Pesti Napló, 1857. március (8. évfolyam, 2137-2161. szám)

1857-03-22 / 2155. szám

67—2155. 8-dik évf­folyam. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Vérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körü­lti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Szerkesztő szállása : 1857. Vasárnap, mart. 22. Előfizetési feltételek­ , resten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre..................6 frt n. d. riíro­s hasáb­os Petit s°r háromszori hirdetésnél 4 p. kr. B4- re Lili 111­­ elv­állja.Iyegdij külön lópkr.Magán ▼Ita 6hasábos petit Bor­pler , Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre..........................8 frt p. p. PEST, mart. 22. N nevelésünk ügye. IV. A nemzeti mivelődés nem áll pusztán az anyagiak beszerezh­etésében; magasabb értel­mi kifejlődésre van e tekintetben szükség mint pusztán a kenyérkeresés mestersége kivánja. S ha­bár nem lehet is elvitázni, hogy az anyagi jóllét nevezetes feltétele a szellemi elő­­haladásnak, de nálunk a körülmények, hála istennek, olyanok, hogy azon osztály anyagi alapja, — melyről utólag szólok, — megvan. — Nem lehet ezen osztálynak kétségbe esni a felett, mi miatt a köznép aggódni szokott; nem kell ezen osztálynak kérdezni: mit együnk és mivel ruházkodjunk! De épen azért, mivel ezekkel jelenleg is bír, nem szabad ama ma­gasabb nemzeti szempontokat mellőznie, nem szabad pedig annyival inkább, mert megszer­zett általános műveltsége épen nem zárja ki azon pályákról, hol szerzendő értelmi és már meg­levő anyagi alapjával, ha neki tetszik, hathat úgyis mint gyáros, úgyis mint gépész, úgyis mint kereskedő, vagy ezek öszvege, mint me­zei gazda, de egyszersmind ha kell elmehet ez eke szarvától úgyis mint Quinctius Cicinna­­tus, a­mig megfordítva ez nem fog állani. Nevelésünk ügye ilyen állásában azért ko­molyan hívom fel mind a sajtót mind nevelő pályatársaimat, kik ez ügyben tapasztalás, előrelátás és komoly megfontolással bírnak, szólaljanak fel ez árvaságra jutandó ügy ér­dekében , szólaljanak fel s álljanak elő hig­gadt tanácsaikkal a korszellemmé fejlődött vastag realizmus terjesztői ellenében; álljanak ellenébe azoknak, kik meg lehet ugyan jó szándékkal, de megfontolás nélkül kardot kö­töttek a nemzeti mivelődés ellen; kik a köny­­nyíteni akarás gyáva eszközeivel fel akarják áldozni e nemzetet, s le akarják taszítani e nemzet szik­ét azon néposztály sorába, honnan a köznapszámosak kerülnek ki. Azonban, hogy ne láttassam én is pusztán a levegőbe beszélni, megkísértem a nemzeti nevelés körül tévelybe vezetett eszméket és fogalmakat tisztázni, s elmondom ez ü­gybeni igénytelen nézeteimet, tapasztalataimat, meg­győződésemet, a lehető röviden úgy , mint azoknak a napi sajtó tért engedhet. Nálunk a nevelést még mai napig is azono­sítják a tanítással, és azt hiszik, hogy a gyer­mek nevelése ott kezdődik, midőn ez tanítás alá vagy iskolába kerül. Ezen felfogás maga hibás lévén nem csuda aztán, hogy a nevelés már alapjában rész, sőt nem csuda, hogy a gyermek nevelése semminemű határozott jel­lemmel és ennek folytán biztos alappal nem bír. Ezen hibás felfogást kell tehát legelőször is kitisztáznunk és nevelésünk kiindulásánál jó alapot készítenünk. Meg kell eleve barát­koznunk azon eszmével, hogy a tanítás ma­gában nem nevelés, hanem a tanítás s általa a tanulmányok megszerzésére a nevelésben csak egyik nevezetes szerepet játszó nevelési esz­köz ; tisztába kell jönnünk azzal, hogy ha bár a tanítás az anyagi czélt t. i. az ismeretszer­zést is elérni törekszik, de sokkal fontosabb czélja annak az emberrel vele született s ma­gában vagy soha ki nem fejlő, vagy ráhatás nélkül lassan fejlő, lelki tehetségek kifejtése, kimivelése. Ezen állítás világosságba helyezi előttünk, hogy a gyermeket nem egyedül tanulmányok tanításával kell és lehet nevelnünk; nevel­nünk kell azt születés­napjától fogva, már a bölcsőben. És ha e szót : nevelés más szóval kívánnék helyettesíteni, bátran mondhatjuk, hogy a gyermek nevelése semmi sem egyéb mint helyes és következetes szoktatás a jóra, helyesre és nemesre. Ez nem elmélet uraim, hanem tapasztaláson épült tény. S ámbár mi magyarokul szeretjük a tekintélyre való hi­vatkozást, engedje meg az olvasó, hogy én e helyett, mindenki tapasztalására hivatkozzam. A mindenki által szerzett tapasztalást tartom én ez ügyben a legtermészetesebb tekintély­nek, ez fog meggyőzni mindenkit állításaim igazságáról. Azt nem tagadhatja el senki, hogy a csecse­mővel a lelki tehetségek vele születnek, és hogy ezen lelki tehetségek között legelőször is a gyakorlatiak indulnak felfedezésnek. En­nek megmutatására csupán csak egy tényre kell hivatkoznom. A kis­gyermekben legelső napokban a vágy és az alsóbb ak­ar­at szokott mutatkozni. És ha ezek nem öntudatosak is kezdetben, de mégis megvannak, s az emberi indulatok alapjául tekinthetők. — Jaj de épen ezen indulatok azon veszélyes szirtek, melyek az emberi élet tengerén sziklaként emelkednek ki, melyek között kell a h­ajózónak élete foly­tán eveznie. Szerencsés és bölcs ember az, ki élete tengerén az indulatok szik­jein hajótörést nem szenved. — És pedig ez életben tudjuk, milyen sok a hajótörés. Ha tehát az a boldog, ki indulatin uralkodni tud, úgy az indulatokat kell korlátozni, vagy más szóval nevelni s arra törekedni, hogy ezek egészen hatalmunkba kerüljenek. Ha a csecsemőben az indulatok anyagának elemei mutatkoznak, világos, hogy ennek még elemeiben meg kell töretnie. Mennyire igaz itt a latin bölcs mondat : Principiis obsta, sero medicina paratur. De mi módon lehetne a cse­csemőben az indulatokat korlátozni, ki nem érti a beszédet ? — Érti bizony az , kiváltké­pen érti a cselekedetet. — Tehát cselekvéssel kell rá hatni. Az igaz, hogy ha a csecsemőt minden neszszenésén megnézzük, ringatjuk, sőt karon karczoljuk, bizonyos, hogy elérjük vele azon czélt, miszerint siró és nyűgös lesz, sőt egész éveken át nem alszik másként, hanem csak a vele járkálni kényszerített anya karjain. Az így elkapatott gyermek, bármiként sírjon nyűgösködjék, mihelyt karon hurczolni érezi magát, mindjárt elhallgat és megbékél. Mi kö­vetkezik ezen tapasztalásból? az , hogy a cse­csemőnek akarata van, melyet míg nem telje­sítettek, végrehajtatni kíván, sőt ezen akara­tot már az első napokban tesz akarattá is ki le­het képezni — kényeztetéssel. De ebből az is következik, hogy ezen akaratot cseleke­dettel szabályozni is lehet, t. i. a helyett, hogy minden neszszenésre karjainkra felvennék, kielégítvén természeti szükségeit , nyugton hagyjuk sírni, mig bele nem fárad, s ha így hagyjuk, biztosítok mindenkit, hogy nyűgös és síró gyermeke nem lesz. De ehhez aztán több kitartás és következetes végrehajtás kell, mint általában az emberekben és különösen az anyákban van. Már­pedig az is bizonyos, hogy ha ezen első lépést eltévesztettük, megrontottuk gyer­mekünket alapjában, megtettük az első lépést a rosz nevelésre. A roszul szoktatott kisded, mihelyt látja, hogy neki minden akaratát be­teljesítik, addig próbál kifogni szülein, mig a mit kívánt be nem teljesítették — és ha a gyermek egyszer helytelen kivánatai kivitelé­ben diadalmaskodni tud — készen van a rosz gyermek.— Atyámfiat, uj tudományt nem irok nektek, hanem régi tudományt, melyet eleitől fogva tudhattatok, azt mondja az irás. S s mégis, mily kevés anyát találhatni, ki ezen elveket állhatatosan magában feltenni és következetesen végre tudná hajtani. — Azt is bizton állíthatom, hogy a­milyen a gyermeki jelleme—ő első évébeni fejlődése erkölcsi éle­tének typusa, élete fogytáig olyan marad; azon typust semmi körülmény többé meg nem változtathatja; a­mi változás történik az er­kölcsi egyéniségen, az mindezen typicus ala­pon épül fel — rész vagy jó irányban, a mint a körülmények rá befolyással vannak. — A kit következetlenül vezérelnek vagy a vélet­lenre bíznak, arra minden fugalom befolyással bir, mig a kit következetes elvek szerint ve­zérelnek, abban állhatatos jellem fejlődik ki, mely nincs minden külbefolyásnak kitéve. GÖNCZY PÁL: AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD. REGÉNY IRTA «■ 4» 5* 1 r. MÁSODIK KÖTET. Folytatás. Valami van a levegőben. . .. Tehát minden örült, minden sietett ki a napfényre; régi poros öltözetek előkerültek s megjelentek az utczán, vármegyeházak teremei megnyíltak s hang­zottak zajos beszédektől, tüzbe hányattak szomorú írások, divatból kiment kabátok, s rivallgó népünne­peken sütötték az ökröt, csapra verték a bort; pedig az emberek a nélkül is ittasak voltak az örömtől. Milyen szomorú alak ilyenkor, midőn mindenki vigad, egy olyan büszke ember, mint Malárdy al­ispán. Az ember egyszerre kezd esni lefelé. Tegnapelőtt büszkeségének minden fénye vette körül; nagy ha­talmas befolyású férfi volt, nevét tisztelék, szeren­cséjét irigyelték, befolyását mindenütt hatónak lár­ták ; bécsi udvaronczok s falusi cliensek hajtogatták derekaikat előtte, grófok, mágnások várakoztak elő­szobájában , pártfogását esdve ; mert ő volt a megye legfőbb bírája, s a ki boldog akart lenni annak hatá­rain belől, az csak az ő akaratával lehetett; a birto­kos nemesség családi összeköttetésekért, a perviselő nép kegyelmes hajlamáért járt utána, a köznemesség magasztaló azon erélyéért, melylyel a jobbágyság el­lenében pártját fogta, előjogait oltalmazó, teherviselé­seit másra rótta; a kik pedig ellenségei voltak, a kik nem szerették, a kiket bántott, eltiport, elnyo­mott, azok féltek, reszkettek tőle és hallgattak, és eltagadták haragjukat. S a bámulat és a félelem tá­volában ott ragyogott a megközelithetlen Malárdy kastély, melynek gazdagságát senki sem számlálta még meg , fényes aranyos tornáczaival, ezüst tükrei­vel, tündöklő csiláraival s illatos légkörével, mely­nek minden lakói magasabb lények, tündér alakok voltak. És ime bomlani kezd a bűvkör. Ámaz átokmondó ember megjelenése, a legfényesebb ünnepély pillana­tában volt a bürrontó jelszó. A ház legszebb tün­dére, a szép hajadon leány kezet adott egy kalan­d) Lásd „Pesti Napló“ 61. számát. dórnak, ah gonoszabb­­ egy protestáns pap fiának. A vőlegény a vízbe ölte magát, a menyasszony éjszaka eltűnt, elveszett, a Malárdy név világ szájára került, kofák a piaczon csúfra emlegetik a történetet , kö­vetkezik utána a többi. Az átok beleesett már a fá­jós részbe , és még beljebb fogja magát enni, be a szívig, az éle­­térig, mig hivatását nem teljesité; s a Malárdy név dicsősége összeomlik fokról fokra; minden a mi ragyogó volt körűlé, egész a pompás kastélyig, annak a vitorlás őrtornyáig, ezüst csilá­­ros tereméig, utolsó ivadékáig. A császári rendelet visszaadta a rendeknek a tiszt­viselők választási jogát. A köz­örömben csak egyedül Malárdy döbbent meg. Nem történhetik-e itt valami ? Egy korábbi rendelet az alispáni hivatalt örök­lővé tette ; ez utóbbi ismét a nép-kegyre bízta annak elintézését, kik legyenek a megye tisztviselői. De hát mer-e a nép-kegy Malárdy ellenében inga­dozni ? Nem egyhangú felkiáltással választák-e meg őt a nemesi rendek négy tisztújításon egymásután hajdanában, nyertek-e a vele kijelölt nevek csak egy felkiáltó szót is; nincs-e ez a név törhetlen prestige-el körülvéve, hogy mást ne tudjanak a kicsiny emberek felelni a kérdésre, mint ezt ? Vagy talán a kicsiny emberek azóta nagyot nőttek? tán jegyezte magában valaki, miket vétett a végze­tes tíz év alatt a nép nagy embere a nép ellen ? hogy alázta meg a közügyet, azért hogy magát felmagasz­talja ? hogy vágatta kerekre dolmánya szárnyát, mi­kor még senki sem viselte úgy, hogy irtotta el baju­szát, mikor még mindenki viselte azt ? hogy zsarolta a kivetett gabonát, hogy mérette a földet, hogy szám­láltatta az embereket erőhatalommal? Ámde még mind­ez nem elég arra, hogy egy oly hatalmat, mely csaknem korlátlan uralkodóvá vált már a megyében, egy nap alatt lerontson, és bizo­nyára Malárdy oly büszkén, oly hideg nyugalommal ülhetne alispáni székében a választóülés napján, ha valami nem volna a levegőben, a mi feje körül szál­long, s borús redőket von homlokára, valami sötét lény, mely évek előtt ember ajkáról született, az­alatt sok felhőt és eget bejárt s most visszaszállt és ott függ feje fölött. Várjuk el leszálltát. A „h­yppocrene.“ Azon kis városkának, mely elbeszélésem központ­ját képezi, jutott az a dicsőség, hogy a hazai iroda­lom legelső csíráit keblébe fogadta. Szomorú volt látni, hová jutott irodalmunk, tudo­mányos életünk ? Kik a XVII. században egy fokon állottunk Európa bármely nyelvű­ nemzetével irodal­munk kifejlődésében, kik azon időkből egy Zrínyit, egy Pázmányt, Eszterházyt, Csereyt tudunk felmu­tatni, száz év alatt oda sülyedtünk vissza, a­hol a tatár, a beduin nemzet áll; nem­­ még annál is alább, mert az legalább meséit és traditióit megtartja, de mi azokat is elvetettük , nevetni és megbámulni való dolog volt a tudós ; nem­ezte a tudományokat más, mint a tanárok, a­kiknek az kenyerük volt; szilaj léhaságban, hivatal vadászatban töltötte idejét a nemes fiatalság. Az aristokratia nagy része nem tu­dott magyarul írni , ha általában tudott valahogy írni; a gyermekek nevelését a tánczmesterre bíz­ták s valami üres, sivatag kedélytelenség lepte el a nemzet minden rétegét, mint a melyből sikerült a lelket kivenni. A nemzeti nyelv elvesztével elveszett a jó erkölcs is; gyáva, esztelen nemzedék kelt az erősek helyébe; a bóbita az asszonyok fején ezégére lett a könnyelmű léleknek, s a férfiak púderes létében nem volt maga­sabb gondolat. Ámde ez nem tarthat igy örökké. Lehajolhatsz te árva nemzet egész a fekete földig, széthullhatsz, elolvadhatsz, mikor a legvégsőre ju­tottál, akkor is felébredsz újra s megújítod téte­ledet. Mindezek ugyan nem regénybe való dolgok, s én beiz elő sem hoznám ezeket, ha épen elbeszélésem folyamához nem tartoznának. De épen ezen fordul meg történetünk egyik vár­­pontja. A legkeserűbb órákban, midőn alig pislogott az utolsó szikra a hamu alatt, a mi kis városunkban támadt egy igénytelen társulat, a­mely nevezte ma­gát „hazai nyelvmivelő társaságnak.“ Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uram vezérlete alatt összeállottak a környék írástudói, azon czélból, hogy megpróbálják : várjon lehetne e még magyar nyelven is írni. Holmi kálvinista papok, tanárok, iskolamesterek voltak azok; ezekhez csatlakoz­ók a befolyásuk alatt levő ifjúság lelkesebbjei; azoknak közlekedése folytán kihatott a társulat hatásköre vidéki ismerő­sökre, írástudókra; azok is meg­látogatták hetivá­sárok alkalmával a szombatutczai nagy bádogtor­nyos épületben levő könyvtárt, a­hol a tudósabb férfiak felolvasásokat tartottak nevezetesebb mun­kákból ; a fiatalság verseket olvasott fel hellén és római classicusok mintájára, mikben a külső technica kívánt leginkább méltánylatot, sőt végre e társulat annyira kezdett vetemedni, hogy írott ujságlapot is adott ki, mely házról házra köröztetett s melyből kiki azt, a mi neki legjobban megtetszett, ismét saját gyűjteményébe kiirta. Még akkor ez volt az irodalom­pártolás egyetlen nyilatkozványa, hogy minden lel­kes olvasó iparkodott azt, a­mit kedveset olvasott, sajátkezűleg leírni. Egy ilyen gyűjteménynek ma­gam is birtokában vagyok , a­mit három ilyen sáros világért, mint ez a mostani, nem adnék, minthogy azt épen apám írta össze. A mi kis városunk írott lapját nevezték Hyppocre­­nénak, s róla szintúgy az egész társulatot, melyet Malárdy alispán több ízben igyekezett betiltani, át­látva annak veszedelmes voltát; de mindannyiszor siker nélkül, minthogy a társulat bölcs vezetője azt minden politikai irányzattól távol tudá tartani. Hát még, ha azt tudta volna Malárdy, hogy a­ki ama Hyppocrenéban Csaba álnév alatt azon szép ódákat írja válogatott al­aicusok és hibátlan sapphi­­cusokban, senki sem más, mint az ő tulajdon fia Kál­mán ! És hátha azt tudhatta volna előre, hogy egy szép este ama Hyppocrene teremében valami obscurus ember, a­kinek senki sem is jegyzette fel a nevét, azt a vakmerő gondolatot találja kimondani : — Uraim! Holnap tisztújítás lesz a megyeházán. A császári rendelet megengedi, hogy a protestánsok is viseljenek közhivatalokat; nosza tegyünk próbát, hogy a hivataljelöltek közé egy protestáns is candi­­dáltassék. Ha megbukik is a szavazáskor, legalább gyakorlatában maradunk. Ki mondta, ki nem mondta ezt a szót ? nem keres­sük többé ; a tény az, hogy másnap a tisztújítás előtti ülésen Vasady táblabíró a jelen volt protestáns ne­messég nevében követelte a főispántól, hogy közü­lök is nevezzen meg egy jelöltet minden hivatalra az alispántól kezdve le az esküdtekig. Ebből veszedelmes vita támadt. Vasady pártfelei nem hiresztelve el szándékukat, mind elfoglalták a jobb helyeket a teremben s hathatósan támogatók vezérlik inditv­nyát, ki hizelgett magának azzal a dicsőséggel, hogy ő maga fog candidátióba jöhetni. (Folytatjuk.) A buda-kanizsai vasútvonal. I. A buda-kanizsai vasútvonal, ennek a Balaton déli, vagy éjszaki s legéjszakibb részén leendő vezetése még most is élénk izgatottságban tartja a kedélyeket, úgy hogy e vasút ránk nézve valódi Éris-alma, melyért három istennő helyett három vidék küzd, mig az Ítélő Páris végelhatárzása előtt várja az aján­latokat s mérlegeli a vidékek áldozatkészségét a nélkül, hogy az ajánlatok döntő súlyt képeznének azon mérlegben, melyben végre is az országos érde­kek — forgalmi élénkség — s építkezés könnyebb­sége képezendik a döntő súlyt. Az új kor P­á­r­i­s­ra számít, összehasonlításokat tesz, mielőtt egyik vagy másik vidéknek odaítélné az Eris-almát. Előtte a szépség­s­zegényesség keveset nyom, mérlegében a haszon nyomja le végre is a serpenyőt. Mindegyik vidék (Balaton al­­s felvidéke és Ba­­konyalja) tett ajánlataira támaszkodva várja a vas­­uttársulat véghatárzatát, s a hevesen folytatott­­ anyagi áldozatok által értékesített harczat nem ugyan béke, hanem látszólagos csend, s az érdeklett feleknek egymás irányábani figyelő állást­ fogla­­lása válta föl. E figyelő állásból Bakonyalja lépett ki először, a megkezdte a harczot a „P. 0 Zeitung“ban közzétett — s a „Pesti Napló“ban átvett czikkeivel, melyek­ben — miután elismeri, hogy nemzetközi kereske­delmi szempontból mindegy a Balatonnak akár déli akár éjszaki partján vezettetik el a vasút — azt igyekszik bebizonyítani, hogy a belföldi kereske­désnek s így a forgalomnak egyik vagy másik vi­­dékeni élénkségét összehasonlítva, a számokkal ki­mutatott be- és kiviteli nagy forgalom a bakonyaljai vasút czélszerűbbségét s hasznosságát igazolja, sőt a mi több, még az építési előnyöket is taglalja, mely előnyökkel épen e vidék bsz legkevesebbé. Adatai­k számi kimutatásai helyességét nem tu­dom s igy nem is akarom kétségbe vonni , bár hite­lességük mellett sem mernék jót állni, kivált miután oly adatokat is közöl s hoz föl a bakonyaljai vasút

Next