Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)
1855-04-01 / 1518. szám
anyagi ügyek tárgyai, pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : mintá a 8-ik szám 75—1518 1855. hatodik évi folyam. ELÓFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. | Follávre 10 „ — „ „ | Ffldvre . 8 frt — kr. p. A havi elöfixetés , nint a | Évnegyedre 4 frt — kr. p. Hifflonklade 1 a dikla megszflnt. Szerkesztési Iroda: ürlatoza 8. az. A lap politikai tartalmit illető minden koirás a SZERKESZTŐ-HTVATALHOZ: __________________________ Bérmentetlen levelek, csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések 51 hasábos petit-sora 4 pgC krajcárjával siámíttatik. A beigtatási ■ 10 pengő kinyi külön bélyegdíj előre lesietendő a magánviták őt hasábos sora 5 pengő krajcsárjával siámíttatik. — A felvételi díj szinte mindenkor élőnre lesietendő a Vasárnap, ápr 1-jén HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Hegyelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és ünnep utáni napokat kivéve ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Jele Buda, mart. 31. Boldogult Főherczegasszony Mária Dorothea , cs. k. Fensége magas hullájának ünnepélyes kitétele a cs. k. várpalota középosztályának földszinti teremében a következő napokban és órákban történik : April 2-án délutáni 2 órától esti 6 óráig. April 3-án reggeli 8 órától esti 5 óráig. April 4-én reggeli 8 órától délelőtti 11 óráig. Megtörtént beszentelés után a magas hulla szerdán 1 órakor délután az említett teremből ünnepélyes menetben a vártéren át a cs. k. sírboltba leendő eltétel végett átvitetendik. Peat, mart. 31. © Néhány hó múlva a szent szövetség neve negyven éves lesz; maga a szövetségi okmány legfölebb még mint történeti adatemlék létez, mert hiszen czélja, érvénye, jelentősége rég elenyészett. Néhány hét múlva több fejedelem találkozása van kilátásba helyezve Párisban, ugyanazon helyen, hol negyven éve a szent szövetség köttetett, s több mint valószínű, hogy e találkozás eredményének hordereje gyakorlatibb s igy tartósabb leend, mint az előbbié vala. Négy évtized óta a korviszonyok hatalmasan változtak s velők a közczél, az eszközök, a tényezők. 1815-ben, a Bourbonok restauratiójának első évében, a forradalmi és császársági harczokból győztesen felmerült három fejedelem, az ausztriai és orosz császár s a porosz király arra szövetkezett, hogy jövőre minden esetben egymásnak védelme és segélyére legyenek. A szövetségnek —bár ki nem mondott de nyíltan érthető — czélja a forradalmi és napóleoni eszmék végelfojtására volt irányozva s igy igen természetes, hogy az ezen rugók által megrázott és szertezilált korszakban Európa minden kormánya sietett a szövetséghez csatlakozni békéje biztosítása végett — kivéve a csatlakozásra fel nem szólított szentszéket s a Portát, továbbá Angliát, melynek királya felelős miniszter részvéte nélkül nem szerződhetett. E szövetség azonban inkább eszméken, érzelmeken s egyéni meggyőződéseken, mint anyagi közérdekeken s a népek irányzata és követeléseinek tekintetbe vételével— alapult s a közvélemény előtt nem volt népszerűsége, mert az egymásnak ,minden esetben i segélyezés értelme kétféle magyarázatot látszott engedni. De gyakorlati sem volt e kötés, mint ezt az 1827—ki szerződés a görög ügyben, hol Oroszország —Ausztria és Poroszország beegyezése nélkül járt el, — továbbá a júliusi forradalom és az 1834-ki négyes szövetség Anglia, Portugália, Franczia és Spanyolország közt, bizonyitá. Az 1848-ki február s 1850 dec. 2-ka végkép levonta a szent szövetséget, mert hiszen épen az, mi ellen egykor alakult, a napóleoni uralom egész Európa által el len ismerve. 1854-ben a szövetség negatiója tényleges térre ment át. Francziaország császárja s ama család tagja, melyet az 1815-ki győztesek a trónról örökre száműztek, háborúban állt Oroszországgal s Ausztria és Poroszország semleges viseletével, sőt az első a decemberi szerződéssel tanusstá, hogy a restauratio okmányát avult holt betűnek tekinti. Az új európai szövetkezés szüksége azonban nagyobb jelenleg, mint az első császárság végszakában volt. Európa szabadsága, polgárisulása, jövője függ ettől. Egyiránt érzik ezt a kormányok és népek, s épen mivel ez utóbbiak anyagi közérdeke a békét követeli, ez pedig mennél erélyesebb háború által, annál gyorsabban lesz elérhető, épen ezért Európa népei nyugattól keletig, örömmel üdvözlendik a szövetséget, mely egyesült lobogóit a szabadság, polgárisulás és korszerű haladás jelszavaival viendi az észak óriása ellen, ki roppant mérvű léptei alatt a nemzetek és kormányok függetlenségét eltiporni s tengerre és szárazra kinyújtott karjaival világrészünk határait elzárni igyekezett. Szükség leende e szövetségre a bécsi békeértekezletek bevégezte után is s a mivelt világ a fejedelmek háboru-congressusába vesse-e majd bizodalmát — ez hia elébb nem, úgy hisszük tudva lesz akkor, midőn Nagybitannia királynője a tuileitákban adandja vissza a napoleonidák st. jamesi látogatását. SZÉKELYFÖLD. Háromszék, mart, Végén. II. Előbbi levelem végén említést tevek azon szomorú jelenségekről, melyek kiáltólag szükségelik, hogy Erdélynek e világtól távol eső szögében iskolák állíttassanak s rendeztessenek. Most kissé bővebben akarok ezek közöl némelyeket érinteni. Ki Háromszéket a közelebbi évek folyta alatt figyelemmel kísérte, vagy aki azt mostani a tíz év előtti állapotában összehasonlítja, lehetetlen elszomorodás nélkül néznie, mily erkölcsi s anyagi sülyedés örvényei felé közeleg. A szellemi létnek sok tekintetben alapja az anyagi lévén, bocsássuk ezt előre. Háromszék a természettől sok tekintetben megáldott kis ország. Borról ugyan mit sem tud, ha Erdélyből vagy Moldvából nem hozza, de búzája s más gabona nemei jól és bőven teremnek. Fában dúsgazdag. Folyója van annyi, mennyi malmainak kell. Fürdői bőven. Levegője egészséges. Vidéke gyönyörű. De népessége túlságos. E kis téren, mely a magyarországi alföldön két város határa volna s 30—40 ezer embert tartana, itt 4 város, 100 falu s bennük 70 ezer ember van. Természetes, hogy minden talpalatnyi földet gondosan meg kell mivelnünk, terményeinket ipar és kereskedés által kell sokszoroznunk, ha élni akarunk. Miveljük is, tűrjuk a földet eléggé, s bár az okszerű gazdaság és az újabb földmivelési rendszerek itt tökéletes terra incognita — senki sem mondhatja, hogy a háromszéki ember hanyag földmivelő lenne. Igaz, hogy okszerűen alkalmazva váltó gazdaságot, a trágyázás újabb módjait stb. több terményt lehetne kicsikarni a jóltevő Ceres kezeiből, de mindamellett Háromszék, midőn Csiknak is jelentékeny mennyiségű busát s rozsot ad, (bár Moldovából többet hoz be,) elmondhatja, hogy a neki adatott kevés talentum körül meglehetősen forgolódott. De ami az ipart illeti, abban már felette gyengén állunk, egykét városunk polgársága szüntelen kereskedést folytat ugyan Brassó és Moldva közt, de hogy saját terményeinket gyáripar által tudjuk értékesebbekké tenni, s azoknak az egyszerű eladáson kívül más piacot keresni, ahol épen nem értünk. Egyetlen iparág, mit valóban napról napra gyarapodni látunk, a szeszgyártás, magyarán szólva pálinkafőzés. De kik kezén van ez is ? Ki veszi belőle a valódi hasznot? A jobb birtokosok állítanak-e egyenként vagy társulatilag vagy egy nagyobbszerü szeszgyárt, mely a betolakodott zsidóság kezéből kivegye a hasznot, s a föld népe termesztményének is biztos irt adjon ? Vagy nem lehetne-e egy gőzmalom, egy hamuzsir-gyár, egy kőszén-bánya eszméinek valósulást szerezni ? Gróf Mikes Benedeknek a Bodrai havasok közt uj üveggyára megnyílt s növekedő szép hasznot hajt; hányan követik példáját? S midőn anyagi érdekeink valódi felfogása körül ily csüggeteg csökönyösséget tapasztalunk, lehetetlen hogy szemeinket a birtokos osztály (az eddigi nemesség) felé aggodalommal ne fordítsuk. A legjobb családok vagyonilag sülyedőben vannak, s bizony nem kell fél század és kik ma Háromszék előkelőinek nevezik magokat, azokkal lesznek egy sorban, kiket ma lenéznek. Mi ennek oka ? A székely nép tán legnagyobb mértékben bir a magyar faj egyik jó sajátságával : a szaporasággal. Ritka, úgynevezett úri család, hol egy sereg ifjú csemetét, nagy reményű urfiak és kisaszszonykák egész csoportját ne találnék. De ezen családok még nem tudnak kibontakozni azon régi nemesi elítéletből, hogy az egyetlen tisztességes és úri emberhez illő életmód az, ha birtoka után él; előttük a ki szellemi munkássága s esze által keresi kenyerét, megvettetésnél egyébre nem számíthat. Így lesz aztán, hogy a kis urfiak, miután Udvarhelyt vagy Brassóban egykét’iskolát kitanulnak s néhány padba befaragták a nevüket, szépen felcseperednek, meg tudják különböztetni a rozsot a búzától, a kopót az agártól, a nyulat a fogolymadártól s ennyire terjed minden tudományuk. Akkor aztán meghal az öreg tekintetes ur, megoszlik a szép vagyon, a 100—200 köblös földből fiúk és leányok egyenlően osztozván jut egynek egynek 20—30 köbölnyi, — a miből persze urilag élni nem lehet, szegény ember módjára pedig nem tudnak. Hogy valamelyik tekintetes ur orvosi, mérnöki, papi vagy ipari pályára képeztetné fiát, az fájdalom felette ritka példa s méltóságon alulinak találtatik. S pedig ha a családok vagyoni jóllétének és méltóságának fentartása a czél, nem jobban el lehetne-e azt érni úgy, ha a sok gyermek közöl egy kettő a gazdaság folytatására, a többi más pályákra szánná magát, s az osztozáskor az együtt maradó vagyonból amazok kielégítnék ezeket? De ezt az egyszerű dolgot oly bajosan tudja megérteni a magyar ember! így szállanak alább napról napra a vagyonosabb családok, s midőn náluk, természet szerint az értelmiséget is keresnék, a műveltségből alig találunk egyebet annak kalmázánál s az ezzel együtt járó felfuvalkodottságnál. A székely úr rendkívül vendégszerető, s ősi jellemünk ezen szép vonása tán sehol nagyobb mértékben, egész a tulságokig fel nem található, mint épen Háromszéken. De azon öszvejöveteleknél, melyekben itt családi ünnepélyek alkalmával vagy csak minden ápropos nélkül is megjelenünk, ismét a vagyonfogyasztó oktalan pazarlással, nemes élvezet nélküli dorbézolásokkal találkozunk. Erkölcsi oldalát a dolognak most nem fejtegetem, csak egyedül a vagyoni romlás felé fordítom a figyelmet, mely innen fenyegetőleg közeledik. Szép a vendégszeretet, annak meleg tűzhelyé-*nél oly édes hevülni s úgy tágul a szív a közeledésben; — de ha annak tulságai, a kedélyt leforrázván, az anyagi jóllétet is csonkitó kicsapongássá fajulnak, — igérhetünk-e emelkedést, jövőt e számítás nélküli fajnak ? Csodálkozzunk-e, hogy mig borra, s a lakomák egyéb kellékeire száz forintok jutnak, könyvre s más szellemi élvre nem jut annyi krajczár ? S csodáljuk-e, ha az ilyenek igen gyakori előfordulása által megmérgezett testi és lelki erő emelkedettségre nem képes többé ? De most félbe szakítom, mert félek magam is, hogy igen erős lesz a philippica, s bár jó lelkiismerettel állíthatom, hogy igazságtalan vagy epés nem valók, meg kell jegyeznem, hogy átalánosságokban beszéltem s a kivételeket (minek hál istennek nálunk is vannak) nem akartam sújtani, vajha ne kivételek volnának . . . Ezek közöl egy örvendetes jelenséget: Kézdiben egy kis olvasó társulat alakult, nagyobbára nőkből, mely évenként mintegy 200 pengő forintot szánt könyvek hozatalára s különösen a magyar irodalom pártolására. Lehetlen végül nem emlitenem, a múlt hóban egy dévai levél tiszt. Dáné urat a székely föld hirhedett Melanchtonának nevezi. Melanchon, édes Kenyérvizi ur, nagy ember volt, s három század megtartotta nevét; vigyázzunk a hyperbolákkali élésben, s ezért bátor vagyok (D.ur érdeméből levonni nem akarva) Kenyérvizi urnak a „nil admirali“ kissé tán fagyos de józan elvét ajánlani. Mielőbbi viszontlátásig. 100. A ROM TITKAI* Regény. Irta Eszther, stb. szerzője. Kor és tér. Mikor a római augur jóslani készült, a rituussal kijelölte a tért, az úgynevezett templomot, mely közt a madarak röptéből megmondja a jövőt. Nekünk szerényebb feladatunk van, mert nem a bölcsen leplezett jövőt, hanem a múltat tárjuk fel, midőn horunknak annyi végzetes, annyi kétes és szomorú éveiből néhányat előtérbe léptetünk. De miként az augur hajdan, úgy mi is kijelöljük a tért s rövid vázlatát függesztjük ide azon kornak, melyben elég változatos eseményeink lefolytak. E része előadásunknak mint bevezetés vagy műkitétellel — mint tárlat — expositio — tekintendő.Ez időben, 1717-ben, Spanyolhonban egy nevezetes férfiú élt, Julius Alberoni bibornok, teljhatalmú s mindenható minisztere V-dik Filep spanyol királynak. Történetünk pillanatig sem időzik az ibériai félszigeten, de e férfiúnak sokkal több befolyása volt egész Európára s következőleg honunk sorsára is, minthogy mellőznünk lehetne róla annyit mondani, mennyit eseményeink korának jellemzésére említenünk elkerülhettem Kevés emberrel játszott a sors különösebben, mondanék szeszélyesben, mint ezen emberrel, ki darab ideig Európa jövőjét tartotta kezeiben, vagy határozottabban szólva — vezette az örvény felé. Fiatalabb korában, Vendôme herczeg udvarában, azon eszes és elmés bohóczok egyikének szerepét játszotta, kik — itt ott a múlt századokban császári s királyi udvaroknál is láttattak; kiket, ha néha tagjaikat tarka öltöny, fejeiket csörgősipka födte, senki sem tartott őrülteknek. Alberoni távolról sem tartozott ugyan e kiváltságos bérruhás igazmondók sorába; de talán mindegyiknél ezek közöl több tapintattal s több hatással bírt. Nemcsak Vendôme herczegnek volt megbízottja, sőt tanácsosa sokban mi nem tanácsos, hanem a nőnem szivét és bizodalmát is meg tudta nyerni s a mi több — magát nélkülözhetlenné tenni. Ursini herczegnő, ki ez időt megelőző években V. Fülöp , következőleg Spanyolország felett uralkodott, kárára és vesztére téve e tapasztalást. — Mert Alberoni a spanyol udvarhoz menvén, nemcsak egészen meg tudta e nőt nyerni, hanem ezen előnyt arra is használta, őt megbuktatni, s igy előkészíteni az utat, hogy a bájos Eliza Farnesének, V-dik Filep nejének bizodalmához juthasson. — Ez neki annyira sikerült, mikép a szép igu királyné nem ismert más akaratot, mint az Alberoniét, ki e mesterfogásával hányatott, viszontagságteljes életének — a királyné által befolyásolt, sőt vakon vezetett V. Filep felett is képes lön uralkodni. Csodásan tudta főleg az élénk uralkodni vágyó nőnek nagyravágyását és büszkeségét kiaknázni.— Ragyogó szikekben tüntette eléje ama Spanyolországot, melynek határán az ó és új világban a nap soha le nem áldozik. — Lehetőnek s könnyen kivihetőnek erősité, az erre igen is jól előkészített s előhangolt király s királyné előtt — Spanyolországot újra azon fényre s terjedtségre emelni, minő az örökösödési háború s a rastadti béke előtt volt. A királyné — mert ez határozott — hévvel ragadta meg a tervet, s a módokról, azt kivinni, a már bíbornokká avatott s első rendű granddá kineveztetett Alberoni gondoskodott. Rómában ekkor XI. Kelemen viselte a hármas koronát, ezt kellett legelőbb is megnyerni. — Alberoni azt erősítette a római pápa előtt, hogy a kereszténység ellenségei, a törökök ellen akar egy hajórajt felkészíteni s igy azoknak megsemmisítését előidézni. — A pápa hitt, s Alberoni három évre engedelmet nyert tizedet venni a papságtól s e mellett a pápa két bullát bocsátott ki, melyek által V-dik Filep fel lön hatalmazva, nevezetes pénzösszegeket felvenni, nemcsak a spanyol papságtól, hanem Indiában is. E buzgóságának köszönhette Alberoni a bíbornoki méltóságot. 1717-ben aug. 22-kén Leader-dik Filep nevében elfoglalta a hatalmas miniszter által alkotott hajórajjal Sardiniát. Egész Európa megütközött e nyilvános, erőszakos feltörésén a rastadti békekötésnek, s azon, hogy Vidik Filep nem a hitetlenek, hanem keresztény fejedelmek ellen vezeti hajóhadát. E váratlan eseménynek lehet köszönni, hogy a megtört török hatalommal, a körülmények és viszonyokhoz képest korán sem előnyös béke köttetett Passarovicznál. Alberoni az első szemfényvesztés, talán ijedtség s rémület után, melyet rögtönözött fellépése s ez által tett hadüzenete okozott, bebizonyította, hogy azon eredmény ellenkezőjéhez jutott, melylyel a könnyen hivő Eliza Farnesét kecsegtette. Spanyolország egész Európát fegyverben látta nem sokára maga ellen , s a négyes szövetséget szoros ügyességben, korlátokat szabni elhízott terjeszkedési vágyának. Alberoni megbukott egy vele rokonszellemű, de ármányos ellenség cselszövényei által, ki nem volt más, mint Dubois a hires és hírhedt franczia miniszter; ki Laura Piscatori — a spanyol királyné meghitt némbere által — tudta Eliza Farnese szemeit megnyittatni, s vele ármányos tanácsadóját megismertetni. Alberoni hirtelen s váratlanul, megfosztatva hivatalától, majdnem csúfosan szetett a Pyrenceken át. A szövetkezett hatalmasságok is túlbecsülték a veszélyt, melyet a bíbornok által felidézett harczön képes okozni. — Leade elfoglalta ugyan Siciliát is, de az angol admirál Bing Capo Passaro mellett szétverte a spanyol hajórajt. Alberoni bukását a béke követte s nem sokára azután Europa egy más küzd homoknak, a diplomatanak, sorompóit látta felnyílni. De közelítsük meg a helyet, hol különösen Magyarország sorsa és jövője felett folytak a békeértekezletek. Passarovicz közelében, szabad ég alatt, fényes sátrakban gyűltek össze Vidik Károly császár megbízottjai számos kísérettel: gróf Virmont Dámián s a bécsi főhaditanács ülnöke Tallmann Mihály; a velenczei köztársaságot Ruzzini képviselte, míg a török szultán megbízottaiul Ibrahim agát és Mahomet effendít küldötte. Mint közbenjárók jelen voltak Angolhon részéről Sutton Robert s Hollandéról Colyers Jakab. Május elején 1718-ban hüvös, de szép és tiszta napok sugárai alatt köttetett meg a béke rövid 24 évre, Magyarország nyugalmát s Európa egyensúlyát biztosítandó. Ezeket előrebocsátva történetünk közvetlen érdekében — más, t. i. a regényes térre lépünk. Azon számos családok közöl egy, mely a közelebbi múltnak zaklatott harczias éveiben igen sokat szenvedett, a hires Czobor család volt — hires mind hadias ősöktöl öröklött nevére, mind terjedt birtokaira nézve. Mondjunk e családról annyit, mennyi ismétlésektől s visszatérésektől megóvand s könnyitni képes eseményeink gyors lefejtését. Ez időben Magyarországban két szobor élt: Márk az udvari ajtónálló s négy évvel később tagja a Pozsonyba összehívott országgyűlésnek, s Czobor Pál, egy a leggazdagabb egyszersmind legsajátosb emberek közöl Magyarországon. — Egy harmadik, Czobor látván, 1706-ban halt meg; de özvegye Frangepán Ilona élt. Ugyanezen Istvánnak fia Elemér, vélt örököse minden férfiút illető Czobor birtokoknak, Nándor-Fehérvár alatt esett el, s igy fiatal Czobor 1718-ban a férfiú ágon egy sem létezett. Czobor Márknak neje Sára élt, de csak egyetlen leánya volt: 11 ma. Czobor Pál évek óta gyermektelen özvegy a Czobor család egy más ágából, a béke után hol Londonban hol Párisban élt, de minden évben néhány hónapot töltött Magyarországban. Czobor Istvánná, a felebb említett Ilona, embergyűlölő magányban fonta tovább napjait. Egyetlen gyermeke Auré fia a budai apáczakolostorban növekedett, s miként Czobor Ilma, a 16-dik évet töltötte be. Mindezen tagjaival e családnak meg fogunk ismerkedni. A nevezettek közöl Czobor Márk volt az, aki aránylag a szathmári s passaroviczi békét megelőző napokban legkevesebbet vesztett, de igen rosz gazda volt; csak mióta a nándorfehérvári csatában elesett Czobor Elemér férfiút illető javait, anyjának özvegyi tartását kivéve öröklötté, örülhetett nagyobb jövedelemnek s élhetett újra a megszokott fénynyel. Mivel azonban Czobor Istvánné, részint az özvegyi tartást, részint a számos beruházások árát követelte, s vonakodott a birtokot kiadni kezéből. Czobor Márk az akkori s még későbbi időknek is szellemében elfoglalta a jószágokat, így a kereset megfordult, s Czobor Márk, noha erőszakosan, de birtokban lévén, Czobor Istvánnénak kellett ellene pert indítani. Czobor Márk ennyi jószág birtokához jutván, folytatta fényes, majdnem pazar színezetű háztartását, mely neki szintúgy mint nejének kedvelt lényei közé tartozott. Czobor Istvánné volt az, ki aránylag legtöbbet vesztett a hont zaklató viszályok közben; ehhez járult költséges és oly nagy hatalmú rokon ellen mint Czobor, kétséges, vagy legalább elláthatlan ideig tartható pere, Elemérnek — mostoha fiának — halála óta, mert Ilona Czobor Istvánnak második neje volt, s Elemér első nejétől született. Hogy Frangepán Ilona, vagy miként a nép e nőt nevezte, haragos Ilona s Czobor Márk és családja közt, a gyülölséget megközelítő feszültség létezett — alig szükség mondanunk. Czobor Istvánnénak jövedelme egy harmadra apadt