Pesti Napló, 1857. március (8. évfolyam, 2137-2161. szám)
1857-03-22 / 2155. szám
67—2155. 8-dik évffolyam. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Vérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Szerkesztő szállása : 1857. Vasárnap, mart. 22. Előfizetési feltételek , resten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre..................6 frt n. d. riíros hasábos Petit s°r háromszori hirdetésnél 4 p. kr. B4- re Lili 111 elvállja.Iyegdij külön lópkr.Magán ▼Ita 6hasábos petit Borpler , Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre..........................8 frt p. p. PEST, mart. 22. N nevelésünk ügye. IV. A nemzeti mivelődés nem áll pusztán az anyagiak beszerezhetésében; magasabb értelmi kifejlődésre van e tekintetben szükség mint pusztán a kenyérkeresés mestersége kivánja. S habár nem lehet is elvitázni, hogy az anyagi jóllét nevezetes feltétele a szellemi előhaladásnak, de nálunk a körülmények, hála istennek, olyanok, hogy azon osztály anyagi alapja, — melyről utólag szólok, — megvan. — Nem lehet ezen osztálynak kétségbe esni a felett, mi miatt a köznép aggódni szokott; nem kell ezen osztálynak kérdezni: mit együnk és mivel ruházkodjunk! De épen azért, mivel ezekkel jelenleg is bír, nem szabad ama magasabb nemzeti szempontokat mellőznie, nem szabad pedig annyival inkább, mert megszerzett általános műveltsége épen nem zárja ki azon pályákról, hol szerzendő értelmi és már meglevő anyagi alapjával, ha neki tetszik, hathat úgyis mint gyáros, úgyis mint gépész, úgyis mint kereskedő, vagy ezek öszvege, mint mezei gazda, de egyszersmind ha kell elmehet ez eke szarvától úgyis mint Quinctius Cicinnatus, amig megfordítva ez nem fog állani. Nevelésünk ügye ilyen állásában azért komolyan hívom fel mind a sajtót mind nevelő pályatársaimat, kik ez ügyben tapasztalás, előrelátás és komoly megfontolással bírnak, szólaljanak fel ez árvaságra jutandó ügy érdekében , szólaljanak fel s álljanak elő higgadt tanácsaikkal a korszellemmé fejlődött vastag realizmus terjesztői ellenében; álljanak ellenébe azoknak, kik meg lehet ugyan jó szándékkal, de megfontolás nélkül kardot kötöttek a nemzeti mivelődés ellen; kik a könynyíteni akarás gyáva eszközeivel fel akarják áldozni e nemzetet, s le akarják taszítani e nemzet szikét azon néposztály sorába, honnan a köznapszámosak kerülnek ki. Azonban, hogy ne láttassam én is pusztán a levegőbe beszélni, megkísértem a nemzeti nevelés körül tévelybe vezetett eszméket és fogalmakat tisztázni, s elmondom ez ügybeni igénytelen nézeteimet, tapasztalataimat, meggyőződésemet, a lehető röviden úgy , mint azoknak a napi sajtó tért engedhet. Nálunk a nevelést még mai napig is azonosítják a tanítással, és azt hiszik, hogy a gyermek nevelése ott kezdődik, midőn ez tanítás alá vagy iskolába kerül. Ezen felfogás maga hibás lévén nem csuda aztán, hogy a nevelés már alapjában rész, sőt nem csuda, hogy a gyermek nevelése semminemű határozott jellemmel és ennek folytán biztos alappal nem bír. Ezen hibás felfogást kell tehát legelőször is kitisztáznunk és nevelésünk kiindulásánál jó alapot készítenünk. Meg kell eleve barátkoznunk azon eszmével, hogy a tanítás magában nem nevelés, hanem a tanítás s általa a tanulmányok megszerzésére a nevelésben csak egyik nevezetes szerepet játszó nevelési eszköz ; tisztába kell jönnünk azzal, hogy ha bár a tanítás az anyagi czélt t. i. az ismeretszerzést is elérni törekszik, de sokkal fontosabb czélja annak az emberrel vele született s magában vagy soha ki nem fejlő, vagy ráhatás nélkül lassan fejlő, lelki tehetségek kifejtése, kimivelése. Ezen állítás világosságba helyezi előttünk, hogy a gyermeket nem egyedül tanulmányok tanításával kell és lehet nevelnünk; nevelnünk kell azt születésnapjától fogva, már a bölcsőben. És ha e szót : nevelés más szóval kívánnék helyettesíteni, bátran mondhatjuk, hogy a gyermek nevelése semmi sem egyéb mint helyes és következetes szoktatás a jóra, helyesre és nemesre. Ez nem elmélet uraim, hanem tapasztaláson épült tény. S ámbár mi magyarokul szeretjük a tekintélyre való hivatkozást, engedje meg az olvasó, hogy én e helyett, mindenki tapasztalására hivatkozzam. A mindenki által szerzett tapasztalást tartom én ez ügyben a legtermészetesebb tekintélynek, ez fog meggyőzni mindenkit állításaim igazságáról. Azt nem tagadhatja el senki, hogy a csecsemővel a lelki tehetségek vele születnek, és hogy ezen lelki tehetségek között legelőször is a gyakorlatiak indulnak felfedezésnek. Ennek megmutatására csupán csak egy tényre kell hivatkoznom. A kisgyermekben legelső napokban a vágy és az alsóbb akarat szokott mutatkozni. És ha ezek nem öntudatosak is kezdetben, de mégis megvannak, s az emberi indulatok alapjául tekinthetők. — Jaj de épen ezen indulatok azon veszélyes szirtek, melyek az emberi élet tengerén sziklaként emelkednek ki, melyek között kell a hajózónak élete folytán eveznie. Szerencsés és bölcs ember az, ki élete tengerén az indulatok szikjein hajótörést nem szenved. — És pedig ez életben tudjuk, milyen sok a hajótörés. Ha tehát az a boldog, ki indulatin uralkodni tud, úgy az indulatokat kell korlátozni, vagy más szóval nevelni s arra törekedni, hogy ezek egészen hatalmunkba kerüljenek. Ha a csecsemőben az indulatok anyagának elemei mutatkoznak, világos, hogy ennek még elemeiben meg kell töretnie. Mennyire igaz itt a latin bölcs mondat : Principiis obsta, sero medicina paratur. De mi módon lehetne a csecsemőben az indulatokat korlátozni, ki nem érti a beszédet ? — Érti bizony az , kiváltképen érti a cselekedetet. — Tehát cselekvéssel kell rá hatni. Az igaz, hogy ha a csecsemőt minden neszszenésén megnézzük, ringatjuk, sőt karon karczoljuk, bizonyos, hogy elérjük vele azon czélt, miszerint siró és nyűgös lesz, sőt egész éveken át nem alszik másként, hanem csak a vele járkálni kényszerített anya karjain. Az így elkapatott gyermek, bármiként sírjon nyűgösködjék, mihelyt karon hurczolni érezi magát, mindjárt elhallgat és megbékél. Mi következik ezen tapasztalásból? az , hogy a csecsemőnek akarata van, melyet míg nem teljesítettek, végrehajtatni kíván, sőt ezen akaratot már az első napokban tesz akarattá is ki lehet képezni — kényeztetéssel. De ebből az is következik, hogy ezen akaratot cselekedettel szabályozni is lehet, t. i. a helyett, hogy minden neszszenésre karjainkra felvennék, kielégítvén természeti szükségeit , nyugton hagyjuk sírni, mig bele nem fárad, s ha így hagyjuk, biztosítok mindenkit, hogy nyűgös és síró gyermeke nem lesz. De ehhez aztán több kitartás és következetes végrehajtás kell, mint általában az emberekben és különösen az anyákban van. Márpedig az is bizonyos, hogy ha ezen első lépést eltévesztettük, megrontottuk gyermekünket alapjában, megtettük az első lépést a rosz nevelésre. A roszul szoktatott kisded, mihelyt látja, hogy neki minden akaratát beteljesítik, addig próbál kifogni szülein, mig a mit kívánt be nem teljesítették — és ha a gyermek egyszer helytelen kivánatai kivitelében diadalmaskodni tud — készen van a rosz gyermek.— Atyámfiat, uj tudományt nem irok nektek, hanem régi tudományt, melyet eleitől fogva tudhattatok, azt mondja az irás. S s mégis, mily kevés anyát találhatni, ki ezen elveket állhatatosan magában feltenni és következetesen végre tudná hajtani. — Azt is bizton állíthatom, hogy amilyen a gyermeki jelleme—ő első évébeni fejlődése erkölcsi életének typusa, élete fogytáig olyan marad; azon typust semmi körülmény többé meg nem változtathatja; ami változás történik az erkölcsi egyéniségen, az mindezen typicus alapon épül fel — rész vagy jó irányban, a mint a körülmények rá befolyással vannak. — A kit következetlenül vezérelnek vagy a véletlenre bíznak, arra minden fugalom befolyással bir, mig a kit következetes elvek szerint vezérelnek, abban állhatatos jellem fejlődik ki, mely nincs minden külbefolyásnak kitéve. GÖNCZY PÁL: AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD. REGÉNY IRTA «■ 4» 5* 1 r. MÁSODIK KÖTET. Folytatás. Valami van a levegőben. . .. Tehát minden örült, minden sietett ki a napfényre; régi poros öltözetek előkerültek s megjelentek az utczán, vármegyeházak teremei megnyíltak s hangzottak zajos beszédektől, tüzbe hányattak szomorú írások, divatból kiment kabátok, s rivallgó népünnepeken sütötték az ökröt, csapra verték a bort; pedig az emberek a nélkül is ittasak voltak az örömtől. Milyen szomorú alak ilyenkor, midőn mindenki vigad, egy olyan büszke ember, mint Malárdy alispán. Az ember egyszerre kezd esni lefelé. Tegnapelőtt büszkeségének minden fénye vette körül; nagy hatalmas befolyású férfi volt, nevét tisztelék, szerencséjét irigyelték, befolyását mindenütt hatónak lárták ; bécsi udvaronczok s falusi cliensek hajtogatták derekaikat előtte, grófok, mágnások várakoztak előszobájában , pártfogását esdve ; mert ő volt a megye legfőbb bírája, s a ki boldog akart lenni annak határain belől, az csak az ő akaratával lehetett; a birtokos nemesség családi összeköttetésekért, a perviselő nép kegyelmes hajlamáért járt utána, a köznemesség magasztaló azon erélyéért, melylyel a jobbágyság ellenében pártját fogta, előjogait oltalmazó, teherviseléseit másra rótta; a kik pedig ellenségei voltak, a kik nem szerették, a kiket bántott, eltiport, elnyomott, azok féltek, reszkettek tőle és hallgattak, és eltagadták haragjukat. S a bámulat és a félelem távolában ott ragyogott a megközelithetlen Malárdy kastély, melynek gazdagságát senki sem számlálta még meg , fényes aranyos tornáczaival, ezüst tükreivel, tündöklő csiláraival s illatos légkörével, melynek minden lakói magasabb lények, tündér alakok voltak. És ime bomlani kezd a bűvkör. Ámaz átokmondó ember megjelenése, a legfényesebb ünnepély pillanatában volt a bürrontó jelszó. A ház legszebb tündére, a szép hajadon leány kezet adott egy kaland) Lásd „Pesti Napló“ 61. számát. dórnak, ah gonoszabb egy protestáns pap fiának. A vőlegény a vízbe ölte magát, a menyasszony éjszaka eltűnt, elveszett, a Malárdy név világ szájára került, kofák a piaczon csúfra emlegetik a történetet , következik utána a többi. Az átok beleesett már a fájós részbe , és még beljebb fogja magát enni, be a szívig, az életérig, mig hivatását nem teljesité; s a Malárdy név dicsősége összeomlik fokról fokra; minden a mi ragyogó volt körűlé, egész a pompás kastélyig, annak a vitorlás őrtornyáig, ezüst csiláros tereméig, utolsó ivadékáig. A császári rendelet visszaadta a rendeknek a tisztviselők választási jogát. A közörömben csak egyedül Malárdy döbbent meg. Nem történhetik-e itt valami ? Egy korábbi rendelet az alispáni hivatalt öröklővé tette ; ez utóbbi ismét a nép-kegyre bízta annak elintézését, kik legyenek a megye tisztviselői. De hát mer-e a nép-kegy Malárdy ellenében ingadozni ? Nem egyhangú felkiáltással választák-e meg őt a nemesi rendek négy tisztújításon egymásután hajdanában, nyertek-e a vele kijelölt nevek csak egy felkiáltó szót is; nincs-e ez a név törhetlen prestige-el körülvéve, hogy mást ne tudjanak a kicsiny emberek felelni a kérdésre, mint ezt ? Vagy talán a kicsiny emberek azóta nagyot nőttek? tán jegyezte magában valaki, miket vétett a végzetes tíz év alatt a nép nagy embere a nép ellen ? hogy alázta meg a közügyet, azért hogy magát felmagasztalja ? hogy vágatta kerekre dolmánya szárnyát, mikor még senki sem viselte úgy, hogy irtotta el bajuszát, mikor még mindenki viselte azt ? hogy zsarolta a kivetett gabonát, hogy mérette a földet, hogy számláltatta az embereket erőhatalommal? Ámde még mindez nem elég arra, hogy egy oly hatalmat, mely csaknem korlátlan uralkodóvá vált már a megyében, egy nap alatt lerontson, és bizonyára Malárdy oly büszkén, oly hideg nyugalommal ülhetne alispáni székében a választóülés napján, ha valami nem volna a levegőben, a mi feje körül szállong, s borús redőket von homlokára, valami sötét lény, mely évek előtt ember ajkáról született, azalatt sok felhőt és eget bejárt s most visszaszállt és ott függ feje fölött. Várjuk el leszálltát. A „hyppocrene.“ Azon kis városkának, mely elbeszélésem központját képezi, jutott az a dicsőség, hogy a hazai irodalom legelső csíráit keblébe fogadta. Szomorú volt látni, hová jutott irodalmunk, tudományos életünk ? Kik a XVII. században egy fokon állottunk Európa bármely nyelvű nemzetével irodalmunk kifejlődésében, kik azon időkből egy Zrínyit, egy Pázmányt, Eszterházyt, Csereyt tudunk felmutatni, száz év alatt oda sülyedtünk vissza, ahol a tatár, a beduin nemzet áll; nem még annál is alább, mert az legalább meséit és traditióit megtartja, de mi azokat is elvetettük , nevetni és megbámulni való dolog volt a tudós ; nemezte a tudományokat más, mint a tanárok, akiknek az kenyerük volt; szilaj léhaságban, hivatal vadászatban töltötte idejét a nemes fiatalság. Az aristokratia nagy része nem tudott magyarul írni , ha általában tudott valahogy írni; a gyermekek nevelését a tánczmesterre bízták s valami üres, sivatag kedélytelenség lepte el a nemzet minden rétegét, mint a melyből sikerült a lelket kivenni. A nemzeti nyelv elvesztével elveszett a jó erkölcs is; gyáva, esztelen nemzedék kelt az erősek helyébe; a bóbita az asszonyok fején ezégére lett a könnyelmű léleknek, s a férfiak púderes létében nem volt magasabb gondolat. Ámde ez nem tarthat igy örökké. Lehajolhatsz te árva nemzet egész a fekete földig, széthullhatsz, elolvadhatsz, mikor a legvégsőre jutottál, akkor is felébredsz újra s megújítod tételedet. Mindezek ugyan nem regénybe való dolgok, s én beiz elő sem hoznám ezeket, ha épen elbeszélésem folyamához nem tartoznának. De épen ezen fordul meg történetünk egyik várpontja. A legkeserűbb órákban, midőn alig pislogott az utolsó szikra a hamu alatt, a mi kis városunkban támadt egy igénytelen társulat, amely nevezte magát „hazai nyelvmivelő társaságnak.“ Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uram vezérlete alatt összeállottak a környék írástudói, azon czélból, hogy megpróbálják : várjon lehetne e még magyar nyelven is írni. Holmi kálvinista papok, tanárok, iskolamesterek voltak azok; ezekhez csatlakozók a befolyásuk alatt levő ifjúság lelkesebbjei; azoknak közlekedése folytán kihatott a társulat hatásköre vidéki ismerősökre, írástudókra; azok is meglátogatták hetivásárok alkalmával a szombatutczai nagy bádogtornyos épületben levő könyvtárt, ahol a tudósabb férfiak felolvasásokat tartottak nevezetesebb munkákból ; a fiatalság verseket olvasott fel hellén és római classicusok mintájára, mikben a külső technica kívánt leginkább méltánylatot, sőt végre e társulat annyira kezdett vetemedni, hogy írott ujságlapot is adott ki, mely házról házra köröztetett s melyből kiki azt, a mi neki legjobban megtetszett, ismét saját gyűjteményébe kiirta. Még akkor ez volt az irodalompártolás egyetlen nyilatkozványa, hogy minden lelkes olvasó iparkodott azt, amit kedveset olvasott, sajátkezűleg leírni. Egy ilyen gyűjteménynek magam is birtokában vagyok , amit három ilyen sáros világért, mint ez a mostani, nem adnék, minthogy azt épen apám írta össze. A mi kis városunk írott lapját nevezték Hyppocrenénak, s róla szintúgy az egész társulatot, melyet Malárdy alispán több ízben igyekezett betiltani, átlátva annak veszedelmes voltát; de mindannyiszor siker nélkül, minthogy a társulat bölcs vezetője azt minden politikai irányzattól távol tudá tartani. Hát még, ha azt tudta volna Malárdy, hogy aki ama Hyppocrenéban Csaba álnév alatt azon szép ódákat írja válogatott alaicusok és hibátlan sapphicusokban, senki sem más, mint az ő tulajdon fia Kálmán ! És hátha azt tudhatta volna előre, hogy egy szép este ama Hyppocrene teremében valami obscurus ember, akinek senki sem is jegyzette fel a nevét, azt a vakmerő gondolatot találja kimondani : — Uraim! Holnap tisztújítás lesz a megyeházán. A császári rendelet megengedi, hogy a protestánsok is viseljenek közhivatalokat; nosza tegyünk próbát, hogy a hivataljelöltek közé egy protestáns is candidáltassék. Ha megbukik is a szavazáskor, legalább gyakorlatában maradunk. Ki mondta, ki nem mondta ezt a szót ? nem keressük többé ; a tény az, hogy másnap a tisztújítás előtti ülésen Vasady táblabíró a jelen volt protestáns nemesség nevében követelte a főispántól, hogy közülök is nevezzen meg egy jelöltet minden hivatalra az alispántól kezdve le az esküdtekig. Ebből veszedelmes vita támadt. Vasady pártfelei nem hiresztelve el szándékukat, mind elfoglalták a jobb helyeket a teremben s hathatósan támogatók vezérlik inditvnyát, ki hizelgett magának azzal a dicsőséggel, hogy ő maga fog candidátióba jöhetni. (Folytatjuk.) A buda-kanizsai vasútvonal. I. A buda-kanizsai vasútvonal, ennek a Balaton déli, vagy éjszaki s legéjszakibb részén leendő vezetése még most is élénk izgatottságban tartja a kedélyeket, úgy hogy e vasút ránk nézve valódi Éris-alma, melyért három istennő helyett három vidék küzd, mig az Ítélő Páris végelhatárzása előtt várja az ajánlatokat s mérlegeli a vidékek áldozatkészségét a nélkül, hogy az ajánlatok döntő súlyt képeznének azon mérlegben, melyben végre is az országos érdekek — forgalmi élénkség — s építkezés könnyebbsége képezendik a döntő súlyt. Az új kor Párisra számít, összehasonlításokat tesz, mielőtt egyik vagy másik vidéknek odaítélné az Eris-almát. Előtte a szépségszegényesség keveset nyom, mérlegében a haszon nyomja le végre is a serpenyőt. Mindegyik vidék (Balaton als felvidéke és Bakonyalja) tett ajánlataira támaszkodva várja a vasuttársulat véghatárzatát, s a hevesen folytatott anyagi áldozatok által értékesített harczat nem ugyan béke, hanem látszólagos csend, s az érdeklett feleknek egymás irányábani figyelő állást foglalása válta föl. E figyelő állásból Bakonyalja lépett ki először, a megkezdte a harczot a „P. 0 Zeitung“ban közzétett — s a „Pesti Napló“ban átvett czikkeivel, melyekben — miután elismeri, hogy nemzetközi kereskedelmi szempontból mindegy a Balatonnak akár déli akár éjszaki partján vezettetik el a vasút — azt igyekszik bebizonyítani, hogy a belföldi kereskedésnek s így a forgalomnak egyik vagy másik vidékeni élénkségét összehasonlítva, a számokkal kimutatott be- és kiviteli nagy forgalom a bakonyaljai vasút czélszerűbbségét s hasznosságát igazolja, sőt a mi több, még az építési előnyöket is taglalja, mely előnyökkel épen e vidék bsz legkevesebbé. Adataik számi kimutatásai helyességét nem tudom s igy nem is akarom kétségbe vonni , bár hitelességük mellett sem mernék jót állni, kivált miután oly adatokat is közöl s hoz föl a bakonyaljai vasút