Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-31 / 2411. szám

25-2411. 9-dik évf­folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása : Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Angol királynő 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utc­a, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közremények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, Évnegyedre Félévre postán . . . 6 frt pp. 11 frt pp. , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . 5 frt p­kr. pp. Félévre . ... 9 frt 30 kr. pp. Hirdatmánk­ak­ (Ina ) 6 hasáb, petit sor 3-szeri hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij Üli UCllllClIj CK Uljd . külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. 1858. Vasárnap, jan. 3. Előfizetés nyittatik PESTI NAPLÓ 2 és 5 havi folyamára, ugyais 1: Vidékre postán küldve Február és martins hónapokra 4 frt. Február — Junius hónapokra 9 frt. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. PEST, jan. 31. Pest, jan. 30. (Közszemle.) Kesid pasa halála és a hatal­mas angol nagykövetnek bizonytalan ideig terjedő eltávozása azon diplomatiai küzdel­mekre nézve, melyek Stambulban kitűnő erély­­lyel s néha kitűnő keserűséggel is folytak,­­csilapitó hatású volt. Az angol befolyás, midőn hátt­érbe szorult, respectáltatik. Érzi Thou­­ve­­. cl ar, hogy egy török státus férfiunak ki­múlása s egy angol státus férfiunak pihenése, mi nem jelenti a franczia politika diadalát; de érzi a másik fél is, hogy befolyásának tel­jes érvényesítésére az alkalmas idő vagy már elmúlt, vagy csak ezentúl jön meg. Ezért a szélcsend a szambuli diplomaták termeiben . Mi magát a török birodalmat illeti , az a szét­­mállás vagy újjászületés ügyfolyamában na­ponként tovább halad. A keresztény alattva­lók hangulata i­gerült. S bár még csak Her­­czegovina egyes vidékein látjuk kitűzve a fel­kelés lobogóját, s bár még csak a montene­­gróiak önkéntesen csatlakoztak a Trebinyét ostromlókhoz; attól lehet tartani, hogy a szláv - ajkú és göröghitű népség a fejleményeket várja, és h­a kedvezőknek mutatkoznak, föl fogja használni. A békétlenek Szerbiában lel­tek volna törekvéseikre fő támaszt, de a fej­delem élete ellen szőtt és rajtavesztett összees­küvés után ezen tartományban a rend és béke biztosítottnak látszik. Ha a herczegovinai mozgalom a török csapatok gyors öszpontosí­­tása által localizáltatni fog, mire biztos kilá­tás mutatkozik, akkor az egész lázadási kí­sérlet oly fontosságúvá sem nőheti ki magát, h­a mekkora az Omer pasa által elnyomott al­bániai fölkelés és a montenegróiak ellen meg­kezdett, de félbeszakadt táborozás volt. Az ad hoc­ divánok — e legkisebb kiadású parliamentek — befejezték ülésezéseiket. A moldovai díván a párizsi kötést aláírt hatal­mak iránti hálája nyilvánításául elég csinosan írt föliratot szerkesztett, melyben azon óhaját fejezi ki , vajha a fejdelemségek egy­­idegen herczeg alatt egyesülnének. A franczia félhi­vatalos „Pays“, a tegnap általunk is közlött­­ vezérczikkében, nem látszik a moldvai cítán ezen óhajára haragudni, sőt kifejezéseiben va­lami biztatót, s csaknem reményekre jogosítót fognak találni a Dunafejdelemségek egyesíté­sének barátjai. Mi azt hittük , hogy a divánok az idegen herczegekről rég lemondottak, s hogy III. Na­póleon a II-dik Sándor czárral folytatott be­szélgetések után nem is gondol többé ily meg­oldásra. Ezenkívül elejtettnek véltük a fejde­lemségek politikai egyesítését is. De a moldo­vai adhocs hálanyilvánításának, s a félhiva­talos „Pays“ vezérczikkének szövege ellen­kezőt hagy sejtetni. Miből, nézetünk szerint, nem következik ugyan sem az unió, sem egy idegen herczeg számára a beigtatási ün­nep , de az következik, hogy a párizsi confe­­renczia megnyílására hoszasabb ideig kell vár­nunk, mint sokan képzelik. A nagy és mély folyók s a keleti kérdés lassan haladnak. A merénylet is, mely Francziaországot bor­zadással s aggodalmakkal töltő, kétségkívül hátrább napolja a párizsi értekezleteket. A pillanat heve a különben barátságos ha­talmak közt támaszthatott apró neheztelése­ket, melyeket az udvarias modor eltakart, anélkül, hogy megszüntessen. Francziaország tán többet várt az angol kormánytól a mene­kültek ügyében, mint a­mennyit teljesíteni le­­het; az angol kormány a megtagadásban tán kellemetlenebb szavakat használt, mint okvet­lenül szükséges volt. A többi hatalmak sem tartózkodtak vissza az általuk mellőzhetlen­­nek vélt figyelmeztetésektől, s bár súrló­dás nem, de csekély félreértések minden oldalról támadhattak. S ha ez nem is történt volna, Páris a borzasztó merény még el nem törölt benyomása közt az európai conferentiák számára kellemetlen hely. Még ezentúl fog kinyomoztatni, hogy volt-e egy általános fel­kelés tervével összekötve az attentatum ?, még ezentúl fog a nagy pör folyamatba indulni, fölfedezéseivel, nyilvánosságával, a közmeg­döbbenéssel és a nagy emotiókkal együtt, me­lyek ily jelenetektől elválhatlanok. Még he­tek vagy tán hónapok múlva merül a tények­­ és adatok egész összegéből ki, hogy Fran­cziaország közelebbről mily veszélynek volt kitéve, és hogy helyzete mekkora kezességet nyújt az európai béke szilárdítására? A Mo­niteur szükségesnek találta a merénylet miatt beküldött katonai feliratokat közleni, hogy az ország a hadsereg szellemét is­merje, Cleremboult tábornok jogosított­nak érzi magát azon nyilvánításra, hogy a hadsereg a válságos időkben politi­kai szerep játszására van hivat­­v­a. Francziaország öt nagy katonai parancs­nokságra osztatik, s Vaillant tábornagy azt mondja előterjesztésében, hogy ily módon a csapatok egyetlen főnök parancsa alatt min­den pillanatban tömegestől összehúzathatnak és a tábornagyoknak méltó hatáskör je­­leltetik ki azon czélra, hogy a csapatokra­­ való befolyásukat béke idején is elevenen fen­­tarthassák. Mindezen adatok oda mutatnak, miként Francziaországban a kitört mozgalom el fogna nyomattatni ;• de oda nem mutatnak, hogy Francziaországban a hangulat egé­sen kedvező, a kedélyek egészen lecsillapn­­ak volnának. Már pedig mi a congressusok . *■­­lyét csendes és békés helynek szeretjük kép­zelni, s nem gondoljuk, hogy a hatalmak az­zal legkevesebb bizodalmatlanságot fejezné­nek ki III-ik Napóleon személye és politikája iránt, ha a párisi tanácskozatok megnyitását néhány héttel későbbre is halasztanák, mint különben szándékukbal TVt1TT. Angliában rövid idő múlva a parliament a gyarmati politikára vonatkozó legnagyszerűbb kérdés küzdhelyévé válik. A keletindiai ke­reskedelmi társaság jövője fölött töretik el a palota. Ezen urak helyzete megindító. Alig fél évvel előbb a világ legalább oly joggal tart­hatta volna őket a királyok csoportozatának, mint Pyrrhus követe a római senatorokat Nem volt koronájuk és trónjuk, bíbor helyett fekete kabátot öltenek magukra, s a fejdelmi palota dísztermét irodáik egyszerű szobái képvisel­ték , de drága kövekkel borított királyok élete és hatalma függött szeszélyeiktől, hírvágyuk­tól, dicsszomjoktól. Uralkodók, kiknek na­gyobb országuk volt, mint Europa másodrendű hatalmasságai közül akármelyiknek, lesték ezen igénytelen külsejü urak mosolyát, retteg­ték hatalmát, s Európa népességének felét meg­­közelité a kereskedelmi társaság alattvalóinak és védenczei száma. A magas helyzet varázsa Calcuttától és a Vilmos-erődtől London belvá­rosáig szétterjedt. A directorium udvarának tag­jai, bár hatáskörük megnyirbáltatott, roppant tekintélyű egyének voltak, kik magas szemöl­­deikkel tudtak imponálni gazdagnak és sze­génynek egyaránt. Most bezzeg írják az alázatos kérelemleveleket a parliamenthez, informálják a minisztereket, gyűjtik össze a meetinge­­k é­t­s még az általuk lenézett chartisták rokonszenvét is hálásan köszönik és élénken járnak-kelnek a reformerek közt, csak­hogy Keletindia fölötti uralkodásuk napjait meghosszabbíthassák. Hihető, hogy egyéb hi­­bájuk a supoi lázadás előidézése körül nincs, mi irt az a passivitás, melylyel Dalhousie lord bekeblezési politikáját tűrték; de a rend­szer, melylyel Keletindia eddig kormányoz­­taték, gyökerében rész volt s ha most Anglia közvetlenül átveszi Indiát, legalább annyi meg lesz nyerve, hogy a visszaélésekért valaki fe­lelősséggel fog tartozni. Anglia méltó aggo­dalommal nyúlhat a keletindiai kettős kor­mányzati rendszer megszüntetéséhez, mert államadósságait roppant összeggel fogja sza­porítani a társulat részvényeinek beváltása s mert a kormány nagy mennyiségű hiva­talnok kinevezésére nyervén jogot , hatal­mával és befolyásával az alkotmányos intéz­ményeket is előbbutóbb fenyegethetné. De Keletindia régi igazgatási formái elnyűt­­­ték magukat. A kereskedelmi társaság szá­mára Viktória királyné sergei lenyomhat­nák ugyan a mostani lázadást, azonban a ke­letindiai társaság nem volna többé képes In­diát Anglia számára biztosítani. A sypoik hű­ségében állott ereje, a sypoik elpártolása ál­tal tűnt ki gyöngesége. Az északamerikai egyesült államok a pénz­­krízisből lassan kint kezdenek kigázolni. A szélsőig vitt vállalkozási szellem sok romot okozott náluk és Európában is. Az amerikai­ak főleg a vasúti építkezések miatt jöttek za­varba. Néhol ugyanazon irányban három négy vonalat vezettek, nem gondolva arra, hogy a­mely forgalom egy vonalat eléggé kamatozóvá tehet, még azért nem képes többnek csak kö­zépszerű osztalékot is biztosítni. Népetlen, kereskedés nélküli, sőt az ekevasat sem is­merő sivatagokra is elvitte síneit a szédelgés. A részvényes nem a végczést, nem a vállalat sikerét vette szemügyre, hanem csak azon pil­lanat után lesködött,a­melyben nyereséggel ad­hasson túl részvényein. Ily perc­ek mutatkoz­tak is, de az összes eredmény a pénzkrízis volt. Kétségtelenül segítette elő a tömeges csődöt az is, hogy a vámtarifát a congressus nem módosította azon mértékben mint a gyam­­nokok előre számították. Külföldről nem vi­­tethetők be több oly czikk, melynek fölgyár­tására nagy készületeket tettek, roppant épü­leteket emeltek, sok munkást gyűjtöttek össze. Megrohanták tehát a bankokat az értékpapí­rok és váltók, míg végre a magasra emelt dis­­conto mellett sem lehetett többé kész­pénzül fizetni. Most Északamerikában az industria­­lizmus megint természetes medrébe kezd visz­­szatérni, hogy évek múlva ismét kiáradjon és féktelenségeit űzze. KEMÉNY ZSIGMOND. MÁRTHA. Irta VALKEY. V. „— Tudtam hogy be fog következni, alig hogy gaz­dagok leh­etek. „—■ , ha nem gondoltam volna! De még nem tudsz mindent. Anyám azt is akarja hogy Montbrun grófnak neje legyek. ..— Sejthetted volna rég óta. Anyád jelleme nem tűr más eredményt. Nos mit teszesz ? „— Nem tudom. Tanácsolj. — Beszéltem atyám­mal de ... ■ „Rozina közbe szólt. „■— Épen olyan jól tudod, mint én, hogy ezen ügy­ben atyádra nem lehet számitni. Ő engedni fog anyád akaratának, anyád pedig soha nem fog engedni. — Én csak egyetlen tanácsot adhatok, de mond előbb szereted-e komolyan Luigit? „— Szivemből. „— Tehát halgass rám. Szegény leány vagyok. Nem ismerem jól a világot, de meg vagyok győződve (a nélkül hogy tudnám miért) hogy a nemes urak nagy­­lelkűek és gyöngéd érzésűek, ezen szép tulajdonokat, magunk fajtájú embereknél nem találhatni fel minden­kor. — Valld be a grófnak őszintén hogy szereted Luigit és nyugodj meg, ő nem fog többé arra gondolni fi°Sy téged nőül vegyen. n — A Grófnak bevallani ? nem lesz bátorságom! n— Hinni akarod hogy szeretsz, és nincs bátorsá­god! felelt megvetőleg Rozina. I „Fölizgatva szavai által, meghatároztam, az első alkalommal midőn magunk leszünk, Luigi iránti sze­relmemet fölfedezni a grófnak. Az alkalom nem késett. — Az atyám k­ószobájában történt találkozásunk és szóváltásunk óta, anyám Montbrun grófot folyton úgy tekintette és úgy fogadta mint leendő­ket. — Ilyen volt az ő természete. Szándéka nyilvánitásával egy­szerre rohant elé és soha nem gondolt arra hogy még akadályokra is tudna találni. Egy estvén, a teremben csak hárman voltunk, anyám a gróf és én. Anyám rendeleteket teendő kitekintett. A mint magunk maradtunk, a gróf hozzám fordult s a párisi élet gyönyöreiről beszélt. Bált, színházat, esté­lyeket és azon boldogságot emlité, mely részébe jutand, midőn engemet ezen it és előttem még ismeretlen vi­lágba bevezet. — Annyira elfogulva voltam, hogy so­há nem bírtam ügyelni. „ — Gróf úr ! — szóltam egyszerre szavába vágva — komolyan akarok önnel beszélni. „A gróf a lehető kegydúsan tekintett rám, én pedig éreztem hogy a vér arczomba futott. „— Gróf ur! folytattam nem csekély megerőltetés­sel önnek tudni kell, hogy rokonommal házassági összeköttetésem régóta elhatározva van. „ — Ha jól emlékszem, hallottam már valamit a csa­lád jó embereitől, felelt a gróf nyájasan. „Fejem szédült, lármaharang zúgott füleimben, de öszve szedtem végerőmet és kitagoltam a rettegett tételt. „— Uram! gróf úr! Luigit szeretem. „úgy tetszett, hogy a föld inog alattam. — A gróf egy mellettünk játszó kis kóczos vadász ehhez hajolt, egy párszor fejét nyájasan végig simította, s aztán a legnagyobb hidegvérrel felelt. „— Természetesnek találom. Önök együtt nevel­­­tettek, és ön rokona a mint mondják, ön rokona deli, szép fiatal ember. „Szoborrá merevültem bámulatomban. — Anyám épen belépett, én szobámba menekültem és bezárkóz­tam, hogy szabadon sírhassak. Nem tudom, hogy mit végeztek tovább anyám és Montbrun gróf, elég hogy másnap (nem csekély meglepetésemre) anyám nem volt zord, nem volt haragos irántam. „Az első kedvező alkalommal Rozinához szöktem és elmondtam neki mindent. „ — Nem úgy adtad elé a dolgot, mint kellett vol­na. — Gyermeknek tekintettek,­­élett Rozina. „ — Most mit tegyek ? „— Nem tudom. „— Mit tennél, helyemben ? „— Oh nekem bátorságom van — felelt Rozina gyermekes büszkeséggel —­,én oltárhoz vezettetném­­ magamat Luigi által; de te­s te gyenge vagy mint atyád, te a gróffal fogsz hitet mondani és szerencsét­len leszesz. „Rozinának igaza volt. Két hóval utóbb, a­mint ezen beszélgetés történt, gróf Montbrun neje let­tem. Sok küzdelembe és könyhullatásomba került. Kétségbeesésem miatt, hat egész hét folytán házunk valóságos pokol volt. Örökös perpatvar váltotta fel az otthonos csendet, a régi nyugalmat. — Atyám egyfe­lől az irántam érzett meleg részvét, másfelől családi alsórendüségének önérzete által zaklatva csakhamar elvesztette eszméletét. Véralkatának első szüksége volt a nyugalom és a béke minden áron csakhamar is sürgette hogy a grófot fogadjam el. — A gróf elhó­dította atyámat is, a művészetről oly hízelgő fölfo­­­gással értekezvén, a minőt csak finom tapintatu és jó ízlésű világfitól várhatni. Azonfölül atyám szokva volt (anyám szoktatta rá) hogy szorgalma gúnytár­gya, hajlandóságai pedig megc­áfolva legyenek, mi­ért is a Montbrun részéről, a­mi tulajdonkép csak jó nevelés eredménye volt rokonszenvnek magyarázta és határtalan bizalmával ajándékozta meg. Luigi felöl ezentul mit sem hallottam. — Három hét múlva hosszú levelet menesztettem hozzá; szen­vedésem mélységeit festettem és fölszólítottam őt, hogy ha még szeret térjen vissza sietve Florenczbe. Megírtam neki hogy válaszát Rozinához czimezze. Egyetlen betűi választ sem kaptam. „Egy napon midőn reggeliznénk anyám, mintha csak az utczáról, szedett kósza hirt mondana, kedé­lyes nyugalommal beszélte el hogy a Luigi Velenczét elhagyta s egy franczia tánczosnővel Rómába uta­zott. — Egyszerre és oly heves görcseim támadtak, hogy majd megfultam. Több napon át az ágyat őriztem. (Folytatjuk.) PESTI NAPLÓ. Pest, jan. 31. Mint tegnap fájdalommal jelentettük, színészetünk egyik régi, s legjelesebb bajnoka nincs töb­bé. Lendvai Márton, ki elejétől fogva, ereje utolsó ki­merüléséig annyi szeretettel, önfeláldozással szolgált a magyar drámának, folyó hó 29-kén szenderült jobb létre. Még csak 51 éves volt, s ha a koszorúkat saját kezével többé nem szedhette már, ha nem élvezheté a diadalokat közvetlenül,­­ mindenki óhajtotta, hogy legalább nyu­galomban s közvetve részesüljön lelépte után is a közbe­­csü­lésben és elismerésben, s legalább folytonos élénk részvéte által élhessen a magyar művészetben. Nincse­nek-e az elaggott kornak is örömei ? — Nem második megifjodást éreznek az elaggottak gyermekeikben, uno­káikban, kiktől a végperczekben annyira fáj megválniok! Még meg volt számára a boldogság. Még élvezetes órákat tölthet vala hosszú időkig pályatársainak ifjabb nemzedé­kével, elmondván nekik, hogy volt régen, a mik voltak és kik valának egykorúi, a Megyerik, Bartók, Szentpé­­teri s más jeleseink. "Mily édes volt neki elbeszélnie : nem hogy mit szenvedett, hanem mit élvezett művészeté­ben ; a mily diadalok, az elismerés mennyi nyilatkoza­tai vették körül. Mert hisz a ki annyira művészetének élt, nem hiúságból, hanem természet szerint miről is be­szélhet vala egyébről, mint hogy ő mennyire szerette a * művészetet, s hogy ez nem gazdag ajándékokban, hanem egyszerű szivből folyó nyilatkozata által, mennyire hálás volt iránta. Mindezeknek vége. A múlt iránti kegyelet- TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Én, a forma és a próza. (Gyulai Pálnak.) II. *). Magára önre bizom ama kérdésnek eldöntését, hogy mikor valaki a költői forma jogát elisme­ri, szinte kulzussá emeli, ugyanekkor szük­séges igazság-e, hogy a forma jogait a tudományban vagy megvetni lássék, vagy megvetette legyen ; szá­mon kérhető-e tőle, ha épen ezen alkalommal az utób­biról szólani vagy kedve vagy feladata vagy épen tu­l) Lásd Pesti II. 1857.167—2255. Tárcza.

Next