Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)
1855-03-27 / 1513. szám
1855. hatodik évi folyam. előfizetési föltételek. Vidékre postán küldve , Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — kt. p. félévre 10 „ — ,, ,, 4 havi előfizetés , mint a címonkinti eladás is megasönt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HTVATALHOZ, twsyigl figyelt tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : mint az a 8-ik szám Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. TO—1513 Sierkentési Iroda , Dilute*« 8. st. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések 81 hasábos petit-sora 4 pgfl krajerárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajerárjával számíttatta. A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a Kedd, mart 27-kén HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában Megjelen a PESTI KAPLÓ — hétfőn és finnep utáns napokat kivéve — Jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás. Április — jmn08 három hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 forint Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala. GÖMÖR. Rozsnyó, mart. 15. Haladó korunk legszebb vonásai közé tartoznak azon társadalmi intézkedések, melyeknek czélja részint a súlyos idők viszonyai által támasztott, részint a saját hibán kívül itt ott felmerülő nyomort és ínséget, résztvevő emberbaráti kezekkel enyhíteni. Ma már a mivelt világ minden jóravaló népe kiváló gondot fordit azon szerencsétlenekre, kik a nélkül, hogy szomorú sorsukat megérdemelték volna, nem találnak helyet, hová fejeket, az idő viszontagságai ellen magokat védendők — nyugodtan lehajtanak, s nem módot, melylyel a testet ölő éhséget csillapítani, s az élet ezernyi szükségeit csak némileg fedezni tudnák. Hogy a társadalom újabb időkben a szegények iránt különös figyelemmel viseltetik — az nagyon helyén van. Ez a kor követelése, mert ha egy részről tekintetbe nem vesszük is, hogy a szegénység ezer vétek szülője, miután aljasság és rosszaságra csábít, s az embert megvásárolhatóvá, szégyen és büntetés irányában közönyössé teszi; de másrészről el kell ismernünk, hogy az ily nyomorultak irányábani gondoskodásunkat maga az emberi méltóság becsülése kívánja, mely az emberben működő jobb szellem világos ösztönzésére, a porban, aljasságban s nyomorban sínylő embertársak fölemelését hangos szóval követeli. Ezen sarkigazság eleven érzete lelkesíti városunk nemeskeblü hölgyeit is, midőn szegényeink szomorú sorsát szivükre véve, annak enyhítésén ritka és eléggé nem méltányolható áldozatkészséggel és tevékenységgel munkálkodni iparkodnak. E magasztos czélból foganszott meg néhány lelkesebb hölgyeink keblében a „nőegylet“ jótékony eszméje, mely eszme a szilárd akarat és áldozatkészségtől gyámolittatva csakhamar tetté alakult. E magaslelkű hölgyek alig tizennégy nap leforgása alatt létrehozták városunkban a „szegények intézetét.“ A kezdet még, mint rendesen szokott lenni, csekély, mivel nehéz is, de messze kiható horderővel bír. Az indítványnyal és tervvel föllépett szépszellemü hölgyek, kiknek neveit, — nehogy az ibolyaként elrejtőzni szokott szerénységet sértsük, — ezúttal elhallgatjuk, nemes munkájokat azzal kezdék meg, hogy aláirási ivet bocsátottak nőtársaikhoz, a melyre tett kegyes ajánlatok képezik az intézet alapját. Első föllépésöket szép siker koronázta, az ajánlatok gabna és főzeléknemekben , valamint készpénzben az 5000 forintot már is túlhaladják. A korszerű intézetet megyés püspökünk Kollártsik István ur ő méltósága különösb pártfogása alá venni kegyeskedik, midőn a szegények intézete számára havonként nyolcz pengő forintot adományozni s ezenfelül évenkint hat szegénynek eltartását elvállalni méltóztatok, oly megjegyzéssel, hogy ha a megkezdett jó mű kívánt sikert érend, még a tetemesb áldozatoktól sem vonandja meg jótékony kezeit. E magasztos példát szinte követte a városunkbeli főpapság, mely nemeskeblü áldozatkészségéért szegényeink nevében ezennel leghálább köszönetünket nyilvánítjuk. Jelenleg már harmincz eddig élő éhenhalással küzdött nyomorult egyén részén részt a rozsnyói szegények intézetének jótékony áldásaiban. Jól fűtött tágas szobák, naponként kétszer egészséges s tápláló eledel az, mivel szegényeink egyelőre elláttatnak. Az intézet pénzerejének gyarapodtával nőegyletünk a körülményekhez képest még czélszerűbben kíván intézkedni. Különös dicséretet érdemel nőegyletünk azon törekvése, hogy a koldusgyermekek szellemi kiképeztetéséről is czélja gondoskodni, mennyiben ezeket az elemi oktatásban részesítetni kívánja; szinte, hogy a munkaképes szegények miképeni elfoglaltatásáról is gondoskodik, tudván, hogy az intézetbeni henye élet, csak azon aljas vétkek szülője, melyek a szegénységet, nyomort közönségesen előidézni szokták. A női kebel legszebb vonása a jótékonyság. Segítse Isten lelkes hölgyeinket e szép erény hosszas gyakorlatában, s buzdítsa a követésreméltó példa azokat is kik eddig elő a korszerű vállalat támogatásától visszatartották magukat. 1. 1. ESZTERGOMMEGYE. Tata és vidéke, mart. 15. (Vége.) 4. Farsangi vigalmak. Mintha bizonyos enthusiasmus bűvölte volna meg az embereket, úgy mi látták! Egyre másra kerültek elő a tánczvigalmak úgy látszik a hajlottabb korúak ki akartak tenni a fiatalokon, mert a bálok nagyobb részint azok által rendeztetének. Nem lehet említetlenül hagyni a családapák által adott úgynevezett öreg urak bálját, mely elegantiára nézve e vidéken első volt, Reviczky Károly főbíró úr által rendezve a Tata-tóvárosi teremben. Ezt követé az ifjak bálja, melyről hacsak azt mondjuk, gyönyörű volt, igen igen keveset mondunk, hisz e melléknév az ott jelen volt bármelyik kedves nőt is méltán megilleti; — ha a nagyvárosi bálozók annyira dicsekesznek szép női csoportozatokról, jöjjenek el egy párszor vidéki bálokra, bizonyosan a mi szépeink szemeinek is rabjai leeszdnek..........Két úgynevezett polgári bálon kivül több házi bál is tartatott Tatában. Legkitűnőbb volt t. Bocskay uradalmi igazgató úr termeiben, melynek érdekességét a jelmezes mulatók is nevelték, és záradékul. G hy czy volt nádori uradalmak kormányzójánál. . . . Kocson, Sávolyi főbíró úr rendezete következtében szinte egy emlékes éjt töltöttünk el hatalmas csárdásokkal.... Neszmélyen nem is lehetne búsnak lenni különben sem, hát még bál alkalmával ! A kömődi kedélyes bálünnepélyt a kedves szépek finom játsziságai hosszú időre emlékezetessé tevék. Derék volt látni a mulatók körében It. Nagy Mihály superintendens urat is, kinek toasztjai szivünk- s lelkünkhöz egyiránt szólottak. 5. Halotti társulat. Vigalmak után szomorút is lássunk, mely tulajdonkép nem szomorú, sőt üdvös, vigasztaló. Alakult t. i. nz. Müller Károly esperes ur tatai lelkészkedése idejében egy társulat, melynek tagjai meghatározott számmal vannak , azon czélból, hogy a társulati tagok egymást halál esetében tisztességesen eltemettethessék. Az illető tagok ugyanis minden elhunyt tag halálakor 10 pkrt fizetnek be pénztárukba, mely összegből 40 pert nyújtatik a meghalálozott rokoninak. Egy tag elhunytakor ismét léphet a társulatba új tag. Szép intézkedés csak az a kár, hogy szélesebb alapra nincs fektetve! E társulat még üdvhozóbbá válhatnék, ha azon időnkint megmaradó összeget tőkésítené, s nem csak halála esetére az illető tagnak, hanem életében is nyalathatnék némi segély, •s mert sokkal nehezebb az élettel megküzdeni, mint élet után a hosszú álmot aludni Sokkal jótékonyabb keresztényi tett a sanyarú élet enyhítése, mint a legutolsó kötelesség (az eltemettetés) teljesítése. Van ugyan egy alapítvány, melynek kamataiból a szegény sorsú betegek számára kiadott gyógyszerek megfizettetnek, de arról igen kevésnek van tudomása. G. Lilla halála. Csokonai sírba szállt ezelőtt 50 évvel. Lillája, költői lelkének ideálja, az egykor oly hőn imádott nő, testben lélekben egyiránt virított. Komáromi szépség, agg napjaiban I. Végh Mihály hetényi reform, lelkész neje, ezévben febr. 19-kén hunyt el D. Almáson, hol egyszersmind élte alkonyát leélte. Ki a magyar költészet történetét csak némi figyelmére méltatá is , könnyen észrevehető, mi volt Csokonai, vagy inkább mi Csokonai ? (mert hisz az ily férfiak a halálban nem halnak el, ők élnek, nekik élniök kell a nemzet emlékezetében , melynek hű fiai voltak) vájjon hulló vagy álló csillag-e költészetünk egén? És midőn igy méltatjuk Csokonait: nem kell-e tisztelő emléket kötnünk Lillája nevéhez is ? Oh igen egy oly lelkű nő sarkcsillaga volt Csokonai geniusának, mely enyhe sugarával fellobbanta a dalteremtés hatalmát lelkében , — és ily né ha él köztünk, feledjük-e a tisztelést ? s ha elhuny, ne hintsünk-e virágot sírjára?..... Ha Laura nem ötlik szemébe Petrarcának , válandott-e belőle örökhitű dalnoka Olaszország egének ? ... De nem időzöm tovább e gondolatokkal, a közönyösség kaczagni találna, az óvatlanok unatkozásba merülnének. . . Ha jól tudom, a Vasárnapi újságban említve volt, miszerint egy saját kéziratu levele volt Csokonainak Lillája ingóságai közt, mely a magy. nemz. múzeumba küldetnék; ez igen méltányos eljárás lenne, s úgy hisszük e mellett volna még oly ingóság (gyűrű, nyakláncz stb.) mely kegyeletből a múzeumba elküldethetnék, maradandóbb emlékül a kéziratnál. Tegyük meg, költészetünk múltjának nem leend több Lillája sem Csokonaija.......... 7. Egyveleg. E köztetszésben álló becses lap 1482-ik számában olvastuk, miszerint a m. nemz. múzeum igazgatósága magán után felhívást intézett a magyar írókhoz, miszerint kéziratukat küldjék be emlék okáért a múzeumba. Ez igen szép ötlet! De ez ötlet mellett amaz is előtérbe szorul : kit nevezünk Írónak? és kit nem? Tán azt, ki havonkint egyegy férezművet készit? Vagy kinek neve a napi sajtó hasábjain többször megfordul? Vagy csak azt, ki verseket ír? Vagy ki novellákat és regényeket ? Hát azok, kik tán névtelenül sokkal több jeles munkákat írtak, mint kiknek neveik naponkint megteszik a promenádot a hírlapokon, írók-e? Vagy tán az az író, ki egyik vagy másik szerkesztő urnak kedvencze ? stb. szeretnők csakugyan a határt tudni, mert utóbb mi levélírók is küldünk egy hosszú levelet nevünk aláírásával, hogy az utóvilág csodálatát megnyerhessük. . . Tata városában jelenleg nyolcz gyógyász van, ezek közül négy tudor. Elvárjuk, készítenének-e e szép vidékről orvosi topographiát, melyben hazai irodalmunk annyira szegény. Dr. Tormay úr szép példával megy elő Pesten, a vidéki gyógytudor urak követhetnék, hogy az által lendületet adnának a vidék lakossága előre törekvésének. Itt vannak a sok vizek, folyamok, tavak, meleg források, hegyek és völgyek ásványkincseikkel, kertek, szöllök ízletes gyümölcseikkel, boraikkal stb. — A magyar természetvizsgálók, gyűléseket ha e helyre tennék egykor át , sajnálattal vennék észre, hogy hamarább nem vándoroltak ide. . . Említettük múltkori levelünkben, miszerint elősorolandjuk mindazon szépeket, kik irodalmunk őrangyalaikat tekintendők , de minthogy a női szerénység a lelkűlét leggyengédebb virágai közé tartozik, mely bár a nyilvány által legkevésbé sem lenne sértőleg érintve, mégis e magasztos érzeménynek hódolva, más alkalmakra tartjuk fel a szerencsét közölhetni... Ausztriai bipodainta. Bécs, mart. 24. A „Patrie“ egy berlini levelében imert olvashatni: Alig érkezett a Miklós császár haláláróli hir Potsdamba, midőn a király a porosz kir. herczeget távirat utján Potsdamba hizta meg. A kir. herczeg hosszan értekezett a királylyal; beszéd tárgyául szolgáltak azon következmények, melyeket ez esemény a bécsi kabinet eddigi politikájára nézve maga után vonhat. A kir. herczeg sürgetőleg tanácsra a királynak, az ausztriai politikához közeledést, de a király majdnem hallgatást parancsolt, s megbizta a herczeget, hogy Nádik Sándor császár üdvözlése végett menjen Pétervárra. A kir. herczeg ez által magát sértettnek érezvén, forma szerint vonakodott a megbízást elfogadni; ő koránsem politikai véleményét, vagy ingatag egészségét hozta fel mentségül, hanem nyiltan kijelentette, hogy e küldetés egy porosz trónörökös méltóságával összeférhetlen. Ezen pozitív vonakodás folytán ő felsége kénytelen len e fenségét Károly porosz kir. herczeget császári rokonához küldeni, hogy biztosítsa őt, miszerint „Frigyes a császár szivához hű maradand.“ A „Gazetta ticinese“ táviratilag jelenti Mailandból mart. 18-káról. Az Ausztria és Tessin közötti szerződvény megköttetett. Tizenöt nap múlva a ratificatio után a közlekedés ismét szabad leend, mint az előtt.“ A távirda vonalnak Belgrádig felállításán igen élénken dolgoznak — írják a „Trieszt Zig“ nak, és Szerbia a hőség határán szinte megkezdette a szükséges munkálatokat, úgy hogy néhány hónap alatt a Stambul és Európa fővárosai közti közlekedés helyre lesz állítva. Azon hír, hogy Menzikoff hg typhusban meghalt volna, még a jelen óráig nem valósult meg. Az itteni orosz követséghez érkezett sürgönyök csak a hg komoly megbetegedéséről tesznek jelentést. Bécs, márt. 21. A harmadik biztosítékpontot illetőleg, mely a Feketetengeren az orosz tengeri hatalom meggyöngítésére vonatkozik, még mostanig sem sikerült végleges egyezkedést eszközölni, sőt épen ellenkezőleg az eddigi alkudozások csak ujonan kitüntették azon nagy véleménykülönbséget, mely e pontra nézve a szövetséges hatalmak képviselői közt uralkodik. Gortsakoff herczeg sem Bourqueney úr sem Russell lord javaslatát, mely egyébiránt Ausztria által is támogattatik, nem fogadta el, sőt ellenkezőleg azt jelentette ki, hogy ellenjavaslatot szándékozik behozni, mely biztos hallomás szerint a holnap leendő conferentiában fogna tárgyaltatni. A herczeg, Potocki gróf orosz és.titkos tanácsos személyében uj attachét nyert, ki mindazáltal csak a conferentiák tartama alatt maradand Bécsben. A tegnapelőtt Sz.-Pétervárról ide érkezett , a 11 i t z in hg szárnysegéd Gortsakoff herczegnek fontos sürgönyöket hozott, melyek következtében tegnap délelőtt audientián volt a császárnál. Bécs, mart. 23. Ha a váltakozó hangulatból a conferentiák folyamára következtetni szabad,úgy azok nem a legjobb sikerrel haladnak elő, s nem igen látszanak egy közel békére óhajtott kilátást nyújtani. A legmagasb körökben, hol Miklós császár halála óta a békeszeretet túlnyomólag uralkodott, ismét a háborús színhely szélesbítésének esetlegeivel kezdenek foglalkozni, és mikép legközelebb már érintettük, a háborurai előkészületek még nem lőnek megszüntetve. Jelesül két esemény rendítette meg a közel béke iránti hiedelmet : 1) Nesselrode gróf körirata, az ő igen elégteleneknek talált engedvényeivel, és 2) követünknek sürgönyei Pétervárról, melyek oly alkudozásokról akarnak tudomással bírni, minek ott legnagyobb titokban folynak, s itt a legkülönbözőbb gyanitásokra nyitnak mezőt. KÜLFÖLD. Németország, Berlin, márt. 22. Két nap óta nagy parliamentünk van : a második kamarában a külügyi kérdés tárgyaltatik. A tribünökre tolongás rendkívüli. Azon még hátralevő 25 milliónak mire fordítása forog t. i. szóban, melyeket a kamara a hadkészületekre megajánlott. A bizottmány, mely a törvényjavaslat kidolgozásával megbizatva volt, igen jeles munkát szolgáltatott Manteuffel bárónak ingatag s veszélyt hozó elszigetelési politikája ellen. Az feliratot indítványozott a királyhoz, melyben az ország aggodalmai a jelen politika következményei fölött fejeztetnek ki; továbbá inditványoztaték, hogy ezen 25 milliónak használatával engedély csak 1856 évi január 1-jéig maradjon kiterjesztve. — E fölött tegnap és ma igen élénk vitázatok folytak, melyekben mind a miniszterelnök, mind pedig valamennyi párt legkitűnőbb férfiai kimeritőleg nyilatkoztak a jelen politikai situatióról. Hiányzott azonban a szónoklat lelke : t. I. Vin cke báró ur, ki sógorának rögtöni megbetegedése miatt hazautazni volt kénytelen. A szavazás ma a késő délutáni órában történt; a törvényjavaslat tökéletesen el van fogadva, úgy, mikop a bizottmány azt kidolgozta ; a királynak átnyújtandó adresszra vonatkozó indítvány azonban 184 szózattal 117 ellen viszszavettetett. A ma, öt óráig tartott vitatkozás az elfogulatlan szemlélő előtt oly gyűlésnek mutatta fel képét, melynek sem önmaga iránt bizalma, sem önmagáról tudata nincs, s melyben ellenzéki handabandák, tehetségig keserítő és epés személyeskedések, s a legparányibb és kisebbszerü parlamentárisguerilla-harcz nyomorúságai játszák a főszerepet, s hol a politikai cselekvés és parlamentáris tevékenység, mely szem előtt tartva felelősségét hatályos jelentőségének tudatával is bir, már eleve nem vétetik tekintetbe, s így mindazok részéről is kell hogy figyelem nélkül hagyassék, kik maguk a kamarához nem tartoznak. Már előre azon meggyőződésre vezettetünk, hogy ezen kamarában csak két hatalom létezik: egy hírlap, a „Kreuzzeitung,“ s ami hozzá tartozik, az respective őt képviseli a kamarában , és egyetlen egy individualitás, egyetlen egy férfiú, a westfáliai Vincke báró. A tribünék, vagyis hallgatósági helyek mindnyájan egészen az ajtóküszöbig tömve valának; az első kamara tagjait befogadó tribünén, továbbá a diplomatakar tribünején, hol a török követség egy tagja is jelen volt, s az udvar számárakijelölt tribünön, melyen többek közt Wrangel tábornok is vola szemlélhető, szokottnál nagyobb számu hallgatóság gyűlt össze. A terem egész belsejében nyílt titok és kicsinált dolog volt, hogy sem az indítványozott adresse, sem a bizottmány javaslata nem fog keresztül menni, s a helyismerők csak azt feszegették, mily nagy leend a kormány melletti többség. Egy parliamentáris vitázat, mely azon meggyőződésben foly, hogy a szavazás eredményét a legfényesebb beszéd sem változtathatja meg, mindamellett nagyjelentőségű és jó hatású lehet; egy szavazás még nem világítélet; s egy kisebb szám sokszor daczára annak, hogy leszavaztatik, sőt azon pillanatban, midőn a többség azt leszavazza , leghatalmasabb, s a győzelemhez legközelebb áll. — Ámde ehez mindenelőtt szükséges, hogy a kisebbség tudja, mit akar és tehet, s hogy általában valami elhatározottat akarjon. Ez pedig az oppositiónál a kormány- előterjesztvénynyel szemközt tökéletesen hiányzik. Amint a kamara s ennek választótörvénye keletkezett, arról épen nem lehet szó, hogy a kamara miniszterváltozást előidézni, vagy külpolitikát csinálni szándékoznék. A discussión miniszterelnöknek egy a tárgyra nézve rövid, de különben meglehetős hosszú előadásával kezdődött, melyről majdnem azt mondhatnék, mit a porosz kormánynak a keleti kérdésbeni magatartásáról, t. i. hogy az, mi a létező viszonyok közt magában véve tisztán a helyzetet illeti, a fődologban megfelelő, de a kivitelben nem kielégítő, és káros azon hatás által, melyet egy messzevitt hallgatag visszatartózkodás gyakorol. , Manteuffel úr argumentatiója nem volt semmi sem pedig fényes; az addresse javaslat sajátlagos velejére, mely eléggé himeretlenül fejezi ki, hogy a kormány politikája az utolsó tíz hónapban a kellő szilárdság hiányát tünteté ki, épen nem is bocsátkozott, hanem a kérdést egy inkább személyes térre igyekezett átjátszani. Mi tehát ideiglenesen a miniszteri beszéd zársorainak közlésére szorítkozunk, melyben Manteuffel úr következőkép nyilatkozott: „Uraim ! Ily adresse által valami újat mondani nem lehet önök szándéka. Ama szándék marad tehát csak főn, hogy a kormány ellen rászólást fejezzenek ki, s itt felszínre merül az, mi a tudósításnak ama kiemelt pontjában a személyek kérdésének neveztetett. De ha ezen eset forog fen, miért nem akarják nyíltan kimondani, miért nem akarják ő felsége elé terjeszteni azon kérést, hogy minisztereit, vagy legalább azt, ki a külügyeket vezeti, bocsássa el ? Ez a kamarábani szavazást lényegesen könnyíteni fogja, egyszersmind megfelelni ama szabadelműségnek, melyet önök bizonyosan szinte kötelességül ismernek el. Mindenesetre súlyos vádak terhelhetik a minisztériumot; a béke még fenáll; a múlt évben megajánlott 30 millió még korán sincs kiadva; a porosz hadsereg még nem kelt téli hadjáratra; betegségek még nem ritkítolták sorait; Poroszország szabad önelhatározása még lekötve nincs; ámde mindezek, a bizottmány többségének nézete szerint merő csekélységek. A nagy veszély — s ezt a többség csalhatlan bizonyossággal látja — már közeledik ; a minisztérium maga részéről igazolhatlan módon idézi azt elő. — Épen ezen politikai felfogást lehetne félénknek s kevés önbizalmat tanúsítónak nevezni; utalhatnánk ellenben 500.000 emberre, kik az országot védelmezni készek, de meglehet, hogy azon felfogás az önöké, akkor — s erre kérem önöket — mondják ki nyíltan. A bizottmány által indítványozott indirect rászólással, azon a megtörtént fölötti szerény vállvonitással önök Poroszország politikáját megszilárdítani nem fogják, sőt inkább csak gyöngítik. Azért sürgetőleg kérem önöket, hogy bizottmányuk első indítványát ne fogadják el. És ha mégis megtennék, úgy kívánni fognám, hogy inkább mindkét bizottmányt javaslat fogadtatnék el, mert bármily sokatt hozhatni is föl azok belső logikai összefüggése ellen, a korona és ország legalább tudni fogná, mit kelljen ily végzéstől tartania.“ A kamarai szónoklatok közöl csak kettőt idézünk. Reichensperger (katholikus, ellenzéki, középbal, köllni követ): Múlt évben a jobb oldali urak a hitelt „sans phrase“ megajánlották volna, ezúttal még vissza is utasították, vagy legalább azt avec phrase, t. i., mint a tudósítás mondja, „teljes bizalommal,“ sőt talán még „vak bizalommal“ is megajánlani akarták. A kamarától