Pesti Napló, 1857. november (8. évfolyam, 2338-2362. szám)
1857-11-01 / 2338. szám
250-2338. 8-dik évi folyam. ~ - — — ■ ~~ .................- — - - T " v , . . \' n=’=T=*^®"~i^B^ Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Kiadóhivatal: Egyetem-atca 2-dik szám, 1-ső emelet, Uri-utéza 3-dik szám. Egyetem-atcza, 2-dik szám, földszint. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüti) Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ------I............................................................................ i' .....ni iTíiirmi ' -ii i ■ ' in fr...--- naiTiiVi in ín--.... i ------- ' ..a— 1857. Vasárnap, nov. 1. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 8 frt p. pi Félévre . . . . . 6 frt p. p. 0- j , / i j.- 6 hasíbos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Rémraetmenyek dija .Ivegdij külön lopkr.Megin vita 6h.84bos petit soröpkr Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS PESTI NAPLÓ 1857. november — december 2 havi folyamára. BUDAPESTEN, házhoz hordva 2 pírt. VIDÉKEN, posta-küldéssel 2 frt. 40 kr. pp. A lap nagy elterjedése mellett a lapunkbani hirdetés a t. hirdetőkre nézve nagy előnynyel lévén összekötve, bátorkodunk a t. közönséget mentül gyakoribb hirdetésekre felhívni. Egy petit sor háromszori hirdetésnél 4 párral számíttatik. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala. PEST, nov. 1. Tájékozás. (Fk) A politikai helyzet még soha nem volt annyira kaleidoskopszerű mint most; a legkisebb rázás s azonnal egészen megváltozott kép áll szemünk előtt! Ez kétségtelen jele annak, hogy az egyes elemek még mindig szilárd összeköttetés nélkül hevernek szanaszét és nem csoportosulnak bizonyos törvény szerint, hanem ide oda esnek, amint innen vagy onnan összevissza rázatnak. A journalistika alig képes e gyors változásokat követni s míg az egyik képet a papírra leszögzi, a valóság máris egészen más alakulatot mutat! Kevés nappal ezelőtt úgy látszott, mintha az unió ügye alaposan tönkre volna téve és soha többé nem fogná fejét fölemelhetni. Bécsi tudósítók fontoskodó arccal hirdették, miszerint Weimarnak mégis volt politikai eredménye s az ausztriai sajtóra utaltak, mely újabb időben sokkal nagyobb gyöngédséggel szól Oroszországról, míg másfelől Bourqueney és Hübner báró Bécs és Páris közt „aranyhidat“ rakni törekszik. Sime, a Nord, mely köztudomás szerint a sz.pétervári kormánynyal igen intim viszonyban áll és szélkakasát mindig az éjszakról fúvó szél iránya szerint állítja, naponkint a legmalitiosusabb kifakadásokkal támadja meg Ausztriát s nem elégli e tekintetben rendes dolgozótársainak buzgalmát, hanem még „egyik előfizető“ által is hatvanfontos álgyukkal lövöldözteti Ausztriának múlt, jelen és jövőbeli politikáját, Párisban pedig a félhivatalos lapok bossannát énekelnek a moldva-oláh divánok szavazatja felett s a „Patrie“, mely jelenleg nem a tuileriákból veszi inspirátióit, hanem a Compiegneből, doronggal neki megy a Portának, Resid pasának, Redcliffe lordnak, sőt még magának az angol kabinetnek is, mely Delhi elfoglaltatása óta ismét biztosabban látszik a nyeregben ülni s unióellenes indulatának legalább közvetve igen világos jeleit adja. Nem vesszük ugyan betű szerint a Patrie azon biztosításait, hogy a keleti háború egyedül Törökország érdekében viseltetett, hanem épen azért komolynak hiszszük azon haragot, melyet Resid pasa hatalomrajutása a franczia kabinetnél gerjesztett; ennek — valamivel őszintébben a sélya — a Patrie félhivatalos czikkének zármondatát ekként kellett volna formuláznia : „mi háborút viseltünk, hogy keleteni befolyásunkat növeljük; ha Törökország bennünket egyszerűen ki akarna dobni s a mi befolyásunk helyébe Anglia és Ausztria befolyását léptetni, ezt Francziaország soha sem fogná tűrni s ellenállásunkat Oroszország is gyámolitandja, mely ha már egymaga nem lehet ura a területnek, a keleteni befolyásra nézve sokkal szívesebben osztozkodik mi velünk, mint Angliával, mely neki Ázsiában is félelmes vetélytársa.“ Ez az, amit Párisban tulajdonképen mondani akarnak, s aki Napóleon császár jellemét csak félig meddig ismeri az utolsó hét év történetéből, az könnyen át fogja látni, hogy a politikai rugókhoz, még a sértett hiúság boszúösztöne is csatlakozik. Ha Thouvenel báró most talán valósággal „szabadságidőt“ nyer, ez már most nem azért történik, mert Francziaország a Portának kedveskedni akar,hanem mivel a báró legalább azon nyílt kudarcot nem bírta elhárítani, mely Resid pasa felülkerekedése által Francziaországra háramlik. Napóleon császár a török miniszterváltozás előtt talán engedékenyebb hangulatban volt; ma ugy látszik, ezen futólagos megtérés teljesen eltűnt és a makacsság kevesebb mint valaha. Oroszország pedig, miként mindig, fedett játékot űz s minden irány felé egy egy hátsó ajtócskát tart nyitva magának; e perezben , Francziaországgal ismét egy szív s egy lélek, hisz leginkább az ő számára kaparja ki amaz a gesztenyét, ha újólag belemarkol a parázsba. Azt táviratozzák ugyan Párisból , hogy Francziaország az unió dolgábani törekvéseit mérsékelni akarja, hanem ez talán csak annyit jelent, hogy nem fogadja el feltétlenül a divánok határozmányait, hanem ezen „mérséklet“ és az egyszerű administratív unió közt még elég széles örvény tátong. Ezen újólagos fordulat mindazáltal nem érintendi Poroszországot s nem hisszük, hogy ez is az unió zászlaja alá visszatérne. Régebben figyelmeztettünk arra, hogy az európai hatalmak az unió ügye körüli csoportosulása fentarthatlanná válnék, mihelyt a dánholsteini ügyben komolyabb lépés történik. E fentarthatlanság okát egyedül Poroszország képezte, mely a Dunafejedelemségek kérdésében Ausztria ellenében állt, mig a herczegségek ügyében Ausztria mellett kellend állnia. A beteg porosz király ezt érezhette s elve lévén, mindenkivel megférni, amig csak lehet, a szóban álló dilemma alól akként vonta ki magát, hogy a bolsteini ügyet függőben hagyta és szóval Németország érdekeit védvén, tettel meg sem merte azokat gyámolitani. A porosz herczeg azonban át meg át német érzelmű; tudva van, miként viselte magát neje nyolcz évvel ezelőtt, midőn ama hires deputatio a porosz királyt a német császári koronával megkínálta; a porosz herczeg állásánál fogva nem leplezhette le oly nyíltan saját érzületeit, miként ezt egy — bár még oly magas rangú nő— teheti, hanem azért még sem titok, hogy a német szövetség megerősödése a herczeg kedvencz eszméinek egyikét képezi. Azért karolja fel oly melegen a holsteini ügyet s azért közeledik a Dunafejedelemségek dolgában, Ausztria felé, melytől az Eider partjain gyámolitást vár. Franczia és Oroszország ezen politikának határozott ellensége s ha Poroszország eddigi útját folytatva, Ausztriával együtt Dánia ellenében erélyesebben fellép, akkor kész a szakadás Európában; azon látszólagos nyugalom, azon külső béke, melyből Európa eddig élödött, IV. Fridrik Vilmossal együtt a stolzenfelsi vár magányába vonul vissza s az európai hatalmak maguk előtt s maguk közt látandják azon örvényt, melyet írott papírral felületesen betakarhatni ugyan, de alaposan ki nem tölthetni. EGY INDUS UDVAR TÖRTÉNETE. Londonban nem rég egy könyv jelent meg, mely a maga nemében igen nevezetes. Neve: „The private Life of an Eastern King by a Member of the Household of his Late Majesty, Nussir-u-deen King of Oude, London, 1855.“ Ez egy indus udvarháztartás titkos története ; egy darab a csodateljes keletről; bepillantás egy egészen idegen világba, mely nekünk mindig megfoghatlan marad; pótlék a szép Seheresade ezeregyéji regéihez, mely annál bámulatosabb, mivel személyei és eseményei a legutóbbi évtizedbe tartoznak, s itt az ezeregy és hősei fénymázos csizmákban és gömbölyű kalapokban lépnek föl. E mellett ezek az elbeszélések nagy politikai becscsel is bírnak, s az indusi magas társaséletet életben rajzolják. Mielőtt azonban tovább mennénk, legyen szabad e kalandok színhelyét illetőleg néhány rövid megjegyzést előrebocsátanunk. Audh királyság, vagy angol helyesírás szerint Oude, a Ganges balpartján, olvasóink által Indiának minden térképén feltalálható, még mindig függetlensége színeit viselve, éjszak felé egész a Himalaya innenső lánczolatáig s a szabad Nepálig ér. Területe 23,758 angol négyszeg mértföld, és eszerint oly nagy, mint a bajor királyság, ha a Rajnapfalzot leszámítjuk. A hivatalos brit statistikában e királyság 3 millió lakossal mondatik bírni. Hanem e statistika eddig elég kevesebbre számításban igen vastag hibákat követett el, miként azt minap a pendsehabi népszámítás bebizonyította. Campbell munkájában, melyet Indiákról írt, Audh valódi lakossága, 5 millióra létetik, hasonló számításra találunk a fennidézett könyvben is. Mint egy közönséges térképről is látható, az angol hódítások a Ganges mentében fölfelé egész a szikhek régi birodalmáig terjednek, míg Audh-ot látszólag mellőzve jobbra hagyták. Audh királyainak legelső őse S a dacban chorasszani kereskedő volt, ki 1720 táján magas politikai állomásra jutott, s a mongol császárok alatt Audh-ban helytartóvá neveztetett. 1739-ben meghalt, s a helytartói méltóságot maradékai örökölték. A század végéig szakadatlan háborúk következtek az éjszaknyugati császárság bukása nyomán, s ez időszak alatt nehéz volt egy helytartó és uralkodó közt különbséget tenni. Az uralkodók tehát, kik Laknoban, Audh fővárosában székeltek, az angolokkal tartottak, és 1766 ban kötik meg velük az első védszövetséget. Ennek következtében ez kötelező magát, hogy a szövetséges területet fegyvereseivel oltalmazni fogja, miért a védenemnek a katonaság fentartására adókat kellett fizetnie. Ez Indiában első stádiuma a bekebelezésnek, így tart ez egy darabig, de a fegyveres csapatok költségei növekednek, a fizetések nem érkeztek be rendesen, a társaság (compagnie) tehát, mely a pártfogó szerepét játszotta, most a védett területnek szokás szerint felét követeli. A terület e felének jövedelmei aztán a csapatok tartására kívánt adók fizetéséül fognak tekintetni. Ily felezést szenvedett Audh birodalom 1801-ben, s a rész, mely a társaságnak jutott az Allahabad és rohilokandi Duab *) volt. E szerkezetben áll az Audh királyság még maiglan is az angol koronához, a keletindiai társaság vagy az ind főhelytartóhoz, mint a keleti birodalom valódi urait nevezni akarjuk. A királyok uralkodnak, az angolok védnek. Mindazáltal e szerződések mindenikében igen kényes záradék van. A védett uralkodók azt ígérik, hogy az ország igazgatásába javításokat fognak behozni. A társaság tehát elküldi követeit a királyi udvarba mindenféle jó tanácsokkal. Ezen ott székelő tisztviselőnek residensnek, aztán — jól megjegyezzük — rendelkezése alatt áll az országban levő haderő, és igy nála van a hatalom súlya, mig a fejdelem annak csak czimét és árnyékát bírja. 1818 óta Indiában a mongol császári czim is elenyészett, kinek eddig, habár csak látszatra is, az indus fejedelmek hübérnökei voltak. E tájon az audh-i helytartó magát független fejdelemnek nyilvánította, fölvette a királyi czimet s praedicatum gyanánt ezt választá : „A világ menedéke“. „De a „világ menedékének“ semmi egyébre nem lehetett annyi gondja, mint az, hogy a társaság szolgáit jó kedvben tartsa. Mily tapintattal történt ez meg, az ismeretlen szerző egy adata fölvilágosítja. Lakinóban egy gazdag franczia tiszt halt meg. Midőn hagyatékát elárverezték, az ezüstneműekből a társaság valamelyest meg akart venni a helytartói palota számára. Az audh-i király értesült a dologról, s intézkedések tétettek, hogy senki se verje feljebb a társasági hivatalnokot, ki így az értékes ezüstszerekhez természetesen potom árért jutott. Audh uralkodói igy birták mai napig megtartani koronájukat. Mindamellett a haldokló uralkodás harmadik stadiuma is iár régen elérkezett. Ezen állapot kórjelei minden indus újságlapban föltalálhatók, csak az Oude alatti czikkeket kell olvasnunk. Panaszok a „király“ kegyetlensége, kérelme és mindenek felett pénzpazarlása ellen, minden posta fordultával cseppen kint ismétlődnek, hogy végre lyukat vágjanak a kőbe. Természetesen az mind igaz, amit ők mondanak. Indiának értelmes fejdelmeit dicsés bitvágygyal vádolják, a gyöngéket kéjenczeknek és tékozlóknak híresztelik el. Mi aztán egy ily országot mégis megóv a bekebelezéstől, az nem egyéb, mint a brit parliamentben azon párt ellenszegülése, mely Polykrates borzadályival tekinti a brit hatalomnak keleteni kiterjedését, s minden új szerzeménytől mint a rettegett vég kezdetétől fél, hogy a keleti despoták népeiket csak elnyomják és nem kormányozzák, azt mindenki tudja,ahhogy. Indiának a brit hatalom kiterjedése alatt erkölcsileg és anyagilag csak nyernie kellett, csak az oktalan akarhatja elvitatni. Amint a bekebelezés aztán czélba vétetik, vagy nem, a szerint választják oda a brit residenst is. A residens aztán vagy látja vagy nem látja az indus fejdelmek gazdálkodását, vagyis inkább mindenesetre látja, de vagy mondja, vagy nem mondja ki nyilvánosan, amit látott. Jelenleg a távozó főhelytartó, lord Dalhousie, Laknóban egy brit residenst nevezett, aki a nemlátók közé tartozik. A bekeblezés tehát ismét el van halasztva, mi különben nem gátolja, hogy Indiának hódítmányszomjazó sajtója folyvást tombol Audh ellen. A dolgok ily állásában az említett könyv megjelenése Audh felett politikai esemény volt, s a névtelen szerző megött mindenki a társaság egy ügynökét gyanttá, kinek kötelességévé tétetett, hogy Angliában a bekebelzés mellé igyekezzék a közvéleményt megnyerni. Ez értelemben a londoni kritikai sajtó mellőzte az indus uralom tragikai és borzadályteljen oldalát leleplezni. De ki e könyvet végig olvassa, sehol sem fogja azt ily iránynyal gyanúsítani. A szerző saját erkölcsi állását is leplezetlenül állítja az olvasó szeme elé, s mit a társaság, a brit helyettesek s az angol kalandorok viseletéről az indus udvaroknál beszél, sajátképen csak az aljasságok és piszkos pénzkereset példái, úgy hogy ezekben a brit uralom árnyoldalait is csak a vak nem látja. BULYOVSZKY GYULA: (Folytatjuk.) *) Duab azaz két folyó közti tartomány, áll a Ganges és Dzumna közt, mit a görögök Mesopotamiának, s az arabsok Dsesir-nek neveztek volna. Csongrád vidékének dohányter mesztése. Most, midőn a gabonanemüek ára annyira leszállott, hogy a jövedelem többé nem képes a mivelési költségeket s a föld egyéb terheit fedezni, a kereskedelmi növények termesztésére nem lehet elegendőleg buzdítanunk honfitársainkat. Különösen a dohánytermesztés az, melylyel nemcsak a birodalom szükségeit kielégíthetnék, hanem még külföldről is milliókra menő pengő pénzt hozhatnánk be, ha a nagyobb terjedelmű s egyszersmind okszerűbb mivelés jelenlegi akadályai elháríttatnának. E czélból a magyarországi dohánytermesztő vidékek termelését lassan kint megismertetni kívánván, jelenleg Csongrád vidékét vesszük vizsgálat alá. Csongrád környékén, az 1856-ki dohánytermésből a magas kormány beváltott 294 termesztőtől Szivardohányt . . . 940 mázsát 69 fatot, közönséges vágó levelet 8013 mázsát 54 fatot, összesen : 8954 mázsát 23 fatot. E mennyiség 804’05 Vi6-o holdon termett, melynél fogva egy katasztrális hold 10 mázsa dohánynál valamivel többet adott. Általános ára a szivardohánynak 15 ft 15 kr p. p., a közönséges vágó levélnek 8 ft 46 kr p. p., mindenütt mázsáját értve. A fentebbi mennyiségre Csongrád volt a beváltási hely, s ide tartoztak Csongrád maga, továbbá Szentes és Tés községek, Felgyő és Vidratorok szerződéses telepitvényi kertészségek (gr. Károlyi István ur birtoka). Másik beváltási hely volt Csányon. Itt beváltott a kincstár 599 termesztőtől: Szivardohányt , 947 mázsát 81 fatot, közönséges vágó levelet . . . . . 17,093 mázsát 74 fntot, összesen : 18,041 mázsát 55 fntot. E mennyiség 13591054/1goo holdan teremvén, itt 13 mázsa termésnél több esett egy holdra. Közép ára a szivarleveleknek 14 forint, a közönséges leveleké 9 ft 09’/1kr volt pengőben. E dohányárak még az 1857-ik évre is kiterjednek, de az idei termés beadtával új árak fognak életbe lépni, mivel a császári királyi kincstár mindig 3 évsorra szokta a dohányárt megállapítani. A mostani árszabás következő: I. osztály szivar dohány mázsája 20 pft — kr » n n » » n Ifi- » » » » n* r~ ~ n válogatott levelek pipába, mázsája 11 „ — „ I. osztályú..............................9 „ — „ » ................................? • 6 „ „ HL «.........................................9 „ 30 „ Sarju dohány csomózva . . . 4 „ — „ Csörmelék, hulladék és csomózatlan levelek mázsája . . . 2 pft 30 kr. A csongrádi és csányi beváltó helyeken, összesen 27,935 különféle mázsa dohány adatvan be, ezért fizetett a kincstár a föld népének 272,743 ftot 46 krt pengő pénzben. A csongrádi környéken használtatni szokott magfajok a következők :Régi amerikai. E mag a dohánytermesztés kezdetétől fogva vettetik, s már bátran belföldinek lehet keresztelni, mint meghonosultat. A köznép ezt termeszti leginkább, bár saját kárával, minthogy az első osztályokra e fajból igen kevés mennyiség szemeltetik ki; s hogy igy elaljasodott, azt a rosz és értetlen kezelésnek tulajdoníthatjuk. Uj eredeti amerikai fajok :a fodros és hegyeslevelű amerikai, pensilvaniai, virginiai, marilandi, louisiai, ohioi. E magokat maga a kormány hozatja Amerikából és Hollandiából, s a dohánytermesztő nép közt kiosztatja. Ha magok bevásárlására az itteni föld tulajdonságával általában az itteni dohánytermesztéssel ismeretes, jártas egyének küldetnének ki Amerikába , ez eljárásnak igen szép eredménye is lehetne, s nemes, jó zamatú dohányleveleket még a külföldnek is juttathatnánk, de egy bécsi központi hivatalnok, ki soha Magyarország földjével, sem dohánytermesztői igényeivel nem bírt, hogy legyen az képes más éghajlat alul hozott magvakat a tapasztalásnak megfelelőleg kiválasztani, s a termesztők közt kiosztani. Ez valódi bűbájosság lenne. Innen van az, hogy rábeszélés következte-