Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)

1856-09-21 / 1991. szám

408-1991. 7-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynéihel ciimzett szállod», 63-ik szám. A l»p szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen tételek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 6 ha91b0S Petit sor * Pkr» B&gegdy Mion 10 pkr ! J Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetemp­ntok» 2-ire szám, 1-ső emelet, 1850. Vasárnap, sept. 21. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. PEST, sept. 21. Mikép segíthetnénk a kárpáti panpe­­rismuson ? Midőn a Magyarországban működendő telepí­tési láz külföldön felzajlott, s Ehrenberg és társai azon reményben ringaták magukat, hogy hazánk­ban hamarább és könnyebben fognak találni El­­doradót mint Californiában , már akkor nem ok nélkül választottuk e kérdést elmélkedésünk tár­gyául. Szembetűnő dolog gyanánt mutatkozott előttünk, hogy a túlnépesített külföld, tisztán a népszám s földrajzi tekinteteknél fogva olybá nézi a magyar földet, mint Chanaánt, hol minden bokor boldogságtól zeng, s puszta, néptelen, de dús vi­dékei, a megelégedés és jóllét terített asztalai gya­nánt ajánlkoznak. Most, miután számos kísérlet valamint Magyar­­országon úgy Erdélyben meghiúsult s némely ide­gen lapok mégis oly véleményt táplálnak, hogy a külföld népfölöslegének igéretfölde egyedül csak Magyarország lehet, s hogy a meddő kezdemé­nyeket rendezettebb vállalkozások által helyre ütni lehet , ismét megszállja lelkünket egy aggo­dalmas gondolat, s kérdezzük : váljon annyira kielégítőkre hazánkban a napviszonyok, hogy egykedvűség vagy hideg közöny által, mintegy magunk is bevalljuk, miszerint csakugyan szükség van itt más, frisebb s szaporább népelemre is? Mi kimondtuk egyszer s ugyancsak e lapok ha­­sábain (ezelőtt pár évvel), mikép a pauperismus habár nem betegsége is még nemzetünknek, oly európai kórrész az, mely bizonyos tekintetben ide is elhatott s jelenségei immár mutatkoznak is. Értettük különösen az ínséggel küzdő kárpátalji lakosságot, s azt mondok, hogy nem újabb tele­pítésekre van Magyarországnak szüksége, hanem arra, hogy azon népfaj, mely hazánk rögéhez van lánczolva, kiszabadíttassék a nyomor azon örvé­nyéből, melyben küzd, s a­hol valamint önmagára, úgy ránk nézve is el fogna veszni. Ezen helyzezet a mi tapasztalásunk szerint mindeddig nem javult, s épen azért véljük, hogy annak könnyebbítéséről gondolkodni nem időnkivüli. E tekintetben a kül­földön már találunk példákat, s különösen Belgi­umban ,­a­e­­­e­n, a jog- és birtokviszonyok kor­szerű szabályozásában oly módját ajánlá a nép elszegényedett osztálya fölemelésének , mely egyenesen a társadalmi sebekre hatván, annak anyagi helykezetét is nagy mértékben jobbá téve. Az „Economist belge“-ből olvassuk, mikép a folyó év kezdetén Brüsselben egy jótékony czél­­zatú hitelegylet alakult a „szeretet hitelé­nek társulata“ (Société du Crédit de la Cha­rité) czím alatt, mely társulatnak épen nem — mint nevezete mutatja — az a valódi föladata, hogy a nép alsó osztályát s szűkölködött pénzköl­­csönnel segítse, hanem hogy tőkéjének egy ré­széből részint oly iskolákat alapítson, hol a nap­számosok gyermekei némi oktatást s ellátást, nyerhessenek,­­ más részéből pedig az elaggott beteg s tehetetlen munkásoknak segedelmet nyújt­hasson. Ehez az imént nevezett lap némely igen gyakorlati észrevételt nyújt, melyek különösen arra vonatkoznak, hogy miképen kelljen valamely elszegényedett néposztályon segíteni a­nélkül, hogy a jólét annak erkölcstelenítését ne mozdítsa elő? Ricardo állította föl azon tételt: „a szegények gyámolítására vonatkozó egy oly tervezet sem érdemel figyelmet, mely oda nem hat, hogy kiki önmagán képes legyen segíteni.“Ezen tétel eléggé könyörületlenül hangzik ugyan, de ha jól föl­fogtuk értelmét, meg kell vallanunk, fajkép nem csak igazságot, hanem igen gyakorlati elvet fog­lal magában. Ez okból választá e tételt jelszóul a szegénységi ügy körül annyi érdemekkel di­­szeskedő s szakavatott férfiú M. A. de Watewille is, midőn legközelebb tervet nyújtott be a fran­­czia kormánynak a jótékony intézetek szervezése tárgyában. De hát mi az a mód, mely a szegény és szűkölködő embert, vagy mi több egy nép­­osztályt oly állapotba tegyen, miszerint az képes lehessen önmagán segíteni ? Átalános szempont­ból, s elvontan tekintve a dolgot, azon mód va­lóban nem lehet más, mint a szegénység elhárí­tása. A szegénység elhárításának eszközeit csak úgy lehet föltalálnunk és megválasztanunk, ha an­nak okait alaposan ismerjük. Magyarországot illetőleg, a felvidéki szegénység okaira nézve, melyek azt előidézték, eddigelé két átalános vélemény uralkodik. Némelyek ugyanis a nép romlottságában s az ezzel járó dologtalan­­ságban, mások pedig a vidék terméketlen s túlné­pesedett voltában találják annak okait. Mi azt hisz­­szük, hogy ezen vélemények csak következéseit de nem valódi okait fejezik ki az elszegényedés­nek. Mi a kárpáti pauperismusnak valódi okait leginkább a nevelés hiányában s a birtokviszo­nyokban találjuk. Huzamosabb ottlakásunk alkal­mával ugyanis ezen nép között, mi is tapasztalok ugyan, hogy ezen nép (különösen a Krajnán és Verh­ovinákon) dolgozni nem igen szeret s hogy annál hajlandóbb az iszákosságra, azonban az el­­fajzás és romlottságnak ezen két nemét is, mint mondok, inkább csak következései gyanánt tekint­jük a szegénységnek. Tudjuk , hogy a felvidéki lakosság el­szegényedése csak vagy tíz év óta mutat­kozik oly aggasztó progresszóban, miszerint az állam könyörületét is több ízben kénytelen volt igénybe venni. De mindamellett, hogy épen ezen tíz év alatt nyertek kedvezőbb átalakulást az összes népviszonyok, ama nyomorultak, a Ma­gurától kezdve egész Vereczkéig,nemhogy emel­kedtek volna valamit, sőt évről évre sanyarúbb helyezetbe jutának. S a mélyenfekvé­sebre még az sem látszik hatni, hogy az állam, mint a leg­közelebbi években is, pénzsegedelem, élelmi­szer s munkaadás által folyvást atyai gonddal siet a közönség jajgatásait elnémítani. Tehát hol a seb, hol a valódi ok? Mondok : a birtokviszonyokban, s a nevelés hiányában. Ma­gyarország felvidékét, birtokviszonyok tekinteté­­ben, nem lehet párhuzamba tenni az alvidékkel. Itt aránytalanul kevesebb volt minden időben a jobbágyság, mint a felvidéken, hol egész az újabb időkig, a földesúr vagyonának s jövedelmének legfőbb alapját a jobbágyság képezte, míg imitt nagyszerű puszták, a terjedelmes majorsági gaz­daságvitelben állott az. De épen azért, minthogy amott — hol a népesség is aránytalanul több — a jobbágyság oly nagy számú s túlszaporodott vala, az eredetileg megszállott telkeknek fölötte el kelle apróztatniok, úgy, hogy most a felvidé­ken egész telkes jobbágyokat találni a ritkább dolgok közzé tartozik. A telki állományok ela­­prózását egy részről szükségessé tette a családok existentiája, de elnézte, sőt gyakran előmozditotta azt maga a volt földesur is, minthogy az által jobbágyai száma növekedett, — előmozditotta továbbá a törvény, mely különösen az 1840. 8. czikk által az ingatlanokbani örökösödést a jobb­ágyoknak leányaira is kiterjesztette, elömozditotta a pályinka, főleg pedig a korcsmáknak mindinkább növekedő száma. íme ezek a külröl ható s legkö- SZOMORÚ NAPOK. Regény. Irt. JÓKAI MÓR. (1831.) MÁSODIK KÖTET. Az előre megásott sírok. Folytatás. *) Hétfalusy Imre sietve érkezett meg a tábornok paran­csával a zárvonalnál parancsnokló tiszthez. Az huszon­négy fegyverest adott rögtön a tábornok segédének ve­zénylete alá , nem tudhatva , hogy a többire nem lesz-e másfelé szükség. Imre nem is mulasztott több időt azzal, hogy másik parancsnokhoz is menjen, hanem elindult a huszonnégy vitézzel egyenesen Hétfalunak. Csak hárman voltak lovon, a tábornok segéde, Kamienszka és ő, a többi gyalog volt. A legnagyobb erőfeszítés mellett is beletelhetett négy óra, mig Hétfa­luba bevergődhettek. E hosszú út alatt mindent elmondott Mária Imrének. *) Lásd „Pesti Napló“ 1986. számát, a mit családja felöl tudott. Semmi sem háboritá beszél­getésüket, az út üres volt és nesztelen. A­mint az első csárdához értek, az is csendes volt már, ajtók, ablakok kitépve, helyeikből széttört hordók üvegek palaczkok cserepei az utón elszórva , közbe egyes vérfoltok, mikbe valaki begázolt s messzire meglátszottak léptein a vérnyomok........... A kis csapat hallgatva vonult tovább. Pár óra múlva az útféli erdők között három alakot vettek észre a cserje közt bujkálva, a kik meglátva a ka­tonákat megálltak s egy közülök nagy sebesen iramodott feléjök, mire odaért úgy elfáradt a futásban, hogy szó­hoz sem bírt jönni, csaknem elbukott, ha Imre kantár­jába nem fogózik. Imre megismerte benne a jámbor börharangot. — Mi történt öreg ? kérdé tőle aggodalmasan. — Jaj, ifjú uram, rettenetes dolog történt. Nem lehet azt szóval elmondani. Csak hogy azt az ártatlant meg­szabadíthattuk bajjal. — Miféle ártatlant. — Hát ezt a gyermeket, a nagy úr unokáját, a­kit Zudár titokban felnevelt, a hóhérné elárulta. De az is meglakolt már. Most ezt halálra üldözik. Én rejtettem el őket a hid alatt s parasztgúnyát adtam rájuk, úgy szök­tettem idáig az erdőn keresztül. Kamienszka e szavakra leszökött lováról, s a gyer­mekhez futott, az egészen ki volt már fáradva, lábacs­kái összekarczolva, sebezve, csak Zudárba kapaszkodva­­ bírt még előre haladni. A bakó megismerte áldást hozó ifjút, bár annak más alakja volt most, mint akkor. Most harczolni jött ő. Le­hajolt hozzá és megcsókolta kezét. Mondá neki, hogy most már az ő kezei is tiszták, mert olyan vérben mosta meg azokat, melynek kiomlása kedves volt az Isten előtt. A parancsoló tiszt ágakból hordágyat készítetett s arra fektetve az álétt leánykát, négy fegyverest rendelt mellé, hogy szállítsák a kis csapattal tovább. Ott legna­gyobb biztosságban leendett. A börharang ez alatt mind elmondá a rémeseménye­ket, mik estétől reggelig történtek a kastély körül. Ő akkor hagyta el a helyet, mikor a doktor és Széphalmi is kézre kerültek. Imre elfulladt az iszonyattól. — Sietnem kell apámat megmenteni, vagy meghalni vele, rebegő elkeserülten. A segéd­tiszt marasztani akarta, hogy várjon, míg ők is odaérhetnek, nem hallgatott rá. Egyedül is kész volt a veszélynek neki rohanni. De hiszen nem volt egyedül. Ott volt mellette bátor kedvese szerelemben egész nő, bajban egész férfi, és az nem maradt el tőle. — Bátorság, bizalom! biztatá­tt, megszorítva kezét s azzal a dalia-pár elvágtatott előre a gyepes után. Numa Pompilius elestével az utolsó maradványa is el­múlt a lázadásból minden rendszernek. Az elbukott népvezér esete csak kétségbeejté őket s nem tanitá semmi jóra ; az ott halt meg félóra alatt soha nem látott kunok között lábaik előtt; majd jajgató ném­­berek vegyültek a tömeg közé, kiknek két három halott­juk lett házuknál néhány óra alatt, a roppant helységet egy szörnyű jajkiáltás verte fel.Mindenki elveszte eszét, fenevad lett az ijedelemtől. Az utczákon hevertek a hal­doklók, senki sem nyúlt már hozzájuk. Apa nem ismerte fiát, testvér nem testvérét többé.... És mind­ezen irtó­­zatért az uraknak kelle lakolni. úgy volt nevelve a nép, hogy mikor kalitját kitörte, saját gazdáit tépje szét. Nem hallgatott többé senki vezényszóra, csak a­ki uj ötletet tudott mondani, az volt a parancsoló. A borzas Hanák jutott egy szörnyű gondolathoz. Ez a három nemes ur ne heverjen itt hiába, menje­nek sirt ásni; ássanak sirt saját maguk számára. Azzal eloldák kezeiket, ásót kapát hoztak számukra s kimutatták nekik a kastély udvarán a helyeket, a­hol sirt ássanak maguknak : szép helyeket szántak nekik, egy­­egy terebély vadgesztenye fa tövében. Az öreg Hétfalusynak nincs emberi ereje ily munká­hoz, doktor Sarkantyus pedig határozottan kimondá, hogy öt, a­ki bolondul akar cselekedni, megölheti, de hogy ő tegye azt a bolondot, hogy saját magának még sirt is ásson, arra ugyan nem fog­ják kényszeríthetni. Csak Széphalmi fogadott szót. Ő térden állva fogadta, hogy csak ne kínozzák, inkább megássa mind a három sirt magának és társainak. Előfizetési felhívás A bekövetkező évnegyeddel alkalmat veszünk újra fölhívni a közönséget előfizetésre. Lapunk szerkesztője, báró Kemény Zsigmond úr, ezentúl sem mulaszt el semmit, hogy irodalmunk jelesebb tehetségeit maga körül gyűjtse. Hazai érdekeinket, számos derék levelező köz­­remunkálása mellett, ezután is rég ismert publicistái tekintélyek fogják fejtegetni. Azt hiszi alulírt, nem sérti a szerkesztő szerénységét, ha e lapok egyik fő érdeme il kiemeli azt a nagy gondot, melylyel a világeseményeket a P. Napló minden részleteiben, folytonos figyelemmel kisérte, magyarázó jegyzeteivel és czikkeivel fölvilágosította. E részben folytonos haladást tanusít lapunk.Figyelmeztetjük a közön­séget különösen az „Új posta“ czimű rovat tartalmára. Ez által e lap a bécsi lapoknál előbb adhatja egész terjedelemben a kevésbbé fontos külföldi tudósításokat is, míg a legfontosabb eseményekre nézve távirati közléseivel azokat jóval megelőzi. S a­mely mértékben csökken a külföldi tudósítások érdeke , azon arányban igyekszik a szerkesztő kimerítőbbé, érdekesebbé és változatosabbá tenni a bennünket közelebbről illető ügyek fejtegetését. Különös figyelemmel kíséri a hazánkban mutatkozó anyagi és szellemi mozgalmakat, s míg az anyagi kérdésekben a helyi érdekeket magasabb, tudományos és hazai szempontokkal igyekszik öszhangzásba hozni , az irodalom és művészet terén sem kerüli el semmi fontosabb jelenség a lap munkatársainak figyelmét. Elveket és irányokat jelölnek ki a tévedések útbaigazítására, s a­mi jelest fölmutat a hazai művészet és irodalom, igyekeznek annak élvezésére a közönség fogékonyságát előkészíteni. Valamint eddig történt, úgy ezután is kimerítő közléseket adnak e lapok tudományos és műintézeteink (az Akadémia, Természettudományi­ Társulat, Nemzeti színház és műegylet stb.) működéséről. Alkalmilag a külföldi irodalom nevezetes­ termé­keit is bemutatják. S általában mind a szerkesztő, mind a kiadó mindent elkövetnek, hogy a lap tudományos és szépirodalmi tárczáját egyiránt érdekessé tegyék. A tárczában különösen ezentúl is köz­remunkálnak Arany János, Bérczy Károly, Brassay Samu, Csengery Antal, Danielik J., Erdélyi János, Fényes Elek, Galgóczi Károly, Greguss Ágost, Gyulai Pál, Hu­nfalvy Pál, Jókai, Panner egyetemi tanár, Pompéry János, Révész Imre, Szabó József tanár, Szalay László, Szontagh Gusztáv, Tompa Mihály, Tóth Lörincz, Sírházy György, Wenczel Gusztáv stb. Előfizetési feltételek: Vidékre postán küldve évnegyedre — — 5 frt. Budapesten házhozhordással évnegyedre — — 4 frt. „ „ félévre — — 10 frt. „ „ félévre — — 8 frt. EMICH GUSZTÁV. Pest, septemberben 1856. a „Pesti Napló“ kiadó-tulajdonosa.

Next