Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)
1857-07-01 / 2235. szám
nehogy a rendőrség képtördelő járatot intézzen a kristálypalota s a régi és új classicusok ellen. Kérdi továbbá szónok, ki biztosítja őt, hogy a policeman lelkiismeretét egy kis borravaló meg nem nyugtatja, amint gyakran történik azon kávéházakban, melyek titkon snapsot mérnek. A lord kanczeltár megtámadja a bilit. Ne bízzák többé meg censurával a békeírót és rendőrfelügyelőt. Lord Lyndhurst hasonló aggodalmat fejez kis kielégítőknek tartja a jelen törvényeket. — Lord Campbell ígéri, hogy bilijét a bizottmányban megjavítja, mire a második felolvasáson keresztül megy. Az alsóházban lord Grosvenor jelenti, hogy a közelebbi napokban indítványt teszen, írjanak fel a koronához, hogy bizottmányt nevezzen ki a főegyházi liturgia megváltoztatása iránt. Mr Lowe sajnálattal jelenti, hogy a kikötői illetőségeket tárgyazó bilit a közelebbi ülésig el kell halasztania. Blandford marquis tisztán iheologiai okokkal támadja meg a zsidóbili harmadszori felolvasását. Iszonyú bűnnek tartja megfeledkezni „az Isten kegyelméről,“ holott az angol korona is „isten kegyelméből“ van, s annyira menni, hogy a hitetleneknek zárt kaput nyitnak. Drummond még erősebben kikel a kor istentelensége ellen. Szent Pál temploma üresen áll, míg a püspökök hangversenyteremben prédikálnak (az Exeter-hallban). Sőt már oly imát is olvasott szónok, hogy az isten az „ördög“nek is kegyelmezzen meg. Lehet-e undokabb amnestiát képzelni ? Őrizkedjünk nehogy a zsidók igazhítűsége megszégyenítse a keresztyének scepticismusát. Ők nem bocsátanak keresztelt embert tanácskozásaikba, mi se bocsássunk körülmetéltet a mi tanácskozásainkba stb. Mindezen és hasonló szónoklatok daczára a zsidóbill harmadszori felolvasása 291 szavazattal 168 ellen ellen határozva. Sir Wood kijelenti, hogy néhány bénult tengerész, akik Szebasztopol előtt szolgálnak, jelen lesznek ma az érdemfelosztáson a Hyde parkban. Sir C. Napier mindamellett a tengerészek mellőzését panaszolja. — Lord Raynham külön bizottmányt akar kineveztetni a londoni szegényházak (dolgozó házak) ügyében. Úgy bánnak a szegénynyel, mint a gonosztevővel. Drummond is kikel a középosztályok szívtelensége ellen. Bouverié kijelenti, hogy már foganatba vették a legnagyobb visszaélések eltörlését. Copeland alderman megjegyzi, hogy az ő tapasztalatai a cityben nem igen vigasztalók, de már az ülés alatt nincs idő e tárgyat elintézni; 731 szavazat 52 ellen elveti az indítványt. Az adóajánlási bizottmányban hosszas vitatkozás fejlődött ki az iskolaügyben, de új adatok nem merültek föl. Scholefield az élelmiszerek és italok hamisítása ellen terjeszt elő bilit, első felolvasásra. Lo n do n, jun. 26. A királynő a titkos tanács tegnapi Ülénében férjét „Prince consort“ czimmel ruházta fel, minek következtében Albert hg ezután az angol kir. herczeg állásos jogaival bir. Francziaország. A szájvsmegyei választások hivatalos összeszámítása is végbement junius 21-ken a városházánál. Az a már közlött számokon keveset változtat, kivévén, hogy a 9-dik választókerületben Königswarter kormányt jelöltnek nem volt 11,507 szavazata, hanem csak 11,363; ellenfelének Lastegrie jelöltnek pedig több volt 6966-nál, nevezetesen 8110. Ugyenezen hivatalos kimutatás szerint a bejegyzett összes választók száma nem 356,069-et tett, hanem 356,748-at, kik közöl a szavazásban 216,863 vévén részt, a visszavonultak mennyisége 140,885. — Formahiány miatt megsemmisittetett 3299 szavazat, míg 4222 szó vagy oly egyénekre esett, kik más kerületekben voltak jelöltekül felléptetve, vagy pedig olyanokra, akikre csak tréfából lehetett szavazni, így például bizonyos Bértrón „az emberiség jelöltje“ 362 szavazatot kapott, még pedig 118-at épen a 3-dik kerületben. Az utóválasztások tárgyában a szalna-megyei főnök kiadta már a rendeletet, mely a 3-ik 4-ik és 7ik kerület választóit július 5-re és 6-ra hívja össze. A két utóbbi kerületben Garnier-Pages és Bastide, Olivier és Darimon javára lemondottak, és így a kormány jelölteknek csupán ezekkel kell mérkőzniök. Cavaignac-ról bizonyos oldalról azon hírt terjesztgették, hogy a tábornok lemondana még pedig vagy Bedlimont vagy Desmarest ügyvéd javára , azonban a hírt a köztársasági tábornoknak semmi tette nem igazolja, s nem is igen hihető, hogy akár ő visszalépjen, ki az első szavazáskor ellenfelén 200-nál több szóval diadalmaskodott, akár az ellenzéki bizottmányok más jelöltre vessék szemeiket oly kerületben, hol a megválasztatásra minden esetre ő bír legtöbb kilátással. Mi a megyéket illeti: a választás eredménye már valamennyiből szintén tudva van, Corsicát kivéve, melyre nézve azonban a kormány biztosan hiszi, hogy a Napoleonidák ezen bölcsője a császár kedve ellen nem választand. Az összes eredmény az, hogy az ellenzék az egész országban csupán hat választást vitt ugyan keresztül, azonban a hivatalos körökben, mégsem éreznek különös megelégedést. Igen jól tudják ott, hogy az ország értelmiségének Utere Párisban és a nagyobb városokban van, és hogy a Somme megyei választás egy párisi választással nem ér fel. A fővárosban egyáltalában nem voltak készen oly nagy számú nem választókra és oly nagyszámú ellenzékies szavazókra. Beszélik is, hogy a szajnamegyei főnök Hausmann úr állása ingadozni kezd, mint aki Párisban előre nagyonhatalmas többséget ígért, míg vetélytársa Pier a nem kedvező eredményt pontosan előre megjósolta Vidéken, mint már említők, az ellenzék következő jelöltei nyertek többséget: Hanon Lyonban, Curé Bordeaux-ban, Javal Lensban és Brahme Lillében. Mint az ellenzéki lapok írják, az oppositio jelöltei a vidéki egyéb városokban is többségre vergődtek volna, ha a kormánynak a falusiak segélyére nem jönnek, mégpedig polgármestereik és papjaik, vezérlete alatt, dobszóval, és háromszinű zászlókkal, így többi közt magában Avignonban a választás eredménye ez fogott volna lenni. Bejegyzett választók 7570; szavazók: 4197. Ezek közül Verdl és kormányi jelöltre esett 1791, ellenben Cavagnac tábornokra 2163 , azonban a falvak voksai döntötték el a dolgot a kormányi jelölt javára. Hasonló példákul idézi a „Siécle“ Vienne és Domfront városokat is. A falusi parasztokkal tehát sokkal inkább meg lehet elégedve Napóleon császár mint a párisi külvárosok lakóival, kiknek szavazásáról értesülvén, így kiáltott fel : „Én sokat tettem a munkás néposztályért; — azt is mondták hogy részemre meg van nyerve, és ime hogyan szavaz !“ A vidéken is lesz három megyében utóválasztás, nevezetesen Maine és Loire, Mayenne és Somme megyében; ezen választások azonban, ha a párisiakkal együtt mind az ellenzék javára ütnének is ki, annak a törvényhozó testületbeni állásán nem változtatnának semmit, miután még kérdés : várjon a megválasztott és megválasztandó ellenzéki jelöltek leteendik-e mindnyájan az esküt. — Dammon és Olivierről kezdik hinni, hogy igen; Cavaignac tábornoktól nem igen remélik. — Ezen eskü kérdése következő csipős kis adomát melegite fel a júliusi monarchia korából. Midőn 1836-ban Simeon gróf a dohány-beváltás főigazgatója Lajos Fülöp királynak a szokott hivatalos esküt kezeibe való leteendő, igy szólott : „Sire van szerencsém felségednél tizenhetedik eskümet letenni, remélem ez lesz a legutolsó.“ Különben a szavazástóli visszavonulás vidékeken is tetemes volt, így például Marseille 32.000 választót számlálna, kik közül azonban a kormányt jelölt . Canaple arra csak 8866 szavazott Deord ellenében, aki 4637 szavazatot kapott, noha ez utóbbi sem nyilatkozványt ki nem bocsátott, sem a választási helyen meg nem jelent. — Néhány nappal ezelőtt Párisban három olasz fogatott el, s most az a hire, hogy ezen elfogatás folytán igen nagy összeesküvésnek jöttek nyomába, mely a császár élete ellen volt intézve, s melynek ágazatai külföldre is, nevezetesen pedig Olaszországra kiterjednének. — A kölni lapnak azt írják, hogy az elfogottaknál mindenben hasonló fegyvereket találtak ahoz, melyet Pianori használt.—Nem tudjuk ezen, vagy más eseménynyel van-e egybeköttésben azon kormányrendszabály, mely által külföldi munkásoknak a Párisba jöhet és megnehezíttetett. A határszéli megyékben ugyanis a főnökök oda utasítják , hogy ne engedjenek még útlevél és vándorkönyv mellett is Francziaországba más munkásoknak utat , mint akik kimutatják, hogy van miből élniök, vagy biztos munkájok. — A császár június 25-dikén elutazott, s 26-dikán megérkezett Plombiéresbe. Innen a császár Victoria királynőt meg akarja látogatni, s egyéb kirándulásokat is tenni, de augusztus 15-re Párisban lesz, hogy azon rendkívüli ünnepélyeken jelen lehessen, melyek Napóleon napjára tartatni fognak. — September 1-jén a császár adalensitiborba megy, sőt a katonaság körében fog sátorozni. Innen a hó közepén kirándulást teend Németországba ugyanakkor, midőn Sándor czár Wildbach-ba érkezendik. — A „Nord“ szerint ugyan még e tárgyban semmi közvetlen lépés nem történt , hanem az oroszok igen szeretnek az új „Tilsit“-ről beszélni ; különösen pedig az említett lap párisi levelezője majd minden nap előhozza, hogy az új Tilsit abban fog különbözni a régitől, mely Orosz- és Francziaországot ezelőtt épen félszázaddal egyesíté, miszerint a két uralkodó testvérileg fog értekezni mindkét nép közös érdekeiről, s ugyanazért a nevezett lap ezen összejöveteltől a politikában a nagyságban, az egységben és a múlt viszályok feledésében egészen új korszakot vár. — Lamartine a „Pays“hez intézett nyilatkozatában kijelenti, hogy ő Macon városban, hol a jelöltségről jóeleve leköszönt, nem volt sem a kormány, sem az ellenzék, hanem, a hozzá tévedt párezer választóval csupán a barátság jelöltje. A félhivatalos lapok hálaadó dicséreteket énekelnek az általános szavazatjog kedvező eredményére ; — a párisi börze e hozsannákra még június 26-kán 25 centime-nyi csökkenéssel felelt. ESTI POSTA Pest, június 30. Párisban a választások zaja elnémult ugyan már, de az utóhangok, ha mindjárt nem oly érdekesek is, szintén oly tanulságosak, mint a harcz napjai valának. A kormány, mint írják, ügynökei buzgalmával nincs megelégedve. Azt találja, hogy egyik nagyon messze is ment s túlságos nyomást gyakorolván sokat kívánt, mig a másik nem volt eléggé erélyes. A Nord megyei főnök az első rendbeli vétkesekhez tartozik, azért le is tétetett. A Gironde megyei alfőnök pedig csupán nevetségessé tette magát, midőn a választókat azzal fenyegeté, hogy jól vigyázzanak : a császár egyszer már megmentette őket; ha Pierron ezredesre szavaznak, másodszor is megteszi ; de ha az ellenzéki jelöltre adják szavazatukat, akkor a császár nem menti őket meg többé.“ A félhivatalos közlönyök a „Constitutionnel“ „Pays“ és „Patrie“ igen hevesen támadják meg az angol lapokat, különösen a „Times“t, mely a franczia választási mozgalmak feletti elmélkedésében épen nem mutatta magát az ez országban fenálló politikai rendszer barátjának. Az „Indépendance“ azonban különösnek találja, hogy az ihletett orgánumok oly czikkre válaszolnak, melyet, miután a postán letartóztattak, Francziaországban senki nem olvashatott. Az ellenzéki választási bizottmány közlönye az „Estafette“ szintén a „Presse“ és „Siécle“ jelöltjei azaz :Cavaignac, Olivier és Darimon mellé nyilatkozott, azon szakadás tehát, mely Garier- Pages és Bastide példájára a két utóbbitól is visszalépést követelt, az ellenzék szerencséjére megszűnt.A Mont alemberinek a választásokban szenvedett kudarcáért az académia kárpótlást akart nyújtani azáltal, hogy június 25-dikén igazgatójává megválasztá. Köztudomású, hogy a beköszöntő beszédekre az igazgató tartja az elfogadási beszédet. Ha sok változás történik, a télen át jelentékeny ellenzéki jellemű academiai ülésekre számolnak. A császár élete ellen tervezett olasz merényt igen nagy kiterjedésűnek mondják. Az elfogott egyének Romagnából valók,s náluk egész tárát találták a különböző fegyvereknek és megmérgezett gyilkoknak, — egyiknek pisztolya, némelyek szerint szakasztott párja a Pianoriénak. Még arról is szó van, hogy ezen nagy ügyet nem az esküdtszék, hanem a „magas törvényszék“ ítélné el. A „Hortensia“ királyné nevét viselő hajó Napóleon herczeg rendelkezésére készen áll, hogy a herczeget a manchesteri szépmű-kiállításra elvigye. Az orosz látogatás visszaadása ezúttal tagadta dk. Gróf Morny jun. 27-kén érkezett Oroszországból Párisba, s pár nap múlva a császárt Plombiéresbe követendi. — A hadügyminiszter Vai 11 an t és a tengerészeti Ham ein az orosz császártól azon Newski sz. Sándor rend jeleit kapták, melynek felirata : „érdemekért és a hazáért“. — A szajnamegyei főnök Hausman pedig a czártól az első oszt. Szaniszló renddel ékesittetett fel. — Táviratilag jelentik a „Presse“nek, hogy a czár és a francziák császárja összejöveteléről szóló hírt legújabban jelentékeny körökben csakugyan igaznak mondják. A „Nord“-nak e találkozás czélját sejtető elmélkedése „Francziaorsz.“ rovatunkban olvasható. E czél szorosz szövetség volna. A „La Presse“ újra fölszólal az orosz-franczia szövetség ellen, ilyféle szövetségnek általában lehetőségét is kétségbe vonva. „Elmúltak — úgymond — az idők, midőn a szövetségek és háborúk csak az uralkodók vagy mindenható minisztereik kényétől függtek. Mai nap ez már nincsen így. Valamennyi állam köthet egymással kereskedelmi szerződvényeket; a politikai szövetség azonban elvágy, e fölött tehát erkölcsi törvények uralkodnak, melyeknekl egy általános értékök van, így lesz mindig, valameddig általában még szükség lesz szövetségekre a politikai egyensúly helyreállítása vagy fentartása végett. A keleti háború elején úgy látszott hogy Anglia közvéleménye nagyon eltér Francziaországétól,a szövetség pedig köztük — mint szükséges — egészen természetesen létesült. Francziaország és Anglia a haladásnak egy egy külön oldalát képviselik a szabadságot és a demokratiát; szövetségük szintúgy maguknak, mint az európai népcsaládnak üdvös. Bennünket Anglia felé von minden, Oroszország felé semmi ; kelet és nyugat közt igen-igen nagy a távolság. Az 1780-ki jelszó, az egyén fölszabadítása képezi a programmot,melynek valósítását a történelem parancsolja. Oroszországban a kényuralomban még az egész tömeg fölszívódik; a község megalkotásán túl még az újítók sem mennek. A francziák még hódításaikban is mindenkor fölszabadítók valónak, s ahova léptek, a hűbéres intézmények összeomlottak. Oroszország hódításai ellenben mindig csak a szolgaság kisebb terjedését képezék. Ily viszonyok közt szövetség lehetetlen, s egyelőre az angol-franczia szövetség marad az európai békének őre s a jövőnek záloga.“ A Jassyból Párisba érkezett hírek szerint a moldvai szavazások be vannak fejezve, s mint előre lehetett látni, az uniótörekvések általánosan roszul ütöttek ki. Hogy a franczia kormány mennyire az unió mellett van, bizonyítja azon rendelet, hogy a Stambullal közlekedő franczia gőzösöknek meg lön tiltva a „Journa de Constatinople“ lapnak nemcsak Francziaországba , hanem azon parti állomásokra szállítása is, melyeket a a franczia rendes gőzhajók útjukba ejtenek. Május 27-kéről írt bombay hírek szerint a felkelők Miratban a delhii császár fiát India királyának kikiáltották, a várost és a bankot kirabolták, s az európaiakat lemészárolták. Több várost bevevén, sikerült a fölkeltek külön osztályainak egyesülni, s közös működési központot igyekeztek nyerni. Delhi, Amballah és Luckno városok is lázadásban voltak ; az ottani kereskedőség mindent elkövetett, hogy erőt vegyen a mozgalmon. A kalkuttai erődök egyike is szinte a lázadók kezére került. De a seppükból álló őrsereg vonakodott velük egy kézre dolgozni. A főkormányzó átható intézkedéseket ten a közbátorság fentartására, s a benszülötteknek egy hirdetményben angol részről vallásuk tiszteletben tartását ígérte. Egy trieszti sürgöny szerint a forradalmiak által elfoglalt helyek közt említendő még Nimudi és Nishrabad. A 300,000 lakosú Delhiben, a nagy mogul egykori fővárosában, székelt még mindig egy czímzetes nagy mogul, tetemes évi jövedelemmel, pompás palotában. Alkalmasint ez az, akit a fölkeltek királynak kiáltottak ki. . . . A „Times“ újabb tudósításai szerint „Delhiben 150 ezer font sterlingnyit raboltak a fölkelők. Aude csöndes, Ceylonból csapatok mentek Calcuttába. . . . Lord Elgin május 27-kén utazott el, s Hongkongba már érkeztek ágyúnaszádok“. Tehát komolyabb fordulatot vettek a dolgok, mint előre vélték a lapok. A „Times“ azt mondja , itt az idő erélyes, szigorú, eldöntő föllépésre. Brit indiai uralmunk forog a kockán. Könnyű volna elmondani a mulasztásokat és elkövetett hibákat, melyek e válságos helyzetet előidézték. De nincs idő most kölcsönös szemrehányásokra s magasabb politikai kérdések vitatására. Mindenek előtt el kell nyomni a lázadást, és pedig úgy, hogy teljes mértékben érezzék a lázadók a hatalom kezét, mely ellen fölkeltek, így még megszilárdítják e lázadások uralmunkat, nem hogy megingatnák. Hamar kitelik ideje a delhii pünkösti királynak , s az európaiak gyilkosait iszonyan meg kell torolni. Ha ideje volna, ki tudná jelölni a „Times“ e lázadás okait. Sokat ten e részben a kettős (angol és keletindiai) kormányzás rendszere is. De mihelyt vége lesz a lázadásnak , hozzá kell látni a vasútépítéshez is, és pedig amolyan olcsóbb amerikai modorban. ... A „Globe“ szerint valószínűleg túlságosak a távirati E szerint tekintve szerző művét Ha jól fogtuk fel szellemét, tárgya a szeretet véghetlen ereje, három legfenségesebb működésében Isten, férj és emberiség iránt. Eltűnt hatszázadnak vonulnak előlünk szét kárpitjai s a hit világából élőnkbe lép egy gyermeteg lény, teljes a szeretet malasztjával szivében, hogy tanúságot tegyen, miszerint — mint serző mondja — „Ő volt istentől arra hivatva, hogy a bámuló világnak minta példányát nyújtsa egy szerető szívnek, mely az Isten, férj, és szenvedő emberiség közt megoszlik, és mégis, mindhárom elágzásában, a lehető legmagasabb, legteljesebb fokig vergődik fel.“ Ki előtt, ne lenne kedves e lény ?, kinek ne okozna élvet e tárgy, miután hajlamaink közt,melyek a szépség érzetéből származnak, s nemes lelkek sajátjai, egyik sem felel úgy meg az erkölcsi érzetnek, s egyik sem oly dús, az emberi méltósághoz illő érzületben, mint a szeretet nemesitett indulata. Bámulatos magasságig emeli ez az emberi természetet, s még a közönséges lelkekből is gyakran isteni szikrákat lövell ki. Szent tüzében megsemmisül minden önző hajlam s az ész elvei soha sem képesek úgy megőrizni a kedély szűziességét, mint ahogy a szeretet őrködik a szív nemessége felett. Hányszor, midőn az ész elvei még küzdenek, már győzött a szeretet s mindenható tettereje által elhatározásokat szorgalmazott, minőket a puszta kötelesség érzete, a gyarló emberiségtől hasztalan követelt volna. Innen kiindulva szerző, miután nem regényt, de életirást nyújt, nem képzeletéből teremti ugyan az alakot, de a történetileg meglévőt, oly művészileg kezeli, hogy alakja épen az a minőnek lennie kell, és semmi másnak nem gondolható. Erzsébet, minden lélek mozzanatában, legyen az Isten, férje, vagy emberiség szeretete, úgy tűnik fel előttünk, mint kiben e magasztos hajlam, a hit által megtisztulva, a véghetetlenségig emelkedik, úgy annyira, hogy szeretetének mindhárom elágzása belső szükségességgé, életévé, lényévé, ő magává válik. Érzelmei, mint tetteiben, soha nem kötik az ész, vagy társadalom esetleges s így változó szabályai, mert ő gyermeteg egyszerűségében, igazság és ártatlansággal telt szívvel, egyedül a bölcseség változhatlan törvényeinek képviselője. Nála az erkölcsi érzetszabadságnak nincs semmi nyoma, mindene belső szükségesség — minélfogva az ész fel nem foghatja csak csodálhatja. E szerint nem is aestheticai alak ő, melynek még vannak művészeti szabályai, mert tettei és érzelmei mindenütt meghaladják a gondolat, meghaladják a képzelődés határát, s oly tüneménynyé válnak az erkölcsi világban, milyenek az anyagi természetben, a világ illata, vagy a csalogány hangja — kedvesen hatnak reánk, csodálhatjuk, de meg nem fejthetjük. Erzsébet bölcsőjétől sírjáig, mindig az a mi — gyermeteg. Lényében nincs semmi fejlődés, mert nincs benne semmi művészeti utánozás; nála a képesség és rendeltetés soha sem jó teljesülésbe e földön, hanem hogy úgy szóljunk — élete átnyúlik az örökkévalóságba. Körülé az enyészetnek semmi nyoma — ő csak helyet változtat, mert : „íme a tél elmúlt, a vihar elvonult, az élet felhőtlen tavasza megjelent, már nyílnak a virágok,az oltás ideje elérkezett —a lugasban gerliczék hangját hallották.. Ah ha te enyim, úgy én a tied akarok lenni, és soha tőled el nem válni.“ És ismét :„A pillanat jelen, midőn Isten menyegzőre hívja barátit... A jegyes keresi jegyesét... Csendet, csendet.“ Hol van itt a halál jelensége ? hol a művész, ki ebből az enyészet képét lefesthetnék pedig e szavak a végelválásra haldokló végszavai. „Első szava imádság, első tette alamizsna volt.“ Íme nála a kezdet és végszakadatlan karikája, melynek körében a szeretet érzetével , a legnagyobb életfeladatokat egyszerűséggel s könnyűséggel oldja meg. Sehol sem követ elismert elveket, mert ő maga az elv. A hit elvei is csak úgy tűnnek fel nála, mint saját ötletei és érzeményi, miután ötletei mind isteni sugallatuak s érzeményi törvények — kihatók minden időre, minden nemzetre. így állítja Danielik János elénk szent Erzsébet alakját s igy viteti vele keresztül fenséges feladatát. Ki ne ismerne azonnal e műben rendkívüli tüneményre? Igaz, úgy tetszik első pillanatra, hogy Erzsébet szavai és tettei, mint az önmagából alkotó bölcseség példányai, nem szorulnak művészi ecsetre, mert már önmaguk által és önmagukban többek mint művésziek. De épen ebben fekszik szerző főérdeme, hogy annyira bírta tárgyalagosítani alakját, miszerint úgy tűnjék fel előttünk, mint ha ő nem lenne több, mint egy emlékében élő tárgynak, egyszerű, bár ékes leírója. Ily alakoknál, mindig az a legfőbb művészi becs, ha semmi művészet sem vehető észre rajtok, hanem egyedül a tiszta természetet véljük szemlélni, mert az alaknak egészen el kell foglalni az előtért s a művészetnek rejleni igen, de nyilvánulni nem szabad benne. Már Kant s alkalmasit legelső jegyzé meg, miszerint „ha egy ember a fíilemile csattogását egész a csalódásig utánozná, s teljes elérzékenyüléssel engednék oda magunkat a benyomásnak , mihelyt megtudnék, hogy ember és nem fülemile csattog gyönyörünk is azonnal elenyésznék.“ Épen igy lennénk az Erzsébetféle alakokkal is, mihelyt a művészetet rajzok észrevennék. Ez okból, elsőrangú irodalmi tüneménynek tartjuk e téren szent Erzsébet életirását, mely tökéletesen megfelel a művészi alkotásnak — bár szerettük volna, ha a 63. lap s a 82—83. lap egy része a műből kimarad; miután ezek némileg rontják az illusiót, mert Erzsébet tettei sem a 63-ik lap mentegetésére, sem a 82—83-ik lap egy része indokolására teljességgel nem szorulnak. Azokat, kiket szerzőnek „C o lu m b u s“ja élvezettel tölte el, Erzsébet hasonlíthatlan mértékben fogja meghatni, mert épen úgy áll Erzsébet életleirásában a művészet Columbus életleirásához , mint Erzsébet erényei Columbuséhoz. És ha Columbus irodalmi nevét, Erzsébet valóságos irodalmi értékét alapította meg szerzőnek. Erzsébet külszépségéről azt mondák korabeliek : „Volt benne oly nemes, oly magasztos és fenséges valami, hogy „Budálat nélkül lehetlen volt ránézni“; mi pedig azt hisszük, hogy kik szerző e művét, előítélet nélkül olvasandják,azt fogják mondani: „ Van benne oly nemes,oly magasztos és fenséges valami, hogy elragadtatás nélkül lehetlen elolvasni.“ Magyar könyvészet 299. Vasárnapi könyvtár. Szerkeszti Hajnik Károly. Kiadja Heckenast Gusztáv. Második évfolyam, 1857. Nyomatott Länderer és Heckenastnál 5. 6. 7. füzet. András a szolgalegény. Regény a magyar nép számára. 16-rét 10.3. 108. és 112 lap. 300. Magyar történelmi tár. Kiadja a magyar tudományos akadémia történelmi bizottmánya. Harmadik kötet. Egy cimerrajzzal. Pesten. Eggenberger Ferdin'' akadémiai könyvárusnál. 1857. Nyomatott Lander'’ Heckenastnál. Nagy 8 rét. Ára 1 f. 20 kr. e. p. *