Pesti Napló, 1857. október (8. évfolyam, 2311-2337. szám)
1857-10-01 / 2311. szám
223-2311. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása Urintéza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő.érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. rj. í , / i í • • 6 hasíbos petit sor híromsiori hirdetésnél 4 p.kr. Bémraetmenyek dijalyegáij fülön 1Opkr.MsgSn vita Shasibos petit sor5pkr Szerkesztési iroda: Egyetem-at 1*a 9-dik szám, 1 sőemelet, 1857. Csütörtök, oct. 1. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................6 frt D. n. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS PESTI NAPLÓ 1857. October—decemberi negyedévi folyamára. BUDAPESTEN, házhoz hordva 3 pírt. VIDÉKEN, posta-küldéssel 4 frt. pp. A lap nagy elterjedése mellett a lapunkban hirdetés a t. hirdetőkre nézve nagy előnynyel lévén összekötve, bátorkodunk a t. közönséget mentül gyakoribb hirdetésekre felhívni. Egy petit sor háromszori hirdetésnél 4 párral számittatik. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala. PEST, oct. 1. Tájékozás. (Fk) Az európai viszonyok mindenünnen a végleges megalakulás felé törekszenek; azon türelmetlenség és nyugtalanság, mely e tekintetben nyilvánul, a közvélemény azon lázas izgatottsága, mely naponkint a hírlapi sajtó legtarkább combinátióiban találja kifejezését, azon pazarság, melylyel a legvégső eszközök — a koronás fők személyes találkozásai — alkalmaztatnak, mindez eléggé mutatja, hogy minden körben, fent és alant, egyaránt érzik a mostani állapot tartatlanságát. Csak az a kérdés, mennyiben képesek a végső eszközök a kitűzött czélnak megfelelni s az európai viszonyok óhajtva óhajtott megszilárdulását meghozni. Vessünk csak egy pillanatot a párisi congressusra, a boldogtalan párisi béke ezen boldogult nemzőjére. Ama congressus keblében Európa legtekintélyesb kormányai legtehetségesebb diplomatái által — még pedig in dupple — voltak képviselve; a tisztelt urakban kétségenkívül megvolt a jóakarat; ők nemcsak azért hozták létre ama békekötést, mivel instructióikban meg volt hagyva, hogy békecsinálás végett menjenek Párisba, hanem egyszersmind azért, mert maguk is érezték a béke szükséges voltát s a viszonyok uj alapom megalakulásának s megszilárdításának sürgetőségét. A mi Krim véráztatta mezőségén siker nélkül megkisértetett, azt a zöld asztal mellett vélték létrehozhatni: volt-e sikere ezen törekvésnek ? a párisi szerződés meghozta-e a czélba vett gyakorlati eredményeket ?! Valóban nem nehéz erre felelni. Az olvasó tudja, hogy mi sohasem tartoztunk a párisi békekötés dicsszónokai közé és Törökország mellett azon sast sajnáltuk leginkább, melyet egyik legpompásabb tollától fosztottak meg, hanem azért nem tagadjuk, hogy mége hiányos szerződéssel is lehetett volna valamire menni, ha lehetett volna! Ha két ember, ki egymás iránt bizalommal és jóakarattal viseltetik és mindkettejökre nézve egyaránt előnyös , mindkettejöket egyaránt kielégítő ügyletben szerződést köt, ez mindenesetre csak puszta formalitás; mind a két fél a nélkül is megtenné kötelességét s ha nem akarja tenni, bizony a szerződésben is talál majd valami hátsó ajtócskát, melyen kiosonhatni. A hatalmak a praxisban kiegészíthették volna a párisi okmány hézagait s azok felett egyesült erővel hidat rakhattak volna; hanem ők megfordítva, ahol csak lehetett, ama hiányokat kizsákmányolták s minden alkalommal a szerződés gyöngéibe kapaszkodtak, jól tudván, hogy azokban szilárd korlátokra nem találnak magánszándékaik kivitelében. Tegyük kezünket szivünkre s valljuk meg őszintén : volt-e a martiusi béke óta felmerült nehézségek közt akár csak egy is, melyet közös egyetértés és közös jóakarat által nem lehetett volna gyorsan s egyszerűen elhárítani? Ezeket az apró ördögöket egyetlen bátor szorítással a bölcsőben meg lehetett volna fojtani, ahelyett, hogy majd innen majd amonnan alattomban táplálták , természetesen azon reményben, hogy — ha felserdültek — majd hasznukat lehet venni__Tehát őszinte vala e a békekivonat? Nevezetesen III. Napóleon császár, ki szóval mindig azt hirdette, hogy Francziaországnak béke kell, tettel — ösztönszerüleg vagy öntudatosan — azt tanusitá, hogy annak a pezsgő vérű nemzetnek épen folytonos izgatásra van szüksége, de szükségnek alá is vetette magát, azon kétségbevonhatlan ildomossággal, miszerint két év óta gyúlékony népének csak oly ingerlő szereket nyújtott, melyek a politikai álmot elűzik ugyan, anélkül, hogy az európai békét komolyan veszélyeztetnék. Hanem ezen — magában véve csekély erejű — szerekhez lassan kint annyira hozzá szokik az Organismus, hogy aztán többé nem hatnak, hogy mindig nagyobb meg nagyobb adag kívántatik és hogy az elháríttatni szándékolt veszély lassabban és későbben, hanem végre mégis bekövetkezik. Lám , másfél évvel ezelőtt a kis belgrádi ügy elegendő volt a szomj oltására s ma már az európai térkép revisióját kívánják és várják. Az izgatottság tulajdonképeni tűzhelye mindenesetre Francziaország, hanem visszaverődése másutt is megérezhető s a kormányok — akarva nem akarva — kénytelenek ezen körülményt figyelembe venni : ők is — néhányan öntudattal, néhányan anélkül — a közvélemény elázas állapotának befolyása alatt állnak s e fontos tényezőt számításaikból ki nem zárhatván, a valódi benső béke, a viszonyok állandóságának szükségét érzik s mégsem bírják ezt komolyan létesíteni. Mig ezen állapot tart, nem hihetjük, hogy a diplomatia legnagyobb ügyessége s legjobb akarata mellett, Európa nemzetközti viszonyai szilárd alapot s állandó alakot nyerhetnek. És meddig fog ezen abnormis hangulat — nem a kormánynál, hol az csak viszhang, hanem a népeknél — tartani ?! . . . Az emberi szellem természeténél fogva tevékenységre van utalva, mennél magasabb polczán áll a kifejlettségnek és miveltségnek, annál magasabb tárgyat keres magának ama tevékenység számára. A gyermek korok lefejezésében találja mulatságát, az erős férfi százéves fákba vágja fejszéjét; a cultúra legalsóbb fokán álló népek csekély szellemi tevékenysége alant az anyagi élet körében teljes kielégítését találja, a műveltebb nemzetek szelleme a magasabb érdekek felé veszi röptét, miként a sas a hegyek legmagasb ormán honos, míg a veréb alacson háztető alá rakja fészkét. Az úgynevezett „politikai élet“ minden mivelt nemzetre nézve nélkülözhetlenné vált; az államgépnek egyarányos, rendes, de pusztán mechanikai mozgása ki nem elégíti. Az ember sokáig bámulhat egy mesterséges gépet, melynek kerekei csudálatos összevágással kapnak egymásba, melynek egyes részei a legczélirányosabban vannak alkalmazva, de ha egy két óráig bámulta, bekövetkezik az unalom, a szellem elbágyad azon mechanikai tevékenység szemlélésén, melyben az ember maga semmi részt nem vesz, mely mozgásnak mondható ugyan, de életnek nem! Az európai államok nagy részében az emberi szellem ezen cselekvési és sürgölődési vágya ezen, magasbra törő hozzá méltó tevékenységre irányzott természete e perczben talán nem eléggé vétetik tekintetbe; az államgépezet jól, egyarányosan, rendesen mozog, de a nép e tevékenység körén kivül áll s ezen kietlen egyhangúságban nem találja meg az óhajtott szellemi táplálékot, szinte vágyódik valami megrázkódtatás, valami változás után, mely a gépezet untató, egyhangú menetét félbeszakasztja, mely az untig nézett forgást és billegést legalább perezre sodrából kihozza s a nyugtalankodó szellemnek némi változékosságot nyújtson. Mig a nép csak néző, minden harmadik vagy negyedik órában mást és újat akar nézni; ha maga is cselekvő lenne, ha valódi politikai élet ezer meg ezer változásaival, felmerülő s ismét eltűnő, egyfelelöl megtámadott, másfelől védelmezett nézeteivel s érdekeivel szellemének a kívánt tápot nyújtana, ha az emberiség magasztosabb érdekei, az élet fensőbb feladatai körül forgó eszmecserének mezején gyakorolhatja duzzadó erejét, akkor nem fogna határozatlan vágygyal s ábrándozó óhajokkal kifelé s a jövőbe pillantani; ama nemes az emberiséghez méltó foglalkozás teljesen betöltené önmunkásságára törő szellemét. Meglehet, hogy valaki azt mondja, miszerint nagyon is mélyen, keressük a fent elemezett psychológiai jelenségek okát, hanem aztán az ilyennek azon elvet is el kell fogadnia, hogy az ember rendeltetése nem egyéb, mint enni, inni, a biblia és a polgári törvénykönyv által eléje szabott kötelességeket teljesíteni és meghalni! HYPERION. IRTA LONGFELLOW. I. KÖNYV. (Folytatás. *) Nyolczadik fejezet. Irodalmi hírnév. Az időnek van egy itéletkönyve, melynek lapjaira folyvást feljegyzi a jeles neveket. Valahányszor azonban egy új név beiratik, eltűnik egy régi. Csak kevesen vannak sokoldalú jellemmel beírva, melyek onnan sohasem tűnnek el. Ezek a természet magas nemességét képezik — a gondolkozás kormányjavainak lordjai. Az utóvilág sohasem fogja czimjöket kétségbevonni. De azokat, kiknek hite, csupán ahoz nem értő emberek meggondolatlan véleményén sarkallik, szükségképen oly hamar elfelejtik, mintha soha se lettek volna. E teljes feledékenység a legtöbb ember sorsa. Ezeknek korán kellene arra gondolniok, jól tudván, hogy mint testök ismét porrá válik és sirjok nem fog felőlük hirt sem mondani, úgy nevöket is teljesen elfelejtik, s legkedvesebb gondolataik, terveik és véleményeik egyénileg az emberek közt nem élnek, de feloldatnak, s a gondolat egyetemébe olvadnak be. Kutathat aztán a pirantásra , a hős nemes pora után mig feltalálja, hogy épen tán egy sereshordó csapjába szorult, és felismeri, hogy: Megölt Caesar pora egy lyukat dugaszol A szél ellen úgy küzd s még most is úgy harczol, nem kevésbé kutathatja a nagy emberek magasztos gondolatait, mígnem azokat a közbeszéd porává látja átváltoztatva és arra használva, hogy az emberek száját bedugják, elméleteket összeenyvezzenek, hogy az ítélet hibáit eltakarják. így áll például a *) Lásd F. N. 222-dik számát. dolog minden nép maximái és bölcs közmondásaival; szerzőik elfelejtettek, s egyéni léttel többé az emberek közt nem bírnak. Azért is az embereknek korán kellene gondolataikat oda irányzani, hogy őket elfelejtik, és hogy maguk körül, vagy magukban cselekvéseikre nézve magasabb indokot keressenek, mint az emberek tetszését t. i. kötelességöket; mindeniknek a maga körében szakadatlanul és nyugodtan kellene munkálni, nem aggódva a siker felől, s a hírnév utáni vágyat ettől feltételezvén. Tökéletlen voltunk mellett ez valósággal nehéz dolog, tán kivitele teljes lehetetlen is. De az ember elszánt, hajthatlan akarata sokat kiviheti még e maga feletti győzelmet is, ha meg van róla győződve, hogy a hirt csak kiérdemelni lehet, és akkor oly elkerülhetlen mint a sors, mert ez a sors. Közönséges hit, hogy lángeszű emberek megelőzik korukat, és ez igaz. Épen oly igaz, csakhogy nincs általánosan elismerve, hogy a lángeszű emberek legjobbjai és legderekabbjai, nemcsak saját, de minden egyéb kort megelőznek. Mint a német prózaíró mondja, minden lehető jövendő hátuk mögött fekszik. Nem tehetjük föl, hogy jöjjön olyan idő, mikor a világ, vagy ennek jelentékeny része, e nagy szellemek mellé álljon, úgy hogy ezeket teljesen felfogja. És mily felségesen lépnek ezek be a történetbe, hasonlóan a naphoz, egész fénypompával magok körül , mások homályba burkolva, de világítva mégis mint a csillagos éj! A múlt hallgatag homályában ismeri fel a lélek, csöndes, ünnepélyes lépteiket. Úgy lépdelnek, mint ama megőszült öregek, kik a földi paradicsom tiszta visiójában látatnak angyalok kíséretében, kik arany gyertyatartókat visznek elöttök , és felettök, és utánuk az egész levegő két csikós színnel van kifestve. És ez emberek mégsem valának boldogok a földön — egyáltalán nem valának boldogok külső életkörülményeiket tekintve. Szükség és nyomorban éltek, ismerősek a tömlöczök závarai, nyirkos, penészes falaival. Ők én megdöbbenve szemléltem őket, kik gond és nélkülözésben, testi szenvedés és betegség közepett, mely a halálnak árnyéka, teljes erejükből működtek fontos feladatuk teljesítésében, sokat fáradtak, sokat szenvedtek és sokat vittek véghez — és aztán megrongált idegekkel, teljesen lehangolt érzékekkel mentek a sírba s aludták a halál álmát —s a világ beszél felőlük, mig ők alusznak ! Úgy tetszhetik , mintha minden szenvedés őket csak megszentelte volna, mintha a halál angyala, előttök elhaladván, ruhájának szegélyével őket megillette és boldogokká tette volna, mintha a betegség keze csak azért terjesztetett volna ki felettök, hogy lelkekre a kereszt jegyét vesse ! És mint napfogyatkozásnál az ég nagy csillagait csillámlani látjuk, úgy szemlélték azon emberek, életök elsötétülésénél a tiszta örökkévalóság ünnepélyes és öröktüzü világait. E vala Flemming álma, melyből a báró hangja zavarta fel, ki hirtelen felkiáltott : — Angyal lebeg a ház felett! E pohárból itt, mely illatos mint Hymettus méze, vagy Engelsau vad virágai, isteni álmaid egészségére iszom. — Ez tiszta napfény mondá Flemming, midőn ivott, a herczeg bora s a borok herczege. Erről jut eszembe, olvasta ön már azt a pompás olasz ódát, Redi Bacchusa Toscanában ? egy dal, mely a költő lelkéből, mint valami arany korsóból látszik folyni : Igyál! Isten áldja A szőlőtöt, A nagy tűztöl De piros a lángja ! A montepulciánot a borok királyának mondja. — Metternich herczeg, mond a báró, nagyobb mint akármelyik király Olaszországban ; és én csodálom hogy e jeles bor még egy német költőt sem lelkesített, a rajnai Bacchus megéneklésére. Sok e tárgyú apró dal van, de nagyobb jelentékenységűt egy sem. A legjobb Schenkendorf Miksa dala a Rajna mellett, s a rajnai borról való dal Claudiustól, ez a poéta soha sem itta a rajnait czukor nélkül. Igyunk helyette a Rajna egészségéért. És ismét megcsókolták egymást a serleg kristály ajkai, és a csók oly harmonikus hangot adott, mint az estharangszó szüretkor a rajnai falukban. Igazán nem csodálom, ha Schiller a német költő, gyertyánál és egy üveg rajnai mellett szeretett írni. En oly kevéssé bámulok az érdemes iskolamester Roger Ashamon, ha egyik németországi levelében, azt írja Mr. John Raveshez a John-collégiumba: „Mondja meg ön Mr. Madennek, hogy vele Bécsben poharat akarok kaczintani s adná az Isten, hogy rajnaival teli hajója lenne; és ha történetesen Cambridgeba megyek, gondom lesz rá, hogy innen minden évben küldjenek egy kis rajnait.“ Végre csodálkozom a német császáron, kiről egy másik levelében, ugyanazon John Ravenhez azt írja: „A császár olyan jó ivó, mint aminőt csak valaha láttam; ötször annyi ideig tartotta az orrát a pohárban mint akármelyikünk, s egy húzamban soha sem ivott meg, egy jó meszelynél kevesebb rajnait.“ (Folytatjuk.) A magyarországi répaczukorgyárakról. II. A gyarmatáru-kereskedők véleménye szerint a répaczukorgyártás szűkebb térre szorítja a gabonatermelést s ezáltal az első élelembeli szükséget, a mindennapi kenyeret drágítja. Látszik, hogy a répaczukor ellenségei nem mezőgazdák s a földmiveléshez semmit nem értenek. A czukorrépa-termelés csak ott lehetséges, hol a nép némi gazdasági értelmiséggel bir s okszerűbb gazdálkodási rendszer létezik. Hol e feltételek nincsenek meg, ott a czukorrépatermesztés sem verhet gyökeret, s viszont hol egy répaczukorgyár felállittatik s annak fenállása, ha eleinte akadályokkal küzd is, kellő kitartás által biztosittatik: azon a vidéken a miveltebb gazdasági rendszert, s ennek következtében a nagyobb gabonatermelést okvetlenül maga után vonja s igy a czukorrépa-termesztés, ha tért foglal is el a gabonaföldektől, más oldalról ezek termékenységét feljebb fokozván, nem hogy a gabonatermelést csökkentené, inkább azt tetemesen növeli. A czukorrépa termeszthetésére első feltétel, hogy a föld felső rétege kellő mélyen felporhanyosíttassék, a mely szántás azonban az utánkövetkező gabnafélékre is jótékonyan hat. Második feltétel a gazdag trágyázás, de mivel czukorrépa alá közvetlen trágyázni nem szabad, különben csekély czukortartalmú répát nyerünk, a szükséges gazdag trágyázás a megelőző gabonafélék javára esik. A czukorrépa tehát mind a gabonatermelést elősegíti, mind Magyar könyvészet. 470—1. Magyarország és Erdély eredeti képekben. Nevezett országok legérdekesb tájait, városait, fürdőit, egyházait, várait, palotáit, s egyéb régi és uj építményeit helyszínén rajzolta Rohbock János. Aczélba metszették korunk legjelesebb művészei. A történelmi és helyirati szöveget irta Hunfalvy János. Darmstadt, 1857. Kiadja és nyomatja Lange Gusztáv György. Lauffer és Stolp bizománya Pesten. Nagyrét szöveg 65—80 lap. Egy füzet ára 30 k. p.p. (Első szakasz. Magyarország. Első kötet. 9-dik és 10-dik füzet. Mindenik 3 aczélmetszettel.) 472. Koszmos. A világ egyetemes leirása. Irta Humboldt Sándor. Magyarul Miksits Imre. Első füzet. Pest, a forditó sajátja. Ráth Mór könyvárus bizománya. Nyomatott Emich Gusztávnál 1857. Nagyrét 164 lap. Ára 40 k. p.p. Az egész munka előfizetési ára 16, bolti ára 20 pírt.