Pesti Napló, 1857. november (8. évfolyam, 2338-2362. szám)

1857-11-01 / 2338. szám

250-2338. 8-dik évi folyam. ~ - — — ■ ~~ .................- — - - T " v , . . \' n=’=T=*^®"~i^B^ Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Kiadó­hivatal: Egyetem-atc­a 2-dik szám, 1-ső emelet, Uri-utéza 3-dik szám. Egyetem-atcza, 2-dik szám, földszint. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüti) Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. -­-----I............................................................................ i' .....ni iTíiirmi ' -ii i ■ ' in fr...--- naiTiiVi in ín--.... i ------- ' ..a— 1857. Vasárnap, nov. 1. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 8 frt p. pi Félévre . . . . . 6 frt p. p. 0­- j , / i j.- 6 hasíbos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Ré­mraetmenyek dija .Ivegdij külön lopkr.Megin vita 6h.84bos petit soröpkr Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS PESTI NAPLÓ 1857. november — december 2 havi folyamára. BUDA­PESTEN, házhoz hordva 2 pírt. VIDÉKEN, posta-küldéssel 2 frt. 40 kr. pp. A lap nagy elterjedése mellett a lapunkbani hirde­tés a t. hirdetőkre nézve nagy előnynyel lévén össze­kötve, bátorkodunk a t. közönséget mentül gyakoribb hirdetésekre felhívni. Egy petit sor háromszori hir­detésnél 4 párral számíttatik. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala. PEST, nov. 1. Tájékozás. (Fk) A politikai helyzet még soha nem volt annyira kaleidoskopszerű mint most; a legki­sebb rázás s azonnal egészen megváltozott kép áll szemünk előtt! Ez kétségtelen jele an­nak, hogy az egyes elemek még mindig szi­lárd összeköttetés nélkül hevernek szanaszét és nem csoportosulnak bizonyos törvény sze­rint, hanem ide oda esnek, a­mint innen vagy onnan összevissza rázatnak. A journalistika alig képes e gyors változásokat követni s míg az egyik képet a papírra leszögzi, a valóság máris egészen más alakulatot mutat! Kevés nappal ezelőtt úgy látszott, mintha az unió ügye alaposan tönkre volna téve és soha többé nem fogná fejét fölemelhetni. Bécsi tudósítók fontoskodó arc­c­al hirdették, mi­szerint Weimarnak mégis volt politikai ered­ménye s az ausztriai sajtóra utaltak, mely újabb időben sokkal nagyobb gyöngédséggel szól Oroszországról, míg másfelől Bourqueney és Hübner báró Bécs és Páris közt „aranyhi­dat“ rakni törekszik. S­ime, a Nord, mely köz­tudomás szerint a sz.­pétervári kormánynyal igen intim viszonyban áll és szélkakasát min­dig az éjszakról fúvó szél iránya szerint állít­ja, naponkint a legmalitiosusabb kifakadások­­kal támadja meg Ausztriát s nem elégli e te­kintetben rendes dolgozótársainak buzgalmát, hanem még „egyik előfizető“ által is hatvan­­fontos álgyukkal lövöldözteti Ausztriának múlt, jelen és jövőbeli politikáját, Párisban pedig a félhivatalos lapok bossanná­t énekelnek a moldva-oláh­ divánok szavazatja felett s a „Pa­­trie“, mely jelenleg nem a tuileriákból veszi inspirátióit, hanem a Compiegneből, dorong­gal neki megy a Portának, Resid pasának, Redcliffe lordnak, sőt még magának az angol kabinetnek is, mely Delhi elfoglaltatása óta ismét biztosabban látszik a nyeregben ülni s unióellenes indulatának legalább közvetve igen világos jeleit adja. Nem vesszük ugyan betű szerint a Patrie azon biztosításait, hogy a keleti háború egyedül Törökország érdekében viseltetett, hanem épen azért komolynak hisz­­szük azon haragot, melyet Resid pasa hata­­lomrajutása a franczia kabinetnél gerjesztett; ennek — valamivel őszintébben a sélya — a­­ Patrie félhivatalos czikkének zármondatát ekként kellett volna formuláznia : „mi hábo­rút viseltünk, hogy keleteni befolyásunkat nö­veljük; ha Törökország bennünket egyszerűen ki akarna dobni s a mi befolyásunk helyébe Anglia és Ausztria befolyását léptetni, ezt Francziaország soha sem fogná tűrni s el­lenállásunkat Oroszország is gyámolitandja, mely ha már egymaga nem lehet ura a terü­letnek, a keleteni befolyásra nézve sokkal szívesebben osztozkodik mi velünk, mint An­gliával, mely neki Ázsiában is félelmes ve­­télytársa.“ Ez az, a­mit Párisban tulajdonképen mon­dani akarnak, s a­ki Napóleon császár jelle­mét csak félig meddig ismeri az utolsó hét év történetéből, az könnyen át fogja látni, hogy a politikai rugókhoz, még a sértett hiúság bo­­szúösztöne is csatlakozik. Ha Thouvenel báró most talán valósággal „szabadság­időt“ nyer, ez már most nem azért történik, mert Fran­cziaország a Portának kedveskedni akar,hanem mivel a báró legalább azon nyílt kudarc­ot nem bírta elhárítani, mely Resid pasa felülke­­rekedése által Francziaországra háramlik. Napóleon császár a török miniszterváltozás előtt talán engedékenyebb hangulatban volt; ma ugy látszik, ezen futólagos megtérés telje­sen eltűnt és a makacsság kevesebb mint va­laha. Oroszország pedig, miként mindig, fedett játékot űz s minden irány felé egy egy hátsó ajtócskát tart nyitva magának; e perezben , Francziaországgal ismét egy szív s egy lélek, hisz leginkább az ő számára kaparja ki amaz a gesztenyét, ha újólag belemarkol a parázsba. Azt táviratozzák ugyan Párisból , hogy Francziaország az unió dolgábani törekvéseit mérsékelni akarja, hanem ez talán csak annyit jelent, hogy nem fogadja el feltétlenül a divánok határozmányait, hanem ezen „mér­séklet“ és az egyszerű administratív unió közt még elég széles örvény tátong. Ezen újólagos fordulat mindazáltal nem érintendi Poroszországot s nem hisszük, hogy ez is az unió zászlaja alá visszatérne. Régeb­ben figyelmeztettünk arra, hogy az európai hatalmak az unió ügye körüli csoportosulása fentarthatlanná válnék, mihelyt a dán­­holsteini ügyben komolyabb lépés történik. E fentarthatlanság okát egyedül Poroszország képezte, mely a Dunafejedelemségek kérdésé­ben Ausztria ellenében állt, mig a her­­czegségek ügyében Ausztria mellett kellend állnia. A beteg porosz király ezt érezhette s elve lévén, mindenkivel megférni, a­mig csak lehet, a szóban álló dilemma alól akként von­ta ki magát, hogy a bolsteini ügyet függőben hagyta és szóval Németország érdekeit véd­vén, tettel meg sem merte azokat gyámoli­­tani. A porosz herczeg azonban át meg át né­met érzelmű; tudva van, miként viselte magát neje nyolcz évvel ezelőtt, midőn ama hires de­­putatio a porosz királyt a német császári ko­ronával megkínálta; a porosz herczeg állásá­nál fogva nem leplezhette le oly nyíltan saját érzületeit, miként ezt egy — bár még oly magas rangú nő— teheti, hanem azért még sem ti­tok, hogy a német szövetség megerősödése a herczeg kedvencz eszméinek egyikét képezi. Azért karolja fel oly melegen a holsteini ügyet s azért közeledik­­ a Dunafejedelemségek dol­gában, Ausztria felé, melytől az Eider partjain gyámolitást vár. Franczia és Oroszország ezen politikának határozott ellensége s ha Poroszország eddigi útját folytatva, Ausztriá­val együtt Dánia ellenében erélyesebben fel­lép, akkor kész a szakadás Európában; azon látszólagos nyugalom, azon külső béke, mely­ből Európa eddig élödött, IV. Fridrik Vilmos­sal együtt a stolzenfelsi vár magányába vonul vissza s az európai hatalmak maguk előtt s maguk közt látandják azon örvényt, melyet írott papírral felületesen betakarhatni ugyan, de alaposan ki nem tölthetni. EGY INDUS UDVAR TÖRTÉNETE. Londonban nem rég egy könyv jelent meg, mely a maga nemében igen nevezetes. Neve: „The pri­vate Life of an Eastern King by a Mem­ber of the Household of his Late Ma­jesty, Nussir-u-deen King of Oude, Lon­don, 1855.“ Ez egy indus udvarháztartás titkos tör­ténete ; egy darab a csodateljes keletről; bepillantás egy egészen idegen világba, mely nekünk mindig megfoghatlan marad; pótlék a szép Seheresade ezer­­egyéji regéihez, mely annál bámulatosabb, mivel sze­mélyei és eseményei a legutóbbi évtizedbe tartoznak, s itt az ezeregy és hősei fénymázos csizmákban és gömbölyű kalapokban lépnek föl. E mellett ezek az elbeszélések nagy politikai becscsel is bírnak, s az indusi magas­ társaséletet életben rajzolják. Mielőtt azonban tovább mennénk, legyen szabad e kalandok színhelyét illetőleg néhány rövid megjegyzést előre­­bocsátanunk. Audh királyság, vagy angol helyesírás szerint Ou­de, a Ganges balpartján, olvasóink által Indiának minden térképén feltalálható, még mindig független­sége színeit viselve, éjszak felé egész a Himalaya in­nenső lánczolatáig s a szabad Nepál­ig ér. Területe 23,758 angol négyszeg mértföld, és eszer­int oly nagy, mint a bajor királyság, ha a Rajnapfalzot leszámítjuk. A hivatalos brit statistikában e királyság 3 millió lakossal mondatik bírni. Hanem e statistika eddig elé­g kevesebbre számításban igen vastag hibákat köve­tett el, miként azt minap a pendsehabi népszámítás bebizonyította. Campbell munkájában, melyet Indiák­ról írt, Audh valódi lakossága, 5 millióra létetik,­­ hasonló számításra találunk a fennidézett könyvben is. Mint egy közönséges térképről is látható, az angol hódítások a Ganges mentében fölfelé egész a szikhek régi birodalmáig terjednek, míg Audh-ot látszólag mellőzve jobbra hagyták. Audh királyainak legelső őse S a d­a­­­cban cho­­rasszani kereskedő volt, ki 1720 táján magas politi­kai állomásra jutott, s a mongol császárok alatt Audh-ban helytartóvá neveztetett. 1739-ben meghalt, s a helytartói méltóságot maradékai örökölték. A század végéig szakadatlan háborúk következtek az éjszaknyugati császárság bukása nyomán, s ez idő­szak alatt nehéz volt egy helytartó és uralkodó közt különbséget tenni. Az uralkodók tehát, kik Lakno­­ban, Audh fővárosában székeltek, az angolokkal tar­tottak, és 1766 ban kötik meg velük az első védszö­­vetséget. Ennek következtében ez kötelező magát, hogy a szövetséges területet fegyvereseivel oltalmazni fogja, miért a védenemnek a katonaság fentartására adókat kellett fizetnie. Ez Indiában első stádiuma a bekebelezésnek, így tart ez egy darabig, de a fegy­veres csapatok költségei növekednek, a fizetések nem érkeztek be rendesen, a társaság (compagnie) tehát, mely a pártfogó szerepét játszotta, most a védett te­rületnek szokás szerint felét követeli. A terület e fe­lének jövedelmei aztán a csapatok tartására kívánt adók fizetéséül fognak tekintetni. Ily felezést szen­vedett Audh birodalom 1801-ben, s a rész, mely a társaságnak jutott az Allahabad és rohilokandi Duab *) volt. E szerkezetben áll az Audh királyság még maiglan is az angol koronához, a keletindiai társaság­ vagy az ind főhelytartóhoz, mint a keleti birodalom valódi urait nevezni akarjuk. A királyok uralkodnak, az angolok védnek. Mindazáltal e szer­ződések mindenikében igen kényes záradék van. A védett uralkodók azt ígérik, hogy az ország igazga­tásába javításokat fognak behozni. A társaság tehát elküldi követeit a királyi udvarba mindenféle jó ta­nácsokkal. Ezen ott székelő tisztviselőnek residens­­nek, aztán — jól megjegyezzük — rendelkezése alatt áll az országban levő haderő, és igy nála van a ha­talom súlya, mig a fejdelem annak csak czimét és árnyékát bírja. 1818 óta Indiában a mongol császári czim is elenyészett, kinek eddig, habár csak látszatra is, az indus fejedelmek hübérnökei voltak. E tájon az audh-i helytartó magát független fejdelemnek nyilvánította, fölvette a királyi czimet s praedicatum gyanánt ezt választá : „A világ menedéke“. „De a „világ menedékének“ semmi egyébre nem lehetett annyi gondja, mint az, hogy a társaság szolgáit jó kedvben tartsa. Mily tapintattal történt ez meg, az ismeretlen szerző egy adata fölvilágosítja. Lakinóban egy gazdag franczia tiszt halt meg. Mi­dőn hagyatékát elárverezték, az ezü­stneműekből a társaság valamelyest meg akart venni a helytartói pa­lota számára. Az audh-i király értesült a dologról, s intézkedések tétettek, hogy senki se verje feljebb a társasági hivatalnokot, ki így az értékes ezüstsze­­rekhez természetesen potom árért jutott. Audh ural­kodói igy birták mai napig megtartani koronájukat. Mindamellett a haldokló uralkodás harmadik sta­­diuma is i­ár régen elérkezett. Ezen állapot kórjelei minden indus újságlapban föltalálhatók, csak az Oude alatti czikkeket kell olvasnunk. Panaszok a „király“ kegyetlensége, kérelme és mindenek felett pénzpazarlása ellen, minden posta fordultával csep­­pen kint ismétlődnek, hogy végre lyukat vágjanak a kőbe. Természetesen az mind igaz, a­mit ők monda­nak. Indiának értelmes fejdelmeit dics­­és bitvágy­­gyal vádolják, a gyöngéket kéjenczeknek és tékoz­lóknak híresztelik el. Mi aztán egy ily országot mégis megóv a bekebelezéstől, az nem egyéb, mint a brit parliamentben azon párt ellenszegülése, mely Polykrates borzadályival tekinti a brit hatalomnak keleteni kiterjedését, s minden új szerzeménytől mint a rettegett vég kezdetétől fél, hogy a keleti despoták népeiket csak elnyomják és nem kormányozzák, azt mindenki tudja,ahhogy. Indiának a brit hatalom ki­terjedése alatt erkölcsileg és anyagilag csak nyernie kellett, csak az oktalan akarhatja elvitatni. A­mint a bekebelezés aztán czélba vétetik, vagy nem, a sze­rint választják oda a brit residenst is. A residens aztán vagy látja vagy nem látja az indus fejdelmek gazdálkodását, vagyis inkább mindenesetre látja, de vagy mondja, vagy nem mondja ki nyilvánosan, a­mit látott. Jelenleg a távozó főhelytartó, lord Dal­­housie, Laknóban egy brit residenst nevezett, a­ki a nemlátók közé tartozik. A bekeblezés tehát is­mét el van halasztva, mi különben nem gátolja, hogy Indiának hódítmányszomjazó sajtója folyvást tombol Audh ellen. A dolgok ily állásában az említett könyv megjelenése Audh felett politikai esemény volt, s a névtelen szerző megött mindenki a társaság egy ügy­nökét gyanttá, kinek kötelességévé tétetett, hogy Angliában a bekebelzés mellé igyekezzék a közvé­leményt megnyerni. Ez értelemben a londoni kritikai sajtó mellőzte az indus uralom tragikai és borzadály­­teljen oldalát leleplezni. De ki e könyvet végig ol­vassa, sehol sem fogja azt ily iránynyal gyanúsítani. A szerző saját erkölcsi állását is leplezetlenül állítja az olvasó szeme elé, s mit a társaság, a brit helyet­tesek s az angol kalandorok viseletéről az indus ud­varoknál beszél, sajátképen csak az aljasságok és piszkos pénzkereset példái, úgy hogy ezekben a brit uralom árnyoldalait is csak a vak nem látja. BULYOVSZKY GYULA: (Folytatjuk.) *) Duab azaz két folyó közti tartomány, áll a Ganges és Dzumna közt, mit a görögök Mesopotamiának, s az arabsok Dsesir-nek neveztek volna. Csongrád vidékének dohányter­­ mesztése. Most, midőn a gabonanemüek ára annyira leszállott, hogy a jövedelem többé nem képes a mivelési költségeket s a föld egyéb terheit fedezni, a kereskedelmi növények termeszté­sére nem lehet elegendőleg buzdítanunk hon­fitársainkat. Különösen a dohánytermesztés az, melylyel nemcsak a birodalom szükségeit kielégíthetnék, hanem még külföldről is mil­liókra menő pengő pénzt hozhatnánk be, ha a nagyobb terjedelmű s egyszersmind okszerűbb mivelés jelenlegi akadályai elháríttatnának. E czélból a magyarországi dohánytermesztő vidékek termelését lassan kint megismertetni kívánván, jelenleg Csongrád vidékét vesszük vizsgálat alá. Csongrád környékén, az 1856-ki dohány­termésből a magas kormány beváltott 294 ter­mesztőtől Szivardohányt . . . 940 mázsát 69 fatot, közönséges vágó levelet 8013 mázsát 54 fatot, összesen : 8954 mázsát 23 fatot. E mennyiség 804’05 Vi6-o holdon termett, melynél fogva egy katasztrális hold 10 mázsa dohánynál valamivel többet adott. Általános ára a szivardohánynak 15 ft 15 kr p. p., a közönséges vágó levélnek 8 ft 46 kr p. p., mindenütt mázsáját értve. A fentebbi mennyiségre Csongrád volt a beváltási hely, s ide tartoztak Csongrád maga, továbbá Szentes és Tés községek, Felgyő és Vidratorok szerződéses telepitvényi kertész­­ségek (gr. Károlyi István ur birtoka). Másik beváltási hely volt Csányon. Itt be­váltott a kincstár 599 termesztőtől: Szivardohányt ,­­ 947 mázsát 81 fatot, közönséges vágó le­velet . . . . . 17,093 mázsát 74 fntot, összesen : 18,041 mázsát 55 fntot. E mennyiség 13591054/1goo holdan teremvén, itt 13 mázsa termésnél több esett egy holdra. Közép ára a szivar­leveleknek 14 forint, a közönséges leveleké 9 ft 09’/1­kr volt pengő­ben. E dohányárak még az 1857-ik évre is ki­terjednek, de az idei termés beadtával új árak fognak életbe lépni, mivel a császári királyi kincstár mindig 3 évsorra szokta a dohányárt megállapítani. A mostani árszabás következő: I. osztály szivar dohány mázsája 20 pft — kr » n n » » n Ifi- » » » » n* r~ ~ n válogatott levelek pipába, mázsája 11 „ — „ I. osztályú..............................9 „ — „ » ................................? • 6 „­­ „ HL «.........................................9 „ 30 „ Sarju dohány csomózva . . . 4 „ — „ Csörmelék, hulladék és csomózat­lan levelek mázsája . . . 2 pft 30 kr. A csongrádi és csányi beváltó helyeken, összesen 27,935 különféle mázsa dohány adat­van be, ezért fizetett a kincstár a föld népének 272,743 ftot 46 krt pengő pénzben. A csongrádi környéken használtatni szo­kott magfajok a következők :Régi ameri­kai. E mag a dohánytermesztés kezdetétől fogva vettetik, s már bátran belföldinek lehet keresztelni, mint meghonosultat. A köz­nép ezt termeszti leginkább, bár saját kárá­val, minthogy az első osztályokra e fajból igen kevés mennyiség szemeltetik ki; s hogy igy elaljasodott, azt a rosz és értetlen kezelés­nek tulajdoníthatjuk. Uj eredeti amerikai fa­jok :a fodros és hegyeslevelű ame­rikai, pensilvaniai, virginiai, mar­i­­landi, louisiai, ohioi. E magokat maga a kormány hozatja Ame­rikából és Hollandiából, s a dohánytermesztő nép közt kiosztatja. Ha magok bevásárlására az itteni föld tulajdonságával általában az itteni dohánytermesztéssel ismeretes, jártas egyének küldetnének ki Amerikába , ez eljá­rásnak igen szép eredménye is lehetne, s ne­mes, jó zamatú dohányleveleket még a kül­földnek is juttathatnánk, de egy bécsi köz­ponti hivatalnok, ki soha Magyarország föld­jével, sem dohánytermesztői igényeivel nem bírt, hogy legyen az képes más éghajlat alul hozott magvakat a tapasztalásnak megfelelő­­leg kiválasztani, s a termesztők közt kiosz­tani. Ez valódi bűbájosság lenne. Innen van az, hogy rábeszélés következte-

Next