Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)

1855-04-01 / 1518. szám

anyagi ügyek­ tárgyai, pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : m­intá­ a 8-ik szám 75—1518 1855. hatodik évi folyam. ELÓFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. | Follávre 10 „ — „ „ | Ffldvre . 8 frt — kr. p. A havi elöfixetés , n­int a | Évnegyedre 4 frt — kr. p. Hifflonklad­­e 1 a d­i­k­la­­ megszflnt.­­ Szerkesztési Iroda: ürlatoza 8. az. A lap politikai tartalmit illető minden koirás a SZERKESZTŐ-HTVATALHOZ: __________________________ Bérmentetlen levelek, csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések 51 ha­sábos petit-sora 4 pgC kraj­cárjával siámíttatik. A be­­igtatási ■ 10 pengő kinyi külön bélyegdíj előre lesie­tendő a magánviták őt ha­sábos sora 5 pengő krajcsár­jával siámíttatik. — A felvé­­­teli díj szinte mindenkor élőn­re lesietendő a Vasárnap, ápr­ 1-jén HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Hegyelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és ünnep utáni napokat kivéve ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Jele Buda, mart. 31. Boldogult Főherczegasszony Mária Do­rothea , cs. k. Fensége magas hullájának ün­nepélyes kitétele a cs. k. várpalota középosztá­lyának földszinti teremében a következő napok­ban és órákban történik : April 2-án délutáni 2 órától esti 6 óráig. April 3-án reggeli 8 órától esti 5 óráig. April 4-én reggeli 8 órától délelőtti 11 óráig. Megtörtént beszentelés után a magas hulla szerdán 1 órakor délután az említett teremből ünnepélyes menetben a vártéren át a cs. k. sír­boltba leendő eltétel végett átvitetendik. Peat, mart. 31. © Néhány hó múlva a szent szövetség neve negy­ven éves lesz; maga a szövetségi okmány legfölebb még mint történeti adatemlék létez, mert hiszen czélja, érvénye, jelentősége rég elenyészett. Néhány hét múlva több fejedelem találkozása van kilátásba helyezve Párisban, ugyanazon helyen, hol negyven éve a szent szövetség köttetett, s több mint valószínű, hogy e találkozás eredményének hordereje gyakorlatibb s igy tartósabb leend, mint az előb­bié vala. Négy évtized óta a korviszonyok hatalmasan változ­tak s velők a közczél, az eszközök, a tényezők. 1815-ben, a Bourbonok restauratiójának első évé­ben, a forradalmi és császársági harczokból győztesen felmerült három fejedelem, az ausztriai és orosz csá­szár s a porosz király arra szövetkezett, hogy jövőre minden esetben egymásnak védelme­ és segé­lyére legyenek. A szövetségnek —bár ki nem mondott de nyíltan érthető — czélja a forradalmi és napóleoni eszmék vég­elfojtására volt irányozva s igy igen ter­mészetes, hogy az ezen rugók által megrázott és szer­tezilált korszakban Európa minden kormánya sietett a szövetséghez csatlakozni békéje biztosítása végett — kivéve a csatlakozásra fel nem szólított szentszéket s a Portát, továbbá Angliát, melynek királya felelős mi­niszter részvéte nélkül nem szerződhetett. E szövetség azonban inkább eszméken, érzelme­ken s egyéni meggyőződéseken, mint anyagi közér­dekeken s a népek irányzata­ és követeléseinek te­kintetbe vételével— alapult s a közvélemény előtt nem volt népszerűsége, mert az egymásnak ,minden e­s­e­t­b­e­n i­­ segélyezés értelme kétféle ma­gyarázatot látszott engedni. De gyakorlati sem volt e kötés, mint ezt az 1827—ki szerződés a görög ügyben, hol Oroszország —Ausztria és Poroszország beegyezése nélkül járt el, — továbbá a júliusi forra­dalom és az 1834-ki négyes szövetség Anglia, Por­tugália, Franczia­ és Spanyolország közt, bizonyitá. Az 1848-ki február s 1850 dec. 2-ka végkép levonta a szent szövetséget, mert hiszen épen az, mi ellen egykor alakult, a napóleoni uralom egész Európa ál­tal el len ismerve. 1854-ben a szövetség negatiója tényleges térre ment át. Francziaország császárja s ama család tagja, melyet az 1815-ki győztesek a trónról örökre szám­űztek, háborúban állt Oroszországgal s Ausztria és Poroszország semleges viseletével, sőt az első a de­cemberi szerződéssel tanusstá, hogy a restauratio ok­mányát avult holt betűnek tekinti. Az új európai szövetkezés szüksége azonban na­gyobb jelenleg, mint az első császárság végszakában volt. Európa szabadsága, polgárisulása, jövője függ et­től. Egyiránt érzik ezt a kormányok és népek, s épen mivel ez utóbbiak anyagi közérdeke a békét követeli, ez pedig mennél erélyesebb háború által, annál gyorsabban lesz elérhető, épen ezért Európa népei nyugattól keletig, örömmel üdvözlendik a szövetséget, mely egyesült lo­bogóit a szabadság, polgárisulás és korszerű haladás jelszavaival viendi az észak óriása ellen, ki roppant mérvű léptei alatt a nemzetek és kormányok függet­lenségét eltiporni s tengerre és szárazra kinyújtott karjaival világrészünk határait elzárni igyekezett. Szükség leend­e e szövetségre a bécsi békeérte­kezletek bevégezte után is s a mivelt világ a fejedel­mek háboru-congressusába vesse-e majd bizodalmát — ez hia elébb nem, úgy hisszük tudva lesz akkor, midőn Nagybitannia királynője a tuileitákban adandja vissza a napoleonidák st. jamesi látogatását. SZÉKELYFÖLD. Háromszék, mart, Végén. II. Előbbi levelem végén említést tevek azon szo­morú jelenségekről, melyek kiáltólag szükségelik, hogy Erdélynek e világtól távol eső szögében iskolák állíttassanak s rendeztessenek. Most kissé bővebben akarok ezek közöl némelyeket érinteni. Ki Háromszéket a közelebbi évek folyta alatt figye­lemmel kísérte, vagy a­ki azt mostani a tíz év előtti állapotában összehasonlítja, lehetetlen elszomorodás nélkül néznie, mily erkölcsi s anyagi sülyedés örvényei felé közeleg. A szellemi létnek sok tekintetben alapja az anyagi lévén, bocsássuk ezt előre. Háromszék a természettől sok tekintetben megál­dott kis ország. Borról ugyan mit sem tud, ha Erdély­ből vagy Moldvából nem hozza, de búzája s más ga­bona nemei jól és bőven teremnek. Fában dúsgazdag. Folyója van annyi, mennyi malmainak kell. Fürdői bő­ven. Levegője egészséges. Vidéke gyönyörű. De né­pessége túlságos. E kis téren, mely a magyarországi alföldön két város határa volna s 30—40 ezer embert tartana, itt 4 város, 100 falu s bennük 70 ezer ember van. Természetes, hogy minden talpalatnyi földet gon­dosan meg kell mivelnünk, terményeinket ipar és ke­reskedés által kell sokszoroznunk, ha élni akarunk. Miveljük is, tűrjuk a földet eléggé, s bár az okszerű gazdaság és az újabb földmivelési rendszerek itt tö­kéletes terra incognita — senki sem mondhatja, hogy a háromszéki ember hanyag földmivelő lenne. Igaz, hogy okszerűen alkalmazva váltó gazdaságot, a trá­gyázás újabb módjait stb. több terményt lehetne kicsi­karni a jóltevő Ceres kezeiből, de mindamellett Há­romszék, midőn Csiknak is jelentékeny mennyiségű busát s rozsot ad, (bár Moldovából többet hoz be,) elmondhatja, hogy a neki adatott kevés talentum körül meglehetősen forgolódott. De a­mi az ipart illeti, ab­ban már felette gyengén állunk, egykét városunk pol­gársága szüntelen­ kereskedést folytat ugyan Brassó és Moldva közt, de hogy saját terményeinket gyáripar által tudjuk értékesebbekké tenni, s azoknak az egy­szerű eladáson kívül más piac­­ot keresni, ahol épen nem értünk. Egyetlen iparág, mit valóban napról napra gyarapodni látunk, a szeszgyártás, magyarán szólva pálinkafőzés. De kik kezén van ez is ? Ki veszi belőle a valódi hasznot? A jobb birtokosok állítanak-e egyen­ként vagy társulatilag vagy egy nagyobbszerü szesz­gyárt, mely a betolakodott zsidóság kezéből kivegye a hasznot, s a föld népe termesztményének is biztos irt adjon ? Vagy nem lehetne-e egy gőzmalom, egy ha­­muzsir-gyár, egy kőszén-bánya eszméinek valósulást szerezni ? Gróf Mikes Benedeknek a Bodrai havasok közt uj üveggyára megnyílt s növekedő szép hasznot hajt; hányan követik példáját? S midőn anyagi érdekeink valódi felfogása körül ily csüggeteg csökönyösséget tapasztalunk, lehetetlen hogy szemeinket a birtokos osztály (az eddigi nemes­ség) felé aggodalommal ne fordítsuk. A legjobb csalá­dok vagyonilag sülyedőben vannak, s bizony nem kell fél század és kik ma Háromszék előkelőinek nevezik magokat, azokkal lesznek egy sorban, kiket ma lenéz­nek. Mi ennek oka ? A székely nép tán legnagyobb mértékben bir a magyar faj egyik jó sajátságával : a szaporasággal. Ritka, úgynevezett úri család, hol egy sereg ifjú csemetét, nagy reményű urfiak és kisasz­­szonykák egész csoportját ne találnék. De ezen csalá­dok még nem tudnak kibontakozni azon régi nemesi el­ítéletből, hogy az egyetlen tisztességes és úri em­berhez illő életmód az, ha birtoka után él; előttük a ki szellemi munkássága s esze által keresi ke­nyerét, megvettetésnél egyébre nem számíthat. Így lesz aztán, hogy a kis urfiak, miután Udvarhelyt vagy Brassóban egykét’iskolát kitanulnak s néhány padba befaragták a nevüket, szépen felcseperednek, meg tudják különböztetni a rozsot a búzától, a kopót az agártól, a nyulat a fogolymadártól s ennyire terjed minden tudományuk. Akkor aztán meghal az öreg te­kintetes ur, megoszlik a szép vagyon, a 100—200 köb­lös földből fiúk és leányok egyenlően osztozván jut egynek egynek 20—30 köbölnyi, — a miből persze urilag élni nem lehet, szegény ember módjára pedig nem tudnak. Hogy valamelyik tekintetes ur orvosi, mérnöki, papi vagy ipari pályára képeztetné fiát, az fájdalom felette ritka példa s méltóságon alulinak ta­­láltatik. S pedig ha a családok vagyoni jóllétének és méltóságának fentartása a czél, nem jobban el lehet­ne-e azt érni úgy, ha a sok gyermek közöl egy kettő a gazdaság folytatására, a többi más pályákra szánná magát, s az osztozáskor az együtt maradó vagyonból amazok kielégítnék ezeket? De ezt az egyszerű dol­got oly bajosan tudja megérteni a magyar ember! így szállanak alább napról napra a vagyonosabb családok, s midőn náluk, természet szerint az értelmiséget is ke­resnék, a műveltségből alig találunk egyebet annak kalmázánál s az ezzel együtt járó felfuvalkodott­­ságnál. A székely úr rendkívül vendégszerető, s ősi jelle­münk ezen szép vonása tán sehol nagyobb mértékben, egész a tulságokig fel nem található, mint épen Három­széken. De azon öszvejöveteleknél, melyekben itt családi ünnepélyek alkalmával vagy csak minden á­propos nélkül is megjelenünk, ismét a vagyon­fo­­gyasztó oktalan pazarlással, nemes élvezet nélküli dor­bézolásokkal találkozunk. Erkölcsi oldalát a dolognak most nem fejtegetem, csak egyedül a vagyoni romlás felé fordítom a figyelmet, mely innen fenyegetőleg kö­zeledik. Szép a vendégszeretet, annak meleg tűzhelyé-*­­nél oly édes hevülni s úgy tágul a szív a közeledés­ben; — de ha annak tulságai, a kedélyt leforrázván, az anyagi jóllétet is csonkitó kicsapongássá fajulnak, — igérhetünk-e emelkedést, jövőt e számítás nélküli fajnak ? Csodálkozzunk-e, hogy mig borra, s a lako­mák egyéb kellékeire száz forintok jutnak, könyvre s más szellemi élvre nem jut annyi krajczár ? S csodál­juk-e, ha az ilyenek igen gyakori előfordulása által megmérgezett testi és lelki erő emelkedettségre nem képes többé ? De most félbe szakítom, mert félek magam is, hogy igen erős lesz a philippica, s bár jó lelkiismerettel állíthatom, hogy igazságtalan vagy epés nem valók, meg kell jegyeznem, hogy átalánosságokban beszél­tem s a kivételeket (minek hál istennek nálunk is van­nak) nem akartam sújtani, vajha ne kivételek volnának­­ . . . Ezek közöl egy örvendetes jelenséget: Kézdiben egy kis olvasó társulat alakult, nagyobbára nőkből, mely évenként mintegy 200 pengő forintot szánt könyvek hozatalára s különösen a magyar iro­dalom pártolására. Lehetlen végül nem emlitenem, a múlt hóban egy dévai levél tiszt. Dáné urat a székely föld hirhedett Melanchtonának nevezi. Melanchon, édes Kenyérvizi ur, nagy ember volt, s három század megtartotta ne­vét; vigyázzunk a hyperbolákkali élésben, s ezért bá­tor vagyok (D.ur érdeméből levonni nem akarva) Ke­nyérvizi urnak a „nil admirali“ kissé tán fagyos de józan elvét ajánlani. Mielőbbi viszontlátásig. 100. A ROM TITKAI* Regény. Irta Eszther, stb. szerzője. Kor és tér. Mikor a római augur jóslani készült, a rituussal ki­jelölte a tért, az úgynevezett templomot, mely közt a madarak röptéből megmondja a jövőt. Nekünk szerényebb feladatunk van, mert nem a böl­csen leplezett jövőt, hanem a múltat tárjuk fel, midőn horunknak annyi végzetes, annyi kétes és szomorú éveiből néhányat előtérbe léptetünk. De miként az augur hajdan, úgy mi is kijelöljük a tért s rövid vázlatát függesztjük ide azon kornak, melyben elég változatos eseményeink lefolytak. E része előadásunknak mint bevezetés vagy mű­kitétellel — mint tárlat — expositio — tekintendő.Ez időben, 1717-ben, Spanyolhonban egy neveze­tes férfiú élt, Julius Alberoni bibornok, telj­hatalmú s mindenható minisztere V-dik Filep spanyol királynak. Történetünk pillanatig sem időzik az ibériai félszi­geten, de e férfiúnak sokkal több befolyása volt egész Európára s következőleg honunk sorsára is, minthogy mellőznünk lehetne róla annyit mondani, mennyit ese­ményeink korának jellemzésére említenünk elkerül­hettem Kevés emberrel játszott a sors különösebben, mon­danék szeszélyesben, mint ezen emberrel, ki darab ideig Európa jövőjét tartotta kezeiben, vagy határo­zottabban szólva — vezette az örvény felé. Fiatalabb korában, Vendôme herczeg udvarában, azon eszes és elmés bohóczok egyikének szerepét ját­szotta, kik — itt ott a múlt századokban császári s ki­rályi udvaroknál is láttattak; kiket, ha néha tagjaikat tarka öltöny, fejeiket csörgősipka födte, senki sem tartott őrülteknek. Alberoni távolról sem tartozott ugyan e kiváltságos bérruhás igazmondók sorába; de talán mindegyiknél ezek közöl több tapintattal s több hatással bírt. Nemcsak Vendôme herczegnek volt megbízottja, sőt tanácsosa sokban mi nem tanácsos, hanem a nőnem szivét és bizodalmát is meg tudta nyerni s a mi több — magát nélkülözhetlenné tenni. Ursini herczegnő, ki ez időt megelőző években V. Fü­löp , következőleg Spanyolország felett uralkodott, kárára és vesztére téve e tapasztalást. — Mert Albe­roni a spanyol udvarhoz menvén, nemcsak egészen meg tudta e nőt nyerni, hanem ezen előnyt arra is hasz­nálta, őt megbuktatni, s igy előkészíteni az utat, hogy a bájos Eliza Farnesének, V-dik Filep nejének bizo­dalmához juthasson. — Ez neki annyira sikerült, mikép a szép igu királyné nem ismert más akaratot, mint az Alberoniét, ki e mesterfogásával hányatott, viszontag­ságteljes életének — a királyné által befolyásolt, sőt vakon vezetett V. Filep felett is képes lön uralkodni. Csodásan tudta főleg az élénk uralkodni vágyó nőnek nagyravágyását és büszkeségét kiaknázni.— Ragyogó szik­ekben tüntette eléje ama Spanyolországot, melynek határán az ó és új világban a nap soha le nem áldozik. — Lehetőnek s könnyen kivihetőnek erősité, az erre igen is jól előkészített s előhangolt király s királyné előtt — Spanyolországot újra azon fényre s terjedt­ségre emelni, minő az örökösödési háború s a rastadti béke előtt volt. A királyné — mert ez határozott — hévvel ragadta meg a tervet, s a módokról, azt kivinni, a már bíbor­­nokká avatott s első rendű granddá kineveztetett Al­beroni gondoskodott. Rómában ekkor XI. Kelemen viselte a hármas koro­nát, ezt kellett legelőbb is megnyerni. — Alberoni azt erősítette a római pápa előtt, hogy a kereszténység ellenségei, a törökök ellen akar egy hajórajt felkészí­teni s igy azoknak megsemmisítését előidézni. — A pápa hitt, s Alberoni három évre engedelmet nyert ti­zedet venni a papságtól s e mellett a pápa két bullát bocsátott ki, melyek által V-dik Filep fel lön hatal­mazva, nevezetes pénzösszegeket felvenni, nemcsak a spanyol papságtól, hanem Indiában is. E buzgóságának köszönhette Alberoni a bíbornoki méltóságot. 1717-ben aug. 22-kén Leade­r-dik Filep nevé­ben elfoglalta a hatalmas miniszter által alkotott hajó­rajjal Sar­diniát. Egész Európa megütközött e nyilvános, erőszakos feltörésén a rastadti békekötésnek, s azon, hogy Vidik Filep nem a hitetlenek, hanem keresztény fejedelmek ellen vezeti hajóhadát. E váratlan eseménynek lehet köszönni, hogy a meg­tört török hatalommal, a körülmények és viszonyok­hoz képest korán sem előnyös béke köttetett Passaro­­vicznál. Alberoni az első szemfényvesztés, talán ijedtség s rémület után, melyet rögtönözött fellépése s ez által tett hadüzenete okozott, bebizonyította, hogy azon eredmény ellenkezőjéhez jutott, melylyel a könnyen hivő Eliza Farnesét kecsegtette. Spanyolország egész Európát fegyverben látta nem sokára maga ellen , s a négyes szövetséget szoros ügyességben, korlátokat szabni elhízott terjeszkedési vágyának. Alberoni megbukott egy vele rokonszellemű, de ár­­mányos ellenség cselszövényei által, ki nem volt más, mint Dubois a hires és hírhedt franczia miniszter; ki Laura Piscatori — a spanyol királyné meghitt ném­­bere által — tudta Eliza Farnese szemeit megnyittatni, s vele ármányos tanácsadóját megismertetni. Alberoni hirtelen s váratlanul, megfosztatva hivata­lától, majdnem csúfosan szetett a Pyrenceken át. A szövetkezett hatalmasságok is túlbecsülték a ve­szélyt, melyet a bíbornok által felidézett harcz­­ön ké­pes okozni. — Leade elfoglalta ugyan Siciliát is, de az angol admirál B­i­n­g Capo Passaro mellett szétverte a spanyol hajórajt. Alberoni bukását a béke követte s nem sokára azu­tán Europa egy más küzd homoknak, a diploma­­t­­­a­­­n­a­k, sorompóit látta felnyílni. De közelítsük meg a helyet, hol különösen Magyar­­ország sorsa és jövője felett folytak a békeértekez­letek. Passarovicz közelében, szabad ég alatt, fényes sát­rakban gyűltek össze Vi­dik Károly császár megbí­zottjai számos kísérettel: gróf Virmont Dámián s a bécsi főhaditanács ülnöke Tallmann Mihály; a velen­­czei köztársaságot Ruzzini képviselte, míg a török szultán megbízottaiul Ibrahim agát és Mahomet effen­­dít küldötte.­­ Mint közbenjárók jelen voltak Angol­hon részéről Sutton Robert s Hollandéról Colyers Jakab. Május elején 1718-ban hüvös, de szép és tiszta na­pok sugárai alatt köttetett meg a béke rövid 24 évre, Magyarország nyugalmát s Európa egyensú­lyát biztosítandó. Ezeket előrebocsátva történetünk közvetlen érde­kében — más, t. i. a regényes térre lépünk. Azon számos családok közöl egy, mely a közelebbi múltnak zaklatott harczias éveiben igen sokat szenve­dett, a hires Czobor család volt — hires mind hadias ősöktöl öröklött nevére, mind terjedt birtokaira nézve. Mondjunk e családról annyit, mennyi ismétlésektől s visszatérésektől megóvand s könnyitni képes esemé­nyeink gyors lefejtését. Ez időben Magyarországban két szobor élt: M­á­r­k az udvari ajtónálló s négy évvel később tagja a Po­zsonyba összehívott országgyűlésnek, s Czobor Pál, egy a leggazdagabb egyszersmind legsajátosb emberek közöl Magyarországon. — Egy harmadik, Czobor látván, 1706-ban halt meg; de özvegye Frangepán Ilona élt. Ugyanezen Istvánnak fia Elemér, vélt örököse minden férfiút illető Czobor birtokoknak, Nándor-Fe­­hérvár alatt esett el, s igy fiatal Czobor 1718-ban a férfiú ágon egy sem létezett. Czobor Márknak neje Sár­a élt, de csak egyetlen leánya volt: 11 m­a. Czobor Pál évek óta gyermektelen özvegy a Czobor család egy más ágából, a béke után hol Londonban hol Párisban élt, de minden évben néhány hónapot töltött Magyarországban. Czobor Istvánná, a felebb említ­ett Ilona, ember­­gyűlölő magányban fonta tovább napjait.­­ Egyetlen gyermeke A­u­r­é f­i­a a budai apáczakolostorban nö­vekedett, s miként Czobor Ilma, a 16-dik évet töl­tötte be. Mind­ezen tagjaival e családnak meg fogunk is­merkedni. A nevezettek közöl Czobor Márk volt az, a­ki aránylag a szathmári s passaroviczi békét megelőző napokban legkevesebbet vesztett, de igen rosz gazda volt; csak mióta a nándorfehérvári csatában elesett Czobor Elemér férfiút illető javait, anyjának özvegyi tartását kivéve öröklötté, örülhetett nagyobb jövede­lemnek s élhetett újra a megszokott fénynyel.­­ Mi­vel azonban Czobor Istvánné, részint az özvegyi tar­tást, részint a számos beruházások árát követelte, s vonakodott a birtokot kiadni kezéből. Czobor Márk az akkori s még későbbi időknek is szellemében elfo­g­­lalta a jószágokat, így a kereset megfordult, s Czobor Márk, noha erő­szakosan, de birtokban lévén, Czobor Istvánnénak kellett ellene pert indítani. Czobor Márk ennyi jószág birtokához jutván, foly­tatta fényes, majdnem pazar színezetű háztartását, mely neki szintúgy mint nejének kedvelt lényei közé tartozott. Czobor Istvánné volt az, ki aránylag legtöbbet vesz­tett a hont zaklató viszályok közben; ehhez járult költséges és oly nagy hatalmú rokon ellen mint Czo­bor, kétséges, vagy legalább elláthatlan ideig tartható pere, Elemérnek — mostoha fiának — halála óta, mert Ilona Czobor Istvánnak második neje volt, s Ele­mér első nejétől született. Hogy Frangepán Ilona, vagy miként a nép e nőt nevezte, haragos Ilona s Czobor Márk és csa­ládja közt, a gyülölséget megközelítő feszültség lé­tezett — alig szükség mondanunk. Czobor Istvánnénak jövedelme egy harmadra apadt

Next