Pesti Napló, 1857. november (8. évfolyam, 2338-2362. szám)
1857-11-08 / 2344. szám
midőn a fegyvert töltik, az legbiztosabb biztosíték a fegyver elsütése ellen. „A béke, természetes, hogy nem fog megbomlani, míg az elöljáró nagyhatalmasságok a helyzetben és erejökben teljesen nem bízhatnak; természetes, hogy a fenálló vagy még végképen abban nem hagyott szövetségekről nyíltan és kétértelműség nélkül nem fognak letenni, mig az új szövetség teljesen és edzetten meg nem lesz ; természetes, hogy a korhadt békét nagy nehéz bajjal mindaddig csak elhúzzák, mig nem valami világos értelmű tény a legfélénkebbet is maga elszánására indítja; természetes, hogy akkor aztán — új események és egyének közbejötte nélkül még több darabig is zavartalanul fog lehetni szövögetni és fonogatni, venni és adni, csalárdoskodni és ármánykodni, mielőtt még itt terem az idő, melyben Európa romlott vérét vassal, aczéllal fogják tisztítani. Nekünk azonban még sehogysem sikerült mindezekben biztosítékot vagy megnyugtatást találhatni. Utazzanak bár Osborneból Stuttgartba vagy Stuttgartból Weimarba; foglalkoztak légyen bár itt amott Németország jóllétével vagy pedig személyes barátságoskodásokkal; tartsa meg bár Francziaország az orosz szövetség mellett ideiglen még az angolt is, Oroszország pedig a franczia mellett ideiglen még az ausztriait is, ha csak mint lehetőséget is, — de a helyzet azért, mert zavaros, nem kevésbbé veszélyes. Sőt ellenkezőleg, minél zavartabb a helyzet, annál sürgetőbb a szükség, hogy minden történhetőséget szembe vegyünk ; minél ideiglenesebb a constellatio, annál múlhatlanabb a kényszerűség, hogy ideje korán mindenre előkészüljünk. Azon sarki hajós bölcsesége, ki midőn a jéghegyek feászakadása fenyegeti, e helyzetében még a fölszél kellemességét tudja élvezni, inkább pásztori versbe, mint országlási tudományba való. „Mi szeretjük a „drága békét,a melyért mindennap könyörgünk; de nem szeretjük azt oly áldozatokon megvásárolni, melyek a haza becsületét, jogát s hatalmi állását gyógyithatatlanul megsebzik. Még kevésbbé szeretjük az oly békét, mely a háborút már a háború előtt a mi kárunkra dönti el, s nincs kedvünk oly kiegyenlítést magasztalni, mely a politikai ellenfélnek mindent a mit csak kíván — merő békeszeretetből ingyen, pénz- és emberáldozat nélkül — megadni siet. „Ily békeszeretet a nyerő fél részén igaz hogy igen kényelmes és kellemes valami, s kivált a francziák császárának nem rójuk hibául, hogy a császárságot a békének hirdeti, midőn a békés hóditmányokat oly készségesen hordozzák eléje. Poroszországnak ellenben hibául rónak, ha már most megfeledkezett volna arról, hogy ő nagyságát koránsem köszöni fejedelmei föltétlen békeszeretetének , hogy neki a csalóka békét oly áron, mely még komoly háború után is igen drága volna, sohasem szabad megtartani. „Magától érthető, hogy minket e fejtegetésre se bizalmatlanság se kislelkűség nem indított; mert a veszély, mely Német- és Poroszországot kelet vagy nyugat felől fenyegeti, még eddig csak lehetőség ; — oly lehetőség, melynek Poroszország és Ausztria nem kevésbbé oka, mint Oroszország ; oly lehetőség, mely ha általában valósággá lehet, legkönnyebben úgy lesz azzá, ha mi félénk engedékenységet tanúsítunk. Nincs Európában oly ellen, akitől Németország, ha összetart, félhetne. „De természetes, hogy ezen „ha“ mind a kettőt, a titkot is, meg a veszélyt is magában foglalja.“ A moldvai ad hoc díván nyilatkozata a fejedelemségek egyesítése tárgyában (Vége). „Tekintetbe vévén, hogy mi az egyesülést nem azért óhajtjuk, hogy egy másiknak jogait megsértsük vagy pedig békéjét fenyegessük, hanem egyedül azért, hogy saját jogainkat, saját békénket biztosítsuk, és mert ezen, már az előbbi nemzedékek által, melyek nekünk ugyanazon institutiókat s ugyanazon törvényeket adták, előkészített unió, midőn legforróbb óhajtásainkat kielégíti, egyszersmind oly forrássá válik, melyből mindnyájunk számára a red, a törvényesség, a nemzetgazdászat, a méltóság és újjászületésnek kell erednie, a magas portára, valamint a szomszéd államokra nézve is a békés határaikat illetőleg az állandóság zálogává leend. „Tekintetbe vévén, hogy a fejedelemségek uniója még jelen, a magas porta által elismert institutioinkban is meg van írva, különösen a szervezeti alapszabály 425. czikkének 9. fejezetében, mely czikk azt mondja : „A két fejedelemség lakosainak eredete, vallása, szokásaik, nyelvük hasonlósága valamint kölcsönös szükségleteik is eleitől fogva egy benső egyesülés elvét és elemeit foglalják magukban, mely kedvezőtlen körülmények által le volt bilincselve s elhalasztva. Az előnyök és üdvös eredmények, melyek e két nép ismért egyesüléséből erednek, kétségbe nem vonhatók „Tekintetbe vévén, hogy a párisi congressus 6-dik számú jegyzőkönyve szerint az unió kérdése Walewsky gróf által a congressus kebelében előterjesztetett, ki annak szükségességét indokolta, hogy a fejedelemségek óhajtásai, szervezésükre nézve tanácskozás alá vétessenek. „Tekintetbe vévén, miként arra nézve, hogy az unió mind bel- mind külfelé előidézze azon szerencsés eredményeket, melyeket tőle várnak, okvetlenül szükséges egy erős és állandó kormány felállítása, mely benn mindenki által tisztelve, künn pedig az uralkodó házak nagy családja által támogatva legyen, és hogy az ily kormány választott vagy letehető fejedelmek veszélyes kormányzata által el nem érhető, mivel ez, a történelem tanúbizonysága szerint, nem szült egyebet anarchiánál, melyet a fejedelmi méltóságra sóvárgók nagy számának kvalitása és dicsvágya idézett elő; nem szült egyebet gyengeség és romlottságnál visszaélések és nepotismus által, ezen felül még occupatiókat és háborúkat a két ország elválasztása s a kül befolyások miatt, melyeknek alája valának vetve. „Tekintetbe vévén, hogy a fejedelemségek az állandóság, törvényeséig s nemzeti méltóság utáni törekvéssel bírnak, hogy saját életöket kívánják élni, és hogy ezt soha el nem érhetik a nélkül, hogy a trón örökösödésének régi elvéhez vissza ne térjenek, amely a fejedelemségek első alapításakor a legrégibb időben, sőt később is illetőleg Radu Negru és Dragoseh Bogdán családjaiban is létezett, — a nélkül, hogy élükre egy választott fejedelmet ne állítsanak, ki Európa uralkodó dynastiáihoz tartozik, a szomszédos államok kivételével, hogy a külbefolyások kikerültessenek : „Tekintbe vevén, hogy oly elv szentesítésének elérése végett, mely alkalmas arra, hogy a múlt bajainak gátat vessen, s hazánknak uj korszakot nyisson, a románok lemondanak a jogról, mely őket a capitulatiók erejénél fogva megilleti, hogy t. i. fejedelmüket magok válasszák, s az idegen fejedelem kineveztetését azon dicsőségesen uralkodó souveranekre bízzák, kik a fejedelemségek sorsát kezeikbe vették. „Tekintetbe vevén, hogy az új uralkodóház s a román nemzet közti benső viszony minél gyorsabb létesítése végett szükséges lesz a fejedelem utódait a mi keleti szent egyházunk hitelveiben nevelni. „Tekintetbe vévén, hogy ha az idegen fejedelem meg akar felelni a haza és Európa minden várakozásának, a béke és hatalom minden biztosítékával körül kell őt venni, mert különben a kívülről fenyegető veszélyeket s a belzavarokat el nem háríthatja. „Hogy a kívülről fenyegető veszélyeket csak a fejedelemségek területének semlegesítése által lehet elhárítani, mely semlegesség egyébiránt elvileg a párisi szerződvény 26 és 27-ik czikkelyében ki van mondva. „Hogy a belzavarokat csak úgy lehet kerülni,ha a kormány magától az országtól kölcsönzi erejét s maga az ország által hozott törvények szerint igazgat. „Tekintetbe vévén, hogy régi szokásainkhoz képest a törvényhozási hatalom mindig és minden kormány alatt bizonyos egyetemes gyülekezetre volt hiva, mely nagyobb kisebb mértékben az országot képviselő. „Hogy e gyülekezetnek, jól fogadtatása s az általa megszavazandó törvényeknek minden erkölcsi erővel való felruháztatása tekintetéből, úgy kell összeállítva lenni, hogy a nemzet valamennyi nagy érdekét képviselje. „Tekintetbe vévén végre, hogy a fejdelemségek jogai, amint azok az egyességekben foglalvák, a két országnak külföldi örökös fejedelem alatti, a román terület semlegessége által biztosított s a társadalom minden életeleméből álló törvényhozó hatalom által gyámolított egyesülése igazán fenállhatni, hazánk nemzeti, úgy szellemi mint anyagi fejlődését teljes erővel előmozdíthatni csak úgy fogják, ha ez elvek Európa nagyhatalmainak üdvös és hatalmas biztosítéka alá helyeztetnek. „Moldvaország ad hoc gyülekezete, a párisi szerződvény által számára megnyitott útra térve, azaz , hogy a haza óhajtásait Isten és emberek előtt, tiszta lelkiismerettel, s csupán csak a román nemzet jogai s érdekei szemmeltartásával kifejezze: „Ezennel kinyilatkoztatja, hogy a haza legelső, legnagyobb, legáltalánosabb és legnemzetiebb óhajtásai ezek (Következik a már tegnap közlöttük öt óhajpont.) II. India vallásai. India népei főleg hinduk és mohammedánok. Az előbbiek teszik majd mindenütt a lakosok nagy tömegét. Az éjszaknyugati tartományokban, ahonnan biztosabb adatunk van e részben, 25,724,111 hindu közt 4,547,711 mohammedán él, akik e szerint a népességnek mintegy %-dát teszik. Innen nyugatra mindig több mohammedánt találunk, míg kelet és délszak felé hirtelen fogy számuk, így például Punjábban */3 részét, Bhawsporeban szintén nagy többségét, Lindeben mintegy felét teszik a lakosságnak , holott Bengalban a nyilvános iskolába járó gyermekek közt 4153 hindura 796 muhammedán esik. Assamban a mohammedánok már %-dát (?), Saugorban és Nerbuddában %„—Vardát, Gwaliorban szintén y2o-dát teszik a népességnek, s a legtöbb déliebb államban (Nagpoor, Hyderabad, Mysore, Cochin stb.) számuk alig tűnik föl. A hegyes vidékeken s Középss Délindia nagyobb kerületeiben több különféle törzset is találunk, melyek a miveltség sokkal alsóbb fokán állanak, úgy hogy egy részben félvad állapotban élőknek tartatnak, s a melyeknek vallásuk is lényegesen vagy épen egészen különbözik a hindukétól. Ilyenek a bheelek Guzeratban és Candeishben, akik némely kerületben a népesség nagyobb tömegét képezik ; a ghondok, akikből Nagporeban 21 esik 143 hindura ; a colek, khondok, sauriák Orissában; a coonek a bombayi praesidensségben; a koonbik, dunják, kattiek, bhatok, charunok Guzeratban ; a ramoosiek, birdarok Poonahban Hiderabadban és a határos kerületekben; a pulindák, vararák, mlekkhák, sourok, binderwarok Gondwanában; a pahariak Bengalban; a tudák s több más törzs. Számuk aránylag legnagyobb a keleti tartományokban, a hol mint p. o. a mughok Arracanban, a népesség felét teszik, valamint Tenasserimben a karének és talanok. Általában mindazon indek sámát, akik e különböző törzsekhez tartoznak, a hindu vallásra vagy izlámra térteken kívül, 16 millóra vetik, míg a hinduk száma mintegy 144 millió s a mohammedánoké 10 millió. Ezeken kívül a nyugati parti tartományokban, kivált a városokban, egyes partokra vagy geberekre is találunk, akik hívek maradtak Zoroaster tanaihoz, s itt amott zsidókra, főleg a délnyugati partvidékeken. Mindezek azonban az európaiakkal és benszklött keresztyénekkel együtt sem mennek még egymillió lélekre. Az első keresztyén egyházat Indiában szír keresztyének alkották, kik az antiochiai patriarchát ismerők el fejeknek, úgy látszik, hosszas ideig nagy sikerrel működtek a braminok és a fensőbb hindu várnák közt Travancoreban; de a XVI. század közepén megjelentek ott a római katholikusok, s mintegy felét a már ott talált keresztyéneknek a római kath. vallásra téritették. Most mintegy 70,000 szír keresztyént találunk még Travancoreban, collegiumuk van Verapolyban s egy püspök alatt állanak. Katholikusok számosan voltak azelőtt Indiában, de, saját hithirdetőik vallomása szerint, tetemesen csökkent számuk az utóbbi század folytán. Egy benszülött missionárius segélyével— írja Dubois apát — mindössze is csak 2 —300 lelket térített keresztyénségre; ezeknek kétharmada pária és koldus s a többi csavargó volt, különböző törzsekből való szemét nép, akik csak azért tértek keresztyénségre, hogy új összekötetéseket szerezzenek, házasulhassanak, vagy más ilyen önző okokból. Voltak közöttök olyanok is, akik azt hitték, az ördög szállotta meg őket, s azért lettek keresztyénekké, mivel biztosíták őket, hogy a keresztvíz elűzi belőlök az ördögöket. Pirulva kell megvallanom, hogy nem emlékszem oly esetre, melyben valamely benszülött meggyőződésből vagy oly indokokból lett volna keresztyén, melyekhez a haszonlesés nem fér. A megtértek közöl is sokan visszasülyedtek a pogányságba, midőn látták, hogy a keresztyén vallás nem biztosítja számukra azon világi hasznokat, melyeket attól vártak, s akik keresztyének maradtak, azok is legroszabbak híveim között.“ A protestáns missionariusok sem sokkal jobb eredménynyel működtek. A német Ziegenbarg volt az első, aki Indiát választá hithirdetése színhelyéül. A dán király által segítve, a múlt század elején ment Tranquebarba, s utóbb különösen I. György angol király és az angol püspökök támogatták. Más lutheránus hithirdetők követték őt, kik közöl leginkább a tiszteletre méltó Schwarzot kell kiemelnünk. E rendkívüli férfiú hinduk, mohamedánok és keresztyének tiszteletét egyaránt meg tudta nyerni, s azon nagy bizalom mellett, melylyel a benszülött fejedelmek közöl többen, mint a tanjorei rajah, Hyder Ali és mások, iránta viseltettek, sokat ten a keresztyénség terjesztésére déli Indiában. A Madrastól délre fekvő kerületekben, Tinnewellyben, Travancoreban és Cochinban mind e mai napig legtöbb eredményt eszközöltek a protestáns térítők . Travancoreban különösen most is nagyobb aránylag a keresztyének száma, mint bárhol Indiában, az egy Goa-t kivéve, ahol a lakosok kétharmada római katholikus. Azonban itt sem sok a megtértek száma, habár Tinnevellyben, ahol már 1785 ben egy kis keresztyén község volt, Pallameottában mintegy 1 60,000 benszülött vette föl a keresztséget. Még kevesebb a megtért az északiabb tartományokban, úgy , hogy összesen csak 112,000-re megy számuk egész Indiában. *) Csüggesztő eredmény, ha meggondoljuk, hogy India-szerte mindenütt sok missio-állomás van, hogy az európai és amerikai társulatok egy század óta nem kimérnek az érintett czélra se költséget, se fáradságot, s jelenleg is több mint 400 térítő foglalkozik Indiában. Legfőbb oka ennek az, hogy a hinduk merev hitágazatai, amelyek ezred éven át változatlanul maradtak fen, az élet minden viszonyait érintik s azokkal lényegileg, bensőleg egybeolvadvak. De azt sem tagadhatni, hogy a keresztyén papok igen is messze mentek néha téritői buzgalmukban, s botránkozást okoztak, ahelyett hogy a keresztyénség iránt tiszteletet ébresztettek volna. Ám halljuk, mit ir e tárgyat illetőleg Westmacott, kapitány a bengali hadseregben. **) „A térítők, bibliaterjesztési buzgalmukban, olykor a kímélet minden határán túlmennek. A hardwari piaczon 1831-ben egy halom értekezést meg bibliafordítást láttam egy pástétomsütő bódéjában. Megállottam, hogy lássam, honnan e különös dolog. Úgy találtam, hogy a hinduk egy keresztyén térítőnek megengedték, egy oly épületben állítaia föl raktárát, amelybe a zarándokok a Gangesben fördés végett gyülekeztek, s miközben a fördés, mint bűntisztító eszköz ellen szónokolt , értekezéseket osztogatott mindazoknak, akik a folyamtól visszatértek. Oly nagy volt ez értekezések kerete, hogy alig lehetett kielégíteni. A hinduk a sütőhöz siettek a röpirattal, süteményeiket göngyölgették abba, jól mulatták a tisztelendő férfim, a ki minden pástétombódét ellát értekezéseivel.“ S hogy a hinduk áttérése sem őszinte : példákat idéz a nevezett kapitány. Calcutta közelében több benszülött fölvette 1838-ban a keresztséget, azonban nem sokára ugyanazon kápolnában, ahol keresztyén imádságaikat végezték volt, megint fölállitották Kartic szobrát s hindu módra tisztelték újólag. „Kilencz tizedrésze azoknak, a kik keresztyéneknek vallják magokat, minden vétekben lélegzenek, kitaszítottak, vagy vallástalanok, a kik anyagi haszonlesésből veszik föl a keresztyénséget. Azt is meg kell gondolni, hogy amint valaki elhagyja vallását, ki van zárva családja, rokonai köréből anélkül, hogy azért az európaiak társaságába föl lenne véve. — Minden társaságból kizárt, elvetemült részeges és jellemtelen emberek az ilyenek többnyire, akik közé nem örömest vegyülne tisztes hindu, mig alig van eset hogy a benszülött keresztyént magok az európaiak is szolgálatukba vennék. Maguk a keresztyén térítők sem tudtak maguknak tekintélyt szerezni, s nem ismerik a helyi szokások és nemzeti vélemények jelentőségét.“ A kormány is gyülöltessé tette magát, minden jó szándékai mellett az indok és részben a mohamedánok előtt, az által, hogy vallásos szokásaikba avatkozott s nem tartá tiszteletben az uralkodó nézeteket. Keresztyén szempontból méltánylást érdemel a gyermekgyilkolás és azon szokás eltörlése, hogy a nők férjeik halála után a máglyán magokat megégessék, valamint a brahminok büntetésének bevitele, azonban mindezen intézkedések botránykozást szültek és sokat tettek az indok elidegenítésére az európaiktól. (Folytatjuk.) * Church Missionary Atlas, 1857. A fent közlött számban mindazáltal nincsenek befoglalva a keresztyén karének Piguban, Tenasserimben és Birmahban, kiknek száma mintegy 100,000. **) The present and future prospects of our Indian Empire 1838. Az árva-ügy Csongrádon. Az árvaügy nálunk már rendezve van. A bizottmány tagjai a járásbeli szolgabíró elnöklete alatt : 1 jogtudó, 2 rendes, 2 pótülnök, 1 számvevő, 1 pénztárnok, 1 ellenőr. Az éves ügyvezetésre havonkint, vagy a begyűlt tárgyakhoz képest tartatnak ülések. A hivataloskodás mintegy 700-800 számot vesz igénybe. A csongrádi árvabizottmány köre kiterjed Csongrád, Csany és Felgyő községekre. Csongrádon van kezelés alatt 378 árvának vagyona, és pedig készpénzben 60,860 ft 16 kr pp.; fekvőkben 20 ház, 30 hold szőlő, és 300 hold föld. Az itten működő telekkönyv helyszínelésnél, mintegy 300 árva merült fel, kiknek vagyonuk rokonaik gondoskodására bízatott, s közös gyámságon kívül állottak, s ezek csak a telekkönyv elkészültével fognak hivatalos tárgyalás alá vétethetni. Sőt voltak esetek, hogy házassági engedélyek kiadása alkalmával, árvák merültek fel, kikről eddig senki sem tudott valamit. Csányon van 80 árva, 10,594 ft 20 kr készpénz vagyonnal. Felgyőn van 40 árva 2231 ft 20 kr szintén készpénz vagyonnal. Fekvőségek itt nincsenek, mert szerződésileg telepített kertészségek, melyek ingatlan javakkal nem bírnak ; első gr. Károlyi Lajos és György, második gr. Károlyi István birtokához tartozván. Az árvák vagyona a mostani intézkedések következtében tehát biztosítva volna, de óhajtanánk, ha a kezelésben is nagyobb gyorsaság hozatnék be, mert a sok tárgyú kérvény, bizonyítvány, házassági engedély, bélyegadó, becslés, százaléki fizetés, iratási költség nagyon terhelik az árvaügyet. Ezenkívül a mostani pénzválság az eladandó vagyonokra igen nyomasztólag hat, úgyhogy a fekvőségek kétharmada elolvad. E. A „kenderáztató részvénytársulat“ s a gyáripar Temesvárit. A múlt évi hírlapokban sok szó volt a kenderáztatás hiányairól Magyarországban. Egy cs. k. udvari tanácsos személyesen is bejárta a Bácskaságot és a temesi Bánságot, hogy a termelőket czélszerűbb áztatni módra bírja. S legközelebb a „P. N.“ s a „P. Lt.“ egyik levelezője reményét fejezi ki, miszerint nálunk Temesvárott nem sokára egy „kenderáztató részvényes társulat“ fog életbe lépni. — E társulat egyelőre, s félek, igen hosszú időre, nálunk megbukott. Nem találkozott több egyetlenegy részvényesnél, ki aláírt volna. Az illető egyén falusi jegyző, s két részvényt írt alá. Ennyi az egész eredmény. Jobb lett volna, ha a választmány elnöke a felszólításokat és aláírási íveket a földbirtokosok kezébe juttatja, amit nem tett Most ha megtenné, az sem használna, mert a pénzszükség nagyobb, minthogy valaki egy részvényért 2000. forint készpénzt kiadna. Általában a magyar Kanadan, igen mostoha föld a gyárakra és vállalatokra. A mehalai vegyészgyár csak mintegy két évig tündöklött helybeli iparunk élén. Eggenberg vezetése alatt a jobb jövőre érdemes vállalat már 1846-ik évben megbukott. Ezen gyárban villó (phosphor) is készült, de készítményeinek legnagyobb része kénsavas haméregből állott. — A gyár romjain aztán csontlisztgyár keletkezett, de ez is nemsokára a halottak országába vándorolt. — A kedvezőtlen iparlevegőt némileg jobban kiállotta stearingyárunk. Ez 1853-ban és 1854-ben már közel volt a bukáshoz , de egy gazdag iparos, Mayerhofer Péter magához vállalta a gyárt, mely tavaly óta szép előmenetelnek örvend, a volt birtokos, társ minőségben megmaradván. Bőrgyárunk még él. F. A hirlapbélyeg iránti rendelet. A bécsi hivatalos újság írja : „A helybeli napilapok kétségeket nyilvánítottak az 1857-dik évi oct. 23-dikai császári rendelet 5 és 6-dik §-ára nézve. „Ez ügyben következő hiteles fölvilágositást adhatunk : „Az előfizetési dij alatt a császári rendelet 5-dik §-sa azon dijat érti, melyért az előfizetők a bélyeg köteles folyóiratot kapják, s mely díjban a bélyegdíj annál bizonyosabban benne lesz foglalva, minthogy ezt már az illető lap kinyomása előtt le kell fizetni. „Mivel az ötvenszázaléknyi vitelbér szintén az előfizetési díjból fogandó ki (akár bel-, akár külföldi alap), tehát azon intézkedés, hogy a bélyegdíjat az előfizetési díjból le kell húzni, a maradékból pedig az ötvenszázaléknyi vitelbért ki kell fogni, épen azt teszi, hogy az ötvenszázalékos postai vitelbért nem kell a folyóiratra vetett bélyegdíjból is kifogni. „Hirdetési és jelentési lapok alatt — tekintettel a pénzügyminisztériumnak egyidejűleg, 1857 diki oct. 27-dikén kiadott rendeletére — nem lehet oly hirdetéseket és jelentéseket érteni, melyeket valaki a maga részére nyomat és terjesztet, mert az 1850-diki sept. 6-dikán kiadott törvény 1-se §-a 4-dik szakaszában foglalt rendelet nem lett megszüntetve s csak azon hirdetési és jelentési lapok választattak külön s vettettek alá külön új határozványnak , a melyek nem valamely folyóirat alkatrészeként adatnak ki. „Ezek alatt tehát nyilván csak oly lapok értetnek, melyeket hirdetési vagy jelentési vállalatok adnak ki, koránsem értetnek azonban alattok könyvárusi jelentések vagy általában oly jelentések, melyekre az 1850-diki sept. 6-dikán kiadott törvény első §-ének 4 dik szakaszát s az 1857-diki oct. 27-dikén kibocsátott rendeletet kell alkalmazni.“ PESTI NAPLÓ. Pest, nov. 8. Ő cs. k. Fenséges Magyarország főkormányzója Albrecht főherczeg a budai városmajorban fekvő Siklóssi-féle hidegvíz gyógyintézetet meglátogatván, egy újabb jelet adó emberszeretetének. A nevezett intézetben gyó- Magyar könyvészet. 538. Magyarok életrajzai. I. Szakasz : Hajdankor — 1600. IV. Füzet. Barcsai-Bátori. Szerkeszti Kerékgyártó Árpád. Pest. Magyar Mihály könyvárus vállalata. 1857. Nyomatott Gyurién Józsefnél. 8 rét. 289—384 lap. 539. Világtörténet. Bumüller Jánostól. Magyarítva a harmadik bővitett és javított kiadás után Danie-k József által. II. kötet. 1. füzet. Kiadja a Szent- István-Társulat. Pest, 1857. Nyomatott Herz Jánosnál. 8 rét. 467 lap. Ára fűzve 1 frt 30 kr.