Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)
1855-09-18 / 1655. szám
13—1655. 6-ik évf folyam. Szerkesztő szállása: Szerkesztési iroda suri-utcza 5-ik szám, 3 ik emelet, 15-ik szám. Angol királynőhez czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 sz. p. p. Félévre...........................10 „ „ 1855. Kedd, sept. 18. Előfizetés föltételei: Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre 5 hasábos petit sor 4 p. kr. Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. — Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ October—december negyedévi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással,4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, sept. II. A pillanat fölhevülésében könnyen történik, hogy több fontosságot tulajdonítunk egyes tényeknek, mint a higgadt ész ítélete szerint elfogadható volna. S nem csoda, ha a közelebbi győzedelmek is igen élénkké fokozták sok politikus képzelőerejét. Sept. 9-ke előtt szintén hallottuk, mikép az ujonczozás elöl nemcsak a lengyelek, de maguk az oroszok is szöknek, s a porosz széleken számos menekedni akaró bolyong. Nem egyszer írták, mikép vallásos lelkesedés helyett a szent Muszkaország népét csüggedés fogta el, félelem környezi, s nyugalom és béke utáni vágy ostromolja. Hallottuk, hogy a kereskedők tömegesen hirdetnek csődöt, a forgalom frisen lejtő folyam helyett pangó mocsárhoz, mely semmi mozgást nem árul el, kezd hasonlítani, s a háború az ínséget és nyomort a megkímélt vidékekre is ragályként terjeszti. Maga az aristocratia, mely leginkább örvendett az európai viszály keletkezésén , most már — mint mondák — sötét palotáiba sötét kedélylyel ül, eltávolítja magától a fényűzést és vigalmakat, a vallás és haza oltárára önként nem sok áldozatot hoz, s a jövendő gondjaitól sőt rémeitől is fenyegetve, legnagyobb tisztelettel a czár lába elibe akkor borulna le, ha annak kezében látná a békeokmányt. Ily rajzot többször olvastunk már sept. 9-dike előtt is, de akkor eszünkbe sem jutott egyébként ítélni felőle, mint, hogy drastius és részint torzított festése oly állapotnak, mely minden országban a hosszas háborúk alatt elő szokott kerülni, mely a jóllét fogyatkozására s némi kiábrándulásra mutat ugyan; azonban nem jelenti sem a nemzet erkölcsi és anyagi erejének megsemmisülését, sem a közvélemény azon imbecillitását, mely a rabság árán is könyörög békéért, s inkább akar porig aláztatni, mint erőfeszítéssel küzdeni. De sept. 9-ke után akadt elég journalista, ki ugyanezen adatokat olvasván, elkezdi hitetni magával és közönségével, hogy Oroszország nagy áldozattal is békét fog kérni, és semmi sem könnyebb, mint most számára föltételeket szabni. Ekkora hatást még egész Krisiia elfoglalásának is tulajdonítni annyi volna , mint magát Európát, mely a czárok politikája által szabadságát és függetlenségét érzé fenyegetve, megalázni, s mint tagadni azt, hogy Oroszország valóban nagy és a világeseményeknél döntő hatalom volt. Mi óriásnak tartjuk sept. 9-kének horderejét, de túlbecsülni mégsem szeretnék. Miért hirdetnék, hogy küszöbén állunk a békének, holott egy újabb és nagyobb hadviselés bejáratánál lehetünk? Szebasztopol elfoglalása a közelebbi eventualitásokra nézve csak ezen horoscopot adhatja kezünkbe : Peisser tábornagy és Simpson tábornok egész erejöket fordíthatják támadó háborúra. Hátuk mögé az ellenség nem férkőzhetik, ellenben roppant flottájok, melynek nem szükség többé a szebasztopoli öböl előtt horgonyozni, az alkalmas perezben Krimia minden részére oly praecisioval s oly mennyiségben tehet ki csapatokat , hogy — kivált miután Eupatoriában is jelentékeny sereg van — Gortsakoff herczeg soha sem lehet tisztában , hogy midőn a nyugotiakkal szembeszáll , oldalvást és hátmögött mekkora erő fenyegetheti. Neki — mi pedig okvetlenül szükséges — még biztos visszavonulási vonala sincs, ha az északi erődökkel kapcsolatban akarja mezei erejét tartani, s ha Simferopol, mely Krimiának kulcsa, kardcsapás nélkül nem hajlandó feláldozni. Ezt azonban nem teheti. Mert akkor Krimiát önként a nyugatiaknak adná csak azért, hogy a sereg oly gyalázattal retirálhasson ki, mi mellett a békekötésekkor Krimia viszszaadását sürgetni is ellenkeznék a szeméremmel. Gortsakoff tehát valószínűleg kapcsolatban tartva magát az északi erődökkel, volna kénytelen ütközeteket adni vagy fogadni el, s egy szerencsés győzedelem, mely a Csernaja jobb partján vivatnék, Pelissier tábornagyot azon rendkívüli helyzetbe hozhatná, hogy elszakíthatná az orosz sereg zömét az erődöktől és Szimferopolon túl nyomhatná, midőn aztán az erődök nem tarthatnák sokáig magukat, s Gortsakoff herczeg a perekopi szoroson igyekeznek menekülni, ha az őszi idő miatt fölbomlott utak és a flotta által kitett mellékcsapatok ezt nem gátolnák. Azonban történhetnek, hogy döntő csaták nem adatnának, vagy csak kétséges kimenetellel történhetnek, hogy positio-harczok váltanák fel egymást s emésztenék a drága időt. Ekkor néhány hónappal később jutnának Krimia teljes birtokába a nyugati hatalmak; ekkor az eleség elfogyása, a hadkészletekben mutatkozó szükség, a hadviselet sanyarúságai, nélkülözései és kétségbeesései vinnék az orosz sereg megsemmisítésében a főszerepet. Mert a rosszabb conjuncturák közt is majdnem kétségtelen, hogy tavaszig a szövetségesek Krimia uraivá fognak lenni. A korán beállott, erős és tartós tél, mely a közlekedést a Perokopon át is könnyűvé tenné, volna legbiztosabb segéde az oroszoknak, de ez is már aligha nyújthatna nekik elég támaszt, hadkészletet és mindenek fölött elég élelmet. Ez a Szebasztopol elfoglalásából vont horoscop egyik része, a másik az internationális viszonyok változásaira vonatkozik. Miről közelebbi alkalommal: KEMÉNY ZSIGMOND, Pest, septemb. 18. Néhány nap előtt — úgymond a bécsi Donau —e czimmel : „Finis Poloniae“ Geibel Károly bizományában, Lipcsében egy négy nyomtatott ívnyi röpirat jelent meg, mely Lengyelország ismétt helyreállításának kérdését szorosan ausztriai szempontból tárgyalja, s a hajdani szláv nemes köztársaság restauráliojának lehetlenségét bebizonyítni igyekszik. Semmi más kérdés nem érdemli meg a jelen pillanatban, midőn az Oroszország elleni háború tulajdonkép még csak kezdetét veszi, olyannyira meg a figyelembe vételt, s a minden oldalróli részrehajlatlan megvilágosítást, mint a lengyel, miután az éjszaki nagyhatalom ellen minden országos háborúban az egykori Lengyelország tartományai fognak az ellenséges seregek hadmezejét képezni, s az egyik vagy másik fél könnyen azon kisértetbe jöhetne, hogy amaz országok lakosainak nemzeti emlékezeteit saját előnyére zsákmányolja ki. Attól tarthatni, miszerint ez esetben oly lavina hozatik mozgásba, melynek zuhanása szintoly romboló és vészteljes lenne a nyugatra és név szerint Közép-Európára nézve, mint egy orosz hódítási hadjárat. A fentebbi röpirat tehát már mint korszerű jelenet is teljes elismerést érdemel. A szerzőt, úgy látszik, tárnokainak rendezésénél főleg azon szándék vezette, hogy azon politikai idealistákat kiábrándítsa, kik azt hiszik, miszerint Ausztria, Galincziát és a Bukovinát olcsó áron oda fogja engedni egy felállítandó új Lengyelország részére, ha neki ezért a Dunafejdelemségekben kárpótlás adatik. E szándék a szerzőnek csak egy részben sikerült, miután az ő leyális ellenokai Lengyelország ismétt visszaállítására nézve oly mezőn mozognak, melyet egyenesen azon fél, mely ellen a röpirat intézve van, már egyelőre megtagad. Ellenben a mi véleményünk szerint azon argumentumok, melyek csak mellesleg idéztetnek, képezik a legnyomosabb főbizonyítékot Lengyelország bárminemű restaurátiója ellen; mi itt azon veszélyt értjük, melyet egy ily ország felállítása Közép-Európának, Ausztria é s Németországnak hozna. Egy Lengyelország, milyen a királyság határain belül 30 év előtt létezett, mint párt nélküli közbenső állam, egy életképesség nélküli semmiség volna; azonban arra mégis elég nagy, hogy Közép-Európa minden elégedetlen lakosát vendégéül kebelébe fogadja, hogy minden irányban cselszövősködjék s összeesküvést forraljon, hogy szövetségben bárkivel, ki segélyt nyújtani látszik, az előbbeni lengyel tartományok visszafoglalását a németek, poroszok és ausztriaiak kezeiből megkísértse. — Ily öszszealakított Lengyelország , valamit csak fenáll , nyugtalan, pezsgő elemeül szolgálna a panszlavistius mozgalmaknak, mivel ezektől fogná a tengerpartok, imigy az életerőnek isméti visszanyerését reményleni.—Ki valaha Lengyelországgal közlekedett, az tudja, mily határokat tűznek ki ott a jövőben felállítani szándéklott országnak; a szerényebbek Danzigot, Rigát, Königsberget, Odessát kívánják s Slézia egy jókora részét, a merészebbek hozzá még a Hegemóniát egy egyetemes szláv köztársaság fölött; ők egy leendő szövetségre gondolnak a sajrokon oroszszal, s egy nagy Szerbországnak az ilyi háromszögben ismért felállítására. Mint fogná Nyugat-Európa igy érdekeit biztosíthatni ? mint fogná Közép-Európa magát egy, jövőben oly közel fekvő lengyelorosz szövetség ellen megvédhetni ? Megengedheti-e valaha Ausztria, és Németország ily állam megalakulását ? Megtűrheti-e Europa egy új „északi Colossus“-nak, egy új szláv universális monarchiának keletkezését? Feláldozhatja-e Ausztria Galicziát, Északkelet vagyis a Kárpátok felé szolgáló természeti védbástyájának síkterét, valamig benne az életnek egyetlen egy szikrája van? Akarand-e Németország bármikor is önmagának gyilkosa lenni, hogy egy történelmi igazsága romantikus eszmét valósítson, s számos legjobb férfiainak szülőföldét ajándékul engedje az idegeneknek ? TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET „Mezei gazdaság könyve.“ Stephens Henry „The Book of the Farm“ czímű munkája nyomán a hazai körülményekhez alkalmazva kiadják Korizmics László, Benkő Dániel, Morócz István. Megjelent az első kötet.“ Előfizetett-e már ön a „Mezei gazdaság könyvére ?“ — kérdezem néhány hónappal ezelőtt egy gazda ismerősömtől, aki még a 43-diki országgyűlés alatt velem együtt tett ügyvédi vizsgálatot, s rövid hivatalpálya után gazdálkodásra adta magát. — Mit tart ön felőlem ? szólt némi nehezteléssel ismerősöm. Csak nem fogok könyvből gazdálkodni. A gazdasággyakorlati foglalkozás; az életből tanuljuk azt, nem könyvekből. — Könyve válogatja, mondom én. Bocsásson meg ön, de részemről nagy korlátoltságot látok gazdáink idegenkedésében mindaz iránt, a mi emélet. Mi az elmélet? Följegyzése épen annak, amit az élet, a tapasztalás igaznak, helyesnek mutatott. Önök is a mások tapasztalatait követik : szántanak, vetnek, amint őseiktől tanulták. Az elmélet azonban szélesebb körből gyűjti adatait. Nem egy két nemzedék, nem egyes helyiségek, nem is csupán a gazdák tapasztalatait írja egybe. Följegyzi mindazt, amit századokon által tapasztaltak minden népnél, s hasznára fordítja az állat- növény- és vegytudósok, földészek (geológok) és egyéb természetvizsgálók észleleteit, fölfedezéseit. Pótolhatja-e ezen ismereteket egyes vidékek, sőt egész országok öröklött gyakorlati bölcsesége ? Nem azt látjuk-e, hogy azon ország, mely az ősi gyakorlat kerékvágásában jár szüntelen, sokkal hátrább maradt minden gazdasági viszonyaiban, míg ahol elméleti miveltség, szakértés támogatta a gyakorlatot, a fejlődés oly virágzó állapotára emelkedett a földmivelés. Például Anglia. . . . — És Magyarország! egészíté ki ismerősöm. Ah, de ön elfeledkezik régibb birtokviszonyainkról, s annyi egyéb körülményről, melyek e szép országot akadályozók fejlődésében. S az én barátom már neki fogott, hogy egy hoszu értekezést tartson előttem mezei gazdaságunk mindazon akadályairól, melyek egykor vezérczikkeink napi tárgyait tevék, a midőn egy alkusz közbejövetele, akivel épen reperetermésére szerződött, félbeszakító párbeszédünket. Sajnálom, mert sok mondanivalóm volt, ami rég nyomta telkemet. El akarom mondani, hogy amióta megszűntem vezérczikkeket írni ... a populo longe lateque remotus ... nem törlődtek ki emlékezetemből régibb nemzetgazdasági tanulmányaim. Most is szintúgy ismerem, mint egykor, mi akadályozza fejlődésében földmivelésünket. De azt is tudom, hogy mindezen akadályok daczára mezei gazdaságunk a közelebbi időkben nagyon emelkedett. E részben most már adatokkal is állhatunk elő. Azon számadásból, melyet a mezei gazdaság könyve első kötetében olvasunk, láthatjuk, hogy száz évvel ezelőtt még 18/10 denár volt egy hold pusztai föld haszonbére, s egy köböl búza ára 4 hold föld tőkeértékének, egy akó boré közel 8 holdnak, egy tehéné pedig 333 holdnak felelt meg. Mi roppant változás azóta! A föld becse, szemben a búza mostani értékével, legalább is harmincszor akkora, s a többi tárgyakkal szemben 40 —60, sőt többszörte nagyobb lett. S mi ezen kedvező fordulat oka? Egyéb tényezők mellett, melyeket az idéztem munka kiemel , bizonyára az értelmi fejlődés is, s ennek következtében a munka nagyobb okszerűsége és eredménye. Még inkább igazolva látjuk ez állítást, ha a magyarországi főbb irodalmak rendezése történeteit kissé részletesbben vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy volt oly időpont, midőn eltérve a régi rendszertől, új ösvényt kelle törni, s az uj rendezésben mindenütt az elmélet, a tudomány volt tanácsadó. Az érintett irodalmak igazgatói, az átalakítás idejében, mindenütt nagy műveltségű szaktudósok voltak, kik közöl néhányan becses czikkekkel és nagyobb munkákkal is gazdagították az irodalmat. Klauzál Imre s a surány-megyeri urodalom rendezője, amily páratlan juhtenyésztő és kitűnő jószágrendező, oly jeles volt, mint gazdasági író. S bizonyára nem tévedünk, ha nagy elméleti miveltségének tulajdonítjuk azon bámulatos könnyűséget, melylyel e geniális szellem munkálkodásaiban eljárt. A tudomány biztosságot szerez, míg aki csupán gyakorlat után indul, többnyire tapogatózik. Mennyire kedvelte Klauzál az elméletet, mutatja azon igyekezet, melylyel azt terjeszteni törekvék. Olvassuk felőle, hogy ő volt a rohonczi iskola teremtő szelleme. Mennyire kedvelte a tudományt, tudhatják, akik roppant könyvtára árverésén megjelentek. Térey Károly, a gróf Károlyi György-féle javak jeles igazgatója szintén alapos előismeretekkel lépett gyakorlati pályájára. A keszthelyi georgiconban kezdte, s Geisler, Thaer és Feilenberg gazdasági intézeteiben fejezte be tanulmányait. S míg Klauzál az irodalomban, Térey a keszthelyi tanszékről hirdette azon elméletet, melyet az értelmetlen gazda lenéz, de a melyet oly dúsan gyümölcsözőnek tanúsított e férfiak gyakorlati pályája. Említhetném még az ürményi uradalom rendezőjét, Appel Károlyt, aki a külföldi intézetekben szerzett ismereteivel oly virágzó karba hozta az érintett uradalmat; említhetném Kleyle Károlyt, aki a magyaróvári uradalmat az újabb körülmények és gazdasági kellékek szerint rendezvén, csak azon elveket alkalmazta, melyeket becses munkájában maga kifejtett a jószágrendezésről. Ha tehát kérditek, mit hozhatok föl az elmélet, a tudomány becsének kiemelésére : legyen elég azon virágzó uradalmakra mutatnom, melyek a nevezett „tudós“ gazdák igazgatása alatt jutottak fejlődésök jelen fokára. Ott vannak a Károlyi György-féle javak, ott van a surány-megyeri, ürményi, magyar-óvári uradalom. S meg vagyok győződve, hogy végig mehetnék ekkor hazánk minden fejlettebb gazdaságán, és mindenütt azon tapasztalással találkoznánk, miszerint komoly tanulmány és szakavatott képzettség a természeti akadályokon is gyakran diadalmaskodik, míg szakértelem nélkül korlátolt hasznúak a legkedvezőbb körülmények is. Honnan tehát a gazdák egy részének idegenkedése az elmélettől? Honnan bizalmatlanságuk általában a könyvek iránt ? . Részint indolentiából, mely szerint sokan kényelmesebbnek tartják a járt után haladni, amúgy „more patria“, mint fáradsággal, mi nélkül tanulmányt sem szerezhetünk, új utat törni. Mások viszont előismerettel sem bírnak a gazdasági könyvek megértésére. S indolentia és tudatlanság egyiránt örömest leplezi magát a gyakorlati bölcseség látszatába. — Ide járul, hogy gazdasági rendszerünk általában a gazdatiszteknek sem teszi érdekévé a folytonos tanulást. A tudomány kedvelése pedig csak keveseknél válik szenvedélylyé , amely pótolja az érdek sarkalását. Van végre egy kis töredék, mely viszont a gazdaság gyakorlati fogásait is könyvekből akarta megtanulni; megelőző gyakorlat nélkül adta magát az elméletre, s a könyveket sem válogatva meg elveket sajátita el, melyek körülményeink közt, az alkalmazásban módosítást kívánnak, de a melyeket ő ilyes módosítás nélkül akart végrehajtani. Természetesen siker nem koronázta törekvéseit, s az indolentia és tudatlanság indokokat talált a meghiúsult kísérletekben a tudomány ellen. Nem a tudomány volt hibás, hanem alkalmazása. Alkalmazása az író és gazda részéről. Áttekintve gazdasági irodalmunk bibliographiáján, úgy találjuk, hogy irodalmunk ezen ága sok részben szaporodott fordításokkal, s e fordítások, keveset véve ki, merev ragaszkodással az egészen más körülményekhez szabott eredetihez,gyakran szakmányban készültek és lelketlenül gyártattak. Nagy hatással volt hazánkban különösen a szomszéd német föld irodalma. S ez irodalom útmutatásait itt amott nagyon is szigorúan alkalmazták hazánknak Németországéitól sokban eltérő körülményeire. Például említi az előttünk fekvő könyv a vörös lóherének termesztése körüli törekvést hazánk oly vidékein is, hol, az égalj és a föld szárazsága miatt, e különben áldott növény sehogy sem honosulhat meg. Csoda-e aztán, ha az oly könyvek, melyek éghajlati viszonyainkat, s egyéb körülményeinket nem vették figyelembe, szintén bizalmatlanságot ébresztettek az irodalom és tudomány iránt? E bizalmatlanság megszüntetését, a tudomány tekintélyének visszaállítását mindenek fölött sürgeti mezőgazdaságunk érdeke. A robot eltörlése, az adó behozatala s annyi egyéb reform birtokviszonyainkban lényeges változást von szükségkép maga után összes gazdasági viszonyainkban. Kisebb és nagyobb földbirtokosra egyaránt kiáltó szükséggé lett gazdaságuk újrarendezése, az uj viszonyok közt. S e rendezésben nem adhat tanácsot a helyi hagyomány; a tudományt kell megkézdeni, minő eszközökkel pótolhatni legczélszerűbben a megszűnt ingyen napszámokat s a munkás kezek hiányát ; a tudomány mondja meg, miként emelhetni azon föld jövedelmét , mely többé nem adómentes; a tudomány tanítja meg gazdáinkat tagosított birtokuk okszerű rendezésére, az ad tanácsot, hogy birtokukon mily termékeket, minő arányban, termesszenek, s hogy az egyes terménycikkek mivelése miként történik legokszerűbben, mint jár legtöbb haszonnal. Nem is említem a gazdászat egyéb ágait, különösen az állattenyésztést, mely eddig , nagyában, sovány közlegelőkön tengett nálunk stb. Mindent egybevéve, úgy találjuk, hogy Anglia mezőgazdasága legvirágzóbb Európaszerte. A gazdaságtan is Angliában van leginkább kifejlődve. A mezőgazdaság azon virágzó állapotát, a tudomány ezen állását kell tehát irodalmunknak is szem előtt tartania , ha azt akarjuk, hogy a könyv, melyet gazdáink kezeibe adunk, több legyen egy gazdasági naptárnál, mely a kelet évével elavul, s ha oly nyomokat akarunk kijelölni a jelen ivadéknak, melyeken a jövő nemzedék is haszonnal haladhasson. Miként az eszménynek a művész előtt, akként kell egy magasabb czélnak lebegni a gazda szeme előtt, ha folytonos fejlődés helyett megint tespedni nem akar bizonyos ponton, izzadva, fáradva, de mindig csak egy körben mozogva, mint a nyomtató állat. Midőn azonban a tudomány egyfelől szárnyakat fűz az