Pesti Napló, 1856. január (7. évfolyam, 1743-1767. szám)
1856-01-15 / 1753. szám
130-1*53. 3-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Egyetem-utcza 2-ik 6zím , 1*5 emelet, Angol ®*^zett 9lSlleds* A lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő, érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ______ Kiadó-hivatali ▼ incH.ro , postai: Évnegyedre . . . . 5 fz. p. p. Félévre...........................10 „ „ 1856. Kedd, java, 15. Előfizetés föltételei: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Turdfítmények Hia • & fissSbos Petit sor 4 Vkr Bélyegdij, külön, 10 p. kr. Hirdetményeit adja . Magán vti 5 ha5ibo8 petit sor 5 pkr Pesten , njibosnorava . Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ PEST, jan. 15. Távirati magántudósítás a „Pesti Napló 44 szerkesztőségéhez. Feladatott Bécsben : jan. 14. d. u. 3 óra 15 p. Érkezett Pestre: iros 3 óra P. Bécs: január 14. Öszhangzó jelentések szerint az oroszok a javaslatokat egyrészben elfogadták, mindazáltal Bessarábiábani birtok-átengedést visszautasitottak. Az itteni börze izgatott állapotban van. Még egyszer az uzsoráról.*) — Azon erősségen, melylyel magokat az uzsoratörvény védői vértezik, hogy a szokott phrasissal éljünk, nagy rést nyitott az állam azon kedvezése, minélfogva az ausztriai nemzeti bank, a hypotheka-bank adósaitól követelendő kamatokra nézve nem esik az uzsorapatens szigora alá. Lassankint, mint multi cikkünkben is említek, a meggondolás, a közérdek tisztább felismerése legyőzi azon korlátokat, miket a pénzforgalom s a hitel fogyatkozására előítélet és a rendkívüli körülmények kényszerűsége előidézett. Mindinkább terjed azon meggyőződés, miként a kamatvétel korlátlan jogának megtagadása a nemzetek műveltségi fejlődésének első stádiumaiba tartozhatik. Az uzsoratörvény pártolói, kik hiedelmök szerint conservatív elvekből indulnak ki, feledni látszanak azt, miként ép az újkor socialistái és communistái azok, kik hitelt kamat nélkül követelnek s a kamatkövetelést, mint a dolgozó osztály elleni jogtalanságot bélyegzik meg. A kamat merőben azon egyszerű elven alapszik , hogy t. i. minden szolgálatért viszonszolgálat követelhető s hogy e szerint nagykorúak között a kölcsön a viszonyok természetéből eredő s a hitelt kereső és adó érdekeivel megegyező feltételek mellett megköttethetik. Az idő- és állami viszonyok, valamint az üzlet különfélesége szerint *) Lásd P. N. 94 —1617. számát. különböző kölcsönök természetesen nem eshetnek a törvény azon provisioja alá, mely minden kölcsönre egyenlő kamatot szabott meg. A kézi záloggal biztosított kölcsön p. o. más tekintetek alá tartozik, mint az oly kölcsön, mely minden reális biztosítás nélkül nyerészkedő üzlet alapjául szolgál. Mi azonban nem akarjuk a magas kamatot oly esetekben védeni, midőn a szegényebb osztály a háború vagy a drágaság napjaiban kölcsönhöz folyamodni kényteleníttetik. Tudjuk, hogy az ily időkben vett magas kamatok támaszták a törvényesnél magasb kamatra hitelezők ellen azon gyűlöletet, melynek nyomaira nemcsak az egyházi iratokban, hanem a világi törvényhozás codexeiben is akadunk. De mind e tiltakozás és szigorú rendszabály sem hárítható el a körülmények kényszerűségét. A szigor eredménye lett, ott, hol e szigor végrehajtatott, minden kölcsön - üzlet megszüntetése, vagy a hitel rendkívüli drágasága. Amint azonban a hitel lényege kellőleg felismertetett, mind jobban feltűnt a tiltó rendszabály czélszerűtlensége és hasztalansága is, így keletkezett az államokban a törvényes kamatláb, mely azonban a kamat bizonyos fokának törvényesítése mellett ismét nem egyéb, mint a szabad kölcsönüzlet korlátozása. Eredményében ez is hasonlít azon tiltó rendszabályhoz, mely minden kamatot törvénytelenségnek tartott. Megnehezíti szintén a hitelt vagy azon veszély arányában, melynek magát a magas kamatot követelő kiteszi, emeli a kamatlábat. Mert, miután az állam nem képes a hitelt keresők igényeit kielégíteni, az üzletek jelen korában főleg, a hitelt kereső mégis kénytelen leend azokhoz folyamodni, kik pénzzel kereskednek s ha elegendő biztosságot nyújtani nem képesek, magnak kamatot, fizetni még akkor is , ha a kölcsönt nem azon lovagiatlan és csúfos utógondolattal kötik meg, hogy a lejárat idejében az üzlet fentartására a hitel biztosítására kért kölcsön öszvegét az uzsoraper fenyegetése mellett le fogja alkudni. A legtöbb kölcsönnél nem a hitelt adó hanem a hitelt kereső fél az, mely az üzlet megkötését sürgeti; ennélfogva ha nem is minden esetben, de mondhatni általában a magas kamatot tiltó rendszabályok káros következései az adósra nehezednek. A tapasztalás mutatja, miként az oly üzletek, melyek a törvényes kamat mellett meg nem köthetők, mindig, és azon abnormis magas kamat biztosítása mellett jönek létre, mely a törvény szigorából eredő riskának felel meg. Nézetünk szerint tehát az állam legeszélyesebben, legczélszerűbben csak akként cselekszik, ha nem önálló és tudatlan adósok ellen elkövetett csalási esetekre tartja fen az uzsoratörvény szigorát, s ha jól szervezett hitelintézetek felállítása és ilyen nézetek gyámolítása által a tőkék versenyét előidézi, s ha a népet azon gazdászati viszonyok ismeretéhez juttatja hiteles statistikai kimutatások és más intézkedések útján, mik a pénzforgalomra s a hitelre lényeges befolyással bírnak. Midőn tehát ismételve az uzsoratörvény eltörlése mellett nyilatkozunk, kijelentjük egyszersmind, miként koránsem hiszszük, hogy e törvény eltörlése pénzviszonyaink tökéletes javulását fogná rögtön előidézni. A mostani állapot nemcsak a verseny hiányának tulajdonítható. E verseny mindenesetre csökkentheti a kölcsön árát, s tetemes lendülést adhat a hitelnek, a pénzforgalomnak, de a várt eredmény csak akkor remélhető, csak akkor fog bekövetkezni, ha, mint mondok, jól szervezett és elegendő alapú hitelintézetek által az állam e verseny főtényezője leend. A hitelre, régen tudjuk s naponkint jobban érezzük, földmivelésünknek van legnagyobb szüksége. Ép azon osztálya az államnak, mely a kölcsön legbiztosb alapját képes nyújtani, nélkülözi azon forrást, honnan hasznos beruházásokra meríthetne. A magas kormány, mely e szükség felismerésére jutott,a hypothek-bank engedménye által kíván ez osztály igényeinek eleget tenni. De várjon, ismételve kérdjük, e bank meghatározott emissiója mellett képes teend-e csak hazánk igényeinek is megfelelni? s e bank versenye a földbirtok által keresett hitelnél képes teend-e a szükségelt kölcsönök kamataira leszállítólag hatni,és főkép midőn e bank hitelét az uzsoratörvény alá nem eső kamatok fizetéséhez kötheti s midőn a hitelt kereső birtokos osztálynak csak igen csekély töredéke részesülhetene azon hitelben, melyet a földbirtoknak a bankalap 2/3-ad része nyújthat? Mindennél fogva nem áll e tehát elő a külön országos bankofe szüksége és főbb birtokosainkra nézve nem támad-e következőleg azon kötelesség, hogy a magyar földbirtok biztos alapján hitelbankot állítsanak fel? Az európai érdekek képviselete, mely főnemességünk egy részét a Budapesttől távol elvonuló zimony-győri vaspálya-vállalat élére állítá, hisszük,nem zárja ki még azon érdekeltséget, melylyel a leggazdagabb birtokos is a magyar földgazdászat emelkedése, felvirágzása s igy az ország közjóléte iránt viseltetni tartozik. Hisszük tehát, hogy ez érdeknél, valamint a pénzverseny, illetőleg a hitel érdekénél fogva főbirtokosaink egy magyar országos hitelintézet felállítása iránt, a siker nélkül nem maradható lépéseket, a magas kormánynál bizonyosan megteendik. POMPÉRY: A pest-kanizsai vasútvonal ügyében. Az ipar és kereskedelem virágzása mindig biztos emeltyűje szokott lenni a nemzetek emelkedé AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Irta SUE JETVÖ. VERNEUIL ADÉL. vagy az ágy- és asztaltól elválasztott nö. MÁSODIK RÉSZ. (Folytatás.) *) Verneuil asszony sir, még gondolkozik, s lázas földlengzéssel ismét kezdi : — S mégis , nem, nem , azon gondolat erősebb mint én, nem tehetem, soha meg nem tudnék szokni azon eszméhez, hogy Ernő más nőt szeret! Öreg barátunk, a szív körüli tapasztalatának daczára csalódik; bizonyos lévén Ernő hűségében tán bátran elfogadom e lemondást. De hogy minden pillanatban ezt mondhassam magamnak : „Florence, mert én akartam, Florence most nála van!“ nem, ez lehetlen! ezt nem tehetem, ezt nem akarom, nem. Ernő e nőt nem fogja szeretni; azt akarom, hogy ő engem szeressen, különben, érzem, meghalok a kétségbeesés miatt, s én még nem akarok meghalni. Élni kell gyermekeimért! Én nem fogok elüttök pirulni : Lajos az iskolában van, és Emma . . . legyen! A kedves gyermeket nevelőébe küldöm. Miért ne? Miért se fogadnám el Florence tanácsát? Gyengítendi-e az alantiben leányom iránti szeretetemet ? Ez utczában, mindjárt a szomszédban, jeles nézet van. Elmegyek immár mindennap kétszer inkább nint egyszer látni, s után a szegény gyermek itt nagyon elszigetelve, kortrsak nélkül él! Oly boldog , midőn Luxembourgban étálván, a fiatal növendékekkel találkozik* velek játszatok! Max orvos nem gyakran ajánlotta-e számára a Lásd Festi Napló 1751. számát, gyakori testgyakorlást? Végre, én nem tudom mindazt, mi egy nevelőnőnek szükséges . Emma neveltetése, ha egyedül magam végzem be, nem tökéletes; ha mindig magam mellett kívánom tartani, valami önzésnek engedek; inkább szeretem őt magamért, mint magáért. Istenem! én nem csalódom; az ily elválás, — mert, úgyszólván, ez tulajdonkép nem is megválás, minthogy Emmát naponként egyszer kétszer láthatom, — eleintén neki némi fájdalmat okoz; de az ő korában a benyomások múlékonyak, ő hamar megszokik életmódjának változásához. Barátnéi szeretete ... ők annyira fogják őt szeretni, szegény angyal! . . . nyájas vidorságuk nem sokára kitörlendi a bu nyomát. Minden vasárnapot, minden szünnapot itt, velem töltendő napokon Ernőt soha nem fogadom s nem látandom . Lajos eljő mindennap, szokása szerint. Igen, igen, igy mindent kiegyenlíthetni. Florencenak igaza volt, százszor igaza volt! . . . Szegény asszony mi lesz belőle? Oh! én őt ismerem , ő más szerelemben vigaszt találand, ő nem azon nők közöl való, kik sokáig csüggedeznek ! Verneuil asszony eddig csüggeteg, zavart vonásai azon mértékben merültek föl, aminő mértékben engedve az ellenállhatlan szenvedély elragadásának, megerősödött ezen az anyai kötelességeket, s szerelme vágyait kibékítő elhatározásban; azok azonnal a boldogság érzelmeit fejezék ki, melyet semmi lélekfurdalás nem zavar, minthogy Adél, újabb megfontolás következtében, szilárd, könnyebbülést kifejező hangon újra kezdi : — Kérlelhetlen szigorral kérdezem magamtól : elhatározásom távol hogy változtatná, sőt kétszerezi gyermekeim iránti szerelemmel; én oly jó anyának érzem magamat, mint a múltban. Ab! én jól mondom , hogy lelkemben két szeretetnek van helye. Ernő, Ernőm, ne busulj, ne csüggedj tovább ! . . Istenem, ő boldog lesz ! Ő még ma este elhagyandja Párist, ha ma este tőlem levelet nem kap ! Verneuil Adél, sugárzó, jóllehet örömkönye által félig fátyolozott tekintettel az íróasztalhoz közeledik, s kéjes fölindulás közt reszkető kézzel írja a következő sorokat: „Ernő ne menj el, légy holnap a Luxembourg-kertben, a csillagda rostélyzata előtt. „Holnap, örökre! „ADÉL.“ Verneuil asszonyé levelet begyöngyöli, lepecsétli, ajkához nyomja , szenvedélyesen megcsókolja, mámorosan e szavakat suttogva : — Menj, kis papír, boldogság hírnöke, Ernő visszaadja a csókot, melyet neked adtam. verneuil asszony a kandalló felé megy, kezét a csengettyű kötelére teszi, hogy Josephinet híjjá s meghagyja, hogy a levelet azonnal vigye Beaumont Ernőnek. Emma rögtön a terembe lép s igy szól vndoran anyjához, ezt megölelve : — Nézd anyám, e szép másolatot, melyet Max orvos számára bevégeztem, miután kétszer kezdem újra; remélem, hogy barátunk meg lesz elégedve. Vdél, lányának látására elhalaványult, megborzadott; tértei oly erősen reszketőnek, hogy egy székre le kellett ülnie; azután csak most derült tekintete elborul . . . S a fiatal nő, szemét folytonosan Emmára függesztve, ki őt nyugtalan meglepetéssel szemléli, lassan széttépi a levekét, mit irt, a levél darabjait lába elibe hullatja, s nem tartóztathatván tovább halvány arczán legördülő kélveit, kezét nyújtja leányának. Emma fölindulással borul anyja nyakába, s rémülve kiál : — Istenem! anyám, te sírsz mi bajod ? — Semmi. ... Szeretlek! — felelt Verneuil Adél magas egyszerűséggel. A derék nőt lányának jelenléte emlékezteté a szenvedéy miatti elragadtatásában egy pillanatra feledett kötvességeire. Az áldozat be volt végezve ! Beaumont Ernő még ez este elhagyta Párist, anélkül hog,’ Verneuil asszonyt látta volna. VÉGE A MÁSODIK RÉSZNEK. (Folytatjuk.) --sének, hogy pedig az ipar és kereskedelem — mely szüli a jólétet, népszorgalmat s szellemi haladást is nagy mértékben — virágzásra jusson, — ennek főrugója az áruczikkek gyors és biztos szállításában rejlik, mit gőzösök s vasútvonalak által nyerhetünk el. Mintha valami magasabb ösztön sugallaná e nemzetnek, hogy lerázva a tespedés bilincseit, a szellemi és anyagi haladás terén biztosítva vannak számára az európai nagy nemzetek részére teremtett babérok. Mintha érezné magában, hogy főszerep vár reá a kelet és nyugat testvéresülésében. Vasutat! vasutat! hangzik szerte a hazában! mintha belátta volna az ivadék, hogy az apák hanyagságát haladással kell megbüntetni. . . . Mindenféle sürgés-forgás az iparmezőn, s szokatlan részvét. A birodalmi vasútvonal már behatolt Soprony, Győrig, le Pest felé, az ország szivéhez, hogy a szív körül minél nagyobb legyen a vérkeringés, s igy a nagy test ép, erős és egészséges minden szép, jó és nagyban ! Marburgtól Kanizsáig már a közeljövőben vasútvonal. Sopronyban egy épen oly gazdag, mint nagy társaság a soprony-kanizsai vonal hosszabbítását sürgeti, mely m még tán messzebb Kanizsánál — Nándorfejérvár felé gravitálna. Győrből Tata vidékének, Kassa tájékáról Gallicziának szinte tervek merültek fel az illető vonalak létesithetésére s közelebbről élénken foglalkoztatta a közfigyelmet a Győrtől Zimonyig vezetendő vasútvonal, mely kapcsolatban a konstantinápolyi vonallal Keletet Nyugattal akarná összekapcsolni.*) Midőn az egész haza mozog az ipar és kereskedelem mezején, tehát a hazának mind regényesség, mind földtermékekre nézve egyik kiegészítő legszebb része, csupán Somogy maradna ki e dicsőséges iparharczból, mely mind 1000 m. f. nagyobb kiterjedése, mind 231 s néhány ezer lakoságára, termékei s népszorgalmára nézve egyiránt megérdemli, hogy ott legyen a küzdhomokon, hol az ipar, kereskedelem s népszorgalom mezején egyesek úgy, mint az egész birodalmi nép tördeli a megelégedés és jólét borostyánál. Somogy, ló, marha és juhtenyésztésével az első megyék közt áll. Gr. Hunyady gyapjúját nem egyszer bámulták meg London, s más külföldi világpiaczokon. Földterméke annyi, s oly jó minőségű, hogy Zala s Veszprém megye egy része, sőt Horvátország és Stájer is nem egyszer töltik meg magtáraikat vele. Vörös és fehér boraink (zákányi, kőhegyi, suri) Buda-Pest kikerülésével. Szerk. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Felvilágosítások a magyar egybehasonlító nyelvészet ügyében. II. Kifogás a magyar egybehasonlító nyelvészet gyakorlati alkalmazása ellen. Nádaskay úr kimondja, hogy a magyar egybehasonlító nyelvészetnek kétségtelen tudományi elve van , de azt állítja, hogy az elv gyakorlati alkalmazásában követtem el hibát, s ez által „hívők helyett tamások támadtak, kik kétségbevonták a hirdetett tudományt.“ — Semmi sem lehet sajnálatosabb reám nézve annál, hogy igaz lévén annak elve , a miért buzgakodom, mellékes dologgal rontom el a jót. Mert a nyelvtudomány minden bizonynyal azon tudományokhoz tartozik, melyek lóereje az elvben és elméletben fekszik, nem a gyakorlati alkalmazásban, tehát amit ebben eltaláltunk véteni, azt az elv és elmélet helyes voltánál fogva minden pillanatban helyre lehet hozni, senkinek legkisebb kárával nem járván a helyrehozás. Igazán nem lehet eléggé sajnálnom, hogy épen miattam nem győzhet az egybehasonlító nyelvészet elve! — De hát mivel hibáztam el a dolgot? — Azzal hibáztam el, úgymond Nádaskay úr, hogy igen nagy szavakat használtam, s hogy igen sokat ígértem. A nagy szavak pedig ezek , hogy mondogatom : Magyar nyelvtudomány nincs, szótárunk, nyelvtanunk nincs, mindezt csak nyelvhasonlítás utján szerezhejük. — Úgy de azzal hadat üzenek minden nyelv mivelésnek, megtagadom a magyar nyelv nyolczszáz éves fejlődését; „gyanússá teszek mindent, mit a múlt alapján a nyelv önmagából kifejtett, kételkedvén azon, ha vájjon a most élő magyar nyelv az a magyar nyelv-e, melynek lennie kell, s mely csak a rokonnyelvek tanulása által lehet.“ (Buda-Pesti Hirlap 886. szám.) — Bizony igaza van Nádaskay urnak; ha ezeket valaha mondtam, lehetetlen hívőket találnom. — De lássuk egyenként a kifogás és vádban foglaltakat. Igaz-e, hogy azt állítgatom: nincs nyelvtudományunk