Pesti Napló, 1855. május (6. évfolyam, 1542-1566. szám)

1855-05-04 / 1545. szám

1855- hatodik" évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. FflfiVTB 10 — .9 .,­k havi előfizetés , mint a vámpnkints eladta la megeaftnt. Pesten házhoz hordva : Fílávre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p.­­ Up politika­ tartalmát illntő minden közlés a 8ZKBKESZTÓ-HIVATALH025, vi. 1 ügyel* tárgyaié pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : egyetematora 2-ik szám 102—1545 Hirdetések öt ha­­athoa petit-sora 4 pgő kraj­cárjával számíttatik. A he­­lgtattól a 10 pengő kmnyl külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Hagánvirák öt ha­sáboa sora 5 pengő krajczár­jával számíttatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor élen­te lefizetendő e Péntek, május 4-én. HIRDETÉSEK ét MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Szerkesztési iroda: Őri utcza 5-ik sz. 3-ik emelet 15-ik szám-Siiegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn ás finnep utáns napokat kivéve — tele­­vnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala az egyetemv­­ntéza takarékpénztárépület 1-ső emeletében van. Előfizetési felhívás: 3k wskE&é) Május d­u júnnus két hóna­pos folyamára. é. idékre postán küldve 3 frt. 40 kr. Budapeten házhoz hordással, 2 frt40kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivata­lában, egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénz­tár-épület 1-ső emeleten. Pesti Napló kiadó­ hivatala. VIZSZABÁLYOZÁS. *) Varano, apr. közepén. I. Ez évben mindenünnen csak az áradásokróli sok panasz s talán soha sem mondta még egy évben is annyiszor, s annyi ember: „Vizszabályozás ! jöjjön el a te országod.“ így van ez minden tavaszkor nálunk, a mint volt ezer év óta már, mióta t.i. a magyar nem­zet e hazát lakja. A baj orvoslására részünkről igen igen kevés történt. Látszik, hogy fatalisti­us, ámbár jó keresztény nép vagyunk — mert tétlen karokkal csupán a Gondviselésre támaszkodunk! Jutalmazóbb munka akármi államban alig van, mint a vízszabályozás; és midőn Magyarországban oly nagy és világos az ez által nyerendő haszon, itt ez jutalma­zóbb, mint sok más helyütt.­­ Minden szabályozásnál 3 fő és uralkodó nézet van: 1. kereskedelmi vagy na­­vigationális; 2. államgazdászati; és 3. népesítési. Ezek mind oly tényezők, melyek okosan alkalmazva, egymást mindig kölcsönösen segítik; jelesen: egy már nagyobb folyónak szabályozása által legalább tavaszkor szálak indíttathatnak, és így nyer a kereskedés,­­ mivel­­hetővé válik egy eddig csak kákát és nádat termő föld, és így nyer az államgazdászat; az eddig egészségte­len dögleletes kigőzölgések a kiszárítás által meg­szűnvén, kisebb a halálozás, és igy már ezért is; de hol a kereskedés és gazdászat — vagy ezek bár­melyike — emelkedőben van, oda máshonnét is mind­járt tódul a nép, és igy két részről nyer a népesedés. Azonban oly tényezők ezek még­is, melyek alkalma­zásban­ arányának megvannak saját határai, quos ultra citraque nequit consistere rectum, vagy más szóval : nem minden ország jólétére állnak azok egyenlő arányban, hanem minden ország saját geographiai helyzete mutatja az arányt, miben ezek a közjólétre­­ állanak, és ha az alkalmazásban ez tévesztetik, azaz, a főbb a kisebbnek helytelenül alárendeltetik, a sza­bályozás által sokszor még a közjó is többet veszít mint nyer; de ha ez így nincs is, vagyis ha nem pozitív a veszteség, az mindenesetre nem oly hasznos, mint az az alkalmazásbani kellő aranytartása által lehetett vol­na. Positiv szabály tehát itt nem lehet, hanem csak re­latív. Inkább vagy kevésbbé positív legfeljebb annyi lehet, hogy a tengerhez közelebb fekvő s azzal köz­vetlenül érintkező országokban, a szabályozásoknál uralkodóbb nézet a navigationális, míg a jobbára­ föld— mivel a, tengertől távol fekvő országokban, inkább az államgazdászati és népesítési; —és a másik pozitívum az, hogy a vasút feltalálása itt is változást idézett elő, s miután a vasút fel van találva, a szabályozásoknál általában a navigationális nézet inkább tétethetik hát­térbe, mint azelőtt. Magyarország vizeinek azon szerencsés folyásuk lévén, hogy, úgyszólván, az ország két hasonfelét a Duna és Tisza két fő folyója mossa, és a Poprádot kivéve, minden többi folyói ezekbe ömlenek, s végre a Tiszának is a Dunába ömlése által mindezek egye­sülnek; ezen különösen belkereskedésre kedvező hely­zetet tehát épen semmibe venni valóságos bűn lenne; de Magyarország a tengertől távol fekszik, és azzal közvetlen érintkezésben nincs, és így itt a szabályo­zásnál, kivált a Tiszánál, fő nézet a navigationalis mégis okszerűleg soha sem lehetett; — és minthogy — mint alább majd rájövök — a navigationalis szempont volt főbb iránynézet, az eredménytelenség és megelége­­detlenségnek egyik nem utolsó oka ez. A szabályozási eszme Magyarországon nem épen uj, mert az gyakorlatilag igen régen megvolt, b. Vécsey Miklósnak múlt évben kiadott, s e tárgyra vonat­kozó igen jeles munkája nyomán, a Báthory-csa­­lád az ecsedi vár biztosítása tekintetéből egész fo­­lyóknak mint Szamos és Krasznának, uj árkot ásatott, s azokat régi medrükből kivette, s más recipiensbe vitte. Gróf Drugeth unghi főispán szinte, az Ungh vizének egészen uj ágyat ásatott, s azt előbbi medré­ből kivette. A hollandiak már múlt század elején Ma­gyarország minden vizeit szabályozni akarák, még pedig egészen önköltségekön, a szabályozás után 50 évi hasznot kötvén ki maguknak, és ez ügy az 1723-as országgyűlésen is megfordult. Elfogultság, előítéle­tek, és szerencsétlen felekezetességi nézetek nem engedék ugyan, hogy ezen nagy terv létesült volna, de maga a szabályozás eszméje már az időtől feléledt, s a kormány által a múlt században megkezdett mun­kák tanúsítják, hogy az ki nem halt. Valamint a kormány, úgy az ország jobb fejei is mindig foglalkoz­nak e tárgygyal, de fájdalom, az irány mindig inkább vidéki mint országos volt. Berzeviczy G. a maga idejében igen jeles szepesmegyei birtokos és okos fő, mint más töb­ben, egész könyveket adtak ki e tárgyról, de mind­ezek iránya inkább vidéki, mint országos, és legalább már a jelen körülmények közt sokszor kisszerű is volt; maga Berzeviczynek rögeszméje volt, a hegyaljai bor­kereskedés előmozdítása tekintetéből, a Hernádot a Poprádba, s igy aztán ezzel összekötve a Dunajecz- Viszlába vezetni. — Több országgyűlés egyik a másik után felfogta ez ügyet, de az előadott akadályokon még is kevés volt segítve, miglen az 1836 XXV. t. sz. meghozván a kisajátítási törvényt, és az 1840. 101.cz. a szabályozásról rendszeresen intézkedvén, ez ügyre­­ egészen új időszak kezdődött. Az előadottak után a figyelmes vizsgáló előtt aka­ratlanul is azon kérdés merül fel , hogy miután oly régi időtől és törvényileg is volt gondoskodva ez ügy­ben, mi lehet oka, hogy az eredmény oly kevés, és a­mi történik, az is oly méregdrága ? Ennek több okait gondolom, de 1. Legfőbb oka az, hogy az irány kezdettől fogva vidéki volt, és midőn az ügyet a törvény vette utalma alá, az még most sem országos. Magyarország minden vizet elfogadójául (recipienséül) az ország két legnagyobb folyója, a Duna és Tisza lévén kijelölve, mindenekelőtt ezek érdemlik rala a főfigyelmet,és a szabályozás alphája kivált a tiszai vidéken, — annál inkább miután a Tiszá­val különben is országosan kevesb történt mint a Duná­val — az lett volna , hogy minden vidéki munkák meg­kezdése előtt legalább a fő és határozó pontokon, ezt kellett volna a szabályozás czéljához képest előbb elők­­észíteni; s miután ez nem történt, természetes, hogy maga a víz segítségére kevesbet lehetvén a folyam ki­képzésében építeni, az eredmény sem lehet olyan, mint különben várni lehetett volna, és már ezért annak több akadálya is van, és többe is kerül. — És ez különö­sen a Tiszánál annál nagyobb ok, — mivel 2. Az eddig történtek e czéllal öszvehangzásban nem lévén, ezek által a szabályozás jobban meg van nehezítve, mintha semmi sem történt volna. És itt kü­lönösen két dolog érdemel figyelmet,­­ egyik mint fentebb említek, az, hogy a Báthory-család által több vizek, mint Szamos és Kraszna, vetettek ki rendes ágyukból és természeti szemmel is láthatólag termé­szetellenes irányban, mint b. Vécsey munkájában elő­­adatik, töltések segítségével vitettek a Tiszába; a má­sik, hogy a tokaji vár lerontatván, ennek omladékaival a Tisza ágya betemetteték; ezek a tiszai szabályozásra a természeti állapotot megnehezítő lényeges változások, a Szamos és más vizek, ott, hol azoknak még nem kel­lett volna, a Tiszába hozatván, és annak lefolyása az om­ladékok begátlása által megakadályoztatván, mind kiképződése a folyamnak lehetlenittetett, mind pedig oly rendkívül nagy víztömeg hozatott bele, mit annak ágya — mennyiben egy meszélyesben egy steze meny­­nyiség utoljára is be nem fér — fel nem foghatott, és igy a bereghi, ugotsai, unghi, és zempléni, sőt egy részben a szathmári nagy ártér innen veszi szomorú kezdetét. 2) Oka, mint fentebb említők, hogy a szabályozás­ban, mióta az újabb időben nagyobb lendületet kapott, túlnyomó nézet volt a navigationális. Azon nagy pol­gár, vagy fájdalom most már csak élő nagyhalott, ki­nek annyi érdeme van mind a körül, mi Magyarország érdekében bár­mi tekintetben jó és nagy történt, a­ki egyedül volt hivatva a gondviseléstől Magyarorszá­got nemzeti, egyszersmind birodalmi érdekekben áta­lakítani, ezen egy ügyben nem használt, de talán még ártott is, mert ő ez ügyet mindig navigationális szem­üvegen nézte, és ezen tekintetnek minden mást alá­rendelvén, minden víz­elosztásnak elvileg ellene volt. 4) Oka az eredménytelenségnek még maga az 1840-ks törvény is; az abban felállított azon elv, hogy ki mint részesül a haszonban, azon arányban része­süljön a teherben is, örök igazság, de két szempont­ból a gyakorlati élet megmutatta, hogy ennek is meg­vannak maga hiányai : — egyik a magánérdekek sze­replésének utat nyit, másik a nagyobbszerű vállalatok iránt, a­mik nélkül pedig kivált nagyobb folyam sza­bályozása lehetetlen, az érdekletteket tartózkodóbbak­ká teszi, és így nem gyakorlati elv. Ezzel nem azt mondom: kinek haszna van valami szabályozásból, az semmi teherben ne részesüljön — hanem azt mondom, hogy ez sokszor nem elég. Igazságos, hogy kinek haszna van a szabályozás által, annak költségeit is vi­selje , de ha a nyerendő haszon élvezetétől feltételez­­tetik az eredmény, már ebből foly, hogy a szabályo­zás ez alapon csak annyiban történhetik, a­mennyiben általa valóságos haszonra van kilátás, és mihelyest ha­szon nincs benne, annál inkább ha az illeték erejét meghaladja — ha az még oly szükséges is, — nem létesülhet. Ezek után tehát már a priori is áll, hogy ezen különben igen igazságos alapon, csak kisebb és aránylag nagyobb hasznot hajtó szabályozások sike­rülhetnek, s gyakorlati élet igazolja, hogy egy külön­ben is országos érdekű, és annyi vizek recipienséül kijelölt oly folyónál, milyen a Tisza, ez lehetlenné vá­lik , legalább a Tiszánál tehát minden tekintetben ,és nemcsak mennyiben hajókázásra vonatkozik) ez mind államköltségen volna szükséges, hogy történjék. B­é­c­s, máj. 2. : Bécsben minden gyermek ismeri egyik közked­­vességű népszínmű ama dalát, melynek refrainje : „a mi egyiknek örömet tesz, a másikat boszantja.“ E mon­­datot mégis fordíthatni: a mi egyiket boszantja, az a másiknak örömet tesz, s ez alakban a Kreuzzeitung egyik minapi czikkére alkalmazható, melyben félreis­­merhetlen kajánsággal beszéltetik el : „mi módon szállja meg Ausztria a dunai fejedelemségeket.“ Az olvasó e czikk bevezető szavai után azt hinné, hogy a bölcs lap most hallatlan zsarolásokat soroland elő, mi­ként sarczolják a mieink Moldva és Oláhország lako­­sait, miként szedik el azoknak vagyonát s több ily szép vonást, minőket naponként hallani lehetett azon időben, midőn a Kreuzzeitung jó barátjai, az oroszok, jelenlé­­tök szerencséjében részesítették a dunai fejedelemsé­geket. Az olvasó, ki ezt hiszi, csalódik, halljuk azon rettenetes bűnöket, mikről a porosz lap kormányunkat vádolja, s azon borzasztó rémtetteket, mik az ausztriai hatóságok részéről a dunai fejedelemségekben elkövet­tetnek. „Ausztria — igy szól a porosz lap — Ausztria már régóta kezében tartja a dunai gőzhajózást, most még vasutak és távirdai vonalak is építtetnek ausztriai mérnökök által; az ausztriai hadi parancsnokság in­dítványára s közbenjárásával új utak építtetnek; a cs. k. katonaság számára fennálló tábori posta mara­dandó intézménynyé lesz; a dunai fejedelemségek tö­kéletes közlekedési háló által az ausztriai postaszö­vetségbe vonatnak; a már meglevő kevés országos posta helyett sok ausztriai postahivatal szerveztetik ; mint legkedvesebb pénznemek (az országos váltópénz piaster, para sat­ mellett) majdnem kizárólag ausztriai aranyok és ezüst húszasok forognak kézen; a bécsi pénz­verde leginkább a dunai fejedelemségekbe indíta­ndő pénzküldemények kedvéért működik. Ausztriai életbiz­tosító intézetek szinte nagy részvétre találnak ottan; az ausztriai büntetőtörvény — bár előlegesen csak a con­­sulsági törvényszékeknél — hatályban áll; a bécsi „Ke­leti akadémián“ kívül Pesten is új tanszék alakul a dáko­román és török nyelv számára stb....“ Nos, világ, mit szólsz e hallatlan bűntettekhez? Ausztria azon merész­séget követi el, hogy a világ egyik legáldottabb or­szágát nem csak járható utakkal, hanem még vasutak­kal és telegráfvonalakkal is ellátja, a törvénykezést rendezi, hasznos közintézeteket hí életbe ... rettene­tes ! Igenis rettenetes mindez a poroszok előtt, de nem azért, mert általában történik, hanem mert Ausztria *) A sűrü, árvízi csapások következtében nem láttak időnkivüli és érdeknélkülinek e czikket is lapjaink­ban közzétenni. S­z­e­r­k. A ROM TITKAI­ Regény. Irta Eszt­­er, stb. szerzője. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. Mikor volt Czobor Márk egyszer ur a házban. Mig az alh­ázi diplomaták, azaz a Czobor urak ügyvédei — akkor prókátorai — minden tehetsé­güket felfokozták a pör gomolyát a lehetőleg oldhatlan csimpókká csavarni; mig Elemér ur ideiglenes birto­kát rendezi, — lássuk kissé, mi történik Czobor Márk urnák házánál. — Hogy a megkezdett pör ez alatt ha­ladott, mennyire t. i. a legeszélyesb neki-csökönödést a nem haladásra per antiphrasim ekként nevez­nünk lehet, nem szükség mondanunk, s csak hálára számítunk,mikor ennek czifra részleteiről bölcsen hall­gatunk. Mióta Czobor Márk adósságait — Elemérnek jöve­­delmes birtokaiból tisztázni, gazdaságát pedig — ká­rán okult magyar emberként — rendezni kezdette; számos elhanyagolt birtokai felvirágoztak s különös öröme telt benne ezeket koronként látogatásával sze­rencséltetni; ha leginkább szeretett is Pozsonyban lakni. De mivel — miként érintve volt, nála a méltóságos lassúságot néha egy-egy szökkenése — a Czoborféle szeszélynek kisérte; mondjuk ki itt egyszer s minden­korra, hogy a szeszélyek vagy különczködések véré­ben voltak, s távolról sem hasonlítottak a korunkban unalomig ismert angol szeszélyhez. — Ezen utóbbinak forrása azon beteges hiúság, mely, mivel — vagy ha — nagyban kitűnni nem bir, apróságokban kalandozza *) Lásd „P. Napló» 1541. h. at a szélsőségek barázdáit, hogy a világnak kibelödési hajlamát folytonos, néha igen sovány táppal tartsa. Ez volt Czobor Márknak szeszélyei s ferdeségei s a közt, mit a világ közönségesen különczködésnek szo­kott nevezni, az éles különbség. Neki például néha kedve jött a zajos életet, zárkó­zott magánynyal felcserélni; nejének nem csekély, le­ányának igen nagy kedvetlenségére és unalmára. E szeszélye rögtön jött mint a szélcsapás. Olykor a legfényebb ünnepély, néha egy vidor lakoma, máskor egy kedvetlen tudósítás, vagy valami csekély beteg­ség után. E czélra, tudni illik a világbeli elvonulásra, ő több­nyire egy kastélyát használta, melynek nevét­­ nem lenne talán lehetlen kifürkésznünk, de megkíméljük magunkat ez idővesztéstől, történetünkre nézve az el­vonulás tényének lévén közvetlen, helyének pedig semmi fontossága és érdeke. A kastély egy aránylag szűk völgyben létezett s némi nyomát mutatá az e korban még eléggé erősített bár­árgyuk s rendes ostrom elleni védelemre alig al­kalmas váraknak. Voltak körfalai, árka, még pedig vízzel tartott, de sem kapurostély, sem dobogó nem adtak annak hadias tekintetet. Az épület szabályos négyszöget képezett elég tág s udvarral, de szögleteit nem ékesítették ama feudális tornyok csikorgó szélkakasaikkal, melyeket még itt ott jelen korunkban is láthatni, ha többnyire romokban is. Mikor ezen kastély neve megpendült Márk úr há­zánál, minden arcz elkedvetlenedett , még a cse­lédeké is; sőt Sára úrnő kedvetlenségében egyszer azt állította , mikép még a kopók is leeresztik e névre füleiket. — A legmeglepőbb ebben az, hogy Czobor Márk a közhiedelem szerint s a dolgot saját nevén adván — papucskormány alatt volt;s mégis midőn a sorozat a szeszélyek e rovatára bukkant, Sára úrnő soha sem mert, vagy mondjuk ha jobban tetszik, akart azoknak ellenszegülni. Ilma a még kevesebbé félénk, ki merte ugyan ellen­véleményét mondani, de ha történt, mikép valóban tör­tént is párszor, hogy Márk úr elkényeztetett leányának ellenszavazatára hajlott, s egy-egy vágyától vagy fel­tételétől elállt: ez annyi másnemű alkalmatlanságot és kedvetlenséget idézett elő, hogy végre a két hölgy át­látta, mikép semmi sem tanácsosabb, kifogyhatlan zör­gések, unalmak, betegeskedések kikerülésére, mint elfogadni a keserű kelyhet s nem ellenkezni Márk úrral, mikor a sarkantyú-taréj pengeni kezdett a fejében. A betegeskedések szót nem czélzás nélkül vontuk alá, mert az örökös betegeskedés a szoborok néhányainak szeszélyei közé tartozott, s fő­leg Márk úr ezen állapotot szokta felhasználni, mint viszontortást, ha valami tréfája megzavartatott. Ily való vagy képzelt nyavalygásoknak, melyekben, nem tagadjuk, az epe természetes után s minden csoda nélkül nevezetes szerepet játszhatott, következései aztán olyanok voltak, melyek épen azt idézték elő, mit a hölgyek kikerülni szándékoztak t. i. a visszavo­­nultságot és unalmat. Az ünnepélyek megszűntek. Vidtor vendégek he­lyett orvosok és nyeglérek nyitottak ajtót, s ha a min­dig vendégszeretet hírében diszló nagy úrhoz vendé­gek jöttek, azokat Márk úr kisóhajtotta s kipanaszolta a házból, úgy hogy komorságának hire futamodván, senki sem jött többé őt buslakodásai s panaszai közt megzavarni. Ekként indokolva lévén a hölgyek bele­egyezése, uralkodni vágyó s némileg tudó jellemek daczára, keressük fel Márk urnak családját s ama ko­mor hitü unalom tanyáját, hová néhány hét előtt meg­érkezett. Ezen átköltözésre magát egy igen zajos s vidám ünnepély után Pozsonyban határozta el, hol szá­mos szép nők és leányok mellett, mindazokra ráismer­tünk volna, kikkel ama nevezetes pozsonyi estebéd al­kalmával találkoztunk, Adelfyt és Elemért kivéve. Czo­bor Márk ily remetei szeszélyek alkalmával a kastély­nak csak egyik szárnyát lakta. A többi háromnak szo­bái majdnem üresek voltak. Mi okon, nem tudjuk, de előre kimondjuk, mikép azokban sem kisértetek nem jártak, sem befalazott szobák titkokat nem rejtettek. Ne­hogy aztán végül, kisülvén azoknak ártatlanságuk m­irói nyeglérség gyanújába jöjünk. A felosztás olyszerű volt, hogy Czobor Márk magá­nak két tágas szobát tartott fen, melyeknek ablakai a hegység felé néztek, a lehető legkedvezőtlenebb ki­látást nyújtván. — E szobák ép, de régi s egyszerű bútorzattal birtak, s nem sok kényelemmel kínálkoztak. Czobor Márknak néhány vadász fegyvere volt azok­nak főékessége, s hogy az öreg ur a visszavonulást olvasásra is használta, arról néhány itt ott heverő könyv, befülezett lapokkal tanúskodott. A szobák ajtai mindig nyitva álltak s azokban a kó­péknak s pár agárnak szabad bejárása volt. Az öreg ur sokat vadászott; ez volt egyedüli időtöltése az ol­vasáson kívül, ha a könyvek forgatása e nevet érdemli. Ki öt, s az őt ide követő cselédséget a legfesztele­­lenebb pongyolában megpillantotta, távolról sem ismert a fényes urra, kinek öltözetei Pozsonyban szobákat foglaltak el. Szintoly egyszerű volt asztala is, melyen legfelebb a válogatott borok emlékeztettek jobb napokra. A hölgyeknek szobái — az épület ugyan ezen szár­nyának másik oldalán s ablakaikkal a völgy felé, tehát vidorabb s aránylag tágabb kilátással, valamivel szebb és kényelmesb bútorzattal birtak ; de mindamellett az egészen oly léhe az unalomnak s unatkozásnak vonult át, mikép az ember a szellemi penészt gondolta nem­ látni. A kastély körüli kert sem kínálkozott több érvvel mint az egész háztartás, s ha pár elhanyagolt, egykor francziás szabályossággal nyírt és metszett sétány nem maradott volna fen, még árnyat is nehéz leendő ab­ban felfedezni. Czobornénak, valahányszor e kastélyba jöttek, első gondjai közé tartozott e sétányok alját kigaraszol­­tatni s járhatóvá tenni, azután leányával együtt a le­hetőségig felosztották a napot, hímzés, hárfapengetés, lovaglás, evés és alvás közt. De nem feledték a ko­molyabb érveket is, minőket az olvasás nyújt. (Folytatjuk).

Next