Pesti Napló, 1856. október (7. évfolyam, 2001-2031. szám)

1856-10-14 / 2014. szám

431—2014. 7-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhez filmzeli szálloda, 63 st Mini. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal : Egyerom­-utcza, 2 ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közleményen (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1­9 56. Kedd, oct 14. Ooii/flpsi lel te telek: Vidékre, postán: SVfíégyodrk ... 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. |­­ 11’11 elm till vole élly | ** hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr _________ _____ _________Megán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. «gyetMr­otor» 2-ik szám , 1­86 emelet, Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Előfizetési fel­hi­vés K FESTI NIFLO 1856-ik évi October—de­cemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadtatna minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten lekapok kiadóhivatalában, egyetem-uteza 2-dik szám­ takarékpénztár-épület, földszint. A Pesti Napló kiadó-hivatala PEST, oct. 14 Egyleti jogaink és érdekeink. Az egyesületi mozgalmak s érdekek, Europa jelenkorának utolsó századnegyedében, különösen igénybe vették a törvényhozás s a népek cselek­vőségét. A kik ismerni fogják Angolországnak 1824—30-dik, s Francziaország júliusi királysá­gának történeteit, tudják okvetlenül, mikép amott a Canning merész irányú minisztériumának hajt­hatatlan dacza, — emitt pedig az ország munkás osztályát minden oldalról sanyarú ínséggel fenye­gető pauperismus ébresztő föl, — az egyesületi szellemet. Midőn Angliában a leghevesebb parlia­ment­­usák folytak s az irhoni catholicismus m­ár­­- már martaléka jön az angol egyház túlnyomó por,­­ liti­ai befolyásának, egy férfiú a népből, kinek neve és sorsa addig ismeretlen volt. — O’Con­nell Daniel ügyvéd, teremte korunkban a legha­talmasabb egyletet a ,,katholicusok társulata“ (the catholic association) czíme alatt. Kevés évekkel­­ később, mint mondák, a júliusi forradalom követ­keztében, mely trónt és nyugalmat igen, de ke­nyeret s megelégedést nem tudott a népnek adni, Párisban és Francziországban egy hasonirányu társulat szervezte volt magát, s csakhamar oly előre vergődött, hogy a Montmartre ut­­czának egy szennyes zugából, törvényeket s alkotmányokat diktálna a legitim hatalom lenézé­séve­. Ezen egylet, a népbarátok­ (ami du peuple) társulatának viselte czimét. Nem kelle több, hogy e szellem, mely a polgári jogérzet élénkségében s mindinkább lobogó hevében fogamszott, ragá­lyos, de más részt jótékony befolyást ne gyako­roljon a száraz föld népeire. Helvéczia s Német­ország leginkább ki voltak téve ezen befolyásnak. Nálunk gróf Széchenyi István volt az egyesületi szellem legtöbb terjesztője, legbölcsebb irány­adója és a kicsapongásoktól, mig lehetett, oltal­­mazója. Ismérveit előttünk azon számos társula­tok és egyesületek, melyek hazánkban a lefolyt s előbbi két évtized alatt keletkezének. S nagyítás nélkül mondhatjuk, hogy mindazon társadalmi re­formok, melyek ez új korban nemzetünk életre­valósága mellett tanúskodhatnak, az egyesü­leti szellem gyümölcseiül tűnnek föl. Az egye­sületi szellem azonban, mely saját születésének jogszerűségét sok tekintetben fölebb helyezi az ál­lamnál, oda kényszeríté a törvényhozást s a kor­mányokat, miképp határai s cselekvőségének köre kijelöltetnék. Így történt, hogy Francziaország­ban Guizot indítványa nyomán, a napóleoni codex 291-ik §-sa s az úgynevezett September! törvé­nyek által (1834-ben), — Németország számos államaiban (1835-ben) pedig, a szövetségi gyűlés határozatainál fogva minden politikai irányzatú társulatok s egyesületek, szigorúan betiltattak. Az ausztriai törvényhozás — természetesen hazánkat mellőzve — m­ár a mult század köze­pén lelt némely intézkedéseket az ily politikai irányzatú egyletek működése s hatáskörére néz­ve ; ilyenek különösen Mária Theréziának 1764- ben kibocsátott részletes rendelkezései, melyek által m­egparancsoltatik, miszerint minden , s kü­lönösen pedig a politikai társulatok, alapszabá­lyaikat s czélaikat a kormánynak bejelentsék. 1766-ban különösen a szabad kőművesek s ro­­zenkrenzerek társulatára nézve, valamint 1785- s 1791-ben, midőn a birodalmi rendőrség szer­veztetek,­­ újabb rendeletek bocsájtattak közre ezen tárgyban. Mindezen részletes intézkedések azonban megsemmisíltettek az állam­ormány által 1840- s 1843-dik év november hó 5-dikén ki­­bocsájtott egyleti törvények által, melyek már nemcsak a politikai hanem az iparmozgalmi s nemzetgazdászati társulatokra nézve is, átalános s határozott szabályokat foglalnak magukban. Midőn Magyarországban az új államrend életbe léptet­­tetett, az itt megállapított elvek vétettek ugyan alapul, azonban azok, mikép az 1852-dik év, no­vember 26-dikáról kelt egyleti törvényekből is láthatók, módosíttattak, sőt korszerűleg alkalmaz­tattak a mi nemzeti viszonyainkhoz. Ezen törvény az, mely nekünk most, minden társulati s egyesü­leti vállalkozásaink és működéseinkben,­sinórmér­­tékül szolgál. Ezen törvény, kivévén a politikai, s a büntető törvénykönyvnek 287—291, 293—295-ik­lu­saiba ütköző titkos társulatok iránti egyesüléseket, tért nyit azon nemes cselekvőségnek, mely által a jó honpolgár, valamint saját magán, úgy hazá­jának érdekében, a törvény átahna alatt mindent megkísérthet, mindent megtehet. Engedélyek, melyekhez egyszersmind a köz­hatalom gyámolítása is kötve van, különösen kö­vetkező közhasznú czélok végett adatnak, úgy­mint: a) tudományok és művészetek előmozdí­tása ; b) a mezőgazdászat, bánya- és erdőügy, iparüzleti szorgalom, kereskedelem, vagy a ter­mesztés akármely ágainak általános viszonylatai­ban­ serkentése s fölelevenítése; c) két vagy több helyek közti szabályszerű szállítási össze­köttetés vizen vagy szárazon ; d) vaspályák, hi­dak, ország- és viziutak építése s jókarban tar­tása; e) bányavállalatok; f) gyarmatosítás; g) hitelintézetek; h) biztosító intézetek; i) általános ápoló s járadéki intézetek; j) takarék-pénztárak; k) kölcsön-­s zálogintézetek; l) az engedelem mellett fönálló egyleteknek fiók-társulatai föl­állítása. Íme, mily széles határa a hazafias s polgári te­vékenységnek ! Mily szép mező arra , miszerint egy nemzet, mely praetenciálja, hogy életre való, s jövendőjének kell lenni, s bebizonyíthassa életre valóságát , s megvethesse alapját jövő fölvirágzásának! Már régen mondatott, mikép Magyarországban csak társadalmi, s egyesületi erélyes mozgalmak segítségével lehet ahoz remény, hogy az európai haladó népekkel egyenlépést tarthassunk. Mit tet­tünk eddig saját ösztönünkből a ma kijelölt me­zőkön? Mi nem kívánunk lehetetlent,­ s tudjuk, hogy Isten mindenhatóságához tartozik, egy percz alatt világot alkotni. Tudjuk azt is, hogy elmaradozott A DANDERYDI KÁNTOR ÉLMÉNYEI. SVÉD BESZÉLYEK. (Folytatás.­­) VI. A borsai fiatal óriás. Füzéreket, ülve, kötöttünk, Lanyhák raja lette köröttünk, Hallatta sok ifjú, dalát; Kürtből riadoztak a hangok, Mig ejtve a falvi harangok Csendültek a lég­körön át. Ezen dalt, mely még ifjúságunk idejéből oly ismere­tes, éneklő mintegy harm­incz év előtt, langy, tiszta nyári alkonyon a szép­e­nos ubilak erkélyén az akkor divatos gitár mellett egy szép, bájaival igéző leányka. E dal most már ódon hangzatunak tetszik, hanem akkor uj volt s mindig is újnak kellene maradnia, mert hisz Észak falusi nyár­ alkonyának egész kellemessége rej­lik benne. Bizonyos családok minden időben különösen szívjó­ságuk által váltak ki. A jó folyvást és háborítatlanul szállott nemzedékeken át szülőkről a gyermekekre. Épen így van a dolog a formák teljével s az arcz­­vonalak szabályszerűségével. Imezt családi szépségnek nevezzük­, amazt pedig családi erénynek. Valószínűleg házassági frigyei a szépek csak szépek­kel, a jók csak jókkal kötöttek. Innen eredtek aztán mind a léleknek, mind pedig a testnek külön jelves fajai. Ritkán találjuk mindkettőt egyesülten. Ez talán igen sok jó volna egyszerre, talán több volna, mint mennyit a férfi veleje megbizhat, vagy szíve megérdemelhet. A bölcs teremtő igen jól tudta, hogy mit cselekvék, midőn a georginát szépséggel, az ibolyát ellenben csak illattal ajándékozta meg, midőn tövist adott a rózsának s az euphorbia skarlátvörös leveleibe mérget rejtett. Mindezt elmondottuk, a nélkül, hogy ezzel attól, ki­nek dalára csak imént figyeltünk, a szív tulajdonit meg­tagadni akarnók, melyek a kül bájjal egyesülve a nagy teremtő remekművét tüntetik föl. Ha az éneklő lányka fejét a sötét hajzattal, a kissé magas homlokkal, nagy elevenkék szemekkel, a finom csak kissé hajlott orral, a duzmadó kis szájjal, az azt környező nagy uralkodói vonással, a kis majdnem észre­vétlenül hasított által szemléltük, és továbbá a nem igen hosszú és vastag nyakat s az emelkedett de nem szerfölött előre bukó mellett — ha mi mindezt pontosan szemügyre vettük, úgy tűnt előttünk fel, mintha mi ugyanezen alakot már egyszer láttuk és csodáltuk vol­na, talán egy látogatáskor a gripsholmi kastélyban. *) Lásd „Pesti Napló“ 2013. számát, melynek falairól ékes faragványu aranyos keretből pil­lantott az reánk le. Ezen családi arczkóp színei idővel megfakulhatnak, a vászon szétmálhatik, elszakadhat, vagy más egyéb mó­don mehet veszendőbe. Hanem ez mit sem tesz. Ko­rábban vagy későbben ugyanazon családban annak uj eredetije születnü­k, melyet a művész legnagyobb siet­séggel másoljon le s e másolatot aztán az előbbinek helyére függessze fel. Az uj másolatot, mely a régihez tökéletesen hasonló, szintúgy fogják, valamint az eléb­­t­enni, csodálni, sőt talán az elevenebb színek fénye miatt még nagyobb mértékben, s a kastély régi falai ra­gyogni fognak az örök ifjúság és szépség el. Ily eredeti kép volt ez éneklő hölgy is az erkélyen. Ő azon irigyletre méltó korban vala, midőn, hogy Balzac szavaival éljünk, a nőalakja egy tónak nyugalma, tisztasága és elevenségével bir. A tó csak harminczadik éve felé kezd kiszáradni, s csak ekkor vehetni észre nyomát azon patakoknak, melyek egykor azt képezték. Szózatának véghangjai alig lebbentek el, midőn lódo­bogás hallatszott az útról, mely az ubilak erkélyoldala s a park közt kanyarodik el, melynek hatalmas tölgyei ágaikat gazdag lombtetőül terjesztik az út fölé s csak­nem az erkély rostélyzatát érintik. Nem sokára egy paripa jelent m­eg, mely lovagjával egy porfelhőn keresztül száguldott el az erkély mellett, de még sem oly villámgyorsan, hogy a lovagnak ideje ne lett volna fövegét leemelni s homlokát oly mélyen aláhajtani, hogy az majdnem a ló fejét érintette. A fiatal hölgy elpirulással, a leggyöngédebbel és szebbel, milyent valaha öröm-érzet egy tizenkilencz éves arezon előidézhet, viszonzá a lovag üdvözlését s biborajkain mosoly tündöklőit, hasonló a nap fényéhez egy rubin-ékszeren. De ugyanezen pillanatban az erkélyen egy magaster­­metű férfi alakja mutatkozott, kinek arczvonalaiban nagy hasonlatosság volt a fiatal hölgyeivel; legalább e hasonlatosság oly nagy volt, milyen a kövült és élő növény közt lehet.­­ „Már ez mégis rettentő pori“ szólt a férfiú. Ki lova­golt el itt? . . . Aha! látom már! a belgai fiatal óriás . . már ez aztán felséges lovaglás !„ „Ezen zész ló nem illik bajnoki alakjához,“ jegyzé meg a hajadon. „A villámgyors arab ló, a puszták ma­dara volna ily lovaghoz méltó.“ „Ó igen , a lovat nem épen roszul üli meg. . . de ma már másodízben történik, hogy itt elvágtatni látom . . . Valami dolga lehet e vidéken.“ „Az új pálinkaégető házzal van elfoglalva.“ „Pálinkaégető házzal? Ah igen! ... Ö emelkedik a művészetben ! . . Azt gondolom , hogy csak csűrök és istálók mindaz, a mit az utóvilágnak csodákul lenhagy.“ „Bizd öt meg paloták építésével, s a feladatnak be­csülettel fog megfelelni !“ „Bizonyosan tudod ezt, gyermekem?“ „Én sok szép, önkeze által készített rajzokat és min­tákat láttam.“ „Azt hiszem, te csodálója vagy az építészetnek?“ „Hisz ez igen méltányos. . . Szeretném tudni, hogy enélkül mikép teremtenénk magunknak lakhelyet.“ „Ez igaz; hallom, hogy te a haszonra gondolsz ... de a­mint imént érintem , nem tudom, vájjon fog-e valaha lovakon, teheneken és pálinkafőző üstökön kívül más az ő vízmentes fedeleinek örvendeni. . . , és a­mi a szépet illeti, daczolok veled, és kétlem, hogy mindazon martin­­ólipalotákon, mikép ezen danderydi Tessin állított, bármi csak nemileg középszerű díszt is találhatnál fel.“ „Én pedig sok szépet találtam föl,“ vélekedek a hölgy. „Már ezeket magam is szeretném ismerni.“ „Ő az egész vidéknek szolgálatára áll. Ha a szél egy szegény parasztnak vagy szénégetőnek istálóját vagy csűrét feldönti, segélyére mingyárt itt terem, és ezt sok­szor legkisebb kárpótlás nélkül megteszi. . Ha valamely munkásnak dolga nincs, legott felfogadja őt s napi bért ad neki, ámbár ő maga mitsem­ kap a munkáért... mind­ez , úgy gondolnám, sok kő- és agyag­­­ékességet felülmúl.“ „E mellett bizonyosan nem fog meggazdagodni.“ „Nem, és mégis mindég megelégedettnek látszik. . . Sok embert ismerek, kik sok ezer tallérokkal nem képe­sek oly megelégült arczot mulatni, mint ő.“ „Téged, a­mint látom, nagyon érdekel ezen fiatal építész ?“ „Igen, hiszen hallom, mint emeli őt mindenki az egekig. . . És hogy ne érdekelne engem oly ember, ki minden lépésnél, melyet pályáján tesz, egy-egy jó tett­nek adja bizonyítványát? . . Hát csodálkozhatni-e ezen, kedves atyám? . . Ha koszorút akarok magamnak kötni, legörömestebb odamegyek, hol tudom hogy a legtöbb és legszebb virágokat találhatom... És mily nemesen viseli gondját öreg és beteg atyjának? . . Láthatni-e őt valaha a városba utazni csupán mulatság végett?“ „Ó édes gyermekem ! az ember nem örömest megy mulatni városba, ha lapos az erszény.“ „Nem mindig teli erszény szerez kedvet és mulatsá­got. . . erre nézve sok példát hozhatnék fel.“ „De a kedvelt úr kedvét leli a vadászatban , és drága ideje koránsem tartóztatja ől vissza, hogy egész napokon át ne kalandozzon az erdőkben szerte.“ „Mivel ezt tudod atyám, tehát azt is elmondhatom ne­ked, mire használja a vadat, melyet jeles fegyvere soha sem hibáz el.“ „Tehát ugyan mire használja?“ „Munkásainak és más szegény embereknek aján­dékozza.“ ..Ha még vajat, kenyeret, s különösen pálinkát is ad hozzá, úgy valóságos ujoncz parasztrendet alkot maga körül!“ A leányzó hallgatott, úgy látszék, mintha bizonyos boszúság árnyazná arczát atyjának ezen gunyoros meg­jegyzése fölött. „De ő kedves földjeinek nem mindig csak gyomrát zsírozza,“ folytatá az atya, „néhanéha igen bőkezűleg kenegeti meg hátukat is. . Hisz emlékezhetel még, hogy ő és alpajtársa az enstai fogadói mármár készek voltak több mint húsz parasztnak karját és csontjait törni össze ?“ „Erről én is hallottam valamit. . . Hogy igazságtala­nul megsértett és támadott barátját megszabadítsa, keve­redett ő ezen ügybe s mint győztes lépett ki abból; ez öt, kedves atyám, egyetlen ember szemében sem aláz­hatja le, és legkevésbbé a te szemedben. . . Egy tiz ellen, hisz ez egészen a te módod szerint van!“ folytatá a hölgy, miközben arczát atyjának vállára fekteté s egyik kezét annak nyaka köré fonta. „Bizonyosan, gyermekem!– szólt helybenhagyólag az atya, mialatt leányának fejét simogatta. „Egy tiz ellen, mondod? Mondd inkább : egy busz ellen, mert ez a szegény vézna és halvány fogadós nem igen sok érvé­nyes ütleget fog kioszthatni. . . Ha az építész az elő­­korban él, úgy bizonyosan, Aszgantyr és Staikodder ol­dala mellett halhatlan nevet szerez magának.“ „Ha erős testben szelíd és nemes lélek lakozik, akkor a férfi olyan, milyennek mindig lennie kellene“ véleke­­kedék a hölgy. „Nekem korán évi tetszik azon nyers erő, mely, mint egykor a regevilág titánjai, hegyet hegyre torlaszt, hogy eget és isteneket ostromoljon. . . Ha ellenben az erőt csak arra használják hogy az útból félreháruljon a botránykő, mely mások szerencséjét és nyugalmát akadályozza, ha egy szóval : a gyengének és elnyomatosnak védpajzsul szolgál, akkor, atyám­ a férfi nagy és dicső, akkor egy második isten!“ . Lelkemre mondom, úgy beszélsz , hogy szinte ag­gódni kezdek miattad !" szólalt fel az atya, mialatt az ábrándozó hölgy arczát kém­zegeté, mert ez lánghetűk­­kel ismétlé azon szavakat, miket nyelve imént kimondott. Miután azonban az atya ily módon egy ideig leányát vizsgálta, oly hangos hahotára fakadt, hogy az­­erkély rostélyzata, melyhez támaszkodott, megrendült bele. „Ha még sokáig így tart,“ szólt az atya , „úgy végre még szögletm­érőt vagy gyalupadet kell ezit­erpajzsomba fölvenni, ha, ha ha !.... Peterson asszony!. . . . már ez ugyancsak átkozott szép név volna, ha ha, ha!“ „Ő ennyire a dolog nem fog kerülni,“ viszonzá a le­ányzó, a­nélkül mégis, hogy atyjának vidámságát oszta­ná. „Egyébiránt a­mi ezen oly szerencsétlen hangzású nevet illeti, az előttem korán sem tetszik oly rútnak, mint p. o. Oxhufwud asszony vagy Swinhufvoud asz­­szony; Hätsko asszonyt nem is említve. *) „Hästesko!“ igazitá meg az atya. „No’s tehát nem bánom. Hastesko,“ utánigazitá leá­nya , csakhogy igy svédül kissé roszabbul van... hanem arról bizonyossá tehetem atyám, folytatá beszédét föl­emelt fejjel s oly pillanattal, mely világosan tanusitá, hogy szive világában egymaga akar uralkodni: „igen atyám, szentül erősítem , hogy, ha valaha férjet válasz­tok, úgy annak, a mennyire csak lehet ezen danderydi jelentéktelen építészhez kell hasonlítnia.“ „Jere be már te kis bohó!“ szólt az atya az döbbent tréfás hangon. „Nem szabad többé az erkelyen marad­nod..., Egy uj porfelhő minden eszedet tova fogná so-I „ *)A Manefred városka mellett a Malar déli partján, Stock­holmól 7 mftre fekvő Gripsholm kir. kéjkastélybian a történeti személyeknek egy gazdag és jeles képcsar­noka van. S c h i r f. *) Azaz : Ökörfej, Disznófej, Lópatkó (tulajdoné­ra) — megannyi nagy tekintélyű nemes, baror családok Svécziában. S­c

Next