Pesti Napló, 1860. május (11. évfolyam, 3067-3091. szám)

1860-05-04 / 3070. szám

senki sem tiltakozott a középolaszhoni annexio ellen, és így a nagyhatalmak, habár nem egyenesen, de legalább „tacendo“, helye­selték Szardinia nagyobbítását. Már most forduljunk dél felé! A minap azt mondtuk, hogy a szic­iliai lá­zadás elnyomatásáról még nincs szó, bár­mit mondjon és írasson is a bécsi nápolyi követ­ség. Szerencsére Bécsben a nápolyin kívül még más követségek is vannak, melyek szintén némi tudomásával bírnak a történőknek. Ezek folyvást azt állították, hogy Petrulla herczeg palotájában inkább azt hallani, a­mit a nápo­lyi kormány kíván, mint azt, a­mi a valódi helyzetnek megfelel. A­ legújabb nápolyi sürgöny egyszerre va­kító világosságot áraszt a szic­iliai sziget hely­zetére. E sürgönyt, térképpel kezünkben, kell olvasni. Először az mondatik, hogy a Messinából kiindult nápolyi katonaság Galati mellett a felkelőkkel megütközött, a várost földúlta és aztán­ visszavonult. A város földúlása nápolyi katonaság részéről semmit sem jelent. Hiszen tudjuk, hogy ezen vitézek Palermónak toledói utczáját órákon át söpörgették kartá­csaikkal, ámbár az egész utczában egyetlen halandó lény sem volt látható. Hogy a kato­naság előre nem nyomult, hanem v­i­s­s­z­a­­vonult, nyilvános jele annak, hogy legfölebb Galati város falait verte meg, de nem a felke­­lőket. Tovább! „A fölkelők új megtámadást ter­veznek Palermo ellen.“ E főváros Szic­ília éj­szaki partvonalának közepe táján fekszik, és a fentebbi közlemény szerint tehát, ott is tete­mes számú felkelőnek kell jelen lennie, ha megtámadásra gondolhatnak. Végre Messinából szintén egy hadicsapat in­dult ki „Trapanit alávetendő.“ Trapani a sziget éjszaknyugati csúcsán fekszik, miként Messina az éjszakkeletin. Tehát az éjszaknyu­gati rész is a lázadók kezében van, és így a szigetnek egész éjszaki partvonala Messinától Palermón át Trapanáig. Hogy a lázadás a szi­get belsejében nincs elnyomva, azt még Ná­polyban sem tagadták soha; most még az egész éjszaki partvonalt is Palermo és Messina váro­sok kivételével — a fölkelők lepik el, és ha Garibaldi csakugyan oda érkezik, a fölkelés új lendületet fog venni. A dolognak tehát még távolról sincs vége! A­mi Garibaldit illeti, mi nem osztozunk azon véleményben, mintha ő a piemonti kor­mány akarat­a ellenére indult volna útnak. Talán megfordítva, azon ellenséges állás, me­lyet ő a szárd kormány irányában venni lát­szott, csak arra czélzott, hogy a híres guerilla­­tábornoknak szabad keze legyen és hogy pró­bált kardjával a szic­iliai lázadást gyámolít­­hassa, a­nélkül, hogy ezáltal a piemonti kor­mány compromittáltatnék. Az éjszakolaszhoni olasz kérdés tehát be van fejezve; a középolaszhoni, a hatalmak hallga­tag beleegyezésénél fogva legalább további összeütközésre nem fog alkalmat adni; déli Olaszországban azonban véresen kezdődik a dráma harmadik fölvonása, mely talán nem igen hosszú, de azért a többinél nem kevésbbé érdekes leend. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi ápril 27-ről kelt leg­felsőbb határozatával Per­esi János helység-birót Dádon Esztergommegyében, igen érdemteljes módon tanúsított körültekintése­, s a köznyugalom fönntar­tásával közreműködésének elismeréséül, koronás ezüst érdemkereszttel legkegyelmesebben földissitni méltóz­­tatott. Az igazságügy-miniszter Bellaágh István államügyészi helyettest a pesti országos törvényszéknél, főállam­ügyészi helyettessé a pesti országos főtörvényszéknél, tanács­titkári ranggal kinevezte. A cs. k. magyarországi főkormány Szuper Lászlót a pozsonyi pénzügyi ügyészség tisztjét, az ottani segédhivata­lok főnökévé kinevezte. A kassai cs. k. helytartósági kerületben a vegyes szolga­­biróhivatalok személyzeti ügyeire nézve fönnálló orsz. bizott­mány N­y­i­l­a­s­y Károly cs. k. szolgabirói írnokot II. osz­tály szolgabirói tollnokká ideiglenesen kinevezte. Magyar tudományos Akadémia. (A nyelv- és széptudományi osztály ülése máj. 2-dikán.) Tárkányi Béla, mint a XX-dik nagygyűlés által a nyelv- és széptudományi osztályba választott leve­lező tag, a vallási költészetről, különö­sen a népénekekről szóló értekezéssel foglalá el székét. Oly tárgy, melyhez hozzászólani hazánk ezen jeles vallási költője s egyházi énekeink szorgal­mas búvára és gyűjtője kiválóképen hivatva van. S annál örömestebb is üdvözöljük ez értekezést, mert a szépészeti szakba vágó értekezések Akadémiánkban tán a legritkábban fordulnak elő. Az értekező nem általánosan szólt a vallási költé­szetről, de különösen a magyar vallásos költészetről, a magyar vallásos népénekekről —­s ez az értekezés fő érdeme. A vallás egyik leglényegesb tüneménye lé­vén a nép életének, annak ismerete pedig minden nem­zeti költészetnek is igen előkelő tényezője lévén, érte­kező azt mutogatta, mint kapcsolódnak, fűződnek ösz­­sze a magyar nép vallásos énekeiben a vallásos ér­zelmek a nemzeti érzelmekkel, mint erősítik s támo­gatják egymást ez érzelmek kölcsönösen és mennyire elválhatlanok egymástól. Szóval: értekező megmu­tatta vallásos nép-énekeinkben a nemzetiséget; meg­mutatta , hogyan beleforradt ez énekekbe a nemzeti elem; megmutatta, hogy a magyarnak egészen saját, eredeti vallásos népköltészete van. Szeretnők az egész értekezést kiírni, hogy azt, még mielőtt az „Akadémiai Értesít­ő“ben megjelen­nék , ismertessük meg olvasóinkkal, de a hely szűke arra kényszerít, hogy csak egy-két részletet emeljünk ki belőle. A tisztelt tag, mintegy bevezetésül, számos példá­ban egyes költői szépségeit tünteti föl azon énekek­nek, melyek — mint egyszerűségek, természetes esz­­memenetek, keresetlen kitételeik, ártatlan gyermeteg­­ségök, mélabús dallamuk s igazi magyar hangmenetök bizonyítja — magából közvetlenül a népből eredtek, s a mellett, hogy vallásos énekek, egyszersmind népda­lok ; de oly né­pdalok, melyekben az Isten iránt égő szeretet, a jutalomra nem számitó, szenvedéstől nem rettegő önzetlenség, a föláldozás, Istenben való meg­nyugvás, a halottak iránti kegyelet, általában a tiszta s mély vallásosság a legerőteljesebben van kifejezve — bizonyságul, hogy a vallásos türelmesség, mely a magyart mindenkor kitüntette, koránsem ellenkezik, sőt a legszebben összefér a vallásos buzgósággal. Jellemzők azon idill­es énekek is, melyekben a nép kedélye, gondolkozásmódja egész őszinte ártatlan­ságban tükröződik ; ilyenek különösen azon karácso­­ni énekek, melyekben a pásztorok egymást a kis Jé­zus üdvözlésére, egészen a magok egyszerű módja szerint serkentik. Képzeletök a Jézuskát néha épen oly ruhába öltözteti, mint a­minőt nálunk a falusi gyermekek viselnek: Vedd fel, juhász, az bundát, Takargasd be Jézuskád, . Mert nincs neki bocskorkája, Sem sarkantyus csizmácskája, Fázik az ő lábacskája. Ez anachronismus, de gyönyörű anachronismus, mint a németalföldi festészeknél, kik mindenben az élet és természet hasonlatát vitatva, minden gondolatot nem­­zetiesíteni igyekeztek a külső által. Rembrandt „Ecce homo“ján például a katonák egészen a középkori le­venték vasas fegyverzetében ábrázolóik. E kedélyes énekekben az ünnep tárgya, egy vagy más, hitbeli vagy erkölcsi igazság meglepő szabatos­sággal és szépséggel van kifejezve; mint például mi­dőn a pásztorok azon éjfélt, melyben Jézus született, igy jellemzik: Ezt fényes délnek, És nem éjfélnek Mondhatjuk; Mert Isten fia Igazság napja, Tudhatjuk. Hát e szavak, melyeket a szűzanyával altatódalké­pen zengedeztet a jámbor nép költészete: Midőn a szűz magzatát, Jászolban sirő fiát El akarja altatni, így énekel ő neki: Oh napfény! Oh élet! Oh édes Jézus! Épen ez eszmét fejezik ki Correggio és Guido Reni festvényei, melyek Krisztus születését ábrázolják; a fény nem a természeti világból árad el a jelenetre, hanem a jászolban fekvő kisdedtől sugárzik szét, leg­nagyobb mértékben a hozzáhajló szűz­anyára s úgy a többi környezetre. A szűzanyát viszonyuk a fiával általában nagyon szereti a népköltészet kegyeletteljesen föltüntetni, mi­nek egyik okát az értekező a romlatlan magyar jel­lemnek ama nemes vonásában is találja, mely a szülő és gyermek közti viszonyt oly kedélyessé s tisztele­­tessé teszi; e gyöngéd gyermeki kegyeletben találja tiszta kútfejét ama szeretettelje­s, édes ömlengéseknek, melyek népünk buzgalmát a megváltó szűz anyja, a nőnem magasztos eszménye, iránt kifejezik, s a szűzanya tisztelete méltán tekinthető a vallás köl­tészetének. Szebbnél szebbek, gyöngédebbnél gyön­­gédebbek a czimek, melyekkel őt a gyermeki kegye­let és lángoló szeretet illet­i. Benne látja a nép a szép­ség eszményét is, szives­­en és gyakorta nevezvén öt szép szűz Máriának, szép, virágszűznek stb. De mint feljebb említettük, vallásos népénekeink­nek egészen saját, nem­zeti jellemek, eredeti magya­rosságuk lévén, e mag­yarosság különösen a szűz anya irányában mindig a legnagyobb határozottsággal nyi­latkozik, így például egyik, énekünkben a megszólí­tásban kifejezett magasztaló két eszme után : Egek ékessé­ge, Földnek dics­sősége! nyomban a nemzetiség eszméje következik: Magyarok asi­szonya 8 királynéja­.­ Alább, ugyanez ének így foly: Mert belénk ontatott, Szivünkbe oktatott Eleink vérével szereteted ; Azért fenn is marad, Soha ki ne­m szakad Igaz magy­ar szívből tiszteleted. Egy másik ének is/ lelkesítő felhívással kezdődik a magyarhoz: Magya­r ! szűz anyádnak ! Ki kincse hazádnak, Ének éld dicséretét, Örökös asszonyod, Pártfogód s gyámolod, stb. A régi zsidó, midőn Istenéhez könyörgött, meghall­­gattatása iránti bizalmát azon szövetségre építette, melyet az ur a választott nép őseivel kötött; a ma­gyar nép pedig szintén azért folyamodik oly nagy bi­­zodalommal nemzete nagy asszonyához, mert első ki­rálya , sz. István a szent koronával Magyarországot az ő pártfogásába ajánlván, ebben könyörgésének meghallgattatatására nézve mintegy erős alapot, ke­zességet és biztositékot nyert. Tudod — igy szól egyik énekben e bizodalom — Tudod, hogy szent István örökségben hagyott, Szent László király is minket reád bízott. Egy másikban: Nálad menedket keres magyar néped, Mert tebenned bízván, Rád hagyott szent István, Oh szűz Mária! Egyik bucsujárási népéneknek pedig épen refrainje is ez : Esedezzél mi érettünk, oh Mária ! Mert szent István országunkat reád bízta, Azt akarta és kívánta, légy oltalma. S hasonló vonatkozások számtalanok. Népünk oly annyira sajátjának tartja a boldogságos szüzet, hogy sok helyen, még oltárain is az ő fejére Magyarország koronáját festeti. Fischer egri érsek is igy festette az egri lyceumi kápolna oltárképén. Más helyeken a menyasszonyok arakoszorújukat adják a magyarok nagyasszonyának földiszitésére. Néha magyaros váll­ba öltöztetik. A pozsonyi templom főoltárán sz. Már­ton szobra is magyar kucsmával és mentével van föl­ruházva. „A magyar népénekeket“ — úgymond értekező — „annál nagyobb figyelemre méltóknak tartom, mert egyik bizonyságát látom bennök Erdélyi János azon állításának, hogy nemzetiségünk valaha mélyen egybe volt forrva a vallással, ez abban s az ebben látta fő­­dicsőségét. Én hozzáteszem, hogy nem csak volt, ha­nem egybe van forrva maiglan is, mert csak is a val­lás emeli föl és magasztosítja, szentesíti meg és egye­­temesíti a hon eszméjét a nép előtt, mely — mint mindnyájan tudjuk — csak születése vagy lahelye táját nevezi hazájának. A hon-eszmét látom megszen­telve és népszerűsítve azon vallási emlékekben, me­lyeket dicső honfitettek, nevezetes győzedelmek he­lyein keresztek, kálváriák, kápolnák stb. alakjában emeltetett a vallásos hazafiúi kegyelet, a­miről csak úgy bizonyságot tesz a sz. István által fogadalomból alapított pannonhegyi monostor, mint Hunyadi János kenyérmezei kápolnája, vagy az egri kálvária, me­lyet Dobó István szép győzedelme színhelyén a láng­­szellemű Pyrker érsek emeltetett.“ Tárkányi után Czuczor Gergely rendes tag ülvén a szószékre, fejtegeté a képzőfogalmát és kü­­­lömbözését a ragtól. Erről már csak röviden szólhatunk. A képzőnek, mely a gyökhöz járul, szóal­­kotási műkőre van; a ragnak, mely a már kész szó­hoz járul, csak szókötési műkőre. A rágós szó rendsze­rint már nem vesz föl több ragot vagy képzőt; itt azonban számos a kivétel. A képzők magokban nem ragozhatók. A képzők lehetnek elő-, közép- és utóté­­tesek; a ragok csak utótétesek. A szóképzés kétféle­­képen történik: belváltozás és hozzátét által, a hozzá­­tét lévén ismét vagy elő , vagy közép-, vagy — a mi leggyakoribb — utótét. Értekező fölemlíté­s példákkal világosítá föl azon, Hunfalvy Páltól és Ballagitól is vitatott állítást, hogy a belhajlítás szintúgy meg­van az altáji nyelvekben, mint az úgynevezett agglutina­­tio az árja nyelvekben, különösen a németben is; mutogató egyszersmind, hogy öszhangzós képzőink gyakran rokonabbak az árja, mint az altáji nyelvek képzőivel. Ezután következik a gr. Károlyi Zichy Paulina féle díj odaítélése, miről már lapunk csütörtöki számában tettünk jelentést. Végül a titkár a könyvtár számára beérkezett uj ajándékokat mutatá be.­­ is. A tiszáninneni h. h. egyházkerület f. hó 1-jén tarta meg gyűlését Miskolczon, az uj templomban. Reggeli ima végeztével h. superintendens Szakál ur egyház­­kerületi gondnok és superintendent?. választását, jelzté ki a gyűlés főtárgyaiul, minek folytán az egyházak vonatkozó szavazatai az egyházmegyék á­tat bea­dattak. Az ekkor közbenjött cs. kir. biztos azon felszóla­lása, miszerint a gyűlést a m. minisztériumtól vett uta­sítás folytá­n a megyei főnökség nevében megtiltja, azt törvénytelennek nyilvánítja, és ha mégis megtar­tatnék az elnökséget felelőssé teszi , eredménytelen maradt, és a jelen volt egyházmegyei képviselők ki­jelenték, hogy a felelősség az elnököket nem terhel­heti, mert e tettet mindnyájan magukévá teszik, és azért magát kiki, különbség nélkül felelősnek nyil­vánítja. A cs. kir. biztos eltávozta után a szavazatok fel­bontattak, és egyházkerületi főgondnokul 858 egyház közöl 338 szavazattal b. V­a­y Miklós úr ő nagy­méltósága, superintendensül 308 szavazattal főtiszt Zsarnay Lajos ur, eddigi superintendentialis fő­jegyző, és a pataki főiskola algondnokául Ragályi Károly úr 236 szavazattal választattak meg. A szavazás ezen eredménye általános lelkesedést szült. A megválasztottak hivatalos esküjöket letévén, a tiszántúli egyházkerület gyűlésének jegyzőkönyve olvastatott fel, melynek intézkedései általános helyes­léssel találkoztak. A gyűlés folytatása másnapra halasztatott; délután diszebéd volt, melyben 300 vendégnél több vett részt.­­ A „Szent Isván-társulat“ f. hó 3-án dél­előtt megtartott választmányi ülésén előfordult lénye­ges­ tárgyak valának a következők: a múlt választ­mányi gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után ol­vastatott ft.­s tudós Somogyi Károly úr levele, melyben az eddig a társulatnál viselt igazgatói tiszt­jéről lemond, köszönetét jelentvén ki az egész társu­latnak, különösen pedig az igazgató-választmánynak a részekről tapasztalt kegyesség- és bizodalomért, me­lyet azon időtől fogva, hogy igazgatónak megválasz­tatott, irányában több évek lefolyta alatt különféle alkalmakkal tanusitani méltóztattak.“ Az ég áldása — mond továbbá a lelépett igazgató úr — ne távoz­zék a társulattól, s engedje azt mindig ama szent czélra működni, melynek elérése végett alapítva jön. Részemről mindenkor örömmel fogok tehetségem sze­rint a t. társulat javára minden olyast megtenni, mit erőm és meggyőződésem mint czélirányost teljesít­hetni megenged.“ A választmány e lemondást, saj­nálva bár, tudomásul vévén, a lelépett igazgató úr érdemeit újólag a jegyzőkönyvben tolmácsoltatni el­határozta. Alelnök úr ezután a múlt gyűlésből nyert megbízás folytán előterjeszté azon intézkedéseket, melyeket a bérbevett egri érseki nyomda körül tett, s melyek a választmánynak osztatlan helybenhagyá­sával találkoztak; a végleges rendelkezés a jövő közgyűlésre utasittatván. Olvastatott Vezerle János társulati számvevő ur m mga irata, mely szerint „Hindy Iván urnak 1855 — 1858 diki ügynöki számadásait megvizsgálván s helyeseknek találván, azokat a levéltárba leendő eltétel végett oly hozzáadással adja vissza, hogy azok iránt ügynök urnak a föloldozó levél kiadandó leend.“ A tagok szaporodása következtében az „Egyetemes Encyclopaedia“ és a »Szentek élete“ I. kötete, s a különben Cantu Caesar világtörténelmének már szin­tén elfogyott I. és II. könyvei második kiadása és az „Egyetemes Encyclopaedia“ 2-ik és a további kötetei­nél a nyomtatandó példányok száma 10,000-re emel­tetni határoztatott. A múlt évi dec. 7-i választm. gyűlés óta 28 alapitó, 1252 rendes, össz­­en 1280 uj tag lépett a társulatba. Az ügynöki számadások előterjesztése és némi ap­róbb tárgyak elintézése után a gyűlés eloszlott. KÜLÖNFÉLÉK. — A magyar tudományos Akadémia házára szerkesz­tőségünknél adakoztak A mezőkeresztesi ref. egyház Borsodmegyében 37 frt 60 frt. Az érmihályfalvai közbirtokosság f. évi február hóban tett ajánlata folytán beküldött 210 frtot. A magyaróvári felsőbb gazdasági intézet magyar hall­gatósága kebelében alakult Kazinczy-egylet tag­jai 50 frtot. Nagy P. nevelő és papjelölt küldeménye N.­Almásról 20 frt; ehez járultak : Simai Miklós 3 frt, Ábrahám János 3 frt, Herczeg Sándor­­zsé assz. 2 frt, Nagy Dénes 2 ft, Lőrinczy Sándor 2 frt, Nagy Dénesné assz. 1 frt, G. Csáky Miklós 1 frt, G. Csáky Ilén 1 frt, agy Pista 2 frt, Fábri József 1 frt, Greff Teréz 1 frt, Fazekas Márton 1 frt. A mai kimutatás összege 317 frt 60 njkr. — Horvátországi szűkölködő rokonunk felsegélésére következő adakozások létettek szerkesztőségünknél : Reményi Ede f. évi ápril 30-án Aradon e czélra ren­dezett hangversenyének illető részét, kerek számmal 150 forintot. Csermelyi Sándor P. Sz. Mihályról (Vas megye) a Szé­chenyi gyászünnep alkalmával a helybeli lelkésznél ösz­­szetett 20 frtot, melyhez járultak egy-egy forintjával. Asztaller Antal, Vajda Sándor, Tollasy Károly, Ausser­­neck, Schaffer György, Kiss Sándor, Szánthó Péter, Csiga­­házy Pál, Herbst József, de Rivó Károly, Hed­linger Imre, Ruzitska Ferencz, Murittz Antal, Bodó Antal, Stirling Ru­dolf, Koch Izidor, Asztaller Károly, Förster Elek, Schuschitz Jakab és Csermelyi Sándor. Ezen adományokat illető helyre fogjuk szolgáltatni. — Am. nemz­ti Muzeum dísztermeinek felszerelésére R­ó­s­a Ferdinándné Aradról 28 frtot, és Kenessey Kál­mánná Nyékről 40 frtot és 3 db cs. aranyot küldtek be hozzánk, mely összegeket, az adakozási névjegyzékek­kel együtt, ez utóbbiakat hivatalos közlés végett, illető helyen átadtuk. — A budai takarékpénztár következő levelet intézett gr. Széchenyi Istvánnéhoz: „Mélyen tisztelt nagyméltóságu grófnő! Nagyméltóságodat s mélyen tisz­telt családját a sorsnak oly csapása érte, melynek súlya alatt az egész nemzet meghajlik. Hazánk egéről letűnt a vezércsillag, melynek ragyogását bámulta­ra irigyelte a világ öt része. Széchenyi István, a legnagyobb magyar, jobb életre költözött.... veszteségünk megmérhetlen! A tudományok, művészet, gazdászat, ipar, kereskedelem, közlekedés, a honi társulatok nemtetüket gyászolják! — s mi, a legelső magyart, a legjobb honfit, s­ a legneme­sebb embert siratják ő benne, kinek áldott emléke fenn­marad míg magyar fog élni. Fogadja, kérjük, nagymél­tóságod jelen sorainkat, mint a nemzet pótolhatlan vesz­tesége fölötti gyászunknak szivünk mélyéből eredő kifo­lyását ; megrendítő fájdalmunkban egyedüli támaszunk a hit, hogy a dicsőült szelleme által a magyar nem­zetbe ihletett új életet, Isten oltalma alatt, ki nem fog­ják irtani évezredek ! Mert: „Si Deus pro nobis,, quis contra nos?!“ Wodianer Albert m. k. igaz­gató ; Kósa Lajos m. k. gondnok; Opiczky János egyleti jegyző.“ — Ugyancsak a budai t­karékpénztár e hó 2-kán tartott választmányi ülésében elhatározta, hogy a S­z­é­­chenyi-emlékhez a maga részéről is pénzbeli ado­mánynyal hozzájárul. — Az egri gyászszertartásról már közölvén tudósí­tást, az Egerből újabban hozzánk érkezett tudósításnak csak Makiárra vonatkozó végsírait veszszük ki: „Az ide másfél órányira fekvő Maki­ár faluban e hó 29-én lesz gyászisteni tisztelet. Erre a ref. pap az itteni nőegyletet testületileg meghívta s ez el is megy; mint halljuk, nagy néptömeg fog itt egybegyűlni, csak az kár, hogy az ima­­­ház szűk lévén, az idő zordona előtt nem fognak megvé­detni, pedig az eső lába csak úgy lóg már.“ (A „komé­diás111 fel nem hozhatjuk, de jobb is föl nem hozni.)­­ Egy másik, későbbi tudósítás szerint a m­ak­lári gyászisteni tisztelet csakugyan mégis taratott, mely al­kalommal Prágai lelkész igen jeles és buzdító beszédet mondott. — Tudósítanak még Egerből, hogy az ottani gyász­isteni tisztelet alkalmával a cisterciták, ha nem is egész testületben­, de számosan résztvettek , s csak az elnök

Next