Pesti Napló, 1856. május (7. évfolyam, 1854-1879. szám)
1856-05-16 / 1867. szám
284—1863. 7-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynői»«f ciimzett szálloda, 63-ik sírm. A '»p siellszal rászát Ulett minden közlmény a szerkesztőséghez intézendö. Bár mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnék el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2 ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 5 b88áb0S Petit s°r 4 ptr. Bregaij külön 1v ptr . J Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. jegyűt©in-utczi 2-ik szám , l~sz emslet, Vidékre, genton . Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1856. Péntek, máj. 16. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva , Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt n. P. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS 4 PESTI NAPLÓ május—juntus két hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt. 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 frt 40 kr. Lapunk szerkesztője báró Kemény Zsigmoms ur, ezentul sem mulaszt el semmit, hogy irodalmunk jelesebb tehetségeit maga körül gyűjtse. Hazai érdekeinket számos derék levelező közremunkálása mellett, ezután is rég ismert publicistái tekintélyek fogják fejtegetni. És amely mértékben csökkenne a külföldi tudósítások érdeke, azon arányban igyekszik a szerkesztő kimerítőbbé, érdekesebbé és változatosabbá tenni a bennünket közelebbről illető ügyek fejtegetését. A tárczában különösen ezentúl is közremunkálnak: Arany János,Csengery Antal, Danieliki, Galgóczi Károly, Greguss Ágost, Erdélyi János, Fényes Elek, Gyulai Pál, Hunfalvy Pál, Pau- ter, egyetemi tanár, Révész Imre, Szalay László, Szontag Gusztáv, Tompa Mihály, Tóth Lörincz, Venczel Gusztáv sat. urak. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetemutcza 2-dik szám takarékpénztárépület földszint Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, május 16. Magyarország egyenérdekű vidékeinek jellemzése államgazdászati tekintetben. Azon élénk mzgalom, mely a vasútvonalak építése körül nyilvánul, naponként közeledő biztos reményt ad, hogy államgazdászatunknak a közlekedés hiányos voltában rejlő akadályai apránként mind inkább elhárulni fognak. A Pesti Napló 271-ik száma fontos indítványt tesz, hogy Pest, mint az ország szive, mely felé kell tódulni minden élet- pezsgő vérnek s innen oszolni ismét széjjel, tűzetvén ki országos központul, a keletkező vonalak kiindulásukban és irányukban átgondolt s czélszerüleg kidolgozott hálózati terv szerint szerkeztessenek össze. Ezt érdeklőleg a Magyar Sajtó május 4-diki számában Hollán Ernő úr az egész országra kiterjedő vasút-hálózati tervelést kezd meg. Tudomásom szerint a Pester Lloyd hasonlag ezt akarja tenni. Mi szinte készen vagyunk egy ily tervelésre. De hogy különböző irányban egymás felibe ne halmozzuk okoskodásainkat , feltettük : bevárni a megindult terveléseket, hogy nézeteinkkel annak idejében majd csak a jobb támogatására csatlakozzunk. Életerei lesznek ezen vasútvonalak ez ország egyetemes iparának. Miszerint azonban az ezek által előidézendő új élet erőteljes legyen, kell , hogy a vasutak által átszelt minden vidék, felismervén önérdekeit, munkásságával ezekhez alkalmazkodva, a közlekedéssel gyarapodó súlyegyént tartson; különben az átszelő vasutak nem új életet adnak, hanem vért elhordó és kiszivattyúzó erekké fajulván a régi lassú életnek is meggyilkolására fognak szolgálni. Mi valószínűbb, mint a közlekedés gyarapodása által elsrugtatott civilisatió igényeinek szaporodása? Nincs nyomorultabb teremtése Istennek, mint a vagyontalan fényűző . H Ha földmivelő országunkban a termelés a kiszállítással s a növekedő civilisatió igényeivel súlyegyent nem tart, hanem ezek mellett önbelszükségletét csak részben is fedezetlenül maradni engedi , akkor min magunk kétképpen rablottuk meg az országot; először amennyiben a kiszállítás könnyűsége által magasodó árak miatt, az azt szükséglő polgártársainknak is felvettük az első életmelléki anyagok árát; másodszor amennyiben az így hozzánk könnyen szállított iparczikkekért, magasodott igényeinknél fogva, ismét visszahagyjuk folyni a hozzánk már egyszer beszivárgott pénzt. Hogy a közlekedés gyarapodásával megtarthassuk vagyonosodásunkban az előre haladó súlyegyént, arra egyedül min érdekeink felismerése vezethet.A felismert önérdek szerint irányzott előre törekvés sokkal szükségesebb most , mint valaha. Egyedül ez monthat meg bennünket a vagyontalan fényűző sorsára való jutástól. E körülmény vezet arra, hogy hazánk egyes vidékeinek államgazdászati jellemük iránt kutatást tevén, azokat ily szempontból egyenként tárgyalás alá vegyem. I. Békés-Csanádmegye s vidéke.Leggazdagabb földü s ennélfogva földmivelés tekintetében legtöbb figyelmet érdemlő vidéke ez mostani határai közt országunknak. Ezt rövid időn a tiszai vaspálya ágai szelendik át, melyek mint országunk testébe eddig élő legmélyebben ható életerők, hirtelen magas hatványra jutandó forgalmat ígérnek ennek. A vidék gazdagsága azonban egyedül nyersterményei bőségében áll. Sokszor megtörtént már az, a békés megyei emberen, hogy bőven termett gabonáját ősszel eladta, mert jól megadták az árát, tavasszal pedig megszűkülvén az idő, maga sokkal drágábbért vett kenyérnek valót. Ez, ha előre nem nézünk, még gyakrabban megtörténhetik a forgalom gyarapodása után, s különösen illenek e vidékre az élőbeszédben kifejezett szavaim. E vidék központját maga a tulajdonképeni Békés megye teszi, s e körül határait mintegy következőleg lehet kijelölnünk: Aradban a Marosparton Paulisnál elkezdve fél Boros Jenőnek; onnan egyenes vonalban át Szalontának; innen Berettyóújfalu, Földes, Kaba felett Nádudvarnak és Csegénél ki a Tiszáig; honnan lefelé a Maros torkáig mindenütt a Tisza von határt, így beleesik ebbe az egész Békés-Csanád, Nagy-Kunság és Szolnok megye, Észak-Biharnak Szolnok megyével és a Nagy-Kunsággal határos része, Dél-Biharnak Békés és Arad megyék közé benyúló oldala, végre Aradnak egész sík déli fele. Összes terület kerek számmal 300 □ mértföld. Lakos száma vidéken 747,548 lélek. Esik egy □ mire 2491, miszerint népetlennek nem mondhatjuk. Mivelés alatti föld: szántóföld 1,213,089 katastrális (1600 □ öles) hold, kaszáló-rét 472,042 h., legelő 792,103 h., szőlő 20,659 h., kert 11,272 h., erdő 168,644 h., összesen 2,677,809 hold. Esik egy családra mivelni való 17 hold. A réteket, legelők nagy részét, nem csekély részben a szántóföldeket viz járja, azontúl nádas és viz alatt levő föld van 322,191 hold. Első főteendője tehát e vidéknek a vizek szabályozásában áll, mi tekintetben legelső érdekét ismerte fel a Berettyó és Körösök szabályozásának megindításában s annak erélyes végrehajtásán való törekvésben. Az éghajlat aszályos; azt lehet mondani: legaszályosabb az egész országban. Ez legfőbb oka annak, hogy a föld szomjas agyagos természeténél fogva igen gyakran csal. Az erdőség igen kevés. A faszükség nagy. Ez az aszályosság által előidézett okkal egyesülve, a faültetés múlhatlan szükségét vonja maga után. A kimutatott erdőségből 78,794 hold az aradmegyei, 72,000 hold a Délbihar megyei részre esik. A többi egész vidéknek úgyszólván semmi erdőmivelése sincs. A mezőhegyesi ménes-intézet, némely magánosokkal együtt, kiknek apró akáczos, füzes, nyáras eger és kőrisfás erdeik vannak, megmutatta, hogy miként kell szaporítani e vidéken is a fát. Kövessék az egyes határok a jó példát. Ültettessenek ki az utak mellékei s a földek mesgyéi élőfákkal. Ki ezt teszi, kétszeresen használ e vidéknek, a fatermeléssel és a vidék aszálytalanílásával. Nem fogna itt egy-egy nyereségesebb magánvállalat lenni, mint e kiültetési czélból eladásra szánt ültetni való csemeték nevelése. Ritka egyén, ki a csemetéket magról vagy gyökérről nevelgetni szereti. Ha ültetni való kínálkozik, sokkal több kedvet nyer a kiültetésre. Messziről hozott s különböző földön növekedett csemetéknek bizonytalan a megfoganszása. A helyben, egyenlő talajon neveltek a megfoganszás biztosabb volta által is nevelik értéköket. De hogy az ültetések elhaladjanak, s az ültető tőrök kedvét el ne veszítse, szoros mezei rendőrség kell, mely utalma alá vegye az ültetetvényeket. Ennek hiánya, a romboló nép pajzánságánál fogva, eddig is fő gátkép tekinthető az ültetgetések gyakorlatba való jövetelére nézve. GALGÓCZI KÁROLY. SZOMORÚ NAPOK. Regény. Irta JÓKAI MÓR (1831.) A vas ember. Folytatás *). — Roszabb mesét nem mondhattál volna nekem. Monda a tábornok, visszatérve nejéhez, s annak szelíd fejecskéjét ölébe véve. Ez nagyon szomorú mese volt. — De a vége még hátra van. — És az a legszomorúbb benne, hogy a vége az én kezemben van. — Én azt hiszem, jó helyen van. — Hogy mondhatod ezt? Nem személyes ellenségeme az egész Hétfalusi család ? Nem kellne emlékeznem arra, ha mindent elfelejtettem is, hogy bántalmaztak téged : maga ez a szeles fiú nyílt mulatságban megsértő, mint nőmet, és most őt, a család utoló ivadékát, a sors úgy veti elém, mint bírája elé, akinek halált kell mondani rá! Az egész világ azt fogja hinni, hogy örültem a szomorú alkalomnak, melyben magamért véres, példás boszút állhattam ellenségemen. Hogy bitófára ítéltem ellenségem fiát, mert szomjaztam vérét! S te azt mondod, hogy ez jól történt így. Azt mondom. Én meg vagyok abban nyugodva , hogy te meg fogod őt menteni. Én ? kérdé a tábornok, s bámulva nyitá fel nagy kerek szemeit. Az lehetetlen. — Én azt hiszem, hogy Vértessy tábornok, a szigorú, hajthatlan férfi, a kit tisztelői és haragosai vas embernek annak, a ki soha semmi rokonáért, barátjáért a fegyelem szabályaiban kedvezést nem tanúsított , mindent el fog Lásd „Pesti Napló® 1862. számát. követni, hogy egyszer életében kivételt tegyen a törvény szigora alól, hogy megmentse ellensége fiát. Óh én ismerem azt az urat jól : bizonyosan tudom, hogy így fog cselekedni. — Az lehetetlen, az lehetetlen. Ha testvérem volna, sem menthetném meg ily balhelyzetben. — Testvéredet nem, de ezt igen. Én meg vagyok abban nyugodva, hogy te addig meg nem nyugszol, amíg a szerencsétlen ifjú megmentésére valami módot ki nem gondolsz. És amidőn ezt mondta, olyan jól tudott olvasni annak a vas embernek a szíve, lelke mélyében. A tábornok nyugtalan kedélylyel hagyta el neje szobáját , de amint kilépett abból, már akkor arcza e nyugtalanságról nem tanúskodott. Az ordonnance ott állt az előszobában akkor is és sarkon fordulva tábornoka felé, átnyújta neki a keblébe dugott pecsétes levelet. Az volt a hivatalos tudósítás a szökevény elfogatásáról. A tábornok inte a katonának, hogy elmehet. Azután szobájába vonult, kitömte maga elé az iratot, hozzá ült, fejét két tenyerébe hajtá, és sokáig, sokáig küzdött nehéz lélekfárasztó gondolataival. A lengyel nő. — Ki van itthon ? — Kérdé egy erős, csengő hang a hóhér labában, mialatt egy szürke köpönyegbe burkolt alak lépett be a konyhaajtón. A tűzhely mellett Iván és asszony ültek, odakinn sötét zivataros éjszaka volt , az idő tíz óra körül, és minden ajtó zárva. A férfi és a nő csak bámult az idegenre és nem felelt neki. — Ki van ide haza ? kérdé ez újra, közelebb lépve a tűzhöz, melynek lobogó fényénél szép ifjú sima arcza látható lön, élesen rajzolt szemöldeivel, vékony, de erőteljes ajkaival s bátor sasszemeivel, amik merészen tekintenek az emberek arczaiba. A nő és a férfi egymás szemeibe néztek, Iván szinte félve kérdező felelet helyett. — De hogy jöhet ide be valaki? — A kerítésen szöktem be, válaszolt az idegen minden kínálás nélkül leülve a tűzhely mellé. Zárva volt az ajtó. Kétszer, háromszor zörgettem, nem nyitotta ki senki, kénytelen voltam vele. — Hát a kutyák ? kérdő hüledezve a házi nő. — Nem bántottak. Én tudok az ebekkel beszélni. Van valami módom. Gonosz zivataros idő van, az eső csak úgy szakad. Nem várhattam oda kinn sokáig. — De hallja, mit akar itt? Kérdé a nő csaknem félelmesen tekintve az idegen arczába. — Azt majd megmondom kedvesem. Elébb adjon egy pohár vizet, erősen szomjazom. A nő önkénytelenül kényszerítve érezte magát engedelmeskedni. — Te meg barátom, terítsd le addig a köpenyemet ide a tűzhely mellé, szólt Ivánhoz fordulva s lekerité nyakából a bő köpenyt, melyről csurgott a viz. A nő és a férfi mintegy megigézve teljesité parancsait. Köpenyét letéve, karcsú, idomzatos termetet láttatott az idegen, mely férfinak nagyon is gyöngédnek tetszett, kezei finomak és fehéreknek látszottak, a mint a nyújtott poharat elvette. — Ez valami asszony , suttogó a hóhér neje Ivánnak, gyanúsan összevont sürü szemöldei alól kémlelve az ismeretlent. Azután közelebb lépett hozzá s jól szemei közé nézve monda neki : — Galambom. Maga úgy látszik, hogy nem jó járatban van. Kit keres ? — A gazdát, felelt az idegen röviden, s a tűzhelyre könyökölt. — Maga tán azt gondolja, hogy ez a ház vendégfogadó, hogy úgy a város végire esik. — Nem gondolom, szép asszony. Itt Zudár gazda lakik , a becsületes révész mester— Révész mester ? — No igen , aki ebből a világból a másikba átszállítja az embereket. — Honnan ismeri maga a gazdát? — Én sohasem láttam, hanem azért jól ismerem. Most nem lehet vele beszélni ugyebár, mert már imádkozni ment s rendesen egy óráig szokott imádkozni, s azalatt nem jött háborgatni. Önök is azért húzódtak ki ide a konyhába. Ön szép asszony Zudár uram felesége, nemde, s ez a fiatal ember itt a legénye. Én jól ismerem önöket is. De hát maga kicsoda? szóljon. Mit akar? kérdé a nő szorongva. — Azt majd megmondom a gazdának odabenn, ha elvégezte ájtatoskodását. Mielőtt lefeküdnék, ki szokta sütni puskáit, akkor majd bemegyek hozzá. Üljön le addig mellém. Nézze elférünk ketten is a lóczán, beszélgessünk egyről másról. Az idegen leemelte kerek kucsmáját fejéről, s hoszszu fekete haja tömött fürtökben göndörül alá vállalta. — Ez nő. Ez nő. Suttogá egymásnak Iván és a házi asszony. Az utóbbi most már merészebben közelíte a rejtélyes alakhoz s helyet foglalva mellette, elkezde vele beszédbe elegyedni. — Mi dolga lehet magának az én urammal? — Ej, kedves jó asszony. Maga is mindig mást kérdezget, mint amit kellene. Ahelyett hogy azt kérdezné tőlem, nem vagyok-e éhes, vacsoráltam e már? Pedig erre igen hamar tudnék felelni. A nő fölkelt nagy duzzogva s valami fali szekrényből egy tál lepényt vett elő s azt az idegen elé hozta. — Ha nem utál a bakó tányéráról enni, uram! — Ejh, hagyja azt. Hátha én magam is az vagyok. — Ah, perse. Ezekkel a fehér, puha kezecskékkel; nem is olyanok, mintha férfi kezei volnának. — De amint e szavakat ki mondta, egyszerre el is sikoltotta magát a némber, mert a tapogatott fehér kacsók egyike úgy megszokta vastag húsos tenyerét, hogy a csontjai is ropogtak bele. PESTI NAPLÓ, Pest, máj. 16. Arany János kisebb költeményei két kötetben megjelentek. Heckenast Gusztáv úr e költeményeket méltó diszszel adta ki s e becses gyűjtemény árát nem szabta nagyra, hogy azt Toldi költőjének minden tisztelője megszerezhesse. A két kötet ára 2 frt 30 kr.pp. Arany János nevét a magyar költők legelőbbjei között említi a külföld is. Költeményei az irodalom kincse, a magyar irodalom gazdagsága, a költő neve hazánknak dísze. E költeményeknek megjelenését tehát mindnyájan örömmel üdvözöljük. Lapunk többször fog még e költeményekre visszatérni, hogy felmutassa azon szépségeket, miket e gyűjteményben nyerünk, hogy kellőleg méltányolja e művek becsét s a költő érdemét, ki müvével korszakot teremtett. Addig is szabadjon nekünk felidézni az olvasó emlékezetében azon szép és találó jellemzést, melyet Arany felöl Erdélyinek „Egy századnegyed a magyar irodalomból“ czím alatt lapjainkban megjelent jeles áttekintésében találunk. Erdélyi az újabb magyar lyrai költészet három korszakáról szólva, a regényes lyra harmadik korszakát azon ponton jelölé ki, melyet előkelőleg Arany képvisel, mint a ki a szétosztással, felbomlással fenyegetett s rendetlenségre hajló korszakból, mint tudalmasan alkotó művész áll elő s a tartalom gazdagságát a forma szépségével párosítván, uj költői világnézetet alapit meg. A fölvett korszak folytán, mind Erdélyi, a dalköltészet, ballada s költői beszély igen jelentős előmenetelt mutatnak. Vegyük a Vörösmarty, Garay féle balladákat, beszélyeket, és vegyük e kor legkiválóbb e nembeli terményeit leginkább Aranytól : meg fogjuk látni a hangmenet újdonságát, sőt hazaiságát is. Mint eddig, úgy most is csak kevéssé emlegetem, hogy ki mit irt, hanem inkább, hogy miként , mégis lehetlen oda nem mutatnom az olyan előadásra, mint „Zách Klára, aztán Toldy Miklós“ kalandja „hajdanában, danában.“ Az utolsó fejlődési korszakot nem is mondhatnék bevégzettnek, ha a fölvett művészeti népiesség, mely a népben még öntudatlan, a költőknél már öntudatig nem volna vive, ha nem állna e korszak végén Arany János mint amaz öntudatos népiesség kiváló képviselője. Nála a tartalmon és költői elemeken keresztül tiszta formákig vívta ki magát a műeszme. Azért ő teszi a zárkövet a regényes lyrai alkotásokhoz, vagy ő benne tér vissza költészetünk az első kezdethez, az eredeti népköltészethez; de ezen népköltészet nem oly közvetlen, abstract, öntudatlan munkásság többé, hogy csak bele kell gondolni a poézist, hanem tartalom és forma át vannak egymás által szellemitve; az ebben, ez abban lelé örömét, kényelmét, kielégíttetését.