava­zást lényegesen könnyíteni fogja, egyszersmind meg­felelni ama szabadelműségnek, melyet önök bizonyo­san szinte kötelességül ismernek el. Mindenesetre sú­lyos vádak terhelhetik a minisztériumot; a béke még fenáll; a múlt évben megajánlott 30 millió még korán sincs kiadva; a porosz hadsereg még nem kelt téli hadjáratra; betegségek még nem ritkítolták sorait; Po­roszország szabad ön­elhatározása még lekötve nincs; ámde mindezek, a bizottmány többségének nézete sze­rint merő csekélységek. A nagy veszély — s ezt a többség csalhatlan bizonyossággal látja — már kö­zeledik ; a minisztérium maga részéről igazolhatlan módon idézi azt elő. — Épen ezen politikai felfogást lehetne félénknek s kevés önbizalmat tanúsítónak ne­vezni; utalhatnánk ellenben 500.000 emberre, kik az országot védelmezni készek, de meglehet, hogy azon felfogás az önöké, akkor — s erre kérem önöket — mondják ki nyíltan. A bizottmány által indítványozott indirect rászólással, azon a megtörtént fölötti szerény vállvonitással önök Poroszország politikáját megszi­lárdítani nem fogják, sőt inkább csak gyöngítik. Azért sürgetőleg kérem önöket, hogy bizottmányuk első in­dítványát ne fogadják el. És ha mégis megtennék, úgy kívánni fognám, hogy inkább mindkét bizottmányt ja­vaslat fogadtatnék el, mert bármily sokatt hozhatni is föl azok belső logikai összefüggése ellen, a korona és ország legalább tudni fogná, mit kelljen ily vég­zéstől tartania.“ A kamarai szónoklatok közöl csak kettőt idézünk. Reichensperger (katholikus, ellenzéki, közép­bal, köllni követ): Múlt évben a jobb oldali urak a hitelt „sans phrase“ megajánlották volna, ezúttal még vissza is utasították, vagy legalább azt avec phrase, t. i., mint a tudósítás mondja, „teljes bizalommal,“ sőt talán még „vak bizalommal“ is megajánlani akarták. A kamarától

Next