Pesti Napló, 1859. február (10. évfolyam, 2692-2714. szám)
1859-02-01 / 2692. szám
PEST, JANUÁR 31. (FR) Qui bene distinguit, bene docet! Eddig igen nehéz volt az úgynevezett olasz kérdésről szólani, mert e kérdésnek, legalább a többség szeme előtt, ha úgy szabad mondani, semmi teste nem volt, többnyire lényeg nélküli diplomatiai fogalomnak nevezték, akikre nézve azonban ennél több volt, azoknak mindegyike mást-mást értett alatta, sőt ha e kérdés ma a tuileriák értelmében megoldatnék, meg vagyunk győződve, hogy Mazzini fogalmai szerint azért még mindig „nyílt“ maradna. Reánk nézve azonban mindenesetre legérdekesebb tudni, mit értenek Párisban az olasz kérdés alatt, azaz minek kell történnie, hogy a tuileriákban e kérdést megoldottnak tekintsék ! Ez irányban a homály oszladozni kezd, s affectálió volna még most is azt állítani, hogy nem tudjuk, mit kelljen az olasz kérdés alatt érteni. E kérdésnek két külön része van, s e perczben mindegyiket ismerjük. Francziaország (rövidség okáért egyedül őt nevezzük meg, s mindazokat értjük alatta, kik vele e tekintetben egy véleményen vannak) tehát Francziaország azt akarja, hogy először azon befolyás megszűnjék, melyet Ausztria nemcsak erkölcsi eszközök, hanem anyagiak által is, nevezetesen a katonai megszállás által, a félsziget nem-osztrák részeire gyakorol; másodszor, hogy az Ausztriához tartozó lombard-velenczei királyságnak, mint teljesen heterogén elemnek irányában minden assimilátiós törekvés megszűnvén, e tartományok — Ausztriától többé kevésbbé, de a mostaninál mindenesetre sokkal lazább függőségi viszonyban maradván — sajátságaikhoz alkalmazott, s kivonataiknak megfelelő állami szervezetben részesíttessenek. E kettő az, mit Francziaorszg az olasz kérdés alatt ért, és amit e kérdés megoldása által el akar érni. Tekintsük most a kérdés e két részét, s az elsőre nézve kérdjük : mi jognál fogva? és mi czélból? szállta meg Ausztria a félsziget egyik másik nem-osztrák részét, s miért törekszik azokra befolyást gyakorolni? Az ebbeli jog nem alapul az 1815-ki szerződéseken, hanem az egyes kormányokkal kötött egyességeken. E megszállás tehát úgyszólván Ausztria és az illető olasz kormányok közti magánügy, míg az 1815-ki szerződéseken alapuló állapotokat európai közügynek lehet tekinteni és nevezni. A kérdés tehát e téren ekként formulázható: ha Európa , azaz az európai nagyhatalmak többsége két hatalom közt létező egyezkedést az egész világrészre nézve czélszerűtlennek talál, van-e joga, ezen állapot megszüntetését kívánni ? E kérdésre igennel kell felelni s Ausztria maga a párisi congressuson legalább elvben elismeri, miszerint az idegen megszállásnak, mihelyt csak lehet, véget kelljen vetni. Ausztria tehát, míg Európa nem tett kifogást ama magánegyezkedések ellen, jogosan tartja megszállva a kisebb olasz államokat; mihelyt azonban az idegen megszállást a hatalmak többsége kárhoztatja, ezeknek kívonatát illő tekintetbe kell venni. De mi czélból tartja fen Ausztria ezen költséges befolyást ? A felelet erre is igen egyszerű! Kisebb államok természetében fekszik az, hogy mindig valamely nagyobbra támaszkodnak s általános kérdésekben ezzel karöltve szoktak járni. A kisebb némethoni államok erre például szolgálnak. Ha a kisebb olasz államok Ausztriához nem csatlakoznak, akkor legközelebb levő támaszuk — Szárdinia s akkor ezé lenne a túlsúly az olasz félszigeten; de Szardinia ott Ausztriának természetes ellenlábasa s a bécsi kabinet nem kívánhatja, hogy Piemont befolyása ily mértékben növekedjék, mert ez napról napra veszélyesebbé váló fenyegetés lenne az ausztriai olasz birtokra nézve. Mig tehát a félsziget mostani állapotra tart, Ausztriának azon kell lennie, hogy az ő befolyása, a hol és amennyire csak lehet, Piemontét visszaszorítsa. Párisban átlátják, miszerint ez Ausztriára nézve erkölcsi kénytelenség, mely a lombardvelenczei királyságnak Ausztriához való viszonyából ered, s ezért kívánják másodszor, hogy e viszony lényegesen módosíttassék. Ausztriával A-t akarnak mondatni, hogy B-t is mondhasson; az okot félre akarják hárítani, hogy az okozmányt is el lehessen távolítani. Ha Ausztriának a többi Olaszhonra való befolyása oly szoros kapcsolatban nem állana a lombard-velenczei királyság birtokával, azaz, ha az olasz kérdés csak a fentemlített első részből állhatna, s ez a második nélkül el lenne érhető, nem tartanák lehetetlennek, hogy az egész ügy diplomatiai után megoldathatnék. De a két rész szoros összeköttetése az, ami a megoldást nehezíti, s békés után majdnem lehetetlenné teszi. Lombard-Velencze birtoka — miként már a minap fejtegettük — Ausztriára nézve korántsem puszta területi ügy; itt nemcsak az forog szóban, várjon az ausztriai birodalom 800 m.földnyi területet és 5 millió lakost veszítsen-e vagy sem ? hanem itt az adriai tenger feletti uralom, tehát valódi életkérdés forog szóban. Velencze Triesztet kiegészíti, ha mindkettő ugyanazon hatalomé, mihelyt azonban e kettő vetélytárs, Velencze Triesztet tönkre teszi; — de hisz elég tüzetesen szóltunk a minap e tárgyról ! Sajnáljuk azoknak rövidlátását, kik azt hiszik, hogy az ilyen vitát congressus útján eldönthetni Ezt még maga Francziaország sem állítja, ámbár a congressust feltétlenül vissza nem utasítja. De ő szükségesnek tartja, hogy Ausztria előbb elvben fogadja el a lombardvelenczei királyság eddigi viszonyának megszüntetését, aztán lehet congressus útján az új szervezetről határozni. Ausztriára nézve Alig van talán valaki hazánkban, ki nemzeti színházunk feladatáról s czéljáról tisztában nem volna önmagával; természetesnek fogja tehát mindenki találni, ha — szemünk előtt tartva a kitűzött czélt — mindenek felett a színműt tartjuk emelendőnek s amennyire lehet, tökéletesitendőnek. Vagy van-e bárminek is jobb befolyása az ízlésre s a kedélyre, mint jól kezelt drámának s függelékeinek ? Alig hiszem, kivált mintán nálunk mindehhez még legdrágább ereklyénk, nemzeti nyelvünk mivelődése s csinosítása is járul. Tekintve nemzetünk ízlését, népünk életét s költőiségét, a gyakran felmerülő rendkívüli talentumokat, talán épen annyit érhetnénk el e téren, mint más nemzetek. Vagy van e valaki közöttünk, ki örömmel nem nézi népszínműveinket? — Nem lehetünk eléggé hálásak azok iránt, kik a magyar népszínművet teremtették, — nincs nemzet széles e világon, melynek oly tisztán erkölcsi alapra fektetett, oly valóban népies költészetből eredő, oly megható s mégis tanulságosan mulattató népszínműve volna. Örömmel tapasztalta minden igaz hazafi vígjátékunk a közelebb lefolyt időbeni tetemes gyarapodását, s azon majdnem általános érdeket, mely irodalmunk e lendülete iránt nyilvánul, s azon kedvet s buzgalmat, melyet színészeink e jobb vígjátékok adatásakor tanúsítanak. A classicus színművek adatása, a dolog lényegénél fogva, sokkal bajosabb; e tekintetben fő czél, meggyőződésem szerint, mennél kevesebbet de azt lehetőleg legjobban adni; a classicus színmű csak akkor hat, ha tökéletesen van adva, ha nemcsak a fő, de az utolsó legcsekélyebb szerep is úgy van személyesítve, hogy soha semmi kellemetlen, illuziót rontó vagy mosolyt előidéző ügyetlenség ne zavarja a hallgatóság feszülő figyelmét, felcsigázott lelkesedését vagy részvétét. A tökéletes alatt, tekintve viszonyainkat, csak azt érthetem, hogy soha darab, mig az gyökeresen betanulva nincs, színre ne hozassék, amiből önkényt következik, hogy mindenki szerepét jól tudja s hogy ily alkalommal ne resteljék fe s kitünőbb színészeink s színésznőink is csekélyebb szerepeket vállalni, ha a darab érdeke azonban természetesen csak másodrendű fontossággal bír az, mi történik olasz tartományaival azután; a fődolog reá nézve az, hogy ezen azután a jelen birtokviszonyoktól különböző alapon ne épüljön. Ha pedig minden úgy maradna, amint van, a congressus eo ipso felesleges ! A viszály tehát nagyon lényeges pont körül forog s miután a nem-engedés mindkét felől ledönthetlen határozatnak látszik, aligha marad egyéb hátra, mint a megoldhatlan csomót — ketté vágni. Mellékes baj aztán még az is, hogy ami az olaszok érdekében történnék, már most Napóleon császár által történnék s ennek befolyása az olasz félszigeten tetemesen növekednék, a mi távolabb jövőre nézve szintén nem egészen közönyös dolog. Szóval, a bonyodalom kezdetét látjuk, de végét nem ! Mi bírhatta a franczia császárt épen most a kezdet kezdésére, erre nézve e napokban egy igen higgadt gondolkozónak véleményét szándékozunk megismertetni. Ami a véget illeti, ez a gondviselés könyvébe van beírva, melyben a halandónak nem szabad ide sova lapozgatnia, hanem melyben csak sorról sorra lapról lapra lehet haladnia. Rothschild azt mondá ugyan, miszerint nemcsak „a császárság a béke,“ hanem „a béke a császárság“ is, azonban bármily kisszerű is a mi napjaink története, de annyira meg sem sülyedt, hogy a tőzsérek imák ! Egy agarász igénytelen nézete a nemzeti színházról. 1. Sok bába hozött elvesz a gyermek. Sok szakács elsózza a levest. E mondatok igazságát alig lehet tagadni, s nem is ok nélkül hallottunk emlegetni ehhez hasonlókat a lefolyt év alatt, színházunk ügyeit illetőleg. Bába ugyan nem voltam soha, — de szakács koromban elsózván egyszer a levest, azontúl vigyázva bántam e drága s az én akkori konyhámon egyetlen fűszerünkkel; okulva e tapasztaláson, lehetőleg röviden szándékom előadni e mindnyájunkat érdeklő szent ügy körüli véleményemet, — ha nem értem is az ügykezelést, de bizonyosan oly forrón mint bárki óhajtam nemzeti színházunk gyarapodását s biztosítását. E néhány szó mentse ki netalán elkövetendő vagy mondandó hibáimat. A jelen világ találmányokban gazdag ügyessége ugyan sokra vitte, — de egyre nézve megsemmisül tudákossága s hatalma; az idő gyors röptét akadályozni nem birja. A miről ma szólunk, amit ma teendőink közé sorozunk, azt ha lehetőleg gyorsan életbe nem léptetjük, aligha el nem késünk; mert az idő feltartózhatlanul halad s minden egyes hete, hónapja vagy éve helyrehozhatlanul sírba ragadja terveinket, reményeinket. Húsvét közeleg, mindenki a színház ügyeiről beszél s annak jövő állásával foglalkodik, —s magam is tartván az elkéséstől fogtam tollat. Nem kedvelem, midőn valaki nagy fába vágja a fejszét, azaz olyanokat tervezget s ajánl, melyek bár szépen hangzanak s fényes sikert ígérnek is, mint jelenben kivihetlenek, inkább csak szép reményeket gerjesztenek, ahelyett hogy a meglevő bajon segítenének. Ez oknál fogva tehát csak oly javításokról szólok, melyeket véleményem szerint bármikor ki lehet vinni, mert sem anyagi áldozatot nem igényelnek, sem olynemű változást nem idéznek elő, mely gátlólag hatna az intézetre nézve. — Kakas Márton barátunk újabb levelében írja: „Mi a magas bizottmány tagjait mind egyenként és együtt véve igen derék nagy miveltségű, éles eszű , jó akaratú, tiszta lelkű, hazafias érzelmű, részrehajlatlan, nagy buzgalmú férfiaknak tartjuk, de utoljára is a színház (különösen a nemzeti színház) olyan valami excentricita tárgy, amihez saját tapasztalás kell.“ A magas bizottmány azon tagjainak, kik a szerződések megkötésével vannak megbízva, az Ellingerné a szerződtetésénél tanúsított óvatossága fényesen mutatja azt, hogy a magas bizottmány e nagytiszteletű tagjai e kellő tapasztalással is bírnak. E t. tagok tapasztalák ugyanis azt, hogy Etlingerné a. eddig igen ritkán (mint p. o. januárban 1 ezer, decemberben 3 szer, novemberben 3-szor) lépett fel, hogy több előadás gyakori gyöngélkedése miatt maradt el, hogy a két hét előtt kitűzött „Hunyady László“ miatta még most sem adathatik, a 1. énekesnőt akként szerződtetvén, hogy havonként 10, mondd tízszer tartozik fellépni, minden fel nem lépés csak súlyos betegség által volna menthető. A gyöngélkedés nem súlyos betegség, a rekedtség nem súlyos betegség, egy kic migrain nem súlyos betegség, s mind e baj esetében a t. énekesnőnél akarata ellenére előkerülhet s fellépését akarata ellenére gátolhatja. A tapasztalás sokat tudna mondani az orvosi bizonyítványokról s a tapasztalás azon meg meggyőződésre is vezethető a t. szerződő comité-tagokat, hogy Ellingernél. a tragikus szerepekben nem léphet fel megromlása nélkül oly gyakran, hogy szerződésének elégtétessék; és miután azt, hogy pl. Szilágyi Erzsébet szerepét úgy mint az Írva van többször a t. énekesnő nem énekelheti, jó lélekkel Erkel úr is bizonyítja, miután illetékes tekintélyek kétkednek a t. énekesnő azon képessége felett, hogy a tragikus szerepekben sikerrel felléphessen, a t. comité-tagok tapasztalatai ily erősségek által is támogattatván, igazoltatván, miután a legnagyobb erőkísérlésre a m. 10 szeri fellépésre szerződtetett, kiköttetett, mint említők, a súlyos betegség kivételével úgy kívánja. Egy valóban jól betanult classicus szinmű, ha talán nem képes is első adatáskor hatást előidézni, bizonyosan sükert fog aratni másod vagy harmad színre hozatala után; mert lehetetlen, hogy műveit közönség a valóban szépet s fenségest, jól s összevágólag előadatva, fel ne fogja s meg ne kedvelje. Más részről alig merném ezt állítani egy jó, de kissé nehezebb felfogású színműről, mely felületesen, szorgalom , figyelem nélkül adatik elő. Megemlítendőnek tartom e helyen azon különös körülményt, mely szerint, míg mindenütt e világon mennél többször hatik színre egy darab, annál öszszevágóbban s kerekdedebben adatik az, addig nálunk kevés kivétellel az ellenkezőt vagyunk kénytelenek tapasztalni; vagy talán színészeinkre is ráragadt már azon mánia, melynél fogva sokan a színház jó vagy rész kezelését az után ítélik meg, hány újdonság hozatott színre, s nem az után: javulnak-e színészeink vagy nem ? a legközelebbi időben színre került néhány újdonság jobb-e, mint halmaza a betanult s félretett színműveknek ? a színészek közül ki mennyit s hogyan játszik ? Csekély véleményem szerint azon teendőink, melyek által némileg megközelíthetnék a kitűzött czélt, e következendőkben pontosulnának össze. Mindenekelőtt két fő baj volna elhárítandó, ha színművészetünket azon tökélyre óhajtjuk vinni, mely tökély egyedül illő egy nemzeti intézethez. E két baj a szabadságidő egymást érő flagelluma s a jutalomjátékok. Mindkét baj gyökeresen kiirtandó ; a jutalomjátékok, ha jól tudom, miről épen nem kezeskedem,a legnagyobb részben biztosítják, miért is azok mellőzése s készpénzbeni fizetése csekély áldozatot igényelne. A szabadságidő korlátozása s rendezése azt hiszem, valamivel több áldozatba kerülne ugyan, de tekintve azt, hogy csak e két baj kiegyenlítése által nyer az igazgatóság teljes önállóságot s ez által a játékrendre nézve érdekei parancsolta szabadságot, bizton állíthatjuk, miszerint mindkét áldozat, — ha ugyan szükséges volna ez áldozat, miről járatlanságomnál fogva nem nyilatkozhatom, — bőven helyre pótoltatnék az igazgatóság fölőbb említett előnyösebb állása által. Azt átlátom, hogy szükséges a viszonyainkhoz kép Folytatjuk.) KÜLÖNFÉLÉK: minden más esetben érvényre jutandó sanctio. A gyakorlat majd fényesebben felderítendi ez intézkedés jelességét. A lapok természetesen pontosan feljegyzendők, hogy Ellingerné a megfelelt-e elvállalt kötelességének, és annak idejében majd érdem szerint méltánylandják azon tapasztalásból merített bölcseséget és azon jóakaratot, melyet a szerződtető urak tanúsítanak a szerződések megkötésénél. — Halljuk, hogy az operának tagjai minden nem jogosított transpositiója ellen az egyes szerepnek tiltakozni fognak, mert az ily transpositio a többi szerep átíratását is maga után vonván, a többi szerepvivő és karok a birtokukban nem levő hangon lénytlenittetnének énekelni. Nem jogos transpositio az, ha a mezzo sopran vagy magas soprán szerep az alt torka szerint öntetik át. A pesti jótékony nőegylet f. é. január 30 tól február 26 ig terjedő 4 hétre a jelenleg létszámban álló 407 szegény számára (kik közül 83 új és 324 már előbb is részeltetett) 1615 frt 72 krt utalványozott, és pedig hetenkinti részesülésben álló szegényeknek 385 ft 5 kr havonkint és l/4 évenkint részesítetteknek 939 ft 25 krt; egyszer mindenkorra segélyzett 50 szegénynek 291 ft 42 krt a. Ez alkalommal a választmányi nők szegények állapotát tárgyazó 71 vizgálatról tettek jelentést. — Az egylet kötő intézetében jelenleg 18 egyéb munkára nem képes szegény talál foglalkozást és keresetet. A budapesti orvosegylet január hó 29 . tartott r. gyűlése alkalmával prof. dr. Stockinger némi újabb sebészi műtő eszközöket bemutatván, azok használási módját magyarázta. — Dr Hirschler am. évben tett utazásáról, nevezetesen a szegény szembetegek számára Londonban felállított magán kórházakról értekezett. — A Mészáros Imre által kiadott „Népnevelési közlemények a kath. egyház szellemében“ czimű folyóirat VII dik füzete megjelent. — Örömmel jelentjük, hogy az első magyar általános biztosító társulatnál már több tömeges biztosítás is történt, s örömünk annál nagyobb, mert hazánkban ép a magyar községek kezdék meg a tömeges biztosítást. Legközelebb Irsa és Alberti jelenté be magát ily biztosításra. A magyar községek az ily gondossággal érettségüknek örvendetes jelét adják. A hazai társulatnál azonban több morvaországi község is biztositá magát tömegesen. A temesvári stearingyár kárpótlási öszvegét a helyszínre rögtön leküldött főhivatalnoka a magyar biztosító társaságnak eddig alkalmasint kifizette. Azon részvétnél fogva, mely a hazai biztosító intézet iránt országszerte létezik, könnyen aggodalmat szerzett e bár tetemessége. Azonban az igazgatóság óvatossága és a kezdet nehézségei közt is fényesen bebizonyított eszélyessége ezúttal is bebizonyult. A kártérítés terheit ugyanis az igazgatóság a hazai társulattal viszonbiztosítási viszonyban álló társulatok közt oszta fel nagyobb részben, minél fogva a kárpótlási öszvegnek csak egy része maradt a társulat terheül. Említve volt valamennyi has a lapban, hogy Makó városa a haszonkertészet előmozdítása végett egy példánykertet szándékozik alakítani, s e tekintetből kertészeti tanulmányait Entz Ferencinél végzett földjét, Dedinszki Istvánt választotta meg kertészül. Ez, mielőtt állomását elfoglalta volna, kimerítő tervet nyújtott be, mikép véli a vállalatot legsikeresebben eszközölhetni. Azonban eddig nem csekély akadálylyal kellett küzdeni. A város már előbb is alakított ugyan egy közkertet, melyet néhány év óta egy ügyesebb földmivelő atyánkfia kezelt, termesztvén benne répát, borsót, babot stb. A képzett kertész megérkezése után azonban meggyőzte a városi elöljáróságot, hogy a kertül kijelölt tér talaja a kívánt célra alkalmatlan. A kert helyisége mind e mai napig nincs ugyan kijelölve, de reméljük, hogy mire a tavasz pacsirtája megszólal, a közkert nemcsak ki jobb jelölve, de mivelése is munkába véve. De a makói takarékpénztár tervezése körüli tanácskozások is folynak, s hisszük, miszerint a közkert és takarékpénztár körüli tervezéssel nem járjuk meg, mint két év előtt a kikürtölt reáliskolával, melylyel oly nagy zajt ütöttek, s mely születése előtt talán örökre elaludt. Különben pedig egy jó reáliskola nagyon beillenék Makóra. pest hasznos is, különösen jobb színészeinknek a vidéki színpadokon való föllépése , de miért kellessék annak úgy rendezve lennie, hogy gyakran épen akkor vannak távol, mikor itthon legnagyobb szükség van reájuk, — ezt helyeselni nem lehet. Fő szükségünk közé sorozom, ha rögtön nem is, de a közeljövőben, egy színművész — dramaturg — megszerzését s a súgó jelenlegi helyzetéből való elmozdíttatását. E két pium desiderium nélkül nem képzelhetek magamnak valódi színművészetet ; meglehet, hogy véleményem túlzott, mindamellett engedje reménylenem egy részről hazafiaink bőkezűsége, más részről pedig színészeink komoly szorgalma, hogy mindkét óhajtásom a lehető leg legrövidebb idő alatt teljesedést érjen. Színészeink díjazására nézve ne legyünk fukarok, minden túlzott s a jelenlegi viszonyokkal össze nem egyeztethető kívánság azonban utasittassék viszsza; oly tagokat tartsunk s szerezzünk meg, kik czélszerűen használhatók, s ezeket fizessük jól egy részről, de használjuk is fel, mennyire az intézet érdeke csak megkívánja. Ezeket elérve s vas következetességgel kezelvén színházunk belügyeit, hiszem, hogy rövid idő alatt nagy haladást tehetnénk, mert egy részről az igazgató a fölőbb említettek által függetlenül rendelkezhetnék s talán könnyebben haladhatna az általa kitűzött czél felé, — más részről színészeink támaszt s biztosabb alapot nyervén, komolyabban fogván fel állásukat s többet tanulván, --a most gyakran aggályos szerep-elmondás helyébe valódi pezsgő élet s öntudatos szereplés lépne. Magyar könyvészet. 26. Sárospataki füzetek. Protestáns és tudományos folyóirat, egyház és nevelés, tudomány és irodalom körében. Kiadják Hegedűs László, alsó zempléni esperes , Szeremlei Gábor hittanár. Szerkeszti Erdélyi János bölcs. és név. tanára, a m. t. társ. r. tagja. Második folyam. Sárospatakon, a ref. iskola betűivel 1858. VII-ik füzet 8-rét 617—716 lap. Egész évfolyam előf. ára 6 frt.