Pesti Napló, 1855. május (6. évfolyam, 1542-1566. szám)
1855-05-04 / 1545. szám
1855- hatodik" évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. FflfiVTB 10 — .9 .,k havi előfizetés , mint a vámpnkints eladta la megeaftnt. Pesten házhoz hordva : Fílávre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Up politika tartalmát illntő minden közlés a 8ZKBKESZTÓ-HIVATALH025, vi. 1 ügyel* tárgyaié pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : egyetematora 2-ik szám 102—1545 Hirdetések öt haathoa petit-sora 4 pgő krajcárjával számíttatik. A helgtattól a 10 pengő kmnyl külön bélyegdíj előre lefizetendő a Hagánvirák öt hasáboa sora 5 pengő krajczárjával számíttatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor élente lefizetendő e Péntek, május 4-én. HIRDETÉSEK ét MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Szerkesztési iroda: Őri utcza 5-ik sz. 3-ik emelet 15-ik szám-Siiegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn ás finnep utáns napokat kivéve — televnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala az egyetemvntéza takarékpénztárépület 1-ső emeletében van. Előfizetési felhívás: 3k wskE&é) Május du júnnus két hónapos folyamára. é. idékre postán küldve 3 frt. 40 kr. Budapeten házhoz hordással, 2 frt40kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár-épület 1-ső emeleten. Pesti Napló kiadó hivatala. VIZSZABÁLYOZÁS. *) Varano, apr. közepén. I. Ez évben mindenünnen csak az áradásokróli sok panasz s talán soha sem mondta még egy évben is annyiszor, s annyi ember: „Vizszabályozás ! jöjjön el a te országod.“ így van ez minden tavaszkor nálunk, a mint volt ezer év óta már, mióta t.i. a magyar nemzet e hazát lakja. A baj orvoslására részünkről igen igen kevés történt. Látszik, hogy fatalistius, ámbár jó keresztény nép vagyunk — mert tétlen karokkal csupán a Gondviselésre támaszkodunk! Jutalmazóbb munka akármi államban alig van, mint a vízszabályozás; és midőn Magyarországban oly nagy és világos az ez által nyerendő haszon, itt ez jutalmazóbb, mint sok más helyütt. Minden szabályozásnál 3 fő és uralkodó nézet van: 1. kereskedelmi vagy navigationális; 2. államgazdászati; és 3. népesítési. Ezek mind oly tényezők, melyek okosan alkalmazva, egymást mindig kölcsönösen segítik; jelesen: egy már nagyobb folyónak szabályozása által legalább tavaszkor szálak indíttathatnak, és így nyer a kereskedés, mivelhetővé válik egy eddig csak kákát és nádat termő föld, és így nyer az államgazdászat; az eddig egészségtelen dögleletes kigőzölgések a kiszárítás által megszűnvén, kisebb a halálozás, és igy már ezért is; de hol a kereskedés és gazdászat — vagy ezek bármelyike — emelkedőben van, oda máshonnét is mindjárt tódul a nép, és igy két részről nyer a népesedés. Azonban oly tényezők ezek mégis, melyek alkalmazásban arányának megvannak saját határai, quos ultra citraque nequit consistere rectum, vagy más szóval : nem minden ország jólétére állnak azok egyenlő arányban, hanem minden ország saját geographiai helyzete mutatja az arányt, miben ezek a közjólétre állanak, és ha az alkalmazásban ez tévesztetik, azaz, a főbb a kisebbnek helytelenül alárendeltetik, a szabályozás által sokszor még a közjó is többet veszít mint nyer; de ha ez így nincs is, vagyis ha nem pozitív a veszteség, az mindenesetre nem oly hasznos, mint az az alkalmazásbani kellő aranytartása által lehetett volna. Positiv szabály tehát itt nem lehet, hanem csak relatív. Inkább vagy kevésbbé positív legfeljebb annyi lehet, hogy a tengerhez közelebb fekvő s azzal közvetlenül érintkező országokban, a szabályozásoknál uralkodóbb nézet a navigationális, míg a jobbára föld— mivel a, tengertől távol fekvő országokban, inkább az államgazdászati és népesítési; —és a másik pozitívum az, hogy a vasút feltalálása itt is változást idézett elő, s miután a vasút fel van találva, a szabályozásoknál általában a navigationális nézet inkább tétethetik háttérbe, mint azelőtt. Magyarország vizeinek azon szerencsés folyásuk lévén, hogy, úgyszólván, az ország két hasonfelét a Duna és Tisza két fő folyója mossa, és a Poprádot kivéve, minden többi folyói ezekbe ömlenek, s végre a Tiszának is a Dunába ömlése által mindezek egyesülnek; ezen különösen belkereskedésre kedvező helyzetet tehát épen semmibe venni valóságos bűn lenne; de Magyarország a tengertől távol fekszik, és azzal közvetlen érintkezésben nincs, és így itt a szabályozásnál, kivált a Tiszánál, fő nézet a navigationalis mégis okszerűleg soha sem lehetett; — és minthogy — mint alább majd rájövök — a navigationalis szempont volt főbb iránynézet, az eredménytelenség és megelégedetlenségnek egyik nem utolsó oka ez. A szabályozási eszme Magyarországon nem épen uj, mert az gyakorlatilag igen régen megvolt, b. Vécsey Miklósnak múlt évben kiadott, s e tárgyra vonatkozó igen jeles munkája nyomán, a Báthory-család az ecsedi vár biztosítása tekintetéből egész folyóknak mint Szamos és Krasznának, uj árkot ásatott, s azokat régi medrükből kivette, s más recipiensbe vitte. Gróf Drugeth unghi főispán szinte, az Ungh vizének egészen uj ágyat ásatott, s azt előbbi medréből kivette. A hollandiak már múlt század elején Magyarország minden vizeit szabályozni akarák, még pedig egészen önköltségekön, a szabályozás után 50 évi hasznot kötvén ki maguknak, és ez ügy az 1723-as országgyűlésen is megfordult. Elfogultság, előítéletek, és szerencsétlen felekezetességi nézetek nem engedék ugyan, hogy ezen nagy terv létesült volna, de maga a szabályozás eszméje már az időtől feléledt, s a kormány által a múlt században megkezdett munkák tanúsítják, hogy az ki nem halt. Valamint a kormány, úgy az ország jobb fejei is mindig foglalkoznak e tárgygyal, de fájdalom, az irány mindig inkább vidéki mint országos volt. Berzeviczy G. a maga idejében igen jeles szepesmegyei birtokos és okos fő, mint más többen, egész könyveket adtak ki e tárgyról, de mindezek iránya inkább vidéki, mint országos, és legalább már a jelen körülmények közt sokszor kisszerű is volt; maga Berzeviczynek rögeszméje volt, a hegyaljai borkereskedés előmozdítása tekintetéből, a Hernádot a Poprádba, s igy aztán ezzel összekötve a Dunajecz- Viszlába vezetni. — Több országgyűlés egyik a másik után felfogta ez ügyet, de az előadott akadályokon még is kevés volt segítve, miglen az 1836 XXV. t. sz. meghozván a kisajátítási törvényt, és az 1840. 101.cz. a szabályozásról rendszeresen intézkedvén, ez ügyre egészen új időszak kezdődött. Az előadottak után a figyelmes vizsgáló előtt akaratlanul is azon kérdés merül fel , hogy miután oly régi időtől és törvényileg is volt gondoskodva ez ügyben, mi lehet oka, hogy az eredmény oly kevés, és ami történik, az is oly méregdrága ? Ennek több okait gondolom, de 1. Legfőbb oka az, hogy az irány kezdettől fogva vidéki volt, és midőn az ügyet a törvény vette utalma alá, az még most sem országos. Magyarország minden vizet elfogadójául (recipienséül) az ország két legnagyobb folyója, a Duna és Tisza lévén kijelölve, mindenekelőtt ezek érdemlik rala a főfigyelmet,és a szabályozás alphája kivált a tiszai vidéken, — annál inkább miután a Tiszával különben is országosan kevesb történt mint a Dunával — az lett volna , hogy minden vidéki munkák megkezdése előtt legalább a fő és határozó pontokon, ezt kellett volna a szabályozás czéljához képest előbb előkészíteni; s miután ez nem történt, természetes, hogy maga a víz segítségére kevesbet lehetvén a folyam kiképzésében építeni, az eredmény sem lehet olyan, mint különben várni lehetett volna, és már ezért annak több akadálya is van, és többe is kerül. — És ez különösen a Tiszánál annál nagyobb ok, — mivel 2. Az eddig történtek e czéllal öszvehangzásban nem lévén, ezek által a szabályozás jobban meg van nehezítve, mintha semmi sem történt volna. És itt különösen két dolog érdemel figyelmet, egyik mint fentebb említek, az, hogy a Báthory-család által több vizek, mint Szamos és Kraszna, vetettek ki rendes ágyukból és természeti szemmel is láthatólag természetellenes irányban, mint b. Vécsey munkájában előadatik, töltések segítségével vitettek a Tiszába; a másik, hogy a tokaji vár lerontatván, ennek omladékaival a Tisza ágya betemetteték; ezek a tiszai szabályozásra a természeti állapotot megnehezítő lényeges változások, a Szamos és más vizek, ott, hol azoknak még nem kellett volna, a Tiszába hozatván, és annak lefolyása az omladékok begátlása által megakadályoztatván, mind kiképződése a folyamnak lehetlenittetett, mind pedig oly rendkívül nagy víztömeg hozatott bele, mit annak ágya — mennyiben egy meszélyesben egy steze menynyiség utoljára is be nem fér — fel nem foghatott, és igy a bereghi, ugotsai, unghi, és zempléni, sőt egy részben a szathmári nagy ártér innen veszi szomorú kezdetét. 2) Oka, mint fentebb említők, hogy a szabályozásban, mióta az újabb időben nagyobb lendületet kapott, túlnyomó nézet volt a navigationális. Azon nagy polgár, vagy fájdalom most már csak élő nagyhalott, kinek annyi érdeme van mind a körül, mi Magyarország érdekében bármi tekintetben jó és nagy történt, aki egyedül volt hivatva a gondviseléstől Magyarországot nemzeti, egyszersmind birodalmi érdekekben átalakítani, ezen egy ügyben nem használt, de talán még ártott is, mert ő ez ügyet mindig navigationális szemüvegen nézte, és ezen tekintetnek minden mást alárendelvén, minden vízelosztásnak elvileg ellene volt. 4) Oka az eredménytelenségnek még maga az 1840-ks törvény is; az abban felállított azon elv, hogy ki mint részesül a haszonban, azon arányban részesüljön a teherben is, örök igazság, de két szempontból a gyakorlati élet megmutatta, hogy ennek is megvannak maga hiányai : — egyik a magánérdekek szereplésének utat nyit, másik a nagyobbszerű vállalatok iránt, amik nélkül pedig kivált nagyobb folyam szabályozása lehetetlen, az érdekletteket tartózkodóbbakká teszi, és így nem gyakorlati elv. Ezzel nem azt mondom: kinek haszna van valami szabályozásból, az semmi teherben ne részesüljön — hanem azt mondom, hogy ez sokszor nem elég. Igazságos, hogy kinek haszna van a szabályozás által, annak költségeit is viselje , de ha a nyerendő haszon élvezetétől feltételeztetik az eredmény, már ebből foly, hogy a szabályozás ez alapon csak annyiban történhetik, amennyiben általa valóságos haszonra van kilátás, és mihelyest haszon nincs benne, annál inkább ha az illeték erejét meghaladja — ha az még oly szükséges is, — nem létesülhet. Ezek után tehát már a priori is áll, hogy ezen különben igen igazságos alapon, csak kisebb és aránylag nagyobb hasznot hajtó szabályozások sikerülhetnek, s gyakorlati élet igazolja, hogy egy különben is országos érdekű, és annyi vizek recipienséül kijelölt oly folyónál, milyen a Tisza, ez lehetlenné válik , legalább a Tiszánál tehát minden tekintetben ,és nemcsak mennyiben hajókázásra vonatkozik) ez mind államköltségen volna szükséges, hogy történjék. Bécs, máj. 2. : Bécsben minden gyermek ismeri egyik közkedvességű népszínmű ama dalát, melynek refrainje : „a mi egyiknek örömet tesz, a másikat boszantja.“ E mondatot mégis fordíthatni: a mi egyiket boszantja, az a másiknak örömet tesz, s ez alakban a Kreuzzeitung egyik minapi czikkére alkalmazható, melyben félreismerhetlen kajánsággal beszéltetik el : „mi módon szállja meg Ausztria a dunai fejedelemségeket.“ Az olvasó e czikk bevezető szavai után azt hinné, hogy a bölcs lap most hallatlan zsarolásokat soroland elő, miként sarczolják a mieink Moldva és Oláhország lakosait, miként szedik el azoknak vagyonát s több ily szép vonást, minőket naponként hallani lehetett azon időben, midőn a Kreuzzeitung jó barátjai, az oroszok, jelenlétök szerencséjében részesítették a dunai fejedelemségeket. Az olvasó, ki ezt hiszi, csalódik, halljuk azon rettenetes bűnöket, mikről a porosz lap kormányunkat vádolja, s azon borzasztó rémtetteket, mik az ausztriai hatóságok részéről a dunai fejedelemségekben elkövettetnek. „Ausztria — igy szól a porosz lap — Ausztria már régóta kezében tartja a dunai gőzhajózást, most még vasutak és távirdai vonalak is építtetnek ausztriai mérnökök által; az ausztriai hadi parancsnokság indítványára s közbenjárásával új utak építtetnek; a cs. k. katonaság számára fennálló tábori posta maradandó intézménynyé lesz; a dunai fejedelemségek tökéletes közlekedési háló által az ausztriai postaszövetségbe vonatnak; a már meglevő kevés országos posta helyett sok ausztriai postahivatal szerveztetik ; mint legkedvesebb pénznemek (az országos váltópénz piaster, para sat mellett) majdnem kizárólag ausztriai aranyok és ezüst húszasok forognak kézen; a bécsi pénzverde leginkább a dunai fejedelemségekbe indítandő pénzküldemények kedvéért működik. Ausztriai életbiztosító intézetek szinte nagy részvétre találnak ottan; az ausztriai büntetőtörvény — bár előlegesen csak a consulsági törvényszékeknél — hatályban áll; a bécsi „Keleti akadémián“ kívül Pesten is új tanszék alakul a dákoromán és török nyelv számára stb....“ Nos, világ, mit szólsz e hallatlan bűntettekhez? Ausztria azon merészséget követi el, hogy a világ egyik legáldottabb országát nem csak járható utakkal, hanem még vasutakkal és telegráfvonalakkal is ellátja, a törvénykezést rendezi, hasznos közintézeteket hí életbe ... rettenetes ! Igenis rettenetes mindez a poroszok előtt, de nem azért, mert általában történik, hanem mert Ausztria *) A sűrü, árvízi csapások következtében nem láttak időnkivüli és érdeknélkülinek e czikket is lapjainkban közzétenni. Szerk. A ROM TITKAI Regény. Irta Eszter, stb. szerzője. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. Mikor volt Czobor Márk egyszer ur a házban. Mig az alházi diplomaták, azaz a Czobor urak ügyvédei — akkor prókátorai — minden tehetségüket felfokozták a pör gomolyát a lehetőleg oldhatlan csimpókká csavarni; mig Elemér ur ideiglenes birtokát rendezi, — lássuk kissé, mi történik Czobor Márk urnák házánál. — Hogy a megkezdett pör ez alatt haladott, mennyire t. i. a legeszélyesb neki-csökönödést a nem haladásra per antiphrasim ekként neveznünk lehet, nem szükség mondanunk, s csak hálára számítunk,mikor ennek czifra részleteiről bölcsen hallgatunk. Mióta Czobor Márk adósságait — Elemérnek jövedelmes birtokaiból tisztázni, gazdaságát pedig — kárán okult magyar emberként — rendezni kezdette; számos elhanyagolt birtokai felvirágoztak s különös öröme telt benne ezeket koronként látogatásával szerencséltetni; ha leginkább szeretett is Pozsonyban lakni. De mivel — miként érintve volt, nála a méltóságos lassúságot néha egy-egy szökkenése — a Czoborféle szeszélynek kisérte; mondjuk ki itt egyszer s mindenkorra, hogy a szeszélyek vagy különczködések vérében voltak, s távolról sem hasonlítottak a korunkban unalomig ismert angol szeszélyhez. — Ezen utóbbinak forrása azon beteges hiúság, mely, mivel — vagy ha — nagyban kitűnni nem bir, apróságokban kalandozza *) Lásd „P. Napló» 1541. h. at a szélsőségek barázdáit, hogy a világnak kibelödési hajlamát folytonos, néha igen sovány táppal tartsa. Ez volt Czobor Márknak szeszélyei s ferdeségei s a közt, mit a világ közönségesen különczködésnek szokott nevezni, az éles különbség. Neki például néha kedve jött a zajos életet, zárkózott magánynyal felcserélni; nejének nem csekély, leányának igen nagy kedvetlenségére és unalmára. E szeszélye rögtön jött mint a szélcsapás. Olykor a legfényebb ünnepély, néha egy vidor lakoma, máskor egy kedvetlen tudósítás, vagy valami csekély betegség után. E czélra, tudni illik a világbeli elvonulásra, ő többnyire egy kastélyát használta, melynek nevét nem lenne talán lehetlen kifürkésznünk, de megkíméljük magunkat ez idővesztéstől, történetünkre nézve az elvonulás tényének lévén közvetlen, helyének pedig semmi fontossága és érdeke. A kastély egy aránylag szűk völgyben létezett s némi nyomát mutatá az e korban még eléggé erősített bárárgyuk s rendes ostrom elleni védelemre alig alkalmas váraknak. Voltak körfalai, árka, még pedig vízzel tartott, de sem kapurostély, sem dobogó nem adtak annak hadias tekintetet. Az épület szabályos négyszöget képezett elég tág s udvarral, de szögleteit nem ékesítették ama feudális tornyok csikorgó szélkakasaikkal, melyeket még itt ott jelen korunkban is láthatni, ha többnyire romokban is. Mikor ezen kastély neve megpendült Márk úr házánál, minden arcz elkedvetlenedett , még a cselédeké is; sőt Sára úrnő kedvetlenségében egyszer azt állította , mikép még a kopók is leeresztik e névre füleiket. — A legmeglepőbb ebben az, hogy Czobor Márk a közhiedelem szerint s a dolgot saját nevén adván — papucskormány alatt volt;s mégis midőn a sorozat a szeszélyek e rovatára bukkant, Sára úrnő soha sem mert, vagy mondjuk ha jobban tetszik, akart azoknak ellenszegülni. Ilma a még kevesebbé félénk, ki merte ugyan ellenvéleményét mondani, de ha történt, mikép valóban történt is párszor, hogy Márk úr elkényeztetett leányának ellenszavazatára hajlott, s egy-egy vágyától vagy feltételétől elállt: ez annyi másnemű alkalmatlanságot és kedvetlenséget idézett elő, hogy végre a két hölgy átlátta, mikép semmi sem tanácsosabb, kifogyhatlan zörgések, unalmak, betegeskedések kikerülésére, mint elfogadni a keserű kelyhet s nem ellenkezni Márk úrral, mikor a sarkantyú-taréj pengeni kezdett a fejében. A betegeskedések szót nem czélzás nélkül vontuk alá, mert az örökös betegeskedés a szoborok néhányainak szeszélyei közé tartozott, s főleg Márk úr ezen állapotot szokta felhasználni, mint viszontortást, ha valami tréfája megzavartatott. Ily való vagy képzelt nyavalygásoknak, melyekben, nem tagadjuk, az epe természetes után s minden csoda nélkül nevezetes szerepet játszhatott, következései aztán olyanok voltak, melyek épen azt idézték elő, mit a hölgyek kikerülni szándékoztak t. i. a visszavonultságot és unalmat. Az ünnepélyek megszűntek. Vidtor vendégek helyett orvosok és nyeglérek nyitottak ajtót, s ha a mindig vendégszeretet hírében diszló nagy úrhoz vendégek jöttek, azokat Márk úr kisóhajtotta s kipanaszolta a házból, úgy hogy komorságának hire futamodván, senki sem jött többé őt buslakodásai s panaszai közt megzavarni. Ekként indokolva lévén a hölgyek beleegyezése, uralkodni vágyó s némileg tudó jellemek daczára, keressük fel Márk urnak családját s ama komor hitü unalom tanyáját, hová néhány hét előtt megérkezett. Ezen átköltözésre magát egy igen zajos s vidám ünnepély után Pozsonyban határozta el, hol számos szép nők és leányok mellett, mindazokra ráismertünk volna, kikkel ama nevezetes pozsonyi estebéd alkalmával találkoztunk, Adelfyt és Elemért kivéve. Czobor Márk ily remetei szeszélyek alkalmával a kastélynak csak egyik szárnyát lakta. A többi háromnak szobái majdnem üresek voltak. Mi okon, nem tudjuk, de előre kimondjuk, mikép azokban sem kisértetek nem jártak, sem befalazott szobák titkokat nem rejtettek. Nehogy aztán végül, kisülvén azoknak ártatlanságuk mirói nyeglérség gyanújába jöjünk. A felosztás olyszerű volt, hogy Czobor Márk magának két tágas szobát tartott fen, melyeknek ablakai a hegység felé néztek, a lehető legkedvezőtlenebb kilátást nyújtván. — E szobák ép, de régi s egyszerű bútorzattal birtak, s nem sok kényelemmel kínálkoztak. Czobor Márknak néhány vadász fegyvere volt azoknak főékessége, s hogy az öreg ur a visszavonulást olvasásra is használta, arról néhány itt ott heverő könyv, befülezett lapokkal tanúskodott. A szobák ajtai mindig nyitva álltak s azokban a kópéknak s pár agárnak szabad bejárása volt. Az öreg ur sokat vadászott; ez volt egyedüli időtöltése az olvasáson kívül, ha a könyvek forgatása e nevet érdemli. Ki öt, s az őt ide követő cselédséget a legfesztelelenebb pongyolában megpillantotta, távolról sem ismert a fényes urra, kinek öltözetei Pozsonyban szobákat foglaltak el. Szintoly egyszerű volt asztala is, melyen legfelebb a válogatott borok emlékeztettek jobb napokra. A hölgyeknek szobái — az épület ugyan ezen szárnyának másik oldalán s ablakaikkal a völgy felé, tehát vidorabb s aránylag tágabb kilátással, valamivel szebb és kényelmesb bútorzattal birtak ; de mindamellett az egészen oly léhe az unalomnak s unatkozásnak vonult át, mikép az ember a szellemi penészt gondolta nem látni. A kastély körüli kert sem kínálkozott több érvvel mint az egész háztartás, s ha pár elhanyagolt, egykor francziás szabályossággal nyírt és metszett sétány nem maradott volna fen, még árnyat is nehéz leendő abban felfedezni. Czobornénak, valahányszor e kastélyba jöttek, első gondjai közé tartozott e sétányok alját kigaraszoltatni s járhatóvá tenni, azután leányával együtt a lehetőségig felosztották a napot, hímzés, hárfapengetés, lovaglás, evés és alvás közt. De nem feledték a komolyabb érveket is, minőket az olvasás nyújt. (Folytatjuk).